Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lehúzós kisbolt romlott él

cell
Létrehozva: 2012. augusztus 5. 09:11

Sziasztok,

Kérdezném, hog mit lehet tenni. A faluban lévő két kisbolt ahova járok: rendszeresen beleszaladok olyan termékbe ami nem csak hogy lejárt szavatosságú, hanem tényleg romlott is. Már a sokadik alkalom. Nem adnak blokkot, egyik helyen sem, soha. Elagem van hogy ha már huzza az állam bácsit legalább engem ne húzna le, azzal, hogy eladja a romlott dolgokat. Sokszor megnézem amit veszek hogy nem jart-e le de pl most vettem franciadrazsét...eszembe nem jutott hogy az is lehet lejárt és rossz. Ehetetlen volt. Nem vagyok az a följelentgetős de ez már megérdemelné. Ráadásul iszonyat drágán ad mint a kettő mindent. Ezt ugy kell érteni, hogy a metrós árhoz képest duplán de més a Sparos árhoz képest is masfélszeresen. Mit lehet tenni. Nem jarok oda ha nem muszaj de van hogy kénytelen vagyok bemenni.

  1. 2012. augusztus 7. 10:5351.

    Én sem járok kisboltba!

     

    Piacra igen, mert vannak jól bejáratott kistermelők, kiskertesek, akiknél tudom, mit vásárolok... És tőlük nem sajnálom a plusz pénzt, ha mondjuk 10-20%-kal drágábban veszem meg a gyümölcsöt v. zöldséget, mint a kofánál, vagy a hipermarketben. Mert tudom, hogy ő fáradozott vele.

     

     

    Röhej, hogy tényleg sokaknak fogalma sincs, micsoda járulékok, adók, egyéb terhek rakódnak _csak a bérre_, és akkor még hol vannak az általad is említett költségek...

     

    Puffogni azt mindenki tud. :-D

     

     

    előzmény:
    Lillaréka (35)
    2012-08-06  20:47
  2. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 7. 10:3350.

    Mert ha magad akarnád megoldani, akkor pofán vernéd a boltost, mert nem ad blokkot vagy romlott árut ad hatodszorra is? Erre gondoltál?

     

    Vagy a törvényes eszközökhöz folyamodsz, amik szintén érted vannak?

    előzmény:
    -1- (31)
    2012-08-05  18:19
  3. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 7. 10:2549.

    minek akarok én nyáron somlóit enni ?

    Minden bizonnyal szereted. :o)) És még az sem biztos, hogy a boltosnak volt arról sejtése is, hogy nem jó az áru. Gondolom, a gyártóval brusztolta le a dolgot. 

    előzmény:
    Holdvilág (47)
    2012-08-07  09:23
  4. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 7. 10:2248.
    Minden bizonnyal vannak olyan cégtulajdoosok, akik megfelelnek az általad felállított kritériumoknak. Csakhogy ez nem jellemző. Hidd el, tudom, mit beszélek.
    előzmény:
    rockcica (46)
    2012-08-07  09:21
  5. 2012. augusztus 7. 09:2347.

    Ha húst veszünk, azt nagyon nehéz ott megállapítani.

     

    Ugynakkor már jártam úgy, hogy vettem somlóit, nem lejártat a boltban, igaz, nyár volt, hazavittem, és felbontás után savanyú volt. 3-at vettem egy lett felbontva.

    Visszavittem. Mindet. szó nélkül mindháromért visszaadták a pénzt.

    Mondjuk,minek akarok én nyáron somlóit enni ?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (45)
    2012-08-07  09:19
  6. 2012. augusztus 7. 09:2146.
    Nem dolgozom ingyen,  jutalékos melóhelyen vagyok,de ha ennyire szarul megy a tulajdonosoknak, akkor miből van full extrás autójuk, heti fodrász a nőknek, utazások olyan helyekre, ahová átlagember nem jut el, stb. Akkor jobban megéri ezek szerint alkalmazottként gürizni, mert ezek szerint még szarabbul élnek, mint mi? Elhiszem és tudom, hogy kevés ami megmarad, pont ezért rak némelyik rá 100%-ot hogy fussa az említett dolgokra. De mint mondtam, nagyon ritkán járok be, akkor is csak vészhelyzetben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (39)
    2012-08-07  08:04
  7. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. augusztus 7. 09:1945.
    Az biztos, hogy én is visszaviszem szemrebbenés nélkül,vagyis eleve meg sem veszem,mert mindig megnézem a szavatossági időt.Ha látok olyat ami már lejárt,akkor szólok,hogy ezt talán el kéne innen tüntetni.
    előzmény:
    Holdvilág (42)
    2012-08-07  08:35
  8. 2012. augusztus 7. 09:1344.
    Tisztában vagyok vele, hogy sok a költség, de azért az, hogy amit ott megvesz (mondjuk maradjunk egy 120 Ft-os tejnél, és azt 230-ért adni... )hát nem tudom. Amúgy meg nagyker áron még olcsóbb amit beszereznek, és azért ne duopla haszonnal adják már. Én is tennék rá hasznot, nyilvánvaló, pénzből élünk, de azért a pofátlanságnak is van határa.Amúgy pont ezért nem is járunk oda, tényleg csak ha "vészhelyzet van" ha hirtelen elfogy valami, ami azonnal kell, meg max. ásványvízért, sörért.
    előzmény:
    antironia (33)
    2012-08-06  19:58
  9. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. augusztus 7. 09:1243.

    Engem nem érdekel, hogy kicsi vagy nagy.Egyformán vonatkozik a szabály rájuk.

     

    A milliomost is megbünteti a rendőr, ha 200 Km/h -val száguldozik meg a minimálbérest is.

     

    Nem érdekel ki fizeti ki könnyebben.Tegyen róla, hogy ne legyen romlott áru a polcokon.Ha meg van, az szabályt szeg és bírság jár érte.Figyeljen oda, főleg a kis boltos, mert még kevésbé teheti meg, hogy mulasszon, nem csak a bírság hanem a vevők elvesztése miatt is.

    előzmény:
    Lillaréka (38)
    2012-08-07  07:59
  10. 2012. augusztus 7. 08:3542.

    Szervusztok !

     

    Visszaolvasgattalak benneteket.

    A nagyboltban ugyanúgy átvágják az embert, figyelni kell.

     

    Én nagy piacrajárós vagyok.Bizony, szóltam már, hogy na, akkor tegyük újra mérlegre az árút,mert az nem annyi.

    Nem annyi volt.

    Volt, hogy vettem többfélét a piacon, elpakoltam, számolt az eladó, és rájöttem, hogy sokat számol.

    Mondtam neki, hogy akkor kezdjük, kipakolok a táskából,és újrakezdjük.

    Azt mondja, nem kellett volna elpakolni.Mondtam, de el kellett, viszont nem gondoltam, hogy ennyit számol.

    300.-Ft-ot adott vissza, ennyire nem számolt jól.

    Mert én bizony szólok.

     

    Romlott áru ?

    Én mindig visszaviszem. Ez eszetekben sem jutna ?

    Nem fenyegetőzöm, rosszul visszaadásnál sem,  rossz árunál sem, visszaviszem, és soha gondom még nem volt belőle, visszavették, kicserélték, pénzt visszaadták, attól függ, mit akartam.

    Határozott az tudok lenni, egyik esetben sem ütköztem még ellenállásban.

     

    Nem tudom, ez esetleg miért nem jut eszetekbe.

    Hogy visszavinni az árut.

    Visszakapnátok a pénzt.

    Fellépés kérdése.

     

    De feljelentéssel még soha nem fenyegetőztem, talán ezután sem tenném. 

  11. 2012. augusztus 7. 08:2741.
    Én azért azt ajánlanám, hogy minden alkalommal igen is, számold meg a pénztárnár a visszajárót. Még akkor is ha 20 forint.Ugyanis ha ezt többször megteszed, akkor sokkal figyelmesebb lesz-hisz téged nem tud becsapni. A szavatossági időt pedig nézd meg vásárlás előtt. Ha találsz rosszat, akkor hangosan kérdezd meg hogy, tud-e adni olyat ebből ami jó is. De mindig legyél hangos, hogy más is halja. A blokkot pedig kérd, ha nem adja magától. Ha kínos számodra, akkor mond hogy máshova is mész vásárólni így kérhetik tőled. Mivel rendszeresen jársz, meg fog jegyezni és nem fog veled packázni. Hagyod magad, akkor mindig baleknak fog nézni. Persze ott a másik változat amit elöttem sokan leírtak, be kell jelenteni, vagy még nagyon jó a panaszkönyv-attól igen tartanak. A lényeg, hogy csak azt vágják át, aki hagyja is magát!!
    előzmény:
    cell (1)
    2012-08-05  09:11
  12. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 7. 08:1340.

    Eszembe sincs védeni a csaló, romlott cuccot áruló kisboltokat, DE!!!!

     

    Ha te boltos lennél, akkor ugyanannyiért adnád az árut, mint amennyiért beszerzed?

     

     

    Szerinted egy boltosnak nincsenek költségei (bérleti díj, áru szállítási költsége,  alkalmazott fizetése, stb. stb., amit fedeznie kellene az árrésnek....?

    Jópofa hőbörgés, hogy húúú, de mennyit rátesz a  nagyker árra.... Te mennyit tennél rá...?

     

     

    Lillarékával értek egyet. Aki nem elégedett a bolttal, az szavazzon a lábával, és ne menjen oda.

     

     

    idézet:
    antironia (33)
    2012-08-06 19:58:11

    Szia!

     

    Amit írsz, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy folyamtosan te a vásárló nyeled le a kisboltos kereskedő rosszul felmért készetéből  a lejárt határidejű termékeket.

     Aki ezt akarja felvállalni, az tegye azt.

    De amikor a ramaty áruért kimondja hogy a vevő fizessen x Ft-t , akkor a vevőnek lehtősége sincs elvinni X - akárhány Ft-ért az áru.

    Mert ő ( mármint a boltos) nem enged a 21 - ből.

     

    Azonkívül van élelmiszerbiztonság is, akármilyen hihetetlen.

    Ha valaminek lejárt a fogyaszthatósági határideje, hát lejárt.

     

    Nálunk volt itt egy ilyen vállalkoző, aki szó szerint koppasztotta  a falubalieket.Ugyanis csak ő volt itt 3 bolttal.

    A kukacos rizstől kedve a vissza nem vett palackokig rengeteg mérget okozott a falu lakosainak.

    Arról nem is beszélek, hogy patikai áron, szinte grammokként árult mindenz .Mondom horribilis árakért.

     

     

    Ráadásul tudvaán hogy minden nagyon messze van, akkora pofája volt mint egy szekrényajtó.A kevésbé tehetőseket minden alkalommal megszégyenítette.

     

    Hidd el, hogy sok helyen ez még ma is így van.

    A kisboltos és a polgármester az úr a faluban.

    Hála az égnek tönkrement.

    Az ilyen kereskedők  saját maguk hajtották be a vásárló közönséget a multik úzleteibe.

    előzmény:
    antironia (33)
    2012-08-06  19:58
  13. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 7. 08:0439.
    Te ingyen dolgozol? Mit értesz busás h aszon alatt? Tudod t e, hogy minden 10 Ft-ból kb 1 Ft marad, ha az összes költséget leszámoljuk belőle?
    előzmény:
    rockcica (28)
    2012-08-05  16:30
  14. 2012. augusztus 7. 07:5938.

    A Saját szempontomból az a megoldás, hogy nem megyek oda mert  nem friss az áru. 

    Ahogy nem veszek húst, és húskészitményt- felvágottat a tescoban sem, mert ott is eladják simán a romlottat.

     

    Fel lehet jelenteni... igen.. a kisboltos tönkremegy bele, a tesco meg röhögve fizeti ki mellényzsebből.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (36)
    2012-08-07  07:50
  15. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. augusztus 7. 07:5837.
    A kisboltok mindig drágábbak.Max nem vásárolok ott állandóan,csak nagy ritkán,ha valamit elfeljtettem a piacról vagy ilyesmi.Az, hogy drágább még érthető is, viszont a lejárt termék árulása nem elfogadható sehol sem.
    előzmény:
    rockcica (28)
    2012-08-05  16:30
  16. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. augusztus 7. 07:5036.

    Ha nem tudja fenn tartani,akkor húzza le a rolót vagy próbálja becsületesen ellátni a feladatot amíg megy.Nem tartom elfogadhatónak semmilyen körülmények között, hogy lejárt termékeket áruljon.Igen, ha nem veszik meg és lejárt, köteles leselejtezni, ne a vevőn akarja már leverni a veszteségét.Az ilyen kereskedő undorító és megérdemli, hogy ráküldjék a hivatalos szerveket.

     

    Nem is az a megoldás, hogy ne menj oda, és akkor nem jársz rosszul.

    előzmény:
    Lillaréka (19)
    2012-08-05  11:47
  17. 2012. augusztus 6. 20:4735.

    Elképesztően sok ember van, akinek fogalma sincs mekkora és milyen költségei vannak egy vállakozásnak. 

     A kisboltosnak is.

    A kisboltos nem tud olyan nagy tételben árulni és ezért rendelni sem, mint amennyit egy multi vesz meg. Ezért aztán nem is kap akkora kedvezményt... sőt.. ki sem szállitják neki az árut, ő maga kell, hogy utánajárjon, Tehát még az üzemanyag költsége is őt terheli.

    A többiről meg már írtam...

    Lehet számolgatni, hogy egy 2-3 alkalmazottas kisboltnak mennyi lehet a bérköltsége havonta.. és mennyi a bérleti dij, mennyi a rezsi a villanyszámla...  és az adó- 
    Ebből már lehet következtetni, hogy milyen árréssel kell kb dolgoznia. 

     Nem ad számlát? lehet ő is számla nélkül kapott akármit, hát próbálkozik ő is. 

     

    spec én nem járok kisboltba.  pont azért mert nem vagyok a pénzem ellensége.  

    előzmény:
    antironia (33)
    2012-08-06  19:58
  18. 2012. augusztus 6. 20:3534.

    Hogy én mit tennék?

    1. nem mennék be, csak ha minden kötél szakad. Úgy értem, tényleg, csak ha minden kötél szakad.

    2. ha bementem, minden árunak megnézném a szavatosságát. Upsz, itt nem is kell feltételes mód, kajának mindig megnézem a lejárati idejét. Úgy értem: nem néha-néha és nem is sokszor, hanem mindig.

    3. ha bementem, minden alkalommal szólnék, hogy kérem a blokkot. Max. pofákat vág és lassú, de akkor is elkérném és magammal vinném. Máris lehet mivel reklamálni, ha mégis átcsúszott volna romlott kaja a kettes ponton.

    4. ha bementem, a visszajárót megszámolnám. Úgy értem: mindig, ahelyett, hogy utólag puffogjak, hogy már megint átvertek. Ha "elszámolta magát", hát szólnék, hogy ez biza nem stimmel. Max. pofákat vág és lassan ad vissza.

    5. ha nagyon sok időm/energiám lenne, hát feljelenteném. Na erre nem szokott kedvem lenni, a fenti négy pont (nekem) bőven elég. Ha jó ideje forrna bennem az indulat, hogy "most már aztán tényleg fel kéne jelenteni", akkor inkább megtenném, ahelyett, hogy feleslegesen túráztatom magam.

    előzmény:
    cell (1)
    2012-08-05  09:11
  19. 2012. augusztus 6. 19:5833.

    Eszembe sincs védeni a csaló, romlott cuccot áruló kisboltokat, DE!!!!

     

    Ha te boltos lennél, akkor ugyanannyiért adnád az árut, mint amennyiért beszerzed?

     

     

    Szerinted egy boltosnak nincsenek költségei (bérleti díj, áru szállítási költsége,  alkalmazott fizetése, stb. stb., amit fedeznie kellene az árrésnek....?

    Jópofa hőbörgés, hogy húúú, de mennyit rátesz a  nagyker árra.... Te mennyit tennél rá...?

     

     

    Lillarékával értek egyet. Aki nem elégedett a bolttal, az szavazzon a lábával, és ne menjen oda.

     

     

    előzmény:
    rockcica (28)
    2012-08-05  16:30
  20. 2012. augusztus 6. 11:0632.

    Hát ne vásárolj ott. Ilyen egyszerű.

     

     

    Egyébként nekem is van egy üzletem - nem kisbolt, más a profil. Sokszor a Metro-ban veszem/vettem meg az üdítőket a vendégeknek. Kb. 2 hónapja jártam úgy, hogy besederettem és becsaptam a kosárba többek között 2 rekesz Light Cola-t. Az üzletbe a lányok a leltárbavételkor vették észre, hogy 1 hét múlva le fog járni az összes! Nem volt lehetőség visszamenni 1 héten belül a munka és egyéb történés miatt, így mi ittuk meg. 

     

    Manapság már mindent meg kell nézni, mindenkinek! Egyszerűen nincs mit tenni.

     

    Gondoltál már arra, hogy a tampon lejárhat? Én ilyenbe is belefutottam. Pár hete vettem eg ydoboz tampont. Kibontáskor nézem, hogy milyen fura a rajta lévő átlátszó csomagolás, egész fura módon nyílil, ilyet én még sose láttam. Nem is sikerált kibontanom többet sem a megfelelő módon. Nézem a dobozát és majd leestem a lábamról, a dobozon oroszul volt ez meg az írva, összehasonlítva egy másikkal pont úgy nézett ki, csak orosz szöveggel.  Nézem a dátumot, amiről nem tudtam kideríteni, hogy gyártási szám, gyártási dátum vagy lejárat, de mindegy is, mert 8 évvel ezelőtti volt. Na ez is ment a kukába!

    előzmény:
    cell (1)
    2012-08-05  09:11
  21. -1-
    -1-
    2012. augusztus 5. 18:1931.

    Elgondolkodtam azon az egyszerű és elhamarkodott kijelentésen, hogy menj, és jelentsd fel. Nem nagy ügy, még telefonon is el lehet intézni.

     

    Nos a gondolatimmal eljutottam addig a pontig, hogy amit magam képtelen vagyok elrendezni a kisboltossal, azt mással akarom elintéztetni.

     

    Le lehet vonni ebből a következtetést: Magam képtelen vagyok kiállni az érdekeim mellett.

    Hárítok. Mindent és mindenkire.

  22. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 5. 16:3930.

    A bolt azóta sem zárt be, de hallottam a tulajt panaszkodni, hogy többször is megbírságolták, mert nem tudta igazolni néhány áru eredetét.

     

    Még ő panaszkodott?

     

    Hát vegye elő a számláját és  nyugtassa meg az adóellenőrőket hogy minden OK.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_669770 (23)
    2012-08-05  13:23
  23. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 5. 16:3729.

    Irány a Fogyasztóvédelmi Hivatal.

    És minden alkalommal élj ezzel a lehetőséggel.

     

     

    ne hagyd magad átverni, és ne hagyd magad hülyének nézni.

    Kérd a blokkot, ha nem ad, akkor irány a NAV.

     

    előzmény:
    cell (1)
    2012-08-05  09:11
  24. 2012. augusztus 5. 16:3028.
    Hát ha még romlott is, elég gáz, rájuk kell küldeni az ántsz-t. Nálunk is a sarki bolt (Pesten lakunk) olyan busás hasznot tesz rá mindenre, és mindezt úgy, hogy a beszerzőjük reggelente a tescoban veszi meg az árut. Pl. a zsemlét hét forintért, és húszért adják... meg egy üdítő, ami szintén az említett szupermarketben 230, az náluk 380. Elég pofátlanság..És még az eladó néni  felháborodott, amikor ezt szóvá tettem!
    előzmény:
    cell (1)
    2012-08-05  09:11
  25. 2012. augusztus 5. 16:1227.

    Hivhatjuk becstelenségnek is.. meg hivhatjuk kényszernek is. 

    Ilyen magas adók, járulékok, és egyéb költségek mellett nem tudja kitermelni  a saját megélhetését sem... sőt... lehet az adóját és járulékát is nehezen. 

    Tehát vagy tönkremegy, vagy tönkremegy.

    Lehet rajta háborogni, feljelenteni, veszekedni vele.

    A helyzet az, hogy sehol nem éri meg a kisboltot fentartani manapság. Egyrészt sokkal drágább minden mint a multiknál, hiszen a kisboltos is ott szerzi be az árut, aztán sokkal kisebb a forgalom, mert az embereknek már nem gond beugrani  városba nagybevásárolni.

    Nem is értem honnan veszitek azt az oltári nagy hülyeséget, hogy csak a napi fél kiló kenyérért fog bemenni a falu népe akkor majd abból megél a kisboltos. Ki tudja fizetni az adóját- járulékát,  egyáltalán kitermeli a saját költségeit.

    Elég nagy marha aki ma kisboltot üzemeltet a városokhoz közeli falvakban.  

    előzmény:
    cselefendi (24)
    2012-08-05  14:49

Címlap

top