Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Főnök vagy vezető? Előbbi?

lacika@usa.com
Létrehozva: 2018. január 4. 11:24

A főnök és a vezető közt a különbség hogy a vezető a csapat része a főnök meg a csapat felett áll?



Mi a két vezetői mentalitás közti különbség?

A vezető a csapat részének tekinti magát, nincs olyan hogy „ők“ meg „én“ hanem csak „mi „ létezik, és felfogja ami a csapatnak jó az jó a cégnek ami a csapatnak rossz az rossz a cégnek, és mivel ő is a csapat része ha a csapatnak rossz neki is rossz. Érdeke hogy akár az elemi dolgozónak is jó legyen, mert ha annak rossz a csapatnak rossz ha annak rossz a cégnek rossz.
Érdeke hogy amennyire lehet jó legyen a dolgozónak mert ha rossz neki elmegy és az csak a cégnek rossz végső soron.

Míg a főnök szerint vannak a dolgozók, az „ők“, a pórnép a csicskák és vagyok „én“ az atyaúristen, és mindenki úgy táncol ahogy én fütyülök mert én vagyok a „főnök“ és köszönjék meg hogy velem egy levegőt szívhatnak.
Nem érdekes mi a jó nekik, ha rossz is nekik leszarom, az a lényeg hogy nekem jó legyen iroda fizetés céges kocsi. Hogy a végeken minimálbér van és ostorcsapkodás és naponta mennek el emberek emiatt mit se számít amíg az én székem megvan.
Hisz ők csak dolgozók kit érdekelnek- a lényeg itt én vagyok a főnök, rólam szól az egész, a nap is miattam kel fel.

Ennyi lenne a különbség?


Valamint még kérdés hogy melyikből van több? Vezetőből vagy főnökből?

Mondjuk én a saját életemben a melóhelyeimen 1 db vezetővel találkoztam eddig és vagy 10 atyaúristen főnökkel.


  1. 2018. január 8. 11:1476.

    Igen, láttam. De ő már nem érdekes. A stílusából kiderült, hogy más nicken is indított már munkahely gyalázó topikot. 


    A téma ettől függetlenül jó, meg ha el is kanyarodunk, beszélgetős topik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (75)
    2018-01-08  10:48
  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. január 8. 10:4875.

    Több javaslatot kapott, pl ezeket is.


    De, nem jó semmi........


    Ha visszaolvasol láthatod.

    előzmény:
    cabron (71)
    2018-01-08  09:01
  3. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 8. 10:4874.

    Az a baj, hogy a legtöbb ember csak függőlegesen, mennyiségileg tud gondolkodni (kevesebb-több, jobb-rosszabb), márpedig nagyon nehéz akárcsak 2 embert is találni, akiket ilyen módon össze lehet hasonlítani. Az meg, hogy kinek mit jelent az "igazi" nyaralás, az tényleg nagyon szubjektív. Nekem a munkám a hobbim is, nem egy szükséges rosszként élem meg, hogy dolgoznom  kell. Van az a mondás, hogy Találd meg azt a munkát, amit igazán szeretsz csinálni, és soha többé nem kell dolgoznod - valahogy így vagyok vele én is. Szóval ezért nem zavar 1-2 e-mail.

    előzmény:
    cabron (73)
    2018-01-08  10:41
  4. 2018. január 8. 10:4173.

    Igen, életforma. 


    De a vázolt esetedben előfordulhat az is, hogy jön egy újabb megkeresés, amit azért nem tudsz bevállalni, mert az előzőt bevállaltad, pedig még jobban is járnál vele. :)


    Én azt mondom, nem biztos hogy jó, ha mindig mindenről azonnal értesülünk. Annál jobb érzés pedig nincs, ha azt mondom, hogy most 3 nap pihi, és teljes kikapcs.


    Persze, akit ez frusztrál, és nem képes lazítani, mert nehogy lemaradjon valamiről, annak nem jó érzés. Nem irigylem az ilyen embereket. 


    Nekem többet ér, hogy ne kelljen munkával foglalkoznom a pihenés alatt, mint pár tízezer plusz bevétel, ami még nem is biztos, hogy tényleg plusz lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (72)
    2018-01-08  10:10
  5. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 8. 10:1072.

    Nem, nálam ilyen nincs. De mondok egy konkrét példát: vállalkozóként is dolgozom, és mondjuk kapok egy e-mailt, hogy lenne egy munka, a szabadságom után el tudnám vállalni, és ha igen, milyen határidővel? Erre válaszolni kb. két perc, míg bevételben több tízezer (adott esetben több százezer) forintot is jelent. Ha viszont nem reagálok, odaadják másnak. És néhány e-mail megírása után ugyan miért ne tudnék lazítani? Sőt: most tudok csak igazán, hiszen tudom, hogy költhetek nyugodtan, mert a nyaralás után visszajön majd a pénz. Egyáltalán nem érzem rossz szokásnak. Ez egy életforma. Ezért mondom, hogy különbözőek vagyunk.

    előzmény:
    cabron (70)
    2018-01-08  08:56
  6. 2018. január 8. 09:0171.

    Az még nem merült fel benned, hogy egy jól fizető, klassz munkahelyhez te túl kevés vagy?


    Vagy miért nem próbálkozol külföldön? 

    előzmény:
    lacika@usa.com (60)
    2018-01-05  17:27
  7. 2018. január 8. 08:5670.

    Én nem tudom elképzelni, hogy a nyaralás további részében az ember prímán el tudja magát engedni, ha netán reggel kap egy olyan infót, ami mondjuk a munkáját tekintve olyan, hogy megnehezíti a továbbiakat a 2 nap semmittevés. Vagy egyszerűen kapsz egy mailt, amiből kiderül, hogy hétfő reggel brutál feladat vár majd rád. Miért jó ezt megtudni a pihenés alatt?


    Vagy, ha valaki olyan típus, hogy ennek ellenére totál el tudja magát engedni, és kisöpri az infót az agyából, akkor meg emiatt miért olyan fontos megtudni azonnal mindent?


    Szerintem ez semmi más, mint információ függőség. Ami szerintem nem jó. 


    Én meg néha elszívok egy cigit, ami szintén nem jó. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (51)
    2018-01-05  16:27
  8. 2018. január 8. 08:4869.

    Az utolsó bekezdésedhez:


    Én is szörnyülködve nézem, amikor embertömegek magasra emelt telefonjait látom koncerteken. Miért nem élvezik a pillanatot, a koncertet? Miért az a fontos, hogy megosszák, hogy ők most éppen hol vannak, mit csinálnak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (61)
    2018-01-05  17:32
  9. 2018. január 6. 15:5168.

    Te szerencsétlen rakás sz@r, mindenki jobban járna ha orvos kezelne, főleg azok akik még nem menekűltek el a közeledből.Te is kezet foghatsz a hóhérral.


    You loony-tune.

    előzmény:
    kekelefant (65)
    2018-01-05  23:21
  10. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. január 6. 12:4367.

    Az emberek különbözőek. Ami az egyiknek nem fontos nyaralás alatt, az a másiknak még lehet az. Nem vagyunk egyformák.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (61)
    2018-01-05  17:32
  11. 2018. január 5. 23:2666.

    Ja es te is noi topikokba irsz,utoljara a -nok vedelmeben-meg kellett zsakadni a rohogestol,ferfi nem all veled szoba,meg ha te fizeted az italt akkor sem??????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (62)
    2018-01-05  17:46
  12. 2018. január 5. 23:2165.

    Ami nem normalis,hogy itt eled ki az almaidat.....masfel millios kocsid volt ,millios hazzal,most meg balatoni nyaralo...hat kit szeditsz????Es ez mire jo?


    h konzerten vagy[eleg nivotlan]akkor minek a tobbiek utan kemkedni????


    Mondtam mar valaha eleg jo topikod volt,azota csuszol le lejjebb egeszen le........


    Kezet foghatsz a sherifel,az ilyen lecsuszott,mar lany topikba irkal......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (61)
    2018-01-05  17:32
  13. 2018. január 5. 23:0164.

    AMilyen a mosdó, olyan a törölköző.


     


    képesítésű, jó munkaerő talál munkahelyet. 


     


    Fordítsd le a képletet a saját esetedre...


     


    Szar helyről szar helyre.


     


     


     

    előzmény:
    lacika@usa.com (60)
    2018-01-05  17:27
  14. 2018. január 5. 20:0863.

    " Nem magyar mondat, az biztos!"


     


    Oszt ' akko' mi van? Dugd fel magadnak és maszturbálj vele.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (62)
    2018-01-05  17:46
  15. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2018. január 5. 17:4662.

    Lacika!


    Az értő olvasásnak feltétele az érthető, magyaros fogalmazás, és a helyes mondatformálás.


    Szerinted ez micsoda? Nem magyar mondat, az biztos!


    "Én azt írtam simán találok másik helyet már meg is van feb végén megyek már alá van írva a szerződés."


    Segítek!


    Én azt írtam, hogy simán találok másik helyet. Már megvan, és a szerződést is aláírtuk. Február végén kezdek.


     


    Szinte minden mondatodat ki kellene javítani.

    előzmény:
    lacika@usa.com (60)
    2018-01-05  17:27
  16. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2018. január 5. 17:3261.

    Melyik az az élet, amelyiknek elengedhetetlen része az informatika? Melyik az a munka, amelyikben a szabadság idejére nem lehet meglenni a világháló, vagy a telefon nélkül? (Szerintem még egy miniszterelnök is meglenne nélküle a szbadságán.) Egyszer egy hétig ki kellene próbálni, mennyivel más az élet ezek nélkül! Sokan elcsodálkoznának, és talán olykor megismételnék az ilyen heteket.


    Van egy balatoni nyaralóm, elvből nem biztosítok benne Internetet. Minden nyáron dugig van, és senki nem hiányolja. Aki igazán ki akar lépni a mindennapokból, maga mögött szeretné hagyni a világot, pihenésre vágyik, az még a TV-t sem kapcsolja be.


    Én is bocsánatot kérek a kibeszélésért, de ami ezen a téren ma zajlik, az számomra rettenetes. Mága koncerten voltam, és a lelátóról rátekintésem volt a lent ülőkre. Műsor közben a telefonjukat nyomogatják az emberek!!! Tömegesen! Normális ez???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (51)
    2018-01-05  16:27
  17. 2018. január 5. 17:2760.

    "Másrészt, retteg attól hogy nem talál állást, hogy kirúgják...........


    "


     


    megint hazudunk és költünk.


    Én azt írtam simán találok másik helyet már meg is van feb végén megyek már alá van írva a szerződés.


    Amit mondok az az hogy (libák értő olvasás a kulcsszó....) hogy bár kereslet van de sehol se fizetnek normális pénzt.


    Ennyi


    Itthagyok egy szar helyet és megyek egy másikra ami tán kevésbé lesz szar a körülményeket illetően de a pén btto 15-et több.


    Lószar.


    Én ezt írtam El tudok helyezkedni. Holnapra 10 helyre. Na de hova és mennyiért na ez a probléma.


    Szar helyről szar helyre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (59)
    2018-01-05  17:21
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. január 5. 17:2159.


    Egyrészt azzal henceg hogy milyen fasza gyerek.Ő bármikor bárhová belép és keresett munkavállaló, tojik mindenre és mindenkire a cégnél............., mert ő aztán el tud helyezkedni...........


    Másrészt, retteg attól hogy nem talál állást, hogy kirúgják...........


     


     


     


     

    előzmény:
    lacika@usa.com (54)
    2018-01-05  17:14
  19. 2018. január 5. 17:2058.

    " szívvel/lélekkel  be tudja tölteni ezt az egyszerű posztot?+


     


     


    Uramisten ezt a hülye állatot.


    Szívvel lélekkel. Ja. Tudod te mennyit kap egy bizt őr?


    Na mutass már nekem egyet csak EGYET köztük aki szívvel  lélekkel melózik áll neked ott 12/24/48ban havi nettó 100-ért....


    Uramisten.


    Menj el bizt őrnek és mutasd meg hogy kell szívvel lélekkel.


    Elárulok egy titkot.


    Az ilyen melókat mindenki utálja mitn a véres szart és csak azért csinálja mert más nincs.


    Szívvel lélekkel. Persze.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (55)
    2018-01-05  17:16
  20. 2018. január 5. 17:1857.

    "Ez biztonsági őr?!+


     


    Nem vagyok az. Ezt csak az egyik díszliba álmodta ide.


    Hol írtam én ilyet, Sehol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (55)
    2018-01-05  17:16
  21. 2018. január 5. 17:1756.

    "a hozzád hasonló semmirekellőknek is....."


     


    Miért nem küld el? Hm? Semmirekellő oké akkor mit keresek itt? HM?


     


    Akkor küldjön el. És vegyen fel a helyemre nem semmirekellőt.


    Ja hogy btto 160-ért nem tolonganak és örülhet ha olyat talál akinek van két keze lába és hajlandó reggel felkelni a szaros nettó 110-es zsebpénzért? 


    Amit ő fizetésnek odaokádik?


    Ja hogy ezért.


    Ja.


     

    előzmény:
    antironia (53)
    2018-01-05  17:10
  22. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. január 5. 17:1655.

    Ez biztonsági őr?!


    Egyszer hallottam valami olyasmit, hogy kecsére káposztát bíztak.


    El tudod te képzelni, hogy ez  ilyen mentalitással és felfogással szívvel/lélekkel  be tudja tölteni ezt az egyszerű posztot?


    Részemről egy gyufaszálat sem..........

    előzmény:
    antironia (52)
    2018-01-05  17:08
  23. 2018. január 5. 17:1454.

    "hozzászólás


     







     
    antironia
     


    2018. január 5. 17:0852.
     




     




    Nna, most már nem biztonsági őr vagy...???




    Hol a négy diplomád? 








     


    Ezt a hülye kurvát nem lehetne így a távolból megvaginázni egy villanypóznával?


     


     

    előzmény:
    antironia (52)
    2018-01-05  17:08
  24. 2018. január 5. 17:1053.

    Ismétlem: QRVÁRA semmi kközöd nincs ahhoz, hogy más mit csinál a SAJÁT pénzével!!!!!


     


    Mit szólnál hozzá, ha valaki elkezdené cincálni, hogy te a fizetésedet miért költöd erre vagy arra....???


     


    A tulajdonos a saját pénzét kockáztatja, még örülhetsz neki, hogy nem a bankba teszi, hanem munkahelyet teremt a hozzád hasonló semmirekellőknek is..... 


     


     

    előzmény:
    lacika@usa.com (44)
    2018-01-05  14:38
  25. 2018. január 5. 17:0852.

     


    Nna, most már nem biztonsági őr vagy...???


    Hol a négy diplomád? 


     


    előzmény:
    lacika@usa.com (43)
    2018-01-05  14:34

Címlap

top