Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hallássérültek ide!

Bbohar
Létrehozva: 2009. október 7. 13:09

Sziasztok, szeretném, ha lenne egy ilyen hely, ahol a hallásproblémákkal küzdők megoszthatnák egynmásssal örömüket, bánatukat tapasztalataikat.

 

Írhatnánk, Irhatnátok ki hogyan, hány évesen, milyen fokon szembesült a problémával, írhatna hozzátartozó, ki hogyan holdja meg a hétköznapokon, miből ered, jó orvosok, műtét vagy hallókészülék, milyen munkát végezhet egy hallássérült, mit érdemes tanulnia, hol tud elhelyezkedni, milyen támogatások járhatnak neki, milyen kínos helyzeteket élt át, ha átélt a problémája miatt, ki hogyan dolgozta fel lelkileg. Szerintem sokat tudnánk egymást segíteni tanácsokkal. (azt hiszem egyelőre nem én)

 

Magam kb. 8 éve huszonévesként döbbentem rá nagyothallásomra, egyelőre se műtétem se hallókészülékem nem volt, enélkül élek, kevés nehézségem volt vele, de azért volt. Mostanában viszont egyetemet kezdtem itt komoly gondjaim vannak, és sürgősen át kell gondolnom mindent, lépnem kell.

  1. 2009. október 27. 17:5226.

    Ezt sem könnyű elintézni,nekem nem is sikerült,hála a nőnek aki intézte a készüléket,meg a háziorvosomnak.

    A húgom viszont most kapott közgyógyra egy készüléket, de nekik 4 gyerekük van , nagyon nehéz körülmények között élnek,esélye sincs rá,hogy vegyen és eddig nem is volt neki.

    Mindenképpen meg kell próbálni.

     

    előzmény:
    rupcsi (16)
    2009-10-27  16:57
  2. 2009. október 27. 17:5025.

    Apropó hallókészülék...

     

    Egyéves koromban vették észre hogy nem hallok semmit, így kaptam az első analóg, dobozos hallókészüléket (kábé úgy néz ki, mint egy nagy mp3 lejátszó, hosszú vezetékekkel és füldugókkal) Úgy kellett azt a fránya dobozt zsebes-gumis övembe rögzíteni, hogy játék közben ne repüljön el, ne csattogjon stb. Egyszer történt, hogy a nagy homokozó lealjára ELÁSTAM. Anyámék ásókkal feltúrták, nagy nehezen megtalálták...vitték a szervízbe, ahol a szaki majdnem elájult amikor szétszedte...homokszemek, málnaszörp...

     

    Majd nagyobbacska lettem, vééégre megkaptam a fülmögöttit. Juhéé, már nem akadályozott a mozgásban. Analóg hallókészülékem 24 éves koromig volt. Aztán a fülészorvosom tanácsára kipróbálhattam a digitálisat. Nagy különbséget fedeztem fel, így írtam kérelmet az OEP-nek, nehézségek árán, megkaptam, persze, nem teljesen ingyen.

     

    Így lassan 4 éve használom, és még mindig újdonságokat fedezek fel a digitális készülékemmel. Beszédértésben nem , de sok apróságban már nagy segítség számomra ennek viselése.

     

    Rezgős, villogó ébresztőórám van, én csak a rezgőjét használom évek óta. A villogós nem jó nekem, mert fejem búbjáig jól be szoktam takarózni...

    Amikor először beállítottam a rezgős ébresztőmasinát, hajnali 6-kor már úgy dübörgött az ágyikó, hogy szegény párom majdnem a szívéhez kapott....

     

    Bocsi, hogy ilyen kis sztorikkal traktállak benneteket...

    előzmény:
    rupcsi (21)
    2009-10-27  17:32
  3. 2009. október 27. 17:4924.

    Sajnos ez nem így működik!

     

    Ha én ezt mondanám egy ügyfélnek,akkor azt kérdezné,hogy mi a csudának dolgozom pont itt, ahol a kommunikáció elsődleges.

    25.éve ez a munkám,nem értek máshoz, csak éppen nem tudom úgy csinálni már,ahogy kellene a halláshiány miatt.Sajna a kollégáim sem mindig segítőkészek.

    Vicces story mára:

    Idős néni bejön,hogy csőtörést szeretne bejelenteni,mondom neki,hogy a ... milyen telefonszámon lehet megtenni.Erre előkapja a mobilját,hogy jó kedvesem,akkor legyen szíves a mobilomról felhívni és bejelenteni.Na pont Én,aki nem tud telefonálni.Mondtam,jó akkor majd az egyik kolléganő mindjárt segít.

     

     

     

    előzmény:
    rupcsi (18)
    2009-10-27  17:16
  4. 2009. október 27. 17:4623.

    http://www.sinosz.hu/

    meglepődtem. 1xcsak megszólalt a zene.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. október 27. 17:3722.

    Sokan nem tudják, hogy létezik a www.SINOSZ.hu siketek és nagyotthallok országos szervezete.

    Pedig, aki belép, sok kedvezményt kap. Utazás főleg.

    Üdöltetük a fiataljainkat ( hallésérültek), mikor látom a portáson, hogy nem jól hall.

    Elmagyarázom neki, hogy mit tegyen stb.

    Bemegy a veszprémi SINOSZ kirendeltséghez.

    -honnan tudja ezeket

    lehidaltam ettől a bunkóságtól

    A bácsi

    -nekem is lehet netem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. október 27. 17:3221.

    A digitális készülékeket ezer féleképen lehet állítani.

    Igaz, hogy macerás visszajárni, míg jó lessz az egyénnek.

    Volt, hogy hallottam a távfűtésben a víz csepegését, csak ép a beszédértés nem volt ok.

    Én is a mély hangokat hallom jobban.

    Egyszerűen nem kell hagyni, hogy a szolgáltató lerázzon benneteket.

    Akár a TB-t is be lehet igérni, hogy panaszra mentek.

    Lehet kapni hallássérülteknek való ébresztő órát. 

    Olyan kiegészítővel is, hogy, ha kopogtat/csönget  valaki, lámpa villog figyelmeztetéskép.

    Mondjuk, hogy úgy hallottam  , hogy orvosi ajánlásra írják fel.

    A régi órám bedöglött, körbe forognak rajta a mutatók.

    Muszály szereznem másikat, mert nem hallom meg a rtelefonom ébresztését.

    Van kérdése valakinek írjon. Válaszolok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. október 27. 17:2920.

    Egyetértek veled ebben, ugyanis veleszületetten siket vagyok, és gyakran mondom, hogy siket vagyok, lassan beszéljen, mert szájról olvasok.

    De előfordultak/nak reménytelen esetek (szakállas-bajszos, gátlásos-vízszintesen artikuláló, szakmai zsargonokkal dobálózó emberek) ilyenkor szépen megkérem, hogy írja le papírra, mert egyszerűen nem hagyom magam, hogy "lehülyézzenek", félretájékoztassanak.

     

     

    előzmény:
    rupcsi (18)
    2009-10-27  17:16
  8. 2009. október 27. 17:2419.

    Gyerek korom óta valszeg nem hallottam megfelelően.

    Mikor az ikreim kucsik voltak, érdekes, meghallottam, ha nyöszörögtek.

    Mikor már kommunikálni kellett, akkor folyton visszakérdeztem, feszűlt voltam , hogy nem oké a kommunikáció köztünk.

    Akkor csináltattam az első készüléket.

    Az analóg volt. Képzelhetitek. A klaviatúra verése, mint a géppuska sorozat.

    2. féldigitális. GEERS szemét banda volt akkori társaság. A megrendelés  volt nekik a lényeg, és nem a megrendelő.

    Bejön egy idős néni, hogy kicsúszik a füléből.

    -szokja meg

    -(én) nem látja, hogy kúpos a hallójárata, persze, hogy kicsúszik.

    Na otthagytam a társaságot.

    Most WIDEXben utazom. 

    folyt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. október 27. 17:1618.

    " Ügyfélre nem szólhatok rá,hogy vigye a kezét a szája elől."

    Mért ne szólhatnál neki, hogy

    -hallássérűlt vagyok, kérem ne takarja el a száját...

    Nincs ebben semmi szégyelni való.

    Bizony én szólok, ha nem értek valamit. Megkérem, ha mindig ugyanazt a szót használja, mert más kifejezéssel már értem mint mond.

    Néha dallamból kerekedik ki a szó.

    Néha piszkosúl félrehallok, de viccesre veszem a figurát.

    Mindnyájunknak tanácsolom, hogy ezen nincs mit szégyelni.

    A szemüveget is hordják. Kevesen szégyenlik.

    Kár lenne zárt topikká tenni.

    Lassan már, csak zártak léteznek.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 27. 17:1217.
    Én hozzátartozó vagyok. Férjem csecsemő korától süket teljesen a bal fülére.Jobb füle szerencsére ép, így jól boldogult egy füllel is. Ő szégyelte és el is titkolta ameddig csak lehetett. Elöttem is, amikor udvarolt. Fel sem tünt hogy mindig a jobb füle oldalán voltam , majd egy beszélgetés során nem figyelt annyira és nem hallotta amit mondtam. Rá szóltam "Mi van süket vagy?" mire ő Igen. Az esett rosszul hogy el titkolta,de el magyarázta hogy sokszor volt hogy dobták e miatt.Engem nem zavart  soha hogy hallásérült valaki, bár idősebb embereket gyakrabban ismer meg az ember ilyen sérüléssel. Mi nagyon jól meg vagyunk és a gyerekeinknek természetes hogy apjuk süket az eggyik fülére és tudják hogy benne van a pakliban hogy a másik füle is romolhat. Sőt azt is tudják hogy ők is lehetnek hallássérültek, bár eddig egészséges a hallásuk.
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  11. 2009. október 27. 16:5716.

    egyedül csak az ára az oka, hogy még nincs...

    Kérjél támogatást/segélyt az önkormányzattól.

    1x én is így csináltattam.

    előzmény:
    Mandula86 (2)
    2009-10-07  13:21
  12. 2009. október 27. 16:5115.

    Szia!

     

    Kicsi gyerekeid vannak! Gratulálok hozzá! Ha a család,gondolok itt szülő, férj, elfogad, akkor minden rendben lesz.Azt jegyezd meg jól,hogy ettől Te még nem vagy más ember! Nagyon nehéz, de el kell fogadnod magadat.A gyerekekkel biztosan nem lesz gond,ha a család többi tagja pozitivan áll a dologhoz.

    Én nem voltam mindig rosszl halló,folyamatában veszik el a hallásom,éppen ezért tudok rendesen beszélni.A mély hangokat jobban hallom, tehát egy mély hangú férfi beszédét előbb megértem,mint egy magas hangú gyerekét.A szájról olvasást is folyamatosan tanultam meg,sztem ez minden hallássérültnek megy.

    A húgom 4 gyereket nevel és neki van a legrosszabb hallása a családban.Ez nem segített rajtam sosem,mivel Ő otthon van ezer éve anyaságin, anyám meg nyugdíjas,egyedül nekem kell dolgoznom így,ebből adódóan nekem a legnehezebb.Ha itthon lehetnék,semmi gondom nem lenne.

    Ha felírnak készüléket,akkor menj próbáld őket,mindig ragaszkodj a próbahordáshoz és addig póbáld,amig azt nem mondod elsőre,hogy ez jó.

    Ne add fel, a gyerekeid ettől még imádnak téged és csupán nevelés kérdése,hogy megszokják,az anyu nem hall jól.

    Hogy a vicces oldaláról nézzük a dolgot,azért előnye is van ám a dolognak: A férjem sokszor felébred éjjel,hogy a házunk előtt parkoló autók valamelyikének szól a riasztója.A lányom meg a tücskök ciripelése miatt nem tud sokszor aludni.Na nekem ilyen gondom nincs,mivel ezeket nem hallom.

    És a másik,hogy hozzánk csak akkor jöhet be valaki,ha rajtam kívül más is itthon van,mivel nem hallom a csengőt ill.a kaputelefont.

    Úgyhogy fel a fejjel!

    Anita

    előzmény:
    Bbohar (14)
    2009-10-27  14:15
  13. 2009. október 27. 14:1514.

    Szia, én 36 éves vagyok. Még nem használok hallókészüléket, eddig nem használtam, bár az audiológiai vizsgálat alapján már régen, és nagyon szükségem lenne rá. Most indultam el, annak a megszerzéséért. Jó "hallani" hogy így is tudsz beszélgetni, kapcsolatot tartani azokkal akiket szeretsz. Nekem ez a legfontosabb. Meg kell próbálnunk nem azokra a dolgokra figyelni ami elveszett, hanem ami még megvan. Rosz és elviselhetetlenül fájdalmas persze. A bizonytalan jövőkép, a nehéz mindennapok.

    A gyerekeim másfél, 3, és öt és fél évesek.

    A tegnapi vizsgálat eredményével jövő héten megyek orvoshoz, hogy működik ez tovább majd megnézi és elküld, vagy felír hallókészüléket? Attól mire számíthatok?

    Ha olyan rosszul hallasz ahogy írod, hogyhogy, hogyan tudsz mégis beszélni a hozzátartozóiddal? Segít az, az elfogadásban, hogy a családban volt már ilyen? Szájról olvasol? Mélyebb beszélgetések is megmaradnak valahogy?

    előzmény:
    anita222 (13)
    2009-10-26  19:45
  14. 2009. október 26. 19:4513.

    Szia!

     

    Örülök,ha a soraim segítenek!

    Igen ,vannak boldog pillanatok és azt utálom csak,hogy mennyi mindenről lemaradok a hallásom miatt.Pl.Egy szülői értekezlet kínszenvedés számomra,mert nagyon sok inforól lemaradok,ha nem figyelek eléggé,vagy épp nincs alkalmam szájról olvasásra.

    A gyerekeim elfogadnak így. A második férjemet,pedig már így ismertem meg,de elsőre Ő sem tudta hogy nem hallok rendesen.Amikor megmondtam neki,már pár hónapja ismertük egymást,akkor mondtam,ha nem tud igy elfogadni,menjen.Szerencsére elfogadott és tavaly összeházasodtunk.A munkámban is rengeteg sikert értem el az elmúlt 4 évben, a halló kollégáim szégyelhetik magukat,mert a fióknál első voltam a teljesítményben és többször voltam külföldi jutalomúton is.

    Ez 10 éve volt,akkor még pici mélyhallójárati készülékem volt,amivel tökéletesen tudtam élni, dolgozni,telefonálni.Készülék ide-vagy oda, rengeteget romlott.Nekem idegsejt károsodásom van,amit örököltem.Érdekes,hogy ált.iskolában énekkari tag voltam,majd orosz nyelvi spec.gimiben érettségiztem ,tehát nem volt vaj a hallásommal.18 éves korom után kezdtek problémáim lenni,akkor is csak a magas hangokkal.Pl.nem hallottam az irodai telefont csörögni.Most 42 vagyok , a gyerekeim 22 a fiú, 15 a lány.Beszélgetni tudok mindenkivel,aki felém fordulva beszél.

    Decibel: A magas hangoknál 100%-ban elvesztettem a hallást, a lefelé mélyülő hangoknál 50-70 decibel a károsodás.Ezért nem tudnak nekem normális készüléket adni.Akinek egyenes a hallásgörbéje,tehát pl.50 decibelt vesztett minden frekvencián , annak nagyon jól visszaadja a készülék a hangokat.Ráadásul nekem a beszédértésem is gond,ezt már nem adja vissza semmi sem.

    Elkeserítő, de ez van,ezt kell elfogadni.Én elfogadom magam,mert nincs más választásom, de annyira boldog lennék,ha újra rendesen hallhatnék.

    Boldog pillanat még: néha elmegyünk a férjemmel bálba táncolni és bár sokszor nem hallom,hogy mi szól, nagyon jól tudunk együtt táncolni .A férjem szokott benne segíteni,hogy rájöjjek mi is a zene éppen és ha rájövök,akkor már tudom követni.

    Zárt topic? Nem tudom,lehet meg kéne próbálni!

    Minden jót neked és ne add fel a reményt! A készülékeket próbálni kell, soha ne vedd meg,ha nem viheted el próbahordásra és addig menj utána,amig meg nem találod a számodra legmegfelelőbbet.Én a mostanit 4 év után vettem meg,holott már mindenhol letettek rólam.Ezzel nagyjából elvagyok.

    Üdv:Anita

    A 3 pici a Te gyerekeid? Hány éves vagy?

    előzmény:
    Bbohar (12)
    2009-10-26  19:13
  15. 2009. október 26. 19:1312.

    Erre én is gondoltam, hogy szégyelik. Mit gondolsz ha lezárnám, hogy nem látna bele más, akkor jönnének?

    Utálsz igy élni? De azért szorongva élsz vagy vannak boldog pillanatok, kedélyállapotok? Beszélgetés a gyerekekkel?

    Mikor van ez? Hány decibelnél hogy már a készülék sem segít?

    Otosclerosis a probléma? Reménykedtem hogy a készülékek tudnak segíteni, ezek szerint lehet hogy nem? :( Barátok megmaradtak?

    köszönöm nagyon ha válaszolsz!!Segitenek a soraid.

    előzmény:
    anita222 (11)
    2009-10-26  16:51
  16. 2009. október 26. 16:5111.

    Kedves Bbohar!

     

     

    Ne keseredj el ennyire!  Egyenlők ugyan sosem leszünk a hallókkal, sőt esélyünk sincs rá,bármennyire próbálják nyomni az esélyegyenlőséget én ebből semmit nem érzek.Két évig mentem azután,hogy fogyi támogatást kapjak végre és nagyon nehezen , de sikerült a leszázalékolás is pár hete.

    Egyszerűen nem hiszik el,hogy NEM TUDOM a munkámat ellátni, senki nem segít és meg vagyok halva telefonálás nélkül,mivel a munkám során ez a legfontosabb eszköz.

    Az orvosok is szemetek,mert mondja hogy annyira rosszul hallok,hogy ezen nem segít semmilyen készülék sem, ugyanezt leírni már senki sem hajlandó, tehát nemhogy segítenének,inkább még hátráltatnak.

    Rengeteg kínlódok ! A készülék nálam csak annyit számít,hogy egyáltalán hallom a körülöttem lévő zajokat, de ez viszont nagyon zavar abban,hogy a mély hangok hallása valamilyen szinten nekem megmaradt még és azokat a készülék jobban felerősíti, de azok a hangok,amiket már egyáltalán nem hallok,azt nem tudja visszaadni.Csak a munkám során van a fülemben,mert annyira lefárad a fülem és az agyam is,hogy itthon már nem tudom használni,alig várom,hogy kivegyem.

    A család megszokta, sajna anyukám és a húgom is ebben a cipőben jár.A gyerekeim tudják,hogy ha akarnak valamit,oda kell jönniük hozzám és szembe beszélni,mert szájról leolvasom, de sajna ez sem megy mindenkinél, főleg akivel először találkozom,vagy pl.bajszos,szakállas, eltakarja a száját a kezeivel.Na most ugye az Ügyfélre nem szólhatok rá,hogy vigye a kezét a szája elől.

    A legrosszabb,hogy imádtam zenét hallgatni,tv-t nézni.A zenehallgatás az felejthető,ne tudd meg a készülék milyen hangokat juttat a fülembe ha szól a régi kedvenc számom.Fel sem ismerem,csak valami csörömpölést hallok.

    A TV: sajnos feliratos műsort tudok csak nézni,mivel készülékkel sem értem mit mondanak.Abból meg választhatok,hogy RTL Klub vagy RTL klub,mivel csak itt megy felirat,ill.a BBC primen,amit a szolgáltató kivett a kábelcsomagból,igy havi 1000.-Ft pluzért bérlek dekódert hozzá,hogy tudjak vmit nézni.

     

    Nehéz, de van akinek ennél sokkal nehezebb.Utálok így élni én is és nagyon reménykedem abban,hogy a sejtkutatás hamarosan eredményes lesz és az elhalt sejtjeimet még tudják pótolni.

    Ugyanis számomra már csak ez a megoldás maradt.

     

    Egyenlőre ennyi!

    Hogy miért halnak ki a topicok,az rejtély számomra is!

    Biztosan szégyellik a problémákat, de sztem erről nem tehetünk.Ha választhatnánk,akkor HALLANNI szeretnénk!

    Anita

    előzmény:
    Bbohar (10)
    2009-10-26  14:54
  17. 2009. október 26. 14:5410.

    Kedves Anita!

    Nagyon jó, hogy leírtad a tapasztalataidat! Nem adom fel, szeretném, ha lenne ez a blog, hallássérülteknek és hozzátartozóiknak, hogy egymásnak reményt, ötleteket életmegoldásokat, megértést együttérzést adjunk.

    Én ma nagyon el vagyok eseredve,  ma volt a hallásvizsgálatom, sok év óta újra először. Amibe kapaszkodtam, hogy talán az egykori balesetem (álkapocstörés) okozta a dolog, és nem romlott, hanem stagnáló állapot, ez megdőlni látszik. Sajnos a bal fülem is olyan már, mint a jobb volt, azaz romlott, ez azt jelenti nagy valószinűséggel, hogy tényleg otosclerosis. Reméltem nagyon hogy nem az, belehaltam annó mikor ezzel a diagnózissal mentem haza 2001ben, hogy én, aki társasági lény vagyok, kapcsolatokban élő, sokat beszélgető, másokat hallgatni tudó és szerető ember, szépen lassan elveszíytem a hallásomat. Most itt van újra, és a legrémisztőbb nem is az iskola, az most ebből a szempontból mellékesnek tűnik, hisz nem tudom, hogy mikor és mennyire fogom elvesziteni, milyen gyorsan, milyen lassan, és hogy meddig segithet a készülék. Annyira fáj, bárcsak tudnék sírni egy nagyot, most amig alszik ez a három édes gyerek. Szeretnék velük sokat beszélgetni, nevetni, és kamaszkorukban nagy beszélgetésekkel segíteni nekik. Aki ebbe a cipőbe kerül, a neten keresgélve látom, hogy mindenki igy szenved lelkileg, nagyon ehéz.

     

    A családtagjaiddal barátaiddal hogyan tudsz kommunikálni? Milyen okból veszitetted el a hallásodat? A hallókészülék miért nem tud segiteni? Milyen fokú a hallásvesztésed? Én azt hittem a hallókészülékek azért tudnak segíteni, ezek szerint nem? Vajon miért nem marad meg egy ilyen topic? Itt legalább akadály nélkül tudunk csevegni sorstársakkal, nem?

    előzmény:
    anita222 (9)
    2009-10-11  20:37
  18. 2009. október 11. 20:379.

    Sziasztok!

     

    Elég sok topicot próbáltunk már elindítani, de eddig egy két hozzászólás után senki nem válaszolt semmire.

    Sajnos én is hallássérült vagyok,most vagyok 42 és már 12 éve hordok készüléket,egy éve fülmögöttit.Sajna engem a munkában visszavet a halláshiány,mivel nem tudok telefonálni és mivel bizt.üzletkötőként próbálok dolgozni,ahol a legfontosabb munkeszköz a kommunikáció, nagyon hezéz a dolgom,mivel csak szájrólolvasva tudom megérteni,hogy mit mondanak.A mobiltelefonnal a mostani készülékemen,néha tudok beszélni, de ha valaki sokáig,vagy gyorsan beszél,teljesen elvesztem a fonalat,nem tudom követni,hogy mit mond,bár hallom,csak éppen nem értem.Rengeteget szenvedek ez miatt és egyre rosszabb.

    Én is rengeteg készüléket kipróbáltam.Sajna én vidéki vagyok,tehát a pestiekkel szemben nagy hátrányban vagyok az miatt,hogy hol csináltassak készüléket. Az első készüléket még én is Bp-en csináltattam,akkor még a környéken hire-hamva sem volt semmilyen szalonnak,aztán pár éve tőlünk 40 km-re nyilt egy szalon, de ott annyi ügyintéző váltás volt, és a drágábbnál- drágább készülékeket akarták rámsózni,amik egyéltalán nem voltak jók.Iszonyat sokat mentem utána és végül itt helyben az sztk-ban sikerült rábukkanni egy viszonylag olcsó készülékre,amivel egyáltalán tudok létezni.Mivel a beszédértésem iszonyat rossz és lefelé zuhanó hallásgörbém van,nekem nem tudják a normál hallásszintet soha visszaadni készülékkel sem.

    Remélem egyszer sikeres lesz a sejtkutatás,és azt még megérem.

    További szép estét:Anita

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  19. 2009. október 7. 22:098.

    Írjatok még! Érintettek, és hozzátartozók, tanuljunk egymástól.

     

     

    előzmény:
    Crisa (7)
    2009-10-07  15:15
  20. 2009. október 7. 15:157.

    nem géphang... a gyerekeid igazi hangját hallod vele...

     

    anno én is nagyon idegenkedtem a gondolattól, de amikor megkaptam a készüléket, teljesen más volt, mint amire számitottam és én azóta hordom is...rosszul vagyok, ha vmi gond van vele és nélkülöznöm kell...nagyon nagy segítség és teljesen normális hallásélményt ad...én legalábbis így éltem meg...

     

     

    előzmény:
    Bbohar (6)
    2009-10-07  15:08
  21. 2009. október 7. 15:086.

    Én huszonévesen észleltem hogy rosszul hallok, otosclerosis gyanuja merült fel, a saját elméletem viszont az, hogy egy baleset (álkapocs és koponyacsonttörés) következménye. Műtétet vagy hallókészüléket ajánlottak, akkor egyiket sem akartam. A személyes kommunikációban nem volt problémám, illetve ritkán akadt ember, akinek a hangszinét nem hallottam. Most az egyetem kezdete-előadás, szeminárium akadnak gondjaim, volt kellemetlenségem is, lehet, hogy majd leírom, még gondolkozom rajta. Igy ha folytatni akarom a sulit lépnem kell, gyorsan, a műtét iránt még most is rosszul érzek, túl sok pénzünk nekünk sincs erre, és nem is szeretném állandóan hordani, állítólag ez géphang, én a gyerekeim (3 pici) igazi hangját szeretném hallani de iskolában meg kellene.

    Engem elbizonytalanit, és kicsit el is keserit ez a probléma, bár ami jó, hogy az itthoni életemben nincs vele gondom. De a suli, illetve a visszatérés a munkaerőpiacra..hát nem tudom

     

    előzmény:
    Mandula86 (2)
    2009-10-07  13:21
  22. 2009. október 7. 14:285.

    most már elég sok ilyen szaküzlet van, vidéken is...(tudok mondani neveket, ha szeretnéd) mindenhol szaksegítséget kapsz, a legtöbb helyen van fülészorvos is, aki x napokon hallásvizsgálatot végez, tanácsot ad, illetve van ahol doki nélkül is tudnak neked hallásvizsgálatot csinálni és az alapján választjátok ki közösen a megfelelő készüléket. Az árak nagyjából 40ezer forintnál kezdődnek és többszázezer forintig is terjedhetnek a készülék technikai szintjétől függően. Az sem mindegy, hogy milyen mértékű a halláskárosodásod, mivel a készülékeknek van egy felső határa, hogy meddig tudnak erősíteni....ez főleg fülbehelyezhető készülékekre vonatkozik, amik nagyon diszkrétek, de nem minden esetben megfelelőek. Én először ilyet hordtam a jobb fülemre, de pl a balra ez már nem felelt meg (gyanitom, hogy ez nálad is gond lesz, csak a másik oldalon), viszont a két oldalon egyforma készüléket célszerű hordani, hogy ne zavarják be egymást és optimális legyen a hallásod. Ezért most én is fül mögötti készüléket hordok. A másikat jobb szerettem,de hát ez van. Ezt is meg lehet ám szokni. :) A mostani készülékem darabja 87.000,- Ft volt, de próbáltam tavaly 260.000,- forintos full digitális modellt és igazából nem voltam vele túl boldog, nem igazán éreztem,hogy jobban hallanék vele, mint az olcsóbb típussal, úgyhogy ne az árból indulj ki a választásnál. Abszolút a te hallásod a mérvadó. Lehet, hogy ami nekem frankó, az neked nem jönne be és fordítva. Ami még szerintem fontos, hogy olyan helyen csináltasd, ahol tényleg minden kérdésedre kimerítően válaszolnak, meghallgatnak és érzed, hogy odafigyelnek rád. Ha kicsit is tanácstalan és bizonytalan vagy és úgy érzed, hogy mindenáron rád akarnak sózni vmit, akkor inkább válts szaküzletet.

     

    Huhh, most hirtelen ez jutott eszembe, de kérdezz bátran...:)

    előzmény:
    Mandula86 (4)
    2009-10-07  13:53
  23. 2009. október 7. 13:534.

    Szia!

    Akkor mi kb egyforma mértékben vagyunk halláskárosultak, csak nálam fordított a felállás. :) Nézegettem neten készülékeket, sajnos árakat nemtaláltam, úgy tudom nagyon drága. Neked milyen van? Én valami diszkrétebb változatott szeretnék, de első az ár és hogy segítsen. Igazából azt se tudom hogy induljak el, hova kihez érdemes, ahol tényleg azt nézik hogy nekem jó legyen. Mivel munkanélküli vagyok még odébb van a vásárlás, de van egészség pénztári pénzünk egy kevés.

    előzmény:
    Crisa (3)
    2009-10-07  13:39
  24. 2009. október 7. 13:393.

    Sziasztok!

     

    Én is tizenévesen "kezdtem", nálam a pubertáskor hozta elő a valószínűleg veleszületett problémát. Nekem a hallócsontok vannak letapadva, amit protézissel korrigáltak. Sajnos a bal fülemet "elszúrták", így arra szinte alig hallok vmit, a jobb oldal elég stabil, de szintén nem tökéletes. Én 16 éves korom óta élek hallókészülékkel, sokáig csak egy oldalon volt, de néhány éve mindkét oldalon használom.  Bár mostanában elég sok gondom van vele, de alapvetően csak ajánlani tudom. Én már nem tudnék meglenni nélküle. Nagyon kellemetlenül érzem magam nélküle, hisz még a készülékkel is előfordul,hogy nem jól hallom, amit mondanak és ez nagyon zavar. Alapvetően én a készülékkel szerintem teljes életet élek, túl sok problémám nem volt a "fogyatékosságom" miatt, legalábbis komolyabb semmiképpen. De tudni kell kezelni ezt a dolgot, ez tény. A környezet rengeteget segíthet, vagy árthat. Én szerencsésnek mondhatom magam, jó helyre, jó emberek közé születtem. :)

     

    És van egy csodálatos 3,5 éves kislányom, aki már ebben nőtt fel és remekül kezeli a helyzetet,hogy "anya nagyot hall". :) Ő teljesen egészséges. :)

     

     

    Mandula, ha gondolod, beszélgethetünk a készülékekről...én tavaly cseréltem őket és hát vannak olcsóbb árkategóriásak is, meg van tb támogatás is...nem tudom, hogy mennyire jártál utána a dolognak...de kérdezz bátran, ha vmiben tudok, szívesen segítek. :)

    előzmény:
    Mandula86 (2)
    2009-10-07  13:21
  25. 2009. október 7. 13:212.

    Szia!

     

    Én is nagyothalló vagyok és örülök hogy elindítottad a topikot.

    Én gyermekkorom óta vagyok hallássérült, sokat voltam beteg, és a doki mindig felszúrta a fülem, addig addig szurkálta mig ki nem lyukasztotta mindkét dobhártyám, azóta volt 3 műtétem, a jobb fülemre alig hallok valamit.

     

    Problémák:

    Természetesen a suliba elkezdődött, olvasásnál főleg, sok mindent félre hallottam, nem hallottam, aztán beszélni se tudtam rendesen, logopédushoz járkáltak velem. És ugye az emberi kapcsolatok már nagyobb kortól, ha összejöttünk beszélgetni, általában nem hallottam belőle semmit ezért én voltam az egyetlen aki egy mukkot se szól, és ilyen vagyok a mai napig. Sokszor nem hallom ha szólnak, köszönnek, kérdeznek valamit, írtó kinos helyzetek vannak belőle.

     

    Hallókészüléken nagyon gondolkozom, egyedül csak az ára az oka, hogy még nincs...

     

    Mesélj te is! :)

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09

Címlap

top