Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

30-hoz közel, egyedül

Epifánia
Létrehozva: 2012. augusztus 17. 15:01

Sziasztok!

 

29 éves vagyok, nemrég ért véget egy hosszabb kapcsolatom, erről indítottam is itt pár hete egy fórumot.

 

Mivel előfordul, hogy esténként egyedül vagyok itthon, szívesen beszélgetnék szintén egyedülálló harminchoz közeli vagy harmincas nőkkel, ők hogyan élik meg azt, hogy még nem találták meg az igazit, vagy megtalálni vélték, de mégsem ő volt az?

 

Hogyan próbáltok újra ismerkedni, egyáltalán milyen esélyeket láttok arra, hogy menni fog?

 

Korábban már voltak ehhez hasonló fórumok, de egyik sem élő, úgyhogy gondoltam nyitok egy újat.

 

Egyébként magamról annyit, hogy egy intelligensnek és vonzónak tartott nő vagyok, önálló egzisztenciával. Nem tartom jelenleg sem a nagykést a csuklómhoz :), amiért jelenleg nincsen párkapcsolatom, sőt, elkezdtem élvezni az egyedüllétet és azt, hogy azt csinálok, amit csak akarok. Viszont van bennem egy egészséges félelem, amiért nem tudtam eddig megfelelni a társadalmi elvárásoknak (család, gyerek). 

 

Szóval várom a sorstársakat.:)

 

 

  1. 2012. augusztus 20. 14:03101.
    Akkor az nem egy rossz oldal. :) Más helyekre is regisztráltad magad? Ha igen, hova?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_696072 (89)
    2012-08-18  17:59
  2. 2012. augusztus 20. 14:02100.

    Engem valaki azzal nyugtatott meg, hogy ez azért lehet, mert utánam kerültek abba a korba, amikor ez már szóbajöhet. Lehet. Mindenesetre én akkor tényleg még nem szerettem volna feleség lenni.

    előzmény:
    Sarkofag (87)
    2012-08-18  15:55
  3. 2012. augusztus 20. 14:0099.

    Szia!

     

    Nagyon szeretjük itt a pozitív példákat, úgyhogy köszi, hogy megosztottad a töténetet. :) Éppen a napokban beszélgettem egy barátnőmmel, aki lehúzta ezt a kulcs és lakat partit, de ezek szerint mégiscsak lehet ott is ismerkedni. Sajnos itt nálunk nem sok ilyen buli van.

     

    Írtam, hogy nemrég voltam egy-két helyen, de nem találkoztam normális korombeli férfival. Nem is tudom, hogy hol vannak. Nálam az a baj, hogy bulizós helyekre nem szeretek vendégként járni, viszont beszélgettem egy 30-as egyedülálló férfi ismerősömmel, aki azt mondta, hogy beülős helyeken ő nem ismerkedik, mert oda beszélgetni megy a barátaival, és nem fog odamenni egy asztaltársasághoz (mégha azt csak 2 nő alkotja is). Csak bulikban ismekedik a neten kívül. Szóval csak meg kell majd látogatnom egy-két bulit, mert a beülős helyeken nem ismerkenek a férfiak?  

    előzmény:
    desperate (86)
    2012-08-18  15:50
  4. 2012. augusztus 20. 13:5498.

    Szia!

     

    Hű, nagyon érdekes a történeted, nem mondhatni, hogy mindennapi. Én úgy vagyok vele, hogyha már vmi úgy alakult ahogy, akkor próbáljuk meg kihozni belőle a legjobbat.

     

    Nem tudom egy kisgyerek mennyire nehezíti meg az ismerkedést, de voltak itt pozitív példák, úgyhogy nem is kell elkeseredned.

     

    Írtad, hogy kiderült az apáról, hogy nős. A felesége mit szólt a dologhoz? Gondolom ezt már nem lehetett eltitkolni.

     

     

    előzmény:
    Sarkofag (85)
    2012-08-18  15:48
  5. 2012. augusztus 20. 13:4997.

    Sziasztok!

     

    Nos az utóbbi két napban nem sok újdonság történt velem. Szombaton elmentem egy hajóra a bnőmmel, hangulatos hely, de gyakorlatilag egyetlen olyan pasit sem láttam, aki első blikkre megmozgatott volna bennem valamit.

     

    Az online ismerkedésre visszatérve. Holnap lesz egy "randim", amire kicsit másképpen készülök, mint az előző kettőre, amire lesz, ami lesz alapon mentem. Úgy terveztem, hogy ezeket a találkozókat nem veszem komolyan, odamegyek, aztán beszélgetünk egyet, és ennyi. Az előző kettőt nem is előzte meg hosszabb levelezgetés. Most azonban más a helyzet, viszonylag sokat beszélgettem neten a szóbanforgó pasival az utóbbi napokban, pl. tegnap, és beleestem abba a hibába, hogy ha élőben nem fog meg, akkor csalódni fogok. Én hülye. Tegyetek kérlek helyre, ugye nem vagyok normális? :)

     

    Mindjárt vissza is olvasok, láttam vannak új hozzászólások. 

     

    Veletek történt vmi esetleg az utóbbi napokban?

  6. 2012. augusztus 20. 09:4396.

    Nagyon átérzem az hangulatodat, írok egy pozitív történetet, mit szólsz hozzá?

     

    Nem jellemő rám sem a nyáladzás, sem a idilli mesékben való ringatózás sőt.. Nálam földhözragadtabb nő kevés van/volt..

     

    A paraméterek nálam is hasonlók, 28 leszek. Az elmúlt 3-4 évben rendesen szívóágra tettem magam a pasik terén. Volt ott minden, randik, rövidebb kapcsolatok, voltam kihasznált és kihasználó stb, és volt egy kb 1 éves "megalkuvós" kapcsolatom, ami nem volt jó, de volt, majd márciusban szakítottam.

     

    Május környékén úgy éreztem vége, lehúzom a rolót, nincs remény. Hirtelen felindulásból regisztráltam egy társkeresőre, nem igazán leveleztem, nem is találkoztam senkivel, bár jelentkezők voltak, ami mondjuk neten nem meglepő.

     

    Le akartam törölni magam, nem jött be. Aztán 1 hét után írt valaki, másnap megnéztük egymást facebookon, soksok közös pont van az életünkben. (Valójában évekkel ezelőtt egy nagy társasághoz tartoztunk, mégsem találkoztunk soha, csak így, neten. A sors)

    Következő nap találkoztunk. Aztán megint.

     

    Most ott tartunk, hogy a szerelem tombol, összeköltöztünk, májusban házasodunk. Elköteleztük magunkat. Nem gondoltam, hogy megtörténik:)

     

    Közhely, de nekem akkor robbant be az életembe, és borított mindent, meghazudtolva az eddigi aggodalmaskodó, agyaló, bizalmatlan énemet, amikor már teljesen kiábrándultam mindenből.

     

    Remélem felvidítottalak:)

    előzmény:
    Epifánia (1)
    2012-08-17  15:01
  7. 2012. augusztus 19. 22:1295.

    Sziasztok!

    Én "még csak" 26 vagyok, de én is sokat rágódom rajta, hogy mi lehet a baj velem, miért nem találom meg a párom, ill. miért nem találnak meg engem... Sok kisebb "próbálkozás" mellett egyetlen hosszabb kapcsolatom volt eddig, ami kb egy évig tartott, és lassan másfél éve, hogy vége lett. Azóta is próbálkoztam sokmindennel, többféle társkereső oldallal, de 1-2 randit kivéve nem volt semmi komolyabb. Sokszor gondoltam arra is, hogy túl nagyok az elvárásaim, túl, magasra teszem a lécet...  Tényleg eléggé zsákbamacska ez a netes dolog, néhány kép meg sor alapján nem lehet valós képet kapni valakiről. Szóval nem tudom mit kéne még tennem, de azért bizakodó vagyok...

  8. 2012. augusztus 19. 19:0494.

    Szia,

     

    ismerős a helyzet amiről írtál, csak sajnos nálam a család egy része is érezteti azt a bizonyos elvárást. Néhány hete maradtam teljesen Nélküle, pedig mi erősen terveztünk közös életet. Mondhatni finiseltünk, aztán tessék........... valami miatt egyedül vagyok.

     

    És igen, néha én is élvezem. Azonban mikor egyedül kell lefeküdnöm, sokszor elgondolkozom hol rontottam el. Bak csillagjegyű vagyok, maximalista, karrierista. Talán itt.

     

    Minden általános iskolai osztálytársam férjhez ment/megnősült, valahol már van baba is, vagy csak hosszú párkapcsolatban élnek. Én vagyok az utolsó szingli. Emiatt nem is szívesen járok osztálytalálkozókra. Senkit nem érdekel, hogy sikeres vagy. Első kérdés: Család?! Brrrr 

    előzmény:
    Epifánia (1)
    2012-08-17  15:01
  9. 2012. augusztus 19. 07:2693.

    Nem tettem fel sehova fotót.

    Aki a szöveg alapján jelentkezett, és eljutottunk levelezésben valameddig, annak küldtem csak fotót.


    Elvárásaim? Nem voltak, én tulajdonképpen játszani akartam... szórakozni.

    Aztán jött szembe néhány érdekes ember...

     

    Simán leveleztem nős fickóval is, volt aki lakást bérelt volna nekem... 

    előzmény:
    Epifánia (22)
    2012-08-17  17:10
  10. 2012. augusztus 18. 19:2392.
    Hopp,bocs,erről írtam.
    előzmény:
    Epifánia (84)
    2012-08-18  14:31
  11. 2012. augusztus 18. 19:0191.

    Nézd,a csinost nyugodtan le lehet írni,nem önfényezés ha valóban csinos valaki.Az okos már húzósabb.De a legjobb,ha tényleg humorral szövöd tele a bemutatkozó szöveget.Illetve ha komoly egy nő,és komolyabb férfit szeretne,akkor valami mást.Nos,ha a humorra mész rá,akkor abból bármi lehet,könnyebben ki tudsz hátrálni egy időben észrevett unszimpatikus ismerkedésből.Úgy még tesztelheted is a férfi határait,mi az amit elvisel.

    Az önbizalmad miért volt alacsony szakítás után?Azért mert egy férfivel nem passzoltok,még nem vagy kevesebb.Egyszerűen nem illettetek össze,örülj hogy vége. És ha most vissza gondolsz,boldog voltál mellette?

    Olyan válasz nincs hogy igen,de...,vagy kicsit,de valami nem működött.Ha egy emberpár ilyen kapcsolatban él,ott már lehet aggódni az önbizalom hiány miatt,hiszen megalkuvásról van szó.

    A netes kapcsolattól óvnálak.Gondolj bele,megismersz a neten egy férfivel,minden stimmel,nagyszerű beszélgetőpartner,intelligens,elbűvölő,anyagialag is oké.De amikor találkoztok,megcsap az illata,ami tegyük fel számodra elviselhetetlen.Nem büdös,de nem bírod. Genetikailag taszítjátok egymást.

     

    előzmény:
    Epifánia (62)
    2012-08-18  12:56
  12. 2012. augusztus 18. 18:3590.

    Ennyire azért ne nézz hülyének bakker, 2szer megjött még az után hogy teherbe estem. Sztem nem én vagyok az egyetlen nő aki így járt.

     

    Elég idegesítő ha 28 éves létedre sokan azt hiszik 18se vagy, mert úgy is kezelnek amíg nem tudják hogy mennyi is vagy valójában. Csomószor a 22 éves srácok nyomultak rám mert azt hitték 19-20 éves vagyok, a 30as pasasok meg általában keresztülnéztek rajtam. Mindig mondják hogy majd ha idősebb leszel mennyire fogsz ennek örülni, már legalább 8 éve várom azt hogy a boltban ne kérjék el a személyimet ha veszek egy üveg bort

    előzmény:
    Philipp Thomsen (88)
    2012-08-18  17:23
  13. Torolt_felhasznalo_696072
    Torolt_felhasznalo_696072
    2012. augusztus 18. 17:5989.
    En is oda regisztraltam es kaptam normalis leveleket. Es ott talaltam meg a jelenlegi parom is. Illetve O talalt meg engem... :)
    előzmény:
    Epifánia (71)
    2012-08-18  13:25
  14. 2012. augusztus 18. 17:2388.

    nem vetted észre 3-4 hónapig, hogy nem jön meg?

     

    jajj és tényleg a babaarc átok, mert 10 évvel fiatalabbnak nézel ki.

     

     

    előzmény:
    Sarkofag (85)
    2012-08-18  15:48
  15. 2012. augusztus 18. 15:5587.
    Hehehe, ismerős történet, valahogy az én exeim is az utánam lévő kapcsolatban találták meg az igazit. Ez miért lehet?? Tuti bennünk van a hiba. Nekem azt mondta az egyik, hogy nem bír kiismerni és túl függetlennek tart ahhoz hogy velem élje le az életét. A másik szerint meg túl nehéz eset voltam, sok dolgot nem osztottam meg vele és úgy érezte kihagyom az életemből. Amúgy ez eléggé igaz így visszagondolva. Érdekes akkor fel sem tűnt, de ha átgondolom, tényleg így van. Ezen mindenképp változtatnom kell a jövőben.
    előzmény:
    Epifánia (32)
    2012-08-17  17:58
  16. 2012. augusztus 18. 15:5086.
    Szia, csak hátha erőt ad a történetem, 27-28 között maradtam egyedül 10 év után, randizgatni kezdtem, nagy része csőd, netről főleg, igaz egy két normális embert megismertem, velük tartom a kapcsolatot azóta is, aztán volt egy-két pár hónapos dolog, de ezek mind végetértek, félmegoldások lettek volna csak, nem találkoztam olyannal akivel stimmeltek volna a dolgok, 6 évig voltam egyedül, a végére már belefáradtam, nem kerestem már, úgy éreztem, hogy ha jön valaki jó ha nem az sem baj. Aztán a rapidrandisok által szervezett lakatpartira elmentem 2 éve, ott odajött hozzám egy fiú, aki azóta a férjem és a gyerekem apja is. Megérte kivárni.
    előzmény:
    Epifánia (1)
    2012-08-17  15:01
  17. 2012. augusztus 18. 15:4885.

    Szia!

     

    De jó topik. Én 28 múltam nemrég, és szintén egyedülálló vagyok, ráadásul egy babával. Tavaly szakítottam a "nagy ő"-vel, én hülye, azóta is bánom a dolgot, de már visszacsinálhatatlan. Utána megpróbáltam kiveherni, volt egy két hónapos kalandom, aminek a vége pedig terhesség lett (védekezés mellett), én sem akartam megtartani, a tisztelt apa sem (akiről így menet közben kiderült hogy házas ) de az orvos közölte hogy bizony az első trimesztert kb kibekkeltem, ugyanis a 13.hét elején voltam, szóval a baba maradt, apuci meg lelépett szépen. A kisfiam imádom, és már örülök hogy így alakult, de eléggé nehéz. 

     

    Hiányzik egy kapcsolat, de ismerkedni nem igazán van időm. Ha csak nem szedem fel a nőgyógyászom (valamelyik súgás szólt erről nemrég).

    Neten még régen próbálkoztam kiváncsiságból, de 50 éves kapuzárási pánikos hapsik írtak szóval azóta azt hagytam a fenébe. Amúgy kb 18-20 évesnek szoktak nézni (babaarc átok :D), a terhesgondozáson is mindig mondták hogy húú jó fiatal kismama, mondom adjon hozzá 10 évet ahhoz amennyinek néz

     

    Szóval nem tudom, jelenleg várom a sült galambot. Elkeseredve mondjuk nem vagyok, de azért eszembe szokott jutni, hogy mi lesz ha kifutok az időből :S A jó pasik előbb-utóbb elkelnek. 

    előzmény:
    Epifánia (1)
    2012-08-17  15:01
  18. 2012. augusztus 18. 14:3184.

    Na nekem éppen ezért nincs ideálom, mert eddig minden pasim teljesen másképp nézett ki. :)

     

    És igen, fontos a külső és a belső, de a külsőben nem feltétlen az, hogy szabályos vonásai legyenek, ergo helyes legyen, hanem, hogy vmi megfogjon benne. Lehet az egy görbe orr is. :)

     

    Úgyis a kémia dönt. Pl. volt olyan, hogy online tetszett, de élőben már az illata is irritált. :)

     

     

    előzmény:
    curious (83)
    2012-08-18  14:01
  19. 2012. augusztus 18. 14:0183.

    Nekem van ideálom, ha úgy vesszük, de sosem annak próbálom megfeleltetni a pasikat. Eddig egyetlen egy pasim volt, aki külsőleg majdnem megfelelt az ideálomnak, a többiek pedig... többnyire éles ellentétei :D Én kifejezetten a barna pasikra bukom, ehhez képest volt több szőke pasi is aki igencsak tetszett, volt, akivel jártam is és szerintem annyira nem mérvadó, hogy hogyan néz ki a másik, megfelel-e az (irreális) elvárásoknak. Legyen valami, ami megfog benne és kész. Tehát nem hazudom, hogy nem számít a külső, mert igenis fontos, de nem az, hogy tökéletes legyen, hanem hogy legyen valami, amit én benne tökéletesnek látok, ami megfog. 

     

    És igen, legyen okos, mert ha nem az, akkor nem tudok felnézni rá. Vicces is, mert fontos, hogy lehessen együtt nevetni, értse a szarkazmust és legyen jó a helyesírása :D  

    előzmény:
    Epifánia (81)
    2012-08-18  13:49
  20. 2012. augusztus 18. 13:5282.

    Ezek nem is magas elvárások.

     

    Az előbb leírtam a külsőt, most jöhet a belső. Intelligens, humoros, igényes, de nem piperkőc, céltudatos, kommunikaív, hűséges. Ennyi elég is lesz. :) De alapvetően a kémiában hiszek, a kisugárzásban és az összbenyomásban.

     

    előzmény:
    curious (80)
    2012-08-18  13:46
  21. 2012. augusztus 18. 13:4981.

    Hugh Jackmen nálam is nyerő. :)

     

    Nekem Colin Firth éppen a Büszkeség és balítélet és a Bridget Jones miatt tetszik.

     

    Egyébként külsőleg nincsen ideálom (mondjuk jó, ha magas, normál testalkatú, van haja, kiállása). :) Viszont tetszett már meg alacsony, kissé köpcös pasi is a kisugárzása miatt.

     

     

     

     

    előzmény:
    curious (79)
    2012-08-18  13:40
  22. 2012. augusztus 18. 13:4680.
    nekem pont tegnap mondta a barátnőm, hogy túl magasak az igényeim. Szó szerint vége, mert tényleg legyen legalább 180 centi. És legyen nemdohányzó. Meg facér. Ne legyen buta. Ezek már elég magas elvárások :P
    előzmény:
    Epifánia (78)
    2012-08-18  13:38
  23. 2012. augusztus 18. 13:4079.

    letagadni kifejezetten én sem szoktam, csak mosolygok a tippeken :D

     

    célcsoportom 25-35-ig, ezen a határon kívül szerintem már olyan különbségek lehetnek, amivel nehéz megküzdeni.

     

    A köszönési módoktól, amiket írtál, én is kivagyok. Pedig én elég lazán használom a nyelvet, mármint hajlamos vagyok szánt szándékkal egybeírni külön írandó szavakat csak úgy nyomatékosításképpen meg fonetikusan angol szavakat, de az ilyen sya kikészít.

     

    Sztárpasi? Hm... nincs egy, akiért kifejezetten odalennék. Hugh Jackmen eléggé bejön, illetve az Amerika Kapitányt játszó Chris Evans is, ami vicces, mert az egyik azért tetszik, mert szerintem hihetetlenül férfias, a másik pedig azért, mert olyan édes kifiús feje van :D És tetszik még a Community című sorozatból Joel McHale, de lehet, hogy ő inkább csak a laza stílusa és hihetetlenül jó hangja miatt. Szeretem a mimikáját :) No meg szép magas legény :)

     

    Colin Firth nekem túl angol és... nos, a Bridget Jones-os szerepét nem tudom elfelejteni és mindig az  jut róla eszembe. Tudom, nem csak ilyen szerepekben kellene néznem, de sajnos nem tudok elvonatkoztatni tőle :D 

    előzmény:
    Epifánia (74)
    2012-08-18  13:31
  24. 2012. augusztus 18. 13:3878.

    Jól van na, nálam is a második, haramdik első blikkre maradt annyi. :)

     

    Gondoltam biztos nagyok az igényeim, nézzük újra, módszeresen, mindent elolvasva. :)

    előzmény:
    curious (75)
    2012-08-18  13:32
  25. 2012. augusztus 18. 13:3677.

    Nem, én nem akarok milf lenni. :)

     

    Milyen szakszó van előtte? ..., milf, mature, granny :)

    előzmény:
    curious (73)
    2012-08-18  13:30

Címlap

top