Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hétköznapi ebédek

Laura-1
Létrehozva: 2009. december 17. 07:17

Lehet, hogy csak nekem jelent gondot a mindennapi főzés, de bizony mindannap fejtörést okoz, hogy mi is kerüljön az asztalra.

Olyan társakat keresek, akik szívesen megosszák velem egyszerű, gyors, és változatos receptjeiket.

Így kora reggel, hogy esetleg még aznap elkészíthető legyen.

Mondhatnátok, hogy vegyek elő egy szakácskönyvet, de az nem olyan, mintha "személyesen" megdumcsiznánk.

Tegnap például rakottkáposztát készítettem, amit sikerült alaposan elsózni, (tán szerelmes a szakácsné )

Így mára ki kell találnom valami mást.

 

Szép napot kívánok mindenkinek

 

Laura

 

 

 

  1. 2014. május 29. 13:2224026.

    Kedves Edit!

     

    A sok zugolvaso egyike vagyok.

     

    Jo,  hogy ismet itt vagy. Olvastam a balesetedrol, orulok, hogy meggyogyultal, s tovabbi javulast kivanok.

    Nagyon szivesen olvastalak mindig, jokat fozol a csaladodnak. Biztos Ok is orulnek felepulesednek. 

     

    Kisunokad nagyon aranyos. 

     

     

    A tejfolos cseresznyes suti receptjet leirnad ide?

     

     

     

    előzmény:
    Sarapod2 (24024)
    2014-05-28  20:42
  2. 2014. május 29. 11:4724025.

    Kedves Edit!

    Hiányoztál, de nagyon örülök, hogy újra itt vagy!!! Szeretem olvasni az írásaidat, a jó receptjeidet.  Gyógyulj meg teljesen és jelentkezz amikor csak tudsz.

     

    előzmény:
    Sarapod2 (24014)
    2014-05-24  17:01
  3. 2014. május 28. 20:4224024.

    Sziasztok 

     

    Ma reggel csináltam egy húsos melegszendvics krémet, a nagy fiam kérte. A múltkor gombásat kért. Nagyon finom lett. 

    Aztán kaptam egy jó tejfölös - cseresznyés receptet, amit gondoltam gyorsan összedobok. De aztán meglátogatott Alzheimer úr, és sajnos kifelejtettem belőle a tejfölt. Mikor sült már, akkor látom, hogy ott maradt a mérőbe. 

    Aztán gyorsan sütöttem még egyet, szerencse, hogy volt annyi cseresznye fejtve. A kezem természetesen a cseresznyefejtéstől olyan lett mint a bányászé. 

    Az ebéd paprikás krumpli volt nokedlival, és mellé vágott vegyes savanyú. El is fogyott, így holnapra valamit ki kell találnom. Levest nem főztem. Azt hiszem holnap lesz egy kis tárkonyos ragu leves és maradt a pitéből.   

    Elköszönök, legyen szép estétek!  

  4. 2014. május 27. 21:3524023.

    Sziasztok 

     

    Csak gyors bepillantás és megmutatom mi készült a cseresznye feléből. A másik feléből holnap lesz tejfölös - cseresznyés pite.  

    A készítésénél csak a fogyasztása volt gyorsabb.  

    Holnap paprikás krumplit főzök - újkrumpliból -  nokedlivel. Ha kapok uborkát akkor tejfölös saláta lesz mellé, ha nem akkor marad az eltett savanyúság. 

    Még ígértem a fiúknak melegszendvics krémet, azt fogok délelőtt egyet összedobni.

    Ma egy ananászt és 2 mandarint beleraktam a gyümölcs présbe és annak a levét ittam.  

    Mindenkinek szép estét kívánok.  

  5. 2014. május 26. 20:0624022.

    Sziasztok lányok! 

     

    Annyira jól esik, hogy hiányoltatok. Ígérem most már jövök. Ma már főzésről, azaz befőzésről is tudok írni. Epret raktam el - ipari mennyiséget 13 kg-t - még egy adag várja a holnapi napot. Sajnos kis üveg hiányba szenvedek, végül is a garázsba sikerült összekaparnom annyit, hogy elég legyen.  

    Szerdán voltam a piacon, láttam cseresznyét, de 800 Ft-ért nem igazán kívántam rá.  Viszont ma kaptam 2 kg-nyit és abból holnap lesz cseresznyés clafoutis. Leves a változatosság kedvéért holnap hideg eperleves lesz - tejszínhabbal.  Mellé rizses húst szeretnék főzni, de fehéren, sok - sok petrezselyem zölddel. 

    Kicsit elfáradtam ma, de annyira nem, hogy a drága tündérkirálynő unokámmal ne játsszak. Imádni való, 9 hónapos lesz június 10-én.

    Köszönöm a sok jókívánságot, és már csak Ő miatta is meg kell gyógyulnom.

     

    Marika, azt hittem neked megírtam, hogy mi történt, de ezek szerint nem. Elnézést, sokat felejtettem, és volt eszméletvesztésem is az agyrázkódás miatt. De látjátok egy boszit nem lehet csak úgy félreállítani még két kamionnak se.  

     

  6. 2014. május 26. 15:3324021.

    Editkém, nagyon örülök hogy a javulás útjára léptél és ha lassan is de visszatérsz........

    Pusza~~~~~~~~~~~~mária

    előzmény:
    Sarapod2 (24009)
    2014-05-23  20:48
  7. 2014. május 25. 20:3924020.

    Szia, Sarapod!

    Zúgolvasótok voltam sokáig, nagyon szerettem a stílusodat, a humorodat!

    Olvastam a balesetedről is és nagyon drukkoltam, hogy meggyógyulj. 

    Örülök, hogy újra itt vagy!!!

    Szépek a képeid a házról.

    További jobbulást kívánok szeretettel!

  8. 2014. május 25. 17:0924019.

    Szia Sarapod!

    Örülök,hogy újra itt vagy a fórumon. Nagyon szeretem olvasgatni a hozzászólásaidat és szeretem a képeidet is. Minden jót kívánok Neked,tudtam innen hogy baleseted volt. Remélem ,azért lassan helyrejössz! Puszillak! Banánka 

    előzmény:
    Sarapod2 (24016)
    2014-05-24  19:28
  9. 2014. május 25. 16:4924018.

    Kedves Sarapod!

    Pont ez hiányzott!! Te, és védjegyed: a fehér rózsás porta!

    Kívánom, hogy erősödj, ha lesz időd, akkor írj ide, mert fontos vagy nekünk!

    Szeretettel: 1szaki

    előzmény:
    Sarapod2 (24012)
    2014-05-23  21:06
  10. 2014. május 24. 19:3224017.
    előzmény:
    Sarapod2 (24016)
    2014-05-24  19:28
  11. 2014. május 24. 19:2824016.

    Szia Csendike 

     

    Aranyos vagy, és teljesen meghatódom, hogy ennyien hiányoltatok.

    Sajnos balesetem volt, 106 napig voltam kórházba, és még mindig nem vagyok 100 %-os, de lehet már nem is leszek.

     

    Igyekszem gyógyulni, mert lassan itt a piaci szezon, szóval a muszáj az nagy úr. 

     

     

    előzmény:
    Csendike (24015)
    2014-05-24  17:11
  12. 2014. május 24. 17:1124015.

    Szia!

     

    Hiányoztál!!!!!!!!  Kerestem az írásaidat de láttam hoyg régen jártál itt.

    Nem tudtam hogy baleseted volt.

     

     

    Gyorsan gyógyulj!!!

    előzmény:
    Sarapod2 (24014)
    2014-05-24  17:01
  13. 2014. május 24. 17:0124014.

    Szia! 

     

    Igen a balesetem után mindenki azt mondta, hogy az "angyalok kötényébe" estem. 

     

    Ma nem tudok főzésről beszámolni, mert maradék meggyszószt és rántott csirkét ettünk. A csirke aprólékból volt egy kis raguleves.

    Holnap megyünk név napra - Eszter - és nem kell főznöm. Sütöttem egy kevés sós ropogós rudat, amibe füstölt sajtot tettem. 

    Rendeltem földiepret, azt várom, mert szeretnék főzni kis eper dzsemet. Az első főzés már elfogyott.  

     

    Nagyon szép hétvégét kívánok neked.  

    előzmény:
    angi60 (24013)
    2014-05-24  11:25
  14. 2014. május 24. 11:2524013.

    Örülök, hogy jól vagy a Jó Isten segitsen, hogy meggyógyulj. és dobd flel topikot irj Sok vidám dolgot.

     

    előzmény:
    Sarapod2 (24010)
    2014-05-23  20:52
  15. 2014. május 23. 21:0624012.

    Itt vannak az ígért képek, lementettem őket! 

    Ma reggel készítettem ezeket az udvarunkba.  

    Bocsi, hogy nem főzős képek, de majd jönnek azok is.  

  16. 2014. május 23. 20:5724011.

    1szaki neked is köszönöm, hogy hiányolsz. 

     

    Gyógyulgatok, bár elég nagy balesetem volt. Sokáig kórházba voltam, és most próbálom behozni az itthoni lemaradásokat, persze csak módjával. Lassan meg minden, és ez nem a csak a baleset miatt van, hanem öregebb is lettem. 

     

    Majd küldök a kertemről pár képet, amit ma reggel készítettem.  

     

    Ma meggyszósz volt az ebéd, rántott csirkével, hogy azért főzésről is legyen szó.  

    előzmény:
    1szaki (24008)
    2014-05-22  23:53
  17. 2014. május 23. 20:5224010.

    Angi60 Neked is csak azt tudom írni, hogy örülök, hogy még ennyi idő után emlékeztek rám. 

     

    Gyógyulgatok, és igyekszem ide is írni. A FB-re szoktam írni. De ígérem ide is jönni fogok, ha nem is annyit mint régen. 

     

    A héten sütöttem kelt kalácsot - kakaós kalács, szilvalekváros kifli, és sörkifli - róla képet teszek fel. 

     

    Nem vagyok már annyira aktív a konyhába, mivel ketten maradtunk már csak itthon. A fiúk kirepültek, de ez az élet rendje.  

    előzmény:
    angi60 (24007)
    2014-05-22  19:44
  18. 2014. május 23. 20:4824009.

    Szia Marika 

     

    Nagyon meghatott, hogy még ennyi idő után is hiányoltok. Szégyellem magam, hogy nem jutok ide.

     

    Kijöttem a kórházból, ahol 106 napig voltam. 100 %-os már nem leszek, de lassan elérem a 85-90 %-ot, aminek az én koromba már örülni kell. 

     

    Főzésről alig tudok beszámolni, bár már "bontogatom szárnyaim" de a két fiú már nem itthon lakik, így nagyon keveset főzök.

     

    Remélem már jól vagy te is? 

    előzmény:
    Maja Sager (24006)
    2014-05-22  10:14
  19. 2014. május 22. 23:5324008.

    Én is nagyon szeretem Sarapod írásait, életszemléletét. Nagyon remélem, hogy gyógyul, erősödik, és ismét megjelenik, mert ő e topik lelke. Minden jót kívánok neki, tudja meg ismét, hogy visszavárjuk!

    Szeretettel: 1szaki

    előzmény:
    angi60 (24007)
    2014-05-22  19:44
  20. 2014. május 22. 19:4424007.
    Én nem vagyok tagja egyik csoportnak sem de nagyon szertem olvasni az irásait / amig  aktiv volt/ de ma jutott nekem is pont az eszembe vajon mi lehet Vele. Aki priviben levelezik vele irja már meg légyszi!
    előzmény:
    Maja Sager (24006)
    2014-05-22  10:14
  21. 2014. május 22. 10:1424006.
    Sziasztok, Editről semmi hir??? Tud valaki valamit??
  22. 2014. Április 17. 18:3524005.

     

     

     

     

                         Kellemes Húsvéti ünnepeket!

  23. 2014. Április 5. 11:1524004.

    Sziasztok!

     

     

    Többé-kevésbé jól vagyunk, élvezzük a szép időt.

     

    Megkezdtem a tavaszi nagytakarítást, szépen lassan csinálgatom, a nehezebb munkákhoz 15-16-án jön segítség.

     

     

    Ma korán ébredtem, így már túl vagyok a főzésen.  Isteni chilis babot készítettem, főztem hozzá zöldséglevest.  Még fő körmös, csülkös pörkölt is.

     

    Tegnap délután vendégeim jöttek, sütöttem tepertős- medvehagymás pogit, kaptunk káposztás rétest, így  süti is van.

     

    Holnap csirkét rántok - igazi gyenge rántani való a hús -,fejes salátával, ptrezselymes krumplival.

     

    Leírom a bab receptjét, hátha kedvet kaptok hozzá: / 4 adag /

     

     

     Bő pörkölt alapon / hagyma, parika, paradicsom, fokhagyma / fél kiló darált húst párolok, / só, bors, /

     

    amikor félig megpuhult hozzáöntök 3 doboz átmosott vörösbabkonzervet,

     

    egy kukorica konzervet,

     

    felöntöm kb 2 dl savanyúság leszürt levével,

     

    és apródonként adagolok hozzá chilit, akár szósz, akár konzerv, akár por formátumot, erős pistával is kitünő étel. 

     

    Kellemes hétvégét!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991115 (24003)
    2014-04-04  19:57
  24. Torolt_felhasznalo_991115
    Torolt_felhasznalo_991115
    2014. Április 4. 19:5724003.

    Próbáltam írogatni...de ha nincs kinek - akkor minek?

    Gondolom, mindenkinek megvan a maga gondja-baja meg a közelebbi barátok és megbeszélik velük

     

     

    előzmény:
    Maja Sager (24002)
    2014-03-29  11:25
  25. 2014. március 29. 11:2524002.
    MI történt a "munkás" hétköznapokkal?? Mióta Editünk nem jön,  nem is müxik??? Ok???

Címlap

top