Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hálás vagy hálátlan gyerek
Létrehozva: 2012. szeptember 28. 13:24
Most nem a boldog, rendezett, "normális" családban élőkhöz szólok, hanem azokhoz, akik azt hitték, rendben szépen, normálisan nevelték fel a gyerekeiket, szeretetben, és mégis azt kapják vissza tőlük, hogy hátat fordítanak a szülőnek, megtagadják, csakis kényelmük és kedvük kiszolgálására "tartják" a szülőket, és ha ez nem sikerül, akkor a szülő gonosz, szemét, önző a számukra. Én nem vagyok ugyan gyakorló anyuka, de sajnos több olyan emberrel is találkoztam közvetlen környezetemben, akiknek sikertelen a szülői szerepük, akiket a gyerekeik csak anyagilag kihasználtak és kihasználnának még továbbra is, ha lenne miből...Lelkileg zsarolják őket s csak ha szarban vannak, akkor tudnak némi álkedvességet mímelni, de a megelőző jó tanácsra nem tartanak igényt. Ha nem csinálhat azt a gyermek, amit akar és úgy ahogy neki tetszik, akkor meg van sértve, ha szólnak érte, és csinálja a feszkót, úgy hogy a szülők még hónapokig nyögik lelkileg a botrányokat.
Miért van az, hogy sok ismerősöm, barátom tapasztalja ugyanezt, hogy ha a szülő nem hagyja magát kihasználni teljesen (anyagilag és/vagy lelkileg), akkor rögtön megátalkodott, egoista szemét lesz és elfordul a gyereke? Másoknál azt látom, hogy a felnőtt gyerekei otthon élnek, vagy dolgoznak, vagy nem, eszük ágában sincs önállóvá válni, életképtelen herék, néhányan még az érettségit sem teszik le, nemhogy tovább tanuljanak, azt viszont elvárják, hogy a szülő kényükre - kedvükre tegyen, mert ha nem akkor jön a "szent harag és sértődöttség", amit csak anyagiakkal lehet megváltani. Méghogy a szeretetet nem pénzben mérik?? Dehogyis nem...némely gyermek számára a szülői szeretetet biztosan igen! És a szülői kötelességérzet mellett hol marad a gyermeki kötelességérzet?
Más is van így ezzel ?? Segítsetek kérlek megérteni, hogyan fajulhatnak idáig a dolgok?
Miért van az, hogy sok ismerősöm, barátom tapasztalja ugyanezt, hogy ha a szülő nem hagyja magát kihasználni teljesen (anyagilag és/vagy lelkileg), akkor rögtön megátalkodott, egoista szemét lesz és elfordul a gyereke? Másoknál azt látom, hogy a felnőtt gyerekei otthon élnek, vagy dolgoznak, vagy nem, eszük ágában sincs önállóvá válni, életképtelen herék, néhányan még az érettségit sem teszik le, nemhogy tovább tanuljanak, azt viszont elvárják, hogy a szülő kényükre - kedvükre tegyen, mert ha nem akkor jön a "szent harag és sértődöttség", amit csak anyagiakkal lehet megváltani. Méghogy a szeretetet nem pénzben mérik?? Dehogyis nem...némely gyermek számára a szülői szeretetet biztosan igen! És a szülői kötelességérzet mellett hol marad a gyermeki kötelességérzet?
Más is van így ezzel ?? Segítsetek kérlek megérteni, hogyan fajulhatnak idáig a dolgok?
A topikindítóhoz: az ilyen mértékben elpofátlanodott gyerek elsősorban a szülő hibája. Oké, van egy alapkarakter, de hogy a szülő mindent elnézése elkanászít, de legalábbis hajlamosít erre, az teljesen biztos. Jól kitolt a fenemód szerető szülőpáros a gyerekkel, aki egymás után fog pofára esni az életben (jelzem, megérdemelten, hiszen nem lehet egy életen át a szülők nevelési hibára hivatkozni.) Egy bizonyos koron túl az ember normális esetben felelsséget vállal önmagáért.) Egy biztos: amíg anyuka-apuka pénzeli, támogatja tróger felnőtt gyerekét, javulásnak esélye nincs.
A topik igencsak elment KN18 és a koraszülött ikrek irányába. Kívülállóként olvasva meglehetősen furcsállom, hogy bárki számonkéri egy másik emberen annak érzéseit. Azokat ugyanis nem lehet. A cselekedeteit, a viselkedését, azt igen, de én sehol nem érzékeltem, hogy KN bármi rosszat cselekedett volna. Csak ugye ez itten az ez a hely, ahol mindenki nyomja a tutit, a gyerektelen a gyerekesnek, az egsészséges gyereket nevelő a sérültet nevelőnek, a szingli a házasnak ésígytovább.
Még egyszer, azoknak, akik úgy érzik, tudják a tutit: érzéseket nem kérhet rajtunk számon senki. Soha Csak cselekedeteket.
Szerintem Te voltál a kb ötezredik aki leírta ezt az nlc-re.
Nemrég semiramis is.
És még mindig akad aki keveri.
én már unom ismételgetni.
Mindig azok a leghálátlanabbak és legszemtelenebbek akik mindent megkaptak. Régen is volt aki szemtelenült beszélt a szülőkkel, de ritkábban. Ma meglep, hogy mennyire szemtelenek és, hogy kinyílt a csipájuk. Pedig a főiskolájuk az albérletük a ruhájul és minden amilyük van mind a szülők finanszírozzák. És cserébe lekezelően és bunkón beszélnek azokkal akiktől függnek. Cselédnek-csicskának használják őket. Sajnos, mert ezt szokták meg!
Akikkel ezt megteszik, azok többnyire meg is érdemlik.
Mint szülő, csődöt mondott mind, akinek ilyen gyereke van.
Lehet ezt az egész mizériát ragozni, és kifogásokat, mentségeket keresni, a lényeg ugyanaz marad.
Ahogy a szülők viszonyultak a családhoz, a gyerekekhez, az köszön vissza egy pofon kiséretében.
Ha a mostani topikokat olvasom, akkor meggyőződésem, hogy az ilyen családok száma növekszik.
A gyerekek viszik tovább azt a deviáns élet- és családi felfogást amit a kedves szülők képviselnek, például itt is.
Hangsúlyozom, hogy fenti kijentésemnél tisztelet a kivételnek.
Sajnállak és remélem a gyerek jobb belátásra bír majd!
Mindig azok a leghálátlanabbak és legszemtelenebbek akik mindent megkaptak. Régen is volt aki szemtelenült beszélt a szülőkkel, de ritkábban. Ma meglep, hogy mennyire szemtelenek és, hogy kinyílt a csipájuk. Pedig a főiskolájuk az albérletük a ruhájul és minden amilyük van mind a szülők finanszírozzák. És cserébe lekezelően és bunkón beszélnek azokkal akiktől függnek. Cselédnek-csicskának használják őket. Sajnos, mert ezt szokták meg!
Én nekem, ha ilyen gyerekem lenne, se támogatás, se semmi nem lenne. Menjen dolgozni, éljen abbó amit keres (úgyis képtelen lenne rá), szóval én nagyonkemény lennék ilyen téren.
Kérlek, vegyétek a fáradságot, és használjátok helyesen a kifejezéseket:
A liberális/demokratikus nevelés nem egyenlő azzal, hogy mindent elvtelenül ráhagyok a kölyökre. (Kár, hogy a liberális az utóbbi években szitokszó lett, csak azért, mert egy olyan politikai irányzat sajátította ki magának, akiknek jóformán csak a nevükben volt közük az eredeti értelméhez, az elveikben szinte semmi.) A saját gyerekeiket sztároló, egyébként mindenkit a halálba bosszantó "szuperanyák" a legritkább esetben nevelik liberálisan a visító gyerekeiket.
A három fő nevelési irányzat (konyhanyelven összefoglalva):
Autokratikus/diktatórikus = gyereknek kuss, majd a szülő tudja
Laissez faire (ráhagyó) = azt csinál, amit akar (ez lehet azért, mert a szülő nem ér rá, de lehet azért is, mert azt hiszi, azzal jót tesz, ha nem állít korlátokat)
Liberális/demokratikus = a gyerek életkori sajátosságait és vágyait is figyelembe vevő, a gyerekkel együttműködő nevelés. Megállapodásokon alapul, vannak korlátok, de ezeket közösen alakítják ki, és nem szabályoznak mindent agyon. Elvileg ez lenne a kívánatos, és nem a másik kettő szélsőség, még ha azok tiszta formájukban ritkán fordulnak is elő a valóságban.
Gyönyörűen összefoglaltad. Minden benne van, ami lényeges.
"Hála szülő és gyermek között kölcsönös.
Azért amiért vannak egymásnak.Az egyik adta,a másik elfogadta az életet,és az hogy milyen tartalommal töltik meg az nem hála kérdése.
Aki ismer tudja 3 gyerekem van,4 unokám,soha egyikük sem bántott meg akarattal,sohasem éreztem hogy kihasználnak,sohasem gondoltam hogy csak azért mert én valamikor úgy döntöttem hogy életet adok nekik...azért mert tőlem telhetően ,az én erkölcsi normáim szerint neveletem őket,hogy próbáltam az életemmel,lehetőségeimmel saját elképzelésemmel útrabocsájtani őket..ezért hála járna.
Semmi sem jár a szülőnek,de mindent kaphat."
Ennyi a lényeg.
Köszönjük!
Persze, hogy beadják, elfogadják, hogy olyan amilyen és kész.
Vállalnak másik gyermeket, vagy beletörődnek a helyzetbe és élik az életüket.
Számtalan ilyen családdal találkoztunk az évek során.
Köszönöm az elismerést!
Az igazi félelmem az volt, hogy ha hagyom a kicsit meghalni, a nagy sem fog életben maradni. Nem tudom miért, de valahogy nagyon féltem attól.
Érdekes, hogy a kislányom a 610 grammos súlya ellenére lényegesen érettebb volt az életre, mint a fiam a maga 1350 grammjával.
Köszönöm az elismerést..
Amarynda mondtam,hogy nem tényeket,csupán a véleményemet írtam le.
Nem vitatkozom,mert természetesen lehet mindenre amit mondunk/írunk ,és annak az ellenkezőjére is példa.Ezek csak az én gondolataim voltak,ésén így gondolkodom a témáról.
További jó topikolást mindenkinek.
Ez nagyon szepen hangzik csak eppen nem mindig igaz. A gyerekek tulajdonsagokkal szuletnek genetikai adottsagokkal amiket nem lehet semmisse tenni csupan a nevelessel.
Az en nagymamamnal jobb anyat keveset tudok elkepzelni. Egyforman nevelte a lanyat ( az en anyamat) es a fiat rengeteg szeretettel gondoskodassal es a haboru utan iszonyu sok nehezseggel.
A fia egy csupasziv tunderi ember lett, aki imadja a gyerekeit 3 gyereke es 4 unokaja van egy legynek nem tudna veteni.
Az anyam pedig egy velejeig romlott igazi gonosz teremtes aki magan kivul senkit soha nem szeretett, mindig mindenkit kihasznalt, egy igaz szo ki nem jon a szajan. Alkoholista, hazug nincs egyetlen ember aki joindulattal kepes ranezni.
A halanak, szeretetnek egy fikarcnyi megnyilvanulasa nem volt az anyja fele soha eleteben. A nagybatyam pedig a mai napig konnyes szemmel gondol a nagymamara es amit tudott megtett erte egeszen halalaig.
A kulonbseg hogy a nagybatyam olyan mint a nagyim volt az anyam meg olyan mint az apja volt. Gonosz , iszakos , becstelen, nem veletlenul valt el tole a nagymamam 55 ben ami akkor azert nem mindennapos dolog volt.
Sosem szoktam ilyen hosszú hsz-eket elolvasni, de már az eleje megragadott, ezért végigolvastam.
Minden szavaddal egyetértek, nagyon szépen megfogalmaztad. Tulajdon képpen ezzel le is lehetne zárni a topikot, annyira szépen összefoglaltad.
Jó volt olvasni! 
Jól és szépen leírtad.
Nagyon egyetértek.
Nem olvastam a hsz.-ket,ugyanis csak a topikinditóhoz szólnék.
Természetesen a véleményem nem tény,csupán én így gondolkodom ,de még sem szeretnék vitatkozni senkivel.
Már csak azért sem,mert ez is egy olyan kérdés számomra amely nagyon sok szempontból vizsgálható,és okot adhat személyeskedésre is.
Azt gondolom minden szülő azt kapja vissza amit ad.
Nincs hálátlan gyermek, a gyermek szeret.
Ha ránéztek egy kicsi babára magatokat látjátok benne.
A kicsi feltétel nélkül rád mosolyog,szót fogad,segít HA azt látja,hogy körülötte is így tesznek.
Azt gondolom,hogy a gyermek nem kér,hanem kap.
Sokszor meg se várjuk hogy kérjen , mi kérdezzük ,nem enne -e,inna-e,mivel akar játszani,milyen ajándékot kér.
Mi ugrunk,adjuk,megvesszük,és azt akarjuk,hogy ezért hálás legyen??
Hiszen mi ajánlgattuk neki!
Magunk döntöttük el,hogy mit eszik,mivel játszik,altatjuk,játszunk,szórakoztatjuk kedvünk szerint.
Nos,ahogy nő a gyermek úgy szelektálunk .
Attól függően,hogy mi mit tartunk helyesnek,mit hoztunk magunkkal otthonról, mit ad meg a szomszéd,munkatárs,barátikör..stb a gyerekének.
Lehet válogatni,mert körülöttünk ezerszínü a világ,van tehetős és még tehetősebb.
A szegénységet,a nyomort a "nincs"-et nem ismeri meg a gyerekünk.
Mert nem tartjuk helyesmnek,hogy tudja van ilyen is,van bánat is,szomoruság,betegség,halál.
Mismásolunk,meséket találunk ki,aztán elvesszük tőle,rászoktatjuk dolgokra,aztán leszoktatjuk róla...szóval azt adjuk amit mi jónak tartunk.
Aztán eljő az önnállóságra törekvés ideje.
A gyermekkori önnállóságra törekvés az más téma, de mindenképpen eljön ez az idő ,leginkább kamaszkorban.
Nos itt dől el,hogy embert nevelünk-e a gyerekünkből,vagy "harcost" .
Ha eddig magunkat adtuk,akkor semmi baj,rá kell hagyni,harcolja ki az igazát,keresse meg az útját,menjen el,és találjon vissza..
Ha magunkat adtuk,ha nem szabtunk feltételeket,ha nem hamis világot teremtettünk köré,ha nem hazudtunk neki,és sorolhatnám,akkor vissza is jön.
Olyannak fogad el minket amilyennek megismert,amilyenek voltunk vele születésétől,igaznak fogadja el amit mondtunk,..stb.
Azért mert nem csalódott bennünk.
Az emberségünk,az értékeink,a tartásunk ha nem is követi őket "betüről-betüre"..sohasem engedni neki,hogy bántson,hogy kihasználjon,hogy megalázzon,vagy ami még rosszabb szerintem,..kiadjon bennünket.Hogy másokkal tárgyalja ki milyenek vagyunk/vagyok.Hogy ne velem beszélje meg ha valami bántja bennem,és én ne neki mondjam el,ha valami bánt a viselkedésében.
Ez alap kell hogy legyen egy szülő gyerek kapcsolatban ,bármely életkorban.
Hála szülő és gyermek között kölcsönös.
Azért amiért vannak egymásnak.Az egyik adta,a másik elfogadta az életet,és az hogy milyen tartalommal töltik meg az nem hála kérdése.
Még csak nem is mindíg a nevelésé,sokszor a körülmények határozzák meg a szülő-gyermek kapcsolatát,de sohasem fajulhat oda,hogy megkérdőjelezzük,hogy eltéphetetlen ez a kapcsolat.
Aki ismer tudja 3 gyerekem van,4 unokám,soha egyikük sem bántott meg akarattal,sohasem éreztem hogy kihasználnak,sohasem gondoltam hogy csak azért mert én valamikor úgy döntöttem hogy életet adok nekik...azért mert tőlem telhetően ,az én erkölcsi normáim szerint neveletem őket,hogy próbáltam az életemmel,lehetőségeimmel saját elképzelésemmel útrabocsájtani őket..ezért hála járna.
Semmi sem jár a szülőnek,de mindent kaphat.
Én csak jót kapok vissza,és ez a jó nem azt jelenti,hogy ajnároznak,hogy naponta mondják mennyire szeretnek,...mást jelent.
A siker számomra az,hogy jó emberek lettek,minden más az ő sikerük.
Most már én csak szemlélője(és életem végéig drukkere)vagyok az életüknek,és ha kérik a segítségem,a véleményem(ritkábban mint szeretném!?) ott vagyok.
Ez a dolgom.
Ott lenni ha kellek.és Hála Istennek kellek.
Amit te vegig csinaltal azt nagyon sok anya nem vallalta volna, hanem beadja oket intezetbe meg ettol kevesebbert is.
Ugyhogy aki azt mondja hogy ez kutyakotelessege az anyanak szerintem eros tevedesben van.
A gyerekeid szerencsesek hogy szereted es felnevelted oket ekkora teherrel a valladon, es maximalisan megerdemled hogy tiszteljenek is ezert.
Megtehetted volna hogy a kisebbik halala aran a nagyobbik jobban fejlodhessen, de nem igy dontottel. mar ez magaban is nagyon tiszteletremelto cselekedet szerintem.
En is igy latom. Ahol a gyerektema elojon ott mindig kell egy ember akire ra lehet szallni akit le lehet hordani okkal vagy ok nelkul.
KN -t senki se ismeri de elhordtak mindennek, csak azert mert azt mondta hogy elvarja hogy a gyerekei tiszteljek.
Ot biztosan nem budos kurvaztak le a gyerekei sikitozva 3 evesen az uzletben mert nem vett meg valamit mint a sok liberalis szupercsucs anyukat a gyereke.
Remek hogy megint talaltak valakit az itteni szuperanyak a tizeves korig szoptatok es a gyereket oltari szentsegkent imadok akit lehet lehordani mindennek.
Undorito.
Az eltartott no itt voros poszto, nem tudtad? Mindegy hogy gyerekes vagy gyerektelen az csak egy mocskos ingyenelo ribanc lehet.
ne torodj vele.
Én azt olvastam, hogy bevállalt egy kis súlyú újszülöttet akinek az anyméhben keringési problémái voltak.
Vannak nők akik átlagos tehességből, hagyományosan szűlnek.
Fellép egy oxigén hiányos állapot, amiből kifolyólag a gyerek soha nem fog tudni beszélni vagy járni.
Azt sem lehet előre látni.
Gondolom, egy ilyen extrém helyzetben, ha az orvosok láttak volna valami rendelleneset az kis súlyon kívül, lebeszélték volna az anyát, hogy vállalja a gyerekeket.
Érdekes, hogy magát anyának, nőnek nevező lény így vélekedjen.
El sem tudom képzelni férfiként, hogy 7-8-9 hónapig a szíve alatt hordja az anya a gyermekét, aztán egyszerűen egy racionális döntéssel egyik pillanatról a másikra lemond róla. Főleg úgy ahogyan Kn esetében, hogy nem nyilvánvaló testi hiányosságokról volt szó, csak elégtelen keringésről és ugye kis súlyról.
Nekem is ikreim vannak. Elmondhatatlan az látvány ami egy koraszülött osztályon van. Aki nem járt még ott az elképzelni sem tudja.
"Átmeneti esetből is rengeteg van: ahol a már felnőtté vált gyerek még éppen ezredszerre is próbál esélyt adni, mert "mégiscsak az anyám/apám", és éppen ezredszerre is megkapja a pofonját a bizalmáért cserébe. Ha van esze, tanul belőle, és nem lesz ezeregyedik esély. A saját érdekében nem. És mondja csak a szülő, hogy hálátlan a kölök: a szomszédnak, a keresztanyának, akinek akarja. Ő akkor is így jár jobban, ha legalább a saját életét megpróbálja más alapokra helyezni, a múltját pedig végleg lezárni."
Ez nagyon ismerős. Én most jutottam el arra a pontra, hogy elegem van az anyámból, soha többet nem ugrok ha kell neki valami, se pénzt nem adok, se nálunk nem lakhat többet. A legutolsó stiklijére kis híján ráment a házasságom.
Persze mindenhol és mindenkinek áztat ahol tud, a szemembe meg letagadja.
A bátyám aki mindig mindent csak vitt otthonról és soha nem törődött vele, aki ha hozzászól is úgy beszél vele mint a kutyával, na ő a tökéletes gyerek. Jóformán szent ember.
Én még nem nagyon láttam ilyet, aki így kéjeleg saját maga nagyságában.
Van erre egy mondás: öndicséret büdös.
Más mondhatná róla, de hogy ő maga!
Már késő, én már nem tudom tisztelni:-) Még jó, hogy nem nekem kell.