Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vetélés 6 hetesen

angyalka007
Létrehozva: 2010. december 20. 12:55

szeretném megkérdezni hogy volt -e valaki úgy hogy 6 hetes terhesen elvetélt de nem volt melette erős vérzés vagy görcs.

Sajnos most voltam orvosnál és már a terhességi teszt is negatív,de nem vérzek csak egy két csepp barnás valami van.Szinte biztos hogy már nincs baba,

A két ünnep között megyek hüvelyi Uh-ra.

Szép kis karácsonyi ajándék...

  1. 2010. december 20. 15:2926.

    Bocsánat, hogy ide pofátlankodom, de hátha valaki nekem is tud segíteni!

     

    Történet röviden: ( már van 2 kisfiam és én 29 vagyok) utoljára november elején volt menstruációm, azóta dec 13.-án volt valami pici, de csak egy napig! Ilyet még sosem tapasztaltam.  Azóta szinte minden nap fájt/fáj a hasam! Kettő negatív tesztet csináltam a hétvégén! Mi lehet ez?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. 2010. december 20. 15:2525.

    hát ahogy utána olvastam lehet már sokkal korábban elhalt ezért nincs vérzés és görcs.

    Hat hetes magzat nem tud felszívódni, és mivel a doki nem látta za Uh-n lehet hogy hamarabb elment.Ma már nincs mellfeszülés gondolom ez pár alatt elmúlik.

    8-án lett a teszt +, ma 20-a van.

    most árok hogy megjön vagy sem, mert még mindig semmi, de kicsit fájdogál a hasam.

    Januárban újra megpróbáljuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. 2010. december 20. 15:2124.
    Ja.... már csak 3 hónap és HAJRÁ!!! 
    előzmény:
    csupakéz (23)
    2010-12-20  15:19
  4. 2010. december 20. 15:1923.

    A gondolat a legfontosabb, amit írtál.

    Sajnálom a topic indítóját. Nekem is volt már így. Nem is egy...Sajnos. De én is arra gondoltam, hogy ennek nem szabadott megszületnie, mert valami probléma volt. És hát a természet szelektál....de ez jó is. Fel a fejjel! Látod, ennek ellenére nálunk most két gyerek várja a Jézuskát. Tényleg arra gondolj, hogy ott valami nagyon nem volt rendben! 

    előzmény:
    hangyacsek (10)
    2010-12-20  13:43
  5. Torolt_felhasznalo_276311
    Torolt_felhasznalo_276311
    2010. december 20. 15:0722.

    fel a fejjel!

     

    nagyobbik fiammal 6. vagy 7. héten volt egy pici vérezgetés, persze azonnal doki, aki közölte, ketten voltak, már csak egy van - most készül a diplomájára:)

     

    vigyázz magadra (nem bántani akarlak, de azt szokták mondani, ami nem életképes, inkább menjen...)

     

     

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  6. 2010. december 20. 15:0521.

    Gabi, ahogy az első sorokat olvastam, könny szökött a szemembe, de szerencsére a végére mosoly ült az arcomra.

     

    Én is sok mindenen mentem keresztül, mire megszületett a kislányom, aki holnap lesz két hónapos.

    előzmény:
    gabi1971 (20)
    2010-12-20  15:02
  7. 2010. december 20. 15:0220.

    Szia!

     

    En tavaly november vegen 9 hetesen veteltem el, mindenfele elöjel nelkül, görcsmentesen, de rettenetesen vereztem.

    A sors ironiaja volt, hogy aznap kaptam meg a kiskönyvemet.

    A korhazban az ügyeleten megneztek, de mar nem volt kisbaba. A sajat felelössegemre nem maradtam müvi tisztitason, vagyis nem hagytam, hogy kikaparjanak. A 6. erzekem azt sugta, ne hagyjam.

    Viszont naponta voltam a doktornömnel, aki allandoan verkepet csinaltatott, s a termeszet elintezte a dolgot, s tökeletesen rendbejöttem.

    Pont egy honap mulva megjött a verzesem, s nem egeszen ra ket hetre teherbe estem.

    A kisfiunk oktober 9-en született meg. 

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  8. 2010. december 20. 15:0119.

    Mikor a fiammal terhes lettem, már mi sem mondtuk meg, megvártuk, amíg van szívhang, okulván az előzőből. Most, hogy már megszületett, mindenki mondta, hogy nem akarták mondani, de nagyon aggódtak ők is, hogy ne legyen semmi baj. Főleg, mikor kiderült, hogy egy problémamentes terhesség után sürgősségi császár lesz belőle...

     

    Biztos, hogy Te is megtapasztalod ezeket a dolgokat (na nem a sürgősségi császrárt, hanem a babavárást), és talán már jövő karácsonykor veletek lesz egy pár hónapos egészséges baba!

     

    Az orvos meg lazán veszi, sok ilyennel találkozik:( A rosszabbja 12. hét előtt nem is veszi komolyan a terhességet....Mielőtt velem megtörtént volna, azt hittem, hogy tök ritka, de nem, talán a terhességek negyede végződik így, ami szerintem brutálisan nagy szám. Csak régen észre sem vették az ilyen korai terhességet, mert gondolták csak késik kicsit.

     

    Én hiszek abban, hogy mindennek megvan az oka, és nem lett volna jó egyikünknek sem, ha az a baba megmarad. Persze szoktam rá gondolni, és jó azt hallani tényleg, hogy így van jól, ahogy van. A férjemet múltkor kérdeztem, hogy ugye ugyanez a kisfiú jött volna hozzánk, mint aki jött, csak az előző test nem volt jó neki, és azért várt még...lehet, hogy gyerekes dolog, de engem megnyugtat, és hiszem, hogy így van!:)

    előzmény:
    angyalka007 (18)
    2010-12-20  14:44
  9. 2010. december 20. 14:4418.

    de jó ezt olvasni, mindenki azt mondja nem kell fórumokat olvasni, de ilyenkor olyan jó a biztató szó.

    mi sem terheljük a családot karácsony elött 4 nappal, a bátyáméknál is kisbaba van nem rég született, így most megpróbálom magam összeszedni és tovább folytatni a vitamin kúrát.

    gondolom mivel a doki az Uh nem látott még semmit nem is kell majd kórházba menni, csak a cisztának kell felszívódni. Lehet hogy már az 5 héten felszívodott.

    A furcsa az volt hogy ő sem csinált belőle nagy ügyet, annyit mondott hogy majd menjek el a hüvelyire, mert az náluk nincs, és a következő hónaptól lehet újra próbálkozni, nem kell semmi vizsgálat.

    Olyan mintha megsem történt volna......neki.

    Köszönöm a sok kedves szót!

    előzmény:
    hanbari (17)
    2010-12-20  14:39
  10. 2010. december 20. 14:3917.

    Nálam is ez volt, hogy senki nem mondott semmi biztosat. Ez volt a legszörnyűbb benne.

     

    Én is úgy tudtam megbékélni vele, hogy inkább ilyen kis korban történjen, mint sokhetesen, illetve hogy biztos, hogy valami miatt nem volt egy egészséges terhesség, ezért nem maradt meg a baba. Várt egy tökéletes testre. Meg is lett, mostmár 5 hónapos, és éppen alszik:)

    előzmény:
    angyalka007 (7)
    2010-12-20  13:25
  11. 2010. december 20. 14:3116.

    latod, mindenkinek nagyon hamar meglett a baba.

    a csaladnak mi sem mondtuk el semmit masfel evig, aztan egyszerre szembesultek mindennel. veteles utan azt mondta a dokim, hogy fekudjek be a korhazba a kovetkezo verzes utan, kivizsgalas ez-az(a paromnal is elkezdtek), mar az elso lepeseken tul voltunk. es akkor szoltam a szuloknek, munkahelyen, mert nem tudtam volna titkolni a korhazbanfekvest(napi szinten tartjuk a kapcsolatot, egy varosban elunk). mire megvoltak a szukseges papirok a korhazbafekveshez es mindenhol beharangoztam, arra alkottam 2 csikot!

    ugyhogy felkeszitettem oket megyek korhazba. a kovetkezo hir az volt, hogy babat varok. szoval kar volt az utolso hajraba beavatni, mindenki aggodott foloslegesen(ezert nem is szoltunk mikor nekialltunk probalkozni).

    kivanom, hogy Nektek is minnel hamarabb meglegyen a baba, addig is hasznaljatok ki az Unnepeket(ha masra nem, toltsetek idot egyutt, hamarosan ritka kincs lessz!). en sajnos sok idot toltottem onsajnalattal, utolag mar nagyon banom, de akkor nagyon beleeltem magam!

    előzmény:
    angyalka007 (15)
    2010-12-20  14:18
  12. 2010. december 20. 14:1815.

    igen csak az a baj hogy a doki meg azt mondja ugy se lát semmit 5 hetes terhesen, így nem tudja előre megmondani rendben lesz -e minden.

    Nyáron műtöttek endoval, és a bal oldali petevezeték el van záródva.

    egy kicsit fel voltunk készülve a bajra, pont a bal oldalon volt a peteérés, féltünk nehogy méhen kívűli legyen vagy épp ellegyen akadva a petevezetékbe.

    amint olvasom jó páran vagytok akik vetélés után pár hónapra rá terhebe esett, olyan mintha a szervezet gyakorolná a terhességet. Szóval megpróbálok + gondokodni, és tovább reménykedünk.

    A két ünnep között megyek hüvelyi Uh-ra mert van egy kis ciszta is, a doki szerint ez a hormonális változás maitt lehet.

    A családnak meg se mondjuk karácsonyra.

    előzmény:
    anuwen (12)
    2010-12-20  13:58
  13. Torolt_felhasznalo_190329
    Torolt_felhasznalo_190329
    2010. december 20. 14:1814.
    Még annyi, hogy az első terhességemet 2004. december elsején veszítettem el, aztán a következő karácsonyon már velünk volt a kisfiam.
    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  14. Torolt_felhasznalo_190329
    Torolt_felhasznalo_190329
    2010. december 20. 14:1513.

    Tudom, hogy ilyenkor nehéz vigasztalót írni/mondani, de azért...

    Hat évvel ezelőtt hat hetes terhesen vetéltem el egy ikerterhességet - műtéti befejezése volt. 

    Három hónap múlva már vártuk a kisfiunkat, aki kilenc hónapra, teljesen egészségesen született. 

    A második terhesség első tizenkét hetében gyógyszert kellett szednem és persze fokozottan vigyázni magamra és rá, de amúgy problémamentes várandós időszak volt. 

     

     

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  15. 2010. december 20. 13:5812.

    Nagyon sajnálom. velem is megtörént. kb. a 7 héten mentem orvoshoz. ahol csak az üres petezsákot állapították meg. nem volt sem görcs, sem vérzés. csak nem fejlődött ki szegány. két napra rá műszeres befejezés. de azóta megszületett a kislányom, aki már 9 hónapos.

     

    azt tudom ajánlani, ha következőte pozitív lesz a teszted, gyorsan menj orvoshoz és írass gyógyszert,hogy megmaradjon a baba.

     

    sok szerencsét következőre!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. 2010. december 20. 13:5011.

    Sziasztok!

     

    Holnap lesz missed ab. műtétem 7 hetesen. Múlt hétfőn minden rendben volt, szabályos szívhang, szabályos méret. Szerdán lelassult szívműködés, méret ugyanaz. Pénteken lelassult szív, összeesett petezsák.

    35 évesen első baba lett volna...

     

    Boldogabb karácsonyt nektek!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. 2010. december 20. 13:4310.

    Én hat hetesen láttam dobogni a szívét (illetve a kezdeményét, a szívcsövet), 9 hetesen már nem élt - a mérete alapján legalább két hete! És semmi, de semmi jele nem volt, egy csepp vér, egy apró görcs se, semmi.

    Ez volt az első babám - azóta van négy egészséges gyerekünk. Ezt csak biztatásképpen mondom...

    Az ilyen korai vetélésnek nagyon sokszor valami genetikai deformitás az oka, vagyis életképtelen a magzat. Ha erre gondolsz, talán kicsit könnyebb elbúcsúzni tőle. És már most kezdj vigyázni a következőre! :)

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  18. 2010. december 20. 13:299.

    szia,

    sajnalom, ami tortent.

    masfel ev probalkozas utan vegre pozitiv teszt, ra 2 napra bevereztem, es nem maradt semmi, nem kellett muvi uton befejezni. 5 hetes voltam ekkor, kb egy fel napig tarto verzesem volt, az sem eros, gorcs nelkuli.

    kovetkezo honapban megint 2 csik, dokim szerint ugysem marad meg, most epp deli alvas helyett a kicsi gesztenyet enekli a szobajaban, 2 eves 7 honapos, leany. sot, a mellette levo szobaban a 10 honapos fiam alszik:)

    szoval fel a fejjel!

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  19. 2010. december 20. 13:298.

    Szia!

    Sajnálom a Veled történteket, bár tudom ez most nem vígasztal.

    Nekem 6 hetesen halt el a terhességem, de csak a 8. héten kezdtem reggel barnázni egy kicsit, majd délután az uh-n megállapították, hogy csak egy petezsák látszik, estére pedig el is ment a babánk, másnap pedig műszeres befejezés volt.

    A pozitív az egészben, hogy 2 hónap múlva terhes lettem és megszületette a kicsi lányunk, aki most már 2 éves.

    Sok erőt és kitartást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  20. 2010. december 20. 13:257.

    péntek óta van pár csepp barnás világos piros csepp, de ma amikor a doki megvizsgált a vattán már vér volt, és a teszt is negatív, tehát a napokban történt valami. most semmi.

    8.-án és 9 .-én is volt + tesztem 3 is, a múlt héten voltam dokinál azt mondta még nem lát semmit, de a terhesség tünetei egyértelműek.

    Borzasztó érzés ma akartuk bejelenteni a családnak karácsonyra.

    előzmény:
    Melis (6)
    2010-12-20  13:22
  21. 2010. december 20. 13:226.

    Szia!

    Sajnálom a mi veled törént!  Én is átéltem 2006 nyarán! Én 8 hetesen vetéltem el, de én nagyon erősen görcsöltem és ömlött belőlem a vér! Még mensi mennyiségűen sem vérzel/véreztél? Mert a vetélés mindenképp vérzéssel jár ha többel nem de annyival mindenképp mint amikor mensizel!! Volt amúgy pozi teszted? Én is barnázni kezdtem aztán 3-4 nap múlva indult meg a vérzés!

     

     

    2008 januárban eészséges kisfiam született, most pedig 24 hetes kismama vagyok a hugival!! Úgyhogy fel a fejjel!  

     

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  22. 2010. december 20. 13:175.
    Semmilyen vérzés vagy görcs nem volt. Baba 5-6 hetesen halhatott el, a 11. héten volt pár csepp vérzés, másnap műtöttek meg.
    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  23. 2010. december 20. 13:114.

    Igen, sajnos nekem is volt ilyen. Barnás vérzés volt, kaptam gyógyszert meg pihentem, de nem maradt meg a baba.

     

    A következő terhesség (3 hónap múlva) viszont problémamentes volt.

    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  24. 2010. december 20. 13:063.
    Szia! Nekem sajna több vetélésem volt, és egyiknél sem volt erős görcs, egyiknél, csak kis szivárgás, másiknál egy éjjel kicsit több vér, de az sem niagara, de azzal mentünk a dokihoz. Bónusz az elsőnál nem is tudtam hogy  terhes vagyok, mert mensiztem is, és rá két hétre ismeretelen eredetű kis vérzéssel mentem dokihoz, aki UH-n semmit nem  látott, még haza is küldött, hogy hát nem tudja mitől vérzek, majd elmúlik, vagy ha erősödne menjek vissza. (Üigyelet- szombat) hátfőn voltam a saját dokimnál, ő mondta hogy nyomjak egy terhs tesztet, hát az meg pozi lett. Másnap bementem vérvizsi, irtó magas HCg de máhnyálkahártya már csak 1mm. Műsna megműtöttek kontroll uh után. Rosszul sem voltam semmi, kis színes folyás, kis vér, de mág csak mensi szerű sem. De ha etrhes tesztet m ár negatív, akkor lehet nem is kell, műszeresen befejezni, kiürült magától. Sajnálom, hogy ez történt, de fel a fejjel, lesz ez másképp is majd a jövőben!
    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55
  25. 2010. december 20. 13:032.
    Igen, nekem hasonló volt. Igaz, ahogy megtudtam, hogy elhalt a baba, másnap elkezdtem vérezni.
    előzmény:
    angyalka007 (1)
    2010-12-20  12:55

Címlap

top