Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Székrekedés, emésztés

Jéglány
Létrehozva: 2010. május 16. 01:21
Helló!
27 éves lány vagyok, és világéletemben kínlódtam a \"nagy dologgal\".
Kipróbáltam a világon mindent, de eddig még semmi nem segített.
Van, hogy 3-4 napig nem látogatom meg a trónomat ez ügyben. És aztán végül megjárom a pokol minden bugyrát.
Hallottam már olyan tanácsokat, hogy egyek sok rostot. Na ez megvolt, és a helyzet még rosszabb lett. A 3-4 nap módosult 5-6 napra. (hozzáteszem, hogy ha tésztát eszem, akkor megy a hasam.)
Volt olyan is, hogy magvakat fogyasszak. Ebben az esetben nem történt se jó, se rossz változás.
Már csináltam néhányszor olyan turmixokat, hogy ha leírnám mi volt benne, azonnal elszaladnátok wc-re, de nálam még csak egy kis bélmozgás sem indult be.
Egy kolleganőm javaslatára vettem keserűsót, beletettem 2 deci vízbe, és vártam a csodát, mert állítólag műtétek előtt ezzel szabadítják meg az embert a fölösleges maradványoktól odabent.
A helyzet az, hogy nem történt semmi.
Aztán csináltam egy dupla adagot. Szintén semmi.
Végül egy tripla keserűsós víztől volt egy kis produkció.
Legutóbb a ricinusolajat próbáltam ki, a hatás a szokásos volt: semmi....
Ha valaki esetleg hallott már ilyesmit, vagy tud valami \"tuti receptet\" szélsőséges bajaimra, kérem, írjon!
Köszönettel
Jéglány
  1. 2010. május 16. 11:1226.

    Nekem is vannak problémáim,melyektől naponta szenvedek..

    Haspuffadás,felfúvódás érzés a végtelenségig.

    Nekem a Fenoftalein tabletta segít,kb. 2 nap múlva van eredmény, de ugy hogy utána egész nap wc-re járás.

    Nekem is volt olyan 1 hetes balatoni tábor, ahol semmit nem tudtam produkálni 1 héten át! Együttérzek veled,én is naponta kísérletezek.

    Szűztea kapszula is jó, amig hozzá nem szoksz.

    Egyél sok meleg! levest!  A forró meghozza!

    És jó még az  olajos mag, főként a sós mogyoró!

    Remélem segítettem

    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  2. 2010. május 16. 11:2927.
    Ja tényleg, szűztea-kapszulát én is szedek.
    előzmény:
    exoticb (26)
    2010-05-16  11:12
  3. 2010. május 16. 11:3928.

    Leírnád úgy kb. miket szoktál enni?

     

    Szerintem nem az a megoldás, hogy különböző hashajtókat szedsz, hanem, hogy a táplálkozásodon, életmódodon változtatsz. Hosszútávon ez a jobb.

     

    Ehhez viszont jó lenne tudni, miket eszel.

     

    Mit jelent az, hogy eszel rostot? 

    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  4. 2010. május 16. 12:0029.

    En 15 eves koromtol "kinlodom", 20 evig csak hashajtoval volt eredmeny, az orovos siman midig csak ezt irta fel.

     

    Aztan megijesztett egy masik orvos, hogyha igy folytatom nemsokara mar nem lesz semmilyen termeszetes belmukodesem.

     

    Azota kb. 10 eve, etrend modositassal probalkozom, tobb kevesebb sikerrel, de mar hashajto nem kell SEMMILYEN!

     

    Sok gyomolcs, nekem a paradicsom jo, sav,kaposzta szinte naponta,...sok folyadek, de nalam ez nem tobb, mint 1,5 l /46 kg vagyok, szerintem a 3 l nagy testsulyu embernek kell/.

     

    Irta mar valaki a PSYLLIUM-ot ,ez tiszta 98 szazalekos novenyi rost, ebbol en ket teaskanallal teszek egy pohar jodhurtba es iszok utanna min. 2,5 dcl vizet. Igy kb. masnaponta eljarok es siman kinlodas nelkul,....ja es tudom, hogy nem a legegeszsegesebb, de ehgyomorra egy nagy bogre kave, ez egy kicsit "megpiszkalja" az epet es ez is segit.

     

     

    Sok sikert, de semmi hashajto meg asvanyviz formajaban sem, csak nagyon ritkan

    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  5. 2010. május 16. 12:2230.

    A savanyu kaposzta tenyleg eleg  hatasos :)). Probald ki meg az aztatott lenmagot/vizben par orat aztatni/.sok folyadek,zoldsegek.oliva olaj/van aki le tudja nyelni/minden nap egy evokanal.

    Ami tuti befuto: aszalt szilva,barack.Amikor a babam kuszkodott a kakival, en ettem meg par szem aszalt szilvat/szoptatassal atment /,neki is segitett:))

    Sok sikert! :)

    előzmény:
    Jun0 (29)
    2010-05-16  12:00
  6. 2010. május 16. 12:3031.

    Szia, minden étkezésedet gyümölccsel indítsad, és utána fél óra múlva folytassad a többivel.

    Ha nem is egy nap alatt, de biztosan megoldódik a problémád, ha betartod.

    Kívánom, így legyen!

    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  7. 2010. május 16. 12:3132.
    Megvan a kellő, napi folyadék beviteled?
    előzmény:
    Bauzi (31)
    2010-05-16  12:30
  8. Torolt_felhasznalo_561110
    Torolt_felhasznalo_561110
    2010. május 16. 12:3633.

    Szia!

    Én szüzteakapszulát veszek reggel és este 1-1 szemet.Garantál siker!

    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  9. 2010. május 16. 12:4134.
    sok sok lekvar esetleg? vagy kompot?
    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  10. 2010. május 16. 13:1235.
    oxytarm én terhesen is szedem és tökéletes( nem hashajtó)!
    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  11. Torolt_felhasznalo_700181
    Torolt_felhasznalo_700181
    2010. május 16. 13:3136.
    szenna tea, gyógyszertárban kapható, tiszta gyógynövény. eddig még midnenkinek segített.
    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  12. 2010. május 17. 11:5837.
    A kompót és a lekvár is még jobban "berekeszt"
    előzmény:
    colazione (34)
    2010-05-16  12:41
  13. 2010. május 17. 11:5938.

    Napi 3-4 liter folyadékot iszom.

    Minden nap eszem főtt ételt és zöldséget gyümölcsöt.

    Én vagyok maga a megtestesült helyes táplálkozás. 

    előzmény:
    Bauzi (32)
    2010-05-16  12:31
  14. 2010. május 17. 12:0039.

    A savanyú káposzta totálisan hatástalan. Már tejjel is ettem a savi kápot, de a hatás elmaradt. :)

    Az a baj, hogy már minden ilyesmit, hogy zöldség, sok folyadék, már letudtam. 

    Az aszalt szilvát már többen ajánlották, tonnaszámra fogyasztom, de a jó ízén kívül mást nem tudok róla mondani. 

    előzmény:
    trumpi25 (30)
    2010-05-16  12:22
  15. 2010. május 17. 12:0340.

    Nem szedek hashajtókat. Épp ez a bajom, hogy nem akarok semmilyen jellegű gyógyszer szedni, mert nem szeretném.

    Reggelire zöldséget eszem, vagy gyümölcsöt. Ebédre levest, vagy valami főtt ételt, szintén valami zöldséggel. Vacsorára meg valami könnyűt. Tejet, müzlit, magvakat.

    Az életmódváltoztatás már megvolt többször is, csak a hatás maradt el.

     

    Azt is mondják, hogy a sok mozgás segíti a bélmozgást.

    Na nálam nem....

    előzmény:
    Rencuska (28)
    2010-05-16  11:39
  16. 2010. május 17. 12:1341.
    es az orvost mar kiprobaltad?
    előzmény:
    Jéglány (40)
    2010-05-17  12:03
  17. 2010. május 17. 12:1442.

    " duphalac szirup,"

    Ez mi? A neve  szirupnak?

    előzmény:
    *Tiara (4)
    2010-05-16  04:36
  18. 2010. május 17. 12:2943.

    A senna alhasi vérbőséget (görcs) okoz.

    A kutyabengekéreg nem okoz alhasi vérbőséget. Várandósok is ihatják.

    A tamarine eredeti (olasz) lekvár is jó.

    Az utánzatat tamarin tartalmaz senna-t.

    A hajhajtókat változtatni kell.

    A te esetedben, orvosra van szükséged.

    Meg kell mondanom, hogy engem még a kórházi nemtudommilyennevű kis hashajtó flakkon sem rezzent meg.

    Valóban a pajmirigy alúlműködés is okoz renyhe bélműködést, és csontritkulást is.

    Úgy, hogy lehet fohászkodni...mindennapi...add megnekünk ma...

    előzmény:
    Jéglány (1)
    2010-05-16  01:21
  19. Torolt_felhasznalo_293408
    Torolt_felhasznalo_293408
    2010. május 17. 12:2944.

    Nekem ugyanez volt a problémám. A doki néni először nekem is a sennalevél/anyalevél teát ajánlotta de ezt szigorúan csak alkalomszerű használatra... bár olyan rossz az íze, hogy csodálom hogy azt aki rá tud szokni....

     

    Viszont ami nekem rendszeres használat mellett bejött az a lenmag....olcsó, imádom ropogtatni és elég belőle napi egy kávéscsésze (nekem! legalábbis) és minden nap naaagy eredmények várhatók...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. május 17. 12:3245.

    Amit leírtál, valóban érthetetlen, hogy ennyire nem működik nálad semmi.

    Addig menj el orvoshoz, míg komolyabb bajod nem lesz.

    Proktológus.

    előzmény:
    Jéglány (40)
    2010-05-17  12:03
  21. 2010. május 17. 13:1846.

    igen, ez a neve: DUPHALAC gyogyszertarban recept nelkul lehet venni. Ha gyerek szedhette, akkor felnottnek sem art, de hatekony. nem azonnal, hanem kuraszeruen. nekunk anno azt mondta a dokineni, hogy min. 3 honapig szedje, mert bar hamar van hatasa, azert be kell allni a szervezetnek, no meg nem art megszokni sajat maganak psuichesen is, hogy minden nap legyen produktum:) Sok sikert!

     

    Irtak meg itt a P. betus noveny orlemenyet, mindjart rakeresek azt is dokik ajanljak,, pillanat!: 

    itt egy link  gyogyszertarban van poralakban, es talan joghurtba erdemes keverni. Itt olvashatsz orvosi es felhasznaloi velemenyeket is. Ezt nem ismerem, csak talaltam, de talan nekem sem artana egy kura:)

    előzmény:
    rupcsi (42)
    2010-05-17  12:14
  22. 2010. május 17. 15:5747.
    Ez engem is érdekelne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2010-05-17  15:45
  23. 2010. május 17. 17:0248.

    Szia!

    Mit szeretnél tudni?

    előzmény:
    nemszeretem (47)
    2010-05-17  15:57
  24. 2010. május 17. 18:3949.
    Miben segít a kinez?
    előzmény:
    milagros19 (48)
    2010-05-17  17:02

Címlap

top