Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2017. szeptember 17. 20:1031001.

    Igen, kimondottan lehűlt a levegő, becsuktam az ablakokat, csak a legfelsők vannak nyitva, de azok is kissé behajtva.


    Ágikám! Akkor itt az ideje, hogy valamelyik napra betáblázd a nudlit, pláne, ha Rajtad kívül más is szereti a Családból!


    Minden nap délután 6 óra körül beszélünk Anyuval, ez fix. Ma tiszta ideg voltam, mert nem tudtam Vele beszélni, nem tudtam, mi lehet, vagy félre tette a telefont véletlenül, vagy megint beázott a sok esőtől a vonal, stb, rosszra nem is akartam gondolni. Aztán felakartam hívni az egyik kedves szomszédot, ott is beleszóltak, hogy nem kapcsolható, akkor már kezdtem reménykedni, hogy talán a vonal hibásodott meg. Aztán felhívtam a mobilján, Szerencsére, akkor érkeztek meg vidékről, mindjárt le is ment Anyuhoz. Szegény Anyu már nagyon ideges volt, hogy nem tud telefonálni, de szerencsére más baj nem volt! Milyen jó lenne, ha nem idegenkedne a mobiltól, ilyen helyzetekben is tudnánk beszélni. Direkt ezért vettünk évekkel ezelőtt Anyunak is egy mobilt, de soha nem használta, sőt idegesítette, aztán visszaadta....


    Kellemes estét, nyugodt éjszakát kívánok!

    előzmény:
    naros (31000)
    2017-09-17  18:57
  2. 2017. szeptember 17. 18:5731000.

    Elmentek a gyerekek, remélem nem fáznak meg kimondottan hideg


    szél fúj. De szeretem a nudlit és milyen rég csináltam...


    Jó pihenést, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30999)
    2017-09-17  10:57
  3. 2017. szeptember 17. 10:5730999.

    Szia Ági!


    Most nem panaszkodhatunk, hogy csak megmutatta magát az eső. Itt egész éjjel esett, még hajnal 3 óra körül is villámlott, dörgött. Nem az a kimondott kiránduló idő, inkább benti elfoglaltságra hajlamos. Abban nálam nincs hiány...!


    Feldobtam magamnak egy kis krumplilevest, nudli van még, majd holnap főzök rendesen. Vasalással foglalom le magam egy darabig.


    Igyunk egy kávét !


    Nyugodt, tartalmas napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30998)
    2017-09-17  08:27
  4. 2017. szeptember 17. 08:2730998.

    Szia Kata!


    Csuromvizes minden, nem épp szívderítő reggel. Várom a gyerekeket,


    vidám gondtalan vasárnapot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30997)
    2017-09-16  17:57
  5. 2017. szeptember 16. 17:5730997.

    Arra gondoltam, hogy Nálatok jobb idő volt, és mégis megvolt a szüret, de tévedtem. Itt egy jó ideje megint borús az ég, de még nem esik.


    Egész nap "egerésztem", tettem-vettem, kávégép is "azt mondta", itt az idő a tisztításra, vízkőtelenítésre, szinte egymás után! Nem gyors művelet, amíg megteszi a tabletta. Viszont most egy időre szépen fog viselkedni, és nem felesel !


    Közben befejeztem a vitrinterítő horgolását, és folytathatom a Fiam pulóverének kötését, amit tavasszal, nyár elején félbehagytam, mert melegített munka közben.


    Szóval nem unatkoztam.


    További kellemes időtöltést, és szép estét kívánok !

    előzmény:
    naros (30996)
    2017-09-16  15:32
  6. 2017. szeptember 16. 15:3230996.

    Szia Kata!


    Azt hittem egy hétig el sem áll az eső, aztán mégis kisütött a nap.


    A szüret elmaradt, helyette csillár csere volt Marciéknál.


    Várom a gyerekeket, nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30995)
    2017-09-16  13:08
  7. 2017. szeptember 16. 13:0830995.

    Szia Ági!


    Délelőtt lent voltam a hentesnél és a DM-ben. "Kicsit" feltöltöttem a készletet. Másfél órát rámoltam, mire minden a helyére került. Most a változatosság kedvéért törölközőket mosom, nehogy berozsdásodjon a mosógép.


    Fiam ma dolgozik, azt mondta, hogy mikor elindult Menyeméktől ott zuhogott az eső, ahogy jött egyre közelebb Buda felé, úgy enyhült az eső, helyenként csak szemerkélt. Itt nem sok eső eshetett, mert még a nyomát sem láttam, amikor lent voltam. Egyébként nagyon be volt borulva reggel, de most már halványan süt a nap.


    Majd megnézem, hátha ki van írva a Jégbüfénél, hogy elköltöztek-e esetleg máshová, vagy talán a neten is lehet valamit látni róluk.


    Nálam még egy pillanatra feljön vékony kis betűkkel, hogy kivagyok tiltva, de betudok jönni. Még kell "kozmetikázni" nem vitás!


    Kellemes napot, jó hétvégét kívánok !

    előzmény:
    naros (30994)
    2017-09-15  19:31
  8. 2017. szeptember 15. 19:3130994.

    Bezárt a Jégbüfé? Sajnálom!


    Köszönöm!A szüret nálunk egynapos és az időjárástól függ,


    erről szembe jut a mai gyönyörű naplemente...


    Fogynak a ráncok már nem vagyok kitiltva,


    pihenj jól, álmodj szépeket!

    előzmény:
    kata622 (30993)
    2017-09-15  19:09
  9. 2017. szeptember 15. 19:0930993.

    Ági!


    A szürethez jó időt kívánok ! Holnap és holnapután is szüreteltek?


    Gyerekek most mentek el, Menyem szeretett volna venni a gyöngyözéshez egy-két tételt, meglepődve tapasztalta, hogy megszűnt az üzlet, ráadásul még a Jégbüfé is bezárt! Nagyon meglepődtem én is! Vajon a bérleti díj olyan magas lett, hogy nem érdemes fenntartani az üzleteket, és ezzel együtt kevés volt a vevő is, nem tudták kigazdálkodni?! Nagyon lehangoló tud lenni, amikor egymás után üres üzlethelységek sorakoznak. Végre örül az ember, ha belakják azokat a "vak" kirakatokat, üzleteket, aztán valami miatt egyik napról a másikra megint nincs ott senki és semmi...! Sajnálom!


    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30992)
    2017-09-15  13:30
  10. 2017. szeptember 15. 13:3030992.

    Szia Kata!


    A hegyen előkészültünk a szürethez, hordó-daráló-prés mosás, egyebek...


    sok letört ágat láttam útközben.


    Jó étvágyat kívánok az ebédhez !


     

    előzmény:
    kata622 (30991)
    2017-09-15  11:22
  11. 2017. szeptember 15. 11:2230991.

    Szia Ági!


    Itt is hasonló idő volt, van.


    Ágyat húztam, a nyári takarókat is kimosom, most már elteszem. A tegnapi, főleg esti viharos szél megtette a hatását, nagyon sok muskátli szirom landolt a folyosón, és érdekes módon, pont az ajtó elé hozta őket. Reggel, amikor Fiam ment dolgozni, piros, rózsaszín virágszirmok fogadták, ahogy kilépett az ajtón. Szóval átnéztem a muskátlikat, lerendeztem őket és a legyezővirágokat is.


    Teszek-veszek. Itt az ideje, hogy kávét igyunk, nem gondolod?!  egészségünkre!


    Délután Menyem is jön.


    Kellemes időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (30990)
    2017-09-15  08:00
  12. 2017. szeptember 15. 08:0030990.

    Szia Kata!


    Éjjel végre csitult a szél, egy kevés eső is esett. Most


    gyönyörű tiszta az idő, nyugodt napot kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30989)
    2017-09-14  18:50
  13. 2017. szeptember 14. 18:5030989.

    Alaposan beborult, olyan sötét volt az Ég, mint nyáron nagy zivatar előtt. 


    Kellemes estét, nyugodt pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30988)
    2017-09-14  16:16
  14. 2017. szeptember 14. 16:1630988.

    Szia Kata!


     


    Nem tudok ablakot nyitni, minduntalan becsapja a szél.


    Az idősek nehezen viselik a sok változást, anyu sincs jól már délután lefeküdt.


    Nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30987)
    2017-09-14  14:46
  15. 2017. szeptember 14. 14:4630987.

    Szia Ágikám!


    Megjöttem Anyutól, viharos szél fúj. Sajnos nagyon megérzi ezeket a drasztikus időváltozásokat, a vérnyomása ingadozik, és vele együtt Anyu hangulata is. Jó lenne, ha az idő megállapodna már legalább két hétre, és nem naponta változna!


    A városban rengetegen vannak, mert a nap azokat az embereket is kihozta, akik egyébként nem akartak elmenni sehová.


    Kellemes szépülést kívánok!

    előzmény:
    naros (30986)
    2017-09-13  13:50
  16. 2017. szeptember 13. 13:5030986.

    Finomat főztél.
    Úgy látom a rengeteg sok celeb és reklám mellé még mindig nem fért fel a privi.


    Lassan indulok a fodrászhoz, aztán jönnek a gyerekek.


    További szép napot kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30985)
    2017-09-13  13:27
  17. 2017. szeptember 13. 13:2730985.

    Halihó Ági!


    Gondolom, megvolt az öröm a Fiúknak!


    Mára akkor kidolgoztad magad?


    Nálunk tejfölös zöldbableves, és tepsiben sült fokhagymás sertéssült krumplipürével lesz, holnapra is


    Tökfőzelék nálunk a jövőhéten lesz.


    Kellemes délutánt kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30984)
    2017-09-13  11:55
  18. 2017. szeptember 13. 11:5530984.

    Szia Kata!


    Győzött a Barca.


    Ha hallod mikor a szomszédokhoz kopognak, tud valamit a leolvasó.


    Itt a múlthéten volt,  másnap lecserélték az órát, harmadnap hálózat figyelők jöttek


    hogy szökik-e a víz... szóval vízműves hetünk volt...


    Lenyírtam a füvet aztán tökfőzeléket csináltam,  jó étvágyat kívánok


    az ebédhez.

    előzmény:
    kata622 (30983)
    2017-09-13  09:46
  19. 2017. szeptember 13. 09:4630983.

    Szia Ági!


    Vártam a vízóra leolvasót, csak nem jött, hát kinéztem a folyosóra, mert hallottam, hogy kopognak itt-ott. Kiderült a leolvasó a mellettünk lévő lakásba kopogott helyettünk! Érdekes, hogy az ajtókon kopog mindenhol, pedig csengők vannak...! Talán a kopogást jobban meghallják az emberek?! Pl. ha én bent vagyok a fürdőszobában, még a csengőt sem mindig hallom meg, nemhogy a kopogást...! Lényeg, hogy itt volt, százszor megköszönte, hogy szóltam neki.


    Ablakokat pucoltál?! Akkor két piros pontot is begyűjtöttél tőlem!


    Meglepődtem, hogy tegnap Barca meccs volt, szerintem Fiam vagy nem figyelte, hogy lesz mérkőzés, vagy annyi munkája volt, hogy az miatt nem nézte. Bevonult a szobájába és a gépen dolgozott .


    Finom lett a tegnapi desszert, bekerül a repertoárba!


    Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30982)
    2017-09-12  19:47
  20. 2017. szeptember 12. 19:4730982.

    Örülök az örömödnek!


    Marciék egy szkennelés erejéig beugrottak, jó volt látni őket.


    Délután átköltöztettem az orchideáimat, egy füst alatt megpucoltam az 


    ablakokat.


    Remélem este győz a Barca,rossz mikor kikapnak, nagyon lóg a fiúk orra


    olyankor.


    Szélmentes nyugodt estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30981)
    2017-09-12  18:10
  21. 2017. szeptember 12. 18:1030981.

    Ágikám! Köszi a kávét! Tegnap Anyun és rajtunk is álomkór volt. Ennek is az időjárás az "okája"!


    Emlékszel még arra a könyvre, amely után "hajtóvadászatot" indítottam, másfél éve, különösen tavaly, de sehol nem kaptam meg? Képzeld el, sikerült megszerezni, méghozzá új, használatlan állapotban! Nagyon örülök!


    Szép estét, nyugodt pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    naros (30980)
    2017-09-12  13:17
  22. 2017. szeptember 12. 13:1730980.

    Finom lehet az édesség.


    Délelőtt piacon és patikában voltam, akkor éppen sütött a nap. Velőt ebédeltünk, megfőztem, bepaníroztam és a sütőben megsütöttem,  nem olyan finom mint a rántott, de talán kicsit egészségesebb.


    Álomkór van rajtam, igyunk egy kávét.


    Kellemes délutánt kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30979)
    2017-09-12  12:58
  23. 2017. szeptember 12. 12:5830979.

    Halihó Ági! Megint nem akart beengedni, de rákattintottam a fejlécen a "fej"-re és akkor kérte a belépést. Legalább is most, hogy ezután miként működik, majd meglátjuk!


    Vasalást egy kicsit felfüggesztettem, mert a konyhába mentem egy kis desszertet készíteni. Volt még kalács itthon, kicsit átitattam tejjel, abból variáltam pudinggal, őszibarackkal, mazsolával egy kis édességet. Remélem, ha a hűtőben pihen, finom lesz!


    Kávét is készítettem magamnak, de elég erős lett, úgy nem szeretem, megittam tejeskávénak. Egyenlőre az ebéd, úgy néz ki, uzsonna lesz, mert a tejeskávéval jóllaktam! Fiam örülni fog, együtt eszünk, majd ha hazaér.


    További nyugodt délutánt kívánok !

    előzmény:
    kata622 (30978)
    2017-09-12  10:26
  24. 2017. szeptember 12. 10:2630978.

    Szia Ági!


    Tegnap este engem is kitiltott, majd újbóli bejelentkezés után sikerül a kapcsolat. Most reggel, már másodszor vagyok bent, mert először többszöri próbálkozás után sem tudtam bejönni! Azt mondtam, nekem nincs annyi időm, hogy most ezzel szórakozzak, hogy kitilt vagy beenged! Ennyi "stoppolás" után, nem hogy jobb lenne az NLC, hanem mindig rosszabb!!! Ki érti?! Mert rendben van a jó munkához idő kell, de ennyi???!!! Komolyan bemérgelődtem! Talán tényleg igaz, amit itt-ott hallott az ember, hogy azt akarják, hogy megszűnjön, és azért "tökölnek" vele annyit, hogy megunja az ember, és befejezze???!!!


    Na, de nem mérgelődöm, van ezen kívül éppen elég, ha a híreket hallom... és meglátok egy-két "nagyembert"!


    Gondold el, még este is azon tépelődtem, vajon a cipőboltban azok, akik vezetők, azok sem látták a használt papucsokat???!!! Hozzá tartozik, hogy kiárusítási akcióban voltak, de arról nem szól a kiárusítás, hogy használt áruk is ott vannak, azokat inkább a piacon kéne árusítani, és akkor az ember nem lepődik meg! Olyan dolgok vannak, amiket el sem hinnék, ha nem láttam volna a két szememmel, és nem csak én, a Fiam is!


    Az jó, hogy Ábel szeret az oviba járni, nem kell könyörögni indulás előtt és Lányodék is nyugodtak lehetnek!


    Kora reggel, amikor Fiam indult a munkába, szakadt az eső és viharos szél fújt. Mára iilyen időt jósoltak, bejött!


    Különben vasalok, a vasaló melegít.


    Nyugodt napot kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30977)
    2017-09-12  07:32
  25. 2017. szeptember 12. 07:3230977.

    Szia Kata!


    Akad még varrogatni való a fórumon, kitiltott és csak többszöri bejelentkezés után engedett be.


    A használt papucs? Azta, mik vannak ??!


    Délután szülőire ment a lányom előtte áthozta a fiúkat, Ábel szívesen jár oviba, lelkesen meséli


    az élményeit.


    Esik és lehűlt, becsuktam az ablakokat mert feltámadt a szél.


    Nyugodt napot kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30976)
    2017-09-11  19:29

Címlap

top