Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem alszunk külön ágyban

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. február 27. 21:38
Forgolódik, horkol, szuszog, pisilni jár: gyakran a partner a pihentető alvás egyetlen akadálya, a legtöbben mégsem tudnánk lemondani az együtt alvásról.

Tovább a cikkre...
  1. 2012. február 28. 13:2826.

    Nálunk is előfordul hasonló. Többször is volt már rá példa, hogy finoman megmozgattam a párom, hogy forduljon másik oldalra, mert horkol. Erre megsértődik, hogy "na pont most fenn voltam, nem is aludtam, így nem is horkoltam!"

    Úgyhogy fogtam a videókamerát, máskor a telefonomat, s felvettem, ahogy horkol. Hát ebből is sértődés lett, hogy ez nem is igaz, valahogy én megbuheráltam a felvételt!

    Na persze, mellettem volt egy grízlimedve.

     

    Úgyhogy néha külön cuccolok, mert nem elég, hogy rossz alvó vagyok, de ha horkolásra ébredek, előfordul, hogy 2 óráig még pörgök az ágyban, aztán mint egy mosogatórongy, úgy ébredek reggel. Gyűrötten, morcosan. Ez senkinek sem jó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_667249 (4)
    2012-02-27  21:59
  2. 2012. február 28. 13:1225.
    Szerencsére a párom nem horkol, így nincsenek ilyen problémáink. Viszont gyerekkoromban a bátyámmal egy szobában aludtunk (6 év van köztünk) és folyton horkolt. Állandóan felkeltem tőle, próbáltam mindig rászólni, de van amikor a saját horkolásától nem hallotta meg hogy rászóltam . Nem volt szempont a párválasztásnál a horkolás, de többször megköszöntem neki hogy ő nem horkol. Borzasztó lenne egy állandó horkolóssal együtt aludni nap mint nap...
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-02-27  21:38
  3. 2012. február 28. 13:0224.
    Na,erröl gyözz meg egy ferfit!
    előzmény:
    Lilly22 (22)
    2012-02-28  10:26
  4. 2012. február 28. 10:5023.

    Én sokáig aludtam a szüleimmel egy szobában - nem egy ágyban - és határozottan emlékszem, hogy már úgy 4-5 éves lehettem, amikor mindig kértem Anyukámat, hogy csukjuk be az ablakot, mert féltem, hogy éjjel bemászik valaki. Persze nem csukták, én meg mindig arra gondoltam, hogy milyen jó nekik, ők együtt alszanak, nem kell félniük, én meg itt vagyok tök egyedül:-)

     

    Férjemmel együtt alszom, de ha rajtam  múlna külön aludnék. Teljesen más ritmusban, más szokásokkal alszunk. Én korán fekszem-kelek, nem zavarnak a zajok, imádok nyitott ablaknál aludni, szeretem a hűvöst, éjjelente néha felébredek, kimegyek a mosdóba, a férjem meg épp a fordítottja .... de számára szentségtörés lenne külön aludni, Ő ezt úgy élné meg, hogy már nem szeretem. Egyébként néha jó nekem is, hogy együtt alszunk, néha viszont kifejezetten zavar. Úgy általában meg tudomásul veszem, hogy ez van .... aludni kell, nem gondolkodni:-)))))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. 2012. február 28. 10:2622.

      Ugy tudtam a horkolast lehet kezelni es latom nagyjabol mindenhol ez a gond!

     

      Mi meg friss hazasok vagyunk, 4 eve vagyunk egyutt ugyhogy nehezen viselnenk a kulonalvast, gyerektemaba meg nem szolhatok bele mert meg nincs es nem is tudom elkepzelni,hogy lesz mert a gyerekszoba a folyoso masik felen van, jo messze.   

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-02-27  21:38
  6. 2012. február 28. 09:4921.
    Na igen, pontosan ez az, amin én is mindig töprengek...de ugyebár trendinek kell lenni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (6)
    2012-02-27  22:20
  7. 2012. február 28. 09:3020.

    Sosem aludtam a szüleimmel. 

    De a férjem nélkül nem tudok rendesen aludni. ő sem nélkülem.

     

    előzmény:
    mirc (13)
    2012-02-28  08:45
  8. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. február 28. 09:2619.
    Na, ezé' szótam előre...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_103366 (18)
    2012-02-28  09:14
  9. Torolt_felhasznalo_103366
    Torolt_felhasznalo_103366
    2012. február 28. 09:1418.

    Pedig jó magas labda.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (15)
    2012-02-28  09:06
  10. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. február 28. 09:1017.

    Megint itt a remek alkalom egy kiadós bunyóra. 

     

    Én a férjemmel alszom, pedig abszolút más alvási szokásokkal bírunk, én korábban fekszem, könnyen kelek, ő bagoly. 

     

    Viszont a szobánk, ágyunk a gyerekek előtt is nyitva áll, a felriadt nagyobb ugyanúgy átjöhet, ha baj van (ez már ritka), mint amennyire a kicsi gyakori, szinte állandó vendég még. :)) 

    előzmény:
    Heö2 (10)
    2012-02-28  07:22
  11. 2012. február 28. 09:1016.

    Ugyanilyen szerencsés alkat vagyok:DD Gondolkodtam én is a kutyán, de kell a francnak még egy horkoló családtag.

    Én is nagyon hasonlóan látom a dolgokat, mint Te. Semmiféle problémát nem jelent a váratlanul megjelenő "gyereksereg", hacsak annyit nem, hogy kinőttük az ágyat, de már gondolkozom egy faltól falig ágyban.

    Nem öregség kérdése az alig-alig alvás, én mindig is felületesen aludtam, és anno mikor még volt videó, és annak az a kis piros ledje, én még azt is letakartam este, különben ébren virrasztottam volna. Fali óra a kamrában mélyen elrejtve. Ha rendes, csendes a szomszéd, az külön öröm.

    előzmény:
    Heö2 (12)
    2012-02-28  08:44
  12. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. február 28. 09:0615.
    Mi külön hálóban alszunk. Nem azért, mert elhidegültünk, hanem azért, mert alapjában mások az alvási szokásaink. A férjem a tyúkokkal fekszik -- NEM KELL LECSAPNI A LABDÁT! --, szigorúan zárt ablak-ajtó mellett, hogy ne zavarják a zajok, én bagoly vagyok. Imádok este olvasni, ráadásul nyitott ablaknál alszom. Télen is. 
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-02-27  21:38
  13. Torolt_felhasznalo_103366
    Torolt_felhasznalo_103366
    2012. február 28. 08:5314.
    Nálunk nem volt soha megengedett a szüleim mellett aludni. Tehát nem ez okozza, hogy nem bírok a férjem nélkül elaludni, mindig egyszerre megyünk lefeküdni, egyszerre kelünk. Nekem az a legrémesebb, amikor 1-2 éjszakát  nélküle kell töltenem. Nekem kell a szuszogása, a testmelege. Egyszerűen azért mert szeretem. 
    előzmény:
    mirc (13)
    2012-02-28  08:45
  14. 2012. február 28. 08:4513.

    Nekem igazából tökmindegy, hogy mellettem alszik-e a férjem, vagy sem. Ő bagoly, sokáig tévézik, netezik, dolgozik este. Én kidőlök korán. Ő elszöszöl a nappaliban, én tudok aludni a hálóban.

     

    Kerima: sztem aki nem tud a párja nélkül aludni, meg kell neki az illata, érintése, stb, az túl sokáig aludt a szülei mellett.

     

    A külön szoba nem feltétlen egyenlő a ridegtartással. Nekem külön szobám volt, anyu ott volt velem, míg elaludtam magamól. Feltételezem, hogy nem hagyott üvölteni éjjel sem. Talán ezokból kifolyólag nem kell nekem semmilyen "segédeszköz" az elalváshoz, legyen az maci, vagy a férjem.

     

    Az ikreim is külön szobában alszanak. Ott gubbasztottam mellettük, amíg el nem aludtak. Énekeltem, simogattam, meséltem. Ha elaludtak, kijöttem. Ha felkeltek, átmentem. Remélem, hogy ők is jó egyedül-alvók lesznek felnőtt korukban, és ha horkol majd a párjuk, akkor gond nélkül átvonulnak másik szobába, hogy tudjanak pihenni éjszaka. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2012. február 28. 08:4412.

    Köszönöm.:-))

     

    Valoban,eljön majd annak az ideje,amikor mar nem ilyen intimitasra vagynak,hanem inkabb az egyedülletre (majd megint intimitasra,de akkor mar nem velünk:-)))Szoval,szerintem azt a kis idöt az elejen lazan ki lehet birni.:-)

    A fiam mar joideje egyedül alszik,de neha meg atjön,hogy bujjunk össze.

    En meg öregszem,mar zavar,ha valaki horkol,ha feny van,ha a tv megy,ha a gyerek összerugdalja az oldalamat,összevissza forog,stb....maceras lettem.Felületesen alszom es mindenre megebredek.Talan,ha ez a szoptatos,ejjel kelös,fogzasos idö elmulik,visszater az almom is...

     

    Ha betegek,en sem hagyom öket egyedül (föleg,hogy a fiam kruppos volt es ugrasra keszen alltam allandoan,minden köhögesre-a lanyom meg lazgörcsös,hurra,ez meg jobb,mert ez "nema",nagyon kell figyelni...igy aztan a betegseg nekem egyenlö a virrasztassal)

     

    A fiam is horkol...söt,az elöszobaban alvo boxer is,nem egyszerüen! 

    előzmény:
    Fególaroe (11)
    2012-02-28  07:57
  16. 2012. február 28. 07:5711.

    Nekem hihetetlen áldás, hogy a férjem nem horkol, de lehet én is külön aludnék, ha olyan hangzavart csapna, mint például apám, akitől az egész környék nem alszik:)))

    Nekem nagyon tetszik, amit a gyerekkel alvásról írtál. Tökéletesen egyet kell értsek. Bár én most már csak akkor alszok velük, ha betegek (és horkolnak, ha bedugul az orruk:D).

    előzmény:
    Heö2 (10)
    2012-02-28  07:22
  17. 2012. február 28. 07:2210.

    Most jol össze lehet veszni a babaval alvas-kölönalvas temaköreben (ismetelten),de Kerima jol leirta a lenyeget:itt magarol az együttalvasrol van szo.Mi,felnöttek alapnak erezzük,hogy egy ágyban aludjunk (neha meg az egy legter is keves),ugyanakkor egy vedtelen kisbabat külön teszünk,mert neki miert kene az intimitas?

    Olvastam mar a forumon,hogy erett nök,anyak irjak:nem tudok elaludni,ataludni a parom nelkül,ha nincs velem,nincs itthon,akkor nagyon rosszul alszom,stb,stb....akkor egy kisgyerek mit erezhet (meg az elejen,amikoris megszületik aztan zutty az agyba,egyedül)

    Milyen jo lehet,amikor a parod illatat beszivod,amikor hallod,ahogy szuszog,ott van-biztonsagot ad,igaz?Ez a biztonsag kell a babanak is,hiszen ö meg ezekkel az erzekszervekkel erzekeli csak a vilagot,tapasztal.

     

    Ez lenne a hsz. lenyege,nem az hogy lakas masik vege,hideg szoba,pince,babaörzö,meg hany hetig sir.....persze lehet a kákán csomot keresni.

     

    Szemelyes velemenyem a temarol: en nem alszom együtt a parommal,megpedig azert,mert iszonyatosan horkol.En igy nem tudom magam kipihenni. Most a lanyommal alszom eppen,mert meg szopik es igy kenyelmes nekünk-de ha egyedül alszik,nem tudom en hova megyek...Van harom szoba,mindenhol alszik valaki...a lanyomtol kijönnek,hogy ne ebredjen fel ram,a fiam mar egyedül alszik,a parom meg ugye hangos.....marad a sator a kertben.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2012. február 28. 00:459.

    Sarkítasz és általánosságokban beszélsz. Mintha minden fehér vagy fekete lenne, pedig és is lehet.

     

    Ezt írod: ".....hetekig sír...." - ez szerintem finomításra szorul! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (6)
    2012-02-27  22:20
  19. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. február 27. 23:188.

    Kérlek, akinek nem inge, ne vegye magára, mert általánosságban írtam, ám konkrétan néhány esetre alapozva, amikor külön szobába tették a PIC-ről hazavitt újszülöttet, más pedig "nevelő célzattal" addig hagyta sírni a picit, amíg megszokta, hogy hiába sír, úgysem megy oda senki.

     

    Mint ahogy a felnőttek nem egyformák, úgy a gyerekek sem.

     

     hogy a gyerek egy másik emeleten

     

    hát mert ezt is leírták többen, hogy így van. Kételkednem kellene?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856560 (7)
    2012-02-27  23:10
  20. Torolt_felhasznalo_856560
    Torolt_felhasznalo_856560
    2012. február 27. 23:107.

    és arról hallottál már, hogy egy szobában de külön ágyban? Francia ágy melletti kiságy? Esetleg hálószobából nyíló gyerekszoba, egybenyitva éjjel, két ágy közt max 5 méter távolsággal?

    Nem értem miért gondolják sokan, hogy a különalvás azt jelenti, hogy a gyerek egy másik emeleten/ ház másik végében/kint nyárikonyhában bébiörzővel van altatva a HIDEG ágyában, egyedül a sötétben...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (6)
    2012-02-27  22:20
  21. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. február 27. 22:206.

    Számomra csak az az elgondolkodtató, hogy sokan valóban nagyon ragaszkodnak az együttalváshoz, szinte az összetartozás allappillérének tekintik, ha bármelyik fél külön menne, szinte szentségtörés számba megy.

     

    Ehhez képest sok családban hazaviszik az újszülött babát (vagy esetleg kicsit később), akit különtesznek a csodásan berendezett babaszobába - egyedül, bébifonnal felszerelve, mondván, hogy tanuljon meg egyedül aludni, még akkor is, ha esetleg a gyerek közelségre vágyna, így aztán hetekig sír.

     

    Én csak ezt nem értem, ha emberek ennyire vágynak az együttalvásra, miért gondolják, hogy a gyerekek nem?

     

     

     

    Szerintem meg emberfüggő, helyzetfüggő, és időszakfüggő is, hogy együtt vagy külön vagy éppen most együtt vagy éppen most külön.

     

    A lényeg, hogy meg tudják beszélni és értsék meg egymást, ha a másik éppen egyedüllétre vágyik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. 2012. február 27. 22:115.
    Én is a külön szoba híve lennék, de a párom ebben nagyon szentimentális, rosszul tud esni neki, ha elvonulok. Nekem viszont muszáj pihennem, ami sajnos csak egyedül megy a legjobban, néha még akkor sem könnyen. Így azért előfordul, hogy éjszaka "meglépek". 
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-02-27  21:38
  23. Torolt_felhasznalo_667249
    Torolt_felhasznalo_667249
    2012. február 27. 21:594.

    Én is az lennék, de csak különágy van.

    Tegnap a saját horkolására ébredt fel, forgolódott még 10 percig, aztán sértődötten átvonult a másik szobába, hogy miattam nem tud elaludni ( ! ) már 1 órája, mert még netezek. Holott már aludt, a medve megirigyelte volna a hangját, úgy horkolt,  de arra nem emlékezett. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_761718 (3)
    2012-02-27  21:46
  24. Torolt_felhasznalo_761718
    Torolt_felhasznalo_761718
    2012. február 27. 21:463.
    Magam reszerol a kulon szoba hive vagyok
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-02-27  21:38
  25. 2012. február 27. 21:382.
    mert szeretem :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top