Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Koraterhességi vérzés

tigger100
Létrehozva: 2013. március 17. 09:57

Sziasztok!

 Tapasztalataitokat szeretném olvasni ha a terhesség első pár hetében 5-10 hét vérezgettetek! Elsősorban arra,hogy milyen jellegű vérzés meddig tartot,és a babával minden rendben volt e???

 

Pénteken mentem ügyeletre pecsételő piros vérzéssle.Orvos szerint a vérzés a méhnyaktól pontszerű bevérzésekből jön. Fekvést feltétlen nem írta elő, utrót,rutascorbint magnéziumot szedem.

tegnap pár órára teljesen elmúlt a vérzés de estére erősödött,több lett kb mint mensi kezdetekor,minden Wczésnél élénk piros a papír,és a tisztaságin is látszik rendesen. Most fekszem és reménykedem,hétfőn délután megyek ismét orvoshoz. Görcseim nincsenek, enyhén érzem a derekam. Kb 5hete vagyok, doki jó helyen léátta a petezsákot.

 

  1. 2020. szeptember 8. 17:1835.

    Szia. Neked végül hogyan alakult a terhesség? Én most ugyan úgy vagyok, sajnos nem tudok menni orvoshoz nem látnak el, a vírus miatt

  2. 2019. március 13. 12:0534.

    Kedves Lilian, 


    Megkérdezhetem, hogy mi volt a kimenetele a 3 évvel ezelőtti vérzésnek? Ugyanez zajlik velem is, mint akkor veled.


    Köszönöm szépen!

    előzmény:
    Lilien... (30)
    2016-09-14  10:39
  3. 2018. január 16. 14:1433.

    Szia Emese05!

    Mit mondott neked a doki? Minden rendben van? Sajnos nekem is most hasonló a helyzetem... 

    előzmény:
    Emese05 (32)
    2017-12-16  08:42
  4. 2017. december 16. 08:4232.

    Sziasztok! 


    Két pozitív terhességi teszt után múlt csütörtökön voltam nőgyógyásznál, de még nem látott semmit. Azt mondta jövő csütörtökön menjek vissza. 


    Tegnap nagyon enyhe barnás színű vérzésem volt, de nagyon hamar el is múlt, nem fájt és semmi egyebet nem vettem észre, de esz az ideg hogy mi lehet... 


    Nagyon félek hogy méhen kívül van :( nem tudom mi lesz velem jövő csütörtökig. Forduljak orvoshoz, vagy ezzel felesleges? Köszi a válaszokat! :) 

  5. 2016. szeptember 14. 10:5531.

    Szia Rami. Van azóta vmi  történés? Most en is ezzel a vérzés dologgal " szenvedek ".Bar en meg tesztet nrm csinaltam. Dokihoz majd 30 an kell mennem. 

    előzmény:
    Rami1992 (29)
    2016-09-08  09:24
  6. 2016. szeptember 14. 10:3930.

    Sziasztok! 


    Érdekelne, hogy valakivel tortent e mar hasonló. 


    A menstruációm jovo héten kellene megjonnie. Viszont multhet vége fele fura szurkalo érzést kezdem érezni a hasamban. Ez par nap utan elmúlt viszont 2-3napja enyhe barna folyas volt ami sotetebb lett majd tegnap mar vérzés lett belőle. Ami meg most is meg van. Tegnap meg csak WC hasznalat utan volt a papíron most viszont mar erősebb es kell a tisztasági betet.


    Nme tudom Igazabol h ez mitol lehet? Azt hozza tennem h amenstruáció nálam egy kin szenvedés most viszont semmi fájdalommal nem jar a vérzés .


    Tesztet még nem csináltam majd talan jovo heten. Orvossal természetesen beszéltem 30 an kell hozza mennem. Az érdekelne h volt e valakinek ilyen és ha igen mi lett belőle ?Esetleg lehet e baba vagy a vérzés miatt az teljesen kizarho?bar olvastam h sokaknak volt vérzésuk terhesség alatt is.


    Varomválaszaitokat. Szep napot mindenkinek! 

  7. 2016. szeptember 8. 09:2429.

    Sziasztok! 4db tesztet csináltam mindegyiken halvány lett a csík,talán korán csináltam.A terhesség korai szakaszára jellemző tüneteket észrevettem magamon,kb 4 hetes terhes lehetek.Viszont ma 09.08-án reggel elmentem wc-re és véres volt a papir,friss vér volt rajta beraktam egy betétet és elég sok vér van rajta.Remélem nincs baj,hétvégére terveztem az orvoshoz menetelt de így dugába dőlt.Valakinek volt hasonló problémája? Bizakodó vagyok,mert sok mindent olvasni a terhességről. 

  8. 2015. október 13. 11:3128.

    Jah és már 12 napja vérzem 8 pecsételő 3 erős hétvégén ma gyengébb

    előzmény:
    Kety90 (27)
    2015-10-13  11:26
  9. 2015. október 13. 11:2627.

    Én most ugyan ebbena  cipőben járok! 2015.10.02 én már késett pár napja majd jött egy max két csepp. Gondoltam meg jön. Reggelre semmi. Ez igy ment hétfőig ahol már furcsáltam a dolgot tesztet csináltam este fél 9 kor II vonal lett. Örömömben sírni kezdtem. Mivel 3 éve tervezzük a babát és nem jött reddig össze azt mondta egy IDIÓTA ERZSÉBETI orvos nekem nincs peteérésem biztos pco m van. (se szőrös se zsírosarcú pattanásos se vagyok és kövér sem.)a pecsételés m,aradt. Szerda reggel ujabb teszt. Még mindig II vonal. Mondtam páromnak valamit kitalálok munka hejre be telefon és irány orvos. Minden környékbeli orvost ügyeletet szt k t fel hivtam és közölték hogy eszem ágában se áljon be menni nem fog senki velem foglalkozni mert nem vagyok be jelentve a környéken. Oda menjek ahová tartozom XX kerbe ami másfél óra plusz mire be jutok. Erre elkezdett görcsölni a hasam iszonyat mód. Elmnult majd mentünk párommal okmány iroda egy óra alatt be jelentettem magam zuglóba. Sürgősségi beteg ellátásra jelentkeztem be kb 2 óra után be jutottam. Mindent el mondtam a dokinak. Közölte vastag a méhnyálka hártya szerinte biztos terhes vagyok de nem látszik még semmi menjek visza másfél hét múlva vigyek mintát majd ott le tesztelnek megint. Ha hétvégén ugyan így fájna vagy gyors lenne a szívverésem akkor menjek orvoshoz. A vérzésre azt mondta ne foglalkozzak vele. Azóta már Szombat Vasárnap És Tegnap is erős mensi szerű vérzésem volt darabos is mára gyengébb lett. Valószínű rosz hirt kapok pénteken. Bár a remény hal meg utoljára párom még pozitivan gondolkodik. Sajnos én csak kicsit tudok örülni. De olvstam oylat hogy este még méhen kivül volt a baba a kórházban reggelre annyit beszélt hozzá a mamája hogy le ment a méhbe és be ágyazódott.


    Remélem még van esélyem. De jó hír hogy az első pozitiv tesztem már meg van. Én el teszem mert nem szomorkodom ha rá nézek mert emlkeztet hogy az orvos tévedett annó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_696072 (14)
    2013-03-17  17:20

Címlap

top