Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szuz lany- Merleg ferfi

coolgabe
Létrehozva: 2004. március 1. 20:08
Hat ez egy erdekes kombinacio, kivancsi vagyok a velemenyetekre. Szamomra valamiert nagyon vonzo a szuz no szepsege, noiessege, az iszonyatos apoltsaga, hogy mindig minden a helyen van, de meg az is hogy nehez igazan meghoditani a szivet, es hogy egy kicsit fennhordja az orrat.
Eletem legnagyobb, vagy talan egyetlen szerelme szuz jegyu es bizony talan a merleg egy kicsit erzelgos szamara.
Sajat elmondasa szerint azert lepett ki a kapcsolatbol mert ugy erezte hogy sose fog engem ugy szeretni ahogy en ot...vajon ez lehetseges? Hiszen rengeteg meghitt, gyonyoru pillanatunk volt egyutt meg akkor is ha csak 3 honapig tartott. Valoban ragaszkodtam hozza de sose korlatoztam a szabadsagat, nem akartam megvaltoztatni, es a legmelyebb spiritualis szerelemmel szerettem ot...es sajnos ki is mutattam neki. Babusgattam mindig amit o imadott.
Talan ezt nem kellett volna, nem tudom...dehat mar benne voltunk a kapcsolatban, sok idot toltottunk egyutt, nalam aludt az esetek tobbsegeben, nem ertem hogy miert kellett volna paraztatnom. Soha nem tett semmi olyat amiert ne biztam volna meg benne.

Talan a ket jegy kozotti kulonbseg adta ezt a helyzetet, talan csak en nem ismerem a szuzeket elegge, nem tudom...most egy evvel a szakitas utan meg nem talaltam senkit aki a helyebe lephetett volna, illetve lenne egy lany aki regota tetszik, de inkabb a gazos pasijaval marad minthogy belekezdjen egy ujba...es talaljatok ki milyen jegyu...bizony bizony szuz, es ezt nagyon sokaig nem is tudtam rola, csak azutan derult ki mikor mar a vonzalom megszuletett. Varom a velemenyeket.
  1. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 1. 21:0126.
    Akkor csak beszélgess vele és barátkozzatok. Egyenlőre ne tegyél semmi olyat, ami arra utalna, hogy mást is akarsz tőle. Ha türelmes vag lehet belőle valami.
    előzmény:
    coolgabe (20)
     
  2. 2004. március 1. 21:0327.
    Nna aze` :o)))
    előzmény:
    Elle (21)
     
  3. 2004. március 1. 21:0428.
    Ezt nektek mondom es nem neki. . . ennyire azert ne nezz hulyenek. . . soha nem szoltam egy rossz szot a baratnojere. Amugy egy eleg szutyok piacos tyuk aki meg raadasul pupos is.
    előzmény:
    Elle (25)
     
  4. 2004. március 1. 21:0529.
    hát. . . ehhez nincs is hozzáfűznivalóm :o)

    sok sikert.
    előzmény:
    coolgabe (28)
     
  5. 2004. március 1. 21:0830.
    Ugy latom hogy nehanyotok olvasasi problemakkal is kuzd. . . . szerintetek nem lehet egy ferfi oszinten szerelmes. . . hadd ne irjam le megint , hogy meberileg is mennyire vonzodtam hozza mert nem akartam semmit sem valtoztatni rajta de teny hogy a lany egy gyonyoru no es elsonek ez fogott meg benne, amig meg egy szot sem valtottam vele. Aztan a szemelyisege is, de amig nem beszeltem vele addig nem ismertem.

    Vajon miert kell mindent szajbaragni. . . bar latom, hogy sok KRITIKUS szuz van itt, de tudjatok mit, meg ez is tetszett benne mert neha felhivta a figyelmememt hianyossagokra amelyeket lehetett korrigalni. . . egy jo pap is holtig tanul.
    előzmény:
    zyzy (24)
     
  6. 2004. március 1. 21:1131.
    Vajon te hogy ereznel azzal az emberrel szemben akiben megbiztal, tudta hogy mennyire szeretem ot, rabiztad a szerelmednek irt leveleket, akinek elmondtad legbennsobb titkaidat, anelkul hogy segitseget kernel, a baratodnak tekintetted, es aztan kiderulne hogy mindezzel visszaelt. . . . . ez enyhe kifejezes volt.
    előzmény:
    Elle (29)
     
  7. 2004. március 1. 21:1132.
    semmit nem kell szájbarágni. . . a 28. -as hozzászólásoddal mindent elmondtál magadról. . .
    előzmény:
    coolgabe (30)
     
  8. 2004. március 1. 21:1433.
    Koszi, ha ugy gondolod, hogy nem birok olvasni. :o)))
    Ne haragudj, de szerintem fogalmad sincs arrol, mi a szerelem. . .
    A gyonyoru nobe addig vagy szerelmes, amig nem szul egy ket gyereket? Aztan johet egy ujabb gyonyoru no??? :o)))) Jaajjj!
    Hat sok boldogsagot Neked! :o)))
    előzmény:
    coolgabe (30)
     
  9. 2004. március 1. 21:1534.
    Sajnalom. . . a no pusztan feltekenysegbol negativan befolyasolta nem csupan az en eletemet hanem aze az egy emberet akit egesz eletemben a legjobban szerettem. Es nemcsak azzal, hogy bizonyos fokig befolyasolta hogy szakitson velem, hanem mert rangatja le magaval a drogozasba, ami mar nem csupan a marihuanarol szol. . . es aki kipaterolja a sajat gyereket a lakasbol a nagymamahoz csak azert mert az eppen jelenlegi pasija nem szereti a gyerekeket. Errol mondj velemenyt.
    előzmény:
    Elle (32)
     
  10. 2004. március 1. 21:1835.
    Hat ez azert nem igy mukodik, de most mar banom hogy belekezdtem ebbe mert lassan ugy erzem, hogy tobben csak veszekedni jonnek ide. Nem ertem ennek az okat de mindegy. . . a lany keme volt gyonyoru de ha 125 kilos lenne mostanra akkor is ot szeretnem. . . .
    előzmény:
    zyzy (33)
     
  11. 2004. március 1. 21:1836.
    a KEME az NEKEM akart lenni
    előzmény:
    coolgabe (35)
     
  12. 2004. március 1. 21:2037.
    a lány akibe szerelmes vagy, felnőtt nő. . . valamiért ezt az utat választotta és nem téged. . .
    nem mondok véleményt, mert nem ismerem a helyzetet. . . és ezzel úgysem változtatnék a helyzeteden.
    de itt akkor van némi ellentmondás. . . azt mondtad, hogy a barátnője is szűz. . . akkor hogy is van ez?
    nem lehet, hogy te idealizáltad a szűz jegyű nőket, és a valóságban nem is olyanok mint amilyennek te látod őket? csak emberek, hibákkal és erényekkel.
    előzmény:
    coolgabe (34)
     
  13. 2004. március 1. 21:2238.
    Amugy meg sok elkeseredett ember van itt ahogy elnezem. En tanacsert jottem ide, erre tessek mi lett belole. egyelore meg mindig arrol lenne szo, hogy vajon a cimben emlitett kombinacio mukodhet e hosszu tavon vagy sem. Az esettanulmany csupan illusztralaskepp kerult ide, a lenyeg nem ez. . . . ha meg egyaltalan van valaki akit ez erdekel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2004. március 1. 21:2439.
    én nem veszekszem és nem is vagyok elkeseredett.

    de nehéz lesz megtalálni a válaszokat a miértjeidre, ha csak azt hallod meg amit hallani szeretnél. . . ami téged igazol.
    és őszintén kívánom, hogy találd meg akit keresel.
    előzmény:
    coolgabe (38)
     
  15. 2004. március 1. 21:2540.
    Abszolut nem tudatosan vonzottam be mint szuz jegyut, es az az igazsag hogy nem is nagyon foglalkoztam ezzel a kerdessel egeszen ezidaig amikoris ismet csak tudattalanul bevonzottam egy masikat. Es a baratnos dolog is csak novemberben derult ki amikor rajottem hogy mit is muvelt a baratnommel. . . szinte az orrom elott a szemebe hazudva. De rola is akkor tudtam meg hogy szuz. Szoval minden csak utolag derult ki.
    előzmény:
    Elle (37)
     
  16. 2004. március 1. 21:2941.
    Igen. Mindannyiunkat erdekelt, . . . es irtunk. Ki jot, ki rosszat.
    Megegyszer leirom, ha nem volt eddig vilagos!

    NEM A CSILLAGJEGGYEL VAN A BAJ!
    A kis agyadba beultetted, hogy Neked csak a "szuz" jegy jonne be. . .
    Probald meg kiiktatni ezt a tudatodbol.
    Kar busulni egy olyan "szerelem" utan, ami egyoldalu volt. Inkabb vigasztalodj massal, aki elfogad Teged ugy ahogy vagy. Es az valoban szerelem lesz! (reszerol)
    :o)
    előzmény:
    coolgabe (38)
     
  17. 2004. március 1. 21:3242.
    Talan valoban nem is itt van a fellabu kutya elasva. Lehet hogy tenyleg csak a karmankban nem szerepelt az hogy mi orokke egyutt leszunk. . . nem tudhatom. . a fontos dolog az, hogy elment es elmenve maradt, es en igazabol meg sem kuzdottem erte. . . csak elengedtem. Hmmm. . . . nem biztos hogy jol tettem bar az a nagy igazsag, hogy akkoriban voltak sulyos gerincproblemaim, es igazabol csak a mutet utan akartam megkeresni. Amikor mar meggyogyultam. . . viszont addigra mar az egesz teljesen elmergesedett, koszonhetoen a kedves baratnonek.
    előzmény:
    Elle (39)
     
  18. Torolt_felhasznalo_451549
    Torolt_felhasznalo_451549
    2004. március 1. 21:3243.
    Kedves coolgabe!

    Igen, mukodhet.
    A ferjem [merleg] , es en [szuz] nyolc eve vagyunk egyutt. Ebben a honapban szuletik a negyedik gyermekunk.
    Mindenkepp gondolkozz optimistan, csak azt mondhatom!
    Boldog eletet kivanok neked!
    d
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2004. március 1. 21:3644.
    Oh, a legrosszabb dolog az egeszben, hogy amikor megkertem, hogy mondja a szemebe hogy nem szeretett engem soha akkor nem tudta megtenni. . . . tudom hogy szeretett, valahol csak ez ismeretlen erzes volt nek.
    Ahogy Redfield is mondja a Mennyei Profeciaban, az embereknek meg kell tanulniuk szeretni meghozza ugy hogy felidezik hogy milyen erzes volt az korabban amikor szerettek vagy szeretve ereztek magukat.
    Az en baratnomnel ez is problema volt mert ismerve a multjat, bizony nem sok szeretetben volt resze addig a pontig amig velem nem talalkozott. Es ezert nem volt mit felidezni. . . nem lehet ot hibaztatni ezert.
    előzmény:
    zyzy (41)
     
  20. 2004. március 1. 21:3745.
    koszonom, koszonom, koszonom
    előzmény:
    dioka (43)
     
  21. 2004. március 2. 00:3346.
    A lánynak a horoszkópja a szűz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2004. március 2. 01:1047.
    mint ahogy a cim is mutatja
    előzmény:
    lónli (46)
     
  23. 2004. március 2. 22:1148.
    . . .

    na mindegy:-)
    előzmény:
    coolgabe (47)
     
  24. 2004. március 2. 22:3749.
    Azert meg mindig kivancsi vagyok hogy kinek mi a velemenye, es ha vannak alkoto ereju kritikak akkor az sem baj. Vegulis mostanaban eleg sok Szuz jegyu lany baratom van, akikkel igen jo kapcsolatot apolok es ok is baratnak tekintenek engem. . . van olyan akivel evtizedek ota igy van. De amikor parkapcsolatra kerul a sor. . . hat. . . mas a helyzet.
    Talan a Merleg tenyleg tul erzelgos es nem eleg hatarozott e Szuznek? Tulontul hiszunk a romantika erejeben, es hogy szerelemmel mindent meg lehet
    oldani? Hiszen a baratnom imadta amikor babusgattam, tudta, hogz ot tarto a legszebb nonek a vilagon, es arra torekedtem, hogy a legjobb baratom is legyen. REgeteg meghittseg volt a kapcsolatunkban, es meg abban is ahogy elvaltunk. . . hiszen ott logott rajtam mint aki fulig szerelemes de emellett figyelnem kelllett hogy mit is mond valojaban. De a viselkedese az homlokegyenest ellentetes volt. Honapokkal kesobb ezt azzal magyarazta, hogy o nehezen szakit es csak azert sirt a vallamon. Hmm. . hat nem tudom. . . ez egy kicsit furcsa nekem. Meg a mai napig is ugy vagyok vele hogy barcsak beszelgethetnenk akarmirol is. . . persze csak akkor ha o is akarna ami ugy nem igy van.

    No mindegy, korabbi kirohanasokert elnezest. . . varom a tovabbi eszreveteleket.
    előzmény:
    lónli (48)
     

Címlap

top