Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szegények karácsonya 2012

bubóca
Létrehozva: 2012. november 25. 17:04

Sziasztok!

Szeretném megkérdezni a szegényeket, hogyan fogják ünnepelni a karácsonyt, lelkükben mit élnek át. Magamból indulok ki, tehát nem felmérésről van szó.

Nagyon szépen kérem, aki nem tud, és nem akar segíteni, illetve elítélő gondolatai vannak a szegényekkel kapcsolatosan, azok ne írjanak.

Előre szólok, nem tudok azonnal válaszolni, tanyán lakunk, minden a mobilnet térerőtől függ. Azt viszont ígérhetem, ha be tudok lépni, mindenkinek válaszolok.

Mi 41 e Ft-ból élünk ketten a férjemmel. Annyi könnyebbségünk van, hogy a tanyán, ahol lakunk, a tanyagazda megengedte, hogy legyen veteményes kertünk. Így le tudtm fagyasztani borsót, tököt, stb. Zöldséget eszünk zöldséggel, de ennyi pénzből  legfeljebb napi 1 étkezésre jut Igy tulajdonképpen egészségesen étkezünk.(?!) A férjem 28, én 34 kg-t fogytunk másfél év alatt. Ő átesett egy jobboldali szívinfaktusan, 3 agyi infarktuson, létszámleépítés miatt munkanélküli. Ilyen egészségi állapottal sehova sem veszik fel.Semmilyen  segélyre nem jogosult, mert az én "eredeti" rokkantnyugdíjam  81 ezer Ft, melyből végrehajtó vonatja le a közüzemi hátralékot /50 %/, melyet ennyi pénzből nem tudtunk fizetni. Engem 6 év alatt 7x műtöttek érelzáródás miatt. A lányom fizeti az internetet, hogy emberekkel tudjak kapcsolatot tartani, ne érezzem elzárva annyira magam a világtól.

Hogy mi lesz karácsonykor?  Imádkozunk, esszük  a tojáslevest és a rántásos gombócot.

Kíváncsi vagyok, más nehéz körülmények között élők, hogyan oldják meg a szeretet ünnepi étkezést, ajándékozást,  milyen segítséget,  tudnak adni párjuknak a depresszióban, nehézségekben.

  1. 2013. január 2. 16:481551.

    Igen. Még azt a keveset, ami hátra van...

    Soxor nem bánnám már, ha anyukám mellett nyugodhanék a sírban, mellettem pedig a férjem. Így van megbeszélve, letisztázva a lányunkkal, mivel mindketten hamvasztást kértünk, így mehetünk egyhelyre.

    előzmény:
    Amarynda (1547)
    2013-01-02  12:32
  2. 2013. január 2. 16:181550.

    Aha.

     

    És azt is tudja a lányod, hogy te itt teregeted a  családi szennyest?

     

    idézet:
    tigerclaw (1550)
    2013-01-02 12:50:28
    De még milyen szennyes!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1548)
    2013-01-02  12:50
  3. 2013. január 2. 16:161549.

    Ne haragudj, de nem értem, miért kell mindenbe beleakaszkodni????

    A lányom  nagyon jól tudja, hogy az NLC-n szoktam beszélgetni. Ő nem akar, nem is kíváncsi rá, nem foglalkozik vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1548)
    2013-01-02  12:50
  4. Torolt_felhasznalo_959153
    Torolt_felhasznalo_959153
    2013. január 2. 12:501548.

    Aha.

     

    És azt is tudja a lányod, hogy te itt teregeted a  családi szennyest?

     

    előzmény:
    bubóca (1546)
    2013-01-02  12:16
  5. 2013. január 2. 12:321547.

    Nezd nem ok az egyeduliek , sok ilyen gondolkozasu ember van. Hogy ennek mi az oka azt itt most nem erdemes boncolgatni.

     

    Akkor ez a teny, hogy csak magatokra szamithattok, igy kell leelnetek az eleteteket.

    előzmény:
    bubóca (1545)
    2013-01-02  11:56
  6. 2013. január 2. 12:161546.

    Lányoméknak van internetjük, minden lehetősége meg van, hogy éljen a cáfolat lehetőségével.

    Nem rajtam múlt, hogy eddig nem tették....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1539)
    2013-01-01  15:30
  7. 2013. január 2. 11:561545.

    Pl. az hogy a ferj feleseg  (lanyaek) ugy gondoljak nekik is megvan a maguk elete a szulei is oldjak meg a maguket.

     

    Ez így igaz!!!!! Rátapintottál a lényegre!

     

    Ezt már a lányom ki is nyilvánította, amikor 1x megkértem, kísérjen el  lábműtét után controllra Bp-re. (200 km tőlünk, és még nagyon gyenge voltam.) Én vettem meg neki is a vonatjegyet, én fizettem a helyiközlekedést Bp-en... és amikor visszafelé jöttünk, tudomásomra hozta a vonaton, hogy ő nem ér rá engem mindig kísérgetni, neki is már saját családja van, meg van a maguk élete, oldjam meg én is a miénket.... Sírva értem haza.

     

    Egyébként a vejünkkel nagyon jóban vagyunk, ha nem kérünk tőlük semmit. Még EDDA koncertre is elmentem a vejemmel, mert a lányom nem  akart elmenni, és tiszteletjegyünk volt. A vejem ismerősei nem akarták elhinni, hogy én az anyósa vagyok, kérdezték is tőle, milyen idős a feleséged?

    előzmény:
    Amarynda (1543)
    2013-01-02  11:09
  8. 2013. január 2. 11:341544.

    Most én is "feleselek":

    Nem lehet minden ember szimpatikus minden embernek. Ez egy szubjektív érzés, ki mit érez a másik iránt. Még az is előfordulhat(na), ha személyesen találkoznánk, nagyon jól megértenénk egymást.

     

    Tudom, hogy "öndícséret büdös", de: mint már írtam is, nem láttam más lehetőséget arra, hogy meg tudjunk úgy-ahogy élni, csak ha tanyára költözünk, és meg tudjuk termelni leglalább a  zöldséget. Próbálkoztunk a csirkékkel is, legyen hús az asztalon. A mi 30, és a T.gazda másik 30 csirkéje egy helyen volt tartva. Ezen kívül még másik 170 db egy másik nagy ólban van/volt. Április végén jöttek a 4 hetes csirkék, 2 havi takarmányt bírtunk venni, utána munkanélküli lett a férjem, nem volt tovább pénzünk takarmányozásra. Ráadásul  tapasztaltuk, hogy ahogy nőttek a csirkék, rántanivalóak lettek, a T. Gazda a legnagyobbakat mindig levágta. Ekkor döntöttük el, hogy mi is levagdossuk őket, legyen nekünk is nagyobb csirkénk, ne csak az apraja maradjon meg, amit tovább kell(ene) etetni. Ez egy tanuló év volt ilyen szempontból, az idén, ha lesz is csirkénk véletlenül, nem egyezünk bele a közös csirketartásba. Mellette viszonylag nagy kertünk lett, amit betegen, nagyon nehezen, de rendben tartottam, szinte mindent termeltem benne. Tök, patisszon, padlizsán, uborka, paradicsom, paprika, borsó, sárga- és zöldhüvelyű bab, saláta, karaláb, fokhagyma, vöröshagyma, cukkini, sárgarépa, gyökér, kevés burgonya. Sőt még sárgadinnyével is próbálkoztam, jól sikerült, az idén többet szeretnék belőle ültetni, ha az erőm megengedi. A férjem betegen, de rendben tartotta a tanya környékét, közben bármikor lepihenhetett.  Én hajnal fél 5-5 órakor keltem, hogy ne a legnagyobb melegben kelljen a kertet csinálni. Sokszor este 10 órakor még locsoltam. Nem gondolom, hogy várnánk a sültgalambot a szánkba. Minél hamarabb szeretnénk megszabadulni a városi lakástól, de abból pénzt nem fogunk látni. Pénz nélkül pedig nem tudunk másfelé lépni, nem tudunk más lakhatási lehetőséget előteremteni.

    előzmény:
    feleselek (1541)
    2013-01-01  19:24
  9. 2013. január 2. 11:091543.

    persze hogy van oka.

    Pl. az hogy a ferj feleseg  (lanyaek) ugy gondoljak nekik is megvan a maguk elete a szulei is oldjak meg a maguket.

     

    De lehet hogy a vo nem kedveli oket, vagy egyikuket.

     

    vagy alapbol ilyen termeszetuek.

     

    De az is lehet hogy valamiert nem kedvelik a szuloket, teszem fel beleszolnak a dolgaikba, esetleg kotekedo valamelyikuk, esetleg fiatal koraban a lannyal durvan beszeltek , esetleg iszik valamelyikuk ezer oka lehet a dolognak.

     

    De vannak olyanok is akik egyszeruen olyan emberek akiket a sajat sorsukon kivul semmi nem erdekel.

     

    Pl. itt nem szokas azon torekedni hogy a gyereket segitsek kulonosebben anyagilag ha felno vagy orokseget tartogassanak nekik. Itt ha egy hazaspar nyugdijba megy gyakran eladja a hazat, evekig utazgatnak aztan amikor visszajonnek vesznek maguknak egy kicsi lakast a maradek penzt meg felelik. Es nem akarnak oroksegeket hagyni. Ha marad marad ha nem nem.

    Ugyaigy nem szokas elmenni sehova garantornak a gyereknek stb. es ezt kerni sem szokas. Ugyanugy ahogy nem kerik a szulok hogy a gyerekeik gondoskodjanak roluk, nem divat hogy magukhoz vegyek vagy egyutt lakjanak veluk, van aki az orszag tulso felen el es 10 evben egyszer ha latja a szuleit.

    Szoval ahany haz annyi szokas.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1539)
    2013-01-01  15:30
  10. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2013. január 2. 00:281542.
    Pedig vannak ilyen emberek.A volt anyósomra is tojnak a gyerekei.Az egyik egy évben kétszer megy, akkor meg elhozza a pénzét, amit addig gyűjtögetett.A volt férjem kicsit többet megy, de segíteni semmit, azt a gyerekeim csinálják, a mama osztogatja a feladatokat, de a kedves fiának egy szót se szól, hogy esetleg Ő is megmozdulhatna.A mamának akkor is csak a gyerekei a fontosak, akik leszarják.
    előzmény:
    feleselek (1525)
    2012-12-31  14:13
  11. 2013. január 1. 19:241541.

    Beírásaid alapján nem vagy nekem szimpatikus, nem hiszek neked. Sajnálom.

     

    Pontosabban azt látom, hogy valóban vannak megélhetési gondjaitok, de a hozzáállásod, minden egyes megnyilvánulásod arra mutat, hogy nem megoldani törekszel a problémákat, hanem egyre mélyebbre ásod magadat a sárban. A gyakorlati tanácsokat, az érdemi segítségnyújtási szándékokat visszautasítod, mert egy mákszemnyi erőfeszítést nem vagy hajlandó tenni semmiért. Akármennyire is nehéz, másképp nem megy.

     

    előzmény:
    bubóca (1535)
    2012-12-31  17:56
  12. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2013. január 1. 16:321540.
    Ja, ha már nem vagy jó erre sem, akkor felőle éhen is halhatsz? Kedves hozzáállás, mindjárt megkérdezem a lányomat, hogy ma csak azért hívtak-e ebédre, mert szoktam az unokákra vigyázni? :-)))
    előzmény:
    bubóca (1537)
    2013-01-01  11:50
  13. Torolt_felhasznalo_959153
    Torolt_felhasznalo_959153
    2013. január 1. 15:301539.

    Amarynda: az ilyennek oka van. Vagy az egyik fél részéről vagy a másikéról.

     

    Egyébként amíg nem hallottuk mindkét fél részéről a tényeket, egyoldalúan tudunk csak "ítélni".


    Most csak bubóca oldaláról ismerünk valamennyit a történésekből. Talán ha a lánya (és családja) is lehetőséget kapna és élne is vele, egyebet is megtudnánk.

    előzmény:
    Amarynda (1538)
    2013-01-01  15:00
  14. 2013. január 1. 15:001538.

    Ezzel most nem ertek egyet. Nem minden vo vagy meny hajlando tamogatni a szuloket (sokszor meg a sajatjat sem)  meg akkor sem ha megteheti.

     

    A topicindito irta hogy a vo meglehetosen fogahoz veri a garast a felesege pedig reges reg azonosult vele.

     

    Az osszekoltozes pedig megint egy olyan tema, hogy hidd el nem mindenki vallalja. Es ez ertheto is, mert van akivel egyutt lakni maga a pokol. De egyszeruen olyan is van hogy az illeto nem hajlando a mas problemajat magara venni. akkor se ha szulo vagy anyosa az illeto.

     

    ez csak olyan beszed hogy "nem hagyja" . de hagyja bizony. Ha nem igy lenne akkor nem lennenek olyan oregek akik megfagynak a lakasban vagy ehen pusztulnak holott vannak gyerekeik.

    előzmény:
    feleselek (1525)
    2012-12-31  14:13
  15. 2013. január 1. 11:501537.
    Nem szeretném az új évet rosszal kezdeni. Viszont elgondolkodtatott, amit írtál. Végiggondolva a dolgokat, már többször megfordult bennem, talán azért viselkedik így a lányom, mert már nem tudok naponta vigyázni az unokákra, hétvégenként nem tudnak nálam aludni, mert messze vagyunk. Mikor a kisebbik megszületett, szinte utána nem sokára minden szerdája szabad volt, akkor nálam volt a pici. Előtte pedig a nagyobb, ha beteg volt, neki soha nem kellett azért otthon maradnia, hogy ápolja. Tudott dolgozni. Ez közel 2 éve megszűnt....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959153 (1531)
    2012-12-31  14:26
  16. 2013. január 1. 11:321536.

    http://www.youtube.com/watch?v=1pmuclicVrg

     

    Ezzel a dallal kívánok Minden Topictársamnak nagyon boldog Új Évet!

  17. 2012. december 31. 17:561535.

    Köszönm, hogy a kedves szót idézőjelbe tetted. Így legalább tudom, mennyire vagyok "kedves" Neked.

    Nem félek attól, hogy mindaz, amit leírtam valóra válik, mert már régen valóság! Semmi sunyiság, hazugság nincs benne!

     Mivel én nem vagyok regényíró típus, így nem is tudnám leírni mindazt, ami az eddigi 55 év alatt történt, pedig úgy gondolom, eléggé érdekes és tanulságos lenne sok ember számára.

    előzmény:
    feleselek (1524)
    2012-12-31  14:06
  18. 2012. december 31. 17:311534.

    Nem tudom, mennyire ismered a romákat és az életformájukat (romológia), de náluk sokkal-sokkal erősebb az összetartás a családban, mint bármilyen magyar embernél. Én sok romával dolgoztam, és zenéltem együtt. Soha, sehol nem tapasztaltam ekkora összetartást, mint a romáknál!

     

    A magyar ember elsősorban önmagára és gyermekeire gondol, hogyan fogja majd tudni taníttatni, mennyit tegyen félre a taníttatásukra, mivel ki tudja, mit hoz majd a jövő, mennyire fog változni a felsőoktatás...., tandíj, stb....

    előzmény:
    feleselek (1525)
    2012-12-31  14:13
  19. 2012. december 31. 17:201533.
    Mi is akármerre laktunk, mindig volt egy szomszéd, akinek jólesett 1 tányér étel a főztünkból. Legtöbbször mi még nem is ettünk, de neki vittem a levest és a másodikat ( 85 éves néni volt), majd amikor a "mostani" lakásunkba költöztünk, egyedül élő férfi szomszédunk kapta ugyanezt. Talán a Jóisten rendezte így, de nekünk is mindig volt  valaki, aki örült, ha kapott tőlünk főttételt. Én a nagymamámtól azt tanultam, ahol 3 embernek van leves, ott jut a 4. embernek is jut.....
    előzmény:
    zimmezumma (1530)
    2012-12-31  14:23
  20. 2012. december 31. 14:281532.
    Oké, de végül csak akadt valaki (jelen esetben Ti), akik segítettetek. Tudod, én azt nem hiszem, hogy ha valakinél valamiért kiesik a közvetlen hozzátartozó, akkor abszolút ne maradna senki-de-senki (pl. testvér, sógor, unokatestvér, szomszéd, volt kolléga, a sarki boltos, a tanyagazda, egy falubéli, stb.), aki ne segítene embertársainak ilyen helyzetben. Különösen vidéken, kisvárosban-faluban! Továbbra sem kerek itt semmi sem.
    előzmény:
    zimmezumma (1530)
    2012-12-31  14:23
  21. Torolt_felhasznalo_959153
    Torolt_felhasznalo_959153
    2012. december 31. 14:261531.

    Nem, de nem akarok cirkuszolni. Bubóca minden kényes kérdést, felvetést leráz, mint ázott kutya a vizet. Nincs értelme az egésznek.

     

    Illetve bocsánat: egy esetben el tudok képzelni ilyen fokú nemtörődömséget, ha a szüleim együttesen úgy megbántottak volna vagy bármiben keresztbe tettek volna nekem, hogy az az én szememben megbocsáthatatlan. 

    előzmény:
    feleselek (1525)
    2012-12-31  14:13
  22. 2012. december 31. 14:231530.
    Én már láttam ilyet, úgyhogy el tudom képzelni..... (szomszéd bácsira rá se néztek a gyerekei, mi főztünk neki hétvégente, amikor a szoc.szolgáltató nem vitte az ebédet )
    előzmény:
    feleselek (1525)
    2012-12-31  14:13
  23. 2012. december 31. 14:201529.

    Hallod, ezek soha ehyetlen szavunkat nem veszik komolyan.

    Itt az a lényeg, hogy foglalkozz valük, pátyolgasd meg adj némi segítséget.

    Sokat kizártak már innen, mert erre rávilágított, pedig ez a lényeg.

    Soha nem leszel itt jó, mert nem simogatod a fejét.

    Csak egy jó kis utalás ......

    előzmény:
    Sissi52 (1512)
    2012-12-29  13:34
  24. 2012. december 31. 14:181528.
    Mint ahogy gyakran, most is egyetértek veled.
    előzmény:
    Piros Masni (1519)
    2012-12-30  18:03
  25. 2012. december 31. 14:171527.
    Igaz

Címlap

top