Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hálás vagy hálátlan gyerek

Damayanti
Létrehozva: 2012. szeptember 28. 13:24
Most nem a boldog, rendezett, "normális" családban élőkhöz szólok, hanem azokhoz, akik azt hitték, rendben szépen, normálisan nevelték fel a gyerekeiket, szeretetben, és mégis azt kapják vissza tőlük, hogy hátat fordítanak a szülőnek, megtagadják, csakis kényelmük és kedvük kiszolgálására "tartják" a szülőket, és ha ez nem sikerül, akkor a szülő gonosz, szemét, önző a számukra. Én nem vagyok ugyan gyakorló anyuka, de sajnos több olyan emberrel is találkoztam közvetlen környezetemben, akiknek sikertelen a szülői szerepük, akiket a gyerekeik csak anyagilag kihasználtak és kihasználnának még továbbra is, ha lenne miből...Lelkileg zsarolják őket s csak ha szarban vannak, akkor tudnak némi álkedvességet mímelni, de a megelőző jó tanácsra nem tartanak igényt. Ha nem csinálhat azt a gyermek, amit akar és úgy ahogy neki tetszik, akkor meg van sértve, ha szólnak érte, és csinálja a feszkót, úgy hogy a szülők még hónapokig nyögik lelkileg a botrányokat.
Miért van az, hogy sok ismerősöm, barátom tapasztalja ugyanezt, hogy ha a szülő nem hagyja magát kihasználni teljesen (anyagilag és/vagy lelkileg), akkor rögtön megátalkodott, egoista szemét lesz és elfordul a gyereke? Másoknál azt látom, hogy a felnőtt gyerekei otthon élnek, vagy dolgoznak, vagy nem, eszük ágában sincs önállóvá válni, életképtelen herék, néhányan még az érettségit sem teszik le, nemhogy tovább tanuljanak, azt viszont elvárják, hogy a szülő kényükre - kedvükre tegyen, mert ha nem akkor jön a "szent harag és sértődöttség", amit csak anyagiakkal lehet megváltani. Méghogy a szeretetet nem pénzben mérik?? Dehogyis nem...némely gyermek számára a szülői szeretetet biztosan igen! És a szülői kötelességérzet mellett hol marad a gyermeki kötelességérzet?
Más is van így ezzel ?? Segítsetek kérlek megérteni, hogyan fajulhatnak idáig a dolgok?
  1. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. szeptember 30. 21:03251.
    Kár magyaráznod. Úgy vélem, súlyos mentális zavarral küzd, valamiféle önigazolást keres. Abben a történetben próbálja megtalálni, de ez csak egyre rosszabb lesz.
    előzmény:
    saschamora (250)
    2012-09-30  20:48
  2. 2012. szeptember 30. 20:48250.

    minel tobbszor magyarazod, annal rosszabb lesz a kep...

     

    azert jarna neked tisztelet a gyerekeid reszerol, mert nem viselkedtel ugy mint egy primitiv vadallat, aki "leellik", oszt' ha nem tokeletes kolyok, bevagja valahova? 

    normalisan viselkedtel, ez teny, es senki sem tagadja el toled. mondom, NORMALISAN. ez alap egy civilizalt ember reszerol, nem extra, es nem jar erte gloria... a gyerekeidtol meg foleg nem jar, megfizettek ok mar a vamot a te akarod oltaran...

     

     

    előzmény:
    KN18 (237)
    2012-09-30  15:51
  3. 2012. szeptember 30. 20:33249.
    És szerinted az érdemel tiszteletet, aki bevállalja a biztosan sérült gyermeket? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771742 (246)
    2012-09-30  20:16
  4. 2012. szeptember 30. 20:30248.

    Kedves vagy!

     

    Te ismered az ikres szülők életét.

     

    A naposabbik oldalról 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771742 (246)
    2012-09-30  20:16
  5. 2012. szeptember 30. 20:27247.

    Olvass fegyelmesen!

     

    Tájékozódj pontosan mit jelent a koraszülött, az éretlen, a sérült kifejezések.

     

    Az ostoba megjegyzéseidből a tudatlanság tükröződik csupán.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (241)
    2012-09-30  18:02
  6. Torolt_felhasznalo_771742
    Torolt_felhasznalo_771742
    2012. szeptember 30. 20:16246.

    Minden elismerésem és tiszteletem a tiéd!

     

    Egyik baráti házaspár, a lombik programban beültetett 3 magzatból kettőt elvetetett.

     

    Közel 40 évesen még kettőt sem mernek bevállani. 

    előzmény:
    KN18 (101)
    2012-09-28  20:47
  7. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. szeptember 30. 20:12245.
    Héhé! Nem összekeverni a liberalizmust a nemtörődömséggel/ gyávasággal! Amiről ti értekeztek, az nem liberalizmus.
    előzmény:
    tücsök78 (243)
    2012-09-30  19:11
  8. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. szeptember 30. 19:15244.
    És nem, nem privizgetek veled.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (241)
    2012-09-30  18:02
  9. 2012. szeptember 30. 19:11243.

    Nem mondtam, hogy a liberális elmélet jó, de a keményvonalas poroszosból - főleg a tekintélyelvű, tiszteletet követelő, de másnak meg nem adó részéből - kaptam bőven, így azt biztosan nem követem majd. Arany középútra törekszem, aztán kiderül, hogy sikerül-e? De ez a topik egyébként nem erről szól.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771742 (242)
    2012-09-30  18:42
  10. Torolt_felhasznalo_771742
    Torolt_felhasznalo_771742
    2012. szeptember 30. 18:42242.

    Te drága ez elmélet!

     

    Nekem volt olyan idős kollégám aki nagyon büszke volt arra, mennyire modern és liberális szemlélettel neveli a fiát. Ott aztán nem volt egy szál tiltás sem.

     

    Mindenki tudta, hogy a fia, iszik, drogozik és lóg az iskolából, mindenki kiröhögte a háta mögött mikor azt taglalta ő mennyire is bízik a fiában. 

     

    Most 20 éves, még a gimnáziumot sem végezte el, kicsapták lógás miatt, a munka meg nem fér össze az ő szabad életével. 

     

     

    előzmény:
    tücsök78 (224)
    2012-09-29  18:15
  11. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. szeptember 30. 18:02241.

    Hagyhattam volna a gyerekeket úgy ahogy vannak, beadhattam volna egy bentlakásos iskolába, én meg keresehettem volna a pénzt. 

     

     

    kár, hogy nem ezt tetted. Sőt. 

    Világra hívtad a súlyosan sérült lányodat, és még tiszteljen is ezért.

     

     

    Én továbbra is azt gondolom, provokálsz. Így nem gondolkozhat egy normális ember. 

     

    előzmény:
    KN18 (237)
    2012-09-30  15:51
  12. 2012. szeptember 30. 16:38240.

    Semmi ellentmondás nincs!

     

    "10 évig nem tudtam gyakorlatilag normálisan pénzt keresni, "

     

    A heti 2 nap, az nem heti 5 nap! Az nem egy normális állapot.

    Nagyon nem mindegy, hogy 4 órát dolgozok, fél napot van csak nyitva az üzlet 1 alkalmi munkavállalót tarhatok csak, mert többet nem bír el a bevétel.

     

    Nem csak azért dolgozni, hogy fennmaradjon amit évek alatt felépítettem, de bevétel minimális.

     

    A normális állapot az, ha tudok napi 8-10 órát dolgozni, 3-4 alkalmazottal. 

     

    előzmény:
    fannimannika (238)
    2012-09-30  16:01
  13. 2012. szeptember 30. 16:14239.

    Igen dolgoztam akkor heti 2 napot, mert építkeztünk és kellett a pénz.

     

     

    előzmény:
    fannimannika (238)
    2012-09-30  16:01
  14. 2012. szeptember 30. 16:01238.

    Sok itt az ellentmondás!

     

    Nézzétek csak meg a 151-es hozzászólást!

     

    Ott azt írja, hogy a gyerekek 10 hónapos korától dolgozott.

     

    Akkor milyen 10 évről is van szó?

  15. 2012. szeptember 30. 15:51237.

    Soha nem volt fontosabb!

     

    Ha az lett volna, azzal foglalkoztam  volna!!! 

     

    Senki nem ítélhetett volna el.

    Hagyhattam volna a gyerekeket úgy ahogy vannak, beadhattam volna egy bentlakásos iskolába, én meg keresehettem volna a pénzt. 

     

    Számtalan szülő megteszi, hétfő reggel elviszi péntek este meg érte megy.

    Nics gondja, külön fejlesztésre, az orvosi ellátást megkapja a gyerek az otthonba, ő meg éli tovább a saját életét.

     

    Szégyelje magát az olyan szülő. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (236)
    2012-09-30  12:52
  16. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. szeptember 30. 12:52236.

    Ismered azt a fogalmat, hogy prioritás?  Ami az alá esik az ember életében, azért nem kell áldozatot hozni. Te itt leírtad, 10 évre lemondtál a számodra oly fontos, azaz prioritást élvező pénzkeresésről azért, hogy a koraszülött gyermekeidet gondozhasd. Gyakorlatilag áldozatot hoztál, ezért tiszteletet vársz el a gyerekektől. Meg mindenkitől.

    Én meg azt gondolom, és úgy látom, nem vagyok ezzel egyedül, hogy szégyelld magad. Mert a pénzkeresés a számodra elsőbb helyen áll a gyerekeidnél. Na ez csapta ki a biztosítékot sokunknál. Érted már?

    előzmény:
    KN18 (225)
    2012-09-29  18:40
  17. 2012. szeptember 30. 07:01235.

    Lehet neked kellene észtevenned magad!

     

    Az, hogy leírom a száraz tényeket, nem azt jelenti, hogy feldolgozatlan.

     

    Óriási különbség. De látom mivel láttál már közelről lélekdokit, így aztán már tökéletesen tudsz diagnosztizálni is............így az nlc-n keresztül...

     

    Magán orvosok óradíja már kb. 3 éve (léleturkászhoz, nem de más magán orvosokhoz járunk, így tökéletesen képben vagyok!)

     

    min. 10 ezer, de van aki 15-t kér.

     

    A fél vagy harmad áron dolgozók......... 

    előzmény:
    tücsök78 (234)
    2012-09-29  20:30
  18. 2012. szeptember 29. 20:30234.

    Én jártam, köszi, és nagyon jól tettem, azért is ajánlottam. Te meg tévedsz, de látom, még a segítő szándékot is elutasítod, mert annyira mindent jobban tudsz... mindenről, az életről, a gyereknevelésről, még a pszichológusok óradíjáról is.

    Ilyen hozzáállású emberrel nem szabad vitázni, mert nem veszi észre még azt sem, mikor kéne abbahagyni.

    előzmény:
    KN18 (227)
    2012-09-29  18:49
  19. Torolt_felhasznalo_771742
    Torolt_felhasznalo_771742
    2012. szeptember 29. 20:24233.

    Végig olvastam ezt a topicot és most, nagyon, nagyon boldog vagyok!

     

    Koraszülött ikrekeink vannak.

    Eddig úgy gondoltam, csak mi szenvedtünk.

     

    Hát mi aztán szerencsések vagyunk, de tényleg.

     

    Egy a szülés során sérült gyermeket is komoly feladat, az átlag gyerek szintjére hozni, iskolás korára.

     

    Kettőt? Ahhoz már egy ember kevés. 

    előzmény:
    Damayanti (1)
    2012-09-28  13:24
  20. 2012. szeptember 29. 20:11232.

    Pontosan mi az a konkrétum amin kiakadtál?

     

     

    előzmény:
    Moncsikám (229)
    2012-09-29  18:57
  21. 2012. szeptember 29. 20:08231.
    Ne kérdezz! Nem válaszolok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (228)
    2012-09-29  18:55
  22. 2012. szeptember 29. 20:07230.

    hehehe, te irtad a poroszos nevelest, de ha nem irtad volna, akkor is kikovetkeztettem volna a megnyilvanulasaidbol... de hogy meg le is tagadod, hehehe:-)

     

     

    igazan nagyszeru, es csodaltos vagy, hogy ha mar idecsinaltad a gyerekeket, azaz realizaltad a sajat akaratodat, es mivel azok problemasan szulettek, megmutetted oket. ezert igazan hala, es tisztelet jar neked... hat' hogyne... foleg a gyerekeidtol jar neked tisztelet, hiszen ok azert jottek a vilagra hogy a te egodat kielegitsek, es meg ok koszonjek meg...aha... ertem en...

     

    szegeny gyerekek...

    előzmény:
    KN18 (222)
    2012-09-29  17:57
  23. 2012. szeptember 29. 18:57229.

    Nem, nem mi ragasztottuk rád.

     

    Idézlek:

    "Én meg poroszosan nevelem őket.

     

    Elvárom a tiszteletet mert nem mindennapi körülményeket és lehetőségeket biztosítunk nekik. 10 évig nem tudtam gyakorlatilag normálisan pénzt keresni, mert minden időmet és erőmet abba öltem, hogy a koraszülött extrém kicsi súlyú gyermekeimből egészséges felnőttek váljanak. feladtam értük mindent.

    Úgy érzem joggal várom el, hogy tiszteljenek. 

     

    Sem miattam sem a férjem miatt még a gyerekeinkenk szégyenkezni nem kellett, de a fiunk miatt mér volt néhány álmatlan éjszakánk."

     

    Nem hiába akadtunk ki, akadtak ki jó páran.

     

    előzmény:
    KN18 (222)
    2012-09-29  17:57
  24. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. szeptember 29. 18:55228.
    Ahhoz képest, hogy "nem téma" számodra, elég sokat beszélsz róla.
    előzmény:
    KN18 (227)
    2012-09-29  18:49
  25. 2012. szeptember 29. 18:49227.

    Szerintem járj te oda!

     

    5000.-ft

     

    Lehet valami kookler, zug  rendelőben. 

     

     

    Én átéltem, megéltem, leírtam. Ennyi. 

     

    Számotokra téma ez, nem nekem! 

     

     

    előzmény:
    tücsök78 (224)
    2012-09-29  18:15

Címlap

top