Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogy mosol?

Torolt_felhasznalo_982791
Torolt_felhasznalo_982791
Létrehozva: 2011. július 3. 10:58

Nem egy nagy durranás topic, de adhatnátok néhány ötletet, hogy mire cseréljem a mosószerem, mert ami most van, nem vagyok vele megelégedve. 

 

Na de a témára visszatérve, hány adagra osztod a ruhákat, azaz milyen kategóriákat mosol?

 

Nálunk van fehér, színes, fekete, törölköző, ágynemű, takaró. A fehérek kivételével mindegyikhez színes mosóport használok, nem gélt, mert amit használtam, nem éreztem jónak. Áttértem a porra, a színes jó, de a fehér, hiába mosok 90 fokon, semmit nem ér, el fogom használni azt a mennyiséget, ami megvan belőle, de utána váltani szeretnék. Kérdés, hogy mire érdemes? Használtam már párnát, használtam gélt, most a port, de egyik sem a legjobb. Márkában volt már mindenféle, ja, és ami fontos, nem magyar cuccokat használok, azaz nem a magyar piacra szántat, ez most pont német, szóval működnie kéne, de mégsem... 

 

Legyen ez egy ilyen mosós topic, minden, ami mosással és tiszta ruhákkal kapcsolatos  

 

  1. Torolt_felhasznalo_970125
    Torolt_felhasznalo_970125
    2011. július 3. 12:0526.

    Azt hívják optikai fehérítőnek.

    Fehér ruhákhoz régen is használtak "kékítőt", mert optikailag (máshogy veri vissza a fényt) fehéríti a ruhát. Magyarul attól csak jobb lesz egy mosópor a fehér ruhákhoz, ha van benne ilyen.

     

    "Kékítőt old az ég vizében...."

    előzmény:
    mennyei manna (24)
    2011-07-03  11:48
  2. 2011. július 3. 11:5425.

    A videót nem találtam meg, de itt egy cikk, ebben is leírják.

     

    előzmény:
    mennyei manna (24)
    2011-07-03  11:48
  3. 2011. július 3. 11:4824.

    Sziasztok,

     

    ha lehet használjatok olyan mosószert, amiben nincsen kék szemcsés darabka, vagy nagyon kevés.

    Anno láttam egy műsort, ahol kiválogatták ezeket a szemeket, feloldották, használták, és megállapították, hogy a koszt nem mossa ki a ruhából, de szemmel mégis kevésbé lesz látható a kosz.

     

    Sajnos, fogalmam sincs a videó hol található meg, és azt se tudom, hol láttam.:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2011. július 3. 11:3923.

    Nem lehet, hogy kemény a víz? Sajnos nálunk az, és az sem használ a ruháknak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620936 (21)
    2011-07-03  11:33
  5. 2011. július 3. 11:3722.

    Sziasztok!

    Nálunk a következö mosások vannak: fehér, törölközök, színes és fekete-sötétszínek. Színtöl függöen ezekhez adom az ágynemüt, a konyharuhák a törölközökkel együtt mennek a gépbe. 40 fokon mosok, néhány kényes darabot és a függönyöket kímélö programon.

    A fehér ruhákhoz Persil megaperls használok (por) és ha nagyon piszkosak Biotex folteltávolítót. A színesekhez Ariel excel gelt. Az öblítöm általában sárga Lenor vagy kék Coccolino.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  6. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. július 3. 11:3321.
    Nálunk a vízben van valami, ami tönkre teszi a fehér anyagokat. Minden elszürkül, akármit csinálok. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401565 (19)
    2011-07-03  11:31
  7. Torolt_felhasznalo_970125
    Torolt_felhasznalo_970125
    2011. július 3. 11:3220.

    Fehéreknek az a titka szerintem, hogy tényleg csak fehér cuccok legyenek - még egy pici rózsaszín csík se fér bele -, por mosószer és 60 fok. Nekem mindenem hó fehér. Nagyon ritkán ha úgy érzem egy ici-picit kezdenek szürkülni pl. a férfi trikók, akkor teszek hozzá W Oxy fehérítőt.

     

    A mosás másik titka (ezt egy férfitől tanultam!), nem kell öblítő egyáltalán. Az öblítőszer rajta marad a ruhán, ragacsos bevonatot képez, nehezebben jön ki a kosz és kinyúlik a ruha.

    Elasztánhoz pl. kifejezetten tilos. Ez jobb minőségű elasztános holmikra rá is van írva.

    Egyébiránt a legjobban környezetszennyező szer az öblítő, nem bomlik le egyáltanál.

    Ennek ellenére én egy nagyon keveset használok, de tényleg csak egy nagyon picit, kb. egy evőkanálnyit, mert nem szeretem ha a ruhák "elektromosak lesznek", főleg amiben van egy kicsi műszál. Meg én utálom, ha a ruhának öblítő szaga van (a parfümömet akarom érezni, nem egy hülye öblítőt), ezért illatmenteset használok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  8. Torolt_felhasznalo_401565
    Torolt_felhasznalo_401565
    2011. július 3. 11:3119.
    Soha nem használtam Tomit. Legtöbbször külföldről hozom a mosószert.  Még soha nem sárgultak, szürkültek a ruháim.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_907450 (15)
    2011-07-03  11:28
  9. Torolt_felhasznalo_982791
    Torolt_felhasznalo_982791
    2011. július 3. 11:3118.
    Akkor félreérthető voltam. Nekünk nincsenek fehér ruháink, azaz úgy fogalmazok, hogy utcára szánt. Se poló, se ing, se nadrág, se semmi. De még zokni sem. Ami fehér, az a konyhai cuccok, néhány törölköző, néhány bugyi (ami fehér, az csakis pamut) ezeket mosom ilyen magas hőfokon. Amiben viszont van fehér, akár csak csík, vagy bármi, azt maximum 40 fokon szoktam. 
    előzmény:
    etilany (16)
    2011-07-03  11:29
  10. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2011. július 3. 11:3117.

    Törülközőt, konyharuhát ajánlatos minimum 60 fokon mosni.  Ezt egyszer tévében láttam, mikor mindenféle kísérletet végeztek, hogy hol telepszik meg több baktérium.

     

    előzmény:
    görbetörpe (6)
    2011-07-03  11:14
  11. 2011. július 3. 11:2916.

    "90 fokon minek mosod?szerintem bele "főzöd" a koszt azért nem szép"

    Szerintem is. Pont ezt akartam írni, hogy talán nem kéne 90 fokon mosni:). Én is 40 fokon mosom a fehéret is, teljesen hófehér lesz, kijön belőle a kosz, és nem is használok extra drága mosóport. Biopon van, magyar piacra szánt:)), mégis működik a dolog:).

    előzmény:
    görbetörpe (6)
    2011-07-03  11:14
  12. Torolt_felhasznalo_907450
    Torolt_felhasznalo_907450
    2011. július 3. 11:2815.
    A mosóportól (Tomi és tsai pl) szürkülnek és sárgulnak a ruhák. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401565 (13)
    2011-07-03  11:26
  13. Torolt_felhasznalo_907450
    Torolt_felhasznalo_907450
    2011. július 3. 11:2714.
    Meg külön a piros-bordókat..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  14. Torolt_felhasznalo_401565
    Torolt_felhasznalo_401565
    2011. július 3. 11:2613.

    Egyedül a törölköző, amit 60 fokon mosok meg a konyharuhák. 

     

    De ruhát semmiképpen. Egyrészt a legtöbb ruhámat max. 40 fokon lehet mosni. A túl magas hőn a fehér ruhák sárgulnak, szürkülnek és teljesen szétmegy az anyaga. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (5)
    2011-07-03  11:12
  15. 2011. július 3. 11:2512.
    90 fok, jesszus! Mért? Minek? Még a pelusokat , a férjem koszos munkásruháját sem mosom ilyen meleg vízben. 30-40 fok bőven jó, max előtte egy kis előáztatás, ahogy a többiek is írták. Teljesen tönkrevágod a ruhákat, az anyag sem bírja ezt a mosási hőfokot. A legtöbbe 40 fokos cimke van./ágyneműt, törölközőt, konyharuhát 50-60 fokon mosok/
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (5)
    2011-07-03  11:12
  16. Torolt_felhasznalo_907450
    Torolt_felhasznalo_907450
    2011. július 3. 11:2411.

    Én 60 fokon mosok-amúgy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  17. 2011. július 3. 11:2310.

    ajánlom a mosószer mellett a mosószóda használatát, 1-2 kanálnyi minden mosáshoz

     

    én ritkán mosok fehéret 60° is, nem még 90°-n

     amit nehéz kimosni az a fehér zokni, de ezt csak sportolásra használjuk,  mosószódába áztatom

    foltokra Clorox Color használok

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  18. Torolt_felhasznalo_907450
    Torolt_felhasznalo_907450
    2011. július 3. 11:239.

    Próbáld ki a fehér ruhákhoz az Ariel 7 dimenziósát-és is nem rég próbáltam, és nagyon elégedett vagyok. Középárkategória. Viszont valamilyen folt tisztitó is lehet benne, mert pillanatok alatt kiszed mindent..és nem kell küszködni utána..

     

    Fehér

    Világos szines(rózsaszin, világoskék stb.

    Közepes szines farmer, középkék, keki szinű  cuccok

    Fekete

    Melós.

     

    kb. igy szoktam elosztani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  19. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. július 3. 11:188.
    Jó hogy mondod, a foltokat, inggallérokat mosószappannal kenem át. 
    előzmény:
    görbetörpe (6)
    2011-07-03  11:14
  20. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. július 3. 11:187.

    Fekete, fehér és színes vegyes mosás a ruhák esetén, ezeket 30 fokon mosom. 

    Törölköző, ágynemű 60 fokon.

    Konyharuha, abrosz hypós áztatás után 95 fokon.

     

    Mosógélt használok és mosódiót, öblítőt nem. Port soha, mert a mi vizünk olyan, hogy nem oldódik fel benne, és a legtöbb öblítő is takonyszerűen a ruhán marad. Kivéve a kék quanto, de a férjemnek ritkán jut eszébe, hogy az a jó, és inkább nem veszek. Hiányát még nem éreztem, se ruhaillatban, se textil állagon.

     

    Évente 1-2x ecettel átfőzöm a gépet üres dobbal.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  21. 2011. július 3. 11:146.
    90 fokon minek mosod?szerintem bele "főzöd" a koszt azért nem szép.40 fok bőven elég,én vanist használok,vagy pl a zoknikat van hogy sima szappannal jó habosra be dörzsölöm és úgy dobom a gépbe.mosóport időnként változtatom,nekem pl a dm-es mosóporok nem váltak be,szeretem a biopon takarékost,vagy ariel,tomit soha!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  22. Torolt_felhasznalo_982791
    Torolt_felhasznalo_982791
    2011. július 3. 11:125.

    Próbáltam én is, hogy öntök hozzá, igaz, nem DM, hanem Müller fehér port, de az sem ért semmit. Sőt, volt, hogy vanisht.

     

    A fehér ruhákat, és az ágyneműt, de még a törölközőket is 90 fokon szoktam kimosni. Azt érzem biztosnak. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401565 (2)
    2011-07-03  11:08
  23. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2011. július 3. 11:094.

    Szia!

    Nekem a német Coral gél színes ruhákra való bevált, nagyon szépek maradnak a színek, nem úgy mint pl. az Ariellel.

    Öblítőt is korábban Lenort használtam, viszont jó ideje szintén németet, két fajtát, az egyik a coccolino, a másik a Silan német változata - utóbbi szárítógéphez fejlesztve a tartós illatért!

    Viszont a fehérre még sem találtam meg az ideális megoldást! :( Talán a wanish fehérekre való oxy por jó, de elég drága

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  24. Torolt_felhasznalo_401565
    Torolt_felhasznalo_401565
    2011. július 3. 11:093.
    És a fehéret is max 30-40 fokon mosom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401565 (2)
    2011-07-03  11:08
  25. Torolt_felhasznalo_401565
    Torolt_felhasznalo_401565
    2011. július 3. 11:082.

    Nekem éppen most megy a mosógép színes ruhákkal. 

    Szortírozok színes, piros, fehér, törölköző, ágynemű,függöny. Fehérekhez Perwoll white vagy Tide, színeshez Persil vagy Tide. Fehérhez öntök DM saját márkás oxi port vagy Vanish white-ot. Hófehérek a ruháim. És gélt használok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58

Címlap

top