Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pajzsmirigy alulmukodes

tbeatrix
Létrehozva: 2004. Április 19. 14:07
Sziasztok!

Kisfiam most ket eves. Pajzsmirigy alulmukodessel szuletett. HAsonlo problemaval kuszkodo szulok jeletkezeset varom!
  1. 2004. június 18. 11:49101.
    Most fogok menni az első kontrollra, kiváncsi vagyok, hogyan alakult az erdményem 2 hónapi gyogyszerszedés után.
    Természetesen azóta egészségesen táplálkozom, fogytam 8 kg. Én a szétvélasztó diétát alkalmazom, könnyebben dolgozza fel a gyomor. Rengeteg zöldségsalátát, párolt zöldséget eszek a husihoz +sok gyümölcssaláta, ami szintén tömit. kenyér minimális, vaj nélkül és csak barna. Reggel, este joghurt. Igaz, hogy a kórházi diatetikustól kaptam egy listát, ajánlatokkal, ugyanis fogynom kellett. Valószinű, hogy ez a minusz még nem a bogyó hatása.
    Mindenkinek azt ajánlom, hogy ne higyjen a fogyasztó szerekben!!!!!!!!!!!!feleslegesen terheli a szervezetét mesterséges dolgokkal, nem beszélve arról, ki tudja mit tartalmaz, milyen mellékhatása lesz később. A www. dieta. lap. hu- n sokfajta-egészséges fogyókútát lehet találni. Enni kell szénhidrátot, fehérjét és semleges étkeket is, nem lehet semmit kizárni. De okosan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2004. június 18. 09:43100.
    én is így tudom.
    szerintem a legfontosabb, amit tehetünk, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozunk, próbáljuk kerülni a stresszt (hahaha!) és sportolunk. Ha rendben van a hormonszint, akkor csak ezek hiánya okozhat hízást.
    (különösen károsak ezek a most divatos szénhidrátmentes diéták) azt olvastam egyébként valahol, hogy a mediterrán típusú étrend a legkedvezőbb. de már nem emlékszem, miért. . .

    én nem vagyok híve semmilyen mesterséges bevitelnek, kerül be magától is annyi szemét :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_454526 (98)
     
  3. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 18:5599.
    Igen, miután beküldtem a szöveget, már rájöttem, hogy másképpen helyes :))
    De nem válaszolt senki. . .
    Tudom, igazad van :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_454526 (98)
     
  4. Torolt_felhasznalo_454526
    Torolt_felhasznalo_454526
    2004. június 17. 18:5298.
    bocs a beledumáért :-) a pajzsmirigy a szakmámhoz tartozik. . .
    A pm. nem termel jódot, hanem a működéséhez kell, a pm hormonok felépítéséhez elengedhetetlen.
    Egy jól beállított hormonpótlást igenis meg tud zavarni egy kívülről bevitt plusz jód, ne kísérletezzetek vele az orvos tudta és hozzájárulása nélkül.
    A honlaphoz no comment :-(

    jó egészséget mndenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382976 (97)
     
  5. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 18:2797.
    Jah, és köztudott, hogy a pajzsmirigy a felelős szerv a szervezet megfelelő jódtermelésében.
    Az alulműködő pajzsmirigy nem termel elég jódot, amit pótolni kell. . . különben a szervezet számtalan hiánybetegség-tünete észlelhető a szervezetben.
    Így helyes az összefüggés a Metabol-jód-pajzsmirigy között :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 18:1396.
    Azért csökken a testsúly, mert a jódot pótolod, ami az anyagcsere megfelelő működéséhez kell.
    Ha nem elegendő a jódszint a szervezetben, akkor túlsúly alakul ki, és diétázhatsz amennyit akarsz, akkor sem tudsz lefogyni. . .
    A Metabol 3 összetevője külön-külön is hatékony az anyagcserére, együtt pedig különösen.
    Mindegyik természetes anyag, amit nem tudunk a táplálkozással bevinni a szervezetbe. Tehát elvileg a gyógyszerre nem lehet nagy hatással. . .
    De mindenképpen érdemes orvossal konzultálni, főleg ha valaki más gyógyszert is szed.
    előzmény:
    oreille (94)
     
  7. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 18:0695.
    Nézd meg, hogy az a gyógyszer, amit szedsz, tartalmaz-e bio-jódot.
    Ha szeretnéd, el tudom küldeni a mail-címedre word-ben a Metabol-ról szóló anyagot, és akkor kinyomtatva el tudod vinni az orvoshoz, és megbeszéled vele, hogy szedheted-e vagy nem.
    Priviben írd meg a mail-t, ha gondolod.
    Évi
    előzmény:
    cicka2 (89)
     
  8. 2004. június 17. 17:3094.
    megnéztem ezt a (szerintem kókler) honlapot.
    ezt írják:

    A METABOL-ra akkor van szüksége:

    Ha csökkenteni akarja súlyát, hogy egészségesebb és energikusabb lehessen !
    Ha már mindent kipróbált és mindenben csalódott !
    Ha valóban igazi újjászületésre vágyik !

    szó nincs arról, hogy alulműködő pajzsmiriggyel ilyet kellene szednie valakinek. sőt!

    én a sokadik dokinál vagyok már, sehol nem kellett éhgyomorra menni. csak ha mást is néznek a pmhormon mellett. de azt ott ritkán szoktak.
    előzmény:
    cicka2 (93)
     
  9. 2004. június 17. 17:2793.
    Úgy értettem a reggelt :)

    Bár tul. képpen este is lehetne éhgyomorra, ha valaki kibírja. . .

    Nem tudom egyébként, ezt mi határozza meg, talán orvosfüggő lenne a dolog?
    előzmény:
    oreille (92)
     
  10. 2004. június 17. 17:1492.
    az nem annyira :-) inkább az éhgyomor. én is még az elején direkt megkérdeztem, főleg az esti orvoslátogatások miatt és azt mondták, nem fontos.
    előzmény:
    cicka2 (91)
     
  11. 2004. június 17. 17:0091.
    Mit? Hogy nekem mindig reggel kell mennem?
    előzmény:
    oreille (90)
     
  12. 2004. június 17. 16:4290.
    ez furcsa! nem értem.
    előzmény:
    cicka2 (81)
     
  13. 2004. június 17. 13:5389.
    Megnéztem! De ez befolyásolhatja az L-Thyroxin hatását, nem?
    Tehát hogy nem borítja fel az egész hormonháztartást, amit már gyógyszeresen valamennyire beállítottak?

    Nekem pl. nem mondták, hogy a jód jó lenne, vagy pótolnom kellene, csak a gyógyszert kell szednem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382976 (88)
     
  14. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 13:3888.
    Most mennem kell sajnos ügyfélhez :)
    Nektek további kellemes beszélgetést!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 13:3087.
    Olvasd el, érdemes :)
    előzmény:
    cicka2 (85)
     
  16. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 13:2986.
    MOL kútnál még nem néztem, de gyógyszertárban nincs sehol :)
    Köszi a tippet :)
    Olvastátok róla a cikket a www. metabol. hu oldalon?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_301768 (84)
     
  17. 2004. június 17. 13:2985.
    Mi az a Metabol????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382976 (83)
     
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2004. június 17. 13:2684.
    Szia
    Kapható a Metabol még a Mol kutaknál is, illetve a gyógyszertár is beszerzi pár nap alatt, nem? P-megye déli részén igy kapható. Én még gondolkozom rajta . . :o))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382976 (83)
     
  19. Torolt_felhasznalo_382976
    Torolt_felhasznalo_382976
    2004. június 17. 13:2383.
    Sziasztok, szép napot Mindenkinek!
    Nem olvastam vissza az elejétől, csak a pajzsmirigyre kaptam fel a fejem, és néztem be ide. . .
    Nekem a kisebbik lányom pajzsmirigye termel kevesebb hormont. Amikor szedett rá gyógyszert, akkor fogyott is, de aztán megint hízni kezdett.
    Most olvastam a Metabol-ról, ami állítólag hatásos szer.
    Gondoltam kipróbáljuk, de jelenleg sehol sem kapható, mert hiánycikk a sok reklámnak köszönhetően. . .
    Közületek használta vagy használja valaki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2004. június 17. 13:1082.
    Én Bp. -en a Belgyógyászati Klinikára. Ti? És hogy vettétek észre, hogy vmi baj van egyébként?
    előzmény:
    ovics (79)
     
  21. 2004. június 17. 13:0981.
    Igen, sima ellenőrzésre! Mindig korán reggel kell mennem, éhgyomorra!
    előzmény:
    oreille (78)
     
  22. 2004. június 11. 17:3280.
    2 hónapja szedem a gyógyszert és a szintet ellenőrzik.
    50-nel kezdtem. Reggel éhgyomorra 1 tabletta az 50-esből. Várhatok már valamit?
    előzmény:
    oreille (78)
     
  23. 2004. június 11. 17:2879.
    te hova jársz?
    előzmény:
    cicka2 (77)
     
  24. 2004. június 11. 14:4578.
    sima pajzsmirigyhormon-ellenőrzésre? tőlem sokszor vettek vért akár este is.
    előzmény:
    cicka2 (77)
     
  25. 2004. június 11. 14:3577.
    Muszáj belekotyognom, nekem mindig úgy kell mennem :)
    előzmény:
    oreille (76)
     
  26. 2004. június 11. 14:0476.
    nem.
    előzmény:
    ovics (75)
     
  27. 2004. június 11. 13:5575.
    Most megyek az első kontrollra a Károly Kórházba, de elfelejtettem megkérdezni, hogy éhgyomorra kell-e mennem a vérvételhez.
    Segítsetek, igen vagy nem. Kösz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_833845
    Torolt_felhasznalo_833845
    2004. május 20. 05:5374.
    Nem töltöd ott a fél életed, remélem! A vérvétel az gyorsan megy főleg, ha nem hétfőn vagy kedden mész. Az eredményre való várakozás hosszú, de a vérvételkor adnak időpontot Fenyveshez és azt kb. 10 perc eltéréssel betartják. Akik a vért veszik mind a ketten rendesek és iparkodnak a dolgozóknak reggel fél nyolcra időpontot adni. Inkább az a zavaró, hogy öt percnél több idő nemigen jut rád. Az elején nekem az segitett, hogy a háziorvosommal együtt megbeszéltük, mit kell feltétlen a pajzsmirigy ambulancián megmondani, ha megkérdezi, hogy " na, hogy van?"
    Az én családomban ez a betegség örökletes, a kislány unokám, aki 10 éves pajzsmirigy hormon nélkül születetett és két napos kora óta szed L tiroxint, őt a Budai területi gyerekkorházban kezelik. Az ő édesanyja, vagyis a lányom is alulmüködős, ő szintén ide jár, ahová mi.
    előzmény:
    ovics (72)
     
  29. Torolt_felhasznalo_833845
    Torolt_felhasznalo_833845
    2004. május 20. 05:4773.
    Lányok! Tegnap este valamelyiktek megadta az e mail cimét, irtam is rá levelet, de nem volt jó a cim és sajnos innen kitöröltem, kérem, aki irt irja me g még egyszer, hogy irhassak neki. Köszönöm!
    előzmény:
    ovics (72)
     
  30. 2004. május 19. 18:5172.
    Köszi! Szintén Károly Kórház. A fél életemet ott fogom tölteni?Tény, hogy eléggé száraz a bőröm. Milyen tünetek vannak még?
    előzmény:
    kárpát (70)
     
  31. Torolt_felhasznalo_833845
    Torolt_felhasznalo_833845
    2004. május 19. 18:4471.
    Dehogy kötekedek, de én miuvel ugyanilyen voltam a betegésg kezdetén, elmentem egy privát kórházba is egy vagyonért, és ettől szivesen megkimélnék mást. Ráadásul ugyanaz történt.
    előzmény:
    batkaman0 (68)
     
  32. Torolt_felhasznalo_833845
    Torolt_felhasznalo_833845
    2004. május 19. 18:4270.
    Két három hét alatt van eredmény, de ha rosszul vagy, akkor lehet sürgősséget kérni a vérvételkor. Legalábbis a Károlyi Körházban, ahová én járok. Kb. fél éáv alatt történik valami pozitiv változás. Vannak más tüneteid is? Pl. fázékony vagy, hullik a hajad, angyon száraz és repedezik a bőrőd, lelassultál stbb. .
    előzmény:
    ovics (69)
     
  33. 2004. május 19. 18:3769.
    Akinek van gyakorlata, kérem, mondja meg, hogy a vérvétel eredmény mennyi idő alatt lesz kész. 50-ről indultam szedem bogyót, most kell menni előszőr vérvételre. Mennyi idő után fejti ki hatását az L- akármi gyógyszer?
    Nálam tök véletlenül fedezték fel az alulműködést. Az orvosomnak feltünt, hogy meghiztam. Lehet, hogy más is, de nem mondta. Az esztétikai látványtól szenvedtem, ezen kivűl nem volt más problémám. Gyakorlottak válaszoljatok, mi lesz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_633068
    Torolt_felhasznalo_633068
    2004. május 6. 15:5768.
    Akkor elarulom, hogy vervetelen kivul semmilyen egyebb vizsgalata nem volt e teren. Te mit kotekedsz velem? Miert kell minden egyes szot megmagyarazni amit leirok? A tobbieknek mielobb javulast!
    előzmény:
    kárpát (60)
     
  35. 2004. május 6. 15:4067.
    nincs még és egyenlőre nem is tervezem.
    de bizony, a változáshoz hónapok kellenek. nekem a nőgyógyász azt javasolta, hogy ha gyereket szeretnénk, akkor kontroll gyakrabban, tehát már a "produkciós" időszakban is.
    de te is tudod, semmilyen irányú változás nem megy egyik napról a másikra.
    előzmény:
    cicka2 (66)
     
  36. 2004. május 6. 15:2566.
    Szóval külföldön élő hölgy, OK.
    Van is már esetleg gyereked? Ha nincs, szeretnél mostanában?
    Én 30 leszek, és lassan szeretnék - de mostanában rámjött, hogy félek attól, hogy esetleg bármi baja lenne a picinek! Ezt abból gondoltam, hogy ugye ha pl. emelnek a gyógyszeradagon, az csak hónapok múltán tudja beállítani a normál szintet. De ha közben terhes vagy, és esetleg nem jó az eredmény???
    előzmény:
    oreille (65)
     
  37. 2004. május 6. 15:0865.
    ha rákattintasz a jelre, megjelenik a magyarázat.
    31 leszek.
    igen, ugyanúgy lehet gyereket vállalni, csak kicsit több odafigyelést, kontrollt igényel.
    előzmény:
    cicka2 (64)
     
  38. 2004. május 6. 15:0064.
    Az biztos, hogy a lelkiállapot befolyásolja, sőt teljesen fel tudja borítani a hormonszintet! Nálam is így van, lehetőleg megpróbálok figyelni arra, hogy nagyon és tartósan ne boruljak ki dolgokon, dehát a mai világban?
    Te hány éves vagy egyébként?
    A jelek közt nem ismerem ki még magam, nőnemű vagy? Ha igen, mit tudsz arról, hogy ha gyógyszeresen rendben van tartva a hormoszinted, pont ugyanúgy vállalhatsz babát, mint aki egészséges?
    előzmény:
    oreille (63)
     
  39. 2004. május 6. 14:4963.
    l-thyroxint szedek én is.
    azt vettem észre, hogy amikor tartósan "jól vagyok", szóval jól mennek a dolgaim, akkor voltak olyan fázisok, hogy kevesebb kellett. és fordítva.
    de lelkileg mindig megviselt, ha felfelé módosítottak.
    előzmény:
    cicka2 (62)
     
  40. 2004. május 6. 14:2662.
    Szia! Nekem is hasonló a betegségem, eleinte tényleg mindig változtatni kellett a gyógyszer-adagokat (L-Thyroxin, Te mit szedsz?), de szerencsére most már évek óta változatlan. Úgyhogy nyugodj meg!
    előzmény:
    oreille (61)
     
  41. 2004. május 6. 14:1661.
    szerintetek a hormonszint beáll egyszer? vagy a rendszeres kontroll is ezért van, mert nem áll be és változtatni kell az adagokon?
    Én 4-5 éve szedem és 75-150 között ingázom. nem kilóban :-) de ti ezt úgyis tudjátok.
    előzmény:
    kárpát (57)
     
  42. Torolt_felhasznalo_833845
    Torolt_felhasznalo_833845
    2004. május 6. 13:0360.
    Ja, és nem esetleg módosit, hanem a TSH és koleszterin szint alapján!
    előzmény:
    batkaman0 (58)
     
  43. Torolt_felhasznalo_833845
    Torolt_felhasznalo_833845
    2004. május 6. 13:0259.
    Mást nem tud tenni, mert a vért, amiből a TSH szintet és egyéb értékeket mérik az előre már leveszik és ultrahangot, izotópos vizsgálatot csak ritkán kell végezni, nem olyan gyakorisággal, mint a vérvételt. Az elején én is azt hittem, hogy ez slendriánság, de ez a győgyitási protokoll ebben a betegségben mindenütt.
    előzmény:
    batkaman0 (58)
     
  44. Torolt_felhasznalo_633068
    Torolt_felhasznalo_633068
    2004. május 6. 11:1058.
    Sziasztok! Biztos O az, nem ismerem, csak Anyu elbeszelesebol. Anyu bemegy kontrollra, megnezik a leletet, felirja a gyogyit esetleg modosit az adagon. Persze mast mit is lehete tenni? Szerencse, hogy rajottek mi a gond. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_833845
    Torolt_felhasznalo_833845
    2004. május 6. 09:0157.
    Én is hozzá járok, már két éve, de a hormonszintem még mindig ingadozó. A doki szerintem is rendes.
    előzmény:
    ovics (56)
     
  46. 2004. május 5. 22:3256.
    helyben vagy!Dr Fenyvesi és állandóan zsörtölődikl az asszisztensével, de jó fej. Legalábbis a betegekhez.
    Célszerű már vérlelettel menni és akkor csak a gyógyszert irja fel és két hónap múlva kontroll.
    előzmény:
    batkaman0 (54)
     
  47. 2004. május 5. 12:4755.
    szia Ovics! Igazan orulok es drukkolok Neked, hogy sikeresen beallitsak a tiroid szinted!
    A mi dokink azt mondta, hogy o ismert egy lanyt, aki teljesen lelassult, feledekeny volt es mar a fogyatekossag szintjen volt! Nem tudtak mi baja ;O ranezesre latta, hogy pajzsmirigy problemaja van. Azota ez a lany eli vilagat es munkaja van!
    szerintem butasag, hogy a lanyod elzarkozik a vizsgalat elol. Nem feltetlen beteg o is. es ha van valamennyi tiroid problemaja, akkor a gyogyszer segit ezen, akkor miert ne elozzuk meg a nagyobb problemat, nemde?!
    Fiam ugye igy szuletett es keteves most. O valami ketszaz koruli TSH val indult. Most tiz korul ingadozik. talan 5ig jo ez az ertek es utana kezelik.
    semmivel nem latom mas gyereknek , mitn a tobbit. . plussz olyan , mint aki inkabb allandoan fel van porogve!

    minden jot Nektek es jo gyogyulast!!!
    előzmény:
    ovics (51)
     
  48. Torolt_felhasznalo_633068
    Torolt_felhasznalo_633068
    2004. május 5. 12:1854.
    Koszonom Anyukam neveben! Anyu is a Karolyiba jar, egy idos dokihoz, aki allandoan veszekszik az asszisztensevel, mert nincsennek meg a leletek:) Teny, hogy hosszu ido, mire beallitjak a hormonszintet.
    előzmény:
    ovics (53)
     
  49. 2004. május 5. 11:2953.
    hasonló tüneteim vannak még nekem is, de nem gondoltam, hogy ezekez is ez okozza. . . . . . . . . . . és még mennyi mindenre nem gondoltam! A feledékenység idegesitett, mert szinte rögtön elfelejtettem dolgokat.

    orvosok között különbségek vannak. Engem a Honvéd Kórház küldött a Károlyi Kórház pajzsmirigy szakambulanciájára. Nagyon sokan járnak oda, mert jó.
    Azt tudom, hogy hosszú a javulási időszak, de előbb még be is kell állitani a személyes adagot. Az sem egy nap.
    Anyukádnak további javulást kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_633068
    Torolt_felhasznalo_633068
    2004. május 4. 22:1352.
    Szia! Az en Anyukamnak is alulmukodik a pajzsmirigye. Igazabol akkor jott ra az orvos, amikor en javasoltam, hogy meg kellene nezni a pm. -et. Jo mi?:( Na mindegy, nala a tunetek abbol alltak, hogy magas volt a koleszterin szintje, faradekony, lassu es feledekeny volt, meghizott, berekedt, vizes volt (gyakran nem is latszott a szeme), fazott, stb. Most O is gyogyszert szed (kb. masfel eve), sokat javult, de meg nem az igazi. Sokaig tart mig beallitjak, de az is lehet, hogy az orvos nem all igazan a helyzet magaslatan.
    Orulok, hogy rajottek a bajaid nyitjara es kivanok mielobbi gyogyulast!:)
    előzmény:
    ovics (51)
     
  51. 2004. május 4. 19:2151.
    Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    megkaptam a csodabogyót:-)
    L-THYROXIN 50. nagy lelkesedéssel várom a csodát, meggyógyulok. . . . . . . . . és szép karcsú leszek, és nem fogok elbóbiskolni unos-untalan, stb. Már mondtam a leánykámnak, hogy célszerű lenne neki is csináltatni vérvizsgálatot, a hajlam örökölhető. Egyelőre elzárkózik.
    Nálam is véletlenül jött ki, mivel ezekre a dolgokra sose panaszkodtam, egyszerűen a kezelőorvosom ötlete volt. Milyen megfontolásból, nem tudom, de jó ötlet volt.
    Máris fogytam 5 kilót. Nem vicc. Tényleg. hiszek az agykontrollban és beépitettem , hogy a duciság ettől van-mert igazából nem eszek sokat-és jobban odafigyelek mit eszek. furcsa de annyi nyavalyám volt mostanában és mindent máshol-külön- kezeltek, hogy felüdülés, hogy rájöttek, minden ettől az alulműködéstől van , nem kell annyi gyógyszert szednem majd, csak egyet.
    lehet, hogy flúgosnak tartotok, de örülök. meggyógyultam egy rákból, meggyógyulok ebből is. Punk-tum.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. 2004. május 4. 11:3550.
    fiamnak csinalnak evente egy rontgenfelvetelt es felevente kell most vervizsgalatra jarni. A rontgent azert csinaljak, mivel o igy szuletett es ugye novesben van. Nezik, hogy a csontok normalis utemben nonek e.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2004. május 4. 11:3249.
    szia ! a topikot en inditottam, bar nekem a fiam pajzsmirigy alulmukodessel szuletett es egesz eleteben fogja a thyroxine nevu gyogyszert szedni. Ugy tunik a lanyodnak is van nehany pajzsmirigy gyanus tunete! a dokik itt azt mondjak, hogy ez nem egy oroklodo betegseg; de ha egyszer a csaladban elofordult, akkor nagyobb az eselye, hogy a gyerekeke 'elkapjak'! szerintem nema rt, ha lanyodnak csinalnak egy vervizsgaaltot. Es ez egy gyogyithato, azaz a tiroid szintet beallithato betegseg. Fiamnak orok eletre szolo kezelese van, de ez olyasmi, mint amikor a nok hormontablettat szednek!
    előzmény:
    ovics (40)
     
  54. 2004. május 4. 09:3748.
    Nem a gyógyszertől voltam rosszul. Rossz volt a közérzetem, fáradékony voltam. Jobb lett volna tényleg még otthon maradni. Hálisten ennek már 2 éve vége, teljesen meggyógyultam, gyógyszert sem szedek már rég.
    előzmény:
    ovics (46)
     
  55. Torolt_felhasznalo_946536
    Torolt_felhasznalo_946536
    2004. május 3. 19:4147.
    Szia! Nem kell éhgyomorra menni az izotopra. Ha nincsenek sokan akkor aznap kiadják az eredményt (ez ritka). Én vittem felbélyegzett boritékot és kiküldték postán. Ha az eredményt visszaviszed a beutaló orvosnak, akkor kapsz gyógyszert.
    előzmény:
    ovics (43)
     
  56. 2004. május 3. 18:1146.
    Köszi a választ, delfi1-nek is.
    A gyógyszertől voltál rosszul?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505480 (44)
     
  57. 2004. május 3. 18:1145.
    Köszi a választ, delfi1-nek is.
    A gyógyszertől voltál rosszul?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_505480 (44)
     
  58. 2004. május 3. 16:0844.
    Igazából nekem a rendszeres vérvételeken kívül semmi mást vizsgálatot nem csináltak. Ahogy meglett az erdeménye az elsőnek, azonnal fölírta a dokibácsi az orvosságkat, és egyből elküldött a körzetihez, hogy betegállományba vegyen. :-( 3 hónapig nem dolgoztam, én kértem, hogy hadd mehessek, de nem kellett volna. . . elég rosszul éreztem magam, de otthon is, az volt a baj. :-(
    előzmény:
    ovics (43)
     
  59. 2004. május 3. 16:0443.
    A TSH értékem 50, 44 , úgyszólván rendesen alulműködök. Holnap megyek pajzsmirigy izotópos vizsgálatra, érdeklődöm, milyen az. Éhgyomorra kell-e menni?:-(
    Mikorra lesz eredmény?
    Mikor jutok a bogyókhoz?
    Egyébként a fenti érték véletlenül derült ki, mert "kövérke" vagyok és a dokim elküldött diatetikushoz, ill. csináltatott egy vérképet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2004. Április 28. 14:0642.
    . . . . nem bicsaklik ki. . . . bocs. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2004. Április 28. 14:0541.
    Én is orvosi ló esete voltam. Igazából ma sem tudom, hogy alul- vagy túlműködésem volt-e. A tünetek: izzadtam, de borzasztóan, szék, amire utánam leültek pl. az irodában, csupa víz volt. . . , porszívózáskor stb. patakokban folyt rólam a víz. Sovány vagyok, alig ettem valamit, mégis híztam. Ami miatt végülis orvoshoz mentem az a bal szemem volt. Én is láttam, hogy valaminem stimmel, ki volt dülledve. Én a szemészeten kezdtem, aztán MRI, meg minden, végülis valamelyik orvos kitalálta, hogy hátha pajzsmirigy. Vérvizsgálat, tényleg az volt. Háááát 2 és fél évig szedtem gyógyszert, 3 félével keztem, 2-3 db-ot kellett naponta bevenni. 2 hetente kontroll. Szép lassan csökkentették a gyógyszer adagot, mostmár 2 éve tünetmentes vagyok. Egy csomó olyan "tünet" is megszűnt, amit nem is gondoltam volna, hogy számít. (pl. nem csuklom, nem bicsakszik ki olyan könnyen a bokám stb. ) Én nagyon örülök, hogy hallgattam a barátaimra, akik a szemem miatt kezdtek el "izélgetni" . :-)) Azzal nem veszítesz semmit, ha a lányodat is megnézeted. :-)
    előzmény:
    ovics (40)
     
  62. 2004. Április 28. 12:2140.
    de jó, hogy rátok akadtam!nekem tegnap mondta a dokinőm, hogy alulműködik a pajzsmirigyem, pénteken kell bemenni hozzá. Tegnap óta bújom a netet, hogy mik a tünetek, hát. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . az orvosi ló esete vagyok. A reumán, ideggyogyón, allergológián, bőrgyógyászaton, diatetikán kezeltek külön-külön, mignem beugrott a dokinőmnek -akihez egyébként más miatt kontrollra járok-hogy csináltat egy vérvizsgálatot, anélkül, hogy bármire panaszkodtam volna. Na persze a hájamat szemmel is látta. Pénteken megyek megbeszélésre. A súlyfeleslegem, a dagadt bokám, szemem, hajritkulás, bőrvörösség hidegre, fáradékonyság, stb nálam minden megtalálható.
    szerintetek vigye a lányomat is megnézetni a hajlamot?Állandóan éhes, nem kövér, de van mit fogni rajta és nem tud lefogyni. Fáradékony, bőrtünetei ua. eddig az egyetemi tanulásra fogtuk a dolgot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 20. 15:0039.
    Néháy dolog igaz rá, köszi :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_454526 (23)
     
  64. Torolt_felhasznalo_671125
    Torolt_felhasznalo_671125
    2004. Április 19. 16:1638.
    Tudod, amikor az én pajzsmirigy problémám kezdődött akkor még javában fővárosi lakosok voltunk. Akkor még az OPNI-ban volt egyetlen lehetőség az állitólagos megbizható vérvizsgálatokra, de ott sem tudtak mit kezdeni vele, így kerültünk Debrecenbe, majd sok más helyre, de valójában sehol sincs megoldás.
    előzmény:
    tbeatrix (26)
     
  65. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2004. Április 19. 15:5637.
    hát remélem rosszabb nem lesz :)

    nektek is!
    előzmény:
    tbeatrix (36)
     
  66. 2004. Április 19. 15:5536.
    Nezzuk a "jo oldalat" a dolognak: kiloprobemaja nem lesz, es ez lanyoknal nagy elony! Minden jot Nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284513 (35)
     
  67. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2004. Április 19. 15:5135.
    nálunk nem vettek töle vért a szülés után, csak ha a mama RH negativ, akkor, de különben nem. normálisnak nem nevezném, de hízik, pedig tegnap is 8 fasirtot vágott be. Most 80 cm és 9, 5 kg, amúgy nincs semmi, szemtelen, akaratos, édes, imádnivaló :))
    előzmény:
    tbeatrix (34)
     
  68. 2004. Április 19. 15:4334.
    a szules utani vervizsgalatbol amugy hogyhogy nem derult ki a betegsege?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2004. Április 19. 15:4133.
    az en fiamnak alulmukodese van , ami allitolag kimerultsegerzest es faradekonysagot okoz. En azt gondolnam viselkedeserol viszont, hogy hiperaktiv! Mint akit allandoan doppingolnak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. 2004. Április 19. 15:4032.
    talan akkor tulmukodese van! a fejbol valo vervetel ismeros sajnos!
    A kezeles ota normalisan hizik a kislanyod?
    Gondolom Te sem eszlelsz semmi problemat! BAr ilyen pici korban nehez megmondani, nem?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284513 (29)
     
  71. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2004. Április 19. 15:3931.
    meg rengeteget iszik, kb 1, 5-2 liter naponta
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284513 (30)
     
  72. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2004. Április 19. 15:3830.
    ja és nagyon mozgékony volt, alig aludt valamit, most egy kicsivel jobb, de csak kicsivel.
    előzmény:
    tbeatrix (28)
     
  73. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2004. Április 19. 15:3729.
    igazából túl, de megmondom öszintén foggalmam sincs, mert a doki azt mondta hogy az érték a duplája a normálisnak, de azt is hallottam, hogy akkor magas az érték ha alulmüködéses, szóval passz. :((

    majdnem egy volt mikor kiderült, mert hiába evett/eszik sokat, alig hízott (vagy semmit, volt hogy fogyott is). ßigy elösször cukorra gyanakodott, de az rendben volt, így nézte meg a pm értéket. nekünk félévente kell járni vérvételre, ami külön tortúra mert nincs látható vénája a kiscsajnak, így eddig mindig a fejéböl vettek vért :((

    előzmény:
    tbeatrix (28)
     
  74. 2004. Április 19. 15:3328.
    lanyodnak pajzsmirigy tul vagy alulmukodese van? Mikor derult ki es hogyan? Szuletesnel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_284513 (27)
     
  75. Torolt_felhasznalo_284513
    Torolt_felhasznalo_284513
    2004. Április 19. 15:3227.
    szia nekem a lányomnak van pajzsmirigy betegsége, ö jodot kap. Most lesz 18 hónapos. čn is inditottam már topikot, de nem volt rá "érdeklödö"
    előzmény:
    tbeatrix (26)
     
  76. 2004. Április 19. 15:2326.
    Kedves vadrozsa! en sajnos csak azt tudom, hogy gyerekekkel magyarorszagon talan a budai gyermekkorhazban foglalkoznak. Ezt is csakhallottam es nem vagyok benne biztos. http://www. budaigyk. hu/index2. htm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. Torolt_felhasznalo_671125
    Torolt_felhasznalo_671125
    2004. Április 19. 15:1125.
    Olyan jó, hogy betértem ide, szinte habzsoltam a sorokat, amiket írtatok. Én már elmult 40 éves, amikor a pajzsmirigy problémáim kialakultak. Azért nem írok alul- vagy tulmüködésről, mert a hónap egyik szakaszában alul, - mig másik szakaszában tulmüködik. Ezt sem lehet viszont tudni, hogy mikor alul és mikor tul. Három sugárkezelésen vagyok tul, mai napig sem tudták megoldani a problémát. Bejártuk vele az országot, széttárt kezeket találtunk, de gyógyítást nyujtót egyet sem. Váltva szedem a gyógyszereket a tul- és alulmüködésre, de szerintem ez sem normális. Pár évvel ezelőtt a Debreceni Klinika készitett egy biopsziát, nem tudtuk kikönyörögni az eredményt mai napig sem. Mondjátok akkor meg, hova lehet még fordulni. Nekem óriási gondokat okoz, mert a normálisnak mondható sulyom -a pajzsmirigy össze-vissza müködése miatt- sokszor nagyon megugrik. Ilyenkor jönnek az őrületes fáradtságérzetek, a gyengeség, a ". . nemtalálálom önmagam. . " kijelentések. Már nem is a pajzsmirigy problémával mentem el legutóbb az orvoshoz, hanem: tegyen valamit az ellen, hogy a sulyfeleslegemmel mit kezdjek: - a választ egyből tudta: ". . hát ezt a pajzsmirigy össze-vissza müködése okozza. S ezzel gondoljátok meg van oldva a probléma ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2004. Április 19. 15:0824.
    csajszika, delfinnek igaza van; bar gondolom ezt anyukadnak, es nem Neked kell belatnia!
    Azt hiszem megerne Neki is, hogy kezeltesse magat es akkor nem lesz semmi feszultseg, torokfajas problemaja!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_454526
    Torolt_felhasznalo_454526
    2004. Április 19. 15:0423.
    csajszika, nem ismerem anyukádat, ha a következők rá nem érvényesek akkor ne haragudj, felejtsd el.
    Általában az alulműködés tünete lehet a nemtörődömség, meglassultság, közömbösség. A sok testi tünet mellett: lassú szívműködés, fáradtság, nehezen tűri a hideget stb stb.
    A pm hormon pótlása "fiatalító" hatású. szebb lesz a bőre, élénkebb, vitálisabb lesz a beteg, többet bír, jobb az életminősége. De az alulmködés objektíve is veszélyes: árt a szívnek, egy műtétet, fertőzést, mindent sokkal rossazbbul viseli az akinek nincs elegendő pm. hormon a vérében. . . hass rá valahogy ( fenn találsz néhány érvet :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360311 (21)
     
  80. 2004. Április 19. 15:0122.
    Koszi delfin! Azt hiszem egy orvossal allunk szemben! Legalabbis ugy tunik! En barkivel szerettem volna talalkozni; dehat ugy tunik ez lehetetlen. A valasz altalaban ez: igen, van egy kisfiu/lany , de az anyukaja/apukaja arab, nagyon zarkozottak es nem hiszem, hogy beszelni szeretnenek a betegsegrol?! Nem nevetseges?!!!
    Ferjem en sem igazan tudom milye n dozist kap, de hetfotol pentekig tartot! Remelem masodszorra majd nem lesz ilyen problemank!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 19. 14:5821.
    Nem akar tudomást venni a betegségéről.
    előzmény:
    tbeatrix (15)
     
  82. Torolt_felhasznalo_454526
    Torolt_felhasznalo_454526
    2004. Április 19. 14:5720.
    Nem tudom miért nem akarja, tényleg.
    régen az ilyen gyerekek sorsa rettenetesen szomorú volt: őket nevezték kreténnek. Szellemileg rettenetesen keveset fejlődtek, testileg elmaradtak, nyelvük kinn a szájukból. . . . szörnyű.
    Ma, amikor rendes hormonpótlás van, iylen nem fordulhat elő. Nem lehet hogy a doki úgy értette, olyanokkal akartok találkozni akiknál kifejlődött a hormonhiány???

    A lézerrel nem hiszem hogy kapcsolatban lenne, a nukleáris energiával elméletileg igen kicsi eséllyel ige, nem tudom mekkora dózist kap a férjed évente. . . .

    ez egy véletlenszerűen kialakuló szervhiány. . . . ezer szerencse hogy ma már tiszta hormonokkal pótolni lehet a működést. . . .

    Idősebb korban nem a mirigy teljes hiánya a baj, hanem általában jódhiányt vagy egy gyulladást követően pusztul el a pajzsmnirigy (teljesen vagy egy része) és kevés lesz a hormontermelés. A serkentő hormon túltermelése miatt megnő a mirigyállomány, ez okozza az említett panaszokat feszülés, fulladás, stb. . . .
    De idős korban is kellene pótolni a hormont szvsz. . .
    előzmény:
    tbeatrix (16)
     
  83. Torolt_felhasznalo_946536
    Torolt_felhasznalo_946536
    2004. Április 19. 14:5419.
    Szia! Nekem is pajzsmirigy alulmüködésem van. Nekem a 2. terhesség hozta ki. 1 éve született a 3. gyerekem. Nála külön szóltam, hogy nézzék meg a pajzsmirigy mükődést. Mindent rendben találtak. Nekem azt mondta a doki, hogy anyai ágon öröklödik a hajlam. Remélem nem lesz vele gondja. Nem tudom ilyen kicsi korban milyen tünetek lehetnek, ha nem jól müködik a pajzsmirigy?
    előzmény:
    tbeatrix (16)
     
  84. 2004. Április 19. 14:5218.
    Sziasztok!
    Én ugyan személyes tapasztalattal nem szolgálhatok, de januárban indítottam egy túlműködéses topicot egy ismerősöm miatt. Oda írtak alulműködéses betegek is, érdemes átböngészni, sok hasznos információt találtok. A topic elérhetősége: http://www. noklapja. hu/forumkifejt. php?id=74&forumid=21938
    Szóközöket ki kell venni.
    Ezen kívül mág hat topicot találtam a témában, azokról nem tudok semmit, mert nem olvastam, de azért azokat is megnézhetitek:
    Babázzunk / Terhesség és pajzsmirigy
    Éljünk egészségesen / Aloe Vera és pajzsmirigy
    Éljünk egészségesen / Pajzsmirigy
    Éljünk egészségesen / Pajzsmirigy
    Éljünk egészségesen / Pajzsmirigy sorvasztás
    Éljünk egészségesen / Pajzsmirigy sorvasztás

    Amelyik duplán van, nem tévedés, valóban kettő van belőlük.
    Remélem tudtam segíteni!
    Judi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2004. Április 19. 14:4917.
    az osszes dokik kitero valaszt ad! Mi arra gondoltunk, hogy a betegseg eredete talan osszefuggesben lehet azzal, hogy ferjem nuklearis dolgokkal foglalkozik , meg lezerrel. Meg ahol elunk, sok vegyipari es hadaszati gyar van?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2004. Április 19. 14:4716.
    szia delfin!
    remelem igazad van/lesz! Amikor megszuletett kisfiam, teljesen ketsegbe voltam esve, hiszen errol a betegsegrol sosem hallottam! Azt hittem orok eletre 50cm marad szegeny! Most atlag meretu sulyra es magassagra is es ket nyelven beszel!
    csak nekem az volt gyanus, hogy a doki miert nem akarja, hogy massal talalkozzunk, ahol hasonlo a problema?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2004. Április 19. 14:4515.
    Miert nem megy el anyukad masik dokihoz? VAgy specialistahoz? HAtha problemaja megszunne? Bar ha olyan kicsi az alulmukodes, akkor ugy tudom nem kezelik gyogyszerrel!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_454526
    Torolt_felhasznalo_454526
    2004. Április 19. 14:4514.
    beatrix, csajszika, ez két különböző eredetű betegség a babánál és az anyukánál. . . . :-) nem lehet összehasonlítani.
    Korrekt hormonpótlással semmi baja nem lesz a kisfiadnak, ne félj.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 19. 14:4313.
    Nem szed semmilyen bogyót.
    Bunki az orvosa nem ad semmit.
    Nem akar tudomást vennia "betegségéről".
    Sokszor veszekszünk emiatt.
    előzmény:
    tbeatrix (10)
     
  90. 2004. Április 19. 14:4212.
    Nekem is nagyon alacsony a vernyomasom. A szules utan csinaltattam egy vervizsgalatot en is, hogy miattam van e a problema. De nekem a pajzsmirigy ertekem teljesen jo lett.
    Akkor NAlatok a jo oldala a betegsegnek, hogy Te nem szulettel igy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 19. 14:4011.
    Nincs, vékony testalkatú.
    Vérvételből jöttek rá nagyon alacsony a vérnyomása, mint Nekem.
    előzmény:
    tbeatrix (10)
     
  92. 2004. Április 19. 14:3710.
    anyukadnak hogy derult ki? Nincs anyukadnak vele sulyproblemaja? L Thyroxint szed o is?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2004. Április 19. 14:369.
    Azt mondjak nem oroklodo, de ha a csaladban elofordult mar, akkor nagyonn ra az esely! Akkor miert nem oroklodo?!
    Igen jarunk dokihoz. Eleinte szinte hetente jartunk. Most felevente jarunk. Aprilis vegen lesz a kovetkezo vizsgalat. VAn egy vervizsgalat, meg a doki megvizsgalja a fiamat. Ritkan pedig rontgent csinalnak a labarol a novekedes miatt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2004. Április 19. 14:348.
    a doki szerint ha a szuletest koveto ket heten belul megkezdodik a kezeles, akkor nincs semmi baj. Igy tortent nalunk is. Mivel kisfiam megcsak keteves, igaz mar beszel kicsit; de nem igazan tudom, hogy van e valami problemaja a pajzsmirigye miatt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 19. 14:337.
    Mi se tudunk arról, h. a családban előfordult volna.
    előzmény:
    tbeatrix (5)
     
  96. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 19. 14:326.
    Jártok orvoshoz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360311 (2)
     
  97. 2004. Április 19. 14:315.
    Franciaorszagban elunk, itt -bar ugy tudom otthon is- a szuletest koveto negyedik napon a ritka betegsegeket kiszuro vervizsgalatbol derult ki, hogy pajzsmirigy alulmukodese van. Igazan en nem latok rajta semmi kulonoset. Mint a tobbi gyerek. A doki is azt mondja, hogy kezelve van, igy olyan gyerek, mint a tobbi. Igazan azt nem ertem, hogy miert nem akarja (legalabbis ugy tunik), hogy mas hasonlo problemas gyerekkel talalkozzunk?! szoval mas beteggel meg nem talalkoztam. NAlunk a csaladban senkinek sem volt amugy pajzsmirigy problemaja!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360311 (4)
     
  98. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 19. 14:284.
    Idősebb korában derült rá "fény".
    Igen, van hátránya belőle-sajnos.
    Sokszor fáj a torka, ott ahol a pajzsmirigy van, problémája van a hormonjaival , nem pontos -össze-vissza jön. . . tudod, mi?
    Gyengének érzi magát és feszült.
    A kisfiadnál hogy derült ki, van vmi hátránya belőle?
    előzmény:
    tbeatrix (3)
     
  99. 2004. Április 19. 14:223.
    Szia! ANyukad is igy szuletett, vagy idosebb korban allt le a pajzsmirigye? Van valami hatranya belole?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360311 (2)
     
  100. Torolt_felhasznalo_360311
    Torolt_felhasznalo_360311
    2004. Április 19. 14:182.
    Szia!
    Nekem az anyukám küszködik ezzel a gonddal.
    Mit szeretnék tudni?
    előzmény:
    tbeatrix (1)
     

Címlap

top