Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Booking.com foglalás

andimanóka
Létrehozva: 2010. február 8. 10:01

Sziasztok!

 

 

Szeretném olyanok segítségét kérni, akik már foglaltak szállást a booking.com-on keresztül.

 

Az egyik kérdésem, hogy mennyire megbízható, mennyire működik jól.

 

A másik, hogy pontosan mi a foglalás menete (ezt nem találtam meg a honlapon leírva), mert fontos lenne tudnom, hogy kell-e foglaláskor valamilyen előleget befizetni, és akkor azt hogyan (gondolom, átutalással), illetve, hogy az a szállás díjának mennyi százaléka lenne.

 

 

Azért is fontos ez az egész, mert a nászutunkat szeretnék ily módon megszervezni, szóval tényleg nem viselném jól, ha gondok lennének ezzel. Olaszország a cél, gyakorlatilag Velence, de a szállást nem ott szeretnénk, hanem nagyjából 20 km-es körzetben, hogy ki is tudjuk fizetni :)

 

 

Előre is köszi:

 

Andi

  1. 2010. szeptember 2. 17:2623.
    Nagyon KÖSZÖNÖM a válaszod! Sokat segítettél!!!! :)
    előzmény:
    peli (22)
    2010-09-02  16:37
  2. 2011. július 25. 12:3524.
    Valaki tudna segíteni ? 10 napja j0ttem vissza Velencéből. A Booking.com-on keresztül foglaltam szállást. Akkor a kartyámon leblokálták a szállás teljes összegét. Távozáskor készpénzben fizettem és arról volt szó, hogy egy pár napon belül az összeget felszabadítják a kártyámról. Még semmi, válaszra sem méltatnak sem a szállásadó, sem a booking.com. Egyszerűen tanácstalan vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2011. augusztus 27. 11:5125.

    Sziasztok, egy kérdés gyakorlott booking-com-osoknak:

     

    megtörtént egy szállásfoglalás, amit egy kisebb baleset miatt nem tud kihasználni az adott ember, és lemondani sem lehet, mert a baleset utazás előtt történt (a szállás nem fogadja el ezt az indokot a lemondásra). A bankkártya-adatok meg vannak adva a foglaláshoz, de nincs elég pénz a kártyán, h ráterheljék a szoba árát.

    így mi történhet? később, ha lesz a kártyán pénz, ráterhelik, vagy egyszerűen csak törlik a foglalást fizetés nélkül?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. augusztus 27. 13:5826.

    Sziasztok!

     

    Nekem az lenne a kerdesem, hogy  milyen tipusu kartyaval lehet foglalni, mert az oldalon es itt is szo van bankkartyarol es hitelkartyarol is.Hasznalhato hozza a folyoszamlahoz kapott kartya is, vagy csak a klasszikus hitelkartya?

    Elore is koszi!

    Agib

    előzmény:
    andimanóka (1)
    2010-02-08  10:01
  5. 2011. december 17. 17:3727.

    Mi is mindig itt foglalunk és csak pozitív tapasztaltunk van.

     

    Érdemes megnézni az utazzfelaron.hu oldalt http://www.utazzfelaron.hu

    ,mert itt fenn vannak a booking.com -50% kedvezménnyel foglalható villám ajánlatai.

     

     

    előzmény:
    andimanóka (1)
    2010-02-08  10:01
  6. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2012. február 8. 10:4928.

    Sziasztok!

     

    Booking.com-nál van júliusra görögországi foglalásunk és adódott némi probléma.

    Van magyar ügyfélszolgálati telefonszámuk, amely felhívásakor közli, hogy várjak míg egy angol nyelvű munkatársukat kapcsolnak - ez mindig így van? Magyar munkatárssal nem lehet beszélni, vagy ez csak elrettentés, hogy minél kevesebb vonalat kelljen fogadniuk?

    E-mail-t írtam nekik, várom a választ, mert magyarul már korábban válaszoltak levélben, így van magyar ügyfélszolgálat, csak nem tudom telefonon is működik-e?

    Valaki tudja esetleg?

    Köszi! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  7. 2012. február 8. 10:5829.
    Nekem jó a tapasztalatom, és minden le van írva a honlapon. Nyáron foglaltam szállást külföldön, ott pont csak kp-vel lehetett fizetni, nem adtam semmi előleget, nem is kell. Ha kártyával akarsz fizetni akkor sem kell előleg, csak ellenörzik a kártyád, és ott a helyszínen rendezed a számlát.
    előzmény:
    andimanóka (1)
    2010-02-08  10:01
  8. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2012. február 8. 11:0330.

    Nekem az a gondom, hogy júliusra van vissza nem térítendő (nem lemondható) szállásunk és 02.02-én LEVONTÁK a foglalás teljes összegét a számlámról, majd ma is még 3x megpróbálták és a bankom hívott fel, hogy minden oké-e ezzel.....

    A foglalásom szerint pedig csak zárolási lehetőséget írtak, nem pedig tényleges levonást egyrészt, másrészt pedig elég furi, hogy 6 hónappal előre levonják az összeget.

    A szállásnak nagyon jó vagy kiváló az értékelése egyébként.

    előzmény:
    klecsi (29)
    2012-02-08  10:58
  9. 2012. február 8. 11:0831.
    Én ebben nem tudok segíteni, nekem probléma mentes volt a foglalásom. gondolom már fel vetted velük a kapcsolatot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_766720 (30)
    2012-02-08  11:03
  10. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2012. február 8. 11:1032.
    Igen, az előző hsz-omban írtam róla - abban esetleg tapasztalat (telefon ügyben)?
    előzmény:
    klecsi (31)
    2012-02-08  11:08
  11. 2012. február 8. 11:1433.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_766720 (30)
    2012-02-08  11:03
  12. 2012. február 8. 11:1634.
    nincs semmi tapasztalat, nekem nagyon simán ment minden
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_766720 (32)
    2012-02-08  11:10
  13. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2012. február 8. 11:2436.

    Szükséges a szállásadónak foglalót vagy egyéb előzetes fizetséget teljesítenem?

    A szálláshelyek többsége nem kér előzetes fizetést vagy biztonsági letétet. Amennyiben mégis kérnek, ez a szálláshelyek Booking.com oldalán, a „Szálláshely szabályzata" alatt, valamint a visszaigazoló e-mailben szerepel.  A szállásomnál pedig ez van a szabályzatban: A szálláshely fenntartja a hitelkártyák előzetes, még érkezés előtti zárolásának jogát.A foglalás visszaigazolásnál pedig ez:Előzetes fizetés : A foglalás teljes összege felszámolásra fog kerülni a foglalás napján, mely nem visszatérítendőnek minősül. Lemondási feltételek: Felhívjuk figyelmét, hogy lemondás, módosítás vagy meg nem jelenés esetén a foglalás árának teljes összege kerül felszámolásra.  Én tudom, hogy akkor is ki kellene fizetnem, ha nem utaznánk el, így foglaltam direkt, csak az nem világos, hogy levonhatta-e a számlámról az összeget, vagy csak zárolhatta volna....
    előzmény:
    klecsi (35)
    2012-02-08  11:17
  14. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2012. február 8. 11:2637.

    Szükséges a szállásadónak foglalót vagy egyéb előzetes fizetséget teljesítenem?

    A szálláshelyek többsége nem kér előzetes fizetést vagy biztonsági letétet. Amennyiben mégis kérnek, ez a szálláshelyek Booking.com oldalán, a „Szálláshely szabályzata" alatt, valamint a visszaigazoló e-mailben szerepel. 

     

    A szállásomnál pedig ez van a szabályzatbanA szálláshely fenntartja a hitelkártyák előzetes, még érkezés előtti zárolásának jogát.

     

    A foglalás visszaigazolásnál pedig ez:

    Előzetes fizetés : A foglalás teljes összege felszámolásra fog kerülni a foglalás napján, mely nem visszatérítendőnek minősül. 

    Lemondási feltételek: Felhívjuk figyelmét, hogy lemondás, módosítás vagy meg nem jelenés esetén a foglalás árának teljes összege kerül felszámolásra.

     

    Én tudom, hogy akkor is ki kellene fizetnem, ha nem utaznánk el, így foglaltam direkt, csak az nem világos, hogy levonhatta-e a számlámról az összeget, vagy csak zárolhatta volna....

    előzmény:
    klecsi (35)
    2012-02-08  11:17
  15. 2012. február 8. 11:3438.
    Szerintem erre igazán a foglalt szálloda tudna választ adni, velük kellen beszélned, vagy emailt írni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_766720 (37)
    2012-02-08  11:26
  16. 2012. február 8. 11:4139.

    Csak zárolja, levonni a teljesítés dátuma után fogja, illetve a lemondás után. Amikor lefoglaltam a szállásokat, még aznap zárolták az összeget a kártyámon, a zárolásokól pedig csak az utazás után tűnt el, és jött a telefonomra a banktól az értesítés, hogy levonásra került.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_766720 (37)
    2012-02-08  11:26
  17. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2012. február 8. 12:0040.

    tudod mi az érdekes?

    Hogy a banktól hívtak eleve ezekkel a kártyás próbálkozásokkal kapcsolatban, nem pedig én Őket.

    És a hölgy azt mondta, hogy nem csak zárolta, hanem le is vonta. De közben nem kaptam róla sms-t, csak a sikertelen próbálkozásokról.

    És mivel a számlámon nem volt annyi fedezet, amennyi a foglalás összege, így most mínuszban a számlám.

    A netbankomban a számlatörténetben kártyás tranzakcióként látom a levonást, de nincs olyan menüppontom, hogy zárolt tételek vagy valami....

    De ha az miatt próbálkozott ma még 3x, mert nem volt rajta elég fedezet, akkor miért mondta azt a hölgy, a teljes összeg már a szállásadónál van?

     

    Mindjárt felhívom még a bankomat. 

    előzmény:
    fiesta30 (39)
    2012-02-08  11:41
  18. 2012. február 8. 12:1141.

    én csak úgy mernék egyénileg utazni,ha az adott szállodát kiválasztanám,és én foglalnék magamnak,de fel is hívnám őket

    vagy másik verzió,megbízható utazási irodán keresztül másképp nem

    vagy ha magánszállás,akkor az adott ország,adott városában a hírdetéseknél nézném ki a kiadó szállásokat,és onnan választanék

    előzmény:
    andimanóka (1)
    2010-02-08  10:01
  19. Torolt_felhasznalo_766720
    Torolt_felhasznalo_766720
    2012. február 8. 12:3242.

    Beszéltem a bankommal és bizony ezt az összeget leemelték a számlámról és már a szállásadó "zsebében" van, mert olyan a számlám, hogy bizonyos összegig mínuszba mehet a kártyám (nem hitelkeret, valami más).

    Szóval két dolog továbbra sem tiszta:

    - ha csak zárolhat, miért emeli le mégis?

    - miért próbálkozott ma még 2x vagy 3x ismét leemelni az összeget?

     

    Írtam levelet a booking.com-nak és a szállásadónak is, várom a választ. Ha pár napon belül nem válaszolnak, vagy tisztázódik a helyzet, úgy kérhetem a bankom a segítségét és Ők fogják kivizsgálni, hogy jogos vagy nem a tranzakció.

     

    Az a baj, hogy az angolom nem annyira erős, hogy egy ilyen szituációt megbeszéljek telefonon..... magyarul sem egyszerű ezt tisztázni, hogy ki mért, honnan.... nemhogy angolul. Ezért jó lenne, ha magyarul telefonon lehetne a booking-com-mal beszélni, nem kellene az e-mail-re várnom.

     

    előzmény:
    fiesta30 (39)
    2012-02-08  11:41
  20. 2012. július 3. 22:2043.

    Sziasztok! 

    A booking .com foglalásnál jutalék nélkül lehet foglalni.A jutalékot
    azonban a szállásadó fizeti.Ez az oldal holland érdekeltségben
    van.Tehát ha Magyarországon foglaltok szállást  a booking com-on
    keresztül,akkor a honfitársatok 12-15 % jutalékot kifizet a
    hollandoknak a foglalás értéke után.Ezek után ne csodálkozzatok,hogy
    Hollandiában miért nem kátyúsak az utak és miért nincs összeomlás
    előtt az egészségügy.

     

    Icu 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  21. 2012. július 13. 08:4744.

    Sziasztok!

    Épp most foglaltam a Booking.com-on keresztül szállást,de valamit nem értek.Ha valaki már foglalt így,kérlek segítsetek!Szóval...azt írta,hogy a szálloda a hitelkártya zárolási jogát fenntartja. Kérdéseim:

    Mikorra tegyem a kártyára a pénzt?

    De,ha zárolva lesz a kártya,akkor én,hogy fizessek kunában,azaz készpézzel?

    Köszönöm előre is válaszotokat!:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  22. 2012. július 14. 08:5345.
    Azóta sikeresen megoldódott a probblémám. Egy rendkívül kedves hölgy felhívott,hogy beszélt a szállodával,és nem zárolják a kártyát,csak ellenőrzik.Volt még egy kérdésem.Abban a pillanatban felhívta a szállodát és megoldódott ez a probléma is.Szóval én egyenlőre mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Remélem kint is minden rendben lesz.
    előzmény:
    ikrek1966 (44)
    2012-07-13  08:47
  23. 2012. július 17. 23:4346.

    Mi is mindig itt foglalunk és csak pozitív tapasztaltunk van.

     

    Érdemes megnézni az utazzfelaron.hu oldalt http://www.utazzfelaron.hu

     

    ,mert itt fenn vannak a booking.com -50% kedvezménnyel foglalható villám ajánlatai.

     

    előzmény:
    andimanóka (1)
    2010-02-08  10:01

Címlap

top