Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az áldozat mondhatja meg, hogyan büntessék az elkövetőt

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. augusztus 28. 17:13
Egyre több országban kap elektronikus, otthoni bilincset az elítélt ahelyett, hogy börtönbe vonulna. Soma különvéleménye.

Nők Lapja Café: Az áldozat mondhatja meg, hogyan büntessék az elkövetőt
  1. 2012. augusztus 30. 06:0721.
    véleményem szerint aki nem gyilkosságot, testi sértést vagy hasonlót követett el, hanem mondjuk sikkasztás vagy valami hasonló dolog, akkor rendben. Üljön otthon a marha.
    Ha rablás és hasonló estei, az kapjon pár évet. Ha vissza kerül, akkor a 3.alkalommal már életfogytig.
    Aki embert erőszakol legyen az bár ki, már milyen nemű, annak első ítélet alapján élete végéig börtön lenne a megfelelő büntetés.
    De aki embert öl, vagy gyerekeket erőszakol, annak én szívesen vissza hozatnám a halál büntetést.
    Sajnos a mai világban egy ember életért is csak 15évet szabnak ki. Ez felháborító szerintem!!!!!
  2. 2012. augusztus 29. 10:0820.
    Szerintem az elektronikus bilincs balesetveszélyes, ezért ellenzem a használatát. A házi őrizetet egyébként sem értem, legfeljebb az előzetes letartóztatást lehetne kiváltani ezzel. A börtönterápiával sem értek egyet. A börtönökben nem azért vannak az elítéltek, hogy jól érezzék magukat, hanem azért, mert bűncselekményt követtek el. Nem tudom, hogy mégis mit akarnak megjavítani egy olyan emberen, aki előre megfontoltan, aljas indokkal elkövetett emberölés miatt tölti a börtönbüntetését. Az áldozatnak szerintem sem lenne szabad beleszólnia az ítélethozatalba, akkor ugyanis elfogult döntés születne, márpedig az igazságszolgáltatásnak semlegesnek kell(ene) lennie.
  3. 2012. augusztus 29. 05:2919.

    Attól függ ki a bíró és melyik országban.

    Mert mondjuk egy férfisoviniszta  államba a megerőszakolt nőre fogják kérni, hogy kövezzék halálra és azt végre is hajtják.

    A kukac meg a helyén marad.

    előzmény:
    Bagoly (10)
    2012-08-28  21:11
  4. 2012. augusztus 28. 23:4918.
    Kar a gozert, papuskam, amit irok - irok, attol fuggetlenul, hogy szellemesek-e vagy sem. Ha ugy talalod, hogy a Vandorlelkeknel "unyalmas" vagyok, am legyen. S persze, hogy ajnarozom oket, ott mindenki evek ota kedves baratom, s rosszneven veszem, ha barkit kritizalnal. Nem tudom, kire erted a meglehetosen udvariatlan kijelentesedet, de rosszul esett!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_270145 (17)
    2012-08-28  22:03
  5. Torolt_felhasznalo_270145
    Torolt_felhasznalo_270145
    2012. augusztus 28. 22:0317.

    JO POFA  VAGY!!!!

     

    Tudod-e,  hogy  a  forumbeirasaid  alltalaban  nagyon szellemesek,  de  sajnos a  vandorlelkek  beirasaid  halal  unnnyalmasak?

     

    Miert  rejted  el magad  a  klub-tagjaid  elol?

     

    Felsz,  hogy  nem  fognak  bejarni  ha  netalan  egy  napig  nem  ajnaroznad  oket??

     

    Peldaul,  az  a halalosan  ontelt  kripli....  az  mar  mindenkinek  az  idegeire  megy    vegtelen  es   fantaszta   beirasaival....

     

     

    well,---to  each  his  own,   ------mar  megyek  is--------bye 

    előzmény:
    Bagoly (10)
    2012-08-28  21:11
  6. Torolt_felhasznalo_270145
    Torolt_felhasznalo_270145
    2012. augusztus 28. 21:5116.
    BRAVO  Czege!!!!!!!
    előzmény:
    czege (14)
    2012-08-28  21:43
  7. Torolt_felhasznalo_270145
    Torolt_felhasznalo_270145
    2012. augusztus 28. 21:4915.

    Haaaaaat....ez  egy  jo,  csalafinta  hirdetes  a  konyvedhez....

    talan  elolvassuk.

     

     

     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-08-28  17:13
  8. 2012. augusztus 28. 21:4314.
    és most elolvastam a véleményt is, azért ne sajnáljuk már a bűnözőket :O mindenkinek ott van a döntés a kezében, hogy bűnöző lesz-e v. "rendes" ember... számomra - bár alapvetően liberális beállítottságú vagyok -, már az is röhej, hogy a sittesek többet kapnak, mint a tisztességes emberek - koszt-kvártély-iskola-munka.
    Részemről pedig, ha neadjisten megerőszakolnának - kevés az esély rá, a legrosszabb kekcuális bűnelkövetőnek is jobb az ízlése :D -, min. azt kérném, hogy nyírják ki, de előtte vágják le a hímtagját és ültessék sóba a sebbel...
  9. 2012. augusztus 28. 21:3613.
    amiről már többször bebizonyosodott, hogy nem megoldás... attól nem lesz kevésbé erőszakos, csak nem nemi erőszakot fog majd elkövetni, hanem ölni fog... nem tudom, melyik a jobb...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878315 (11)
    2012-08-28  21:23
  10. 2012. augusztus 28. 21:3612.
    Manapsag mar semmin nem lepodom meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878315 (11)
    2012-08-28  21:23
  11. Torolt_felhasznalo_878315
    Torolt_felhasznalo_878315
    2012. augusztus 28. 21:2311.

    Mas: aldozatot megeroszakoljak. Koveteli, hogy azonnal vagjak le a bunos szervet! Megteszik?  

     

    Pont tegnap olvastam egy koreai weblapon hogy a szexualis eroszakot elkovetokon  kasztralast fognak vegrehajtani buntetesul .

    előzmény:
    Bagoly (10)
    2012-08-28  21:11
  12. 2012. augusztus 28. 21:1110.
    Talan el kellene olvasnom a Soma kulonvelemenyet, de megragadta figyelmemet a cim: Az aldozat mondhatja meg... stb. Tegyuk fel, az aldozattol elloptak a penzet - tehat megmondja, hogy a tettes adja vissza, lehetoleg kamatostul. Renben van. Mas: aldozatot megeroszakoljak. Koveteli, hogy azonnal vagjak le a bunos szervet! Megteszik?
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-08-28  17:13
  13. 2012. augusztus 28. 20:109.
    Amíg a börtönökben az "igazi" bűnözők sem férnek el, addig jogos lenne bizonyos embereket otthon aszalni. Lsd. Tocsik, Zalatnay, Geréb..., akiket csak távol kéne tartani az eddigi tevékenységüktől, nem konkrétan elzárni a népesség ártatlan többségétől. Persze megnézném, hogy egyesek évekig mi a bánatból élnének meg a lakásba zárva, de ha be tudja vállalni a család, akkor rajta
  14. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2012. augusztus 28. 19:338.
    Pedig ez most nem volt félnótás írás...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878315 (4)
    2012-08-28  17:16
  15. Torolt_felhasznalo_872096
    Torolt_felhasznalo_872096
    2012. augusztus 28. 18:217.
    Te már elólvastad ! Látszik rajtad az utóhatása
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878315 (6)
    2012-08-28  17:32
  16. Torolt_felhasznalo_878315
    Torolt_felhasznalo_878315
    2012. augusztus 28. 17:326.

     Az áldozat mondhatja meg, hogyan büntessék az elkövetőtt  

     

    errol beszelgetnenk nemde .

    Lenyegtelen hogy milyen szokasos eszement  fercet irt/na  a szerzo .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_572064 (5)
    2012-08-28  17:24
  17. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. augusztus 28. 17:245.

    Egy pillanatig sem.

     

    Minek is olvasnánk el azt, amiről beszélgetünk??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878315 (4)
    2012-08-28  17:16
  18. Torolt_felhasznalo_878315
    Torolt_felhasznalo_878315
    2012. augusztus 28. 17:164.

    Ugye magad sem gondolod hogy a felnotas irasait valaha

    is elolvassuk   csak a cimet 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_572064 (2)
    2012-08-28  17:13
  19. Torolt_felhasznalo_878315
    Torolt_felhasznalo_878315
    2012. augusztus 28. 17:153.
    hogy is van ? Szemet szemert fogat fogert egy fel fogert egy egesz pofat !!!!!!!!
  20. Torolt_felhasznalo_572064
    Torolt_felhasznalo_572064
    2012. augusztus 28. 17:132.
    Úgy van, jól mondja Gyöngyibaba.

Címlap

top