Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hálás vagy hálátlan gyerek
Létrehozva: 2012. szeptember 28. 13:24
Most nem a boldog, rendezett, "normális" családban élőkhöz szólok, hanem azokhoz, akik azt hitték, rendben szépen, normálisan nevelték fel a gyerekeiket, szeretetben, és mégis azt kapják vissza tőlük, hogy hátat fordítanak a szülőnek, megtagadják, csakis kényelmük és kedvük kiszolgálására "tartják" a szülőket, és ha ez nem sikerül, akkor a szülő gonosz, szemét, önző a számukra. Én nem vagyok ugyan gyakorló anyuka, de sajnos több olyan emberrel is találkoztam közvetlen környezetemben, akiknek sikertelen a szülői szerepük, akiket a gyerekeik csak anyagilag kihasználtak és kihasználnának még továbbra is, ha lenne miből...Lelkileg zsarolják őket s csak ha szarban vannak, akkor tudnak némi álkedvességet mímelni, de a megelőző jó tanácsra nem tartanak igényt. Ha nem csinálhat azt a gyermek, amit akar és úgy ahogy neki tetszik, akkor meg van sértve, ha szólnak érte, és csinálja a feszkót, úgy hogy a szülők még hónapokig nyögik lelkileg a botrányokat.
Miért van az, hogy sok ismerősöm, barátom tapasztalja ugyanezt, hogy ha a szülő nem hagyja magát kihasználni teljesen (anyagilag és/vagy lelkileg), akkor rögtön megátalkodott, egoista szemét lesz és elfordul a gyereke? Másoknál azt látom, hogy a felnőtt gyerekei otthon élnek, vagy dolgoznak, vagy nem, eszük ágában sincs önállóvá válni, életképtelen herék, néhányan még az érettségit sem teszik le, nemhogy tovább tanuljanak, azt viszont elvárják, hogy a szülő kényükre - kedvükre tegyen, mert ha nem akkor jön a "szent harag és sértődöttség", amit csak anyagiakkal lehet megváltani. Méghogy a szeretetet nem pénzben mérik?? Dehogyis nem...némely gyermek számára a szülői szeretetet biztosan igen! És a szülői kötelességérzet mellett hol marad a gyermeki kötelességérzet?
Más is van így ezzel ?? Segítsetek kérlek megérteni, hogyan fajulhatnak idáig a dolgok?
Miért van az, hogy sok ismerősöm, barátom tapasztalja ugyanezt, hogy ha a szülő nem hagyja magát kihasználni teljesen (anyagilag és/vagy lelkileg), akkor rögtön megátalkodott, egoista szemét lesz és elfordul a gyereke? Másoknál azt látom, hogy a felnőtt gyerekei otthon élnek, vagy dolgoznak, vagy nem, eszük ágában sincs önállóvá válni, életképtelen herék, néhányan még az érettségit sem teszik le, nemhogy tovább tanuljanak, azt viszont elvárják, hogy a szülő kényükre - kedvükre tegyen, mert ha nem akkor jön a "szent harag és sértődöttség", amit csak anyagiakkal lehet megváltani. Méghogy a szeretetet nem pénzben mérik?? Dehogyis nem...némely gyermek számára a szülői szeretetet biztosan igen! És a szülői kötelességérzet mellett hol marad a gyermeki kötelességérzet?
Más is van így ezzel ?? Segítsetek kérlek megérteni, hogyan fajulhatnak idáig a dolgok?
Az ilyen szülő megbukott ebben a szerepkörben. Nem csak magát keverve ezzel rossz helyzetbe, hanem a gyerekét is. A beszélgetés hiánya, és az elkényeztetés okozza ezt a viselkedést.
Nálunk is ez a helyzet: a nővérem kiszipolyozza az édesanyánkat, és terrorban tartja a családot, és a barátját is már. Most már látom, mit és hogyan rontottak el a szüleim. Óriási hibákat vétettek.
A pénz tényleg kizsarolható. A minap hallottam, hogy egy édesanya a majdnem 30 éves gyerekének lakást vett, és most szerződést írat vele alá, hogy ennyi: soha többet nem jöhet be az ő lakásába, nem tarthat semmire igényt. Szóval megváltotta a saját szabadságát.
Az ilyen ember kedvenc szófordulata "Engem ne szeressenek, hanem tiszteljenek a gyerekeim" ... és hasonló szép, szimpatikus elvek bősz gazdája ..."
Apám dettó ugyanez. Nálunk egyébként én voltam olyan tinédzser, mint amit itt a topiknyitó felvázolt (szép vagy nem szép). Sokat gondolkodtam hogy miért voltam olyan amilyen. Leginkább apám zsarnoki természetevél nem bírtam el, ugyanis én meg az a fajta vagyok, aki utálja ha parancsolgatnak neki, irányítani akarják (ez amúgy elég szélsőségessé fejlődött nálam, szerintem pont azért mert apám annál jobban próbált "igába hajtani" minél inkább próbáltam önállóbb lenni és fordítva). Soha a büdös életben egyszer nem kaptam dícséretet, pedig sokat voltam kitűnő, novella írói versenyeket nyertem stb. Viszont ha valamiből négyest hoztam, vagy ne adj Isten, apám rájött hogy nem megy a matek olyan jól, mint ahogy azt ő elképzelte, jött a terror meg az ordítozás stb. Én meg egy idő után elkezdtem leszarni az egészet, és 17 éves koromra odáig jutottam hogy nem is érdekelt csak az hogy adjon pénzt és szevasz. Aztán ezt ő észrevette, és elkezdett szídni hogy semmire se vagyok jó, csőd vagyok, egy kis egoista idióta, és most nem akarom leírni miket vágott még a fejemhez..egyékbént kb 3 hónapja kezdett nagyjából rendeződni vele a viszonyom, hogy megszületett a kisfiam. De 17-28 éves koromig szinte alig beszéltünk, és csodálkozik hogy miért....de persze az is az én hibám volt hogy Én nem akartam vele beszélni, gyakorlatilag szerinte minden az én hibám.
Ez csak az én egyedi esetem, de nálam így esett meg a dolog.
na nehogymar ez a problema ujkeletu legyen, es nehogymar ez az un. "liberalis" neveles termeke legyen, es nehogymar kizalorag az anyagi kizsakmanyolassal lehessen egy kisse -legalabbis atmenetileg- "kezelni" a szulo es a gyerek kozott levo tatongo urt.
ez egy olyan sokretu es sokszinu kerdes, hogy nem lehet egy dologra rakenni, mar csak azert sem, mert a szulo-gyerek kozotti konfliktus letezett az elozo generaciokban is, csak eppen ok maskepp kezeltek. ez (is) tabutema volt. akinek baja volt valamiert a szulojevel, szepen magaban tartotta, kussolt, vitte elore a tradiciokat, szokasokat, es kozben majd' szetrobbant belul. szepen, elore lezsirozott modell szerint, akar tetszett, akar nem, "tisztelni kellett" a szulot, meg akkor is, ha egyaltalan nem volt tiszteletre melto, - de ha tisztelet nem is volt, akkor ugy kellett tenni. ez a mentalitas olyan szelsoseges cselekvesi szabadsaggal "ruhazta" fel a szulot, hogy sok-sok esetben amokfutasba csapott at, torhette a gyerek lelket, idomithatta kedve szerint, -es nem a jozan esz szerint, mert attol nem lesz valaki jozan ha szulove valik. verhette, alazhatta, stb. batran, mert tudta, hogy neki tisztelet jar a majd felnott gyereketol, hiszen o a szulo, es a szokasok ezt diktaltak...
epp ideje volt hogy valtozzon a helyzet... a szulo vesse ugy az agyat, hogy amikor eljon az ideje, nyugodtan aludhasson, mert a tradios marhasagnak vege... a gyerekre oda kell figyelni, mert egyszercsak felno, es sajat gondolatai lesznek... es ezeket a felnott gondolatokat erosen fogja kondicionalni a mult...
nem allitom hogy nincs olyan gyerek aki csak siman egy kocsog, egy egoista fenekfej, de azert en melyebben megvizsgalnam, hogy miert lett tores a szulo es a gyerek kozott, mar csak azert is, mert jo esetben egy cseppet sem "normalis" ha ez a nagyon eros, kisgyermeki korban kialakult kotodes (a legfontosabb kapcsolat) elromlik...annak oka van... es mindig nagyon komoly oka... csak valahogy a szulok ezt nem szeretik eszrevenni...
Körülöttem olyan van aki már 10 éve nem dolgozik,
van 4 órás,
és van olyan barátnőm aki házi tanítót fogadott a gyerekek mellé és bejárónője is van aki főz, mos, takarít és gondoskodik mindenről.
Mert a férje vezető beosztásban van egy nagy cégnél, reggel 5 órakor már indul és este 8 előtt ritkán ér haza, sokszor napokig külföldön van.
A barátmőm pedig hetente 2 napot reggel 10 órátol este 11-ig, éjfélig dolgozik.
De legalább megoldja, hogy felügyelet alatt legyenek a gyerekek.
Én sem vagyok gyakorló anyuka, viszont, mint mindenki, voltam gyakorló gyerek. Nekem sajnos az édesapám viseltetett ilyen attitűddel ... így egy ötletet tudok mondani, hogy miért is fajulhat idáig a dolog:
Pl. amikor a szülő (jelesül az apuka) CSAK HISZI hogy rendben szépen, normálisan nevelte fel a gyerekeit, ... szeretetben ... ezt a szót valójában távolról sem ismeri, viszont meg van győződve arról, hogy a hierarchiában a csúcsragadozó az apa ... a többiek pedig akkor vannak a helyükön, ha kussolnak és szó nélkül engedelmeskednek ... na, ezt így-úgy (természetesen erőszakkal) mindig el is éri.
Az ilyen ember kedvenc szófordulata "Engem ne szeressenek, hanem tiszteljenek a gyerekeim" ... és hasonló szép, szimpatikus elvek bősz gazdája ...
Nos, az ilyen ember igencsak meglepődik a sorsán, amikor a gyerekei felnőnek ... és természetesen az ilyen gyerek mindig hálátlan, tiszteletlen, meg sem érdemelte azt a sok sok szeretetet, amit kapott ... etc. etc.
Ha a gyerekeimtől ezt tapasztalnám, én biztos, hogy ezen gondolkoznék el legelőször, mielőtt hálátlannak titulálnám őket ... hogy BIZTOS-E, hogy tényleg rendben szépen, szeretetben, normálisan neveltem fel a gyerekeimet.
Ez hát egy tipp - majd gondolom, jön még több is.
Szebb és derűsebb napokat kívánok ...
Nem tudom, te hol dolgozol, de ez nem mindenhol megy így. És akkor még visszafogott voltam:-)
Nekem mondjuk sosem volt igazán munkaidőm, tehát itt (IT) teljseen természetes, hogy addig dolgozunk, amíg kész nem leszünk (ez elég ritka, hogy valamikor kész vagyunk:-)).
De pl. a lányom, veled egyidős, bankfiókban, elméletileg szabott, kötött munkaidőben, ami előtt félórával ott kell lenni, és ami után is legtöbbször, de van, amikor még tovább...és ezt elvárják, és hamar kívül találja magát az ember lánya, ha be akarja tartani a munkaidőt.
És igen, nagyon más, mint 30 éve volt. Én csak tudom:-)
Hát nem tudom, a körülöttem lévő nők, ha lejár a munkaidejük felállnak és hazamennek.Régen is dolgoztak váltott műszakban, 12 órában stb.
Nem hiszem, hogy ez érv, "a nincs időm a gyerekre"
Egészen más módszerkkel kell egy fiút nevelni mit egy lányt.
Sokkal, sokkal keményebben kell fogni, számonkérni, leinformálni.
Pontosan látom, mert ikreim vannak.
Szerintem olyan eset nagyon kevés lehet, amelyre rá lehetne húzni a "te hibád"-at. Minden eset más és más, egyik szereplő sem ugyan az. Addig, amíg nem ismerünk egy esetet töviről-hegyire, nem jelenthetjük ki, hogy ki a hibás abban, hogy idájuk jutnak, hisz vannak alkesz-lumpen-szar családok, ahonnan a kikerülő gyerek normális életvitelt folytat, meg vannak olyanok is, akik mindent megtesznek a gyerekért, mégis egy semmirekellő lesz belőle.
Véleményem szerint az, hogy egy gyerek milyen lesz függ a neveléstől, a családtól, a szülőktől, a közvetlen környezettől, a baráti társaságtól, és a gyerek személyiségétől.
30 évvel ezelőtt egy kicsit más volt a dolgozó nők helyzete, de inkább nagyon más.
Ma sok a szélsőség, vagy nincs munkahely, vagy van, de ott nem 8 órát kell dolgozni, hanem sokkal többet.
Én könnyen beszélek, mert a műhelyem vagy az irodám mindíg itthon volt,
és sosem tudták a gyerekek épp mikor vagyok itthon vagy jövök haza.
De én pontosan tudtam meddig vannak iskolába, mikorra kell hazaérjenek, és tisztába voltak vele, hogy nincs csavargás.
Engem sokszor támadták más szülők, hogy államdóan szemmel tartom a gyerekeimet, ellenőrzöm, mindent tudni akarok stb........
De könyörgöm egy nagyváros tele van ezernyi veszéllyel, amit a gyerek még nem tud felmérni.
Én meg azon csodálkoztam, hogy más nem ellenőrzi, nem kéri számon és például a 7. osztályos gyerek pénteken iskola után akkor megy haza amikor akar este 9 óra, 10 óra ahogyan kedve tartja.
Az én gyerekeim elmehetnek bárhová, de pontosan megbeszéljük mikorra kell hazajönni, és ha nem akkor azt is tudja mi lesz a büntetése.
Hozzátenném még, hogy sok esetben az is szerepet játszik, hogy a szülőnek egyszerűen nincs ideje a gyerekével foglalkoznia.
Önállóságra neveli, ad neki pénzt és ezzel sok esetben minden el van intézve.
Ja és nincs következetesség sem a nevelésben, nicsenek pontos szabályok.
Az biztos, hogy szörnyű lehet az ilyen típusú gyermekek szüleinek.
Ha neked nincs gyereked akkor, mi az oka az érdeklődésednek?
Miért is?Erről a témáról miért ne lehetne beszélgetnie olyannak is akinek nincsen gyereke?Nekem sincsen.
A pszichológusnak sem kell pánikbetegnek lennie ahhoz, hogy tudja kezelni a pánikbeteget. :)
Sok esetben az ilyen gyermekeket maguk a szülők rontják el.Elkényeztetik, mindent megkap amit kiejt a száján, túlságosan szabadon vannak engedve, extrém liberálisan nevelik.Ez egy idő után visszaüthet.
És van olyan is, amikor a gyerek rossz társaságba keveredik és hiába minden szülői értékrend amit addig kapott. Szerintem vannak esetek amikor a genetika, a személyiségtípus is közrejátszik.A rossz tulajdonságra való hajlamot egy rossz társaság kihozhatja az egyénből, hiába nevelték a szülők megfelelően.
szia,
sajnos ismerek ilyen történetet én is... söt, benne élek gyakorlatilag.
a mienk sem egy normális, boldog család, igyekszünk "akik maradtunk" azzá tenni és egy csónakban evezünk.
De nagyon nehéz.
Visszafelé nem is várunk már semmit. A kapcsolatot megszakitották velünk tlejesen, maximum kötözködésképp találnak meg. Pénzt meg nem tudunk adni, hogy "jóban legyünk".
Ennyi.
Megváltozni nem fognak, el kell tudni fogadni, hogy ilyenné lett. Pedig nem erre nevelték, ahogy engem sem. Még most is rosszul vagyok attól, amivé ez a családtagom vált...
Én nem vagyok ugyan gyakorló anyuka
Nos, akkor majd gyere vissza, ha az lettél, és tökéletes gyereket neveltél.