Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2018. július 10. 13:3331301.

    Szép napot!


    Már-már aggódni kezdtem érted, de örülök, hogy nem egészségi gondjaid voltak. Hát igen, nem könnyű a "munkád", a negatív gondolatok lehúzzák az embert. A pszichológusok azt ajánlják, kerüljük az ilyen ember társaságát. Persze, ez nem mindig egyszerű..., de egészséges. A te döntésed.


    ****


    A másik eseteden, jót szórakoztam. Szerencse, hogy nem volt komolyabb a dolog. Téged, aztán nem könnyű kizökkenteni. 


    ****


    Itt megint beállt az esős idő. A tegnap egész nap esett, ma csak lóg az eső lába. Ízlésem szerinti nyarunk van!

    előzmény:
    *Szigal* (31299)
    2018-07-09  22:45
  2. 2018. július 9. 22:5231300.

    Azért írtam a folytatást, mert túlléptem a betűszámot és ketté kellett osztanom a hozzászólást. 


    Szóval:


    Tegnap volt még egy humoros vagy inkább tragikomikusnak induló esetem. Kriszti nem volt itthon, én éppen a cicáknak készítettem elő a napi adagot, hogy a megszokott időben kivigyem nekik a "menzára". Sok zajt hallottam a lépcsőházból, de nem törődtem vele. Kivittem a dobozaimat, láttam, hogy sokan állnak a bejárati hídon, le is szólt az egyik szomszédasszony, hogy: - Jaj, mit csinálsz? Egyenruhás fiatalok is jöttek-mentek a házunk környékén, gondolhattam volna, hogy valami történt, de közben már közeledett is az egyikük, hogy hagyjam el a területet, kedvesen mondta, sőt még segíteni is akart, hogy igyekezzek. Fogalmam sem volt mi történt. Enyhe füstszagot éreztem, és láttam, hogy több egyenruhás igyekszik hátra a "dzsungelbe". Valahogy nem is érdekelt, és amikor beléptem a lépcsőházba, már jöttek velem szembe: "megengedték, hogy visszatérjünk, te itthon voltál?" Kisült, hogy rövid időre evakuálták a közeli házakat, mert a dombon bozóttűz támadt! És én észre se vettem, igaz jó messze volt, de vigyáztak ránk! Számomra még mindig komikus az egész, hiszen amolyan "vihar a biliben"-történet, másrészt a tavalyelőtti történések okán gondolhattam volna, hogy senki sem fogja fel lazán az ilyesmit. Hamar eloltották a tüzet, nem terjedt tovább, de…


    Ennek örömére és mert ma (is) nagyon meleg volt, itthon maradtam, délután kezelésre mentem, igazi laza napot szereztem magamnak. Közben jöttek az ilyen-olyan ötletek, hogy egy kicsit feldobjuk már ezt a topikot, de majd. Ma este egy könnyűzenei vetélkedőt néztünk, a ritka együtt-tévézés estéje volt. Csütörtökön is nézem a folytatását, ha időben haza kerülök. Olvastam is elég sokat, és egy következő munkán törtem a fejem. 


     


    Már ideje eltennem magam holnapra.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (31299)
    2018-07-09  22:45
  3. 2018. július 9. 22:4531299.

    Szervusztok!


    Mégsem hagyhatom, hogy elteljen ez a nap is, csak úgy, szavak nélkül! 


    Tegnap rossz napom volt, Klárikának még rosszabb, hadd ne részletezzem. Az öregedés a jelek szerint nem csak a bölcsességet hozza magával (ha-ha-ha!), hanem rossz tulajdonságainkat is felerősíti. Mégis jó lehet Klárinak, ha azt hiszi, hogy mindig mindenben neki van igaza, főleg akkor, amikor mindenkiben ellenséget lát. Bőven kifejtette, hogy mindenki az életére tőr. Másrészt félóránként áhítja a halált, mert ő annyit, de annyit szenvedett. Ha igazak a történetei, szeretet nélküli családban született és nőtt fel - őt csak a férje szerette, aki már nem jön utána, hogy magával vigye… Olyan nagyon szomorú, hogy ilyen, vagy ilyen lett? Erősen hat rám, mert teljesen másképpen gondolkodunk, viszont, ha előjön a humorérzéke, nagyon tudom ám szeretni! Tegnap nehéz volt vele, vajon milyen lesz holnap? Talán abba kellene hagynom, de nem visz rá a lelkem…


    Folytatása következik. 

    előzmény:
    tanaria (31298)
    2018-07-08  09:12
  4. 2018. július 8. 09:1231298.

    Szép napot!


    Igen, én is láttam. Életéhez méltó temetése volt.

    előzmény:
    *Szigal* (31297)
    2018-07-08  07:44
  5. 2018. július 8. 07:4431297.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Tegnap eltemették Kányádi Sándort. Nagygalambfalván, szeretett szülőfalujában. Megint eszembe jutott a "Halottak napja Bécsben" című vers egyik üzenete, hogy mindannyian - bármiféle hovatartozás nélkül - egyformák vagyunk. és emberségünket nem a nemzetiségünk dönti el. Ott volt az egész falu, annak apraja-nagyja, és még a lezúduló eső se kergette szét az őszintén gyászoló tömeget. Talán ez a lényeg, hogy őt valóban szerették és költői nagysága mellett a kiváló Embert, a falu nagy szülöttét tisztelték benne, akire mindannyian igazán büszkék lehetünk. Akit érdekel, a székelyhon.ro portálon bővebben olvashat a szomorú eseményről. 


    Hadd búcsúzzunk Tőle mi is, ezekkel a páratlan tisztaságú szavakkal: 


    "Labda a hold! S ha netán el nem érném,
    harmat leszek, harmat e csillagon,
    hogy fényemtől is fényesebbnek
    lássák a földet a
    szomszédos égitestek.


    S ha elszólít a Nap,
    nyugodt lélekkel mondják:
    tócsákkal nem szövetkezett,
    liliomok fürödtek benne,
    úgy tűnt el, amint érkezett."


    (Harmat a csillagon, 1963)

    előzmény:
    tanaria (31296)
    2018-07-07  15:41
  6. 2018. július 7. 15:4131296.

    Szép napot!


    Kedves Y. barátod! Örülök, hogy a többiek is elolvashatják ezt a szép, büszke írásodat.


    Tömör egyszerűségében szép vers!

    előzmény:
    *Szigal* (31294)
    2018-07-07  07:29
  7. 2018. július 7. 07:4031295.

    Kiemeltem a legelső verset, bár mindegyik sokatmondó. 


    Moshe ibn Ezra


    (1055 vagy 1060 – 1138)


    Az út

    Emlékezzünk az összes pillanatra,
    mi halálba vezető utunkat kirakja.
    Az ember önfeledten utazik,
    nap nap után, s azt hiszi pihen,
    mint lusta matróz a fedélzeten.
    De hajója közben is száguld
    a vad szeleken.


    Ezennel búcsúzom egy időre, vár Klárika! 


    Szép napot nektek! (és nekem is…)

    előzmény:
    *Szigal* (31294)
    2018-07-07  07:29
  8. 2018. július 7. 07:2931294.

    Szép jó reggelt, akkor is, ha nálatok esik, nálunk pedig 84 százalékos páratartalom növeli egekig a pillanatnyi 25 fokot. Nem éppen leányálom. 


    Örülök a sikeres gombaszüretnek, Tanaria! Még egy dolog, amit már soha nem fogok megismételni. 


    A tegnapelőtti rossz kedvemet, vagy inkább a közönyt nem az időjárás okozta. Úgy minden együtt. Tegnap viszont, mert engem odafönt Valaki nagyon szeret (emlékszik valaki arra a régi filmre?), jól indult a nap. Elsőként WatsApp-on jött az üzenet egy fotóval, amelynek felső részén az izraelinfo.com mókás logója díszelgett. Y. küldte, a gesztus könnyekig meghatott. Örömködtem egy darabig, aztán házitündérkedtem, mert néha azt is kell, majd kora délután lementem a piacra, ott mégis valamivel olcsóbban mérik a gyümölcsöt. Cseresznyét is vettem!


    Délután másfél óráig beszélgettem egy volt topiktárs-barátnőmmel, aki csak azért hívott, hogy gratuláljon. Nagyon jól esett! Este főztem, és végül megnéztem a Viktória királynőről szóló filmet - keveset tudok róla, de mindig kedveltem, mert hosszú uralkodása alatt, nő létére, kicsit megváltoztatta a világot. 


    Ma reggelre máris újabb ezeréves (tényleg!) versek vártak, egyik szebb, mint a másik! 


     

    előzmény:
    tanaria (31293)
    2018-07-06  14:53
  9. 2018. július 6. 14:5331293.

    Szép napot!


    Ma délelőtt egy nagyot jártunk az erdőben. Nagy kedvünk telt benne, mert sok volt a gomba! Úgyhogy a közeli erdőből átmentünk a Szép erdőnek Katim által elnevezett másik erdőbe. Hazafele már nagyon meleg volt. Itthon, szerencsére, mindent rendben találtam. Rántott őzláb és piruló galócát ettünk a lecsónk mellé. 


    Most aztán, már fürdés után, nagy örömmel néztem meg a számomra is kedvenc cicákat.


    Sajnálom a rossz kedvedet. Csak megkínoz az időjárás.

    előzmény:
    *Szigal* (31292)
    2018-07-06  09:36
  10. 2018. július 6. 09:3631292.

    Még egy sztárfotó a kékszeműről: >>>>


    Remélem sikerült mosolyt varázsolni az arcotokra! 

    előzmény:
    *Szigal* (31291)
    2018-07-06  09:34
  11. 2018. július 6. 09:3431291.

    A múltkori lusta cicák témájára néhány frissebb fénykép a két kedvencről. 


    Már említettem, hogy mostanában szívesebben lustálkodnak a nappali hátsó, ablakok közötti kanapéján, ott jótékonyan simogatja őket a hűs tengeri szellő.  

    előzmény:
    *Szigal* (31290)
    2018-07-06  09:02
  12. 2018. július 6. 09:0231290.

    Szervusztok és még mindig jó reggelt!


    Nagyon szégyellem magam, de tegnap már a topik sem vonzott magához, és ha nem is volt "fullasztó hőség", sőt még a földrengésre se reagáltam - meg sem éreztük -, valahogy mély közönybe süppedtem. Terveztem, hogy csütörtök délután lerántom a fátylat legutóbbi titkolózásomról, de még erre sem voltam kapható. Meleg van ugyan, de nem olyan szörnyű, viszont a magas páratartalom erősíti a fájdalmaimat és alig tudok már járni. 


    (Itt jegyzem meg Tanaria, hogy a tui'na nevű kínai gyógymasszázst nem azért választottam, hogy megoldjon valamit, bár nagyon jó lenne, hanem mert rövid ideig jótékonyan hat izmokra, feloldja a feszültségeimet és ha csak néhány órára is, de embernek érzem magam. Ez is valami.)


    Az Alsórákosi-Marika javasolta Herzl-témában szerettem volna valami újat hozni, és képekkel lett volna értelme, de most röviden beharangozom, legalább szóban. Szellemesnek véltem egy szójátékot és ezt szerettem volna illusztrálni. Haifán a Herzl utca a régi városközpontban van, tele üzletekkel, mint egy mostani bevásárló központ, de nem magasan, több emeleten, hanem "laposan", üzlet üzlet után, köztük aránylag olcsó és nem éppen bóvlit forgalmazó ruházati boltok. Évekkel ezelőtt péntek délelőtt, legújabban csütörtök délután pultokat, állványokat tesznek ki az utca legszélesebb középső részén és zeneszó mellett zajlik a kereskedelem. Rengeteg embert vonz a helyre. Héberül a "mitlábsim" szó azt jelenti, hogy öltözködünk, de a szlengben azt is, hogy rászállunk valakire, csepüljük, és mert a Herzl utcán történik, hát rászállunk… Herzlre, magára az emberre, akiről utcát neveztek el. Persze, cseppet sem negatív értelemben. Az utca közepén végig plakátok hirdetik az akciót minden lámpaoszlopon (majd fotókon érthetőbb lesz), és Herzl híres bázeli képe alatt nagyban zajlik az utcai árusítás. Hangulatosan, zeneszó mellett. Ezt szerettem volna megmutatni nektek helyszíni közvetítésben, sajnos tegnap sem sikerült túllépnem magamon. Talán egy hét múlva?


    Most egyelőre ennyit. Legyen szép napunk!  

    előzmény:
    tanaria (31289)
    2018-07-05  16:27
  13. 2018. július 5. 16:2731289.

    Szép napot!


    Itt az van, de nálatokföldrengés meg fullasztó hőség. Azt remélem, hátha otthon dolgozol ma.

    előzmény:
    *Szigal* (31288)
    2018-07-04  23:10
  14. 2018. július 4. 23:1031288.

    Neked is jó éjszakát és köszönöm, hogy igazán jól telt az estém. Én is megnézem majd a többi részt is.  


    Szép álmokat! 


    előzmény:
    Alsórákosi (31286)
    2018-07-04  22:24
  15. 2018. július 4. 23:0631287.

    Jaj de kár! Nem tudom, hogy mikor sugározták, valamiért nem néztem, vagy talán mégis, csak nem emlékszem? Ennyire feledékeny azért mégsem lehetek…


    Mindenképpen nekem tetszett, rokonszenvesek a színészek és jól is játszanak. A történet magvát persze azért ismeretem. 


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    tanaria (31285)
    2018-07-04  20:39
  16. 2018. július 4. 22:2431286.

    Az első filmkockák után rájöttem, hogy már láttam, sőt a könyv is meg van még, nem ajándékoztam el, eddig. Azért megnézem a többi részt is.


    Az üveges jött jóval 12 óra után.


    Pihentető jó éjszakát kívánok.

    előzmény:
    *Szigal* (31283)
    2018-07-04  18:00
  17. 2018. július 4. 20:3931285.

    A cseresznyéből még maradt. A barackot kiterítettem a konyhaasztalon, hogy puhuljon, mert sok benne a kissé kemény. Jó ízű húsos barack. Holnap befőzöm. Hát igen, a cseresznyének mindig nagyon örülünk, mert az elsők között jelenik meg, amikor már nagyon ki vagyunk éhezve a friss, hazai gyümölcsre. Nem bosszantani akarlak, de az idén különösen jó a termés.


    Úgy döntöttünk, mégse nézzük meg a filmet, mert nemrég volt ugyancsak a Dunán. Akkor láttuk. Még részletesen emlékszem rá.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (31284)
    2018-07-04  18:16
  18. 2018. július 4. 18:1631284.

    Drága Tanaria, ha ismerném az irigység érzését, most nagyon irigynek kellene lennem. Természetesen a gyümölcsökről van szó, az idén csak sóvárgón nézem a két számjegyű árakat. Érvényes a barackra és főleg a cseresznyére. Ha most ott lettem volna a közeledben, nem sok maradt volna abból a décsei cseresznyéből, de még a barackból sem!


    Ne szidd a román postát, ők is "haladnak" a világjelenséggel, hogy egyre kevesebb igény van szolgáltatásaikra. Nem készítettél másolatot az aktacsomóról? Csak úgy elküldted? No reméljük, hogy rendben megérkezik, majd nyugtass meg engem is, jó? 


    Macskaügyben csak természetes, hogy a melegítő herkentyűkhöz vonzódnak, az enyémek most hanyagolják a számítógép környékét, hiszen jó meleg van, inkább a nappali L-alakú ablakai közelében heverésznek, két oldalról éri őket a jótékony tengeri szellő… Én ma le is fotóztam őket, elvártam volna, hogy te is azt tedd! Szívesen nézegettem volna más cicákat is.  


    Úgy örültem, hogy kissé bőbeszédűbb lettél. Tedd minél többször! Most még azt írd meg, hogy mit kezdtél a vásárolt gyümölcsökkel, jó? 

    előzmény:
    tanaria (31280)
    2018-07-04  11:06
  19. 2018. július 4. 18:0031283.

    Továbbá, még mindig Alsórákosi-Marikának:


    Jó ötlet lenne a javaslatod, de tudod, emléke csak itt, Izraelben jelent valamit. Szép, hogy megemlékeztek halála 114. évfordulójáról. Milyen érdekes egybeesés viszont, hogy hetek óta foglalkoztat valami, ami Herzl-el kapcsolatos és mégsem, újabb egysróf a témakeresésben! Csütörtök délutánnal függ össze, héber szójáték a kiindulópont, csak ki kellene mozdulnom, hogy a témát életre kelthessem. Sajnos, a csütörtök délutánt általában intenzív pihegéssel töltöm, de hátha holnap mégis összekanalazom magam, és… no, majd meglátjuk. 


    Jött az üveges? Minden rendben? 


    Köszönöm a meghívást a közös filmnézésre! Évekkel ezelőtt már láttam ezt a négyrészes olasz (!) sorozatot, sőt valamikor boldogult ifjúkoromban még a film 1938-as változatát is. Kíváncsian várom, és olyan jó lesz együtt nézni Veletek! Most négy hétig minden szerda este találkozhatunk!


    Holnapra jó utat kívánok Neked és jelezd majd, ha visszatérsz, jó? 

    előzmény:
    Alsórákosi (31279)
    2018-07-04  10:54
  20. 2018. július 4. 13:5831282.

    Nagyon köszönöm, Alsórákosi! Persze, hogy nem késő. Nálunk fele jár egy  szabály: egy héttel előtte, egy héttel utána érvényes a köszöntés. 


    Jó film, elfogadom a meghívást. Nagyon régen a könyvet is olvastam.


    Sikeres napot neked is!

    előzmény:
    Alsórákosi (31279)
    2018-07-04  10:54
  21. 2018. július 4. 12:4531281.

    Ismét elkergetett innen az élet! Most értem vissza, és gyorsan rá is kattintottam arra a hozzászólásodra, amire már napokkal ezelőtt szerettem volna válaszolni, Alsórákosi-Marika


    Ugyancsak napok óta emlékezem arra a szombat délelőttre a kilencvenes évekből, amikor a fiammal autóztunk innen a kibucába (Akkó és Naharia között fekszik) és ott, a kocsiban hallottam először Zorán "Volt egy tánc"-át. Az  eredetit, Leonard Cohen dalát akkor már ismertem. Ennek a napnak és a többször újra- és újrahallgatott zenének köszönhetően Zorán hamar kedvencem lett és maradt azóta is, olyannyira, hogy egyik születésnapján a "Kell ott fenn egy ország"-gal köszöntöttem a nagylányomat, ezzel őt is a Zorán-rajongók klubjába avattam be. Csak hogy lásd, mennyire egysrófra működünk mi ezen a kies topikon! 


    Cseppet sem elhanyagolható körülmény, hogy a "Volt egy tánc" irodalmi alkotásként is helytálló szövegét Zorán testvére, Dusán írta. (És most eszembe jutottak a "migránsok". Ha hagyjuk, nagyon beszűkülhet a látókörünk…)


    Mielőtt csütörtökön elcsúsznál az olajfolton, szeretném ha tudnád, hogy nagyon várunk vissza. 


    A "tetszik"-opció sajnos már csak szép emlék marad. Nem könnyebb egy mosollyal válaszolni? 


    És - mint mindig - nagyon köszönöm a bátorítást. 


    előzmény:
    Alsórákosi (31268)
    2018-06-30  19:50
  22. 2018. július 4. 11:0631280.

    Szép napot!


    Nagyon drukkolok, hogy ez a spontán ötlet beváljon és jobban érezd magad!


    Ügyeket intéztem, fontosakat. A kész aktacsomót a Román Postára bíztam... Egyáltalán nem vagyok nyugodt felőle...


    Aztán beléptem a közeli piacra és vettem hat kiló kajszibarackot és gyönyörű décsei cseresznyét! Úgyhogy ma lekvár-főzés lesz, cseresznye-evéssel fűszerezve.


    A macskák imádják a számítógépeket, laptopokat, én meg nagyon élvezem nézni őlustaságukat az internetes boltban. Odamentem nagy borítékot venni. Gyönyörű két nagy macsek lakik ott.


    Eredményes, jó munkát!

    előzmény:
    *Szigal* (31277)
    2018-07-04  09:14
  23. 2018. július 4. 10:5431279.

    Napsugaras szép napot kívánok az ide látogatóknak és a zug olvasóknak !


    Ugye ma sem késő gratulálni és még sok boldog névnapot kívánni?


    Ihletként: Herzl Tivadar, 1904. 07. 03. (Egyik rádió műsorban emlékeztettek rá.)


    Reggel óta várom az üvegest, aki ma délelőttre ígérte magát. Aztán elmegyek, halaszthatatlan ügyet kell elintézni, jó lenne ha már jönne.


    Estére "moziba" hívom az érdeklődőket: Duna, 20:35. Cronin: Réztábla a kapu alatt.


     


     

    előzmény:
    tanaria (31271)
    2018-07-01  10:08
  24. 2018. július 4. 09:2131278.

    Látod-látod, Alsórákosi-Marika, ezt nevezik egysrófnak! Mindjárt elővarázsolom a legutóbbi bejegyzésedet és válaszolok rá, aztán jöhetnek a levelek is - mert ma már szerda, és még otthon vagy, igyekeznem kellene. 

    előzmény:
    Alsórákosi (31276)
    2018-07-04  08:56
  25. 2018. július 4. 09:1431277.

    Szervusztok, még reggel van, tehát jó reggelt! 


    Nekem sincs már ihletem, Tanaria, gondoltam hátha valakit megszáll. De nem. Mi legyen hát? 


    Miről írjak? Jönnek-mennek a szép hétköznapok, állandóan történik valami, például ma hajnalban földrengés volt, majdnem olyan erősségű, mint 1977-ben nálunk, Csíkszeredában, de még fel sem ébresztett, mindketten mélyen aludtunk. Na jó, "csak" 4,1 fokot mértek és Tiberiáson, pontosan 60 kilométerre volt az epicentruma. Kár nem történt.  Érdekes, éppen tegnap nézegettem a házunkat lentről, a tengerparti útról, és egy leendő földrengésre gondoltam, mert az épület ugyancsak a szirt legszélén van, szinte lebeg odafentről. No, erről ennyit. 


    Két hosszú nap van mögöttem, munka és mindenféle bajlódás az egészségem hanyatlásával. Tegnapelőtt Timráton voltam, dolgoztunk, de semmi eget rengető leletre nem bukkantunk. A keddi napom (tegnap) érdekesen alakult. Reggel röntgenre kellett mennem (eredményt egy héten belül a családi orvosomtól kapok), aztán Klárikához - elegánsan felöltöztettem, leültettem az ebédlőben az asztalához, majd vissza a rendelőintézetbe, természetesen a város másik végébe, ahol már voltam a reggeli órákban, az utolsó tui'ná-kezelésre. Aztán gondoltam egy nagyot, hogy a reflexológiát lemondom, és helyette továbbfolytatom a sokkal hatékonyabbnak tűnő kínai gyógymasszázst. Így még hét kezelésre járhatok ebben az évben, miután kifizettem a nem is kevés árkülönbözetet. Jók ezek a gyors döntések, mindig ez vitt előre az életemben.


    Miközben a fentieket írtam, szólt a telefon és egy gyorsaságot igénylő munka érkezett, már forog az agyam, hogyan valósítom majd meg. Hétfőre kell, tehát van mondjuk 5 napom. Jaj de jó, olyan nyugodtnak ígérkezett ez a hétvége! 


    Most válaszolok a leveleimre, aztán a feladatra koncentrálok. Közben azt kívánom, hogy csupa jó történés hozza el azt a várva várt ihletet! 


    előzmény:
    tanaria (31275)
    2018-07-03  14:53

Címlap

top