Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rettenes gondok

L.Emike
Létrehozva: 2012. június 14. 12:48

Kedves barataim!

 

Nagyon nagy bajban vagyok. Szeptember 22-re ondolaltak az orvosok a masodik versegi terhem kiszuleteset aki noi genetikaju lesz.

Van itt angliaban egy udvarlom aki orommel vesz részt Lily Alana gondozasaban ugyanis ezt a nevet szanjuk a tehernek. De az apadonornak is elmondtam hogy terhet horok. Neki van felesege meg ket noi genetikaju gyermeke en nem akarok tole se penzt se kapcsolatot. De o ki akar utazni ide idoszakos latogatasra amit en nem fogok kultivani.

Ottonak lett asszonya akivel a hazassag is megtortent es terhet hor. Beszeltem Ottoval aki azt mondta en nem jo asszony voltam mert azt mondtam neki hogy a teher csak az enyem, amit el is fogadott de ez az asszonya maskepp gondolkodik.

Nala kisodor magambol kerem a segitsegeteket. Regen nem irtam iszen rengeteg dolgom van az allataimmal itt videken.

  1. 2012. június 16. 23:56151.

    Szia Emike!

    Jó Téged olvasni! 

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  2. 2012. június 16. 22:41150.
    Nem földönkívüli volt az illető, hanem hájlendör, aki állatokkal vigasztalódott, mert emberrel nem mert közösülni. De Emit megrázkódtatás érte vele kapcsolatban, úgyhogy ne kérdezgesd róla.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (149)
    2012-06-16  22:35
  3. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2012. június 16. 22:35149.

    Te Lemike, ha Nala a birkákat hajkurássza, akkor amiatt aggódj, ne a színes bőrű barátnő miatt.

    Hát, sajna nem faszbúkolok, ezért csak elméleti fenklá maradok.

     

    Miért nem akarsz a földönkívüli szerxuálisodról beszélni? Neki is volt hajlama? Esetleg neki nem volt?

    előzmény:
    L.Emike (141)
    2012-06-16  20:28
  4. 2012. június 16. 21:24148.

    Van még más is, amiről tudnunk kellene?

      

    előzmény:
    L.Emike (145)
    2012-06-16  20:50
  5. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 16. 21:18147.
    Az udvarlódat is hozod? Mert akkor istenuccse én is elmegyek a találkozóra, még tís szatyrot is szerzek, ha elengedhetetlen.
    előzmény:
    L.Emike (145)
    2012-06-16  20:50
  6. 2012. június 16. 20:53146.
    Emike, ha gondolod,ajnálok neked néhány topiktársat akivel kofizhatsz de előbb ki kell ondolálnod magadból a timos szatyraidat. Tedd meg ezt a kedvemért.
    előzmény:
    L.Emike (145)
    2012-06-16  20:50
  7. 2012. június 16. 20:50145.
    El akartam mondani nektek hogy hazajovok megint megyerre ket hetre. Mert addig a szomszed auntie vigyaz Loiue-ra. O szokott ra gyakran vigyazni mert nagyon szereti. Egy fenkla talalkozo lehetseges akkor. En nagyon szeretem a kofit, igy egy kofizas megteheto.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  8. 2012. június 16. 20:39144.
    Ez most tényleg, hullajó volt.
    előzmény:
    perezosa (135)
    2012-06-16  07:14
  9. 2012. június 16. 20:36143.

     

    és mit fogsz csinálni ha "kisodorja Emikét magából az a sok gyerek??" 

    előzmény:
    perezosa (135)
    2012-06-16  07:14
  10. 2012. június 16. 20:35142.
    Kifiguraztam mit akartal mondani. Nem vele vagyok iszen az evekkel ezelott volt amikor meg a csabitast se tudtam hogy beleszerettem. Akkor meg mit se tudtam Karady Katalin fele bekebeli tevesekrol. Mar tobb udvarlom es szexualitasos kapcsolatom volt azota kulfoldiekkel is de vele nem. Meg nem emberrel is de arra nem emlekeztesetek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (140)
    2012-06-16  20:12
  11. 2012. június 16. 20:28141.
    Sziasztok barataim. Nagyon mozgalmas volt ez a napom igy nem is birhattam  a kompjuter ele menni. Most is a tablikorol irok es figyelnem kell Nalara aki a birkakat hajkurassza. Orulok hogy itt az egesz fenkla, de volt meg egy baratom Tajteksz aki soha jott vissza es nem jelolt meg a facebookon. sajnos csak ott odorkodok mar, az iwiwen nem. Ertse meg mindenki hogy egy kiszultem van es szeptemberben szulom ki a masodik terhem. ottorol is irtam korabban, de jabavalosag es nem tur halasztast az o emlitese. Pedagogus voltam valo igaz de mar csak a teves az eletem es a csabitas.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2012. június 16. 20:12140.

    LEmike!

     

    Nagyon remélem, hogy enm azt ajkarod itt terjeszteni, hogy doktorhoijzéval vagy együtt, mert az én vagyok.

    Mármint a nője, nem doktorhojze.

     

    Mindenesetre gratulálok az újabb teherhez. Milyen színű terhet hjordasz most? 

     

    Nálá vagy Nála vagy hogyhíjják a kis ingyán terhedet mos'má biztos, hogy nem hajalmú, ennek nagyon örülök.

     

    Nekem is van tis szatyrom, de nem jelöltél vissza az iwiwen, légyszíves tessék megtenni! 

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  13. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. június 16. 11:54139.
    Emike, sírva röhögtem ezen a pár sorodon. Köszönöm Neked!
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  14. 2012. június 16. 10:47138.
    előzmény:
    perezosa (135)
    2012-06-16  07:14
  15. 2012. június 16. 10:45137.
    a Tót ottó ?
    előzmény:
    melana (136)
    2012-06-16  10:15
  16. 2012. június 16. 10:15136.

    Hát, ottó tangával a fején bóklászik a mezőn.

     

    Ez a fétise! 

    előzmény:
    éjszakás (134)
    2012-06-16  06:54
  17. 2012. június 16. 07:14135.

    Egyetlen megoldás van ,kiutazom hozzád és teljes koszt és kvártély ellenében leápolom az összes külső és belső terhet. Gazdálkodni nem tudok,ezért erre fel kell fogadnod egy izmos, vörös szeplős pasast, 2mm-es borostával .

    Gingerman ellátja a barmaitokat és meg az összes genetikai lenyomataitokat.

    Volt pasijaid ,meg az apák NEM kellenek, csak bezavarnának a képbe!

    Anyádat mindenképpen tartsd távol ,anyósoktól írtozom, a külvilágra került terheket majd szakkönyvek alapján ellátjuk, nem kell,hogy beledumáljon az ósdi nézeteivel.

     

    Mindenképpen baldachinos ágyban szeretném álomra hajtani a fejem, természetesen a barmok izmos gondozójával.

     

    A kertben a Stone Hange mini változatát addig állíts fel,mert ott akarom a reggeli tornát elvégezni,hogy áramoljon az univerzum energiája.

     

    Feladataid: 1. foglalj nekem repülőjegyet

    2. adj fel hírdetést a veres állati (izmos)ápolóra

    3. anyukádat küld el 5 éves szakmai gyakorlatra az antarktiszra

    4.vedd meg a baldachinomat

    5. a stone hanget se feledd!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  18. 2012. június 16. 06:54134.
    és mi van az Ottóval ?
    előzmény:
    melana (130)
    2012-06-15  21:31
  19. 2012. június 16. 05:57133.
    Az ellető előtt apadonor üldögél. Egyszer csak kijön egy nővér, odalép az egyikhez és így szól:
    - Gratulálok, hím genetikaju terhe született!
    A másik apadonor felpattan:
    - Hé, álljon meg a menet! Én két órával előbb itt voltam!
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  20. 2012. június 15. 22:33132.
    Sztem ez olyan, mint a kandi kamera, csak neten arc nelkul. nem hiszem hogy ezt valos szemely irta
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  21. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 15. 21:33131.
    Szerintem egy nem vérségi, egy vérségi kiszületett, és egy teher.
    előzmény:
    melana (130)
    2012-06-15  21:31
  22. 2012. június 15. 21:31130.

    Számolja már össze valaki, hány darab kiszületettje van Emikének?

     

    Már elfelejtettem. 

    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48
  23. 2012. június 15. 21:04129.
    Ó, köszönöm, ezek szerint nem volt jábavalóság felkelnem ma reggel!
    előzmény:
    hus (125)
    2012-06-15  19:51
  24. 2012. június 15. 20:03128.

    Ááááá nem lehet csak úgy felvenni ezt a fonalat. Annó mi hetekig követtük Emike kalandjait a megyeri apadonorral. Tís szatyor azért kellett, hogy a (sajnos végül meg nem valósult) fenkla találkozón egymásra ismerjünk, meg hogyha a metrón együtt utazik Emike valamelyik fenkla taggal akkor a szatyorról egymásra ismerjenek. Na.

     

    Ez a sztori még mind semmi a férfi hódítási eszmefuttatásokhoz képest, na ott aztán nagyon sokat tanulhattunk Lemikétől a hajligatásról, tevésről meg ilyesmi. 

     

    Emike egyébként tök valós személy ám, van neki iwiw regje is meg fészbúk lapja is ám! Tessék megnézni! 

     

    Szóval mi Emikéhez képest kapanyék vagyunk ám és bizony kell hozzá szótár. Asszem azt is elkezdett valaki írni.... 

    előzmény:
    mickamacka (118)
    2012-06-15  13:24
  25. 2012. június 15. 19:54127.
    Miben is segítsünk?
    előzmény:
    L.Emike (1)
    2012-06-14  12:48

Címlap

top