Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. február 17. 23:2642401.

    Sziasztok Angyalok!


    borcsamama, fantasztikus a torta! Ámulok, leesett az állam! Ha csak fele olyan jó ízű, mint ahogy kinéz, már akkor is túl jó! A holnap nap talán nem olyan fárasztó, utána pihenj!


    fenci, örülök, hogy ilyen jól veszi az "akadályt" a férjed! Még süt is, hát nem semmi egy pasas, jól választottál!


    Bezzeg én, nagyon nyűgös vagyok! Már lázam is van, ráz a hideg, tüsszögök, folyik az orrom, köhögök és olyankor fáj a torkom! Na, ez is el fog múlni, csak már nem úgy, mint régen, hogy 3 nap alatt, hanem már sajnos 3 hét kell legalább.


    ladyzso, úgy szeretnék már én is egy kis havat! Egész évben talán összesen (kb. 10X-re) esett 10-15 cm hó. Ami leesik, az el is olvad szinte rögtön. Tegnap is havazott, de csak a hegyen maradt meg, nem jár mindenki síelni, nekünk jó lett volna az udvaron hóembert építeni, de a tegnapi is rögtön elolvadt.


    Nem tudom, mi lesz a jövő héten, mert hétfőn kártyaparti 17-19 óráig, a legnagyobb unokám 18 éves lesz, a vőmnek is névnapja másnap, sőt másnap a legkisebb unokám is 7 éves lesz. A kártya izgat a legkevésbé, de vajon vigyem vissza a bacit neki, vagy várjak, amíg felgyógyulok? Azért ez mégis csak a 18. szülinap! Izgatott vagyok!


    Jó éjszakát mindenkinek!


     


     

  2. 2018. február 17. 22:2842400.

    Sziasztok!


     


    Először is borcsamama FANTASZTIKUS lett a tortád!


     


    Nem hiába küzdöttél vele olyan sokat, gyönyörű lett, biztosan nagyon örült a menyed is neki.  


     


     


    Borcsamama, Havastáj


    A tulipános képeslap az egyszerűbb, azzal kezdem.  A szalvétát felragasztottam a fa alapra,egyszer lekentem a 


    ragasztólakkal és amikor megszáradt akkor a tulipánokat bekentem 3D lakkal. Ez egy hobbi boltban kapható termék, 


    ami átlátszóra szárad, kicsit fényes a felülete és 3D hatása van. Egyszer már használtam, de azok nagyon pici felületek voltak,


    olívabogyók, most nagyobb felületen próbáltam ki, lehet picit vastagabban kellett volna kenni, akkor jobban lehetne látni a 


    3D hatását, még ki kell tapasztalnom nekem is.


     


    A piros virágos:  a szalvétát felragasztottam a fa alapra utána ugyanolyan piros virágokat kivágtam egy másik szalvétából. Fehér levegőn száradó gyurmát vékonyra kinyújtottam, majd deku ragasztóval ráragasztottam a kivágott mintát. Picit hagytam hagy száradjon meg, utána nagyjából körbevágtam, majd a virág mintája mentén óvatosan lecsipkedtem a felesleges gyurmát. Ezután  kicsit megformáztam, a virág közepét picit benyomkodtam,  a szirmokat meg alulról nyomkodtam felfelé a szirmok szélét meg lefelé picit befelé próbáltam igazgatni. Vagyis próbáltam úgy alakítani a virágot, hogy igazi térhatása legyen ne csak egy kilapul szirom legyen. A nyomkodáshoz a tortadíszítéshez is használható  gömb alaku formázót használtam.  Amikor ezzel készen voltam deku ragasztóval a virágokra ragasztottam a gyurma virágokat, picit hagytam száradni, majd az egészet lekentem dekuragasztóal.


    Attól függ milyen mintával dolgozol, szerintem lehet a virág közepére vagy a szirmokra csillámport szórni,  a közepére apró gyöngyöket, körömdísztítő köveket ragasztani.


    Remélem sikerült érhetően leírni, de ha bármilyen kérdésetek lenne, nyugodtan kérdezzetek.


     


    Most megyek picit visszaolvasok.  


     


    Szép estét és kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!

    előzmény:
    borcsamama (42369)
    2018-02-15  12:00
  3. 2018. február 17. 22:1242399.

    Olyan, mint az igazi! Csak sokkal finomabb! :)

    előzmény:
    borcsamama (42391)
    2018-02-17  20:35
  4. 2018. február 17. 22:0142398.

    Jól tetted, hogy nem adtad fel menet közben. Gyönyörű lett.

    előzmény:
    borcsamama (42396)
    2018-02-17  21:55
  5. 2018. február 17. 22:0042397.

    Felénk már ekkora a hó.

    előzmény:
    borcsamama (42396)
    2018-02-17  21:55
  6. 2018. február 17. 21:5542396.

    Köszi Lányok, aranyosak vagytok, én meg egy kicsit büszke, mert soha nem csináltam ilyet.  Volt olyan pillanat menet közben, amikor azt mondtam feladom, de egy pillanat alatt elhessegettem ezt a gondolatomat.  Az nem én vagyok!

  7. 2018. február 17. 21:4642395.

    Ez a kép a múlt héten készült.

  8. 2018. február 17. 21:4442394.

    Ez gyönyörű lett, nagyon ügyes vagy.


    Felénk szakad a hó.

    előzmény:
    borcsamama (42391)
    2018-02-17  20:35
  9. 2018. február 17. 21:4342393.

    Szaisztok!


    Örülök, hogy már otthon van a férjed. 


    A kórházi helyzet bíztatóan hangzik, nem semmi..


    Biztos finom lett az almatorta, ügyesek vagytok.


     

    előzmény:
    fenci (42384)
    2018-02-17  17:53
  10. 2018. február 17. 21:0242392.

    Húúúúúúúúúúúú ez nagyon szép. Gratulálok. Nagyon ügyes vagy.


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát. 

    előzmény:
    borcsamama (42391)
    2018-02-17  20:35
  11. 2018. február 17. 20:3542391.

    ........és akkor a végeredmény

    előzmény:
    borcsamama (42390)
    2018-02-17  20:31
  12. 2018. február 17. 20:3142390.

    Sziasztok, szép estét!


    Macsek, a fiút aki sporttörténelmet írt a négyfordulatos ugrásával, láttam a tv-ben is és olvastam is róla. Mindjárt megnézem a linket is, amit te betettél. 


    Fenci, örülök hogy már ilyen jól van a férjed, még szerencse hogy nem kellett neki sokáig a kórházban maradni. Amit leírsz, az sajnos a legtöbb helyen ilyen vagy hasonló.  Nem lenne jó huzamosabb ideig bent fekvő betegnek lenni, igaz  otthon se jó. 


    Túl vagyunk a szülinapi köszöntőn, még holnap vár ránk egy ovis farsang, aztán megint nyugisabb napok jönnek. 


    Elkészült a "nagy mű", nagy sikere volt a tortának, és még finom is volt. Mutatok néhány fázisfotót,vagyis az "alkatrészeket, aztán majd a végeredményt is. 


    Közben nézem a magyar-spanyol vizilabda meccset , remélem nyerünk. 


     

  13. 2018. február 17. 19:5442389.

    Még egy orvos sem mondta hogy szabad.  Renitens vagyok. 

    előzmény:
    fenci (42388)
    2018-02-17  19:38
  14. 2018. február 17. 19:3842388.

    Macsek, ha mar, akkor hogy hogy szabad dohanyoznod?

    előzmény:
    macska54 (42386)
    2018-02-17  18:25
  15. 2018. február 17. 19:0142387.

    Borcsamama!


    Idáig a tripla volt a maximum amit bemutattak, de most már örökre a 17 éves Vincent Zhou-hoz fogják kötni a négyes ugrást, mely után hibátlanul ért földet.


    Ismételhetetlen. Talán majd másnak is. De most övé az első. 

  16. 2018. február 17. 18:2542386.

    No komment....


    Csak kórházba ne kerüljünk. Mindig ettől félek.


    Bár 2016 novemberében mikor a hangszálamat műtötték Péterfy Orr.... oszt. ott nagyon rendbe volt minden. És van személyzet bőven. Nemrég voltam ott (január) és most is patent volt minden. Mondták is az ottani ápolók, hogy szeretnek ott dolgozni. De ez sajna nem jellemző minden eü. intézményre.


    Jobbulást a párodnak. Neked több pihenést. 

    előzmény:
    fenci (42384)
    2018-02-17  17:53
  17. 2018. február 17. 18:0242385.

    Én nem tudom kinél milyen az időjárás, de pont azt beszéltük, hogy a vasárnapi kirándulásunk óta újra hó borít mindent. Nyomokban sem látom a tavaszt. És a fejem is fáj, ... hosszú idő óta először ... 


    Valaki tart böjtöt közületek? Mi, nem vallási csak egészségi alapon nyers pénteket tartunk egész évben. Ez annyit jelent, hogy péntekenként nyers saláta a reggelink és ebédünk és vacsoránk is. Pl., ha avokádó krém, akkor paprikára vagy paradicsomra halmozom. Eddig a hétfők voltak ilyenek, aztán a karácsony elmosta az elhatározást, de most a péntekek lettek zöldek.


     


     


     

    előzmény:
    fenci (42384)
    2018-02-17  17:53
  18. 2018. február 17. 17:5342384.

    Itt is vagyok! Hát az az igazság, hogy szomoru a helyzet az egészségügyben. A férjem az nem ketteske volt, hanem a "pótágyas"! Kész vicc... Mondjuk a kórterem és a saját fürdőjük rendben, de gondoltam keresek egy folyósói WC-t, nőit. Az olyan, hogy már a bejárati ajtón nincs  kilincs. A mosdókról hiányzik a csaptelep, tükör ide ugyan minek, de egyetlen wc ajtón sincs kilincs, azt ugye már megszoktuk!, hogy Wc ülőke, papírtartó, csempe foszlányok esetleg díszelegnek, de inkább nincsenek. És ez egy kórház és mossál kezet!!! de hol?


    A másik az emberi méltóság, ami nyomokban sem létezik. 3 műtő, ma 30 műtét lesz. Ágyakkal sorba odatolva a betegek, nők és férfiak vegyesen, egy lepedő védi testük, ha éppen nincs lecsúszva. Szóval emberi hús, mell, stb, közszemlén, mert aki odatolja őket, már megy is a következő betegért és SENKI! nem húz feljebb, lejjebb lepedőt és valószínűnek tartom a félig kábult beteg nem is érzékeli ezt az állapotot. Ugyanígy tolnak ki is, tök meztelenül és akkor rád kerül egy lepedő, ami valahol takar.


    Már itthon van szerencse, annyira érezte jól magát, hogy a két bottal bekopogott a konyhába, mondván ő süt én csak legyek kukta és mindent adjak a keze alá, meg pakoljak el. Almatorta készült. És finom, mint mindig!


    Szóval hol az ágyban, hol a fotelben van a főhadiszállása, nem jajgat, szúrja is a hasát (na akkor jajgat!), jó beteg.   

    előzmény:
    borcsamama (42382)
    2018-02-17  13:03
  19. 2018. február 17. 14:3042383.

    Ezt hogyan készítetted el? Nagyon tetszik, kell nekem is egy ilyen!💕🎀

    előzmény:
    Reni007 (21687)
    2014-10-29  12:10
  20. 2018. február 17. 13:0342382.

    Sziasztok!


    Szép hétvégét Mindenkinek, jó pihenést, és jó programokat!


    Fenci, remélem valamennyire kipihented magad, és a férjed is jól van.  Mielőbbi gyógyulást neki, tőled  meg várjuk hogy gyere és mesélj.


    Macsek, köszi a képeket, gondolom most már egész nap a gólyákat lesed, lassan itt lesz az ideje hogy visszajöjjenek.


    Müge, én is nagyon kíváncsi voltam, soha nem csináltam még ilyet /egyiket sem/.   Most megyek, és elkezdem összerakni a tortát, ma este még szeretnénk eljuttatni a menyemnek.  Sajnos csak ilyen gyors látogatás lesz, mert eléggé elkapta őt is a vírus, nem lenne jó ha mi is összeszednénk.  Így is van rá esély, hogy a gyerekektől megkapjuk.


    Csinálok még fázisfotókat, aztán a végeredményről is hozok képet.

  21. 2018. február 17. 05:3942381.

    Jó reggelt Angyalok! 


     

  22. 2018. február 16. 23:0542380.

    Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyenek lesznek a virágok, de hát ez fantasztikus! Nagyon kreatívak, az árvácskák is! :))

    előzmény:
    borcsamama (42370)
    2018-02-15  20:32
  23. 2018. február 16. 19:5742379.

    fenci pihenjél kicsit. Most már napról-napra jobb lesz. 

    előzmény:
    fenci (42378)
    2018-02-16  19:44
  24. 2018. február 16. 19:4442378.

    Kedves Angyalok!


    Túl a műtéten, első éjszaka itthon :) Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, holnap is! dolgozom, de délután már mesélek.


    Jó éjt mindőtöknek!

    előzmény:
    borcsamama (42377)
    2018-02-16  13:01
  25. 2018. február 16. 13:0142377.

    Köszönöm szépen, sajnos nem láttam a tv-ben, így külön örülök neki.  Meseszép volt a korcsolyázásuk, megérdemelten nyertek és kaptak ilyen magas pontszámot. 

    előzmény:
    macska54 (42376)
    2018-02-16  10:07

Címlap

top