Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2017. december 14. 21:4241501.

    Gyönyörű a falucskád! Imádom azt a kis hidat, meg a vonatot meg mindent! kétszer néztem meg a képeket:)


    Hogy mi lehet a csomagban?


    Talán citrusprés?:) én erre tippelek:)

    előzmény:
    borcsamama (41497)
    2017-12-14  20:35
  2. 2017. december 14. 21:3941500.
  3. 2017. december 14. 21:1841499.

    Borcsamama guszták a lekvárok. Szépen becsomiztad a nyereményed. Gratulálok hozzá. 

    előzmény:
    borcsamama (41498)
    2017-12-14  20:59
  4. 2017. december 14. 20:5941498.

    Még pár kép a mai lekvárról a nyereményem dobozáról ahogy megkaptam, és ahogy most kinéz.

  5. 2017. december 14. 20:3541497.

    Banyoc@  itt a felhívás a játékra:


     


    Képzeljétek, ma én is pakkot kaptam, sajnos nem az angyalkámét, de azért ennek is örülök.  Megjött a nyereményem, és mivel fogalmam sincs mi van a dobozban, úgy döntöttem, nem bontom ki, inkább szépen becsomagolom és a többi ajándékkal együtt oda kerül a fa alá.    


     


    Hogy ne csak az én oldalamat fúrja ki a kíváncsiság, játékot hirdetek, december 23-án estig  lehet tippelni, mi a nyereményem?  1, Turmixgép  ;  2. Vízforraló ;  3. Kenyérpirító; 4.  Citrusprés.


     


    Aki eltalálja, ajándékot kap, ha  háromnál több jó válasz lesz, akkor sorsolok. A nyertesek nevét 25-én fogom beírni ide, mivel én is csak előző este tudom majd meg.   


    és itt a link a városkámról:


     


    https://photos.google.com/share/AF1QipNFIQDGTP7AU5iIJ8zb 5 qm1-O8wwm26GKyANxQcfZri-WB7aFagz6bQQJynYdimhg?key=UnhZamFFZ G hYc25Mc1J3SzJtZHlZWk0yV3VBWEdB

    előzmény:
    banyoc@ (41483)
    2017-12-14  19:29
  6. 2017. december 14. 20:2541496.

    .... ááááááááá, meg van, csonkaneknek ígértem, 41458 hsz-ben. 

  7. 2017. december 14. 20:2241495.

    Ezt a hsz-t most fedeztem fel, mert keresek vissza valamit.


    Köszönöm szépen. 


    Valakinek meg ígértem, hogy beengedem a cicát a házba és azt keresem kinek. . Nos a kép kész, már csak feliratoznom kell. Holnap nem, de rá egy napra az lesz. Bent van már a cica a jó melegben. 

    előzmény:
    banyoc@ (41465)
    2017-12-14  17:29
  8. 2017. december 14. 20:0741494.

    Mindenkinek további szép estét...

  9. 2017. december 14. 20:0541493.

    Akkor ua. a téma. De az én Macim nem fertőződött meg.

    előzmény:
    banyoc@ (41482)
    2017-12-14  19:26
  10. 2017. december 14. 19:5241492.

    köszönöm!


    gépen ugyanígy FB-üzenetben

    előzmény:
    banyoc@ (41490)
    2017-12-14  19:44
  11. 2017. december 14. 19:4841491.

    Jah, értem.

    előzmény:
    banyoc@ (41488)
    2017-12-14  19:41
  12. 2017. december 14. 19:4441490.

    Köszönöm:) Utólag is Boldog névnapot.


    telefonon nem használok netet....

    előzmény:
    Gabriella2 (41486)
    2017-12-14  19:40
  13. 2017. december 14. 19:4241489.

    csodálkozott, és megkérdezte: tényleg???? (azóta már másképp van ám, már segít is dekorálni!:) Megfertőztem:))) igaz 16 évembe tellett, de megérte:)

    előzmény:
    ladyzso (41485)
    2017-12-14  19:34
  14. 2017. december 14. 19:4141488.

    régebben a fájlkezelőben, de az elmúlt 3 hétben  négyszer lett újra telepítve, úgyhogy az is csoda, hogy megtalálok benne néhány dolgot. Minden beállítás elment, alapállapotra van állva... szóval majd elkerült a méretezés is....

    előzmény:
    ladyzso (41484)
    2017-12-14  19:34
  15. 2017. december 14. 19:4041487.

    41448-as hsz-ben link.


    ....


    Képátméretezés: painttel szoktam, van olyanod?

    előzmény:
    banyoc@ (41483)
    2017-12-14  19:29
  16. 2017. december 14. 19:4041486.

    Banyoca, nekem nincs hangulatom a képek méretezéséhez, Messengeren átküldöm magamnak (az lebutítja automatikusan) és onnan lementem 

  17. 2017. december 14. 19:3441485.

    Nem semmi, és mit szólt, hogy már 2 napja olyan a konyha? 

    előzmény:
    banyoc@ (41482)
    2017-12-14  19:26
  18. 2017. december 14. 19:3441484.

    Igyekeztem 


    Fáj a fejem, délelőtt még álommanó ült a vállamon, majdnem bealudtam.. 


    Régebben, hogy méretezted át a képeket? Paint van a gépeden? Nálam legalábbis a commanderben jobb klikk a gépen és rányomok a szerkesztésre, akkor a paint megnyitja, az meg tud átméretezni.


     

    előzmény:
    banyoc@ (41481)
    2017-12-14  19:23
  19. 2017. december 14. 19:2941483.

    Mamikám, kedden randizunk, az időpont miatt még hívni foglak.


     


    Nem látom a fotókat a faludról..... és a nyereményről sem:((


    Remélem én is hogy nem valami más hiba van ami haza vágja az akksimat.. na, majd Zoli meggyógyítja:) Elvvégre autógépész mérnök:)))


     


    Sajnálom, hogy Sziga nem tud jönni, hiányzik a csajszi:) pusszantom:)

    előzmény:
    borcsamama (41476)
    2017-12-14  18:57
  20. 2017. december 14. 19:2641482.

    Elmondom, hogy az első közös lakásban töltött karácsonykor  Zolim 2 nap után sikított fel a konyhában: jéééééé mi ez???? (totál tele volt minden karácsonyi cuccokkal):)))

    előzmény:
    macska54 (41475)
    2017-12-14  18:55
  21. 2017. december 14. 19:2341481.

    Szia :) Jól megleptél a képeslappal:) nagyon örülök. A hétvégén előveszem a Barátság Fámat (BorcsaMamától ered az elnevezése!) a képeslapok is elő kerülnek, kikerül minden a lakásba, és fotózok... és remélem addigra kiderül hogy lehet átméretezni a képeket.

    előzmény:
    ladyzso (41474)
    2017-12-14  18:37
  22. 2017. december 14. 19:2041480.

    Köszönöm Sziga beszámolóját. Sajnálom, hogy nincs itt velünk.

    előzmény:
    borcsamama (41476)
    2017-12-14  18:57
  23. 2017. december 14. 19:1941479.

    Az az aszaltszilvás gesztenyés beigjli csudafincsis lehet. 


    Narancslekvár: nyamm.


    Köszönjük a híreket mindenkiről.


     

    előzmény:
    borcsamama (41476)
    2017-12-14  18:57
  24. 2017. december 14. 19:1941478.

    Hát nem...  Ő csak engem lát. 


     


    Borcsamama az valami rá vart dísz olyan cikk-cakk szerűen. Ha lemegyek egy emeletet csinálok egy közeli fotót arról a mintáról. 

    előzmény:
    ladyzso (41477)
    2017-12-14  19:09
  25. 2017. december 14. 19:0941477.

    Lehet, hogy félreérthető voltam, de csak vicceltem. 2 méteres? Az tényleg hatalmas. 


    Nem valami szemfüles a párod, az tuti.

    előzmény:
    macska54 (41475)
    2017-12-14  18:55

Címlap

top