Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kezdjuk ujra
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10
Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.
Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.
Jó estét!
Megnéztem az Everybody's fine című filmet, engem is nagyon felkavart. Én se aludtam sokat, de nem csak a film miatt. Nem vagyok a legjobb formámban, no de ez cseppet sem kell érdekelje a "nagyközönséget".
Mindenféle tartozásaim vannak, persze nem anyagiak, de egyelőre akadályoztatva vagyok (de ronda ez a kifejezés), fizikailag. Majd egy későbbi időpontban talán elmesélem.
Visszatérve a filmre, olvastam valahol, hogy hasonló forgatókönyvvel Marcello Mastroianival is készült egy film, a kilencvenes években. Állítóllag a YouTube-on megtekinthető. Kíváncsi vagyok, és ha lesz egy kis időm meg is keresem. Robert de Niro nagyon emberi volt ebben a filmben.
Tanaria, nagyon köszönöm, hogy jelentkeztél. Soha jobbkor!
További szép estét!
Jó estét!
Az este megnéztem a filmet Robert de Niroval. Engem nagyon meghatott. Mikor az ember "űzi" a szülői "mesterséget" fel sem fogja, mekkora felelősséggel jár. Végül is mindvégig szülők maradunk, de a nevelés lezárul, amikor felnőnek, kirepülnek otthonról. Utána fontolgatjuk, mit hogyan és miért is tettünk... Felkavart a film, nem is aludtam semmit az éjszaka.
Jó éjszakát!
Jó reggelt!
Csak éppen bepillantottam, látom, hogy még mindig nagyon hideg van nálatok, és itt még mindig nagyon meleg. Kaptam új könyveket, majd írok erről is. Most nincs időm.
Szervusztok.
Szép napot!
Izgalmas emlékek!
A lakásban 18 fok van. Ha mozgok nincs is baj, de ma, például, snookert néztem. Mikor Kínában rendezik itt mindig délelőtt és délután nézhetjük, mert ott délután és este van.
A szomszédék vettek egy aranyos kis kutyust, majd megkérdem, hogy milyen fajta. Nagyon összebarátkoztunk. Lejön velem a gazdája nélkül! Boldoggá tett! Majd lefényképezem.
Jó reggelt!
Tényleg hideg lehet nálatok, Tanaria, Alsórákosi-Marika, ha így belétek fagyott a szó!
Bezzeg! Nálunk még mindig tombol a szeptember végi hőség, sohase lesz már vége?
Ma sok mindenre kell emlékeznem. Először arra, hogy 31 éve vagyok izraeli állampolgár. Máig csodálkozva emlékezem arra a napra, amikor éppen hogy megérkeztünk, máris a kezünkbe nyomták az állampolgárságot jelentő igazolványt és a kezdetekhez szükséges zsebpénzt. Pedig volt némi "tartalékunk", a férjem cipőjében hozta egyetlen vagyonunkat, kerek öt dollárt! És ahogyan totális zombiként végigutaztuk az országot! Minden furcsa és szokatlan volt, heten - a sofőrrel nyolcan - voltunk a kimondottan a mi rendelkezésünkre bocsátott iránytaxiban, de alig szóltunk egymáshoz, mindenki csak ámult és bámult, elfogytak a szavaink. Heten voltunk, a mi öttagú családunk és két későbbi, sőt máig is jó barátunk, a sepsiszentgyörgyi Kati és Viktor. Istenem, mintha ma lett volna!
Ma tíz éve volt az utolsó többé-kevésbé teljes létszámú topiktalálkozónk, a kezdeti Izrael-topik néhány tagja gyűlt össze a tel-avivi tengerparton, Ciss-Ági tiszteletére, aki a Jád Vásém kéthetes kurzusán vett részt. A többi már szomorú történelem, mert az ott jelenlevők nagy része eltávozott a földi létből: Biszli, Nimród-Kati, Rumcájsz-Gábor, Kriszmam-Eszter és Ervin. Akkor még nem tudtuk, hogy barátságunk a síron túl is tart, hiszen nem felejthetjük el őket…
Most indulok Klárikához. Vissza a hétköznapok taposómalmába.
Legyen szép napunk!
Szép napot!
Ezt jól tetted. Jól esik ebben a hidegben.
Mindenkinek szép hetet!
Jó reggelt, bár már ugyancsak elmúlt.
Fáradtan ébredtem, és nemsokára indulnom kell. Timrátra utazom, este jövök haza. Felteszek néhány képet, csak úgy találomra, hogy kiszínezzem az életünket. Kissé.
Legyen szép napunk!
Szervusztok!
Igen, ez nagyon szép!
Rock-koncertre, téged?!
Rengeteg mindent megnéztünk együtt is és számomra minden nagyon új, más volt. Több nem is fért már belém. A hajókázást bántam egyedül.
Ínycsiklandozó látvány a tortád, Tanaria, kár, hogy még csak meg sem kóstolhatom. Köszönöm, hogy megmutattad!
Alsórákosi-Marikának is nagyon örülök, próbáltam hívni, de a vonal állandóan foglaltat jelzett. Pedig tegnap még csevegésre is lett volna időm, mától azonban vészesen sűrűsödnek a tennivalóim.
Képzeljétek, a tegnap kora este rock-koncertre hívtak a barátaim, és most már bánom, hogy nem vállalkoztam rá. Pedig olyan helyszínen tartották, amelyet a mi Alsórákosink is ismer, a Kármel-központon lévő Gán-Háém-ben, azaz az anyák kertjében. Tanariával azt hiszem, hogy nem jártunk benne, csak mellette. Veled annyi, de annyi helyen nem jártunk, tele is vagyok bűntudattal! Marika, Te ugye, emlékszel rá? Ott láttuk-fényképeztük azokat a szépséges sóvirágokat…
Most megyek Klárihoz, aztán drukkoljatok, hogy sikeresen fejezzem be a hetet. Szerencsére, hogy még csak kedd van.
Szép napot!
Szervusztok, jó reggelt!
Elmúlt hát a várva-várt születésnapotok, Tanaria! Egész nap rátok gondoltam és a mi örökké hiányzó Mercinkre, Karpamerre, aki az első születésnapodon jött erre a világra, és már közel öt éve nincs velünk. Csupa közhely tolakszik most a klaviatúrámra, ezért csak ezzel a szépséges fotóval emlékezek-emlékeztetek rá. A kép adatai szerint Merci 2012. október 15.-én látta meg ezt a csodaszép őszi eget és meg is örökítette számunkra.
További szavak teljesen fölöslegesek.
Jaj, és a tortám: Sacher torta.
Köszönöm, drága Alsórákosi!
Örülök, hogy megérkeztél!
Jó éjszakát!
Kedves Tanaria!
Nagyon boldog születésnapot kívánok és jó egészséget a további évtizedeidhez
,
.
Szigal nagyon szépen megfogalmazta a jókívánságait amihez ha szabad csatlakozom
.
Gyönyörű ez a mirtusz! Köszönjük szépen a virágokat és a kedves szavakat!
Mindenkinek szép napot!
Születésnapodon ezzel a virágzó mirtuszággal köszöntelek, Tanaria! Isten éltessen, és a mait, valamint a következő napokat is a szeretet, a nyugalom, megelégedettség hassa át. Jó egészségben élj és sokáig!
Anyukádnak, aki a 25. születésnapján ajándékba kapott téged, ugyancsak jó egészséget és békés életet kívánok, nagyon sok szeretettel. A második virág az övé.
Szép napot!
Örömteli képek, az utolsó meg teljes lelki békét sugall!
Megnéztem a Napos oldalt. Hát igen, az azonos sorsok egymásra találnak. Sajnos, ez nem szabály. Tetszett a film, csak sokat elvett az élvezetből, hogy el volt csúszva a hang. Kerestem a YouTube-on, de ott nincs meg.
Szerintem az esti filmben Meryl Streep jó alakítást nyújtott épp azzal az idegesítő stílussal. Nem néztem csak hallgattam, de a végén bántam, hogy nem néztem meg még egyszer...
Még csak ennyit tudtam szalonképessé tenni.
1. A 2018-as oleander hattyúdala.
2. A ficus termését azért nem mertem megkóstolni…
3. Tájkép őszies felhőkkel.
4. Csendélet.
A tegnap esti filmről: valóban nem volt egy különleges élmény, de nekem mégis tetszett, talán legkevésbé Meryl Streep, aki modorosan alakította a szerepét és kissé kiábrándított, többet vártam volna tőle. Aztán pedig rengeteg étkezési jelenet volt benne, és a szereplők sem ettek túl gusztusosan. A homáros jelenet naturalista képeitől sikítani tudtam volna. Hol voltak az állatvédők? A két szakácskönyv történetére épülő forgatókönyv érdekes lett volna, csak kissé vontatottra sikerült. Szóval, feledhető alkotás. Kár. Azért hősiesen végignéztem, a két férj alakja határozottan előbbre vitte a cselekményt. Talán utánanézek a két történetnek, de miért kell nekem mindent tudnom?
Felteszek néhány képet, megyek is butítani, aztán ismét Klárihoz. Ma este kezdődik a szukot, holnap teljes, munkaszünetes ünnep, aztán egész héten félünnep. Nekem pedig munkám van, korábbra hozták a lapzártát és még minden csak a fejemben nyüzsög. Majd lassan helyére kerül minden. Ugye milyen hamar eltelt ez a hónap?
Ja és a lányom könyvei között felfedeztem egy Rabindranath Tagore verseskötetet, talán majd abból is csemegézhetünk, az interneten is megtaláltam ugyanazokat a fordításokat. Csodaszépek!
Ja és Tanaria! Végül sikerült megnézned a Napos oldal című filmet? Érdemes lenne. És a többi linket?
Jó reggelt!
Nem, Tanaria, valamit félreértettél, vagy félremagyaráztam. Az a busz hajnali járat volt, 289-es, Holonból Tel-Aviv legészakibb pontjáig, az egyetemi campus legvégéig. És nem volt ingyenes, de egy adott pillanatban egyedül maradtam, egyedül velem érkezett a végállomásig. Az egyetemnél vonatra ültem, amelyik csak Beniamináig közlekedett, ám már Hadérán szóltak, hogy az északra utazóknak itt áll rendelkezésükre a shuttle - ez viszont tényleg ingyenes volt. Meg is telt utasokkal. Mielőtt átszálltunk volna, még egy kellemes élményben volt részem. Egy lépcsőn kellett lemennünk, hogy kimehessünk az állomás előtt álló sátelhez, amikor a kereken guruló kisbőröndömet kikapta valaki a kezemből és intett, hogy viszi tovább, ne aggódjak. Egy kedves fiatal fiú volt, akinek a társa ugyanazt követte el a mellettem caplató öregúr bőröndjével, és jóformán meg se tudtam köszönni, mert az állomás előtt már mindketten továbbviharzottak. Jólesett, de nagyon!
Mire a sátelhez, azaz egy nagy autóbuszhoz érkeztem, már teletömték a csomagtartót, így a csomagomat fel kellett vinnem az utastérbe. A jármű már szinte megtelt, ezért két ülés közé szuszakoltam a kis bőröndöt, a lábamat pedig oldalasan mellé, mert jött egy nagyra nőtt orosz, levágta magát mellém, és a helyhez szögezett. Azt hittem soha nem érünk Haifára, mert nem tudtam mozdulni sem, a lábam pedig iszonyúan fájt. Szerencsére ez volt az egyetlen kellemetlen epizód. A felhők között bujkáló, alig felkelt nap végig követett, de annyira se mozdulhattam, hogy elővegyem legalább az Okoskát; elaludt a drága óriás, még horkolt is. Jó ellentéte volt az előbbi két kedves fiatalnak ez az érzéketlen barom. Ilyenek is vannak! Haifára érkezve, átgurultam a központi autóbusz állomásra, vásároltam egy üdítőt és pillanatok alatt felszállhattam a 123-asra, amely hazáig vitt volna, ha nem jut eszembe, hogy péntek van, macskaeledelt kell rendelnem és nincs nálam elég készpénz. Leszálltam a bankom előtt (ott is jártunk együtt, Tanaria!) pénzt vettem ki az automatából, továbbgurultam egy pékségig, vásároltam három sósperecet - mindig ezzel érkezem haza Tel-Avivból, és másik buszra ültem, immár hazáig. Még alig volt fél kilenc! Krisztinek se telefonáltam, kaptam is a fejemre, hogy csak úgy lecipeltem a csomagomat. Muszkó azon nyomban elbújt, órák múlva került elő valamelyik titkos rejtekhelyéről, Picur pedig hangosan és méltatlankodva reklamált, hogy hol a csodában voltam ennyi ideig. Hiába na, mindenhol jó, de legjobb itthon - a napokban lesz 28 éve, hogy ebben a lakásban élünk…
... még mindig az ingyen buszon vagy... Nem semmi, külön neked egy busz!
Várom a képeket is.
Én is emlékszem az akkori különös, tiszta fényekre.
Ezt a filmet már láttam. Nem hiszem, hogy még egyszer megnézem, annyira nem tetszett.
Ma délelőtt még rövid ujjú blúzban mentem le a kis boltba, de délutánra jól lehűlt az idő, most meg rendesen hűvös van, szitál az eső és fúj a szél. Hidegfront van, amire én érzékeny vagyok, nem megy ilyenkor az alvás.
No, ismét itt.
A Klárival töltött másfél órát túléltem, szerencsésen hazajöttem (jé, a szombati utazásokról se meséltem régen), ebédeltünk és nem hiszitek! - négy hosszú órát aludtam, mostanáig! A kosztosaim már várnak, így majd később folytatom a tegnapi történetet. Képeim is vannak, többféle, szerencsétekre nem is túl sok.
Holnap estére talán Alsórákosi-Marika is hazakerül, külföldről már három napja visszajött, most a vidéki házukban dolgozik, de már alig várom az újabb képeket, úti kalandokat. Sajnos, a jövő héten nagyon elfoglalt leszek, annak ellenére, hogy kitör a nyolcnapos sátoros ünnep, de munka van és nekem megint nem sikerült megelőznöm magam.
Most csak annyit még, hogy ma este, magyar idő szerint 19:35-kor érdemes lesz filmet néznünk, a 2009-es Julie & Iulia-t az teszi érdekessé, hogy két valódi történet alapján írták a forgatókönyvét, és hogy Meryl Streep játssza az egyik főszerepet. Nem túl jók a kritikái, de ugye megnézzük? Azért is?
Nézegetem a kinti fényeket és eszembe jut, hogy ma 31 éve volt az utolsó csíkszeredai esténk. Tanariával jöttünk le a temetőből és addig soha nem észlelt fényekben láttuk a Hargitát. Ma is előttem van!
Szervusztok, jó reggelt!
Bizony tegnap este már semmire se maradt erőm, és már nyolckor ágyba bújtam - ki is aludtam már magam. Nincs is jobb a saját ágyacskámnál!
A lányomék utazása nagyon jó volt, csak elég rövid, jól érezték magukat, kocsit is béreltek, amivel bejárták a környéket. Volt iszappakolás a sós tavaknál és lubickolás a lakásuk melletti uszodában. A tenger vize már hideg, G. fázott is közben.
Röviden a "kalandjaimról". Ilyen csakis velem történhet, na jó, és még pár száz emberrel. Az év 365 napjából, pontosan erre a péntekre kellett vasutat karbantartani. Nem karban tartani!
A vonat csak Beniamináig közlekedett, tudod Tanaria, ez az az állomás, ahol Betti és Robi leszállt tavaly márciusban, amikor először jártunk Tel-Avivban. Nem bíztam semmit a véletlenre, időm volt, több változatot is kidolgoztam, hogy zökkenőmentesen utazzak haza. Nem csak az interneten, hanem telefonon is kutakodtam, végül a legkényelmesebbnek gondolt változatnál maradtam. G.-ék négykor érkeztek meg, az első buszom 5:27-kor indult a közeli megállóból, azzal a legészakibb vonatállomásra vitettem magam, úgy, hogy elég hosszasan csak a sofőrrel voltunk kettesben! Mindenképpen először életemben láthattam csendesnek és álmosnak az örökké nyüzsgő Tel-Avivot! Ki is élveztem az út minden pillanatát! A korán kezdő dolgozók álmos arcát, a csendes utcákat, a hajnal derengő fényeit - csodálatos volt. Egyedül szálltam le az egyetem vonatállomásánál, hiszen én voltam az egyetlen utas és ez volt az utolsó megálló. Ráadásul egyetlen fél árú nyugdíjas jeggyel végigsuhanni a nagyvároson - nem semmi! Három sekelembe került! Szóval leszálltam, a biztonsági őr igazolványt kért tőlem, ilyen se történt még velem! Aztán jegyet kellett váltanom, a kassza még nem nyitott, maradt az automata, amit technofóbiásan utálok - segítségre is szorultam, egy kedves fiatalember mentette meg a bugyuta öregasszonyt! A vonat időben befutott, Hedéra előtt aztán hangosbemondón közölték, hogy az északra, ergo Haifára utazók itt szálljanak le, mert várja őket az ingyenes autóbusz. Nyelvészkedtem is egyet: héberül sátelnek hívják, az angol shuttle szóból, ami ingajáratot jelent - ebben az esetben pótjáratot. Itt most abbahagyom, mert indulnom kell Klárihoz.
Ha túlélem, később folytatom - még nincs vége!
Jó estét!
Örülök, hogy szerencsésen haza értél!
Remélem G.-ék jól nyaraltak!
Tudtam én, elég nekem megemlíteni olvasmányomat, te utánanézel és aztán én is csemegézhetek. Egyelőre az interjút néztem meg. Meghatott! Marika is ismerte őt.
Jó éjszakát!
Szervusztok!
Itthon vagyok, nem vesztem el, de millió dolog zúdult rám, és a kalandos utazás után aludnom is kellett. Most csak nagyon röviden, mert nem akarom tovább csigázni a várakozásotokat, szóval csak annyit, hogy még egy kis türelmet kérek, aztán az est folyamán beszámolok erről-arról - a szabadság eseménytelenségéről és az azt követő utazásról, amelynek rendhagyó voltát nagyon élveztem.
Mielőtt azonban feledésbe merülne, válaszolnom kell Tanaria egyik előző bejegyzésére. Nagy meglepetést okoztál, ugyanis gyermekkorom egyik meghatározó irodalmi élménye volt az 1956-ban megjelent Korda István-könyv, magam is szívesen újraolvasnám. Szerintem méltatlanul feledkeztek-feledkeztünk meg róla, hiszen azokban az években éledt újra az erdélyi gyermek- és ifjúsági irodalom, tulajdonképpen ezeknek a könyveknek köszönhető határtalan szeretetem a nagyon is gazdag, bár oly kevéssé ismert könyvkincsek iránt. Később Jakabos Ödön csodálatos kalandja tette feledhetetlenné Körösi Csoma Sándor hazánkfia emlékét. Azok számára is, akik esetleg nem olvasták Korda István könyvét, illetve akik addig keveset tudtak a nagy nyelvtudósról. Találtam egy tévéinterjút a nagyon fiatalon elhunyt Jakabossal és képzeld, volt tanulótársam, Csáky Zoltán készítette azt a román televízió valamikori magyar adása számára, még 1975-ben!
Sőt, egy letölthető pdf-dokumentumot is találtam, alig várom, hogy ismét elolvashassam!
Tessék, egyetlen hozzászólásban itt van nágy nagyon-nagyon érdekes olvasni- illetve meghallgatni való ajándék, kárpótlásul a sok szegényes napért!
Majd még jövök. Most találkám van a kosztosaimmal!
Köszönöm!
Alig várom!
Jó éjszakát!