Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mélyharapás-állcsont

mya29
Létrehozva: 2013. március 24. 17:55

Sziasztok!

 

Több éve mélyharapással küzdök. Korábban 4 évig fogszabályzót hordtam (kb 7-8 éve). A felső fogsoromon volt csak fogszabályzó, mert az alsó teljesen rendben volt.

Az alső két bölcsességfogamat ígyfeltárással távolították el  5 éve, míg a felső kettő bent maradt.

Időközben a bal és jobb felső 6-os fogam a mélyharapás következtében eldeformálódott / letörött (szerintem már ki kellene húzni vagy legalább gyökérkezelni-fájni nem fáj-).

 

Esztétikai szempontból állkapocscsont műtéten kellene átesnem. Beszéd szempontjából sem túl egyszerű úgy kiejteni a betűket, hogy az alsó és felső fogsorom között kb. 9-10 mm a távolság.

Olyanok véleményére vagyok kíváncsi akik ilyenen átestek. Hogy vágtatok bele? Magán vagy SZTK-s úton? Mennyi idő alatt jött helyre? Tudtok ajánlani jó fogorvos? Arc-állcsontsebészt?

 

Kicsit félek is az egésztől. Köszönöm annak, aki válaszol!

Mya29

  1. 2019. március 18. 00:0821.

    Szia írnál Nekem is véleményt a témában?! 😁✨

    előzmény:
    éjszakás (2)
    2013-03-24  18:08
  2. 2018. június 1. 17:4620.

    Szia,


    Engem is érdekel, hogy mivel jár, és megéri e az állkapocs műtét mélyharapás megszüntetésére?


    Köszönöm ha válaszolsz.

    előzmény:
    éjszakás (2)
    2013-03-24  18:08
  3. 2018. június 1. 17:4619.

    Szia,


    Engem is érdekel, hogy mivel jár, és megéri e az állkapocs műtét mélyharapás megszüntetésére?


    Köszönöm ha válaszolsz.

    előzmény:
    éjszakás (2)
    2013-03-24  18:08
  4. 2018. június 1. 17:4418.

    Szia,


    Engem is érdekel, hogy mivel jár, és megéri e az állkapocs műtét mélyharapás megszüntetésére?


    Köszönöm ha válaszolsz.

    előzmény:
    éjszakás (2)
    2013-03-24  18:08
  5. 2016. február 11. 15:3317.

    Sziasztok!


     


    Engem is érdekelne állcsont műtéttel kapcsolatos tapasztalatok. Volt fogszabályzóm, de a rés visszajött, és most szeretném megcsináltatni.


     


    Köszi.

  6. 2015. Április 11. 13:5116.

    Szia!


     


    Engem nagyon érdekelne a műtétről szóló vélemények!Esedékes 3.5 év fogazabályzás után!2 éve vettek le,de hatalmas a rés a fogaim között!Külföldőn élek és itt horribilis áron csinálnak ilyen műtéteket!Magyarországon szeretném megcsináltatni,de nem tudom,hogy kihez kéne fordulnom!Ha valaki átesett már ilyen műtéten,kérem írjon privit vagy válaszoljon itt!


     


    köszönöm :-)


     


    szép napot ;-)

    előzmény:
    éjszakás (2)
    2013-03-24  18:08
  7. 2014. május 19. 23:2415.
    Szia! Szeretnék priviben kérdezni. Ma derült ki,hogy a fiamat műteni kell A Mária utcában voltunk.
    előzmény:
    *hama* (12)
    2013-03-25  09:36
  8. 2013. március 25. 22:0614.
    Ez a gumizás fogszabályzóval van összefüggésben ugye? Csak mert az én felső 6osaimra már kétlem, hogy lehetne fogszbályzót tenni.. a bal teljesen szinte az ínyig kopott!
    előzmény:
    szyszyhanna (13)
    2013-03-25  09:38
  9. 2013. március 25. 09:3813.
    Az én nagylányomnak is így csinálták,gumizással,pedig neki is volt kb.1cm különbség.2 hónap alatt helyrejött.Műtét fel sem merült.És sztk-ás fogorvosnál.
    előzmény:
    Milu (3)
    2013-03-24  18:09
  10. 2013. március 25. 09:3612.
    Az én lányomnak kétszerre csinálták, először kivettek az állkapcsából kb  a 6.alsó fogainál, azt a Honvédben csinálták a Róbert K.-on, az állából a Mária u-i klinikán vettek le.Neked is így kellene.
  11. 2013. március 24. 20:5411.

    szia! 

    én őt ajánlom: http://www.dentokorrekt.hu/

    nagyon jó szakember, biztos, hogy tud tanácsot adni.

    h-cs-ig du. 2-től lehet időpontot kérni telefonon.

    előzmény:
    mya29 (1)
    2013-03-24  17:55
  12. 2013. március 24. 20:1610.

    Nem tudok orvost ajánlani sem egyéb alternatív módszert.

    Viszont elmesélném,hogy mire volt jó anno az iskolafogászati ellátás? a fogamiat karbantartó  orvosok hozzáállása.

     

    Elmúlt a fél élet felettem ,mikor egy sima fogkőleszedés alkalmával közölte velem a dr.. hogy magácskának meg ,hogy el vannak kopva a fogai...hm.. gondoltam, hát eddig is ide jártam, készítetett a kedves dr.. pótlást stb.. hát eddig miért nem látta ezt a tényt..mikor ez nem két hetes kopás a fogaimon. .. Hát így tudtam meg ,hogy ez .a mélyharapás következtében  lett ilyen.. és ez az amit el kellett volna kerülni.

    De ugye egy földni halandó-aki még diagnosztizálta anno magát az internetről sem, honnan tudhatta volna,hogy neki mélyharapása van???

    A lényeg : oly mértékben lekoptatta a porcelán felső pótlás - az alsó fogsoromat -amit teljesen egészséges látszólag - csupán majdnem a fogbél látszik már ki.

    Hm.. mert hát mint ezt is utolga megtudtam,nem szabadott volna porcelán pótlást készíteni hozzá . Most aztán javasolják,hogy készítessek teljes pótlás az alsó fogaimra is..áldozzam fel őket,mert kb. 3 fogorvos éveken át nem volt képes kiejteni a bűvös mélyharapás szót a száján: Kedves hölgyem , uram.. ezzel valamit kellen kezdeni,mert hosszú távon sok gondot okozhat még..  Hú de nehéz mondat  ugye??????

    előzmény:
    mya29 (1)
    2013-03-24  17:55
  13. 2013. március 24. 19:109.
    A fogszabályozás már nem segít - orvos szerint -, mivel csak a hátsó 2 fogam ér össze. Tehát ezért szeretnék egy normális, JÓ orvost, akivel normálisan lehet kommunikálni és nem csak a durrbele típus.
    előzmény:
    Milu (8)
    2013-03-24  19:02
  14. 2013. március 24. 19:028.
    Úgy értettem az indítódat, hogy műtétet szeretnél. Azt tartom hülyeségnek a szabályzás helyett.
    előzmény:
    mya29 (7)
    2013-03-24  18:48
  15. 2013. március 24. 18:487.
    Igen, épp egy ilyet keresek most!
    előzmény:
    Milu (6)
    2013-03-24  18:40
  16. 2013. március 24. 18:406.
    Akkor meg jobban járnál, ha egy hozzáértő fogszabályzó orvoshoz mennél és attól kérnél tanácsot. Szerintem annó nem ilyenhez jártál.
    előzmény:
    mya29 (4)
    2013-03-24  18:21
  17. 2013. március 24. 18:295.
    megkérdezhetem mennyi idős vagy ?
    előzmény:
    mya29 (4)
    2013-03-24  18:21
  18. 2013. március 24. 18:214.
    Rókus kórházba jártam, egy ideig minden rendben volt, csak gondolom ahogy nőttem stb. így változott az állkapcsom is.
  19. 2013. március 24. 18:093.
    Nem lehet, hogy béna fogszabályzásra jártál?! Ilyen esetben nincs olyan, hogy csak a felsőn van fogszabályzó. Nekem is az alsó fogsorom szép volt, és mivel a harapásom is szar volt, tettek alulra is, össze voltak gumizva az alsó és a felső, hogy jó helyre húzódjanak.
    előzmény:
    mya29 (1)
    2013-03-24  17:55
  20. 2013. március 24. 18:082.
    szia. nem kis dologra vállalkozol de nagyon megéri . írok privit
    előzmény:
    mya29 (1)
    2013-03-24  17:55

Címlap

top