Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jósnő Zalaegerszegen

jázmin72
Létrehozva: 2009. július 19. 18:53

Sziasztok!

Állítólag Zalaegerszegen van egy nagyon jó jósnő aki már régóta ezzel foglalkozik. Ismeri valaki? Köszi a válaszokat!

  1. 2018. január 30. 19:3024.

    Nekem volt szerencsém találkozni a  hölggyel. Első látásra olyan mint a legtöbb korabeli asszony. De amikor mélyen belenézett a szemembe, meg remegtek a lábaim. Onnantól kezdve nem volt menekvés. Tudtam  hogy belém lát. Egyébként nem jósnő. Terapeuta és gyógyító. Úgy beszélt  hogy közben a lelkemet simogatta. Nagyon bölcs. Felszabadultan,  jó érzéssel távoztam tőle. Meg fogadtam a tanácsát és minden jóra fordult . Tehát nem mindenki kokler. 

  2. Torolt_felhasznalo_854042
    Torolt_felhasznalo_854042
    2016. március 18. 20:2623.

    Itt tilos a hirdetes : kuldeni fogjak a szamlat. Nem josolta meg a baratnéd ?


    Kulonben van sajat josunk : a vitopmd  Vito P.M.D.


    Majd jol békava varazsol

    előzmény:
    FB#860341734088975 (22)
    2016-03-18  19:46
  3. 2016. március 18. 19:4622.

    Én ismerem azt a jósnőt, zalaegerszegi de országos híre van. hatvan év kőrüli. Rád néz is mindent tud rólad, nyitott könyv vagy a számára.


    Csak jót hallottam róla Nem kokler és nem pénz lehúzó.


    Vica mesterjósnak hívják. Megtalálható a fészen is.


    Angyalkuckója van ott fogadja a vendégeit.


     

  4. 2012. május 12. 14:0421.

    Szia! Valóban van Zalaegerszegen egy országossan ismert jósnő. Negyven éve tevékenykedik különböző ezoteriával, kártyavetéssel, arcelemzéssel, számmisztikával ,gyógyítással.

    Annyit tudok róla, hogy a városközpontban van a jósdája.

    Angyalkuckó a neve, telszáma: 06 30 3650069

     

    előzmény:
    jázmin72 (1)
    2009-07-19  18:53
  5. Torolt_felhasznalo_354277
    Torolt_felhasznalo_354277
    2009. július 20. 21:3420.

    Sziasztok!

     

    Olvasom..., hogy jósolni 20 év alatt nem szabad. Ezt most hallom először. Ismerek sok 20 év alatti fiatalt, akik szinte már függővé váltak a jóslástól.

     

    Nekem is jósoltak többször, olyankor mindig annyira beillett az éppen aktuliális élethelyzetembe, de, aztán nagyon kevés, vagy szinte semmi nem valósult meg belőle.

    ditty

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. július 20. 15:3819.

    Hai!

     

     

    Szia!

     

    Érdekelne mit is tilt konkrétan a "Wicca törvény"? Ugyanis Én húsz éve ismerem a Wicca rendszerét.

     

    """Ugyanis a hivatásos jósoknak van papirjuk.. és müködési engedélyük."""

     

     

    Bocs, de bárkinek lehet "működési" engedélye ha kiváltja a vállalkozóit...ez nem minősít sem pro sem kontra alapon. Az ezotériára nincs is külön kategória, csak alternatív vagy egyébb tevékenység megnevezés. Ennyi és nem több! 

    Vagyis attól hogy valakinek van vállalkozói engedélye, attól még nem biztos hogy hiteles és valódi jós. Hiszen a hatóság amely kiadja az engedélyt nem vizsgálja a képességet. Nem is tudja.

    Anno tíz évvel ezelőtt szerettünk volna kamarát alapítani az ezotériának, aztán hosszas huzavona és harc után nem engedte a politika.

    Ennyi.

     

    ha valami másról tudsz akkor mesélj légyszi....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274668 (12)
    2009-07-19  19:56
  7. 2009. július 19. 23:3318.

    Szia! A jóslásról annyit, hogy bárki megteheti ha  kiváncsi a jővőjére. Nem mindenki csaló, és sokszor segiteni tud a kártya az éppen aktuális problában. Én is szoktam hobbiból természetesen ingyen jósolni, sokan mondták, hog nagyon illett rájuk , amit a kártya mondott, és sok embernek adott segitséget is.

    A jósnő nem tudom mit csinált, mert azt, hogy valaki maghal nem szabad, illetve tilos elmondani.

    A másik, hogy korhoz is van kötve 20 ven alul nem szabad jósolni senkinek.

    Üdvözlettel :tissi

    előzmény:
    csutak51 (4)
    2009-07-19  19:28
  8. 2009. július 19. 20:1817.
    Igazad van, de az nagyon elgondolkodtató hogy beletalál néhány olyan dologba, ami pontosan úgy is történt...
    előzmény:
    abamat (9)
    2009-07-19  19:48
  9. Torolt_felhasznalo_329163
    Torolt_felhasznalo_329163
    2009. július 19. 20:1016.
    Privi ment.
    előzmény:
    jázmin72 (15)
    2009-07-19  20:06
  10. 2009. július 19. 20:0615.
    A sajnálatos halálesetet miért írod? Csak nem tett rá utalást a jósnő?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_329163 (14)
    2009-07-19  19:58
  11. Torolt_felhasznalo_329163
    Torolt_felhasznalo_329163
    2009. július 19. 19:5814.
    Én sem hittem benne!  Aztán jött egy halál eset, és minden megváltozott!
    előzmény:
    abamat (9)
    2009-07-19  19:48
  12. 2009. július 19. 19:5613.

    Olvasd el figyelmesen az ÉN hsz-eimet!

     

    Én egyetlen szóval sem írom, csaló vagy! Inkább leendő áldozatnak véllek! S a Te érdekedben remélem, nem leszel az!

     

    Csak tanács, amit írtam, a Te jogod dönteni, természetesen!

    előzmény:
    jázmin72 (6)
    2009-07-19  19:41
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 19. 19:5612.

    Mert tiltja a "Vicca" törvény.

     

    Egyébként , ha már valaki jósnőre költi a pénzét, tegye, de 

    de fizetés előtt kérjen már tőle igazolást, hogy ő valóban jósnő.

    Ugyanis a hivatásos jósoknak van papirjuk.. és müködési engedélyük.

    előzmény:
    abamat (9)
    2009-07-19  19:48
  14. Torolt_felhasznalo_329163
    Torolt_felhasznalo_329163
    2009. július 19. 19:5611.
    Te voltál már jósnőnél?  Mert én igen!   És aki elakar menni az  kössa fel azt a bizonyos alsónemüt!    Én  nem aludtam 2-3 napig, mert az állam leesett, olyan dolgokat mondott!    De biztos , hogy van sok csaló is!
    előzmény:
    fotosop (8)
    2009-07-19  19:43
  15. 2009. július 19. 19:5010.
    Egyelőre csak gondolkodom azon hogy elmenjek-e. Egy ismerősöm járt nála és nagyon meglepődött azon hogy olyan dolgokat mondott neki amit még Ő sem tudott addig míg meg nem kérdezte az illetőt. Csak már nem emlékszik a nevére, 10 éve volt nála.
    előzmény:
    fotosop (8)
    2009-07-19  19:43
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 19. 19:489.

    Nekem is ez a véleményem.Soha nem mennék jósnőhöz,az egész semmi másról nem szól,mint a hiszékeny és naiv emberek zsebéből minnél több pénzt kicsalni.

     

    De kérdezem én,ha valaki jósnőnek tartja magát,és látja a jövőt,akkor miért nem a lottó ötösre pazarolja az energiáját?!-Akkor még "dolgoznia" sem kellene,és megspórolhatná az emberekre szánt időt,ami persze tele van általános mondásokkal.Az illető pedig örül,hogy jéééééééé.....tényleg igaz,amit a jósnő mondott

     

    Persze mindenki arra költi a kis pénzét,amire akarja,úgyhogy jó költekezést a csalók zsebébe...Egyvalaki tuti,hogy jól fog járni...

     

     

    előzmény:
    fotosop (3)
    2009-07-19  19:20
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 19. 19:438.
    Természetesen nem Te vagy a csaló , hanem a jósnő , aki ki fogja használni a hiszékenységedet . Ebben a játszmában Te áldozat leszel .
    előzmény:
    jázmin72 (6)
    2009-07-19  19:41
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 19. 19:417.
    Igazad van .
    előzmény:
    csutak51 (4)
    2009-07-19  19:28
  19. 2009. július 19. 19:416.

    Csutak, én csak érdeklődöm hogy ismeri-e valaki. Miért kell ebből arra következtetned hogy csaló vagyok?

    Az én döntésem az hogy elmegyek-e vagy sem egy jósnőhöz.

     

    előzmény:
    csutak51 (4)
    2009-07-19  19:28
  20. 2009. július 19. 19:305.
    Nem, nem rá gondoltam. Egy idős hölgy az illető és zalaegerszegi. Meggondolom természetesen hogy elmenjek-e vagy sem, de kiváncsi lennék rá.
    előzmény:
    csutak51 (2)
    2009-07-19  19:17
  21. 2009. július 19. 19:284.

    Azt hiszem, a linkből, és abból, amit írtam jól látni a véleményemet!

    Amit miért ne írnék le??

    Nem hinném, hogy bárki azzal vádolhatna, aki látja, mit írtam, belenéz a linkbe, hogy bátorítom, hogy jósnőt keressen a gondjai/dilemmái megoldásához/eldöntéséhez. 

     

    "Az is lehethogy eleve a csaló hirdet"

    Eggyel több ok, hogy ne hagyjuk szó nélkül!

    előzmény:
    fotosop (3)
    2009-07-19  19:20
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 19. 19:203.
    Legjobb az ilyet hsz nélkül hagyni . Minden szó egy sarlatánnak teszi tele a zsebét . Az is lehet , hogy eleve a csaló hirdet
    előzmény:
    csutak51 (2)
    2009-07-19  19:17
  23. 2009. július 19. 19:172.

    http://www.zalaon.hu/kek_hirek/csalo_josno_5_472740.html

    Őrá gondolsz???

     

    Ha elfogadsz tanácsot: ne pazarold a pénzed ilyesmire!

    előzmény:
    jázmin72 (1)
    2009-07-19  18:53

Címlap

top