Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hajszín kérdés?

kislinda
Létrehozva: 2008. Április 14. 11:09

Sziasztok!

 

Csatolom a képen a jelenlegi hajszínemről.

Az előzménye: Eredetileg középbarna színű a hajam, de sajnos nagyon korán elkezdtem őszülni, muszáj festetnem. A fodrászom kitalálta, hogy kicsit világosítsuk ki, így lenövéskor nem lesznek annyira feltűnőek (a következő festésig) a fehér szálak.

Belementem."Koktélozás" technikával leszedte a színét, annyiban szerencsém volt, hogy nem tette tönkre a hajam, de a színe iszonyú répavörös lett. Azt mondta, hogy nem lehet mit tenni, valószínűleg nagyon sok a vörös pigment természetesen a hajamban,  és ez ezt eredményezi.

Csalódottságom miatt elmentem pár alkalommal egy mesterfodrász szalonba, és ott "helyreállították" a képen látható állapotba. Ez természetesen már sokkal jobb az előzőnél, de még mindig nem az igazi. 

Először Koleston Perfect 10/1 -világos hamvas fényszőke színnel lett festve, de ettől csak sárgásabb lett, másodszor 8/1-hamvasszőke árnyalattal festették.  Festés után hamvasító samponnal, hamvasító pakolással elérték egy elfogadható színt, de sajnos a hamvasítók hatása csak az első hajmosásig tart, utána ismét sárgás-narancs árnyalatú lesz a hajam.

Tanácsokat, ötleteket várnék, hogy hogyan lehetne végleg eltüntetni a sárgás-narancsos árnyalatot a hajamból-sötétre festés nélkül. Kifejezetten örülnék fodrász(ok) tanácsának! Vagy bárkiének, aki otthon van a hajfestésben illetve hasonló problémája van a hajával.

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. január 18. 23:50128.
    szerintem válts fodrászt...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (127)
    2010-01-18  22:41
  2. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2010. január 18. 22:41127.

    Sikerült már színt választanod. Nekem satírozva van, de én is gondban vagyok vele. Már a legvilágosabbal van satírozva, azt mondta a fodrászom, hogy ettől világosabb nincs.

     

    Sohasem tudja olyanra megcsinálni, amit kitalálok. A múltkor is vittem egy képet, hogy ilyet szeretnék. Közölte, hogy az enyém ilyen, felesleges az alapszinét befesteni barnára, inkább tegyünk bele több szőke csíkot.

     

    Olyan bénán sikerült akkor, hogy úgy nézett ki, mint akinek már 1 cm-es lenövése van, mert olyan technikát használt, hogy azt mondta nem lehet közelebb tenni a fejbőrhöz a csíkot. Nem is igazán értettem.

     

    Gondolkoztam már rajta, hogy inkább veszek festéket. Na gondolom annak nem örülne, ha azt vinném oda. Szerinted?

     

    Ja és azt utálom amikor sárga. A múltkor egy csajnak csak tőfestést csinált. Hát az teljesen kiakadt amikor készen lett. De megmagyarázta, hogy festéssel sárga lesz, a szőkítéssel nem, de az tönkre teszi. Ti értitek ezt? Pedig az utcán látok embereket, akik szőkét és nem sárgák!

    előzmény:
    szaboflora (125)
    2010-01-03  20:10
  3. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. január 3. 21:56126.

    szia!

    szerintem kérdezd meg a fodrászod, hogy mit ajánl!

    vagy tegyél fel legalább egy képet hogy kb milyen a hajad.

    ha nagyon világos barna, sötétszőke, akkor a 12/1es wellától szerintem fehér lesz.

    előzmény:
    szaboflora (125)
    2010-01-03  20:10
  4. 2010. január 3. 20:10125.

    Sziasztok!

     

    Én már háromszor melíroztattam be a hajam szőkére. Nagyon szép, világosszőke lett kb. 30 perc alatt. A hajam eredetileg sem valami sötét.

     

    A fodrászom szerint a melírozás nem roncsolja úgy a hajat mint a festés. De szerintem ez nem így van, a festés után a barátnőimnek sokkal fényesebb és selymesebb lett a hajuk mint nekem.

     

    Nem tudom, hogy mit tegyek, mert nem szeretnék csúnya, töredezett hajat.

     

    Egyébként most nem törik a hajam, mindig ápolom hajpakolással, hajolajjal.

     

    Mi a véleményetek erről, szerintetek érdemes inkább festetni, és ha igen, akkor milyen színt ajánlotok, hogy a hajam természetesen nézzen ki?:)

     

    Én a Schwarzkopf Natural & Easy 530-ra, vagy a Palette skandinávszőkére, vagy pedig a Wella hamvasszőkére 12-esre gondoltam.

     

    Szerintetek?

     

    Előre is nagyon szépen köszönöm!

     

    További kellemes ünnepeket!

     

    Üdv.: Flóra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_540298
    Torolt_felhasznalo_540298
    2009. december 16. 09:53124.
    Sziasztok! Hmmmm Véleményem szerint itt az idö a lényeg! Saját tapasztalataimbol idéznék...3évig voltam festett fekete hajú eredeti hajszínem sötét barna. Szerettem volna szöke lenni...Legnagyobb szerencsére barátnöm rendkívül jó szakember, fontos , hogy bizz a fodrászodban  mert nem mond hülyeséget és nem 1-2nap alatt leszel szöke..... 1alkalommal le lett szívatva a hajam oltári ronda volt...fuh... 2. ugyan igy néztem ki söt 3.szivatásnál is...5* volt festve ezen kivül .... nagyon gyenege hajam van..... DE Kondicionátuk!!!!!!nagyon ügyelni kell erre...... egy héten 2* 1órás tojásos pakolás 1órás olivaolajtól elkezdtve mézig.... az a lényeg , h legyen benne természetes..alapanyag.A hajfestékeken  ne húzd meg leginkább a pénztárcád ... mert jo minöségüre van szügsége a hajadnak ,kérd a fodrászod h keratint is keverjen a festékedhez ujrra építí a roncsolt hajad!!! NAh  A lényeg az h légy TÜRElmes mert megéri gyönyörü szép a  hajam... és egézséges!!!sok szerit!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_464855
    Torolt_felhasznalo_464855
    2008. június 21. 10:56123.

    Sziasztok!

     

    SEGÍTSETEK!

    Vörösre festettem a hajam. Nagyon sötét lett. Szeretném közepesen világosra festeni, de ebből a festékfajtából nincs más vörös.
    Kérdésem: milyen színnel keverhetném pl. szőkével vagy ....?

    Válaszotok előre is köszi: Zsuzsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. május 18. 13:18122.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (121)
    2008-05-17  22:51
  8. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 17. 22:51121.
    Székesfehérvár központjában
    előzmény:
    töltőtoll (120)
    2008-05-17  16:15
  9. 2008. május 17. 16:15120.
    És az hol van?  Már mint a fodrászatod...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (119)
    2008-05-16  23:06
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 16. 23:06119.

    Hát pl nálam a fodrászatban!

    Ez a hivatalos listaára. 

    előzmény:
    töltőtoll (118)
    2008-05-16  19:43
  11. 2008. május 16. 19:43118.

    Hol?

    Én a Blaha környékén néztem, de ott éppen nem volt a szöszösödés elleni, de 1965,- Ft.

    A dunakeszi Auchan belső üzletsorán 2100,- Ft!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (100)
    2008-05-09  17:26
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 13. 16:02117.

    Hamvasító sampont neeeee!!

    Vöröses tónusú színezőhabbal pl kiválóan megoldható a helyzet!

    Amúgy nem megfelelő árnyalattal lett visszafestve,azért zöld. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_276548 (116)
    2008-05-12  22:44
  13. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2008. május 12. 22:44116.

    Figarina, tudnál nekem abban segíteni, hogy mivel lehet "elvenni" a szőke haj zöldes árnyalatát? Most lett visszafestve a hajam 6-os színmélységből kb. 8-9-esbe, le lett szivatva, és ráfestve hamvasszőkével. Más szerint nem zöldes a hajam, de én annak látom, főleg bizonyos megvilágításban. A hamvasító sampon jó erre, vagy csak ront a helyzeten? Vagy mit tanácsolsz? Esetleg egy átszínezés (casting 810-esre gondoltam)?

     

    Egyébként hajápolásban nekem a Lush samponjai és balzsamjai nagyon-nagyon beváltak, nincs bennük szilikon, szinte csak csupa természetes anyag, nagyon finom, puha lesz tőlük a haj, de nincs olyan érzésem utána, hogy ott maradt ahajamon egy csomó "cucc" és attól puha. Igaz, nem olcsók, a professzionális termékekkel vannak egy árban, de nagyon megéri. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (113)
    2008-05-12  10:20
  14. 2008. május 12. 19:13115.

    Tudom, persze.. van egy nagyon aranyos fodrászkellékes csaj, aki tényleg ért a dolgához, nem csak úgy odatették eladónak... Szóval mindig hozzá megyek, megmutatom milyet szeretnék, ő pedig adja a hozzá való festéket és a megfelelő erősségű oxit.

    Nem vagyok fodrász, de nagyon szerettem volna az lenni, érdekelnek ezek a dolgok szóval tudom, hogy nem úgy megy, hogy veszek egy x árnyalatú festéket, és az bármilyen hajból olyat csinál

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (110)
    2008-05-12  09:49
  15. Torolt_felhasznalo_113189
    Torolt_felhasznalo_113189
    2008. május 12. 11:39114.
    Én azt hiszem végre megtaláltam az igazi szőkét!Akinek vékonyszálú a haja, és 7es színű (igora r. színskála szerint): 10-1. (9% oxi) nem természetellenes, de nem sárgul.A bonacure cuccok tényleg jók, de most ebben a melegben annyira száraz a hajam, hogy még ezek sem igazán működnek. De jobbak mint a boltiak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 12. 10:20113.
    Ha döntöttél,írd meg a színt és megpróbálok segíteni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238817 (111)
    2008-05-12  10:09
  17. Torolt_felhasznalo_238817
    Torolt_felhasznalo_238817
    2008. május 12. 10:13112.

    email címem: mrstransilvania@vipmail.hu

     

    Megköszönném ha átküldenéd!

    Előre is köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (104)
    2008-05-10  17:30
  18. Torolt_felhasznalo_238817
    Torolt_felhasznalo_238817
    2008. május 12. 10:09111.

    Csajok, csajok!!

     

    Nyugi! Figarina és DijaBaba! Hálás köszönet mindkettőtöknek!

    Bocs hogy csak most válaszolok!

    Az alapszinemet, az eredetit már nem tudom, de amivel most festem az 9-es l'oreal Recital Preferance. Nem akarok világosabbat, csak kicsit hamvasabbat, de szigorúan 9-es tónusban!

    Köszönöm a linkeket és a segítséget!

    Puszi nektek!!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (110)
    2008-05-12  09:49
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 12. 09:49110.

    Én sem gondolom,hogy rosszat tettél.Ez egy professzionális festék,nem véletlenül nincs fent semmilyen oldalon.

    Én is megírtam-ha láttad-hogy még élőben sem biztos,hogy el tudja dönteni,hacsak nem "egyszerű"eset a hajszíne.

    Tudod ,én mindig azt mondom a vendégnek:a színskála a fodrászé!Ha valaki rámutat egy színre,akkor én tudom mit kell rátenni,milyen arányban,milyen oxival stb,ahhoz,hogy pontosan azt a színt kapja,amit választott.És szinte biztos,hogy nem a választott árnyalatot fogom használni,hogy megkapjam a  színeredményt(de ezt a vendégnek nem kell tudnia,őt csak az érdekli,tökéletes legyen a végeredmény)

    előzmény:
    DijaBaba (109)
    2008-05-11  22:38
  20. 2008. május 11. 22:38109.
    Tisztában vagyok vele, éppen ezért írtam, hogy ezt élőben kell megnéznie. Nem hiszem, hogy most ezzel rosszat tettem volna bárkinek is.... Ő kért valamit, én segítettem. Ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (107)
    2008-05-11  21:52
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 11. 21:55108.

    A schwarzkopf oldala,leginkább fodrászoknak készült.

     

    Muszáj élőben megnézni a színeket,de még úgy sem tuti,hogy "látni" is fogod őket .Hacsak nem 7-es vagy világosabb a kiinduló színed.

     

     

    Tudni kell,melyik szín mit mutat a hajon,és ezt laikusként igen ritkán lehet megítélni! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238817 (103)
    2008-05-10  17:25
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 11. 21:52107.

    Ezzel más gond nincs ,csak annyi,hogy én- ismerem ezt a színskálát nagyon alaposan-alig ismerem fel a színeket!!

     

    Sok olyan árnyalatot tartalmez,ami nálunk nincs is forgalomban! 

    előzmény:
    DijaBaba (106)
    2008-05-11  14:43
  23. 2008. május 11. 14:43106.

    Nah, az első nem jött be, szóval adok egy másik linket helyette, kb az oldal közepén lesznek az igora royal-ok :)

     

     

    http://club.passion.ru/viewtopic.php?t=74569&postdays=0&postorder=asc&start=30%C2%A0 

     

     

    előzmény:
    DijaBaba (105)
    2008-05-11  14:40
  24. 2008. május 11. 14:40105.

    Szia Itt érdemes szétnézni, de szerintem jobb ha rászánsz valamikor egy fél órát a fodrászkellékesnél, mert élőben csak másabb mint fotón

     

    http://img454.imageshack.us/my.php?image=bb731 e1b84fe7zd.jpg 

     

     

     

     

    http://site.ivenue.com/winds orbeauty/igora_nov.html 

     

    remélem működnek majd a linkek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238817 (103)
    2008-05-10  17:25
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 10. 17:30104.

    szia, ha megadod az email címed én át tudom küldeni a tincskatalógus szőkés oldalát.

    üdv. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_238817 (103)
    2008-05-10  17:25
  26. Torolt_felhasznalo_238817
    Torolt_felhasznalo_238817
    2008. május 10. 17:25103.

    Szia!

     

    Azt mondod az Igora Royal nagyon jó festék. Nekem nem sok időm van fodrászkellékeshez rohangálni megnézni a szineket, a neten meg egyszerűen nem találom (lehet én vagyok béna!). Esetleg nem tudnál küldeni valami internet elérhetőséget, vagy linket, vagy valamit ahol a szineket meg lehetne nézni? (A Schwarzkopf hivatalos oldala sztem egy kalap ......!)Engem csak a szőkék érdekelnének! 

    Előre is köszi! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (101)
    2008-05-09  17:29
  27. 2008. május 10. 06:44102.

    Tudom, mert ilyen bio kozmetikum témában már egészen jártas vagyok. Sokat olvastam a dolgok után külföldi és magyar oldalakon fórumokon.

    Tudom, hogy a sampon nem tartalmaz szilikont, de természetes tenzideket igen, és azok vonják ki a zsírt a hajból és a fejbőrből. És megvallom, én ezeknek a samponoknak a hatását kicsit drasztikusnak éreztem.

    Az iszappor is kiszárította a hajam, de legalább nem volt annyira gubancos, mint az alverde samponok után.

    Meg van egy Logona aloe+oliva samponom, és az például nagyon jó! Tisztít, de nem szárít, igénybevett hajra nagyon jó!

    előzmény:
    kislinda (99)
    2008-05-09  07:57

Címlap

top