Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Saját pénzből ünnepi buli?

goweja
Létrehozva: 2017. december 4. 19:50
Nem szánalmas hogy a cég a saját pénzemből, vendégel meg karácsonykor?

Nem szánalmas az hogy a munkahelyemen karácsonyi buli lesz (kaja pia) amire nekünk a dolgozóknak kell beadni pénzt és abból veszik meg a kaját? Vagyis a cég a saját őénzemen vendégel meg?

Haláli pitiánerség ez. Ha a cég karácsonyi bulit tart (eleve a francnak tart úgyse hiányzik senkinek, csak udvariasságból megyünk el) akkor legyen már erre egy kerete és ne rágja a szart ennyire. Fussa már arra a pár hidegtálra meg pár üveg kólára ott ahol a cégvezető húszmilliós kocsival furikázik.

Vagy ha erre nem futja vagy nem akar erre pénzt áldozni akkor meg a francnak szervezi?
Úgyse hiányzik senkinek csak muszájból vagyunk ott mert „illik“.

Pitiánerség netovábbja.

  1. 2017. december 10. 18:22176.

    Jól van, lovagolj a szavakon.... :-DDDDDDD


     


    Nemtökmindegy, hogy a közbeszédi formáját használom, és nem pedig a törvényi megfogalmazást??? Mindenki ugyanazt érti alatta... Te meg nekiállsz ezen tőgyszakérteni... 


     


    Tudod, van az a mondás, hogy aki kiáll az utcasarokra, ne csodálkozzon, ha qrvának nézik. 


    Kiálltál ide a nagy nyilvánosság elé a szánalmas picsogásoddal, és még te vagy megsértődve, hogy megkaptad a nagyon is kézenfekvő véleményeket! 


    Lusta vagy lépni, de közben meg rovázol, mint a dandár utcai fürdősk....vák. 


     


    Mégis mit vársz...?????  


    Ha tényleg férfi vagy, hát nem is tudom, mit tudnék erre mondani....... 

    előzmény:
    goweja (155)
    2017-12-10  15:18
  2. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. december 10. 17:57175.

    Mi ertelme azt taglalni, mekkora szar van Magyarroszagon, tudjuk. Miert nem emeled fel asegged es huzol kulfoldre, te szerencsetlen hulye bolcsesz, nyervogas helyett?

    előzmény:
    goweja (173)
    2017-12-10  17:49
  3. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 10. 17:57174.

    Milyen szakon végeztél?

    előzmény:
    goweja (173)
    2017-12-10  17:49
  4. 2017. december 10. 17:49173.

    Úg ytűnik néhány hozzászóló el se tudja képzelni mi minden megeshet ebben az országban.


    Röviden: kb bármi szemétség mocsokság csalás visszaélés ami csak a földön létezik az a kkv szektorban ott van.


     


    Cska annyit mondok amikor évekkel ezelőtt biztonsági őr voltam teljesen szokványos volt hogy megkaptam a fizut és "önkétn" abból X százalékot adott személynek le kellett adni kp-ban.


    Aki ezt nem tette az másnap lapát.


    20an álltak sorba a helyére.


    És a szekus cégeknél mai is ez megy, ma már nem 20an állnak csak 5en egy helyre de az is doszt elég.


     


    Fel kéne ébredni emberek!
    Nem az van ami az M1-en meg a ZOrigón olvasható!!


    Bőben nem!!


     


     

  5. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. december 10. 17:40172.

    Ez komoly??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (170)
    2017-12-10  17:12
  6. 2017. december 10. 17:14171.

    Ja, nem muszáj újrakezdeni. Én is szívesebben nézek egy jó  filmet, meg ilyenek...

    előzmény:
    goweja (167)
    2017-12-10  17:03
  7. 2017. december 10. 17:12170.

    Hát, nem tudom, de lehet, megkérdeznék erről egy jogász tanácsadót - elvileg ingyenesen kell legyen valahol a környékeden is, vagy akár neten. Mondjuk a postásokkal is ezt csinálják: ha nem tudnak elég szaloncukrot eladni a karácsonyi nagy hajrában (mert ugye egy jó postán minden szar kapható), akkor nekik kell megvenni a maradékot.

    előzmény:
    goweja (168)
    2017-12-10  17:05
  8. 2017. december 10. 17:08169.

    Egyébként nagyon sok ilyen cég van Magyarországon - vagy azért, mert tényleg nincs pénz, vagy azért, mert hülye a főnök(ség). A megoldást jelenleg én is a külföldre távozásban látom leginkább, a magyarországi jó helyek tapasztalatom szerint másképp kelnek el... :)


    Az okoskodóknak: akár tetszik, akár nem, a mo.i átlagbér bruttó 160.000 körül van, ez nettóban kb. 100.000. De ez az átlagbér, ebben benne van a Mészáros Lőrinc meg még "néhány" kebelbarát milliárdos fizuja is, szóval lehet számolni, hogy az átlag magyar azért ennél kevesebbet keres!


    És átlagban nem 20 percet utazunk a munkahelyünkre, hanem ennél jóval többet. Én pl. Budapesten belül sosem találtam olyan munkát, ami fél óránál közelebb lett volna, de inkább egy óra volt a jellemző, illetve 1 és 1/4, ahogy a TI is írta. Budapesten


    Persze, el lehet menni... majd jönnek a helyünkre az ukránok, románok, stb. Ne tessék panaszkodni, hogy az utcán nem hallani magyar szót! Én legalábbis a kevéske lengyel tudásomat mindig a bkv-n tesztelgetem... a belvárosban meg lassan már a metrón meg lehet tanulni héberül, meg kínaiul!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (164)
    2017-12-10  16:50
  9. 2017. december 10. 17:05168.

    "hogy neked erre most nem telik, "


     


    Akkor levonják a fizetésedből.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (164)
    2017-12-10  16:50
  10. 2017. december 10. 17:03167.

    "Egyébként befizetni sem kötelező szerintem"


     


    Nem kezdjük újra könyörgöm. Már 100x leírtam nem, nem kötelező.


    Csak AJÁNLOTT.


    Aki dolgozott már életében munkahelyen tudja mit jelent az hogy "ajánlott".


    A pénteki túlórán se kötelező ott maradni. Nyugodtan mondj nemet.


    Csak aztán ne csodálkozz ha utolsó fizetésed kapod meg hamarosan.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (164)
    2017-12-10  16:50
  11. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. december 10. 16:55166.

    Emberunk mar befizette, amdebar nem megy el a buliba.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (164)
    2017-12-10  16:50
  12. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. december 10. 16:53165.

    Mi akadalyoz meg abban, hogy kulfoldon dolgozz? Ha bolcseszdiplomad van, akkor gondolom nyelvet is tudsz tanulni, ha esetleg ez lenne az akadaly. 

    előzmény:
    goweja (161)
    2017-12-10  15:53
  13. 2017. december 10. 16:50164.

    A kérdés az volt: pitiáner-e a cég?


    Igen, az.


    Ilyenkor nincs mit tenni szerintem, vedd úgy, hogy a munkatársaiddal bulizol, elvégre ők a második családod, ha 8 órában dolgozol... A főnökség fejére meg tessék szarni, nyugodtan lehet őket lenézni a hátuk mögött.


    Egyébként befizetni sem kötelező szerintem, mondod, hogy neked erre most nem telik, és ezért nem jössz, de mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánsz.

  14. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 10. 16:24163.

    Nem nagyon válaszol semmire, az igaz.

    előzmény:
    midnightlove (160)
    2017-12-10  15:51
  15. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 10. 16:02162.

    És van olyan is, hogy az emberek nem pontosan használnak egy kifejezést. Ezért még nem kell senki fejét venni.

    előzmény:
    goweja (161)
    2017-12-10  15:53
  16. 2017. december 10. 15:53161.

    " diplomás bérminimumra gondolt."


     


    Olyan sincs.


    Van minimálbér és van gar bérminimum. Ezek kötelezőek adott szituációban. És van szabadbér minden efölött. Ami már nem kötelző csak adható.


    És slussz.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (158)
    2017-12-10  15:39
  17. 2017. december 10. 15:51160.

    Kérdeztem tegnap, hogy merre él, de erre sem válaszolt. Egyébként leszakadt régiókban is sokan próbálnak úgy megélni, hogy van egy bejelentett munkahelyük, délután pedig a háztájiban vagy egyéb földön dolgoznak és egész normálisan megélnek. Ha bölcsész diplomája van körülnézhetne önkormányzatnál egyéb intézménynél ahol szükség lehet ilyen végzettségre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (154)
    2017-12-10  14:30
  18. 2017. december 10. 15:39159.

    szia.. :-)


     


    diplomás minimálbér csak annak jár aki olyan munkát végez amihez diploma kell.. 


    ha soron van és betanitott munkát végez... akkor lehet 5 diplomája és beszélhet 6 nyelven is akár... nem jár neki csak a sima minimálbér. 


     


    itt a cba-ban dolgozott egy fiatal lány.. neki külkeres diplomája volt és németül perfekt beszélt... - ő sem kapott többet... mint bárki más.. 


    na.. már nincs itt-- mert  neki ez csak -dolgozni kell-. megoldás volt. 

    előzmény:
    antironia (153)
    2017-12-10  14:04
  19. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 10. 15:39158.

    Valószínűleg az ún. diplomás bérminimumra gondolt. De szokták egyébként diplomás minimálbérnek is hívni, csak az nem teljesen pontos kifejezés, de a lényege ugyanaz.

    előzmény:
    goweja (155)
    2017-12-10  15:18
  20. 2017. december 10. 15:23157.

    Röviden:


    A garantált bérmimimum, mely azt jelenti, hogy a legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezőket illeti meg, 2015-ben még 122 000 forint, de ez kizárólag akkor jár, ha a munkavállaló olyan munkakörben kerül foglalkoztatásra, amely szakirányba vág. 


     


    Amely szakirányba vág.... nem folytatom. Az én bölcsészpapíromra itt semmi szükség = nem is adnak érte petákot se. MIért is adnának. És ezt még fel se lehet róni a munkáltatónak.

  21. 2017. december 10. 15:20156.

    "Lehet, hogy 2x20 perc buszozással"


     


     


    Per pillanat naponta 2x 55p -1 ó 10p (forgalomfüggő ) időt utazok.


    EZ nem elég?? MÁr most napi 2 óra az utazásom!

    előzmény:
    antironia (152)
    2017-12-10  14:03
  22. 2017. december 10. 15:18155.

    "Tehát még a diplomás minimálbért sem adják meg neki... "


     


     


    URAMISTEN ÉS MÉG EKKORA GYÖKEREK HÜLYÉZNEK ENGEM.... uramisten!

    te ISTENBARMA mi az HOGY DIPLOMÁS MINIMÁLBÉR???????????

    MI az?????

    Hm?


     


    Olyan NEM LÉTEZIK!! HA már hozzászólsz legalább azt tudd mit ugatsz!!!!


     


    meg ugye józan paraszti ésszel ha én valakit felveszek gyéri sormelósnak akadémiai nagydoktorival akkor adjak neki többet csak azért mert van egy olyan végzettsége amire adott környezetben a világon semmi szükség mert cak 8 általános kell???


     


    hm?


    JÓZAN PARASZTI ÉSZ!!!!


     

    előzmény:
    antironia (153)
    2017-12-10  14:04
  23. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2017. december 10. 14:30154.

    Egész sok minden ott tarthatja, amiket nem tud, vagy nem akar megváltoztatni, és nem is tartozik ez a része ránk. Egyáltalán nem köteles kiteregetni a magánéletét. A másik, hogy ha gazdaságilag leszakadt régióban él, akkor jó eséllyel nem 2x20 percet kellene utaznia érzékelhetően több fizetésért, hanem mondjuk 2x másfél órát, ott meg már belép az a probléma, hogy amit nyer a réven, azt elveszíti a vámon.


    Az első lépésnek annak kéne lennie, hogy lehiggad.

    előzmény:
    antironia (153)
    2017-12-10  14:04
  24. 2017. december 10. 14:04153.

    Azt írta, hogy nettó 90-et kap.


    Tehát még a diplomás minimálbért sem adják meg neki... Nem értem, mi tartja ott... 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (151)
    2017-12-10  12:19
  25. 2017. december 10. 14:03152.

    Tegnap v. azelőtt én is ugyanezt írtam neki....  Kifogásokat gyárt, hogy ne kelljen kilépnie a komfortzónájából. 


    Linkeltem is nagyon jó blogot: kifogasokvilaga.hu   Remekül leírja ezeket a helyzeteket. 


    Lehet, hogy 2x20 perc buszozással sokkal jobb helyeket találhatna. De nem akarja feladni a kényelmét.


     

    előzmény:
    Lillaréka (150)
    2017-12-10  11:44

Címlap

top