Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Spórolás ,de hogyan ?

ianiko
Létrehozva: 2004. június 23. 22:22
Sziasztok! Van valakinek ötlete , hogyan lehetne spórolni, persze az éssszerűség határain belül.A háztartási pénzre gondolok , és arra hogy azért viszonylag egészzségesen éljünk belőle.ianiko
  1. 2013. február 10. 19:3022901.

    Szép estét 

     

    A szomszédasszonyom halt meg, fiatal volt még 63 éves.  

     

    Reméljük a következő hét már nem ilyen lesz. Itt esett vagy 10 cm-es hó. De hideg nincs. Viszont minden porcikám, még a hajam is fáj ez az időjárástól van tuti. 

     

    Nálunk ma brokkoli krémleves volt, - fiúk dicsérték - el is fogyott. Aztán tegnap lesütöttem egy tepsibe oldalast, 2-3 db-ot megettek belőle, nyugodt voltam, hogy ami van az mára elég lesz! Aztán gondoltam egy jó zöldborsó főzeléket megennék! Meg is főztem. Mikor belenéztem a tepsibe, látom csak 4-5 db oldalas van benne. No az azért nem lett volna elég, mert én olyan egy csontosra vágom, szóval kicsikra. Gyorsan felraktam főni egy csülköt, és mikor már olyan jó 80 %-os volt, kivettem, kicsontoztam és beraktam a sütőbe. Szép pirosra sült, sörrel öntöztem meg egy kicsit. Aki nem kért zöldborsó főzeléket, annak volt egy kevés párolt káposzta mellé.

     

    Sütni nem sütöttem semmit.  

    előzmény:
    just4kelly (22899)
    2013-02-10  19:06
  2. 2013. február 10. 19:0922900.

    Sziasztok Lányok!

     

    Kicsit el vagoyk havazva - szó szerint is, esik a hó tegnap óta.:) Pénteken megjött a Zsolti,azóta alig volt időm rá,hogy ideüljek. Húslevest, sajtos-pácolt karajt krumplipürével és almás-krémes tortát készítettem az érkezésére. Ebből volt még tegnapra is, ma főztem egy tárkonyos krumplilevest, csirkemellett áztattam fokhagymás tejbe aztán szezámmagosan paníroztam be, baconbe tekert csirkemájat és kukoricás rizst is készítettem. 

     

    Tegnap farsangolni voltunk, ma délután pihenés volt a program!:) 

     

    Edit, baj van? Beteg vagy vagy más gond? Nem szeretnéd leírni-kiírni magadból? Akár privát is! 

     

    Ianikó merre jársz? :) 

  3. 2013. február 10. 19:0622899.

    Részvétem :(

    hát, reméljük, a következő hét jobb lesz.

    Én halat nem kaptam most a héten, így helyette rakott zöldbabot csináltam, konzerv babból. Ez elég spórolós lett.  

    előzmény:
    Sarapod2 (22898)
    2013-02-09  15:12
  4. 2013. február 9. 15:1222898.

    Sziasztok 

     

    Ide ültem, nem valami jó a kedvem. De egyedül vagyok, a fiúk focizni mentek. TV-be semmi jó. Aludni meg nem tudok.

     

    Tegnap vágtak a faluba 90-120 kg közötti malacokat. Vettem belőle dagadót, oldalast, egy első csülköt, és egy fél fejet. A fejből már elkészült anyukám kérésére a disznósajt. Oldalas felét lesütöttem, holnap majd valami köretet csinálok mellé. A dagadót meg jövő vasárnapra szánom.

     

    A héten az Aldi-ba voltam bent vásárolni, hát nem igazán tudok semmi olcsó dologról beszámolni. Kávét vettem - szemeset - sajtokat, valami vastag olasz szalámit, spagettit, makarónit, étolajat, zöldpaprikát, almát, póréhagymát, köménygumót, kockacukrot, túrót, tejfölt és majdnem hanyatt estem a kasszánál. Kifizettem a koszorút, amit vettem a temetésre - mert ott is voltunk sajnos a héten - és a 30 ezerből nem hoztam haza pént. No most egy darabig nem megyek be az tuti.

     

    Viszont nyílt egy kis bolt, ahol most nagyon jó árba vannak a mosószerek, tisztítószerek, papírtörlők - gyönyörű szép mintásak - és ami még jó, hogy ezek németből vannak hozva. Mert ugye mindenki tudja, hogy más az összetétele a MO-on csomagolt Persil meg Ariel mosószernek, mint amit kintről hozunk. De sajnos az öblítők is így vannak.

     

    Nagy fiam ma mire felkeltünk csinált toast kenyérből melegszendvicset - azt a háromszöget - szóval el vagyok/vagyunk kényeztetve. Akartak menni műtrágyát szórni, de plusz fok volt és így nem tudtak kimenni. Legalább -5 C foknak kellett volna lenni, hogy a traktor ne süllyedjen el.

     

    Holnapi menü még nem tudom mi lesz, főleg a levessel vagyok gondba, mert oldalas van, csak köret kell mellé. Sütöttem tegnap juhtúrós pogácsát, de sajna már elfogyott.

     

     

  5. 2013. február 8. 20:2122897.
    Bocs lányok, de nagyon sz@r hetem volt. Inkább most nem írok. De majd pótolom. 
  6. 2013. február 8. 09:5122896.

    Sziasztok,

    ki mit csinál hétvégén?

    Én egyik nap pontyot sütök, meg kagylót ezekhez krumplipüré, hagymasaláta.

    A másik nap bableves és fánk. Azt még nem tudom, milyen fánk, szeretném megtölteni pl vaníliapudinggal, de még sosem csináltam olyat. Most receptre vadászom.

    pihenjetek sokat:)  

    előzmény:
    Sarapod2 (22895)
    2013-02-06  22:04
  7. 2013. február 6. 22:0422895.

    Szép estét 

     

    Lányok csak felugrottam. Segítséget szeretnék kérni. Egy kedves ismerősöm kislánya elvesztette a babakocsiból a "katababát".

    Itt küldöm a képet róla!

    Sima Tescóba lett véve, sajnos már itt nincs és a környéken se.

    Ha valaki lát vagy van neki ilyen és megválna tőle, nagyon kérem írjon.

    Megveszem, vagy amit kérnek adjuk. Hanna azóta nagyon sír! 

  8. 2013. február 6. 13:0822894.

    Sziasztok!

     

    Általában csak zugolvaslak titeket, de múltkor gofrisütő-vásárlásról esett szó: vasárnaptól a Lidl-ben lesz, azt hiszem 3300ért, 5 db alakú gofrit lehet benne sütni.

  9. 2013. február 6. 12:1122893.

    No, gyorsan a "drágaságot" alátámasztandó...

     

    http://www.tchibo.hu/Vizfuerds-meleg itedeny-nemesacel-p400026457.html

     

    2290 Ft. 

     

    A KIK-ben tök ugyanilyet vettem 590 ft-ért Karácsony előtt. :-) 

     

     

    előzmény:
    antironia (22892)
    2013-02-06  12:07
  10. 2013. február 6. 12:0722892.

    Na, Sarapod, lehet nyitni a bukszádat....! :-D

     

    A Tchibo-shopban tényleg szoktak lenni "ellenállhatatlan" cuccok, de tapasztalatom szerint jóval drágábbak, mint egy hasonló termék pl. egy Aldiban v. Lidlben. 

     

    Ha jól emlékszem, tán 25 EUR körül volt hasonló kütyü német/osztrák webodlalakon...? Ez a 9 ezer akkor nem is annyira durván túlárazott.... 

     

    No meg is nézem a Tschibo weboldalát, mire lehet még pénzt elverni a jövő héten...

    előzmény:
    buongiorno (22890)
    2013-02-06  11:06
  11. 2013. február 6. 11:0722891.

    Sziasztok!

     

    Még mindig nem voltam vásárolni, spóroló üzemmódban vagyok - vagyis a barátnőm mégnem ért rá elvinni, a férjem pénteken jön haza.:) Hétfő-kedd maradék borsó leves volt és főztem egy jó adag csirkepörköltet tésztával. Alányokkal ez két napra elég volt! 

     

    Ma nem főztem, egy szép darab húsos szalonnát vettem ki a hűtőből, még eldöntjük hogy mi legyen ebédre!:) Lehet simán megsütve vagy süthetek gyorsan egy kenyérlángost is! 

     

    Nálatok mi a menü? 

     

    Pénteken jön haza a férjem, még nem tudom mit főzök de mindenképp valami finomat-:) 

     

    Edit, sikerült elintézni amiket eddig nem sikerült? Amúgy ez az ügyintézés horror, telefonon is vagy nem veszik fel vagy foglalt, áááá, hagyjuk is!:) 

     

    Bojana, írta,hogy a lányoddal laksz, ketten laktok csak? Hány éves?

     

    Antironia, nekünk is anno azt mondták,hogy csak akkor szereltessük be ha olyat tudunk amit ki lehet vezetni a szabadba mert amúgy nem sokat ér. 

  12. 2013. február 6. 11:0622890.

    Sziasztok,

    a múltkor keresett valaki iylen sütőt. Jövő héttől lesz a tchiboban.

     

     http://www.tchibo.hu/Cake-pop-suet-12-sueti nyalokahoz-p400026579.html

  13. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. február 4. 20:0222889.

    Ne bosszankodj! Annyi szép van az életben, aminek örülnöd kell! Mostanában a hivatalok, mint egy császár, úgy ülnek a nyakunkon, küldik a leveleiket feszt, akkor is, ha befizetted a számlát. Aztán Te igazold magadat, hogy igenis, befizetted.

    Megpróbálják behajtani a sok kintlévőségüket.

    De bezzeg, ha Te kérsz választ a leveledre, várnod kell a sorodra. Ez már így van.

    De az igazság az, hogy a hivatalokban is egyre kevesebb az ügyintéző. Küldenek el mindenkit, csak azt figyeld, ha a telefonod ügyfélszolgálatát felhívod. Régen? Azonnal felvették. Most? Várnod kell, többször akár 5-6, vagy tán 10 percet is.

    Mit mutat ez meg? Azt, hogy kevés az ember. Nem is tagadják. Mert volt, hogy emiatt felhívtam őket, hogyan van az, hogy olyan sokat kell várni. Természetesen burkoltan nyilatkoztak, hiszen a mai világban érthető, mindenki félti az állását, az ottani ügyintézők is.

    Magnóra veszik a beszélgetést, de megértettem, hogy mi az ábra. Türelmes vagyok tehát, aki felveszi, mert nem tehet senki arról, hogy kevesen vannak.

    *

    Minden cég ott spórol, ahol tud. Bezzeg a vezetők?! Ők maguknak megszavaznak akármennyit.

    Ez már így van. Szél ellen nehéz pisilni

    *

    Ne bosszankodj, nem érdemes! Ilyen cudarság miatt! Legfeljebb írsz, még egy levelet, egy EMLÉKEZTETŐT, hogy hol késik a válaszuk?

    Hja a legjobb, amikor elküldik a levelet, s az abban kértek már lejárt időpontra érvényesek! Ha ilyenkor telefonál az ember, akkor azt mondják, hogy hja a posta.

    Ez van, ezt kell szeretnünk.

    *

    Mi a lényeg? Van szemünk, szánk, tudunk enni, ha szerényebb ételeket is, van kezünk, el tudjuk végezni a munkánkat, van lábunk, el tudunk menni, ahová akarunk. Tehát összesítve: látunk, hallunk, beszélünk, írunk!

    Van számítógépünk!

    *

    Hidd el, a meglévő dolgainknak tudjunk örülni! De nagyon! Már akkor a nyertes oldalon vagyunk! A sok idegesség, a rossz kedv melegágya a betegségeknek!

    nézz optimistán a világba, még akko is, ha az a világ borongós! Ott egye meg az egér!  Igazam, van, Kedvesem? Igazam van? - Bojana*  

    előzmény:
    Sarapod2 (22888)
    2013-02-04  18:00
  14. 2013. február 4. 18:0022888.

    Szia 

     

    Nekem van tarkedli sütőm, de sajnos a legkisebb tojás se fér bele. Most meg mióta kerámia lapom van, nem is próbálkozom vele.

     

    Bécsből én is zöldséghámozót és gesztenyekinyomót hoztam. Néztek is mint egy UFÓ-ra. De ez van. Ki minek tud örülni.

     

    A  www.nosalty.hu napi szinten rajta vagyok. 

     

    Ma maradékot ettünk. Szóval főzésről nem tudok beszámolni. Holnap majd valamit összeütünk.

     

    Mosás volt a program, és töménytelen papírmunka. Most már kezdem én is unni. Sajnos a sok hivatal sz@rik a határidőkre,  - no itt nem a büntésnél gondoltam - hanem a válaszadásra. Mert tudtommal 30 napon belül egy ajánlott levélre válaszolni kell. Ha nem, akkor tudatniuk kéne, hogy miért késik. Ma jól felhúztam ezen magam! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (22883)
    2013-02-04  08:27
  15. 2013. február 4. 10:5022887.

    Nem akarok senkit elkeseríteni, de az ilyen jellegű szagelszívók kb. szenteltvíz hatásfokúak.

     

    Csak az ér valamit, amiben erős motor van, és a szabadba kivezeti a szagokat. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (22885)
    2013-02-04  09:33
  16. 2013. február 4. 10:3722886.

    Szia Sarapod2!

     

    Menj fel a Bako Hungária honlapjára.

    Ha nekik nincs, küld el a fotót a golyókészítőről, hátha beszerzik neked!

    www.bakohungria.hu

     

    Szép napot! Pogikata

    előzmény:
    Sarapod2 (22860)
    2013-02-01  21:20
  17. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. február 4. 09:3322885.

    Nyomozd ki azt a szagtalanítót, amiről már írtam. Felül beszívja a rossz szagokat - vagy alul? Ezt nem tudom, de egy másik lyukon pedig kifújja a jót, a frisset. Közben semlegesít. 

    Én is szeretnék egy ilyet, hirdették a tévében, de még nem jártam utána, egyéb +kiadásaim miatt.

    *

    Bojana* 

    előzmény:
    just4kelly (22884)
    2013-02-04  09:11
  18. 2013. február 4. 09:1122884.

    Szép reggelt,

    lianna, a nagybevásárlással én mindig olyan gondban vagyok. Időnként túl sok minden halmozódik fel a kamrában, igyekszem figyelni a lejárati időkre. Nálam fenn áll a veszély, hogy ha sokat veszek valamiből,  akkor a végére bizony vészesen közelít a lejárati idő.

    sarapod, a rácponty isteni! Jó ötlet jövő hétvégére :)

     Bojana, lehet, valóban, hogy kis teljesítményű az elszívónk, ekkora szobához nagyobb kellene valószínűleg. Amivel két bajom van: a nagy elszívók hangosak, és drágák. Azt hiszem, kompromisszumot kell kötnöm, ha már amerikai konyhám van. Amit amúgy nem bánok, mert így nem vagyok annyira elzárva a konyhában ;) és ha mondjuk valami finom süti sül a sütőben, akkor az illatokat se bánom annyira ;) 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (22882)
    2013-02-04  08:23
  19. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. február 4. 08:2722883.

    bögrék, aranyos kiöntők, tányérkák, tálak.... apró fazekak... Most egy tarkedli sütőt vadászok! Abban jó sütni tükörtojást és "egérkét" - olyan fánkféleség!

     

    Még külföldről is, anno Moszkvából egy hatalmas lekvárfőző fazekat hoztam. Mindenki tök hülyének nézett, huszonéves koromban. Más, apró, hordozható fekete-fehér tévéket, vodkát meg az ég tudja még mit, én pedig cipeltem az óriás lekvárfőző fazekat. Nem, nem néztek hülyének, szerintem nyilvánosan nem, de a hátam mögött, biztosan! Még a saját családom is.

     

    De megmondom, itthon nem is lehetett, ugyan mostanában nem néztem, de olyan vastag fenekű szép piros zománcos fazék? Nem volt. Most? Nem tudom, nem kerestem... 

    előzmény:
    Sarapod2 (22880)
    2013-02-03  23:01
  20. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. február 4. 08:2322882.

    A fűstölt sajtos sárgarépás krém IS szerepel a www.nosalty.hu-n és a Hetes lángos is! Így, ezen a néven: Hetes lángos.

    *

    No én hol lángost, hol fánkot készítek - ha van bent a hűtőben! Nagyon praktikus!

    *

    Ajánlom ezt az oldalt, nyithatsz virtuális receptkönyvet is, belementheted a Neked tetsző recepteket! 

    előzmény:
    Sarapod2 (22878)
    2013-02-03  20:00
  21. 2013. február 3. 23:1922881.

    Lianna már csak pár nap, és jön a párod haza. Gondolom már nagyon várod és a lányok is. Nálatok milyen idő van, mert itt nagyon rossz, szeles, hideg, és havas eső esik. Még a kutyust se küldeném ki ilyen időbe.

     

    Én is szeretem ha van itthon tartalék, no de max. 10 kg liszt, ugyan ennyi cukor, tej, rizsből kevesebb, prézlit én készítek. De van pár puding, és pár zacskó kész tészta is mindig itthon. Olajból egy 5 litereset veszek, meg 1-2 üveg olivát. Rámát is tartok itthon, meg ha van akciós vaj, abból veszek. 

     

    Én is keresem a golyósütőt, amelyikünk előbb rálel, ide írja be, jóóóóóó!

    Gofrisütőm sincs, de fogok venni, mert a fiúk szeretik.

     

    Nálunk ma ebéd a spórolás jegyébe készült. Volt marha nyakszirtem, abból leves 2 napra, sok zöldséggel. Aztán volt 6 szelet pontyom, abból volt rácponty, krumplival, zöldpaprikával, paradicsommal, tejföllel leöntve.

    Volt egy fél fej káposztám, - nagyon kicsi - de főztem belőle paradicsomos káposztát, mert szeretem. A nagy fiamnak pedig darált húsból csináltam ilyen olasz fűszeres pörköltet, spagettivel és sajttal azt evett. Lassagne volt tervezve, de nem volt itthon a mártás hozzá. Így is finom volt.

     

    Sütni nem sütöttünk semmit, majd holnap talán.  

     

     

    előzmény:
    Lianna (22871)
    2013-02-03  11:53
  22. 2013. február 3. 23:0122880.

    Én meg szinte konyhakütyü mániás vagyok. Mindent szeretek megvenni, kipróbálni. De azt is be kell vallanom, hogy van azért olyan gép amit nem használok. Pl: a pici fánksütő. Valami óborzalom kivárni mire kisüti az aprócska fánkokat. 

     

    De ez a gömbsütő most piszkál és járok is utána hol lehet kapni.  

    Szerintem mindenkinek van "mániája", kinek az utazás, kinek az arany, kinek a ruha-cipő, szóval senki sincs kivédve az ilyenek ellen. Igaz a "kes" szab határt mindennek. De én vállalom, hogy kütyümániás vagyok.  

    előzmény:
    just4kelly (22870)
    2013-02-03  11:41
  23. 2013. február 3. 22:5722879.

    Nem jött át a link sajnos se itt, se privibe. 

     

    előzmény:
    Jeles (22869)
    2013-02-02  22:25
  24. 2013. február 3. 20:0022878.

    Üdvözöllek a topikba Bojana 

     

    Én is szoktam sárgarépa krémet készíteni, nem egésszen így. A receptem nekem is innen van egy topikból. Nálunk nagyon szeretik, csak várni kell vele legalább egy napot, hogy összeérjen.

    Vásárolni általába én is teli hassal szoktam menni. 

     

    Most kaptam egy új lángos receptet én is, joghurtos. Ez is állítólag olyan, hogy több napig is el áll a hűtőbe. De be kell vallanom még nem próbáltam ki. Anyukám sütött tegnap reggel hagyományosat. Mostanába nem lesz sütve, mert az egész ház teli lett az "illatával". 

     

    A banánt csak hidegen és úgy a la natúr szeretem. De a gyerekeknek biztos jó ötlet lenne megcsinálni. Az enyémek ugyan már nagyon, majd ha lesz unokám.  

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (22863)
    2013-02-02  19:34
  25. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2013. február 3. 18:2322877.
    Úgy legyen.
    előzmény:
    antironia (22876)
    2013-02-03  15:44

Címlap

top