Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

KÖPÖLYÖZZÜNK!

adéél
Létrehozva: 2009. március 18. 21:37

Sziasztok!

 

Egy másik topicban nem volt éppen aktív a társaság, most megpróbálkozom itt:)

Régebben jártam köpölyözésre, vagy a mostani ismertebb elnevezés vákummasszázsra. Nagyon szuper, úgy leszippantja a zsírt, hogy pár alkalom elteltével megérzed a hatást, ez biztos!!! Nekem például soha nem hagyott lila foltokat, és soha nem nyúlott meg tőle a bőröm.

De mint tudjuk, nem olcsó mulatság ez sem, és épp ezért pár sorstársammal együtt már beszereztük a köpölyözéshez az eszközöket is:)

Szóval megrendeltem a műanyagköpöly 4 részes készletet az olajat és a krémet. Persze tudom ennek sem lehet csak úgy nekiesni, ezért megveszem vagy letöltöm a dvd-t is.

Amúgy egy ismerősöm is elárulta, hogy nagy ész nem kell hozzá, nagyon hamar megtanulta, másokon begyakorolta és ma már ez a munkája:)

Na vágjunk bele, aki még nem tette meg!

 

Persze várom az ellentábort is, aki nagy baromságnak tartja az egészet:)

 

Üdv

 

adéél

  1. 2012. január 24. 00:1823.

    Igen, sokféle köpölyözési technika van, attól függ milyen problémát kezelünk.

    A narancsbőrre a gumiköpöly a legjobb és azt is a cellulit masszázs után kell alkalmazni.

    előzmény:
    ilike7 (21)
    2012-01-23  23:38
  2. 2012. január 24. 00:1322.

    A leghatékonyabb a paprikás, vagy a fahéjas masszázsolaj. Ezek kifejezetten narancsbőr ellen vannak. De vigyázz, mert ezek "csípősek", utána égni fog a testrészed amit bekensz vele. Használhatsz bármilyen masszázsolajat, már azokkal is lehet elég jó eredményeket elérni. 

    Ezek az anticellulit krémek nekem nem igazán jöttek be, pedig szinte mindet kipróbáltam (Garniertől a Vichy-ig, rengeteg félét, ami a piacon volt), de egyiknek sem volt hatása. 

     

    Egyébként a narancsbőr eltüntetése egy eléggé összetett feladat..

    Nem elég a köpölyözés, mellette szigorú diéta, mozgás és 3-4 liter folyadékbevitel (víz vagy üres gyógytea) szükséges. Ha ezek közül csak egy-kettőt csinálsz, az eredményen szinte semmit nem változtat.

    előzmény:
    arvas23 (20)
    2012-01-23  23:27
  3. 2012. január 23. 23:3821.
    szevasztok  !  most  tévedtem erre és olvastam a  témáról. na hát  szóval  nekem csinálták  a hátamon  de  az  üvegböl volt   nagyon  klassz volt    8-10  (poharat)  hassználtak  hozzá, ha  sikerül   szóljatok   leszek a proba babátok :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2012. január 23. 23:2720.

    Sziasztok!

     

    Mostanában kezdtem el nézelődni különböző méregtelenítő hatású kezelések után, hisz közeleg a tavasz, így anyukám és én egyre jobban pánikolunk a kabátlevétel miatt.

    Ez a köpöly-technika igencsak megtetszett, mivel mondhatni természetes módszer. Mivel nem vagyok járatos a témában, tudna valaki tapasztaltabb tanácsot adni a kezdéshez? Pl. hogy a tv shopban kapható celluless md nevű termék mennyire hatásos vákuummasszázsnál, vagy mennyire gagyi, és biztonságosabb-e, mint a szakszerűbb eszközök.

     Előre is köszi a választ!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_893687
    Torolt_felhasznalo_893687
    2011. december 17. 15:3719.

    Sziasztok, Kispesten a Fő utcában csinálok sokféle masszázst-köztük a fogyasztó alakformáló, Lomi-Lomi,Svéd,Talp stb....

     

    Ha tudok bárkinek nagyon kedvezményeen segíteni...... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2009. május 12. 22:0718.

    Sziasztok!

     

    Nekem izom-izületi-derékfájásra alkalmazták a tűzes köpölyt, ha jól láttam, üvegből volt. Fájt, iszonyatosan feszített az amúgy is beteg területen, több napig csúnya lila folt, viszont csodákat művelt.

     

     G.

    előzmény:
    adéél (1)
    2009-03-18  21:37
  7. 2009. május 12. 21:1817.
    Közben már vettem én is, műanyagot, és így használva talán jobb is, mint a gumi.
    előzmény:
    adéél (16)
    2009-05-12  21:01
  8. 2009. május 12. 21:0116.

    Bocsi a késői válaszért, nem igazán látogattam mostanság a honlapot.

    Igen látható a változás. Azonban az étkezésre is figyelj oda, ugyanis nem elég köpölyözni, én már megtapasztaltam. Tornázz amennyit bírsz és figyelj oda az étkezésre is. Én is gumiköpölyt vettem egykét hozzászólással ellentétben.

     

    előzmény:
    zsuzso100 (15)
    2009-04-22  17:00
  9. 2009. Április 22. 17:0015.

    Szia!

    Pár nap alatt már cm-ben mérhető a változás? Ez igen! És hogy csinálod, leírnád? És milyen krémmel....én műanyagot rendeltem, azaz a közeli boltba pénteken hoznak, kíváncsi vagyok. Neked további sikereket!

    Köszi!

    előzmény:
    adéél (11)
    2009-03-26  09:36
  10. 2009. Április 15. 00:2214.

    Kedves Dragony!

     

    Köpölyözéssel sok minden kezelhető. Én nem is sorolnám fel, adok egy linket, és most minden szépen le van írva, én nem tudnám ilyen szépen leírni. 

    http://www.nlcafe.hu/eletmod/20060120/kopolyozes /

    http://www.halinaansa.hu/termeszetes-es-osi-gyogymodok/ko polyok.html

     

    A bőrproblémád pontosan hol van? Meliyk terület?

    Én azt mondanám, hogy minden betegségnek LELKI háttere van.

    Ha belegondolsz mi a bőröd? Egy fal. Ami elválaszt téged a külső világtól! 

     

    http://www.posa.hu/?sid=&pid=170001&select=29&select_1=29

     

    "A túlzottan védekezőt, aki távol tartja magától (legalábbis igyekszik mindent megtenni, hogy így legyen) a külső ingereket. Erősíti a bőrt, vastagítja, ami előbb vagy utóbb kifárasztja, elégeti a rendelkezésre álló erőket, energiákat és átesik a másik oldalra!" idézet a fenti linkről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_542570 (13)
    2009-04-14  23:23
  11. Torolt_felhasznalo_542570
    Torolt_felhasznalo_542570
    2009. Április 14. 23:2313.

    Szia Betti!

     

    Én most kezdtem el érdeklődni a nem hagyományos nyugati kezelések iránt. Érdekelne, hogy a köpölyözéssel milyen bajok kezelhetők, mit történik pontosan a kezelések során?

    Nekem egyébként bőrproblémám van és arra keresném a megoldást a keleti gyógymódok körül, pl. akupunktúrára gondoltam, mert tudom, hogy a tünetek hátterében valami belsőszervi probléma állhat. 

    előzmény:
    shinelove (6)
    2009-03-18  22:23
  12. 2009. március 26. 09:3712.

    Nem is értem.........akkor neked nagyon durván csinálták és inkább nyúztak, mint köpölyöztek.

    Azt tudjátok, hogy mi mindenre jó még a köpölyözés? Nem semmi, már évekre visszamenő gyógyítás..........

    előzmény:
    Valleypond (9)
    2009-03-19  00:14
  13. 2009. március 26. 09:3611.

    Jelentem már cm-ben mérhető a változás:) Éljen a csúsztatott gumiköpöly:)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. március 19. 09:0510.

    Húúha és gumiköpölyt használtak neki?

    De mondták is, hogy kikor nem szabad használni.

    Hát nem tudom, sokan írtok rossz dolgokat

    előzmény:
    esprit486 (7)
    2009-03-18  23:30
  15. 2009. március 19. 00:149.

    Én tavaly nyáron voltam jónéhány alkalommal.Az első után belilultam,kipöttyösödtem,de ami a legdurvább,hogy elég rendesen bedagadt a hasam.Két napig jegeltem,mire lement a duzzanat,de napokig érzékeny maradt.Aztán ahogy hozzászokott a bőr,se pötty,se folt.

    Megint tervezem,hogy megyek,de a fájdalomtól való félelem még visszatart :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. március 19. 00:008.

    Sziasztok!

    Nekem már csinálták a köpölyözést.Nem mondom,hogy fájdalommentes,de kilehet bírni és csak kicsit lettem tőle foltosde az is hamar elmúlt.

    Amúgy hatásos volt,sokkal szebb lett tőle  a bőröm,és centiket fogytam

    Ha esetleg van itt közületek olyan aki ezzel csinál zsírégetést jelezzeKispest és Pestszentlőrint,Pestszentimre érdekelne.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. március 18. 23:307.
    Az én párom 1-2 hónapja volt...Tiszta lila foltos volt napokig a nagy része, a maradék pedig még annál is rosszabb. Tele lett apró hólyagokkal a köpölyözés helye. Egyesével kiszurkáltam mindet (min 50 db) és ilyen sárga nedv jött ki belőle. Állítólag azért lett ilyen, mert egyszer régen lábon kihordott egy tüdőgyulladást...Na mindegy, az én kedvem örökre elment a köpölyözéstől, tuti soha nem fogom kipróbálni. Bár azt is mondta, hogy írjam ide, hogy azóta nem fáj a háta.
    előzmény:
    adéél (1)
    2009-03-18  21:37
  18. 2009. március 18. 22:236.

    Szia!

     

    Én pár hónapja végeztem köpöly tanfolyamot.

    Hát nem tudom mennyire lesz jó a dvd...én szakember mellett tanultam, és nagyon fontos volt, hogy ott volt!!!

    Kis apró eltérések voltak, pl hogy tedd fel úgy a gumiköpölyt, hogy a legtöbben szívjon, stb. Meg nem csak gumiköpölyt, hanem vákuumosat és tűzes köpölyt is megtanultunk használni!!!

    Plusz a köpölyözésnél nem árt előtte felmérni a testet...megnézni az eltérések, a csigolya elcsúszásokat, stb. Ki lehet egészíteni moxázással.

     

    Csajok egy tipp narancsbőrre: fahéj olajjal (szigorúan testápolóvan keresve, mert különben égési sérülésed lesz) bekened a combod, hogy megmasszírozod a nyirokcsomókat (erre is van külön technika...mindig a szív felé...azaz felfelé masszírozunk!!!) után  lehet köpölyözni. 

     

    Engem tűzes köpölyöztek (szép piros foltocskáim lettek), de nekem viszonylag hamar, pár nap alatt eltűnt.

     

    Ha van valami kérdés, szívesen válaszolok!

     

    Betti

    előzmény:
    adéél (1)
    2009-03-18  21:37
  19. 2009. március 18. 21:455.
    Köszi, lehet kipróbálom
    előzmény:
    Krisztin1 (3)
    2009-03-18  21:41
  20. 2009. március 18. 21:444.

    És neki szakember csinálta? Idézőjelben bocsánat.:)

    Ez az, nem értik a technikát és csak köpölyöznek, akkor persze mindenki olyan lesz mint akit összevertek. Ezek után mondjuk én se próbálnám ki, én mielőtt elmentem csak jót hallottam róla, főleg akihez én jártam, nagyon profi volt.

    előzmény:
    schristin (2)
    2009-03-18  21:40
  21. 2009. március 18. 21:413.
    Fogj egy porszívót, vedd a legkisebbre és már nem is kell drága pénzért venni semmit!
    előzmény:
    adéél (1)
    2009-03-18  21:37
  22. 2009. március 18. 21:402.

    Az egyik barátnőmnek nagyon fájdalmas volt,és napokig olyan kék-lila volt tőle,mint akit nagyon megvertek. :(

    Ezek után én ki nem próbálnám semmi pénzért.

    előzmény:
    adéél (1)
    2009-03-18  21:37

Címlap

top