Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Palacsintatészta leragad

g.o.m.b.a
Létrehozva: 2011. augusztus 8. 21:32

Sziasztok!

 

Végre találtam egy nagyon jó palacsintatészta receptet, amiből pont olyan palacsintát lehet csinálni, amit én szeretek.

 

Legalábbis elvileg, mert egyszer sikerült. Meg másodszor is. 

 

Harmadszor meg úgy leragad, hogy a második után a wc- ben kötött ki. Most ismét próbálkoztam, gondoltam, a múltkor sok tejet öntöttem, de nem. Most nagyon odafigyeltem, minden pontosan annyi volt, amennyi kell. Az eredmény mégis ugyanaz. Leragad. Gondoltam lehet azért, mert kicsivel több szódát tettem bele, és 1 napig állt.

 

Aztán gyorsan sebtében összedobtam egy újabb adagot, minden arányt hajszál pontosan kicentizve, betartva. Így ugyan tudtam sütni, de még mindig nem az  igazi. Nyúlós-ragadós.

 

Pedig biztosan tudom, hogy az első két-három alkalommal is mindent pont így csináltam.

 

Mi lehet az oka?

 

És sütés közben mit lehet tenni a tésztával, ha ezt tapasztalom?

 

Köszi a tapasztalt háziasszonyok segítségét!

 

 

  1. 2011. augusztus 9. 22:11126.
    Szuper ötletet adtál,köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (85)
    2011-08-08  23:26
  2. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. augusztus 9. 21:31125.
    Biztosan ott lakik nálatok a gonosz boszorkány!:-))
    előzmény:
    Seheresezádé (124)
    2011-08-09  20:06
  3. 2011. augusztus 9. 20:06124.

    Köszi, én sem hallottam még senkitől, hogy így járt volna, anyukám is csak csodálkozott nagyokat, hogy hogy tudok ilyet csinálni .

    Ráadásul csak úgy találomra keverem be a tésztát, mégcsak nem is mindig ugyanúgy.

    Én sütés után rögtön tölteni szoktam, amíg sül a következő, de lehet, hogy kipróbálom ezt a felhalmozós dolgot, hogy csak a végén töltöm meg, és addig letakarom, hátha úgy nem ragad bele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (119)
    2011-08-09  19:38
  4. 2011. augusztus 9. 20:03123.

    A teflont mindig libazsírral kenem ki mikor sütöm, jól kikenem, mert anélkül szinte magába szippantja a tésztát. Ha közben mégis tapadna, szilikon ecsettel még kenek az oldalához zsírt.

    Az állás nem árt. Az alapanyagra is figyelni kell, 3,5 tejből kell a 2,8-as szintén ragadóssá teheti, valamint a liszt nem megfeleő sikertartalma is okoz minőségi gondokat. Ha sok a szóda kis tejjel, liszttel feljavítható. Sütni pedig közepes lángon célszerű, mert ha hirtelen vagy lassan sütöd az is okoz állagromlást.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  5. 2011. augusztus 9. 19:59122.

    A palacsintát libazsírral szoktam sütni és minden sütésnél jól kikenem a teflont, mert ha nincs jól kizsírozva, szinte szívja magába a tésztát. Ha kikenem simán csúszik ki belőle a palacsinta. A hőfok közepes legyen kb, mert ha túl gyorsan megsült az alja és a teteje még nem sült meg, akkor is előjön a ragadás.

    Az arányokra is figyelni kell a tésztánál, nehéz elmondani de olyan közepesen, tésztásan folyónak kell lennie. Az állás nem árt neki. Tejből pedig 3,5 tej kell, a 2,8 -tól szintén ragad a tészta. A liszt nem megfelelő sikértartalma is okozhatja, ha nem olyan jó minőségű oda a főzőtudomány. 

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  6. 2011. augusztus 9. 19:56121.

    Köszi, még én sem hallottam ilyet senki mástól, azért gondoltam, hogy itt megkérdezem, anyukám is csak csodálkozott, hogy ez hogy sikerül nekem .

    Csak úgy saccra szoktam öntögetni a hozzávalókat, de általában ezt csinálja.

    Én rögtön tölteni szoktam amint kiveszem, amíg sül a következő.

    De lehet, hogy legközelebb megpróbálom, hogy előbb megsütöm őket, addig letakarom, és a végén kezdem tölteni, hátha úgy nem fog leragadni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (119)
    2011-08-09  19:38
  7. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. augusztus 9. 19:41120.
    Szíjassá- ej, mindig elütök valamit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (119)
    2011-08-09  19:38
  8. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. augusztus 9. 19:38119.
    Én még sosem jártam így. Egyébként én nem csak a tésztába keverek olajat, hanem minden második alá teszek kicsit sütésnél. A teflon sütömet meg csak erre a célra használom. Alacsony szélü sütö. Ha nem teszek sütéskor olajat a palacsinta alá, akkor nem lesz olyan puha, száijassá válik késöbb és keményebbé. A megsült palacsintát lefedem egy másik tányérral, így tovább meleg marad és puha. čn is csak egy csipet sót teszek a tésztába és max. 3-4 tojásból csinálom. osem csinálok óriási adagot, mert nem akarok utálkozni a sütés felett. 2 sütös dolgot se vezetek be.
    előzmény:
    Seheresezádé (118)
    2011-08-09  19:21
  9. 2011. augusztus 9. 19:21118.

    Sziasztok!

    Nem olvastam végig, de azt nem tudjátok mitől lehet, hogy nekem sokszor akkor ragad le, amikor töltöm. A palacsintasütőből simán kiborítom a tányérba, megkenem, és mikor próbálom föltekerni, beleragad a tányérba .

    De az első pár darab az nem, hanem inkább olyan 3-5 db után.

    De ha úgy borítom bele, hogy csak bele csúsztatom, tehát nem fordul meg a palacsinta, hanem az utoljára sütött fele van a tányér felé, akkor nem ragad bele. Viszont akkor meg olyan pöttyös a külseje mint egy leopárd .

    És nem szoktam cukrot tenni a tésztájába, vagy esetleg csak egy nagyon picit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_494056
    Torolt_felhasznalo_494056
    2011. augusztus 9. 19:21117.
    Nálunk a kutya várja a szakadt palacsintát, na meg az utolsót, ami sosem lesz egész
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650589 (115)
    2011-08-09  19:11
  11. Torolt_felhasznalo_494056
    Torolt_felhasznalo_494056
    2011. augusztus 9. 19:19116.

    Tejallergiás, ilyenkor kényszermegoldás van. Nálunk is hasonló volt, amíg tejallergiás volt a csimóta, de imádta a palacsintát.

     

    Sokféle tésztás láttam már, szerintem liszt, tojás, vízből is süthető palacsinta-szerű:)) jó forró legyen a sütő és legyen olaj:)

     

    itt szerintem a liszttel volt baj, mert sütiliszt. Tuti van benne valami adalékanyag, ami szakadóssá teszi a tésztát. 

    előzmény:
    pampanyul (102)
    2011-08-09  13:17
  12. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 9. 19:11115.

    "Egyébként van amikor az elsö db elszakad, de a többi már nem. Örülök ennek a szakadtnak, mert sütés közben valakinek gyorsan meg kell ennie, hogy ne legyen útban és én vagyok hozzá a legközelebb."  

     

    Ez tetszik!

     

    Egyébként én is teszek bele mindig cukrot, és amiatt sohasem ragadt még le. Én is szeretem, ha az első elszakad, sőt mégjobban szeretem, ha a második is elszakad. A többi mindig rendesen szokott sikerülni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (113)
    2011-08-09  18:26
  13. 2011. augusztus 9. 18:43114.

    Kar receptet pontrol-pontra meregetessel kovetni mert vagy a liszt nem jo es/vagy a tojas nem eleg/nem jo es/vagy a cukor tul sok. Hiaba van egy preciz receptetd,a liszt nem mindig azonos minosegu,a tojas nem mindig azonos nagysagu/minosegu,cukor meg inkabb nem is kell a tesztajaba,igy lehet a maradekbol csinalni toltott-rantott palacsintat,vagy hortobagyi husos palacsintat maradek palacsintabol+maradek porkoltbol.

    En egyebkent lisztet rakok bele, pluf-pluf alapon(najo,kb 30dkg talan?)+2 tojast+1 csipetnyi sot,aztan osszekeverem kis robotkeverommel annyi tejjel,hogy mar keverheto legyen a szerkezettel,aztan rakok hozza egy kicsi uveg sort es ha kell,meg szodavizzel higitom-tesztanak nem kell sem hignak lennie sem tul surunek-pont csorgathatonak kell lennie.. A palacsintasutot en nagyon felmelegitem az olajjal,es aztan csorgatom bele,es en is dobalva forgatom(mar pottomkem is tudja dobalni a kisebb palacsintasutovel).

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  14. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. augusztus 9. 18:26113.

    Tiltakozni fogok, ugyanis nem a cukor lesz a hibás! Nekem amiatt sosem ragad le. Egyébként van amikor az elsö db elszakad, de a többi már nem. Örülök ennek a szakadtnak, mert sütés közben valakinek gyorsan meg kell ennie , hogy ne legyen útban és én vagyok hozzá a legközelebb..

    Szóval, mivel nálam nem ragad le, más okok miatt lehet: pl. nem elég meleg a sütö vagy nem jó a sütö, kevés a zsiradék, a liszt "túlázott " a tésztában, stb..Mint korábban írtam, hogy nem hagyom állni a tésztát. Ha áll akkor szakadósabb is lesz. Ma hoztam savanykás almát, amit durva reszelön belereszelek a palacsinta tésztába és úgy sütöm meg vastag palacsintának. Nem porcukor kerül rá a fahéjjal, hanem kristálycukor és a tésztába se porcukrot teszek. Imádom a ropogós cukrot  a palacsintán és föleg akkor, ha már hideg..

    előzmény:
    Daisy48 (103)
    2011-08-09  13:27
  15. 2011. augusztus 9. 16:32112.
    szerintem inkább a tojás miatt nem lesz sápadt 
    előzmény:
    nemszeretem (110)
    2011-08-09  16:19
  16. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2011. augusztus 9. 16:22111.
    Én kizárólag tejjel csinálom a tésztát, nem ragad le.
    előzmény:
    nemszeretem (106)
    2011-08-09  13:55
  17. 2011. augusztus 9. 16:19110.

    nem is kötelező bele a cukor, ki hogy szereti

    én is csak, hogy ne legyen fehér, sápadt színe

     

    előzmény:
    Milu (108)
    2011-08-09  14:33
  18. 2011. augusztus 9. 16:17109.
    szervusztok olvasom a h.sz. eket azt szűrtem le:hogy atészta elkészitése úgy jo ahogy azz alapbol elvan gondolva.,-vagyis:1tojás 1,2 liszt kvés  sobúbis viz/régen szodaviz/minden más,felejtős ha nem szereted hogy ég asűtőa zsiradék:olaj a tésztához oszt jőhet a keverés  lehető. legg simábra. Sűtéskor ahogy egyben mozdul aserpenyőben már repúl. fordul.1szer 2szer  a tőbbi már kűlőn tőrténet vagyis az izesités nállam még soham még soha nemdúgúlt el a lefojo palacsintátol   Ígytanultam:Édestől.  Fiaim meg tőllem már vidáman dobálják ők is van persze hogy nem esik le na nem azért hogy a plafon fogná meg hanem mert utkőzben elfogy                               
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. augusztus 9. 14:33108.
    Én kifejezetten nem szeretem a palacsintát, ha cukor van a tésztájában. Arról nem beszélve, hogy nem szeretném, hogy előre el kelljen dönteni, ki mivel szeretné megtölteni.
    előzmény:
    nemszeretem (107)
    2011-08-09  14:21
  20. 2011. augusztus 9. 14:21107.

    Így igaz, esetleg egy kis cukortól szebb színe lessz, nem olyan fakó. A töltelék, úgyis édes.

    előzmény:
    Stella73 (105)
    2011-08-09  13:42
  21. 2011. augusztus 9. 13:55106.

    Érdekes elolvasni  ahsz-eket, én pont az ellekezőjére szavazok.

    Pl. nekem CSAK akkor ragad le, ha állni hagyom, nem rögtön sütöm.

    Az arány, 1 tojás és 1 kanál cukor, kb. 10-12 db-hoz, ha többet akarsz sütni, 2 tojás. Nekem csak sima szénsavas vízzel sikerül a legjobban, de semmiképpen ne tegyél sok tejet bele, attól is leragadhat.  1-2 kanálnyi olaj is jót tesz, ha belekevered a tésztába.

     

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  22. 2011. augusztus 9. 13:42105.
    Szódával pont ugyanolyan jó a palacsinta. Cukor meg nem kell bele annyi, hogy az ember szája összeragadjon. Nem egészséges.
    előzmény:
    pampanyul (102)
    2011-08-09  13:17
  23. 2011. augusztus 9. 13:35104.

    Próbáld ki hogy a liszt fele helyett teszel bele zabkorpát, esetleg almát. Még másnap is finom lágy a palacsinta. Nem fogod érezni hogy nincs benne tej, a töltelékkel lehet kompenzálni az ízeket is.

    Aki meg allergiás a tejtermékekre nem válogathat.

     

    A családban van pár vendéglátós, a legtöbb konyhán tej nélkül csinálják.

    előzmény:
    pampanyul (102)
    2011-08-09  13:17
  24. 2011. augusztus 9. 13:27103.
    Na legközelebb teszek bele cukrot, de ha leragad téged foglak emlegetni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (93)
    2011-08-09  08:04
  25. 2011. augusztus 9. 13:17102.

    Se cukor nincs benne, se tej, marha finom lehet.

    előzmény:
    Daisy48 (92)
    2011-08-09  05:45

Címlap

top