Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fiatal férfi idősebb nő

kovacsa91
Létrehozva: 2012. november 27. 18:41
Voltatok már ilyen kapcsolatban?
  1. 2012. november 27. 21:4826.

    Az én kedvesem is 2 évvel fiatalabb, igaz ez nem sok, eleinte mégis nagyon aggasztott. Ő sosem törődött vele, előttem 9 évvel fiatalabb nővel élt, azt mondta, kiborította, hogy nem tudott vele beszélgetni semmiről. Nekem ált. kb. 2-3 évvel idősebb pasijaim voltak, egyszer volt egy 7 évvel idősebb, akkor éreztem azt én is, hogy nem az én korosztályom.

    Neki sokkal érettebb a gondolkodása, és amit nem találtam meg a 2-3-5 évvel idősebbekben, azt benne megtaláltam: pont olyan férfi, amilyet szerettem volna, külsőre-belsőre. 2 éve vagyunk együtt, és szeretnénk életfogytiglan együtt maradni.

    Tényleg lényegtelen, ki hány éves egy kapcsolatban, akár a férfi, akár a nő az idősebb, csak az számít, hogy mindketten jól érezzék magukat benne, azt kaoják, amit szeretnének.

    Nekem is volt-van barátnőm, aki tizenévekkel fiatalabb fiúkkal jár mindig, most épp egy 20 évvel fiatalabb sráccal van. Neki így jó, így boldog, kinek van joga ebbe beleszólni?

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  2. 2012. november 27. 21:4425.
    Most is ilyenben élek....... 7. éve.  A külömbség 10 év........... Boldogságban szerelmben, és van 3 gyönyörű gyermekünk. :)))
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  3. 2012. november 27. 21:3224.

    nanáááá, hogy. két kivétellel minden pasim fiatalabb volt. és ez így jó. az öregebbek mellett valahogy én is hamarabb öregedtem 

     

    egyébként nálunk a családban abszolút em szokatlan, anyámék, anyósomék, sógorék, sógornőék, mi is az urammal. legkevesebb 2, legtöbb 8 év különbséggel, tizen-huszon-, ötvensok éve...

     

     

     

     

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  4. 2012. november 27. 21:1923.

    Köszönöm! 

     

    Én boldog vagyok, hogy legyőztem a saját félelmeimet, és mertem vállalni a kapcsolatunkat! Ha listát kéne írnom arról, milyen férfival akarom leélni az életemet, akkor minden egyes tulajdonsága megegyezik a pároméval! És szerintem ez a lényeg! 

     

    Ha most boldog vagy a pároddal, akkor ne filozofálj azon, mi lett volna ha... A lényeg, hogy rátaláltál!  

    előzmény:
    banán11 (21)
    2012-11-27  21:12
  5. 2012. november 27. 21:1422.

    Köszönöm!  

     

    Azt gondolom, az embernek egy élete van, abból próbálja meg kihozni a legtöbbet. Ha két ember igazán összeillik és szereti egymást, akkor minden más lényegtelen.

     

    Az együtt töltött idő és mindaz amin átmentünk együtt, mindkettőnk számára bizonyítja, hogy lényegtelen az életkor esetünkben, mert mi egymásnak lettünk teremtve. 

     

    (Csak zárójelben... Egy nőnek azért jól esik ám, ha fiatalabb a párja, és még jobban arra sarkallja, hogy ne hagyja el magát!  ) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (17)
    2012-11-27  20:04
  6. 2012. november 27. 21:1221.

    Sok boldogságot kívánok Nektek.

     

    Az én kapcsolatomban sem a gondolkodásmóddal volt gond , sőőőőőt semmivel sem volt probléma, egyszerűen féltem. Nem akartam, hogy 55 évesen a férjem édesanyjának nézzenek, aki 45 éves lenne.

     

    De ez az én egyéni problémám. A mostani párommal majdnem egyidősek vagyunk, Engem tíz évvel fiatalabbnak tartanak nála  a szerencsés génjeim miatt. Nekem ez így jó.

    előzmény:
    Vitosa (16)
    2012-11-27  19:54
  7. 2012. november 27. 20:3620.
    Örülök, hogy ilyen sokan válaszoltatok.
    Igazából csak azért gondoltam, mert annyi csinos idősebb nőt látok és eljátszadoztam a gondolattal, ha majd egyszer talán...
  8. Torolt_felhasznalo_669770
    Torolt_felhasznalo_669770
    2012. november 27. 20:2919.

    Nem voltam, de látok rá példát, hogy működhet.

    Jó barátnőm 7 évvel idősebb a párjánál, 17 éves a kapcsolat.

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  9. TCS
    TCS
    2012. november 27. 20:2118.
    Pontosan ugyanígy voltam én is, 8 év korkülönbséggel. Nem mertem bevállalni hosszú távon, 5 év után én léptem ki a kapcsolatból. Lehet, hogy a mi önbizalmunk volt kicsi? Hiszen sok példa van arra, hogy működhet egy ilyen kapcsolat.
    előzmény:
    banán11 (10)
    2012-11-27  19:29
  10. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2012. november 27. 20:0417.
    Egy kedves ismerősöm van most,ilyen helyzetben, de ott még több a korkülönbség.Én nagyon drukkolok nekik, hogy szépen alakuljon az életük.Persze sokan levannak döbbenve,de mindig biztatom, hogy ezekkel ne törödjön.Nektek is minden jót kívánok!
    előzmény:
    Vitosa (16)
    2012-11-27  19:54
  11. 2012. november 27. 19:5416.
    Nemrégen még el sem tudtam képzelni, hogy egy nálam fiatalabbal kezdjek, ugyanígy gondoltam, ahogy te és sokan mások. 10-20 évvel fiatalabb pasi? Ugyan....., nem működhet hosszú távon! De aztán találkoztam a párommal, és nagyon gyorsan meggyőzött, hogy rosszul gondolom. Hiába 10 évvel fiatalabb nálam, a gondolkodása 10 évvel érettebb, mint az enyém (vagy mint a volt férjemé, aki 2 évvel volt idősebb nálam, de úgy viselkedik még a mai napig is, mint egy nagykamasz). Nagyon emberfüggő, működhet-e így egy kapcsolat, mert mindig vannak kivételek, a párom is ilyen! Én 40, ő 30, én fiatalabb vagyok külsőleg és belsőleg is koromnál, ő viszont úgy gondolkodik, mint egy jóval idősebb férfi, külsőleg kb. egyidősnek látszunk. Ahogy haladunk az időben, csak azt tapasztalom, hogy az ő gondolkodása napról napra komolyabb, felelősségteljesebb, érettebb. Ő az aki betölti a családfő szerepét az első perctől, határozott, céltudatos, erős jellemű férfi, soha egy pillanatig nem éreztem sem én, sem a környezetem, hogy ő lenne a fiatalabb. És hosszú távra tervezünk, hamarosan esküvő és a baba tervben. 
    előzmény:
    banán11 (10)
    2012-11-27  19:29
  12. 2012. november 27. 19:5215.

    Az sem mindegy, h hányéves a férfi..

    10-20 év sem tud sok lenni......

     

     Ismerőseim, akik házasok, van egy 14 éves lányuk.

    A srác most 36 éves a neje 54. S boldogok, pedig a sárc az a tipikus örök gyerek képű, a nő meg egy testesebb asszony típus.

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  13. 2012. november 27. 19:4814.
    Egyik volt kollégám él együtt egy nála 8 évvel idősebb nővel.Nagyon szép kapcsolatban élnek kb 20 éve,a srác felnevelte a csajszi gyerekét is,már csak kettecskén vannak!Irigylésre méltó ahogy élnek!
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  14. Torolt_felhasznalo_992334
    Torolt_felhasznalo_992334
    2012. november 27. 19:4413.
    Szerintem nem pár hónap miatt nyitott fórumon a kezdő! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_768770 (11)
    2012-11-27  19:36
  15. Torolt_felhasznalo_992334
    Torolt_felhasznalo_992334
    2012. november 27. 19:4312.

    Én is ezért nem mertem. :)

    20 éves srác 30as nővel vagy 30 ffi 40es nő az még oké. De  50 évesen...bár mondjuk sok szép nő van ennyi idősen is. Nem bánod, hogy elszalasztottad? Rövid távon ajánlom kipróbálni, mert jót tesz a női önbizalomnak és a fiatal fiúkák nagyon aktívak! :)

    előzmény:
    banán11 (10)
    2012-11-27  19:29
  16. Torolt_felhasznalo_768770
    Torolt_felhasznalo_768770
    2012. november 27. 19:3611.
    Édesanyám pár honapal idősebb voltmint édesapám .
    A férjem nagymamája meg 5 ével volt időseb a férjénél .50-en felüli évet éltek együtt .
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  17. 2012. november 27. 19:2910.

    Voltam, rövidtávon, persze nem mindegy, hogy pár év a korkülönbség vagy több, mint tíz.

     

    Esetemben az utóbbi volt, jó volt, de nem mertem belemenni hosszútávon. Ugyebár ha a nő ötven körül jár és a ffi negyvenkörül....  hát nem mertem bevállalni.

     

     

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  18. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2012. november 27. 19:229.

    Ezek szerint a partnered neked apád/uralkodód/játszótársad? : )

    Érdekes lehet.

    előzmény:
    weepingangel (8)
    2012-11-27  19:14
  19. 2012. november 27. 19:148.

    Munkatarsiban igen . Tarsas kapcsolatban nem . El sem tudnam kepzelni .

    En nem anyja / uralkodoja /jatszotarsa  akartam soha lenni  a fiatalabb koru ffinak,

     

    Nekem  a tarsrol egeszen mas igenyem es elkepzelesem van.  nalam fiatalabbakat szellemileg / viselkedeskulturaban/ eletvitelben/felelosegvallasban  .... gyerekesnek tartottam.

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  20. 2012. november 27. 19:137.
    Ezmég teljesen elfogadható, nekem is a párom két és féllel fiatalabb... de azért már tíz -húsz év szerintem gáz...
    előzmény:
    Maxim (4)
    2012-11-27  18:53
  21. 2012. november 27. 19:016.
    Ilyenben élek.
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  22. 2012. november 27. 19:015.
    15. éve ilyenbe vagyok.
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  23. 2012. november 27. 18:534.

    33 éve ilyenben vagyok. A férjem 2,5 évvel fiatalabb.

     

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  24. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2012. november 27. 18:513.
    Igen.
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41
  25. 2012. november 27. 18:492.
    igen
    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-11-27  18:41

Címlap

top