Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Homeopátiá

zöldmenta
Létrehozva: 2008. július 15. 13:41

Sziasztok kinek mi a véleménye erről a gyogymodról?

 

És esetleg tapasztalatokat is várok.

  1. 2008. július 17. 13:4152.

    Alkoholtartalma miatt más gyógyszerek hatását befolyásolhatja.

    Milyen más szerek befolyásolják a Pro-aller cseppek hatását?

    Ahogyan más homeopátiás szerek esetében is, úgy a Pro-aller cseppek alkalmazásával egyidőben  – a bevétel előtt és után ˝ óráig –  aromás anyagok, illóolajat tartalmazó szerek (pl. mentolos, eukaliptuszos cukorkák, fogkrémek) használata tilos.

    A kezelés ideje alatt nem szabad aromás (pl  kámforos) anyagot tartalmazó kenőcsöt alkalmazni, valamint az élvezeti szerek (tea, kávé) fogyasztása is kerülendő, mivel ezen anyagok jelentős mértékben képesek befolyásolni a komeo­pátiás gyógyszer ha­tását.

    Eltartása: szobahőmérsékleten (15 °- 25 °C).

    A gyógyszert gyermekek elől gondosan el kell zárni.

    A gyógyszert csak a csomagoláson feltüntetett lejárati időn belül szabad felhasználni.

    Forgalombahozatali engedély jogosultja és gyártó:  

    PEKANA- Naturheilmittel GmbH.

    D-88353 Kisslegg

               

    OGYI-HG-138/01 (50 ml)

    Betegtájékoztató OGYI-eng. száma: 12.094/73/2001

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. július 17. 13:4151.

    Mire kell odafigyelni a készítmény szedése esetén?

    A gyógyszer alkalmazása előtt kérje homeopátiás orvos tanácsát.

    A már szedett gyógyszereit orvosával való konzultálás után változtathatja meg, ill. csökkentheti azok adagját.

    A készítmény alkalmazásának kezdetén a meglévő panaszok átmenetileg erősödhetnek, ez esetben a készítmény alkalmazását fel kell függeszteni, és orvoshoz kell fordulni.

    Alkoholtartalma (20% v/v) egészségkárosító kockázatot jelenthet májbetegség, alko­hol­betegség, epilepszia, agysérülés és más központi idegrendszeri betegségek, vala­mint terhesség és gyermekkor esetén.

    Amennyiben a panaszai a gyógyszer alkalmazása ellenére továbbra is fennállnak vagy alkalmazása során nem várt hatások jelentkeznek, forduljon orvosához.

    A készítmény növényi eredetű anyagokból készült, ezért homályosodás vagy kicsa­pódás előfordulhat, ez azonban a gyógyszer hatását nem befolyásolja.

    Szabad-e alkalmazni terhesség és szoptatás időszakában?

    Terhesség és szoptatás időszakában alkalmazásáról a kezelőorvos dönt.

    A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és gépek üzemeltetéséhez szükséges képességekre

    A gyógyszer szedésekor alkoholtartalma miatt a reakcióidő lelassulhat, ezt figyelembe kell venni vezetés vagy veszélyes munkagépekkel való munkavégzés során.

    Milyen mellékhatások léphetnek fel?

    Ezideig mellékhatások nem ismertek.

    Hosszabb ideig tartó, indokolatlan szedése (javallat nélküli alkalmazása) esetén nem­kívánt hatások (gyógyszervizsgálati tünetek) léphetnek fel. Ezekről a panaszokról, ill. minden nem várt tünetről tájékoztassa orvosát vagy gyógyszerészét!

    Ismert-e a gyógyszerkölcsönhatás más készítményekkel?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. július 17. 13:4050.
    Betegtájékoztató:

    Pro-aller cseppek

    Homeopátiás gyógyszerkészítmény.

    Növényi eredetű anyagok felhasználásával készült cseppek.

    Belsőleg!

    Kedves betegünk!

    Kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi betegtájékoztatót, amely fontos információkat tartalmaz a gyógyszer alkalmazására vonatkozóan. Ha további kérdése lenne, fordul­jon orvosához, gyógyszerészéhez.

    Összetétel:

    100 g oldat  tartalmaz :

    Hatóanyagok

    Ailanthus altissima        

    (Ailanthus glandulosa)

    D4

    14.5

    g

    Comocladia dentata       

    (Comocladia)

    D6

    12.5

    g

    Euphrasia officinalis     

    (Euphrasia)

    D4

    19.5

    g

    Gratiola officinalis        

    (Gratiola)

    D4

    4.50

    g

    Juglans regia                  

    D4

    8.50

    g

    Okoubaka aubrevillei    

    (Okoubaka)

    D4

    19.5

    g

    Smilax utilis                  

    (Sarsaparilla)

    D6

    12.5

    g

    Taraxacum officinale    

    (Taraxacum)

    D12

    8.50

    g

    Segédanyagok: alkohol , tisztított víz.

    Alkoholtartalom: 20 % (v/v)

    Milyen esetekben javasolható a készítmény szedése?

    Alkalmazható allergiás megbetegedés esetén a szervezet öngyógyító képességének segítésére.

    Az allergiás megbetegedés felléphet különböző allergénekkel szembeni túlérzékenység esetén. Az allergének lehetnek étel, tej, állatszőr, házipor, atka, virágpor, fém, gyógy­szer, tehát bármi, amivel a mindennapok során kapcsolatba kerülünk.

    Az allergének hatására a szervezet válaszreakciója megnyilvánulhat nátha, orrfolyás, szemviszketés, bőrkiütés, bőrpír formájában, súlyosabb estekben anafilaxiás sokk

    (pl. torok-duzzadás, fulladás)is bekövetkezhet.A Pro-aller cseppek olyan homeopátiás készítmény, amely segíti a szervezet öngyó­gyító tevékeny­ségét a fenti esetek fenn­állásakor.

    Milyen esetben nem alkalmazható a készítmény?

    Hatóanyagra vagy segédanyagra való túlérzékenység esetén.

    Nem adható a gyógyszer alkoholtartalma miatt alkoholbetegeknek, valamint alkohol­elvonó kezelésben résztvevőknek.

    Milyen adagolásban és hogyan kell alkalmazni a Pro-aller  cseppeket?

    Ha az orvos másképpen nem rendeli, adagja felnőtteknek naponta 3-szor 20 csepp.

    A cseppeket étkezés előtt  ˝ órával, kevés tiszta vízben hígítva célszerű bevenni.

    Mennyi ideig kell a Pro-aller cseppeket alkalmazni?

    A betegség súlyossága, és az Ön panaszai határozzák meg az alkalmazás időtartamát, kérdezze erről orvosát.

    A homeopátiás gyógyszereket nem szabad orvosi előírás nélkül hosszú időn (hónapo­k
    előzmény:
    Marianna. (47)
    2008-07-16  17:45
  4. 2008. július 17. 13:3449.

    Szia ezt találtam

     

    – Említenél néhány példát?
    – Szeretném megemlíteni a Pro-aller
    allergiás cseppet, amelyet kúraszerűen
    kell szedni. A pollenallergiával
    küszködô betegeknél gyakorlatilag
    tünetmentességet lehet elérni egyheti
    szedéssel. Természetesen a homeopátia
    szelíd gyógymód, tehát a tünetek
    megszűntét követôen nem lehet
    felfüggeszteni a szedését, mert magát
    a folyamatot kell orvosolni. Azaz az
    allergiás szezon kezdte elôtt kb. két
    héttel kell megkezdeni az alkalmazását
    és a lecsengést követô két hétig
    folytatni kell a szedést. Az allergiával
    küzdô páciensek közül sokan jelezték,
    hogy nehézségek nélkül telt el az
    allergiás szezon.
    A csepp más allergiák ellen, pl. tej
    vagy napallergia ellen is hatásos. Természetesen
    akkor más protokoll szerint
    kell szedni.
    – Más terméknél is ilyen nagyszerűek
    az eredmények?
    – Igen. Megemlíteném a PSY-stabil
    nevű gyógyszert, amely idegi kimerültségre,
    lelki zavarok, feszültségek
    oldására szolgál. Kellemes ízű, gyors
    hatású készítmény. Hiperaktív gyermekeknél
    is kiváló eredménnyel használták.
    – Úgy tudom, hogy nagyon érdekes,
    ahogy a PEKANA készítmények
    szedését beállítják.
    – A betegtájékoztatóban részletes
    leírás van az általános adagolásról,
    korosztályokra lebontva. Ez az egyik
    módja. Elektorakupunktúrás géppel
    mérve viszont egyénre szabottan tudjuk
    meghatározni a mennyiséget és a
    gyakoriságot.
    – Mit kell tudni ezekrôl a gépekrôl?
    – Az MBA GmbH gyártja ôket és a
    Nemzetközi Elektorakupunktúrás Orvosszövetség
    ajánlásával kerülnek
    forgalomba. Ez mutatja elismertségüket
    az orvosok körében is. A cég szo

    előzmény:
    Marianna. (47)
    2008-07-16  17:45
  5. 2008. július 16. 20:0648.

    Szia!Köszönöm szépen a kimerítő válaszodat.Már csak magamba kell néznem,mikor is  tör rám igazán a pánik.Mégegyszer köszi.

    előzmény:
    kékvyrág. (44)
    2008-07-16  16:39
  6. 2008. július 16. 17:4547.
    Megkérdezhetem, mit szedtek napallergiára?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_172983 (5)
    2008-07-15  13:51
  7. 2008. július 16. 16:4045.
    De nekem egyébbként használ a sedatif pc ha idegese feszült vagyok valamiért.S ez egy több komponensű homeopátiás szer.
    előzmény:
    webikacsa (42)
    2008-07-16  15:05
  8. 2008. július 16. 16:3944.

    A szorongás megszüntetése

    A leggyakrabban használt szorongásoldó homeopátiás szerek a következők.

    ARGENTUM NITRICUM 15 CH javasolható, ha a próbatételek (vizsga, szereplés) előtt fokozódó szédülés, kapkodás, hasmenés vagy vizelési inger, gyomorpanaszok, esetleg görcsök lépnek fel. Az ilyen beteg mindig siet, lehet tér- vagy tömegiszonya.

    CHAMOMILLA 9-15 CH javasolt azoknál, akik túlérzékenyek a fájdalomra és dühkitörésekre hajlamosak.

    A GELSEMIUM 15 CH, hasznos szer lámpaláznál. Gyakori a beteg által észlelt remegés, hajlamos a "leblokkolásra", a szorongástól migrén alakulhat ki.

    A MAGNESIA CARBONICA 9 CH alkalmas ideges eredetű hasi görcsöknél, görcskészségnél, akár a nemi szervekről, akár az emésztőrendszerről, akár az erekről van szó.

    A MOSCHUS 9-15 CH csökkenteni tudja az izgalom által fellépő légszomjat, bélgázosságot és a színpadias magatartást.

    Igen gyakran alkalmazzák a NUX VOMICA 9-15 CH-t, ha ingerlékenység, agresszivitás, ellentmondást nem tűrő viselkedés, illetve görcsös emésztőszervi tünetek jelentkeznek.

    Kisebb jelentőségű szer, de adott esetben igen hatásos a NUX MOSCHATA 9-15 CH. Jellemző rá a leküzdhetetlen nappali aluszékonyság, a szájnyálkahártya nagyfokú szárazsága szomjúságérzet nélkül, valamint a teljes telítettségérzet és puffadás a gyomorban.

    STRAMONIUM 15 CH adható nyugtalanság, tik, bőbeszédűség esetén. Gyakori az ilyen betegeknél a sötétségtől való félelem, izgalomra gége- vagy nyelőcsőgörcs alakulhat ki.

    CYCLAMEN 9-15 CH alkalmazható, ha a szorongás túlzott mértékű aggályoskodással jár, az elhagyatottság, méltatlanság gondolatát váltja ki, és tökéletességre való, fárasztó törekvést provokál. Menstruáció idején erősödnek a panaszok, migrén, szédülés is kísérheti.


                                     

     
    előzmény:
    webikacsa (42)
    2008-07-16  15:05
  9. 2008. július 16. 16:3643.

    Szia

     

    Létezik egy sor, szorongás, pánik esetén elsősegélyként használható homeopátiás szer, melyeket érdemes kipróbálni, hiszen mellékhatás nélkül gyógyítanak. A szereket akár óránként is lehet szedni a tünetek csökkenéséig.

    Az ACONITUM 15 CH stresszes, pánikhoz vezető helyzetekben megelőzheti a roham kialakulását. Heves szívdobogás tapasztalható.

    Ha a rohamot új helyzetek, vagy a szerepléstől való félelem váltja ki, a beteg kívánja az édességet és a tünetek romlanak meleg, fülledt helyiségben, a választandó szer a LYCOPODIUM 9 CH.

    Nyugtalanság, önbizalomhiány, fáradtság esetén, ha a beteg fázós és rendmániás, az ARSENICUM ALBUM 15 CH segíthet.

    Túlérzékeny idegek, sértődékenység, empátia és a vigasztalás igénye jellemzi azokat, akiknek az állapota PHOSPHORUS 9 CH-tól javul. Ez a típus rendkívül érzékeny a viharos időjárásra.

    Ha a beteg fél a megőrüléstől, túlsúlyos, feledékeny és érzékeny a hidegre, a választandó szer a CALCIUM CARBONICUM 9 CH.

    Elutasítja a vigasztalást és szeret a morbid témákról beszélgetni az a beteg, aki NATRIUM CHLORATUM 15 CH-tól várhat javulást.

    Ha a pánikroham gyász vagy szerelmi csalódás hatására jelentkezik, az IGNATIA 15 CH a választandó szer.

    Ha a beteg túlterhelt, képtelen pihenni, álmatlan és elveszíti idege felett az uralmat, a TARENTULA 15 CH hasznos lehet.

     

    előzmény:
    webikacsa (42)
    2008-07-16  15:05
  10. 2008. július 16. 15:0542.

    Szia!

    Elárulnád,hogy mit és hogy szeded a pánikbetegségre?Előre is köszi.

    előzmény:
    KZsuzsu (20)
    2008-07-15  14:15
  11. Torolt_felhasznalo_172983
    Torolt_felhasznalo_172983
    2008. július 16. 07:3441.

    Köszönöm a választ, meghívlak egy kávéra cserébe!

    előzmény:
    klára13 (38)
    2008-07-15  17:47
  12. Torolt_felhasznalo_608597
    Torolt_felhasznalo_608597
    2008. július 15. 18:3040.
    Köszi a válaszod sokat segitettél!
    előzmény:
    Viki_27 (35)
    2008-07-15  16:08
  13. 2008. július 15. 18:0339.

        Akár én is írhattam volna mindezt, kerves tr.... ! Unokáim szinte sosem betegek, menyem megelőző globulikat ad nekik, amikor valami felüti fejét az óvodában. Immunerősítőivel rengeteg bajtól megkímélte a kicsiket, még az oltások szenvedését is jelentősen lerövidítette, enyhítette. Gondolom, Te is felkészíted kicsikédet a közösségre. Ilyesmiben az orvos szokott nekünk tanácsot adni, telefonon.

        Menyem tart itthoni készletében minden kapható globulit. Bármiről van szó, azonnal elő tudja kapni. Viszi magával, bármerre mennek, a reptéren a vámosok átveszik és átemelik a dobozt, mert a röntgensugár tönkretenné. Ezt ők is tudják.

        A képzésről most, Tőled szereztem tudomást. Ajánlani fogom Zsófim menyemnek.  

    előzmény:
    tr1n1ty (31)
    2008-07-15  14:56
  14. 2008. július 15. 17:4738.

    Tessék:

     

    Homeopátia első kézből

     

    Homeopátia napjainkban

     

    Úgy tudom, Tratak, hogy a szereket is árusító gyógyszertárakban kaphatók. Egyre több ilyen patika van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_172983 (18)
    2008-07-15  14:14
  15. 2008. július 15. 17:0537.

    Értem akkor mindenkoépp ajánlatos megtudni hozzáértőtől hogy milyan alkatod van és alkatod szerinti szert szedni.

     

    Mondjuk a merculius solibius -ról ki tud valamit. Ismerősőm kisfia kapott ilyet egyszer meg sedatifet mert hiperaktiv.

    előzmény:
    tr1n1ty (31)
    2008-07-15  14:56
  16. 2008. július 15. 17:0136.
    Sziasztok jó sokat irtatok megprobálok visszaolvasni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. július 15. 16:0835.

    Szia!

    A homeopatia.info.hu -n a szer keresőbe ezt találtam, igaz a terhes résznél, de az most nem számít:

     

    FOLYÁS

    Gyakran fellépő probléma a terhesség ideje alatt. A gomba vagy baktérium okozta fertőzéseket kezelni kell, mindig keresse fel nőgyógyászát. A folyás nehezebben múlik el, ha a kismama vérszegény, ezért erre is oda kell figyelni. A homeopátiás kezelés mellett jól alkalmazható a helyi kezelés kúpokkal, kenőcsökkel. Visszatérő, nehezen szűnő esetekben szükséges a homeopátiás alkati kezelés is.

    HELONIAS DIOICA 9 CH

    napi 2-3x5 golyó A folyás fehér színű, túrós jellegű. Erősen viszkető, kellemetlen tüneteket okoz.

    PULSATILLA 15 CH

    napi 1x5 golyó A folyás bőséges, fehéres-sárgás színű, de nem okoz viszkető, csípő érzést.

     

     

    Homeos szert minden gyógyszertárba tartanak már, ha pedig nincs készleten, akkor 1-2 nap alatt be szokták szerezni megrendelésre. A fent említett lapon találsz infokat is, hogy kell szedni, tárolni a szereket (homeopátiás 1*1 menüpont alatt)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_608597 (32)
    2008-07-15  15:07
  18. 2008. július 15. 15:1234.

    szia, én júniusban kezdtem el járni, az eredményt még nem tudom, mert még kontrollon nem voltam, de már nem köhögök annyit és a gyomorm sem fáj, szóval remélem, hogy jó lesz!!!

     

     

    www.homeopata.hu 

    előzmény:
    zöldmenta (1)
    2008-07-15  13:41
  19. 2008. július 15. 15:1133.
    Közel 9 éve homeopátiázunk, sokféle -köztük súlyos betegségből- gyógyultunk ki ennek segítségével. A harmadik gyerekem már születése után néhány perccel megkapta a homeos bogyókat -feloldva egy kis vízben-, a terhességet is a homeopátiával csináltam végig, a gyerekorvosunk is homeopata orvos, úgyhogy én maximálisan ajánlom. A brit uralkodóház is csak homeopata szerek segítségével gyógyul!;) Nem véletlen, hogy Magyarországon is sokáig oktatták az orvosi karon a homeopátiát, egyféle tudományos centrum voltunk, aztán jött a kommunizmus, szocializmus és igyekeztek írmagjában elfojtani, de szerencsére teljesen nem sikerült nekik, úgyhogy most már megint virágzik sokunk örömére!
    előzmény:
    zöldmenta (1)
    2008-07-15  13:41
  20. Torolt_felhasznalo_608597
    Torolt_felhasznalo_608597
    2008. július 15. 15:0732.

    Sziasztok!

     

    Engem érdekelne a homeopátia!Tudna esetleg valaki ajánlani hüvelygombára valamit........hol lehet beszerezni?

    Bocsi,de még nem vagyok járatos!

    Köszi

    előzmény:
    zöldmenta (1)
    2008-07-15  13:41
  21. 2008. július 15. 14:5631.

    Évek óta homeós gyógyszereket használok, lassan már a család többi része is átáll...sztem más nincs is itthon ezeken kívül, max Aspirin...nem is kellett, nagyon jól működik, csak helyesen kell használni. Olcsó és jó. Én évek óta könyvekből tanulom, +tapasztalom, + tanfolyamra is jártam. A Magyar Homeopata Egyesület évente többször is szervez laikus tanfolyamot, teljesen megfizethető áron, akit érdekel, szívből ajánlom, én sokmindent pontosítani tudtam utána, amiket könyvekből-innen-onnan tanultam. A kislányomnál is bevált, ő 2 éves múlt és eddig egész életében 1x volt beteg 3 napig, és össz. 2 alkalommal taknyos..., rendes gyógyszert csak 1x kapott akkor, lázcsillapító kúpot. Persze fogalmam sincs, ez milyen átlag, de az ismerős körök gyerekei alapján azt gondolom, hogy nem rossz - igaz, most szeptembertől indul a bölcsi, asszem az lesz az igazi bevetés. 

    Családban és ismerősök között szoktam segíteni, gyógyszert ajánlani, sok pozitív visszajelzés volt, néha még én is csodálkoztam, műtéteknél, szülésnél nagyon jól alkalmazható. 

    Szóval összességében azt gondolom, érdemes vele foglalkozni, de csak annak, aki nem vár azonnali csodát, hanem van türelme megtanulni, hogyan működik a módszer. (Nem betegségre, hanem állapotokra kell a szert adni.) Az nem megy, hogy ezésezabajom, erre adjál gyógyszert...ez csak a hagyományos allopátiás szereknél van így.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. július 15. 14:4730.

    Szia, én júniusban kezdtem el a homeopátiát. kontrollon még nem voltam a betegségemmel, szóval még nem tudom emnnyit javultam, de bízom benne, mert a köhögéseim már majdnem teljesen elmúltak, ill. a gyomrofájásom is.

     

    http://www.homeopata.hu/ 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2008. július 15. 14:3829.

     

     

    Nagyon szívesen. Szervusztok!

    előzmény:
    Daisy48 (28)
    2008-07-15  14:36
  24. 2008. július 15. 14:3628.
    Köszike
    előzmény:
    klára13 (21)
    2008-07-15  14:15
  25. Torolt_felhasznalo_456069
    Torolt_felhasznalo_456069
    2008. július 15. 14:3427.

    Mi is próbáltuk, bevált. Csak az a nagy baj, hogy a környékünkön (Vác) nem tudok jó dokit. Szentendrére hordtam a gyerekeket, de az nagyon drága mulatság volt (komp, dokinő) Ha valaki tudna ezen a részen (Újpest még belefér) jó homeopátiás dokit, annak nagyon örülnék. Fogorvos lenne egyébként a legsürgősebb.

    előzmény:
    zöldmenta (1)
    2008-07-15  13:41

Címlap

top