Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Életközépi krízis

Mancika
Létrehozva: 2019. február 27. 20:24

Sziasztok! 


 


Elsősorban olyan hozzászólók véleményére lennék kíváncsi, akik átélték az életközépi krízist így vagy úgy... Az én sztorim röviden: Boldog házasságban éltünk 22 évig. 42 évesek vagyunk, van egy10 éves a fiúnk, felépítettünk egy házat, van egy autónk, és közös programokat csináltunk rendszeresen. Szinte sosem volt közöttünk konfliktus, ami volt, mindig meg tudtuk beszélni. Tavaly november végén a férjem elém állt, és közölte: valami más lett, nem tudja, hogy mi, de el kell költöznie, mert szabad akar lenni. Ja, és szeret egy lányt. :( Szeret engem, mindig én leszek számára a NŐ, de ez most valami más. Hogy neki tervei vannak, amiket nem tudott megvalósítani, de akar... pl: futás. Válni nem akar, de maradni sem tud. Megbeszéltük, hogy nem költözik el januárig, mert a gyerek miatt csináljuk együtt végig a karácsonyt, illetve január elején van a fiúnk szülinapja, addig legyen itthon. Ez így is lett, amit utólag már bánok, akkor el kellett volna mennie, amikor bejelentette. Mára odáig jutottunk, hogy válni akar, össze akarnak költözni, és közös nyaralásokat tervezgetnek. A "lány" akit szeret, egy 40 éves, 2 gyerekes, 2szeresen elvált anyuka, (2 gyerek 2 apától) aki tőle 250 km-re lakik. Együtt járnak futóversenyre, a "lány" meg tudja oldani a gyerekfelügyeletet, és szabad, mint a madár akkor, amikor akar... (sajnos mi nem tudtuk megoldani, nem volt kire "lepasszolni" a gyereket). Teljesen magába bolondította a férjem, aki nagyon nem önmaga most. Az eddig nyugodt, szerethető, humoros, kedves ember most cinikus, beszólogató, kötekedő... Látom a hibákat, amiket elkövettünk, tudom, hol rontottuk el. De hiába is mondok bármit neki, ő csak azt az egy utat látja, hogy engem már máshogy szeret, és velem már nem tudja elképzelni a jövőt... Én szeretem, és nagyon szeretném, ha újra egy család lennénk, de nem tudom, hogy tudnék rá hatni, mert most úgy látom, sehogy... 


Köszönöm a véleményeket! 

  1. 2019. március 3. 14:3051.

    Senki nem tudja, holnap mi fog tortenni. Nem vita, egyik ember rosszabb, mint  a masik, masik ember jobb, mint a masik. Ertem ezalatt, hogyan vagja a kest a masikba. 


    A tegnapot viszont tudjuk, abbol tudunk tanulni a jovore nezve. 


    Amink van, az eppen a MA. Ma viszont mi VAN? Az ember elment, mint mondta, mindorokre. Nincs mas teendo, talpra kell allni, ujra kell elni, barmilyen nehez is. Ossze kell kaparni, amink van, es azon nem bankodni, ami nincs. Ilyenkor az elhagyottnak igenis nagyon onzonek kell lennie olyan ertelemben, hogy magaval torodjon, hogy o ujra rendben legyen, es akkor tud torodni masokkal. Hiszen ott vannak a gyerekei, baratai, es meg azok, akiket szeret. Itt lep be a kepbe, hogy  a majdan, a jovoben visszasunnyogo valahai tars ugyanazt a meggyotort volt feleseget talalja-e ott, vagy valaki mast. Valaki mast, aki megujulvan szinten mas ember lett. Persze, aki azota is ott ul osszezsugorodvan a sarokban es az ajtot lesve, azt konnyu ujra tancba vinni. Hat en nem tudom ezt a helyzetet, de ha valaha ilyesmibe csoppentem volna, nagyon sokat kellett volna pedaloznia a tekozlo fiunak. Van egy baratnonk, sot egy unokahugom, kibekultek, lett meg egy gyerek, aztan elvaltak, mert apu mindig talalt egy meg szebb vagy jobb not. Persze, van, aki vele marad, es allandoan szidja, veszedeknek, meg olyan is, akik fatylat vetettek ra. Szeintem a fajdalmat el kell viselni, nincs mas ut, a gyaszt tul kell elni es elni kell tovabb, mostmar ujonnan megerosodve, hogy ha barmi vihar is jon a jovoben, az ne dontse le az embert a labarol. Mert senki nem kapott biztositast, garanciat a szuletesekor a mindenkori joletre. Az is meglehet, hogy az evekkel kesobb visszasunnyogo, mar egeszen mas emberre az emberlanya csak racsodalkozik, hogy hat te meg ki vagy? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (50)
    2019-03-03  12:21
  2. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 3. 12:2150.

    Szó sincs taktikásról, ez a szó eszembe sem jutott. A szeretet, a megbocsátás és a türelem viszont igen. 


    Amit leírtál, azzal lényegében egyetértek. Minden ember, és minden párkapcsolat egyedi. Senkire és semmire nem lehet sablonokat ráhúzni, az ilyen kérdésekre adható válaszok sokkal inkább szólnak a válaszadóról, mint az érintettekről. Azon egyszerű oknál fogva van ez így, hogy nem ismerjük őket.


    Mancikánál jobban senki nem ismerheti a férjét és kettejük kapcsolatát. Fogalmunk sincs a férj személyiségéről, márpedig döntően ez határozza meg tetteit. A milliónyi személyiségjegy közül példának egy dolgot kiragadva, és a két végletet említve: Van, aki különösebb lelki terheltség nélkül úgy lépeget ki-be a házasságokba, mint más a cipőibe, míg egy másik ember egyetlen válásba is - képletesen szólva - belehal. Akkor is (vagy talán annál inkább), ha végül arra maga szánja rá magát. Ez persze csak a két véglet, közöttük a változatok száma nagyon nagy, és - amit még fontos hangsúlyozni - egyik ember sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, csupán különbözőek.


    Azt mondani Mancikának, hogy végleg el fog hagyni, vagy biztosan visszajön, felelőtlenség. Ő nagyon jól, nagyon tömören összefoglalta azt, amit az ember egy ilyen helyzetben tehet: "Szeretem, és hiszek benne, hogy ha egy az utunk, újra egymásra találunk. Ha pedig nem, akkor annak így kellett lennie..." Teret kell adni a szeretetnek, és el kell fogadni azt, ami történik! Szerintem Mancika pontosan tudni fogja, mikor ért véget ez a házasság, mikor kell egy új életre berendezkednie - már ha ez meg fog történni. Számomra a végkifejletnél sokkal fontosabb az, ahogy érzelmileg megélem a történteket... persze ez megint rólam, és nem az érintettekről szól. Mégis úgy gondolom, hogy csak a szeretet segíthet át minket a kríziseken. Ha a szeretet jelen van, a lemondást és a veszteséget olyan fájdalommá változtatja, ami mögött mindig ott lesz egy halvány mosoly. Tanácsként én legfeljebb ennyit mernék mondani, mert azt, hogy mi fog történni, nem tudom.

    előzmény:
    Sissi52 (47)
    2019-03-03  04:25
  3. 2019. március 3. 08:1049.

    Találkoztatok azóta?

    idézet:
    Kövesdiági (48)
    2019-03-03 07:41:24

    Kedves Ági!


    Igen, párszor találkoztunk, de csak a fiúnk miatt, amikor visszahozta láthatásról. 

    előzmény:
    Kövesdiági (48)
    2019-03-03  07:41
  4. 2019. március 3. 07:4148.

    Találkoztatok azóta?

  5. 2019. március 3. 04:2547.

    Biztos van sokfele ember. Ismeros a lila kod, ha az felszall, az ember se hall se lat Domotor. Ami engem illet, en ha elmentem, akkor elmentem. Tehat nagyon is jol meggondoltam, es mar nincs visszaut. En nem taktikazok es nem jatszmazok, nem hilintazok es nem jatszok senkivel. Tudom, ikes igek. Nem feltetlenul mennek vissza az emberek. Van igen, aki, lelke rajta, sok boldogsagot. Csak aztan majd nehogy ujra utrakeljen, mert sok ilyen is van, legalabbis en tudok ilyeneket. Akinek igy is jo, hogy a parjanak mas jobb volt, hat legyen, felolem. 


    En ugy olvastam, hogy itt a ferj vilagosan megmondta, hogy ennek a kapcsolatnak vege. Ha megsem ugy gondolta, na mindegy, lelkuk rajta. Sokfele ember van, van, aki pl. forron szereti. Van, aki egy eleten at az ablakbol lesi, aki elment. Nem tudom, az elhagyast hogy lehet atveszelni, en nem jartam igy. De valtam el, es hiaba en akartam, minden valas egy veszteseg, egy gyasz. Akit elhagynak, gondolom, plussz a fajdalom. De elni kell tovabb es idovel minden mas mederbe kerul. Azert mondtam, ha valaki elmegy es evekkel kesobb bekopog, nem biztos, hogy tart ajtokkal varjak, es az sem biztos, hogy ugyanazt talal ott, mint amit elhagyott. Jo napot.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (43)
    2019-03-02  19:20
  6. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 2. 23:1246.

    Szerintem nagyon jól állsz a problémához.

    előzmény:
    Mancika (45)
    2019-03-02  22:21
  7. 2019. március 2. 22:2145.

    Soha többé nem fog visszamenni hozzád, legfeljebb egy harmadikhoz.


    Boldog házasságból nem lépnek le férfiak, ezt ne mondd, a boldog házasságotok valótlan állitás.


    Normális ember (feltételezem hogy a férjed ép elméjű) nem lép le hirtelen azzal a szöveggel, hogy valami mást akar. A kifutási idő több hónap, több év, a férj jelez.


    Az pedig hogy te ezeket a jeleket nem vetted észre, sőt, a házasságotokat boldognak találtad miközben a férjed már más életet fontolgatott, arra utal hogy nem figyeltél rá.


    Utólagos figyelmet már nem lehet megadni.


    Azt mondta futni szeretne ... ezt akkor emlitette először, vagy esetleg elsiklottál felette? vagy nem érdekelt, azt gondoltad csak egy hóbort?


    Ha boldog házasságban éltetek volna, akkor nem utólag szembesülsz az álmaival, hanem te már régen a partnere lettél volna bennük.


    Ha ezt igy elolvasod haragudni fogsz rám, de sajnos igazam van. Te szeretnéd felnyitni a férjed szemit, közben nem vetted észre hogy ő próbálta nyitogatni a tiédet. Ha te nem voltál vevő az ő jelzéseire, akkor miért gondolod hogy még érdekled?


    Egyébként teljesen mindegy milyen taktikát dobsz be, új frizura, ruhák, randik, ha egy férfit nem érdekel egy nő akkor legfeljebb egy-két numerára akarja. Van olyan feleség aki balga módon még ebbe is belemegy, reménykedik. Szerintem viszont megalázó amit ilyenkor tesznek.

    idézet:
    Nikita 666 (44)
    2019-03-02 19:33:58

    Szia!


    Haragudni nem haragszom, hiszen őszinte véleményekre voltam kíváncsi, és a tiéd is az. Én boldognak ítéltem meg a házasságomat, úgy éreztem, ő is az volt. Utólag okos az ember, most látom a hibákat amiket nem vettem akkor észre, és azt gondolom, ha nem megyünk el apró dolgok mellett, ez nem történik meg. A futás részéről 3 éve megvan, eleinte egyedül futott, majd a versenyekre elkísértük, szurkoltunk neki, családi programmá alakítottuk a napot/hétvégét. 


    Taktikázni nem szeretnék, az nem az én asztalom. Szeretem, és hiszek benne, hogy ha egy az utunk, újra egymásra találunk. Ha pedig nem, akkor annak így kellett lennie...


    A véleményeket nem azért kértem, mert nem tudom, mit csináljak, hanem azért, mert érdekel azok hozzászólása, akik ezen átestek így vagy úgy; a tapasztalatok, ki hogy élte meg, stb... 

    előzmény:
    Nikita 666 (44)
    2019-03-02  19:33
  8. 2019. március 2. 19:3344.

    Soha többé nem fog visszamenni hozzád, legfeljebb egy harmadikhoz.


    Boldog házasságból nem lépnek le férfiak, ezt ne mondd, a boldog házasságotok valótlan állitás.


    Normális ember (feltételezem hogy a férjed ép elméjű) nem lép le hirtelen azzal a szöveggel, hogy valami mást akar. A kifutási idő több hónap, több év, a férj jelez.


    Az pedig hogy te ezeket a jeleket nem vetted észre, sőt, a házasságotokat boldognak találtad miközben a férjed már más életet fontolgatott, arra utal hogy nem figyeltél rá.


    Utólagos figyelmet már nem lehet megadni.


    Azt mondta futni szeretne ... ezt akkor emlitette először, vagy esetleg elsiklottál felette? vagy nem érdekelt, azt gondoltad csak egy hóbort?


    Ha boldog házasságban éltetek volna, akkor nem utólag szembesülsz az álmaival, hanem te már régen a partnere lettél volna bennük.


    Ha ezt igy elolvasod haragudni fogsz rám, de sajnos igazam van. Te szeretnéd felnyitni a férjed szemit, közben nem vetted észre hogy ő próbálta nyitogatni a tiédet. Ha te nem voltál vevő az ő jelzéseire, akkor miért gondolod hogy még érdekled?


    Egyébként teljesen mindegy milyen taktikát dobsz be, új frizura, ruhák, randik, ha egy férfit nem érdekel egy nő akkor legfeljebb egy-két numerára akarja. Van olyan feleség aki balga módon még ebbe is belemegy, reménykedik. Szerintem viszont megalázó amit ilyenkor tesznek.

  9. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 2. 19:2043.

    Ahogy írtam, az érzelmek akarattal nem befolyásolhatók, a személyiségek száma pedig egyenlő az emberek számával. Egyáltalán nem biztos, hogy egy fellángolás egyenlő a párkapcsolat "levitézlésével". A hűtlenség egyik gyakori oka a vágy, mégpedig egy érzés, egy régen megélt lelkiállapot utáni vágy. Amikor ezt valaki megkapja, gyakorlatilag elveszik a racionalitás, elveszik a józan ítélőképesség. A lila köd mindent elhomályosít, az érzésen kívül semmi nem számít... egészen addig, amíg a köd el nem kezd ritkulni. A kijózanodás kezdetével válik igazán komollyá a helyzet. Akkor születik meg a döntés, és ez a döntés többnyire a korábbi pár irányába viszi az embereket. Ilyenkor csak az a kérdés, hogy a másik személyiség, a korábbi társ miként reagál. Ha még mindig szeret, és a ezt a szeretetet képes előbbre sorolni a sértett önérzetnél, akkor helyreállhat a kapcsolat. Ugyanolyan soha nem lesz, de találkoztam olyan esettel, ahol még meg is erősödött. Egy ilyen "kaland" képes életre szólóan kijózanítani az embert azáltal, hogy rávilágít arra, mit érdemes és mit nem érdemes feláldozni a vágyak tiszavirágéletű kielégítésének oltárán.


    Akit elhagynak, és aki szeret, két dolgot kell tudnia: Elengedni, és a kaput nyitva hagyni. Nyitva hagyni, de csak annyira hogy a visszatérés komoly kihívást jelentsen. Ez soha nem lehet számító játék! Egymás újbóli felfedezésének, új egymásra találásnak kell lennie!

    előzmény:
    Sissi52 (39)
    2019-03-02  14:07
  10. 2019. március 2. 14:1542.

    Masreszt, ha a volt ferjet mar nem erdekli, mit csinal a volt feleseg, akkor teljesen mindegy tenyleg, hogy mit csinal. Az o agya mar az uj no korul kering. A ferj vilagosan megmondta, hogy az o reszerol ennek vege. Talan vissza lehet ot meg rangatni, de en kerdem, minek? 

    előzmény:
    Kövesdiági (28)
    2019-03-01  10:41
  11. 2019. március 2. 14:1341.

    Pont, hogy ne emlitse meg, hova megy. Jobb a titokzatossag, masreszt a "ferj"nek semmi koze hozza. 

    előzmény:
    Kövesdiági (28)
    2019-03-01  10:41
  12. 2019. március 2. 14:1240.

    Igy igaz. Felnott ember, ha egyszer ez lecsengett, akkor vege. Ha meg megbanna, de mar keso, akkor annyi. Az o elete. 

    előzmény:
    FB123456 (29)
    2019-03-01  12:00
  13. 2019. március 2. 14:0739.

    Ha ram gondolsz, akkor rosszul ertelmezted. En nem ugy ertettem, hogy az en zsebkendom vagy portorlo rongyom egy masik ember, hanem parkapcsolatban sosem volt az EN IGAZI tarsam. Csak el tengett, lengett mellettem jobb hijan. Aztan aki "elvitte", ha megnyerte, hadd vigye, ugy tunik, ok az "igazi" egymasnak. 


    Az erzelmek nem akaratlagosak, ja de ha valaki kitekint, ott mar az elozo kapcsolat levitezlett, barmilyen ok vagy urugy kapcsan, mindegy. 


    Hogy mit tesz valaki? Egy elete van, es odamegy, ahol az elete ertelmet latja. Ha utolag kiderul, hogy tevedett, akkor annyi. De elte a sajat eletet. Aztan mig elunk, mindig van uj remeny. Ez az elet ertelme, kulonben meghalnank. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (30)
    2019-03-01  14:23
  14. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 1. 23:1938.

    adagiolevelek kukac gmail :-)

    előzmény:
    Mancika (37)
    2019-03-01  22:46
  15. 2019. március 1. 22:4637.

    Nagyon szívesen, ha hazaértem (telefonról kicsit nehéz), és ha elárulod, hogyan lehet itt párbeszédet folytatni. :-)

    idézet:
    Adagio (36)
    2019-03-01 17:23:48

    Itt én sem tudom, de ha megadod az email címedet, ott tudunk privátban levelezni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (36)
    2019-03-01  17:23
  16. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 1. 17:2336.

    Nagyon szívesen, ha hazaértem (telefonról kicsit nehéz), és ha elárulod, hogyan lehet itt párbeszédet folytatni. :-)

    előzmény:
    Mancika (33)
    2019-03-01  14:49
  17. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 1. 14:5735.

    Ja mégsem. Bocsánat! :-)

  18. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 1. 14:5634.

    Vajon miért törölték a hozzászólásomat?

  19. 2019. március 1. 14:4933.

    Szerintem döntően rajtad múlik, hogy visszamegy e hozzád. Ha kellően ismered, tudni fogod, mit kell (vagy nem kell) tenned. Hatalmas empátia, ráhangolódás, és türelem kérdése az egész. Férfi vagyok, nekem elhiheted! :-)

    idézet:
    Adagio (31)
    2019-03-01 14:28:01

    Kedves Adagio, köszönöm a hozzászólásodat, szívesen leveleznék veled privátban erről a témáról.. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (31)
    2019-03-01  14:28
  20. 2019. március 1. 14:3632.

    Fellángolt egy tűz, ami vonzóbb, mint a pislákoló parázs, de minden tűzből parázs lesz egyszer. Várd ki ezt, és akkor majd kiderül, hogy melyik parázsat választja a férjed. Ha fogadnom kellene, rád fogadnék, de nem biztos, hogy nyernék is.


    Pont ezt írtam én is korrában. Maximálisan így gondolom én is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_407541 (30)
    2019-03-01  14:23
  21. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 1. 14:2831.

    Szerintem döntően rajtad múlik, hogy visszamegy e hozzád. Ha kellően ismered, tudni fogod, mit kell (vagy nem kell) tenned. Hatalmas empátia, ráhangolódás, és türelem kérdése az egész. Férfi vagyok, nekem elhiheted! :-)

  22. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2019. március 1. 14:2330.

    Először a többször leírt: "Sosem volt az enyém" dologra reagálnék. A párunk nem a tulajdonunk, így senki sem birtokolja őt.


    Másodszor: Az érzelmek nem akaratlagosak, nincs felettük hatalmunk. A tetteink már egy más kérdés, de van az az érzés, ami meghatározza a tetteket.


    A férjed tetteit most az érzelmei vezérlik. Fellángolt egy tűz, ami vonzóbb, mint a pislákoló parázs, de minden tűzből parázs lesz egyszer. Várd ki ezt, és akkor majd kiderül, hogy melyik parázsat választja a férjed. Ha fogadnom kellene, rád fogadnék, de nem biztos, hogy nyernék is.

  23. 2019. március 1. 12:0029.

    Miért lenne életszerű, hogy visszamegy? Azért dobbantott, hogy mehessen :) Annak oka volt, hogy beleszeretett másba. Ennek mindig oka van. És ha az ex mellett nem érezte jól magát, akkor oda nem megy vissza.

  24. 2019. március 1. 10:4128.

    Ahogy befejezted  - most sehogy nem tudsz rá hatni....


    Ha nagyon akarod, várd ki "hisztik"  nélkül, míg visszajön magától....volt már ilyen...A gyerek miatt gondolom gyakran megfordul majd nálatok....légy megértő és kedves....és vidám   -  említsd meg, hogy mik a terveid, míg ő lesz a babyszitter....fodrász, kozmetika, színház, csajos nap....Olyan fiatal vagy!

  25. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. március 1. 06:3327.

    "A férjem sem engedett sose, csak most."


     


    Meg aztán mit tudsz te arról.


     


     


     

    előzmény:
    Mancika (22)
    2019-02-28  17:40

Címlap

top