Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megcsaltak, mit tegyek?

panna74
Létrehozva: 2012. július 19. 09:52

Sziasztok!

Elég érdekes a sztorim, kétségbe vagyok esve, segítsetek.

Szóval tavaly novemberben, házvásárlás kellős közepén kiderült, hogy a férjem megcsal(t). Van 2 gyerekünk. Persze a szeretőjétől tudtam meg, mert éppen egy állást ajánlottam neki nálunk. (jó mi?). Annyira letaglózott a dolog, hogy köpni nyelni nem tudtam. A férjem azt mondja és van benne igaza, hogy nagyon zavarja, hogy nem beszélgetünk. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy én mindig is ilyen voltam. A viszonyuk egyébként már akkor kezdődött, mikor az első gyerekkel voltam terhes, de már állítólag akkor bepróbálkozott a csajnál amikor még csak jártunk. És a férjem még azt is mondta, mikor megkérdeztem, hogy akkor miért házasodtunk össze, miért lett 2. gyerek, ha annyira nem volt boldog. Erre azt mondja, hogy azt hitte változnak a dolgok. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem néhány levelét (ezt soha nem gondoltam volna magamról), de egyszerűen nem hagy nyugodni a zöld kis szörny, pedig olyan büszke voltam magamra, hogy soha nem voltam féltékeny típus. Sőt együtt jegyeztük meg a csajokat, ha megnézett néhányat, hogy milyen csinos ruhák. Most viszont görcsbe van a gyomrom, mi legyen. Jártam kineziológusnál, viszont egy-két nap után elszállt a hatás, mert nem tudtam a feladatokat csinálni. Most tudom, hogy újra találkozgatnak, a férjem tagadja. Kapott egy szülinapi ajándékot, amit bevallott, állítólag postán kapta, de nem tudom mit higgyek el neki. A bizalom teljesen elszállt mióta megtudtam, hogy újra találkozgatnak. A gyerekek miatt nem akarok elválni, meg persze itt a ház, a hitelek, de már a munkámat sem tudom ellátni, csak a netet bújom egész nap. Mit tegyek?

Köszi

  1. Torolt_felhasznalo_833625
    Torolt_felhasznalo_833625
    2012. július 19. 12:1526.

    Szerintem sem lenne bosszú, egyszerűen érzelmileg függetlenednie kell a férjétől, s ez így megy, ha vele akar maradni.

    Nőnek kell hogy érezze magát, ahogy valaki írta, ha a férjétől nem kapja meg a boldogságot megkapja majd valaki mástól.

    Nem megalázottként tűrni kell egy házasságban, hanem akkor tényleg egy kis privát szférát tartani.

    Ez így tényleg hülyén hangzik, hogy álljon bosszút, meg csalja vissza, mert ez nem adna érzelmileg semmit, de ha belűlről érzi, hogy erre lenne szüksége a továbblépéshez akkor hajrá.

    előzmény:
    Glia (24)
    2012-07-19  11:43
  2. 2012. július 19. 11:5125.

    6.hsz.

     

    Ha nem akasz elválni,akkor  is engedd el érzelmileg,ellentkező esetben tönkremész! Szó szerint! És igen,jönnek a betegségek is,nem hülyeség.

     

    Ő nyitott kifele,ezzel neked is zöldre váltott a lámpaPróbáld kihozni a maximumot ebből a szerencsétlen helyzetből.

     

    Vigyázz magadra!

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  3. 2012. július 19. 11:4324.

    Nekem már ez is bosszú, de nem kifejezetten Neked szól! Már írta korábban valaki, hogy csalja vissza!

     

    Igen, sajna én is azt hiszem, hogy nem fog csinálni semmit. Sajnálom, pedig még akár boldog is lehetne...

     

    Ez már nem az a kategória, mikor a férjecske fellángol valaki iránt. Ott még meg lehet próbálni a visszacsábítom, szexi vagyok, fodrász, sport stb.

    Itt már nem. De ez az én véleményem!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464050 (22)
    2012-07-19  11:35
  4. 2012. július 19. 11:3723.

    Mici a 15.-ben nagyon jól megfogalmazta

     

     

     

     

     

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  5. Torolt_felhasznalo_464050
    Torolt_felhasznalo_464050
    2012. július 19. 11:3522.

    Te meg milyen bosszúról beszélsz? :O

    A bosszú tudod hol kezdődne? Ha apucinak lenne cége és anyuci tudná hogy valami nem tiszta és ráküldené az adóhatóságot, na ez már bosszú lenne

     

     

    Egyébként se értem mi bajod, azt mondta nem akar válni, akkor meg ezek maradtak.  Vagy ajánlottam volna egy jó válóperes ügyvédet? Minek? Nem akar elválni.  

     

    Amúgy megnyugtatlak, az égvilágon  SEMMIT se fog csinálni. Különben nem nyitott volna topikot, hanem tenné amit kell/akar.  Mert lehet hogy most kap 20 olyan hsz-t, hogy válj el, aztán holnap másik 20 ember majd meggyőzi arról hogy ne tegye.  Amíg magától nem tudja, vagy nem akarja tudni hogy mit csináljon, addig akár azt is írhatnám, hogy kezdjen el ejtőernyőzni....

    előzmény:
    Glia (20)
    2012-07-19  11:25
  6. Torolt_felhasznalo_465731
    Torolt_felhasznalo_465731
    2012. július 19. 11:3421.

    Szép világban élünk. A lakáshitel manapság a legnagyobb összetartó erő. 

     

     

  7. 2012. július 19. 11:2520.

    Hét ez mind szuper! A bosszú a kedvencem!

    Mit érne el vele???

    Válás esetén még a gyerekeit is elveszik tőle! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464050 (18)
    2012-07-19  11:14
  8. 2012. július 19. 11:1819.

    Ne hagyd magad, tudom nem egyszerű de hidd el csak az első év lesz nehéz. Nem tudom hol laksz falun vagy városban az újrakezdés miatt....de mindenképpen költözz el vagy ha nagy helyen laksz akkor nem is kell és kezd új életet.

    Hidd el nem véletlenül írom. Bár én nem voltam ilyen helyzetben de "válás után" vagyok. Fiatal vagy és ha nem lépsz rámegy az egészséged! akkor pedig a gyermekeid anya nélkül nőnek fel....

    "Minden" betegség lelki eredetű..... :-(

     

    Kicsit lehet túloztam de így hatásosabb....talán. 

     

    sok sikert.  

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  9. Torolt_felhasznalo_464050
    Torolt_felhasznalo_464050
    2012. július 19. 11:1418.

    Ha már eldöntötted hogy nem akarsz válni, akkor mi mit mondhatunk? :O  Na meg amúgy is, ismerve az nlc nagyközönségét 10-en 15 félét tudnánk mondani :)

     

    De azért egy két ötlet:

    - csald "vissza" (férj legjobb haverja, munkatársa, te munkatársad, ismeretlen, valaki akire a férjed valamikor féltékeny volt; vérmérséklettől függően választható)

    - beszállsz harmadiknak (mert itt bizony már te vagy a harmadik, még ha papíron nem is)

    - "jó" feleségként továbbra is szemet hunysz minden felett és élvezed a kifelé vetített tökéletes házasságot, családi életet és leginkább a KÉNYELMET! (mert ez azért nagyobb visszatartó erő, mint a hitel, csak nem illik bevallani)

    - elválsz (tudom, ezt nem akarod)

     

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  10. 2012. július 19. 11:0217.
    Én inkább élek szerény körülmények között, minthogy megalázzanak! :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129861 (16)
    2012-07-19  10:56
  11. Torolt_felhasznalo_129861
    Torolt_felhasznalo_129861
    2012. július 19. 10:5616.

    A frank hitel egy kicsit átírja már ezeket a történeteket.

     

    El lehet adni a házat persze, és ha esetleg marad is valami pénz belőle, annak a fele már lehet nem is elég egy kis lakásra.

     

    Az albérlet, meg nagyobb pénz kidobás mint hitel törlesztés.

    Arról nem is beszélve, hogy akkor a havi kiadásai ugyanúgy megmaradnak, csak lényegesen szerényebb körülmények között éls, a tulaj meg kénye kedve szerint akár ki is teheti. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (14)
    2012-07-19  10:15
  12. 2012. július 19. 10:5415.

    Hát sajnos ideje elkezdeni beszélgetni a férjeddel. Az, hogy te sose voltál beszélgetős fajta, az nem ment fel, sőt... elég baj, hogy nem voltál az. De sose késő.

    Meg kéne beszélni, hogy mi van, hogy milyen a jövőképetek(!!!), az övé, a tiéd. Ha képesek vagytok barátságban maradni és kommunikálni a következő 15 évben is, akkor akár egy együttmaradás is belefér, mindkét fél számára egy kis "privát szférával", ha lehet így fogalmazni. Minden csak rajtatok múlik, de KOMMUNIKÁLNI KELL! Egymással, és nem kineziológussal.

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  13. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. július 19. 10:1514.

    Neked kell eldönteni, mit teszel. Gondolkodj.

    Dönthetsz úgy, hogy szemet húnysz, évekig, ezért-azért cserébe. Nem a legjobb megoldás, mert folyamatos feszültség, és nem mindenki viseli jól azt az állandó tudatot, hogy átverik. Mégis ez tűnik a könnyebb és vállalhatóbb megoldásnak, ilyen-olyan okokra (kicsik a gyerekek, szeretem a férjem...) hivatkozva.

    Vagy vehetsz egy nagy levegőt, és végetsz vetsz a kapcsolatnak, vállalva, hogy nehezebb lesz anyagilag, nehezebb lesz, mert nem lesz kire támaszkodni, és belekalkulálva hogy egy darabig (akár hosszú ideig is) egyedül leszel. Nehéz így dönteni, de úgy gondolom, mégis ez a helyesebb.

    Én az elsőt választottam annak idején, most már tudom, hogy nagyon rossz döntés volt, mert a viszonylagos nyugalom ára az összes önbecsülésem lett. Mikor végre le tudtam zárni, és kiléptem, óriási súlyt raktam le, életem legjobb döntése volt.

     

     

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  14. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 19. 10:1313.

    A férjem azt mondja és van benne igaza, hogy nagyon zavarja, hogy nem beszélgetünk.

     

    Itt van minden dolog eredője és megoldása. A többi maszlag.

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  15. 2012. július 19. 10:1212.

    Ha a hiteleket tudnád rendezni (ház eladás stb.) akkor két gyerekkel is talpra tudnál állni egy kisebb lakásban, ahol természetesen a férj nélkül folytatódna az élet. Szükségtelen még 10 évet várni arra, hogy ez a kapcsolat jóra fordul. Tudom nehéz és lelkileg még nehezebb lenne feldolgozni, de később, ahogy telik az idő,  még nehezebb lesz. Mindig találni fogsz indokot arra, hogy miért ne váltsál?

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  16. 2012. július 19. 10:1211.

    Az mit jelent, hogy Te mindig is ilyen voltál? Hogy nem szeretsz beszélgetni? Pedig most muszáj lesz...

    Üljetek le, és kerek perec kérdezd meg, hogy ő mit akar. Szerelmes-e a csajsziba, irántad mit érzez stb. Én adnék neki pár nap gondolodási időt, addig döntse el mit akar. Ha menni, akkor segíts neki csomagolni, ha maradni akkor pedig első szabály, hogy mindenféle kapcsolatot megszakít a csajszival. 

     

    Milyen infókat találtál egyébként a levelekben?

    A csaj sem volt semmi, hogy előadta magát, mégis mit mondott? Te kerested meg őt az állásajánlattal? Vagy már az interjú során mondta, hogy figyi tudod-e, hogy évek óta a férjed szeretője vagyok? Mekkorák a gyerekeid?

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  17. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. július 19. 10:1210.
    Sajnos azért kerül sok nő ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, mert szüksége van a férj bevételére, inkább él boldogtalanul és megalázottan. Ha egyedül el tudná tartani magát és a gyerekeit, akkor hamarabb lépne.
    előzmény:
    Selymeske (3)
    2012-07-19  10:04
  18. 2012. július 19. 10:109.

    Én (persze ez én vagyok), ha ilyen helyzetbe kerültem, utána jártam a dolgoknak. Utáltam a bizonytalanságot! Ha saját magad meggyőződsz a viszonyról, már tudni fogod, mit kell tenned!

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  19. 2012. július 19. 10:088.

    Te mit tegyel, mi mondjuk meg? Itt nem megcsalasrol van szo, hanem ez a pasi regestelen reg  hulyet csinalt beloled. Ketkulacsos jatekot folytatott. Meg az is lehet, hogy ha lo nincs szamar is jo alapon valasztott teged. Mondom, lehet. Te mit tegyel, hogy en mit tennek, en azonnal boritanam a bilit. Hogy ezek utan eszhez ter-e, de en nem biznek obenne meg soha tobbe. De azt is valaszthatod, hogy ezek utan is te leszel az egyik noje, csak mostmar tudni fogsz rola. Hogy eddig hogy nem tudtal, enyi evig, csodalkozom. Nagy muvesz ur a dragad mindenesetre. Te meg balek vagy. Hogy beleneztel  leveleibe ezek utan, szerintem nem bun. De hogy tudsz vele elni ezek utan is, mellefekudni, stb... megall az eszem. Az meg eszbonto hulyeseg, hogy a neten logsz es lesed miket firkal, te beteg vagy? Inkabb dobd ki levelestol mindenestol, eleg baj az, hogy ez megtortent, de mindenre van megoldas. Persze, te tudod, hogy jo neked, elni egy szar eletet vagy valami ertelmeset.

    Egyebkent jol vagy? Mi az, hogy a pasid meg radkeni az egeszet? Mi az, hogy nem beszelgettek? A te hibad? Tudod te,egy beszelgeteshez hany ember kell? legalabb ketto, es o hol van ilyenkor? Mirol akar beszelgetni, hat beszelgessen. Szoval a te hibad, hogy o mar regota kufircol veled is meg egy amsik novel is? Te ezt meg beszeded?

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  20. Torolt_felhasznalo_129861
    Torolt_felhasznalo_129861
    2012. július 19. 10:087.

    Az aztán megoldás.

     

    Egy fizetésből fedezi a saját és 2 gyereke megéhetését, a rezsit és a ház hitel törlesztését.

     

     

    előzmény:
    Selymeske (3)
    2012-07-19  10:04
  21. 2012. július 19. 10:086.

    Hogy mit tegyél??? Hmm..

     

    Először is menj el fodrászhoz, kozmihoz, vegyél egy csinos ruhát magadra fel:)

    Majd keres egy pasit magadnak akinek tetszel is, erre ott vannak a társkereső oldalak is.

     

    Magyarul tedd féltékenyé,  nyugodtan megcsalhatod, de arról neki nem kell tudnia.:)

     

    Érezd jól magad, és legyél egy kicsit boldog, ha a párod nem adja meg ezt neked, akkor  mástól  szerezd meg:) Mosolyogj sokat.. -ha még ez nehezen is megy...-  ja és sokat beszélj idegenekkel... na nem a családi állapotról.. mert ahoz senkinek semmi köze...

    Szóval legyél NŐ  és egyben anya is:)

    További szépet neked:) 

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  22. 2012. július 19. 10:075.
    vagy lehet évekig megalázva élni. dönteni kell. most. a gyerekek is érzik a feszkót.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (2)
    2012-07-19  09:58
  23. 2012. július 19. 10:054.

    Szia!

    Én biztosan nem akarnám így leélni az életemet. Ha a 74 a születési dátumodat jelenti (nem a korod :)), akkor még nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy ezt elviseld!

    Kezdj új életet! Ne hagyd magad kihasználni, és megalázni!

    Ha ez már évek óta tart, akkor nem egy egyszeri megbotlás volt, amit megbán az ember! Ez nem megbocsátható! 

     

    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52
  24. 2012. július 19. 10:043.

    Ha kirakja a házból, simán nem kell gyerektartást fizetnie, mert a lakás marad a gyerekeknek...

    Sajnos sok ismerősnél ez a helyzet... a pasi meg lemondott a lakásról...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (2)
    2012-07-19  09:58
  25. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. július 19. 09:582.
    Keress egy jó ügyvédet, a férjed rakd ki a házból, ottmaradsz a gyerekekkel, fizeti a gyerektartást, kéthetente hétvégére elviszi a gyerekeket.  Mit kell ezen gondolkodni? Az, hogy nem kapod meg az egész fizetését? A kiadásod is kevesebb lesz, nem kell rá főzni, mosni, nem fogyaszt vizet...
    előzmény:
    panna74 (1)
    2012-07-19  09:52

Címlap

top