Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem Tánczos ölt !!

elegemvan
Létrehozva: 2012. szeptember 14. 10:26

Nem Tánczos Gábor a gyilkos, megvan az elkövető, de 50 évre titkosították!!

 

 

1998. április elsején brutálisan megölték a 11 éves H. Zsófiát. A körmendi kislányt gyilkosa fejbe verte és átmetszette a nyakát. A rendőrség a szemtanúként jelentkező Tánczos Gábort gyanúsította meg a gyilkossággal. A férfit jogerősen elítélték, kilenc és fél évet ült, állítása szerint ártatlanul.

 Köztük dr. Lépold Józsefné is, aki grafológiai szaktekintély, s írásszakértőként készített elemzést Tánczos Gáborról (1999-ben, a nyomozás ideje alatt meg is verték, amiért azt a szakvéleményt adta, hogy Tánczos ártatlan). Lépoldné az Újbuda TV műsorában ezt mondta: "A mai napig állítom, hogy aki H. Zsófikát gyilkolta volna meg az ítélet szerint, nem ő az elkövető. Ma már tudjuk, hogy nem ő az elkövető, mert megvan az igazi. Csak mi történik nálunk? Ötven évre titkosították (...) És hogy miért nem lehet erről beszélni? Az esküm alapján." Az adásrészlet:
 

http://www.youtube.com/watch?v=UyFqX6zgFh8&feature=player_embedded

 

Lépoldné hozzátette: magánnyomozók is dolgoztak a Tánczos- ügyön, akik azonban váratlanul leálltak a nyomozással.


Tánczos négy éve szabadult, azóta bezárkózva él. 
 

 

  1. 2012. szeptember 19. 14:2176.

    Lépoldné Tánczos írásából arra a következtetésre jutott, hogy a férfi képtelen lenne a gyilkosságra, beismerő vallomásait előre betanulta, és félelem hatására tette.

     

    Ki tanította volna be ezt neki és mivel vette volna rá?

    Miért ne beszélne Tánczos erről évekkel azután, hogy letöltötte börtönbüntetését és szabad emberként élhet? Ismeretlenek megfenyegették, hogy legközelebb virgácsot hoz neki a Mikulás?

     

    Az ugye nem lehetett, hogy a grafológus téved ("képtelen lenne a gyilkosságra")? Ugye ez olyan egzakt tudomány, mint a matematika? Csak épp Tényőn (Gy-M-S megye) is volt egy családirtásos gyilkosság, ahol a kedves apuka láncfűrésszel kinyírta két gyermeküket, feleségét és magát. Nem sokkal előtte ő járt pszichológusnál, aki a harmadik beszélgetés után gyógyultnak nyilvánította és azt mondta, nem kell többet jönnie. Ugye egy grafológussal ilyen fatális tévedés nem történhet meg?

     

    "Mindig együttműködtem a rendőrséggel, negyven éve ingyen segítema munkájukat, akár éjfélkor is becsöngethetnek hozzám, ha szükségük van a szakmai tudásomra."

     

    Maradjunk annyiban, hogy a szakértőnek díjazás jár a tevékenységéért. Ha eddig hittem volna, innantől akkor is elmebeteg hazudozónak tartanám.

     

    Több emberölési ügyben olyan információkkal segítettem, amelyek alapján az ügyek megoldódtak."

     

    Hát, 40 év alatt "több ügyben" érdemi segítséget adfni grafológusként, talán elvárható is. Nem tudom, mennyi ez a több, de ha mondjuk 5-10 eset (4-8 évente egy), akkor inkább azt mondanám, egy laikus is tudott volna tippelni ekkora találati aránnyal.

     

    Egyébként miből él Tánczos?

    Nem lehet, hogy abból, hogy a vele (ügyével) kapcsolatos hírek még mindig érdekesek a bulvár-olvasóknak?

    előzmény:
    elegemvan (75)
    2012-09-19  12:42
  2. 2012. szeptember 19. 12:4275.

    Váratlan fordulat a Tánczos ügy kapcsán!

     

    2012.09.19.

     

    Nagyot fordult a világ dr. Lépold Józsefné írásszakértővel. A körmendi gyermekgyilkosság után még elismerő oklevelet és nyakláncot kapott Pintér belügyminisztertől, most viszont a rendőrség becsületsértés miatt feljelentette. 

     

    Magas árat fizet dr. Lépold Józsefné azért, mert védelmébe vette Tánczos Gábort, akit szerinte ártatlanul ítéltek el 2002-ben a 11 éves körmendi H. Zsófika megöléséért. Lépoldné Tánczos írásából arra a következtetésre jutott, hogy a férfi képtelen lenne a gyilkosságra, beismerő vallomásait előre betanulta, és félelem hatására tette. Lépoldné az Újbuda TV-nek a napokban beszélt Tánczos vélt ártatlanságáról, és azt mondta, hogy az ügy aktáit 50 évre titkosították. Kijelentései miatt az ORFK már múlt héten jogi lépéseket helyezett kilátásba, tegnap pedig úgy értesültünk: becsületsértés miatt feljelentik őt a vasi zsaruk.

     

    Dr. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak egy közleményt juttatott el. Ebben ez áll: „Az ügyben eljáró Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkájával kapcsolatban, a nagy nyilvánosság előtt valótlan kijelentéseket tett, ezért dr. Lépold Józsefnével szemben becsületsértés miatt magánindítvány t terjesztünk elő”. A szóvivő kérdésünkre még elmondta: a becsületsértés szabálysértési és büntetőjogi eljárást is maga után vonhat. Indítványukról bíróság fog dönteni.

     

    – Mit mondhatnék? Leforrázott a hír, nyugtatókon élek – reagált a Borsnak Lépold Józsefné. – Mindig együttműködtem a rendőrséggel, negyven éve ingyen segítema munkájukat, akár éjfélkor is becsöngethetnek hozzám, ha szükségük van a szakmai tudásomra. Több emberölési ügyben olyan információkkal segítettem, amelyek alapján az ügyek megoldódtak. Az 1998. április 1-jén elkövetett körmendi gyermekgyilkosság után pár hónappal, október 23-án Pintér Sándor, aki akkor is belügyminiszter volt, akárcsak most, oklevelet és egy nyakláncot adományozott nekem munkám elismeréseként. Most pedig feljelentettek – kesergett Lépoldné.

     

    http://www.borsonline.hu/20120919_varatlan_fo rdulta_a_tanczos_ugy_kapcsan

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  3. 2012. szeptember 16. 20:4074.

    Tudod, egy munkahelyen volt alkalmam végig élni, azt, hogy hogyan jut el egy helyzet a gyilkosságig, és hogy mire képesek egyes rendőri vezetők.

     

    Azelőtt én sem hittem volna. 

    előzmény:
    pappe (66)
    2012-09-16  16:49
  4. 2012. szeptember 16. 20:2773.

    Pont úgy mint mikor nem találták, fogalmuk nem volt kik gyilkoltak Móron, hát eldöntötték a Kajter Ede volt.

     

    A Farkas Helga ügyről meg már ne is beszéljünk, mert ott meg pontosan tudták ki volt a tettes, csak hát mégsem ült börtönbe.

    De biztosa ami biztos kiköltözött a gyilkos Írországba, mert ugye onnan nincs kiadatás. 

    előzmény:
    kukucsk@ (71)
    2012-09-16  17:50
  5. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. szeptember 16. 18:1572.
    Így van. Tehát nincs titkosítás.
    előzmény:
    pappe (67)
    2012-09-16  17:03
  6. 2012. szeptember 16. 17:5071.
    Meg amikor előre ittak a medve bőrére,és kiosztották a jutalmakat...pedig akkor már sok mindent tudtak,csak ugye nincs visszaút,mert a RENDŐRSÉG "szent"...
    előzmény:
    KN18 (69)
    2012-09-16  17:34
  7. 2012. szeptember 16. 17:4970.

    Nem akartam hozzászólni,de azért ezt megjegyezném:kívánom,hogy soha ne kerüljél olyan helyzetbe,hogy ártatlanul vádolnak meg...

    Szerintem meg...de nem írok ilyet,mert nincs se erre,se arra jogom

    előzmény:
    pappe (66)
    2012-09-16  16:49
  8. 2012. szeptember 16. 17:3469.
    A rendőrség akkor járatta le magát, amikor nem nyomozott a gyilkossági ügyben.
    előzmény:
    pappe (67)
    2012-09-16  17:03
  9. 2012. szeptember 16. 17:3168.

    Azért kerül mindíg felszínre ez az ügy mert 1 közvetett bizonyíték szólt Tánczos ellen és ezer más meg valaki más ellen.

     

    Azért kapott tíz évet mert valakit le kellett ültetni és ő már fogdában volt.

    Ha beismerő vallomást tesz, kellően begyógyszerezve akkor tíz évvel megússza, ha nem életfogytig.

    A vallomás nevetséges, és még a ruhája sem volt véres, igaz gerincig átmetszette a kislány torkán akinek a körme allatt egy másik ember DNS-ét találták meg.............

    előzmény:
    pappe (66)
    2012-09-16  16:49
  10. 2012. szeptember 16. 17:0367.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (65)
    2012-09-16  16:01
  11. 2012. szeptember 16. 16:4966.

    http://www.kormend.hu/?ugras=hirolvaso&hirszama=16159

     

    Hát én nem hiszem, hogy ebben az esetben ártatlanul ült volna az elkövető. Szerintem T.G. volt...

    Bár ez semmit nem jelent, leülte a büntetését (ami sztem elég kevés volt, életfogyt, de legalább 20-25 év járt volna).

     

    Minden évben előáll valaki azzal, hogy  ő tudja, hogy ki az igazi gyilkos és megdönthetetlen bizonyítékai vannak, aztán nem történik semmi... ahogy most is...

    Nem is értem milyen esküről beszél a grafológus, ha egy ártatlan emberről van/lenne szó???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (65)
    2012-09-16  16:01
  12. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. szeptember 16. 16:0165.
    Ez minden, csak nem bizonyíték a titkosításra. Szóval honnan vetted a nyitódban, hogy az ügy bármely része titkosítva van?
    előzmény:
    elegemvan (59)
    2012-09-16  14:51
  13. 2012. szeptember 16. 15:5564.

    Feltennék egy kérdést:

     

    TG-n 3,5 millió forint perköltséget kívánnak behajtani.

     

    A két móri mészáros által elrabolt milliókból mennyit kell visszafizetni azoknak, akik elrabolták és elköltötték a pénzt?

     

    Illetve mennyi perköltséget kell kifizetniük?

     

    Lemészároltak/kivégeztek 8 embert…

     

    előzmény:
    elegemvan (1)
    2012-09-14  10:26
  14. 2012. szeptember 16. 15:5363.
    helyesbitek : .allaton /emberen hasonlo a technika
    előzmény:
    elegemvan (1)
    2012-09-14  10:26
  15. 2012. szeptember 16. 15:5162.

    akkor a gyilkos /gyilkosok azota is koztunk  elnek ?

     ez felelmetes .

     

     ki es miert olte meg a kislanyt ?

     1 . mikor eloszor hallottam az egeszrol -teljesen biztos voltam benne . hogy kozeli hozzatartozo /barat /szomszed/munkatars lehetett ... emlekszem ra , hogy azt mondtak akkor , hogy a kislanyt mindig kiserte anyukaja -csak akkor azokban a napokban jott /ment egyedul

     

    2 .miert nem hiszek a ritualis gyilkossag elmeleteben ?

     tegyuk fel , ho gy tenyleg vannak ilyen elmebetegek ,akik azt hiszik , hogy  isten azt varja el toluk , hogy oljenek ... akkor elhalasznak egy szerencsetlen /elhanyagolt gyereket a szegeny negyedbol  es kesz ... de felmenni   a nemtudom en hanyadik emeletre /gyilkolni  aztan elmenni - ez mind a lebukas veszelyet hordozza

     

    3 .miert nem hiszek abban  , hogy titkosszolgalat nyirta ki a  gyermeket ?

    ez egy brutalis gyilkossag volt . a titkosszolgalatok finomabb modszerekkel dolgoznak / probaljak a baleset latszatat fewnntartani ....

     

      az apuka  alibijet senki nem vizsgalta / erdesz volt / kozel az osztrak hatarhoz  ... ki tudja mi minden megy/ment arra  ..  orvvadaszat /csempeszet  vagy ,amit meg csak el sem tudunk kepzelni  ...bosszu ? megfelemlites?   szadista roham ? annyi biztos , hogy egy erdesznek kell tudnia profin torkot elmetszenie ...allaton /emberen

     

     gratulalok a grafologus batorsagahoz , hogy ez ugyben szolgaltatott valami  informaciot ...isten ovja a gonoszoktol 

  16. 2012. szeptember 16. 15:4961.

    Itt 3 ember "halt meg"

    a kislány

    az anyja

    és TG 

    előzmény:
    elegemvan (59)
    2012-09-16  14:51
  17. 2012. szeptember 16. 14:5159.

    Mai cikk:

     

    Tánczos: tisztán állok majd Isten színe elé

     

    Egy rendőrségi közlemény robbantotta ki négy­éves önkéntes száműzetéséből Tánczos Gábort, aki sokak szerint ártatlanul ült kilenc és fél évet. Az istenfélővé lett férfi furcsállja, hogy saját szakértőjének sem hisz a hatóság.

     

    Kilenc és fél évnyi rabság után, 2008-ban szabadult a 11 esztendős H. Zsófi megöléséért elítélt Tánczos Gábor. A fiatalember az­óta édesanyjával él körmendi otthonukban, kerüli a sajtónyilvánosságot, a zaklatott idôszak után nyugalmat akar. Csütörtöki számunkban dr. Lépold Józsefné írásszakértő arról beszélt, hogy biztos a férfi ártatlanságában, s tudomása szerint a Tánczos-aktákat ötven évre titkosították.

     

    Az ORFK közleménnyel reagált, szerintük Lépoldné állításai a rendőrség lejáratására irányuló hangulatkeltésként értékelhetők, vizsgálják, milyen jogi lépéseket tehetnek a szakértő kijelentéseivel kapcsolatban. Tán­czos Gábor úgy érezte, most neki kell megvédenie Lépoldnét.

     

    Bors: Miképp értékeli az ORFK reakcióját?

     

    Tánczos: Tudomásom szerint Lépold Józsefné évtizedek óta segíti a rendőrség munkáját, több ügyet ő oldott meg, elismert szaktekintély, aki a ­gra­fológiai társaság elnöke is volt. Furcsa, hogy egy ilyen ember szavát megkérdőjelezik, már csak azért is, mert tudtommal az én ügyemben is a rendőrség kérte fel Lépoldnét szakvéleményezésre.

     

    Ön szerint valóban titkosították a gyilkosság aktáit?

     

    Szabadulásom után próbáltam kikérni a teljes iratanyagot, de nem kaptam meg. A bíróság kegyeleti és személyiségi jogokra hivatkozott, én azonban úgy értékelem, egyszerűen nem akarták, hogy mindenbe betekintést nyerhessek. Mi ez, ha nem titkosítás?

     

    Hisz még benne, hogy bizonyíthatja az ártatlanságát?

     

    Hívő ember vagyok, a hitem ad erőt. Jézus azt mondta: a világon nincs olyan rejtett dolog, nincs olyan titok, ami ki ne derülne egyszer. Egyszer eljön az ítélet napja, és akkor kiderül, hogy én maradok állva vagy azok, akik ellenem dolgoznak.

     

    Hogyan telnek a napjai?

     

    Nyelveket tanulok, sokat internetezem és olvasok. Az utcára akkor mozdulok ki, amikor megsétáltatom a kutyámat. Néhány ismerőssel tartom a kapcsolatot, velük találkozom is néha. Előfordul, hogy ismeretlenek is megszólítanak az utcán, és az ügyemről kérdeznek. Zaklatásban szerencsére nem volt részem.

     

    Elvetette a gondolatot, hogy külföldön kezdjen új életet?

     

    Megtehetném, hiszen több nyelven beszélek, és egy nagyon kedves ismerősöm is várna rám. Róla bővebben nem szeretnék beszélni. De végül mindig arra gondolok, hogy én bizony nem menekülök el.

     

    Álmodik a börtönnel?

     

    Nem, szerencsére nem. Pedig az idegeim a börtönévek alatt felmondták a szolgálatot. Pszichés alapon alakult ki nálam az epilepszia, ez okozta az ájulásaimat, amelyek néha manapság is előfordulnak. Az életemben minden rosszat az okoz, hogy gyilkosnak bélyegeztek. Mindent elkövettek, hogy tönkre-tegyenek, még a Natascha Kampusch-üggyel és a gyulai kislány, Szathmáry Niki megölésével is próbáltak összefüggésbe hozni. Pedig nem vagyok gyilkos, soha nem bántottam senkit.

     

     

    http://www.borsonline.hu/20120916_tanczos_ti sztan_allok_majd_isten_szine_ele

     

     

    Tánczos: tisztán állok majd Isten színe elé

     

  18. 2012. szeptember 16. 14:2158.

    Kérte ugyan, de nem kapta meg, sőt még az ügyvédje sem kapott meg minden iratot, amibe joga lett volna belenézni.

    Meg sem hallgattak minden tanut ami T.G ártatlanságát igazolta volna.

    Egy 3 évvel későbbi riportban árulta el a kislány Édesanyja, hogy ugyan elvplt utazva, de haza telefonált és egy idegen vette fel a kagylót. Erről sem volt szó a nyomozás alatt. 

    De ha, tegyük fel Tánczos ölt?!

    Akkor mi a kórságot kell titkosítani, pláne 50 évre?! 

    Akkor megölte, elítélték és pont.

    Itt valaki(k)nek nagyon nem tiszta a lelkiismerete. 

     

    előzmény:
    éva49 (53)
    2012-09-15  14:18
  19. 2012. szeptember 16. 12:2357.

    A DNS teszt eredménye az ügy döntő bizonyítéka lehetne...........

     

    Az mindenkétséget kizáróan csak egyetlen emberé lehet.

    De ezek szerint ha kiadják a vádiratot, azt akkor is titkosíthatják.

     

    Korrekt eljárás! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (56)
    2012-09-16  09:10
  20. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. szeptember 16. 09:1056.

    Jöttem valamelyest tisztázni a topkinyitást:

     

    Enyhe csúsztatás. Honnan veszi topiknyitó, hogy -idézem-:

     

     Nem Tánczos Gábor a gyilkos, megvan az elkövető, de 50 évre titkosították!!

     

    ???

    Honnan informálódik? Elsőkézből tán? Nem hinném. Internetről, lapokból, neadjisten a Blikkből??? 

     

    Mindenhol csak kérdőjelesen jelenik meg ez a feltevés, hogy 50 évre titkosították. Ráadásul nem is úgy, hogy az elkövetőt, hanem az aktákat. Nagyon nem mindegy, mert nagyon nem ugyanaz.

     

    Én megkérdeztem egy büntetőbíró ismerősömet, ezt válaszolta:

     

    Az elkövető kilétét nem lehet titkosítani. A legtitkosabb ügyekben is nyilvános az elkövető személye és, hogy milyen ítélet született ellene, maximum az ügy bizonyítékait, vagy a többi iratot lehet titkosítani, ha az nemzetbiztonsági kockázatot rejt, de akkor a tárgyalás is zárt.(körmendi tánczosnál ilyen nem volt)

     

    Úgyhogy kéretik a felesleges hangulatkeltés mellőzését kedves topiknyitó! Mert itt hajlamosak a hozzászólók nem utánajárni a dolgok valódiságának, csak reagálni egy feltett dologra.

    Nagyon ártalmas és veszélyes!

  21. 2012. szeptember 15. 18:4455.

    Titkosították-e vagy sem, számomra nem derült ki egyértelműen.

    Nem is ismerem a titkosításra vonatkozó jogszabályokat. 

     

    De engem 2008 márciusában fényes nappal, a nyilt utcán támadott , meg egy idős, nagy darab férfi.

     

    5 hónappal később zárták le a nyomozást. Az ügyészségen a teljes nyomozati anyagba betekintést nyerhettem. 

     

     

    előzmény:
    elegemvan (1)
    2012-09-14  10:26
  22. 2012. szeptember 15. 15:0954.

    Még jó hogy nem itélték halálra aztán kiderül mint a nagy Ámerikában!!! hogy  ártatlan volt.....Tudom, hogy nincs halálbüntetés  de ez igy valóban nagyon nem jó....

    Kiképzés terén tanulhatnának még egyet s mást  honfitársaim, no nem a krimikből, de emberségből nagyon "levizsgáztak"....Kinek a javára? majd 5o év múlva megtudhatja aki még él, tán már senki nem fog rá emlékezni!!! Káááááár....

    előzmény:
    éva49 (53)
    2012-09-15  14:18
  23. 2012. szeptember 15. 14:1853.
    Csak pár szóval szólnék hozzá. Én is nagyon szeretem a krimiket, a nyomozás, a helyszinelés menetét. Figyelemmel kisértem TG sorsát a letartóztatásától, ő mindig tagadta bűnösségét - kivéve a legelső kihallgatáson, ahol szerintem megijedt, hisz amúgy is van vmi betegsége -, szóval megvettem az ügyvédje által írt könyvet, ami leírja, hogy a bizonyítékokat pl. összekeverték a kislány ruháit, a TG-val egy zsákba tették, nem vettek DNS-t , stb. rengeteg hibát követtek el a nyomozók és helyszinelők, és ezt nem vette figyelembe a bíróság. Ha jól tudom TG az Emberi Jogok Bizottságához is elküldte az összes anyagát, és kérte bűnösségének visszavonását. Lehet, hogy nem jól írtam hova küldte, de most nem akartam a könyvet előszedni. Sajnos az utóbbi időben egyre több olyan eset van a köztudatban, ahol kiderül hogy ártatlanul itélnek el vkit, évekig ül a börtönben. 
  24. 2012. szeptember 15. 11:0052.

    Az első néhány oldalt olvastam el csupán, de azt még egy tizenéves is viccnek, tartaná, nemhogy egy bíróság.

    Ez egy olyan tanúvallomás féle fogalmazvánnyal kezdődik, amit úgy írtak meg mintha egy hétköznapi történés folyamatát mesélnék el.

    Ilyen hidegvérrel, így ölni egy kifejezetten nagy gyakorlattal rendelkező pszichopata tudna csak, de nem egy minden magabiztosságot nélkülöző 18 éves. 

     

    Sok gyilkosságról szóló dokumentumfilmet láttam, ahol a halálsorról szabadult a feltételezett gyilkos, mert a DNS vizsgálat megkérdőjelezhetetlenül bizonyította ki a valódi tettes.

     

    Remélem egyszer majd lesz valaki, aki legalább tisztázza ezt az embert, ha már az életét elvették. 

     

    előzmény:
    elegemvan (22)
    2012-09-14  11:27

Címlap

top