Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hozzátáplálás hogyan?

angyalka007
Létrehozva: 2013. október 3. 16:15

5 és fél hónapos babámnál most kezdjük el a hozzátáplálást, mivel ő születésétől fogva tápszert is kap, és 8 kiló a doktornő azt mondta neki már kell a szilárd kaja. minden új ízt napokig kostóltatok vele, nincs is gond,. A kérdésem az lenne, hogy mikor mit kell neki adni, eddig evett reggel 8-kor, délben, négykor és este 8 kor, valamint éjjel is tápszert. most nem tudom hogy uzsonna és tízórai is kell, vagy csak a reggelit, ebédet és vacsorát kell kiváltani szilárd táplálékkal.

Tehát nem arra vagyok kíváncsi miat lehet adni, hanem hogy mikor! Tejpépet is eszik, de a doktornő azt mondta jó lenne ha a tápszer helyett is szilárd ételt enne.

  1. 2013. október 10. 22:0638.

    Hidd el én sem úgy etettem a gyereket ahogy az orvos vagy a védőnő mondja, hanem ha látom hogy éhes adok neki. egyébbként tényleg fura a mai orvos társadalom, a doktornő egyik hónapban azt mondta etessem négy óránként, mert nagy a baba súlya. A következő hónapban közölte hogy a négy óra túl sok, etessem három és fél óránként. Néha ő sem tudja mit beszél. A hozzátáplálás szépen megy, imádja a sütőtötököt, a burgonyát, a sárgarépát, és a gyümölcsöket, kivéve az almát, attól székrekedése lesz.

    Majd hat hónaposan jöhet a csirkemell. még mindig van tejem, így minden étkezést ezzel kezdünk, de a tápszert csak reggel és este kapja már.

    Sajnos még egy éjszakát nem aludt át születése óta, azt hittem majd a hozzátáplálás megoldja de nem. most épp álmában mászik és amikor elér a kiságy rácsához jön a sírás.

    előzmény:
    biobula (34)
    2013-10-04  14:51
  2. 2013. október 4. 22:3537.

    Az enyéim már nagyok, (15-13) csak azért írom le tapasztalataimat, hátha segít. Előrebocsátom, mind a kettő kb. 2 éves koráig szopott is.

    A fiam nagy súllyal született, 4,5kg. Igény szerint szoptattam, de nagyon hamar beállt a kb. reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora ritmusra, az éjszakákat 9-reggel 5éig 1,5 hónapostól átaludta. 4 hónapos korától kapott más kaját. Először őszibarack-pép, tízórai és ebéd. Mindig leöblítette egy kis tejjel. Azután jött a krumpli, sárgarépa. És a többi főzelékféle. 5 hónaposan már minden étkezésnél. Úgy emlékszem, kb 6 hónaposan kevertem a főzelékébe először csirkemellet. Imádta. Azután a máj jött. Ahogy jött a foga, folyamatosan darabosabra csináltam az ételt. És "megkaparintotta" a kenyérhéjat ebédnél. Imádta. Meg a kiflit. Persze a lakás tele volt nyálas darabkákkal... Kb. 1 évesen már a mi felnőtt kajánkat akarta.

    Imádta a közös vacsorákat és miután az apja nem igazán szerette a gyerek főzelékeit-én sem annyira- 1,5 éves volt, amikor, már nem főztem neki külön, csak másként fűszereztem. Kis ideig.

    Mellesleg nagyon előnyös a ritmus kialakítása a gyerek életében, étkezésben, alvásban, játékban, stb... A gyereknek biztonságot ad, Nektek kiszámíthatóbbá teszi az életet és mikor bölcsödébe-óvodába kerül, könnyebben beilleszkedik  az ottani szokásrendbe.

     

    Az meg hogy bébiételt adsz neki vagy Te főzöd, szerintem nem kardinális kérdés. Ahogy Neked jobb és ahogy a gyereknek jobban ízlik. 

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2013-10-03  16:15
  3. 2013. október 4. 14:5436.
    Neked nem is lett volna szükség tovább gyarapítani a mennyiséget, az biztos:)
    előzmény:
    évi* (32)
    2013-10-04  10:42
  4. 2013. október 4. 14:5335.
    Lájk!:) Ugye mi is jártunk nála, és tényleg, most beugrott, hogy én is főzeléket adtam uzsonnára egy idő után, és az én fiamnál is megoldódott így a probléma (nála az volt, hogy képtelen volt nappal elaludni).
    előzmény:
    évi* (31)
    2013-10-04  10:39
  5. 2013. október 4. 14:5134.

    Nyilván azért ésszerű időnként, nem 20 percről volt szó. Egyébként meg én sem akartam elhinni, hogy így van, de tény, hogy így csináltam, és egyszer csak elhagyhattuk a tápszerpótlást, mert lett elég tej.

    Természetesen nem csak ezen múlik, nyilván számít a pihenés, megfelelő kalória-és folyadékbevitel, meg a hormonháztartás, meg a tejmirigyek állapota, meg egy csomó minden. Én csak arra utaltam, hogy HA minden egyéb feltétel adott, akkor bizony a gyakori mellretétel az, amivel növelni lehet a tejmennyiséget.

    Nem akarom nagyon elvinni a topicot, csak egyszerűen nem tudtam szó nélkül elmenni a topicindító egyik fél mondata mellett, miszerint "próbál tejet szaporítani, de nem megy" - erre írtam, hogy ha kezdetektől ragaszkodott ehhez a négyóránkénti f.szsághoz, akkor nem is csoda. De most már valóban nem aktuális a kérdés, nem is neki szántam ezeket az okfejtéseket, csak szerettem volna kikürtölni a nagyvilágba - hátha olvassa valami pici babás/újszülöttes anyuka is, akinek esetleg szintén kevés a teje, és akit épp győzköd valamelyik nagymama/orvos/védőnő/szomszédasszony, hogy etessen négyóránként, mert elérte a gyerek a 4,5 kilót.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144923 (30)
    2013-10-04  10:34
  6. 2013. október 4. 10:5833.

    Szia!

     

    Én is 5 és fél hósan kezdtem kiegészíteni az étkezést a babámnál, igaz,hogy addig anyatejes volt.6 hónapos koráig csak tápszerrel egészítettem ki a tejem, utána végigpróbálgattam reggel második étkezésnél a gyümölcssort tápszerrel keverve (+szoptatás),ahogy ezen végigmentünk, bejött a délutáni gyümi is tápszerrel vegyítve, amikor ez már ment így 2 hétig,akkor elkezdtük a főzelékeket szintén tápszerrel... Babája válogatja,milyen gyorsan fogad el újabb ízeket.Az enyém bírja az ízeket is,a váltás ütemét is,úgy látom.

    Mivel fokozatosan apadt el a tejem (ha megfeszültem akkor is)ma már csak 2x szopik,hajnalban és ebédkor.

     

    Tehát most így néz ki a nap:

    hajnal: szopi

    10: tápszer+gyümi

    14: szopi+tápszer+főzelék

    18: tápszer+gyümi

    22: tápszer

     

    Most 9 hónapos, de már a hozzátáplálás kezdetén is 5x evett csak egy nap...

     

    És bébiételezünk, abban jobban megbízom,mind minőség, mind állag tekintetében. És jobban is ízlik neki...(próbáltam saját főztöt is adni, másfél oda vencsölés után nem kellett neki)

     

    Sok sikert, jó babázás!

    Üdv:Norina

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2013-10-03  16:15
  7. 2013. október 4. 10:4232.

    Én biztos kardomba dőltem volna, ha egész nap lóg valaki a mellemen, pedig eléggé szeretem a "kölkeimet". :-)

     

    (Nagyságrendileg 3 óránként, később 4, szoptattam. Első fiamnak volt tejtesója, kaptak tőlem 90 liter tejet. :-))

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144923 (30)
    2013-10-04  10:34
  8. 2013. október 4. 10:3931.

    Szia,

     

    Én is csak egyféle mintát írok a sok közül, és majd Te kipróbálod, hogy mi jön be nektek.

    (3 faim van + csecsemő és gyermekszakápoló voltam.)

     

    1. Kora reggel: táp

    2. Tízórai: Gyümölcs (emeled a mennyiséget naponta) és utána táppal kínálod. Ezzel szépen ki fogod váltani a tápot.

    3. Ha már megy a gyümölcsös dolog (nem kell megvárni a teljes kiváltást), akkor jöhet a főzelék ugyanúgy fokozatosan, mint a gyümi.

    4. Táp

    5. Táp

     

    Ha ezt már megszokta és elfogadja a "szilárd" kaját (ez itt természetesen a pépet jelenti, nem a szendvicset. :-)), akkor:

    1. Táp

    2. Gyümölcs (tejpéppel, ha éhen akar halni. :-))

    3. Főzelék (később hússal)

    4. Főzelék (később hússal)

    5. Táp

     

    Ezt a "mintát" az alvásrendeléses doktornő tanácsára vezettük be, mert középső fiam fél éjszaka vergődött, amíg máshogy volt az étrend.

    Első és 3. gyerekemnek tökmindegy volt, mit és mikor adok, csak sok legyen.

    2. fiam érzékeny volt a szénhidrátok eloszlására, ettől vergődött éjjelente, és ez az étrend kb. azonnal megoldotta a problémát.

     

    Ezeket elosztod, ahogy kényelmes nektek.

     

     

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2013-10-03  16:15
  9. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2013. október 4. 10:3430.

    Mert ha kezdetektől ritkán, órára szoptat(ott), akkor esélye nem volt a tejének gyarapodni.

     

    Bocs, de az ilyen megállapításoknál röhögnöm kell. Hogy menni okos tud összegyűlni minden babás topikban. Ugy nem azt hiszed, hogy kizárólag attól lehet valakinek sok teje, hogy 20 percenként mellre rakja? Ezért lesznek frusztráltak a kismamák. Mert valami okos azt mondja, hogy rakd minél sűrűbben mellre, akkor lesz tejed. Ő megpróbálja, aztán ha mégsem lesz, magában keresi a hibát, ideges lesz, ami átragad a babára is.

     

     

    előzmény:
    biobula (23)
    2013-10-03  23:04
  10. 2013. október 4. 10:3029.

    Igazad van. Elég széles skálán lehet egészséges gyereket nevelni, ezért nincs értelme leszólni régit, vagy újat.

    Vannak szabályok, amiket érdemes betartani, de onnantól kezdve sokféleképp lehet "jól csinálni".

     

    előzmény:
    rola@ (27)
    2013-10-04  09:53
  11. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2013. október 4. 09:5828.

    Szerintem a jó gyerekorvos és védőnő elmondja, hogy milyen "módszerek" vannak. Te pedig eldöntöd nektek melyik felel meg, melyiket tartod a legjobbnak.

     

    Nekem ilyen védőnőm van. Nem mondott még sosem olyat, hogy így KELL csinálni, hanem, hogy vannak, akiknek ez jött be, neki mi jött be, kikhez érdemes fordulni, mert a többi kismama elégedett volt velük.

     

    Jó példa erre a Rota oltás, dillemáztunk rajta és az orvos és a védőnő mindent elmondott, amit tudott, de nem próbált ránk erőltetni semmit. 

    Elmondtam, amit a neten olvastam a témáról, elmondta, hogy ő mit olvasott a témáról, milyen ismeretekkel rendelkezik, nem kinyilatkozatott. Például rota ügyben az orvos saját véleményével ellentétesen döntöttünk. :)

    előzmény:
    Babyface83 (24)
    2013-10-03  23:59
  12. 2013. október 4. 09:5327.

    És miből gondolod hogy a mai haladó elvek jobbak mint a régiek? 5 vagy 10 év múlva már ez lesz az elavult hülyeség. A régi elveket meg úgy szóld le, hogy azok alapján nőttél fel te is. Milyen ember lett belőled? Beteges, lelkileg sérült? Ha nem, akkor talán mégse olyan szar amit a régiek mondanak. 

    előzmény:
    Babyface83 (24)
    2013-10-03  23:59

Címlap

top