Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szaloncukor -ból melyiket?

Torolt_felhasznalo_953507
Torolt_felhasznalo_953507
Létrehozva: 2009. október 3. 16:41

mindjárt itt a karácsony, ti milyen szaloncukrot választotok?

 

A) Milka

 B) Kilóra mértet

C) Szamos

D) Egyéb,de akkor írd le melyiket!

 

én egyébként Milkát és Szamost is veszek mert ezek nagyon finomak!!!

  1. 2009. október 3. 18:4426.

    Tavaly vettünk elöször Milkát (Csupa csokist), ez nagyon finom volt, idén is lesz ebből a márkából legalább 1 dobozzal. Mellé az elmaradhatatlan zselés, pl. a Bonbonetti féle.

    Sajnos nem igazán kisérletezmtem még ki, hogy melyik ízlik nagyon, amit viszont nem vagyok képes megenni az a kókuszos és a konzum.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  2. 2009. október 3. 18:4727.
    Milka. Inkább kevesebb legyen, de finom :) És nem a fára, csak alá. Bár a gyerekek tavaj is kértek kimérőset, így abból is vettem pár szemet minden fajtából.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  3. 2009. október 3. 19:1628.

    Milka - feketeerdő

    Tibi - tiramisu

     

    és még, ha találnék vmi. marcipános-meggyeses-csokisos :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  4. 2009. október 3. 19:5529.

    Milkából bármilyen jöhet.

    Tibi tiramisu, túrós mazsolás.

    Szeretjük még a vajkaramellást.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  5. 2009. október 3. 20:0230.

    Én december elsejétől rakok ki a lakás különböző pontjaira tálakba különféle szaloncukrokat: Milka csokis, marcipános, gumicukros, zselés, gesztenyés, vajkaramellás, rumos-kakaós...

    A fára csomagolás szerint választok, ami éppen megy a díszekhez.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  6. 2009. október 3. 20:1331.

    Mániákusan imádom a karácsonyt, az előkészületeket, de akkor sem akarok róla MOST már beszélni!! Fel is háborított hogy a múlt héten már láttam csokimikulást az egyik boltban.

     

    Kirándulások során  mindent összegyűjtök amit csak lehet-nincs benne kukac, vagy valami más lakós:)

    Vadgesztenye, toboz, meg egyéb termések, bogyós ágak, és dísztökök.

     

    Akratam most fotót is feltenni, de sajnos nem engedi a rendszer, mert túl nagy a kép mérete:(

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_422796 (14)
    2009-10-03  17:11
  7. Torolt_felhasznalo_971455
    Torolt_felhasznalo_971455
    2009. október 3. 20:1432.

    Nem veszünk szaloncukrot, mert nem szeretjük, senki nem eszi meg nálunk. Kidobni meg fölösleges.

    Fára meg azért nem veszek, mert ronda csomagolású szaloncukrokat lehet kapni manapság...giccsesek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  8. 2009. október 3. 20:2133.
    lakós=lakó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_953507
    Torolt_felhasznalo_953507
    2009. október 3. 22:4834.

    kedves banyoc@!

    kérlek ne IDE töltsd hanem egy őszi blogba!

    köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. október 18. 17:3535.

    Én nagyot csalódtam a bonbonettiben. A régi stollwerk szaloncukor finom volt de mióta átvette a bonbonetti a csoki bevonat bűn rossz lett.. :( :( A kimért között is van sok "gagyi", de van aki nem engedheti meg magának a drágát. Én egyébként a zselésre szavazik!! És a rumos csokisat is imádom(sport szelet ízű:)

    Szaloncukor receptet tud valaki?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_772164
    Torolt_felhasznalo_772164
    2009. október 18. 17:4536.

     

    zselés, vajkaramellás, kókuszos

     

    a marcipánossal felcsigáztatok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  12. Torolt_felhasznalo_953507
    Torolt_felhasznalo_953507
    2009. október 18. 17:4637.

     szaloncukor recept:

     

    Narancsos-fahéjas marcipán szaloncukor

    Hozzávalók (nekem 52 darab lett): 30 dkg őrölt mandula, 22 dkg porcukor, 1 fél narancs leve és valamennyi reszelt héja, víz, kandírozott narancshéj, fahéj, 20 dkg étcsoki (70%-osat használtam), vaj a csoki felolvasztásához

    Keverjük össze a mandulát a porcukorral, adjuk hozzá a fél narancs leszűrt levét és annyi vizet, hogy gyúrható masszát kapjuk. (Vigyázzunk a víz mennyiségével, nekem a narancslé után már csak pár kanálnyi vízre volt szükségem!). A levet és a vizet folyamatosan, kis részletekben adagoljuk. Ízesítsük a masszát ízlés szerint fahéjjal és apróra vágott narancshéjjal, gyúrjük össze, majd formázzunk szaloncukrokat. A csokiba való mártogatáshoz tettem egy kis előkészületet: egy hungarocel "lemezt" betakartam alufóliával és előkészítettem egy halom fogvájót. Ezek után a csokoládét vízfürdő felett egy kis vajjal olvasszuk fel, majd a szaloncukrokat fogvájóra tűzve egyenként vonjuk be csokival. Finoman az edényhez ütögetve a fogvájót csöpögtessük le a felesleges csokimennyiséget, majd a fogvájót tűzzük a hungarocelbe. Ha minden szaloncukor megkapta a csokimázat, tegyük az szaloncukor-erdőt hideg helyre, hogy a csoki visszaszilárduljon, majd csomagoljuk.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. október 18. 18:0038.

    Sziasztok!

     

    Én szeretem a kókuszkrémest,tavaly 100ft-os boltban vettem.Nagyon fini volt.Meg ugyanitt vettem konzum szaloncukrot,ami csokibevonatos.Idén is veszek ;fini mind a kettő.A család többi tagja a zseléset szereti.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 18. 22:0739.
    Szigorúan D: friss, kézzel készített diómarcipán szaloncukor az Azték csokoládézóból. A kommerszeket nem szeretem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (1)
    2009-10-03  16:41
  15. 2009. október 19. 09:4140.

     Szia !

     

    Ime egy szaloncukor recept. (én még nem próbáltam)

     

    1 kg kockacukor, 10 dkg vaj, 3 dl tejszín.

    Egy adaghoz kb. 33 kg. cukorból főzhetünk egyszerre, tehát a hozzávalókat 3 részre osztjuk.

    A cukrot a tejszínnel leöntjük, lassú tűzön kevergetve felforraljuk és addig forraljuk állandó keverés mellett, míg a fakanálról a porcelán tányér szélére cseppentett massza nem folyik, hanem gyöngyszerűen megáll. A forró massza ilyenkor halkan, selyemszerűen susog.

    A masszát keverőtálba rakjuk, hozzáadjuk a kb. 3 dkg vajat és az izesítőt (3,3 dkg csoki + 1 ek kakaó vagy 1/3 cs kókusz, v. 1 kanál nescafé v. 1 marék dió+ kevés rum) és motoros habverővel addig keverjük míg erősen merevedni kezd (elválik a tál falától)

    Nedves (nem vizes) konyharuhába kaparjuk a masszát és a ruhát ráhajtva kis vágódeszkával megformázzuk téglalap alakúra kb. 11-15 cm magasra.Forditott fémtálcára kiborítjuk a ruhából késsel még az oldalát szebbre formázzuk, hogy téglalap alakú legyen. Ha már elég kemény ahhoz, felvágjuk kockákra. Másnap lehet csomagolni. 

    előzmény:
    Katicácska (35)
    2009-10-18  17:35
  16. 2009. október 20. 14:0241.

    Köszönöm!!

    Van még valakinek szaloncuki receptje?

    előzmény:
    oroszlanszilvi (40)
    2009-10-19  09:41
  17. 2009. október 20. 14:0442.
    Nagyon szivesen, örülök ha tudtam segiteni !
    előzmény:
    Katicácska (41)
    2009-10-20  14:02
  18. Torolt_felhasznalo_496946
    Torolt_felhasznalo_496946
    2009. október 20. 14:2143.

    Sziasztok,

     

    nekünk a kedvencünk a régi hagyományos mártatlan konzum szaloncukor. De sajnos évek óta nem tudok sehol venni, egyszerűen eltűnt... Szóval ha valaki valahol összefut vele, akkor örülnék ha szólna:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_953507
    Torolt_felhasznalo_953507
    2009. november 1. 09:2944.

    idén lessz a milka mellet házi szaloncukor is

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. november 1. 09:3945.
    A neten találtam rá receptet. Azt hiszem a szaloncukor.lap.hu-n.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_496946 (43)
    2009-10-20  14:21
  21. 2009. november 1. 09:3946.
    Neked van bevállt recepted? Idén én is szeretném kipróbálni a házit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_953507 (44)
    2009-11-01  09:29
  22. Torolt_felhasznalo_953507
    Torolt_felhasznalo_953507
    2009. november 1. 17:1147.
    tuti receptem van amit le is írtam ide
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_953507
    Torolt_felhasznalo_953507
    2009. november 2. 18:3148.
    szaloncukor recept:

     

    Narancsos-fahéjas marcipán szaloncukor

    Hozzávalók (nekem 52 darab lett): 30 dkg őrölt mandula, 22 dkg porcukor, 1 fél narancs leve és valamennyi reszelt héja, víz, kandírozott narancshéj, fahéj, 20 dkg étcsoki (70%-osat használtam), vaj a csoki felolvasztásához

    Keverjük össze a mandulát a porcukorral, adjuk hozzá a fél narancs leszűrt levét és annyi vizet, hogy gyúrható masszát kapjuk. (Vigyázzunk a víz mennyiségével, nekem a narancslé után már csak pár kanálnyi vízre volt szükségem!). A levet és a vizet folyamatosan, kis részletekben adagoljuk. Ízesítsük a masszát ízlés szerint fahéjjal és apróra vágott narancshéjjal, gyúrjük össze, majd formázzunk szaloncukrokat. A csokiba való mártogatáshoz tettem egy kis előkészületet: egy hungarocel "lemezt" betakartam alufóliával és előkészítettem egy halom fogvájót. Ezek után a csokoládét vízfürdő felett egy kis vajjal olvasszuk fel, majd a szaloncukrokat fogvájóra tűzve egyenként vonjuk be csokival. Finoman az edényhez ütögetve a fogvájót csöpögtessük le a felesleges csokimennyiséget, majd a fogvájót tűzzük a hungarocelbe. Ha minden szaloncukor megkapta a csokimázat, tegyük az szaloncukor-erdőt hideg helyre, hogy a csoki visszaszilárduljon, majd csomagoljuk.

     

     Marcipános szaloncuki

     

    Hozzávalók: 30-35 szaloncukorhoz: 20 dkg mandula, 15 dkg porcukor, víz, kandírozott narancshéj, fahéj, 15 dkg étcsokoládé (minimum 60%-os)

    1. Keverjük össze a mandulát a porcukorral és annyi vizet adjunk hozzá, hogy gyúrható masszát kapjunk. A vizet folyamatosan, kis részletekben adagoljuk!
    2. Ízesítsük fahéjjal és az apróra vágott narancshéjjal
    3. Formázzunk szaloncukrokat
    4. Vízfürdő felett olvasszuk fel a csokoládét, villa segítségével egyenként vonjuk be csokival a cukrokat. Tegyük hideg helyre, hogy a csokoládé visszaszilárduljon, majd csomagoljuk

     

    mindkettő nagyon finom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_999583
    Torolt_felhasznalo_999583
    2009. december 2. 09:3749.

    Ki mibe csomagolja a szaloncukrot?????

    Nem találok sehol megfelelő papírt ami úgy is marad ha rácsavarok

     

    Segítsetek kérlek SOS-SOS

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top