Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztro-show?!

sadri85
Létrehozva: 2010. augusztus 11. 17:54

Szervusztok!

Megy az egyik kereskedelmi csatornán ez a betelefonálós műsor, és bár (pont az ilyen értéktelen műsorok miatt) nincs TV-m, de nyaraláskor volt szerencsém bele-bele nézni.

És amikor azt kérdezi a telefonáló, hogy "várható változás anyagi téren?", akkor legszívesebben bekapcsolódnék a beszélgetésbe, és megmondanám neki, hogy amíg ilyen kóklerekre pazarolja a pénzét, addig nem! Amíg ilyen naív, hogy beveszi ezeknek a csalóknak a hülye dumáját!

Nem arról van szó, hogy én nem hiszek dolgokban. Van kártyavető ismerősöm, akiben bízom, mert már tényleg bizonyított, és gyerekkorom óta ismerem, és pont tőle tudom, hogy csak így telefonon nem lehet jövendölni, legalábbis nem így ismeretlenül. Meg amúgyis, amilyen válaszokat adnak, annyira átlátszó, komolytalan, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy veheti ezt be valaki?!

  1. Torolt_felhasznalo_662699
    Torolt_felhasznalo_662699
    2010. augusztus 11. 19:472.
    Senki sem ir?
    előzmény:
    sadri85 (1)
    2010-08-11  17:54
  2. 2010. augusztus 11. 19:533.

    én is láttam 1-2 részt belőle, és én fel vagyok háborodva.

     

    valakinek konkrétan azt mondta, hogy a betelefonáló ne aggódjon a lánya miatt, jól van, olaszországban gogo-táncos. nagyon durva, nem?

     

    meg vkinek azt mondta, aki felhívta, hogy terhes-e, simán mondta h igen, de el fog vetélni.

     

    ilyeneket azért nem tudom h képes mondani.  annyira látszik h kamu az egész.

     

    akinek alacsony a vérnyomása, annak ajánlott. garantáltan felviszi...

    előzmény:
    sadri85 (1)
    2010-08-11  17:54
  3. 2010. augusztus 11. 20:094.

    Jajj, pont ma láttam véletlenül...Lominit

    Azt mondja "köszönöm, hogy visszaigazolta a tisztánlátásomat"

    Eszembe jutott, hogy telefonálok és azt mondom neki, "én is tisztánlátó vagyok, és látom tiosztán, hogy őn egy csaló" kérem igazplja vissza a tisztánlátásomat!!!!

    És a nyugdíjasok tömege telefonál az emeltdíjas számokon, és kérdezi, hogy mit lát!!!

    úristen, lehet hogy egész hónpban nem esznek, hogy meghallgassák, azt amit én is el tudnék mondani....hogy fáj a kedves csípője, ugye nehezen mozog, bizony van egykis túlsúly, stb....minden olyasmi, ami egy bizonyos kor után előjön....és kajálják, őrület:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_662699 (2)
    2010-08-11  19:47
  4. 2010. augusztus 11. 20:125.

    Örülök, h nem csak sztem vérlázító.

    Van, hogy nem is vet kártyát, csak fejből mondja. És igen, ilyen konkrétumokat. Pl az egyik nő kérdezte, hogy milyen lesz a kapcsolata az új párjával.Erre a kuruzsló:

    - Nagyon boldogok lesznek, sőt lesz még 3 gyerekük!

    - Dehát már 45 éves vagyok és van két felnőtt gyerekem!

    - Hát... az új párja hoz két gyereket az előző házasságából, és még lesz egy közös gyerekük. De ne aggódjon, a párja gyerekeit a volt felesége fogja nevelni

    Na akkor mondtam magamban, hogy bmeg, ezek mindent ki tudnak találni.

    Egyszer úgy felhívnám egy kamu szöveggel, aztán minden válaszára rácáfolnék, hagy égjen a feje, vegye már észre magát.

    Csakhát nem költenék ilyesmire...

    előzmény:
    wikiii (3)
    2010-08-11  19:53
  5. 2010. augusztus 11. 20:186.

    Ja, és felelőtlenül hazudoznak, hogy "sajnos ne reménykedjen, nem fog felépülni a fia" meg ilyenek. Legalább a reményt hagyják meg, hamár hisz benne a telefonáló, hiszen a hit a lényeg.

    Meg ez a Lomini ilyenek mond, hogy "garantálom, hogy így lesz". Szóval még garanciát is vállal, beszabehu!

    Azt bírom még, mikor mozgatja fel-le a kezét, közben meg számol, hogy "5-4-3-3-2-1-1" és ezzel megszüli a választ.

    előzmény:
    Moolly (4)
    2010-08-11  20:09
  6. 2010. augusztus 11. 20:237.

    Engem is idegesít, hogy lassan már nem lehet normális műsort nézni a tv-ben.

    Ráadásul nem csak ezen a csatornán megy, hanem másik kereskedelmin is, csak ott ezo tv a neve.

    Meg megy egy harmadik csatornán is...

    Nem tudom ki hiszi el, hogy tv-n keresztül majd megmondják neki a tutit. A másik kedvencem a szintén betelefonálós jóslás, de nem tv-ben hanem honlapokon hírdetik magukat.

    előzmény:
    sadri85 (1)
    2010-08-11  17:54
  7. 2010. augusztus 11. 20:288.
    Gusztustalan, hogy ilyet megengednek. A legelkeseredettebb embereket használják ki, akiknek se pénzük, se reményük. Nincs így is elég gondja az országnak. Mindenkit pénzelünk, most még ezeket is. Pfuj
    előzmény:
    *yasmine* (7)
    2010-08-11  20:23
  8. 2010. augusztus 11. 20:489.

    sziasztok!

    pont ma akartam én is ezzel kapcsolatban topikot indítani

    szerintem is vérlázító, hogy ilyenekkel hülyitik az embereket.......

    de én szoktam nézni! méghozzá azért mert marha jókat tudok rajta röhögni

    na,nem azon, hogy szegény reményt vsztett nyugdíjas betelefonál és próbál segítséget kérni. hanem mikor 25,40 évesen betelefonálnak és kő keményen elhiszik a sok baromságot amit Lomini a tisztánlátó , aki az Úrtól kapja az üzenetet mond neki!

    Úgy látszik már Mikike és Esztike nem volt elég primitív,kellett valami sokkal primitívebb........

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  9. 2010. augusztus 11. 20:5210.

    Én is azért néztem, mert jókat röhögtem, hogy mennyire komolyan veszik magukat ezek az emberek. Ezek nem félnek kimenni az utcára? Nehogy megtámadja őket egy nyugdíjas, hogy a fél nyugdíját ráköltötte erre a baromságra, aztán mégse jött be a jóslat...

    Meg milyen neveik vannak: Lomini, Főnixia, Anima.... jaj Istenem.

    előzmény:
    SCHMI18 (9)
    2010-08-11  20:48
  10. 2010. augusztus 11. 20:5811.

    mikor először láttam nem akartam elhinni, hogy ilyen van és ez menni fog?!

    de ez kell a kispénzű magyarnak!

    mindenki sír, hogy nincs pénze.....de Lominit hívni 375 ft-ért/perc arra nem sajnálják a pénzt.

    komolyan mondom, ha erre ekkora kereslet van, nyitok egy jósdát

    ennyi sületlenséget és általános baromságot én is el tudok mondani bárkinek!

    előzmény:
    sadri85 (10)
    2010-08-11  20:52
  11. 2010. augusztus 11. 21:0912.

    hát sztem evvel nagyon jól lehet kaszálni. csak az embernek legyen hozzá gusztusa.

     

    én biztos nem tudnám így átvágni az emberket. a pofámról lesülne a bőr.

     

    és tényleg az van, hogy annyira konkrét dolgokat mondd.. h az eszem megáll.

     

    pl. kérdezte vki h eladja e a házát, mer hirdeti. és azt válaszolja, h ebben az évben biztosan nem. talán majd áprilisban, de vigye lejjebb 10%-kal az árat. meg konkrétan megmondja h ki fogja megvenni... nagyon durva.

     

    de a legdurvább amit láttam, h egy nő kérdezett a fiáról és a kapcsolatairól, és a lomini azt mondta neki, h a fia homoszexuális.

     

    nem is baj, h mostantól nem tudom nézni, mert csak ideegbajt kapok. néha én is kíváncsiságból odakapcsoltam, de csak felhúzott..

     

    nekem is azt jutott eszembe, h az lenne a jó ha felhívná valaki és jól leoltaná, vagy minden válaszára tagadna :D

    előzmény:
    SCHMI18 (11)
    2010-08-11  20:58
  12. 2010. augusztus 11. 21:1913.

    Ha gazdag lennék, talán, de csak talán nem sajnálnék pénzt kidobni rá, és jól megszí**tnám őket. Persze nem sokat érne, de azért vicces lenne

    Szerintem azért mondanak ilyen konkrétumokat, mert így hihetőbb. Az emberek azt gondolják, hogy ha ilyen pontosan megmondta, akkor nem lehet hazugság. ILYET nem talál ki az ember, hiszen egy olyan világban élünk, ahol nem vernek át minket, mert az biztosan észrevennénk...

    előzmény:
    wikiii (12)
    2010-08-11  21:09
  13. 2010. augusztus 11. 21:2914.

    A szí**tásról ez a videó jut eszembe, szerintem nagyon király a Szakáll Miki:

    Kivel játszom?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  14. 2010. augusztus 11. 21:4315.

    Eszembe jutott, hogy telefonálok és azt mondom neki, "én is tisztánlátó vagyok, és látom tiosztán, hogy őn egy csaló" kérem igazplja vissza a tisztánlátásomat!!!!

     

    Hát ezen nagyon jót nevettem!!!!

     

    Képes megjósolni, hogy a kisbaba hány kilóval fog születni, még grammra pontosan be is határolja ESZEM MEGÁLL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Moolly (4)
    2010-08-11  20:09
  15. 2010. augusztus 11. 22:2416.

    Hát jó nagy baromság az egész, az igaz. Viszont többen írtátok, hogy visszakérdez, aki betelefonál. Én egyszer-kétszer néztem bele, és az tűnt föl legelőször, hogy azonnal megszakítják a betelefonálóval a vonalat, amint adásba kerül. Nehogy még csak reagálni is tudjon szegény feje. :) Hát így meg aztán marha könnyű nyomni a vakkert.

    De lehet, hogy nem ugyanazt a műsort néztem.

    előzmény:
    sadri85 (1)
    2010-08-11  17:54
  16. 2010. augusztus 11. 22:2617.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  17. 2010. augusztus 11. 22:3918.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  18. 2010. augusztus 12. 06:5519.

    Én 100 %-ig szkeptikus vagyok; ha valamivel ki lehet kergetni a világból, akkor az az ehhez hasonló kuruzslós sz@rságok

     

    Dobtam egy hátast, amikor megláttam a tv-ben, hogy mi is megy... ráadásul egy országos kereskedelmi csatornán! Úgy látszik van rá igény, nem is kicsi. Ha ez kell a népnek, hát megkapják! Sajnálom a sok hiszékeny embert, akik bedőlnek ennek a hazug szemfényvesztésnek, az RTL meg közreműködik benne...

     

    Akkor a Szakál Miki/Valkó Eszti által vezetett műsor már nem is lesz? 

    előzmény:
    sadri85 (1)
    2010-08-11  17:54
  19. 2010. augusztus 12. 11:3420.

    Szerintem ők csak nyári szünetre mentek. Szerintem.

    Mondjuk engem Valkó Esztertől is a hideg ráz...

    előzmény:
    Qtyi (19)
    2010-08-12  06:55
  20. Torolt_felhasznalo_244738
    Torolt_felhasznalo_244738
    2010. augusztus 13. 21:3521.
    a tv2-re a profession-on kersték a jósokat
    előzmény:
    sadri85 (1)
    2010-08-11  17:54
  21. 2010. augusztus 15. 11:3022.
    Francba, miért nem jelentkeztem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_244738 (21)
    2010-08-13  21:35
  22. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2010. augusztus 16. 18:5823.
    Mindenki jó valamire . Ha másra nem elrettentő példának
    előzmény:
    sadri85 (1)
    2010-08-11  17:54
  23. 2010. augusztus 17. 13:1824.

    hali!

    nézi valaki a mai asztro show-t?

    ez bődületes, amit ez a faszi mer mondani, tanácsolni az embereknek!!!!

    csodálom, hogy nem verték még nyakon!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  24. 2010. augusztus 17. 18:0225.
    mér, mit mondott?
    előzmény:
    SCHMI18 (24)
    2010-08-17  13:18

Címlap

top