Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2018. Április 28. 10:5730976.

    Most már komolyan aggódom, Tanaria


    előzmény:
    tanaria (30975)
    2018-04-27  10:20
  2. 2018. Április 27. 10:2030975.


    Most nincs időm, majd jövök.

    előzmény:
    *Szigal* (30974)
    2018-04-27  08:19
  3. 2018. Április 27. 08:1930974.

    Jó reggelt!


    Nehéz napunk volt tegnap. Értelmetlen és elkerülhető lett volna, de távol tartom magam mindenféle ítélkezéstől. Amúgy is nehéz lesz feldolgozni, ha egyáltalán, bár nincs személyes érintettségem benne. Talán mégis van, mert sok évvel ezelőtt volt némi közöm magához a projekthez, amelynek keretében kilenc fiatal vesztette életét és a tizedik hogy- és holléte még mindig kétséges. 


    Hosszú órákon keresztül követtük a mentési munkálatokat, szörnyű volt, és ebben nincs egy grammnyi szenzációhajhászás sem, csak nagy-nagy, össznépi együttérzés. Még hosszú ideig hallhatjuk majd a következményeket, a kivizsgálás részleteit, a vétkesek megnevezését és esetleg megbüntetését, de mindez nem adhatja vissza az áldozatok életét. Csak nagy-nagy szomorúság marad ez után a nap után. Többet nem tekinthetek úgy a sivatag elképzelhetetlen szépségeire, mint eddig - felejthetetlen marad ez a vad természetnek hozott áldozat…


    ***


    Akarva-akaratlanul hangulatot teremtettem itt, a topikon, próbáljatok meg túllépni rajta. Magam is igyekszem.  


    Legyen ma sokkal szebb napunk! 


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (30973)
    2018-04-26  08:21
  4. 2018. Április 26. 08:2130973.

    Jó reggelt! 


    Tanaria, azt hittem, hogy már válaszoltam tegnapi bejegyzésedre, és kisült, hogy nem, és azt hiszem, elszállt. Így jár az, aki nem vizsgálja meg, miután elküldi.


    Szóval, volt egy kis szélvihar, azt hittem elviszi a felettünk lévő mind a hét emeletet, de mégsem. Még itt, Haifán volt a legkevesebb, délen jégeső, áradások, Tel-Aviv környékén is jóval nagyobb eső, mint itt nálunk. Éjszaka is esett, most is lógnak az esőfelhők, még Picur se hajlandó kimenni, csak az ablakból szemléli ezt a teljesen érthetetlen időjárást. Ilyesmire tényleg nem emlékszem ilyenkor, április végén. 


    Elképzellek a nagy orgonacsokorral - látod, a sok virágos szépség ellenére, ez a virág nagyon hiányzik. Idáig érzem az illatát… Pedig van itt is, valahol Cfát közelében, de még nem volt szerencsém látni. Hétvezér tér, nagyon szerettem azt a környéket, laktam is arrafelé - hiszen meséltem. Örülök, hogy arra jártál, hogy gyermekkori emlékekkel töltődtél. Garibaldi-híd: számomra már mindig Gy. Éva emlékét jelenti. Hány éve már? 


    Nemsokára indulok Klárikához, pedig semmi kedvem kidugni az orromat ebben a csúf, szürke időben. 


    Akkor még egyszer: Katinak köszönöm a dedikációt, Neked a könyvet. Majd meglátjuk, hogy mikor foghatom kezemben.


    Most nem is rózsát küldök, hanem másvalamit. És mindhármatoknak  sok puszit. 

    előzmény:
    tanaria (30972)
    2018-04-25  14:34
  5. 2018. Április 25. 14:3430972.

    Az egyik rózsát elsajátítom. Katinak köszönd a dedikációt, nekem a könyvet.


    Ma átbuszoztam a Hajnal negyedbe, egy nagyot sétáltam a Házsongárdi temetőben. Aztán útba ejtettem az egyik magyar könyves-boltot, mert most már még kettő is van! Vettem egy Bodor Ádám könyvet. Utána legyalogoltam a kedvenc negyedembe, azon belül is a Hétvezér térre. Összefutottam az óvodás-kori barátnőmmel. Az egykori Józsa Béla utca teljesen virágba borulva fogadott, illatos volt és csodás! Miután futó látogatást tettem a régi barátnőmnél, egy nagy csokor frissen szedett orgonával, elsétáltam a Garibaldi-hídhoz, ahonnan a villamos hazahozott.


    Az idő nagyon kellemes volt, most kezd túl meleg lenni. Közben a telefonom jelezte, hogy Haifán erős széllökések esedékesek.

    előzmény:
    *Szigal* (30971)
    2018-04-25  12:09
  6. 2018. Április 25. 12:0930971.

    Szervusztok, szép napot!


    Nagyon szépen köszönöm Katinak a könyvet és a dedikálást, mondd meg neki, hogy mindig úgy maradt emlékeimben, ahogyan a ti csíkszeredai nappalitokban a Kányádi-összeállítását mutatta be kettőnknek. Felejthetetlen! És ezt az élményt még nem sikerült túlszárnyalnia, talán ezzel a könyvvel? Még egyszer gratulálok!


    Majd eljut hozzám a kötet, mi lenne, ha Te hoznád el? Nem hinném, hogy közelebbről vállalnám az utazás fáradalmait, ezek az érproblémák kissé ijesztőek. Nem számítottam én ilyesmire. Éppen ezért kérlek, ne bagatellizáld amolyan "Na, mindegy"-szavakkal az ugráló vérnyomást, próbálj megoldást találni rá. Muszáj!  


    Még van két és fél gondtalanabb napod. Használd ki! Azt hiszem, nálatok most melegebb van, mint itt, ugyanis ez a mai nap egészen különleges. Nem emlékszem az Izraelben töltött harminc évemben, hogy valaha is ilyen időjárás lett volna. Egész nap zuhog az eső. Villámlik, dörög, visszatért a tél. Tulajdonképpen élvezem, mert egy hét múlva ismét 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és az sokkal rosszabb lesz. Ráadásul ma itthon vagyok és munka helyett édes a semmittevés, igaz, főznöm kellene, töltött karalábét rendelt a szomszédlány.


    Küldök két mai esőtérképet, különböző órákban másoltam, mintegy dokumentumként. 


    Katinak pedig - köszönetül - ezt a két különleges színű rózsát, tegnapelőtt fotóztam Y. kertjében.  


    További szép napot!


     

    előzmény:
    tanaria (30970)
    2018-04-25  07:29
  7. 2018. Április 25. 07:2930970.

    Jó reggelt!


    Szombaton hajnalban indul vissza Kati. Megvan a dedikált könyved. Gyere!


    A tegnap nem csináltam a szokásostól eltérően semmit. Ma majd egyedül tekergek egyet még nem tudom, merre.


    Örülök, hogy legalább a vérnyomásod jó! Az enyém rendetlenkedik, ugrál. Rájöttem, hogy a hidegfrontot nem szereti. Pedig én a meleget nem bírom. Na, mindegy.


    Snooker vb van, úgyhogy nem néztem híreket, nem hallottam-láttam semmit az ételmérgezésről.


    Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!

    előzmény:
    *Szigal* (30969)
    2018-04-24  21:05
  8. 2018. Április 24. 21:0530969.

    Éppen kérdezni akartam Tanaria, hogy meddig tart a "vígandrás"? (Vajon honnan jutott ez most eszembe? )


    Gyere, mesélj, miket csináltál ma? Kicsit bővebben, de ha nincs időd, akár néhány szó is megteszi. 


    Ma elmentem a családi orvosomhoz, kaptam beutalót az érspecialistához, mert már éjszaka se hagynak alább a lábfájások. Majd közlik az időpontot, a beutalót elfaxoltuk. Vérnyomást mért a drága fiatal orvosom, és szerinte is ezzel nagy szerencsém van, mindig egy húszéves lányé (vagy akár fiúé: 116/74, hát kell ennél jobb egy öregasszonynak? Ott helyben a vérvizsgálat is megtörtént, majd holnap megnézem az eredményeket az interneten. Csak utána mentem Klárihoz, vittem neki a cipellőt és képzeld, tetszett neki, tényleg szépen dolgozott a suszter. Aztán pihentem, olvastam, aludtam, most még tévézek egy kicsit, aztán holnap nekifogok egy dokumentáció gyűjtésének. Hetek óta forgatok valamit a fejemben. Talán lesz belőle valami. 


    Nagyjából ennyi a mai napom. Képekkel talán nem foglalkozom mostanában, várom a május elejére ígért Alsórákosi-Marika fotókat, azok érdekesebbek lesznek minden eddiginél! 


    Megyek vissza a tévéhez, hadd művelődjek egy kicsit. 


    Hallottatok valamit a budapesti ételmérgezésről? Paprika, For sale-étterem? Itt teljes a hisztéria, semmit sem olvastam erről magyarul, csak az "imádott" FB-n hülyítik egymást az emberek. Ja és még az itteni tévében is volt valami, én nem láttam, csak hallottam róla. Persze, ez is amolyan "az újság megírta, a rádió is bemondta"-típusú néphülyítés, amire az FB még rátesz néhány lapáttal. Hová jutott a média, Uram! Szörnyű! Vajon mi az igazság? Mert én már lassan semmiben sem hiszek. 

    előzmény:
    tanaria (30965)
    2018-04-24  10:12
  9. 2018. Április 24. 20:2630968.

    előzmény:
    Kövesdiági (30966)
    2018-04-24  14:12
  10. 2018. Április 24. 17:4630967.

    Nagyon köszönöm a kávét! 

    előzmény:
    Kövesdiági (30966)
    2018-04-24  14:12
  11. 2018. Április 24. 14:1230966.

    előzmény:
    tanaria (30965)
    2018-04-24  10:12
  12. 2018. Április 24. 10:1230965.

    Szép napot!


    Repülnek a drága szabad napjaim. Eddig két napot az erdőben járkáltunk. A tegnap M.-át látogattam meg, aztán üzletekbe mentünk.


    Ma még csak az ebédhez szereztem be a hozzá valókat, és oda is tettem. Tőtike lesz. A tegnap Kati mézes lapokat sütött és töltött meg. Nagyon finom lett!


    Közbe ide is benéztem, örvendtem a képeknek és neked.


     

    előzmény:
    *Szigal* (30962)
    2018-04-23  07:55
  13. 2018. Április 23. 08:1330964.

    1. És ha már nosztalgiázunk, a rozmaringok fölötti júdásfán még felfedeztem néhány késői virágfürtöt. 


    2. - 3. A tegnapi ügyintézés után felülről, és egészen közelről láthattam kedvenc "delfinünket"! 


    ***


    Indulnom kell! Nézem az órát és azt hiszem, most készül leszállni Alsórákosi-Marikáék repülője, már otthon, a Ferihegyen. Talán már le is  szállt. Türelmetlenül várunk, Marika! 


     

    előzmény:
    *Szigal* (30963)
    2018-04-23  08:05
  14. 2018. Április 23. 08:0530963.

    1. Nem jön az a fránya autóbusz, de milyen szépek a szembeni virágok, ugye? 


    2. - 3. Az illatot hamarább érzékeltem, mint a látványt: "útszéli" jázmintenger. 


    4. Erről jutott eszembe a csütörtöki rozmaringsor, amit tavaly annyi helyen megcsodáltunk Tanariával, talán éppen ebben a buszmegállóban…

    előzmény:
    *Szigal* (30962)
    2018-04-23  07:55
  15. 2018. Április 23. 07:5530962.

    Szép jó reggelt!


    Jaj, dehogyis szerényebbek az otthoni virágok az itthoniaknál! Kicsi vagy nagy, itt vagy ott, mindig gyönyörű. Úgy szeretném, ha néha az otthoniak virágzását is láthatnám, csak tudod, Tanaria, az én kolozsvári barátnőm féltékenyen őrzi őket, véletlenül se mutatná meg nekünk…


    Tegnap körbejártam a fél várost. Ennek is története van. Klárika értelmetlenül ragaszkodik egy magassarkú (!), legalább negyven éves cipellőhöz, ami már nehezen megy fel a lábára. Amúgy tényleg-kényleg szép cipő. Volt. Mit csinál ilyenkor az ember? Miután már alig vannak úgynevezett "suszterájok", nyomozásba kezdtem, és többnapos keresgélés után egy helyen el is vállalták a bővítését, jó pénzért, persze. Péntekre lett volna készen, de csak tegnap volt időm ezzel foglalkozni, és jó korán elindultam, hogy végre elvihessem Klárinak. Kilenckor nyitnak ezeken a helyeken, a régi városközpontban, a suk közelében. Fél tízig vártam, de a rollót senki se emelte fel, ezért indulnom kellett - cipő nélkül. Jól el is késtem, mert messze van Kláritól.


    Munkám végén levittem Klárit az ebédlőbe (mondtam már, hogy a kerekes széket Mercedesnek, a járókeretet Subarunak nevezte el?), majd ismét a suszteráj felé vettem az irányt - várakozással több, mint egy órámba került. Rossz buszra szálltam, jó sokat kellett gyalogolnom - ez egyre nehezebb. Végül odaérkeztem, átvettem a nagyon szépen megmunkált cipellőt, és ha már ott voltam, onnan három-négy megállónyira egy régóta halogatott intézni valót is meg akartam végre oldani. Felszálltam egy buszra, amiről rögvest le is szállítottak, mert közben a hátsó ajtónál baleset történt: egy nyolcvan körüli néni esett ki a buszból, ugyanis hátrahúzta a tömött banyatank és el is ájult. Rosszabbra nem mertem gondolni. A sofőrtől kezdve mindenki a mentőt hívta, ami pillanatok alatt meg is érkezett, de közben én egy másik buszra szálltam. A néni magához tért hála Istennek, remélem, hogy nem történt komolyabb baja. Jó későn érkeztem haza, éppen a technikus érkezése előtt, aki az egész internetes hálózatunkat úgymond modernizálta. Jót nevettünk, amikor a legrégibb típusú routert a legmodernebbre cserélte ki, mert nálunk nincsenek átmenetek, ugye? Vagy - vagy. Éppen jókor, mert érkezett egy újabb munkám, amit aztán estig be is fejeztem! Hosszú és változatos nap volt.


    Most pedig indulok Timrátra, de előtte még mutatok néhány tegnapi fotót. 

    előzmény:
    tanaria (30961)
    2018-04-22  17:58
  16. 2018. Április 22. 17:5830961.

    Szép napot!


    Ma megint az erdőben voltam a kutyás barátnőmmel. Újra elkápráztattak a kutyák a ragaszkodásukkal, szeretetükkel, a különböző természetükkel. Nagyon jó barátok vagyunk.


    Gyönyörű az újra ébredő erdő, a tavaszi levegő!


    Itt is sok a szép virág, még ha szerényebbek is mint nálatok!

    előzmény:
    *Szigal* (30960)
    2018-04-22  06:15
  17. 2018. Április 22. 06:1530960.

    Jó reggelt!


    Végre kialudtam magam, nem is számolom már, hány órán át pihentem az elmúlt hét fáradalmait, mindenképpen jó sokra rúgna a számuk. Most megkezdem a talán kevésbé fárasztó új hetet.


    Egyik régebbi beszélgetésünk kapcsán mondom, hogy ismét szembeszaladt velem egy új magyar "szó": lefáraszt. Erre csak annyit mondanék, hogy netán van felfáraszt is? És még eszembe jutott egy másik jelenség: egyre gyakrabban hallom, hogy összehasonlítás esetén nem a "-nál, -nél" ragot használják, hanem a "-tól, -től"-t. Más nem jut most eszembe, de majd leírom a példákat, csak az, hogy: "Tőle három évvel idősebb". És nem nála. Találkoztatok hasonlóval? 


     


    Felteszek néhány képet, aztán elröppenek.  


    1.- 2. Mindenfelé, szerte az egész országban sok-sok színárnyalatban nyílik a leander (Nerium oleander).


    3. - 4. A tengerparton virágzik másik kedvencem, szó szerinti fordításban: a part éjszakai mécsese, Oenothera drummondii. Találtam egy hibásnak bizonyult magyar nevet, az éjszakai kankalint, de mégis a ligetszépe lenne a legközelebbi magyar változata. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (30959)
    2018-04-21  16:19
  18. 2018. Április 21. 16:1930959.

    Örömmel gratulálok Katinak, megértem, mekkora élmény volt ez a nap mindkettőtöknek! Alig várom, hogy olvashassam! 


    Remélem, hogy épségben és egy halom martilapival érkeztetek haza, azóta már biztosan otthon vagy, Tanaria!


    Mesélj majd, esetleg képekkel? Nekem is lenne néhány fotóm, sajnos a kerti parti hangulata annyira elvarázsolt, hogy a fényképezésről is elfeledkeztem, de állítólag van néhány kép az FB-n, majd megpróbálom előkeresni.


    További szép napot, mert Picur már reklamál itt, a hátam mögött. Aztán újra jövök. (Jé, ez még rímel is!) 


     

    előzmény:
    tanaria (30957)
    2018-04-21  07:26
  19. 2018. Április 21. 16:1130958.

    Szervusztok!


    Vége van a hétnek és holnaptól újabb kezdődik, hiszen nálunk vasárnap indul az élet. 


    A csütörtöki kerti partiról késő este, tizenegy óra után érkeztünk haza, csudajó volt - annyi fiatal között egészen megfiatalodtam, - és olyan jó, hogy nem is én voltam a legöregebb, voltak ott nálam (valamivel) idősebbek is, igaz nem sokan. Egy-kettő…


    Pénteken, azaz tegnap, a tengerparti házban befejeztük a könyv anyagának előkészítését. Hazajöttem és máris eltelt a nap.


    Ma reggel Klárikához mentem, már néhány napja nem láttam, jó volt vele és még a buszt is elértem hazafelé. Ebéd, alvás és most következik a cicázás.


    Utána még jövök!  

    előzmény:
    tanaria (30957)
    2018-04-21  07:26
  20. 2018. Április 21. 07:2630957.

    Jó reggelt!


    A tegnap voltam a nővérem könyvbemutatóján. Egy élmény volt. Szép volt és tartalmas. Számomra is új dolgokat is megtudhattam!


    Most készülök az erdőbe M.-val. Martilapit szedünk.


    Mindenkinek szép napot!

  21. 2018. Április 20. 09:4330956.

    Szép napot!


    Szívből örvendek a szép, jó napjaidnak!


    Nekem is holnaptól kikapcsolódás ígérkezik. Várom Katit. Ma itt lesz a könyvbemutatója és mint már mondtam egy hetet marad.

    előzmény:
    *Szigal* (30955)
    2018-04-20  08:02
  22. 2018. Április 20. 08:0230955.

    Jó reggelt, ismét!


    Nincs időm mesélni, csak annyit, hogy nagyon jó napunk volt tegnap! 


    Most azonban aggódni kezdtem, csak nincs valami baj? 


    Alsórákosi-Marikának elkezdődött az ötödik csodanapja, még kettő és repülnek haza. Sajnos csak május első napjaiban tudunk meg részleteket a legújabb kalandjairól, mert közben mindenféle munka vár rá. Mi pedig - én legalábbis - türelemmel várjuk a részletes beszámolót. 


    Tanaria, nyugtass meg kérlek, hogy nálatok sincs semmi baj. Hogy ismét jók a reggeleid, a napjaid.


    Margaret-Marika, hozzátok is eljött végre a tavasz? Minden rendben? 


    Bár lehetne úgynevezett hosszú hétvége, nálunk ma ismét beindul az élet, kezdődnek a hétköznapok és beindul a 71. év, vele egy újabb évtized. Itt voltunk a 40., 50., és a 60. születésnapon, de még soha nem éreztem magam ennyire idetartozónak. Tegnap csupa fiatal, lelkes, okos emberrel voltunk egy térben, és ez nagyban hozzájárult, hogy optimista jövőképet alakítsak ki a következő évtizedekről. 


    Indulok a tengerpartra, vár a munka. Legyen szép napunk! 

    előzmény:
    *Szigal* (30954)
    2018-04-19  09:26
  23. 2018. Április 19. 09:2630954.

    Már a buszból, mindjárt találkozom Y.-vel, hogy autóval utazzunk tovább.


    Nagyon örülök, hogy tetszett, gondolkodtam, hogy feltegyem-e. Tehát jól tettem! 

    előzmény:
    tanaria (30953)
    2018-04-19  08:31
  24. 2018. Április 19. 08:3130953.

    Ez csodálatos volt! Egészen magával ragadott és az öröm érzésével töltött el! Ez a közös öröm, az öregektől a gyerekekig, óriási!


    Szép napot!


    Rosszul indult a reggelem nagyon kedvetlen hangulatban. Minden reggel megnézem ezt a felvételt, mert csodát művel a lelkemben!

    előzmény:
    *Szigal* (30951)
    2018-04-19  07:36
  25. 2018. Április 19. 07:4030952.

    Kis segítség, ha szükséges: le kell gördíteni a megjelenő oldal végéig, ott van a videó. Érdemes!


    Szép napot!

    előzmény:
    *Szigal* (30951)
    2018-04-19  07:36

Címlap

top