Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
aki dolgozni is akar az arannyal az keres is
ma 50oz szín 17m körül van ebből 1945g 18as kavics nélküli cuccot lehet csinálni azt meg 35m körül lehet elpasszolni
ekkora gazemberek még az elvtársak se voltak mert azok magánvagyont a közpénzből nem csináltak
de a többi ilyen volt mint ma, csak a nép utazásának a korlátozása volt +
én se hordtam soha
és pénzt is inkább cégekbe raktam
a színaraanyból 18as ékszert csinálni és elpasszolni, nem rossz
az benne van
nem forralja, a sót szűri ki
ki nem játszotta még el a becsületet, hogy új lehetőség lehetne?!
a politikusok zömmel napraforgók, szélsebesen, ahogyan a pillanatnyi előny kívánja
Tisztelet a kivételeknek!
Bár nem figyelem folyamatosan, de szerintem egy emberre tudnék szavazni jó érzéssel, - sajnos háttérbe vonult.
még amikor olyan közegben éltem, hogy az ismerőseimen kilószám lógott, sem tudott lázba hozni
ledesztillálja, oké, de a természetes ásványi só tartalmat hogyan kapja?!
már 12 évet sikeresen betudtak a nép átkúrásával
és most majd lesz + 4
az arany ára se stabil
a közelmútban is $250-1800 között lődörgött
víz már dögivel van
a zsidóknál már vagy 6 éve elintézték pl
ma napvillannya a nagypancsiból olcsón csinálják
a leghétköznapibb szinten is végtelenül minősítés alatti az, ha valaki visszaél bárki bizalmával, jóhiszeműségével
azt vélem, ezeket az általa generált negatív rezgéseket visszakapja, csak idő kérdése, hogy visszaverődjenek.
mindig érték volt, soha nem írta más felül, talán a gyémánt, platina?
laikusként biztosan nem cseréltem volna le semmilyen más vonzó lehetőségre
Nagyon sok országnak hiába mutatnák meg, mert nincs financiális lehetősége hozzá...
bár, ha annyira érték az ivóvíz, miért nem tudunk profitálni nemzeti szinten belőle?
Azt olvastam valahol, hogy olaj szintet meghaladó már az értéke a jó minőségűnek
orbánnak ilyet nem mutatnak meg
azért áradozik a junk országáról
persze ki is röhögik a normálisak
1086+
baromi érdekes
ránéztem a képekre
2009es öntésű angol arany
találtam egy írást, hova lett kádár elég sok arany, ami mnb pincéjében volt anno
chart, ezen látszik, hogy $350 körül passzolták el
vettem anno az apamnak én is 50 oz 1555,174g $255ért amikor a hi-tech boom idején olcsó volt
ma nagyon vicceseket irnak
Magyarország iránti piaci bizalom további erősítésével indokoltak.
és persze a hazug gnóm dumáját a szerinted nem hülye nép beveszi
kábé ez annyi bizalmat jelent, mint egy nő esetében a karikagyűrűje, pont annyira csórónak van megitélve
olvasd el mert én valszeg nem értek jól magyarul
Akkumulátorgyártó nagyhatalom lehet Magyarország
ahogy látom nem nemzeti, vagy orbán vagy mészáros vagy csányi vagy tót géza akku gyár épül
mind mütyűrke faszú sárgáé és a magyar ezek cselédje lesz
ebben a szokásos csak a magyar a mást tollával ékeskedni
A húsipari cégek zöme 1-3 százalékos nyereségkulcsot ér el.
made in hungary
fizess többet zsánna, pirike, pötyike............. mert mi mekkmesterek vagyunk
és a királyunk basszon az asztalra, mindenkinek ő dirigál
vannak bólogató kutyák
meg vannak gondolkodók
ez a kelet nyugat különbsége
Most látom van ott olyan link,ahol ki van fogyva.Itt van még több.
Vannak akiknek szükségük van rá,és vannak akiknek nincs.
az ideges nőknek meg régóta ilyeneket is árulnak
Sok évvel ezelőtt amikor kijöttek vele,pár ezer dollárba kerűlt, nekem is van,de ma már lehet venni nagyon olcsón.Azt viszont észbe kell tartani,hogy legtöbbször azt kapjuk amiért fizetünk.
Videó...GYM MASTER CRAZY FIT VIBRATION PLATE - YouTube
Az olcsóbbak.....Amazon.com: Sunny Health & Fitness Crazy Fit Massager: Health & Personal Care
Amazon.com : Sunny Health & Fitness Mini Crazy Fit Bio Shaker : Vibrating Platform Exercise Machines : Health & Personal Care
Olcsóbb mint amin én töröm a fejem......a fiatalságom emlékére.
cutlass 442 - Google Search
nem a szennzációs seggű csajt akartad mutatni?
ezek a sárgalábúak raknak pénzt az olaj utáni jövöbe is
ez a link volt
300 körül
nekem a csaj 600euroert szerezte
menj el probára
mennyi egy ilyen masina?
Me neither
bekapta a ráncfelvarrás?:)))
negyedóra alatt nagyon jól mindent átráz
ennyi idöt még nem unok meg
nekem nem lenne érdekes mert cam nem használok
hova lett a linkje?
ugyanaz, vele billegsz, görnyedsz, hajolsz, nem?
tényleg jó?
igen, a kilépő kamera nekem sem volt szimpi, a leggyengébb pontja lehet
álom az ára is
ez az emirátusi szállító boxról szólt
ennyi elég
meg a stooping
értekes megoldáspkat keresnek
ez a kiugrik a kamera, máá az előbb a lapostopnál se tetszett megoldás nekem
anno jött a flip cell phones, az se tetszett, nem is vettem soha
strapás használatra nem fasza a kis bizbasz, meg mozgó alkatrész
katt katt
macbook pro az tuti, hogy 10 év múlva se szarik be
komolyabb videokartya meg a játszóknak a lényeg
ez nyílik ki
HOPPÁ
Sajnos, a keresett oldalt sehol nem találjuk! Valószínűleg megszökött!
klasszikusoknak:)
láttad?
mennyibe kerülhet?
kipróbálnám
szia
na báj megyek a hegyre
nekem lényegtelen hogy x vagy y %ban vagyok
de az biztos, hogy mindig az ostoba tömeg hozta az emberiségre a bajt
szóval, jobb lenne ha sokkal több jótudású ember lenne
jószág van bőven, nem kell még emberből is pár milliárd jószág szintű
ahonnan mindenki más, könyv, net....
mielőtt gecipirikének a faluban a faszukat dörzsölve örömükben, hogy ez a jó asszony 20% kamat ad
előtte tájékozódni kell
nem vagyunk egyformák
gondolj bele, milyen unalmasan egysíkú lenne, ha mindenki tudna olyan felkészült lenni, mint pld. te
csak egy lennél a sok közül, míg most a kevesek közé sorolod magadat
mindenkiben szinte tudom meglátni, amiben jó
nagyon alsó kategóriásnak kell lennie, hogy ne találjak semmit
honnan tájékozódhat egy laikus mezei kisegér, hogy neki mi lenne a jó?
a tájékozatlan = hülye
én is hülye vagyok az agyműtéthez, vagy a gyógyszerkotyvasztáshoz....
de igyekszem még ilyen vénen is minél kevesebb dologban hülye lenni
de az a te védelmezett néped, meg lusta is mint a dög, tanulni is pölö
azért nem ért szinte semmihez a millió dologból, amit kell tudni az ember életében
kevered a dolgokat
magyar bank nem ment szarba 20 éve
tehát nincs olyan akinek kártalanítás járna és nem kapja
az hogy gecipirikének falun a sok ostoba milliárdokat adott nyerészkedési szándékkal
és az orbán győri focis másik gecijének az ügye elvitte az emberek pénzét
az nem banki skandallum
az emberek tájékozatlanok, nem hülyék
az alaptudások közé kellene, hogy tartozzanak a gazdasági ismeretek, már általánosban, de erről csak irányított képzés során kerül képbe
akkor miért nem kapják meg a betétjeiket sokan?
a különböző károsultak közül, akikről hallani?
régebben a bankok olyan fapadosak voltak mint a trabancc kocsi
mehettél a branch-be egy utalás volt 1 hét....... kőkorszak
ma meg olyanok mint a merci
ülhetek bárhol a világon ma katt katt
pikpak megy minden
vehetsz cégeket, olajat, aranyat...búzát, pikpak el is adhatod
és a betéted biztosítva van
az ember hülyeségére meg nem volt és nem is lesz soha biztosítás
a gnóm se csapja be a népet, nem fut el a pénzükkel, ami kamatot igér az adja
ha valaki hülye és nem jobba fekteti a pénzét az nincs becsapva, csak ostoba
ne idegeljmáá a bankokkal
SOHA nem volt ilyen biztonságban náluk a nép pénze mint mostanában
mivel unios lettél, számlánként 100ezer euroig biztosítva vagy
a bankon fizetnek be a betétbiztosítási alapba
régebben ha kirabolták a bankot, akkor az is a betétesek zsebére ment
de manapság már nem
egy kis mezei egér, aki nincs benn a témában, honnan tudhatná, hol nem csapják be?!
valamikor a banknak becsülete volt, ma már melyikben lehet bízni? hogy korrektül tájékoztat egy laikust???
szomorú amiket hallani, olvasni
van olyan, szegényeknek lehetőség
de kell egy komoly tartalék is, pont úgy ahogy egy családnak is
ezt akarták ugye szaporítani, de jó egyetemen is lehet balfaszság, ebből látszik
most vették fel az egyik havernőmet is ösztöndíjjal a new york university, nem is helyi hanem bp-és
akik okosak, okosabbak az átlagnál, azok kapnak ilyeneket
majd jól megfázol!
klasszikusoknak nem megy ami a fiataloknak:)
az erdei gyümi keverék nekem is kedvencem
bár laikus vagyok, de azt vélem, teljesen külön van a betéti és a kihelyezési rész
nem a betétiről beszéltem, és te sem arról indítottad
hanem a hitelekről beszéltünk
és ott igenis az van, amit írtam
ha az adott bank az anyaországában megpróbálná, amit itt, egy kundeja sem lenne
kinti bankosok nem hiszik el, amit itt variáltak az évek során pld. CHF hiteleknél.
olyan szinten irreális a korrekt pénzügyi intézmények számára, hogy el sem hiszik
csak ismét mutattam, hogy hülye a nép, mert mindig mondod okos
ja közben a külföldi 2016tól 300% keresett magyarban
ezt a mutti is csípi
voltam kinn 10 perc t-shirtben, edzem magam -6
sajnálom, hogy nem jó befektetőt választottak
ennyi pénzen a diákoknak rengeteg lehetőséget biztosíthattak volna
mást nem, ingyen tanulást a tehetséges szegényeknek
szándékom ellenére kupálódom melletted, de ha tudnád, mennyire nem érdekel!
Széles skálán mozgok, de ez valahogyan soha nem tudott lekötni
szeretem egy szintig, ha van, de annyira nem, hogy foglalkozzam vele, pedig tudom, az is kell, hogy legyen...
reménytelen eset vagyok, csak nem veszed észre!
el vagy kényeztetve
fincsi lehet, de én a tortának készítetthez az alapot csak francia csúsztatottból szeretem
ma ezt kapok, fagyos erdeiből
már megint a józan parasztok akiknak annyi az eszük, hogy a gnómnak adnak pénzt bagóért
amiről már beszéltünk
a bankok más ügy, ott vannak szabályok, mibe mennyiket rakhatnak
kacagj
sorry, de le vagyok amrtizálódva
fogok válaszolni holnap, ma nem tudok
bye
€ 0,09 mennyi forint?
€ 0,06 mennyi forint?
tavaly kerestem $160 óránként maradt belóle $120 33% tax
az anyám az idénre kap 1,2m osztalék marad neki 1,02, 15% tax
szóval miért a magyar a genyóbb?
nem olvasod a normális hireket
már megint adósodnak el nagyon keményen forintban
matolcsi az mnb tartalékából is kinyomott vagy 3ezer milliárdot
a német is megszopta volna a japán pénzt és a svájcit is
a magyar ügyes volt forint hitel nem kellett 10-15% kamattal
kellett deziza 2-4%
de a józan paraszt soha nem adósodott el
a mostani húzások miatt az emberek elfordulnak a pénzintézetektől
amikor felvette, elég volt a takaró valamennyinek
olyan uzsorába vitték bele, amiről ha tud, soha egy forintot sem vett volna fel
a németeknél miért nincs ez az uzsora?
ezt az ajándékot csak a kelet kapta
melósok, irodák ezrei nélkül lehet olcsóbban szolgáltatni
csak kellet a mai fejlettségi szint
a német méé nem vett fel hitelt JPY? megtehette volna, méé csak a saját pénzén, aminek árfolyam kockázata nincs?
ezek a nemfizető magyarok, németben már rég az utcára lettek volna rakva
az nem józan paraszt amelyik nem tudja meddig ér a takarója
nem hallottam róla
korrektebben is szolgáltathat haszonnal, akkor övé a jövő
a futás nekem sem jött be soha
nem a józan parasztok hiányoznak, hanem a korrekt banki eljárások
a németeknek és még rengeteg nációnak a torkán nem ment volna le, amit
a magyaron próbálnak évek óta letuszkolni
engem az erőlködés soha nem kapcsolt
nem is értem amikor futni mennek agyat pihentetni
so
hol vannak a jozanparasztok, akiket szoktal emlegetni
milliós tömeg
a muszáj elveszi azt a feelinget, amit a szórakozásból végzett okoz
a funkcionális analfabetizmus iszonyat fárasztó, totál leszívja a másik felet
reggel is este is lehet szopni, ki a töknek jó ha lapátolni kell puccbavágva vagy fáradtan
elfogadnám:) thx
behavaztam én is,
és este igazat adtam, miután lapátoltam, hogy beálljak.
talán későn leszek, ha ki nem dőlök, sziamia
oops
1
2
megfagy a lapátolnivalód
az anyámat se érdekli mert örökölte
katt, mind
most számoltam, volt 9 osztaléka eddig, kapott 6,5m és az alaptőke is szépen felkúszott
ez anno tetszett
próbálgattam is
de a 964 sokkal jobb volt
azóta se csináltak olyat, amit meg is vennék, de a bayerische motoren werke se
rendes cucc kell nem gányolt a piacról
ez olyan mint a gyári és nem drága
de a szivargyújtóban se szokott általában villany lenni kivett kulcsnál
a görögöt se tartjuk ma azért nagyra mert 3500 évvel ezelőtt fasza volt
elvárták, hogy más népek zsebére éltek jól
és görénymódon viselkedtek, amikor rájöttek, hogy nekik kell kifizetni
a ruhapazarlás a nőkre jellemző nem a pasikra
mert vásárolhatnék függüségben szenved a zöme
mindegy hol gyártják az aidas...................
1x ki kell a jó cuccoknak a szabását találni + hozzá a jó anyagokat és azt le is kell gyártani, majd rendesen meg is kell varrni
ehhez kellenek a jó cégek a zoknitól az öltönyig
millió hamisított cucc van, de szart se érnek
ezért nem tudják legyőzni a rendes cuccokat gyártókat
MINDKETTŐ!
szeretem a mercit:)
nemigen fogom igénybe venni, te is tudod
eddig csak a szivargyújtós megoldást tudtam, és mivel mentettem ismerőst hogy rajta felejtette, nem akartam bevállalni
thx:) majd ha lesz időm, megnézem jobban
nagyon leírod a keletet, pedig ha jól ismered a történelmet, nem szabadna!
látom formában vagy!
nem, csak rájött, vadonatúj holmikra tehet szert fillérekért, kihasználva, hogy sokan pazarolnak, mert végre megtehetik
aki gyerekként is megtehette volna a pazarlást, az nem jellemző, hogy pazarol
a nagy vízen túlról is majd mindent ott gyártatnak
csak amit vásárolsz, annak van márka jelzése, ezáltal minőség ellenőrzése, mielőtt megkapod
a kis boltokból pedig ugyanazt veszed, név nélkül, kis hibával, ami az előzőben nem csúszott át a mércén
a csalitos vagy a zene?
mindegy kinek a pénze van benne, ameddig az igazgatótanácsban normálisak döntenek
ez a merci felé bizalmat jelent