Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Éden kert

Timacs
Létrehozva: 2010. március 1. 12:58

Sziasztok!

 

Ide várok mindenkit aki szeret a kertben matatni.

Az első napsugarak megjelenésével én egyre többet gondolok a kertészkedésre.

Már elültettem a petúnia és az őszi rózsa magokat, és hamarosan a paprika és paradicsom is földbe kerül.

 

Ti miket csináltatok?

Miket fogtok ültetni?

  1. 2018. február 24. 09:3015576.

    Milyen egyszerű lenne cserélni.Nekem pedig hízni kellene.


    A Mátra lánykám kedvenc helye talán sikerül a tavasszal eljutni arra felé.


    Nagyon jót tenne neki kimozdulni a bánatból.Talán még talizni is sikerül és fotózni.


    Bizakodjunk.


    Küldök még hóembert hátha használ és hó is jön nemcsak hideg.

    előzmény:
    maci6609 (15575)
    2018-02-20  16:18
  2. 2018. február 20. 16:1815575.

    Sziasztok!


    Bizony ez így van, egyre több az érzékeny gyomrú emberke napjainkban és addig jó, még bármiből, bármennyit ehetünk..ha már nem, változtatni kell ugye...még nehezebb ha több emberről van szó és egy embernek kell csodát mívelni...na nálunk ez van, és nem fogok!!!Majd remélem megoldja saját problémáját ahogy tudja...:) Mert én magam az én étkezésemen változtattam már egy hete, bár néha elcsábulok, de muszáj kevesebb szalámit és húst ennem, ez van...nem szabad már híznom....bumm....ilyen sem volt még életemben...:(


    A hó helyzet....esik is meg nem is, lesz is meg nem is, hideg is jön, meg nem is....na ezekből kiindulva itt plussz van, szakad a hó és olvad, mert meleg van ugye, de csak kis szemekben..megint sár van!!!


    Máshol akár fél méterest is mond, meg már lehullott 15 centi és főleg a Dunántúlt érinti...de ahogy hallom akár Zalában is havazhat a héten..meg mond mínusz kilencet, de itt már többen mínusz 15-ről beszélnek kiderül a hétvégére, már nincs messze!


    A hó úgy szép ha sok van és megmarad..továbbra is fent tartom..és várom, hogy így legyen!!!!


    Köszi a Hóemberkéket, én is küldök ám! Hátha összejön és lesz fotóm vele...gépem nekem van kettő is, de mit érek vele, ha nincs aki lenyomja a fotógombot? :((((


    Legyen szép napotok gyönyörű havazással! :)


    előzmény:
    milla55 (15574)
    2018-02-19  17:13
  3. 2018. február 19. 17:1315574.

    Most jönni fog még a hó és hideg.Hatalmas hóembert tudsz építeni tavaszig el sem olvad.Kár hogy nem vagyok közelebb majd én fotóznék.Nekem csak egy egyszerű gépem van.


    A nagy gondom,hogy lánykám glutén érzékeny lett.Nem ehet búza lisztből készült dolgokat, Most rizslisztből próbálok sütit csinálni.


    Most ez van a fiatalok között több ilyen glutén érzékenyről tudok. Biztonság kedvéért azért itt van pár hóember.

    előzmény:
    maci6609 (15573)
    2018-02-18  13:13
  4. 2018. február 18. 13:1315573.

    Sziasztok!


    Hát igen azok akkor megmaradtak pár napban, de olyan nagy mínusz nem volt, és leesett a nagyobbik feje ugye...


    De ma, építettem egy még nagyobbat, csak senki sem hajlandó fotózni vele..pedig sem sokáig nem tart,sem nagy művészet, ha már megcsináltam és ráöltöztem ugye..de ez van..:( ha elolvad fogom sajnálni, vagy leesik a feje akkor is, mert szép nagy lett...és azóta már építhettem volna többet is, tapad a hó végül is...de fotót szeretnék!!!


    Tud ez önkioldózni, de sohasem tudom beállítani hogy is kell..jobban szeretem ha tudom mikor fotóznak mint én szaladjak azért, hogy a képen rajta legyek ugye...pedig lehet muszáj leszek megtanulni a hogyan is kell-t!! :)))


    Legyen szép napotok, itt plussz négy fok van legalább..fűtés lekapcs, kint sincs hideg, hó meg szép volt, de nagyon olvad....kár érte megint csak..


    előzmény:
    milla55 (15572)
    2018-02-16  16:50
  5. 2018. február 16. 16:5015572.

    Nagyon aranyosak ezek a hóbabák.Örömmel nézegettem.Szerintem meg is fognak maradni, a jövő héten hidegebb lesz.


    A behavazott kertet én is szeretem nézegetni.Söprögetni már nem annyira.

    előzmény:
    maci6609 (15571)
    2018-02-16  11:30
  6. 2018. február 16. 11:3015571.

    Sziasztok!


    Igen, valóban szépek amik elkészülnek...mára mondott havat, aztán nem, tegnap meg tiszta Napsütés volt..Tavasz..most meg, kinéztem és nem hiába a fejfájás sem három napja, HAVAZIK, DE OLYAN SZÉPEN..és már fehér a kert, az út meg az udvar is, növényeken is szépen megtelepszik a hó...annyira szeretem, olyan megnyugtató...


    Mutatnom is illene már valamit, ugye? Hát próbálok egyet kicsinyíteni Nektek..:) Na kettőt sikerült...ami végül is három! :) Hagy lássatok "szépet", hó alig volt, de hát én építettem! :)


    Legyen szép havas napotok!!! És gyertek már ide kicsit néha..:)


    -HAVAZIK, DE NAGYON VÉGRE!!! :)

    előzmény:
    milla55 (15570)
    2018-02-14  20:20
  7. 2018. február 14. 20:2015570.

    A hóbaba biztosan aranyos ide is kellene.

    előzmény:
    maci6609 (15568)
    2018-02-14  11:39
  8. 2018. február 14. 20:2015569.

    Máris vagyok. itt is volt hó, de a járdán szerencsére el is olvadt.Ez a klivia nagyon izgatja a fantáziámat, csak sajnos nincs sok helyem.A gyönyörű amariliszek hagymáját meg sikerült eltűnteni.Lehet hogy kint felejtettem a sok izgalom miatt.


    Már 20 éve megvoltak.

    előzmény:
    maci6609 (15568)
    2018-02-14  11:39
  9. 2018. február 14. 11:3915568.

    Sziasztok!


    Csak pár szóban jövök,mert látom nem vagytok, és velem lesz tele a topic..:( Az úgy nem jó, nem az igazi!


    Ide megérkezett a hó, végre, HAVAZIK...nagyon sűrűn, sajna plussz kettő van és mínusz kettőt mond éjszakára, akkor talán megmarad..jó lenne..tegnaptól nyomja...szépen szállingózik a hó, és hóbaba is készült ma is persze...ez most Habcsók Asszonyság lett, na ilyen sem volt még..furin is készült, de meg van!


    Jó volt kint lenni egy órácskát...összehordtam hetet-havat, hogy elkészüljön valójában, mert szinte csak a kerítés beton padkáján, meg a kocsin maradt meg, a földön rohamosan olvad, azért onnan is szedtem jó vizes havat, ami a kocsiról lecsúszott ugye...szép lett..:) Jó érzés lenne kint lenni, de sajna délután a munka vár.


    A virágom még mindig álomszép, ezzel nem lehet betelni, akkora feje van a másik kettő bimbói is színesesednek végre, de a lentieket két napja néztem, nem láttam újabb virágkedvezményt, várom persze..ahogy lemegyek locsolni mindig átnézem őket és ha kibukkan hozom is fel a melegre és a fényre..:)


    Legyen szép napotok, a hóban ne csúszkáljátok, épüljön egy-egy kis hóemberke is akár, mert itt van ideje már...nem kell nagy, nem az a lényeg..a szép kidolgozás! :)


    HURRÁ HAVAZIK ÚJRA! :)

    előzmény:
    milla55 (15567)
    2018-02-10  18:25
  10. 2018. február 10. 18:2515567.

    Bizony fontos a pihenés.A klivia nagyon szép, sajnos nekem nincs helyem a sok virághoz.Én csak várom a jobb időt, de azért most a télnek lenne ideje.


     


     

    előzmény:
    maci6609 (15566)
    2018-02-04  15:03
  11. 2018. február 4. 15:0315566.

    Sziasztok!


    Én ismét benéztem, itt vagyok...a hó ahogy jött, úgy el is ment, nekem kellett volna legalább az a két centis, de ebből semmi sem lett..ma nyoma sincs a hónak, tegnap meg nem győztem fotózni.


    Akkor hópihék estek, öröm volt nézni, kimentem fotóztam, de ahogy hullott úgy olvadt is...ez van.:(


    Ma felhoztam egy újabb Klíviát rajta a bimbó, addig-addig lesegettem őket, még egyszer csak ezen is megláttam a bimbócskát, mennyi virágot hoznak! :) Szép az is ami gyönyörűen kinyílt, ma őt is fotóztam a Hóemberkémmel..amitől ma megváltam..lejárt az ideje bent...és elpakoltam..


    Az ablakdíszek és az ajtódísz meg a gázcső dísz még meg van..ma itthon voltam, jó lett volna hóesésben építeni kint..de hát nem tudok mit tenni...ha hiába esett és elolvadt ugye...hátha lesz még máskor, több, és persze tartósabb ugye..:)


    Jó kis film van, tegnap félálomban néztem, ma újra nézem...laza van, de már elvégeztem amiket kellett..persze tényleg lehetne folytatni, de néha pihenni is kell...igaz?


    Szóval legyen szép napotok, és szép hetetek! :)


    ???

    előzmény:
    milla55 (15560)
    2018-01-28  17:14
  12. 2018. február 3. 17:1215565.

    ..és még valami, ha meguntad a Klíviákat, ki ne dobd, légyszi rám gondolni velük, hiszen nagyon szeretem őket és tudod nálam sorban virágoznak..a postaköltséget állom...! :) Csak küld Őket légyszi..ne hogy a szemétre kerüljenek!

    előzmény:
    20gella20 (15563)
    2018-01-29  15:50
  13. 2018. február 3. 17:1015564.

    Sziasztok!


    Csak jelzem, ma lehet pótolni, vagy folytatni a be nem fejezett Hóemberkéket, mert igen csak nagy havazásba kezdett....tegnap még 12 mm havas esőt írtak, aztán most jó egy órája átírták bizony 12 cm hóra!!! Nem hiszem el...meglátjuk, olvad, mert plussz három fok volt, de hát nullát mond éjszakára, akkor holnapra megmarad, aztán olvadni kezd...és akkor aztán...na igen..lehet építeni!!!


    Fehér minden egy szempillantás alatt, akkora hópihék estek, ezt vártam egész Decemberben...És most Február 3-a van...át kicsit késett, de hát na..tavaly is volt hó elején sok havacska, csak esse ki magát, aztán megyek építeni ha lehet..:)


    Holnap itthon vagyok teljesen!!! Egész nap végre, de vártam már rá, de ha hó is lesz, dupla lesz öröm végre!!!


    Az Angolban hajrá.


    Ja egyszer már írtam, csak elszállt, remélem most nem fog.


    Felhoztam egy újabb Klíviát nagyon sok-sok bimbó van rajta, ezen is ami tömve van virággal már fent...olyan szépek tudnak lenni.


    Legyen szép hétvégétek!


    előzmény:
    20gella20 (15563)
    2018-01-29  15:50
  14. 2018. január 29. 15:5015563.

    Szia Erika!


    Mi is elkezdtük a hóembert, de a fiúk inkább hógolyózásba vonultak:)Nagyon tetszett nekik. 


    Én ma a garázsban meglocsoltam a leandereket, nem sok van ott, de szárazak voltak. A kisházban egyszer sem locsolok egész télen.


    Még járok angolra, nagyon élvezem, egyre jobban megy a beszéd-értés, és már nem nyökögök annyit, bár a folyékony beszédtől még messze vagyok.Egy évre tervezem, de ha nem lesz jó, akkor tovább járok.


    Az idén nem sokat vetek, elég lesz kis petrezselyemzöld, mersevirág, a bokros legényvirág...nincs abból valamelyőtöknek más szín? Nekem narancssárga van.


    Erika, a garázsban volt egy olyan kílvia, ami titokban el is nyílt...oh, most látom a szirmokat lehullva...


    Van pár tővel, majd csökkentem aszámukat, mert ezeket sem tudom hová tenni.


    Úgy látom a Google Chromon jól bejön az oldal, de nem hagy belépve, mindig kiléptet.


     

    előzmény:
    maci6609 (15559)
    2018-01-28  08:49
  15. 2018. január 28. 19:5815562.

    Ó, nem hiszem! Még a hsz is megjelent!


     


    Milli, jó, h már ügyködsz kint...én is csinálnám, de ma vendégeink voltak, és különben is, nagyon meg vagyok fázva, már 2. alkalommal az idén. Egyik alig fejeződött be, kezdődött a másik,mindig a torkommal, aztán jön a többi.


    Nekünk szőlőnk nincs. 


    Jó nagy hó volt, szerencsére, eltakarítás után gyosran olvadt. de a kertben még van. Hóvirágot nem láttam még, másnál a krókusz virágzik.


    Erika, nálam, csak egy klívia nyílik, az már jó rég, és a virágszárat is megnövelte..Szép. Most nem tudok képet feltenni/ frisset/ de megnézem, mim van?


     

    előzmény:
    milla55 (15560)
    2018-01-28  17:14
  16. 2018. január 28. 19:4815561.

    Erika, szia!


    Ez a rendszer rettentően bosszant. Kiléptet, és 3x sem engedett belépni...hogy most? Ha elmegy, meglátjuk..Csak nem szeretek potyára írni....

    előzmény:
    maci6609 (15559)
    2018-01-28  08:49
  17. 2018. január 28. 17:1415560.

    Szia Erika!


    Te annyira szorgalmas és tevékeny hölgy vagy, hogy még én is rászántam magam, hogy hagyjam abba a punyadást és csináljak valamit.


    Az a vigyori kis pofa itt is jó helyen lenne.


    Ma dél körül itt nagyon szép napos idő volt, metszettem a szőlőt.


    Sajnos rossz szomszéd nagyon meg tudja keseríteni az életet.Nekünk az egyik szomszédunk kutyákat tenyészt.Mindig másik kutyák vannak itt egyszerre négy is.


    Reméljük, hogy nem lesz baj az új szomszédokkal.Sajnos eléggé tehetetlen az ember.Drukkolok, hogy ne legyen semmi baj.

    előzmény:
    maci6609 (15559)
    2018-01-28  08:49
  18. 2018. január 28. 08:4915559.

    Sziasztok!


    Tényleg merre jársz, csak nem beteg lettél? Na gyere elő és jelentkezz, remélem minden okés..csak az Unokák foglalják le mindennapjaidat! :)


    Nevetni fogtok, de tegnap építettem..sohasem adom fel, nem szoktam..lett is olyan vigyori kis pofa, hogy az érintett, akinek a szoba ablaka alatt van megkért, légyszi többet ne építs oda Hóbabát, ha lehet...zavar, hogy engem néz..na jó..ezt nem tudom most már átrhordani ugye, de tegnap újraépítettem..erre vártam egy hétig, hogy megcsináljam, és nem lesz vége..ha ma tapadni fog fogok én még mást is szerintem.
    Hó? Hát az nincs, de összehordom...sár van, a kert szinte hótalan...-de szép Magyar szót találtam már ki! - de a Hóbabám nagy...:) És van még miből építkezni, és addig nem adom fel.


    Kis gáz azért van, jöttek új szomszédok, na éppen nem a legmegfelelőbbek, de meglátjuk hogy milyenek..falubeliek, de ahogy ők élnek...na igen a hangoskodástól félek és hogy mi lesz itt..eddig egy csendes utca volt, lopás is előfordult, de kevés....azért bennünk van a félsz, keríteni kell, méghozzá valami jól fedő nem átlátszó magas kerítéssel..nem vagyok rájuk kíváncsi, de eztán a kertem sem lesz olyan nyugis mint volt, attól félek!!! Mert hangszigetelőt nem tudok feltenni!!! Kár....


    Jó hír, hogy itthon vagyok két napban és ez nagyon jó!!! Aztán hogy a Klíviám gyönyörű mostanra, virágzik immár..lent hoz még egy másik is virágot, majd szépen felhozom, hagy fejlődjön itt a fényen, ott kevés van Neki ám..a többin nem láttam, de majd fognak, tudom én, csak idő kell rá..:)


    Tegnap leszedtem a Karifát is, eddig olyan szép volt, most itt a nagy üresség, az ablakból is lekerült a Mikulás meg a nagy koszorúm, hát silány látvány lett az egész, na de ha majd jön a Tavasz, majd mennek a Lepkék oda...és lógni is fognak az tuti!


    Remélem mindenki jól van..és írjatok, ha van kedvetek, én vagyok még ma is! :)


    Legyen szép napotok! :)


    előzmény:
    20gella20 (15527)
    2018-01-06  15:15
  19. 2018. január 26. 16:3215558.

    Szia!Sajnos nem enged belépni, de már segít a lányom. Ha ezt sikerül elküldeni, akkor jövök.

    előzmény:
    milla55 (15557)
    2018-01-25  18:42
  20. 2018. január 25. 18:4215557.

    Gizike mi van veled hogy régóta nem írsz?

  21. 2018. január 25. 18:4015556.

    Edit is csak 7 évesen ment iskolába nagyon is jó volt úgy.Van egy könyv:Kirándulás az ABC hegyre.Nagyon szerette nézegetni.Nem tanítottam csak amikor kedve volt megnéztük a betűket.Mire elkezdődött az iskola nagyon könnyen ment az olvasás.


    Szerintem érdemes megvenni.


    Szegény Zozikát biztosan megviselte, hogy anyuka elment.

    előzmény:
    Keltike (15555)
    2018-01-24  06:52
  22. 2018. január 24. 06:5215555.

    Jó neked, itt semmi hó nincs, nem tudunk hóemberkét építeni.


    Még nem megy a Zozi iskolába. Visszamaradunk az oviba. Kell neki még egy év. Az, hogy az anyja itthagyta őket, eléggé vissza vetette a kislányt. Így aztán maradunk ovisok. Jobb is neki. Egyébként nagyon okos kislány, hamar tanul.  Tegnap eljátszotta itt nekünk a 3 kismalac meséjét, nagyon ügyes volt. 

    előzmény:
    maci6609 (15554)
    2018-01-22  05:43
  23. 2018. január 22. 05:4315554.

    Sziasztok!


    Na itt is olvadt ám, annyira, hogy a délután elkészült nagy Hóemberkém először elvesztette a szemét, még az építés folyamán, mert ugye hát az öblítőről szedtük le a kupakot, hogy két db kék szeme azért legyen....no kimentem a "hozzávalókkal" a szemeket meg bent hagytam.


    Aztán nem volt jó az orra, mire rájöttem mi a baj vele, és a szemöldöke sem..na megcsináltam, de itt már a Lányom is beleszólt ugye, nem jó, mondja..de hogy mi nem tudta...én igen...


    Mondanom sem kell, nekem nem volt annyi erőm, hogy a két nagy hógolyót felemeljem, ami igen csak terebélyesre sikerült, mert tapadt a hó feszt, hempergettem, tömény hóból készült most...na és akkor jobbra dőlni kezdett délután hatra, sötétedett..és a vége mi lett? hát nem leesett a feje? Nem tudom széttört-e..majd ma megnézem, ha lehet visszateszem...most mond mínusz nyolcat, de hóesést semmit sem, na itt sem volt még öt centis sem, mivel folyamatosan olvadt sajna, ahogy esett már..:(


    Unokád megy lassan suliba...ajaj....:)


    Legyen szép napotok!


     

    előzmény:
    Keltike (15553)
    2018-01-21  14:46
  24. 2018. január 21. 14:4615553.

    Zozi, június 6-án lesz 6 éves.


     


    Sajnos minket elkerült a nagy havazás. Kicsit szöttyögött, ami mindjárt olvadt is. A jósolt 4cm-ből 1 milliméter sem lett. Hóemberkét nem tudunk építeni.

    előzmény:
    milla55 (15550)
    2018-01-21  06:30
  25. 2018. január 21. 13:0315552.

    Itt tényleg egész nap havazik végre..csak hogy...:( Ami lehullik sűrűn és szépen olvad közben, így latyak, sár lesz belőle csupán.


    Azért igen most is alkottam egyet, mert hát hideg az nincs, szerintem olyan plussz kettő-négy fok lehet....éjszakára mond mínusz négyet, de addig meg ha nem esik még sok, lehet hó sem lesz...kár.


    Voltak még tervek hóból építkezni ugye, de így nem lehet...


    Ne is mond, öt éjszaka a vég, de a hat nappal sem kutyafüle...aztán jön a délután, akkor meg 11 óra hazaérek, éjfél-egy mire mondom aludni kéne...ki tud rögtön aludni, ahogy hazaér? Na én nem!!! De a buszon mindig elnyom a meleg, kivétel a délután ez alól ugye...mintha akkor kelnék általában úgy szállok le a buszról, holott álmosnak kéne igazándiból lennem..keveset alszok, nem tudok sajna! :(


    És ugye van a négy műszak, négy napi váltással egy pihenővel, na az sem jobb..de az csak négy nap mindegyik műszakból ugye, és közte egyet vagyunk itthon...hát na..de az irodistáknak sem jobb, mennek nyolctól fél ötig, mire hazaérnek meg este hat van, és hiába mennek később...elmegy az egész nap...és ott csupán nappalos van ugye..:(


    Kevés a szabadidő, a lazítás ez tény..:(


    Színesedik a Klíviám hatalmas bimbók vannak már rajta...a lentieken nem látok új virágkezdeményt, de majd írom ha fogok..:)


    Legyen továbbra is szép napotok..aztán induljon szépen a hét  is persze! :)


    előzmény:
    milla55 (15551)
    2018-01-21  06:36

Címlap

top