Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

"talcsikérdés"

Torolt_felhasznalo_397210
Torolt_felhasznalo_397210
Létrehozva: 2017. szeptember 1. 08:54

mi az:


olyan mint a szántóvető ló hátán élősködő bögöly, aki csak szívja a dolgozó nép vérét 

  1. 2018. február 15. 09:37851.

    igen, aki húsevő, az kell, hogy tájékozott legyen


    mivel hébe-hóba kívánom meg, így nem igazán érdekel


    tudom, azt írtam, napi szinten fogyasztanám, akkor pillanatnyilag úgy is éreztem, de az igazság az, hogy mikor megkívánom, és nincs kéznél, hiába veszem meg, már legtöbbször a dogé, addigra nem kell, mire ehetném.


    azért ha megadod ennek az úrnak az elérhetőségét, - hamarosan megyek, - a halért mindenképp megkeresném.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (850)
    2018-02-15  08:39
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 15. 08:39850.

    a nagyapámnak volt német haverja pest szélén lakott


    csinált füstölt cuccokat és másokét is füstölte


    a fia ma 60 körüli és ő csinálja tovább, MÁR csinál füstölt salmon is (megtanítottam) csinál zsidóknak kosher cucc is


    2-2500ft ért igazi kolbászt árul a sonka meg 1800


    szóval aki tájékozott az kap jó árút


    boltiban is van minőség és ára is

    előzmény:
    Zsánna (833)
    2018-02-14  20:54
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 15. 08:28849.

    reggel kiröhögtem jól magam a rádiót hallva


    a tüzoltók el is basszák a magyar kocsit, hogy az öreg mercikkel mehessenek (persze ki nem mondták)


    https://www.nlcafe.hu/ezvan/20180214/magyar-tuzoltoautok -panaszok-problemak/


    https://24.hu/belfold/2017/11/07/sulyos-problemak-vannak -a-kirivoan-dragan-osszerakott-magyar-tuzoltoautokkal/


    https://totalcar.hu/magazin/hirek/2016/12/24/na_melyik_a _vilag_legdragabb_tuzoltoautoja/


    ilyen hülye az egész ország

    előzmény:
    Zsánna (831)
    2018-02-14  20:41
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 15. 08:21848.

    nem a pénzügyi mutatói alapján tetszik meg valami, legalábbis nekem, nem az játszik

    idézet:
    Zsánna (831)
    2018-02-14 20:41:57

    ebben az a lényeg, hogy sok embert a teccik készteti vásárlásra


    da azért azok akik ennyi lét kiadnak 1 kocsira a szart nem veszik meg, bármennyire teccik


     

    előzmény:
    Zsánna (831)
    2018-02-14  20:41
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 15. 08:16847.

    ennek marha szaga van


    vetted máá a pác meg hús amit mutattam?

    előzmény:
    Zsánna (830)
    2018-02-14  20:38
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 15. 08:13846.

    műhelyben nőtt fel az apja versenyzett, szerelni is tud

    előzmény:
    Zsánna (829)
    2018-02-14  20:32
  7. 2018. február 15. 00:14845.

    Már ne haragudj,de én csak döglött csirkét/halat stb. eszek,nagy vadász is vagyok,nem nagyobb bűn mint felfogadni valakit aki azokat a szükséges dolgokat elvégzik.Vadásztál már medvét hajnalban a sötétben?Amikor megreccsennek a száraz gallyak....... Volt rajtad pelenka?


    Nnnahhhhh jobb ha elmentem........bye.

    előzmény:
    Zsánna (843)
    2018-02-14  23:41
  8. 2018. február 15. 00:05844.

    Nahát-nahát,ha már ennyire tudod,akkor neked elárulom,amit ne monjd el senki másnak,azért nem érek rá, mert hivatalosak vagyunk bulizni ma este a Valentine's Day alkalmából.


    Pssssssssssss.........

    előzmény:
    Zsánna (843)
    2018-02-14  23:41
  9. 2018. február 14. 23:41843.

    szép, nem is az almában laksz, ha jól emlékszem


    más a feldolgozás, és más az állat megölése


    undorodom azoktól, akik ölnek, még ha a táplálékláncra hivatkozva is.


    ilyen dolgokat kellene automatizálni szerintem.


    Kanada mindig is szimpi volt, nem véletlen, ebben is a kedvemre vannak:)


    öröm nézni, olyan guszták, pedig alapban alig fogyasztok húsfélét, soha nem szerettem.


    elköszönök, vigyél virágot a feleségednek, biztosan örülne neki, bye.

    előzmény:
    Sheriff-2 (841)
    2018-02-14  22:48
  10. 2018. február 14. 22:55842.

    Brooklinban= Brooklyn

    előzmény:
    Sheriff-2 (841)
    2018-02-14  22:48
  11. 2018. február 14. 22:48841.

    Nagyon röviden,mert csak pár percem van.Kezdődött 4-éves koromban,fogtam a disznó farkát,kaptam érte jól megperzselt fülét/farkát.Folytatódott az egyik Nagybátyám böléreskedésével.Majd kisebb könyvtár vásárlásával,olyan emberektől,akiknek a tudását az egész világon tanítják az egyetemeken,pl. Rytek Kutas,Stanley és Adam Marianski,stb....Van pár nagyon jó hentes barátom,akiknek tudására/tanácsára szükségem volt a kezdetben,pl. hol lehet belet venni.


    A híd? Brooklinban van......


    Sovány szalonna? hmmmmm.....pl. a kanadaiaknak van olyan,ami tiszta hús,néha azt teszek a töltött káposztába.


    Szoktam nagyon finom sonkát is csinálni.


    Mennem kell.


    Jahhhhhh,még elég jó Angol nyelv ismerettel,itt sokat lehet tanulni,Lengyelek.


    Ma soványak a húsok,régen volt amikor a mangalicát tenyésztették,nekünk 1x volt egy 400 kilós.

    előzmény:
    Zsánna (837)
    2018-02-14  21:24
  12. 2018. február 14. 21:39840.

    szóval, a húsos szalonna akár fogyókúrás is, hiszen kevés zsiradékot tartalmaz:)


    hol az a híd?:)


    szia

    előzmény:
    Sheriff-2 (835)
    2018-02-14  21:02
  13. 2018. február 14. 21:35839.

    van fogyókúrás szalonna

    előzmény:
    Sheriff-2 (834)
    2018-02-14  20:58
  14. 2018. február 14. 21:29838.

    a kék tálcás kép fantasztikus!


    szinte érezni az illatot, kis fantáziával!:)

    előzmény:
    Sheriff-2 (832)
    2018-02-14  20:46
  15. 2018. február 14. 21:24837.

    jó lenne, ha a pocsolya nem lenne!


    de azért nagyon köszönöm, és sajnálom, hogy olyan messze van az a finom kolbi!


    elárulod, hogyan tettél szert eme tudásra?

    előzmény:
    Sheriff-2 (836)
    2018-02-14  21:10
  16. 2018. február 14. 21:10836.

    Jó hírem is van,meg rossz is......


    Még soha nem fogadtam el értük pénzt,ingyen osztogatom.


    DE....csak itt helyben,de házhoz is szállítom,itt nálunk pedig megrakhatják a zsebüket is,a kutyáknak/macskáknak.


    Vedd ezt meghívónak.

    előzmény:
    Zsánna (833)
    2018-02-14  20:54
  17. 2018. február 14. 21:02835.

    A barátaim szokták mondani hogy ilyen kolbászt amit én csinálok,akkor ettek utoljára amikor disznóvágás volt a nagymamájuk idejében, 40-50 éve.Arra is emlékeztetnek,hogy ideje már hogy csináljak.


    Van pár dolgom,sziasztok.

    előzmény:
    Zsánna (833)
    2018-02-14  20:54
  18. 2018. február 14. 20:58834.

    Ezt kicsit túl korán kezdtem szárítani,amire gyorsan rájöttem,2x-föstölt lett belőle.


    A 2x-füstölt szalonna is finom,magunknak pl. én a fogyókúrás fajtát csinálom.Ha azt elhiszed,akkor el akarok adni neked 1 hidat is.

    előzmény:
    Sheriff-2 (832)
    2018-02-14  20:46
  19. 2018. február 14. 20:54833.

    úgy néz ki, mint amit gyerekkoromban a mamámnál láttam


    városi volt ő is, de szoktak venni, és feldolgoztatni.


    amikor hazahozták a füstölőtől, teljesen odavoltam a finom illattól, és mivel a kolbászt szerettem csak meg a piros husit, sonkát, egyből enni is szerettem volna, holott alig evő gyerek voltam


    így a mamám bevagdosta a nyers kolbászt a füstről, és megsütötte


    naponta tudnám enni, de sajnos, nemigen lehet jó minőségűt venni


    a képen lévő annak látszik, kár, hogy nagy a pocsolya, vennék tőled:)


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (832)
    2018-02-14  20:46
  20. 2018. február 14. 20:46832.

    Sajnos ma már sok helyen műkaják vannak.Én már évtizedek óta saját-dolgaim készítem.Jelenleg 2 füstölőm van,saját érlelőm/szárítóm spejz helyett,néhány kép.


    Erről jut eszembe...... régen ettem ficsiségeket.

    előzmény:
    Zsánna (830)
    2018-02-14  20:38
  21. 2018. február 14. 20:41831.

    nem a pénzügyi mutatói alapján tetszik meg valami, legalábbis nekem, nem az játszik

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (827)
    2018-02-14  09:31
  22. 2018. február 14. 20:38830.

    nem ismerem


    újabban mindennek egyfajta szaga van, még a halnak is, mindent ugyanavval az új valami büdössel tartósítanak.


    kóserre állok át, mint a kutyám, csak otthonit eszünk

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (826)
    2018-02-14  08:26
  23. 2018. február 14. 20:32829.

    nincs rossz ízlése, a kocsikat illetően:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (825)
    2018-02-14  08:08
  24. 2018. február 14. 20:29828.

    de jó lenne, ha csak ennyi hibám lenne!


    elfelejtetted, a nevekkel hadilábon állok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (824)
    2018-02-14  07:18
  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 14. 09:31827.

     az astonnal mindig gáz volt


    pl a db7-es ből 10 év alatt 7000 adtak csak el, a p964ből meg több mint 61ezret 5 év alatt


    nem csoda a csőd

    előzmény:
    Zsánna (821)
    2018-02-13  21:56

Címlap

top