Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2019. március 29. 07:0816626.

    Erről a szülő gyerek Plútó kvadrátról a vicc jut eszembe: a hetven éves király megnősül és kérdi a tanácsadóját, hogy szerinte reménykedhet-e még gyerekáldásban. A tanácsadó pedig azt mondja: inkább tartania kellene tőle, felség. :)


     


    Alapvetően vannak dolgok, amit le kell szögezni. Például azt, hogy nincs jó és rossz fényszög. Ebből kiindulva bármilyen kapcsolat nagyban függ attól, hogyan éljük meg, hogyan tudjuk megélni. Egy kvadrát akadályoz, de akadályozza adott esetben az egyén számára negatív dolgokat is. Nem csak szinasztriáról beszélek. Mondjuk idegesít valaki. De akkor azért idegesít, mert távol akar tartani attól a sorsunk, hogy vele, illetve rajta keresztül éljük meg azt a megélést, ami a következő alkalommal vár ránk. Mondjuk egy elárulást azzal igazán "hasznos" megélni, aki közel áll hozzánk, akiben hiszünk. Így lesz teljes a kapcsolat. Ha olyannal kellene megélni, aki távoli, akkor az nem hatna úgy, ahogy kell az életünk szempontjából. Elismerem, kicsit fatalista a dolog, de ha belegondolunk, akkor jogos. Egy hatás akkor hatás, ha mélyen érint. 


     


    A generációs jelölők nem jelennek meg a mindennapokban a kapcsolatokban. Alapon persze megvan az ellentét, erről szól a generációs jelölők negatív hatása, de azt is kalkulálni kell bele, hogy milyen házból jön. Hiszen arra a területre hat ki. És ha azok nem élhetőek éppen, akkor esély sincs rá, hogy bekapcsoljon. 


    Amúgy persze igen, egy Plútó Plútó kvadrát  nem szereti egymást, hiszen van köztük két-három generáció (elég csücskös lehet, ha az gyerek-szülő viszony). Gondoljuk el: unoka és a nagyszülő. Ki állítja, hogy értik, vagy megértik egymást? Nyilván vannak, akik igen, értik, mert éppen a nagyszülő nevelte fel és ismerik a másik rezdüléseit, de valójában idegenek. 


    Példa szinten: gondoljunk a mai mobiltelefonnal született és meghaló generációra. Egy öreg hol fogja ezt érten? Minek annak azt nyomkodni egész nap? Miért nem beszélgetnek, miért nem mennek ki a kertbe, miért nem etetik az állatokat? Mondjuk vidék esetében. 


    Mekkora kontraszt ez? Irdatlan nagy. 


    Kötelező, hogy egymásnak feszültségforrásai legyenek és ha stimmel az éppen élt házakban is az esemény, akkor jön a krach. Itt van nálam a kisunoka és nem rám figyel, nem magáról mesél, hanem azt az "izét" nyomkodja. Megszületik a konfliktus és a szegény, jó öreg rosszul érzi magát. Egyre inkább, mert nem érti miért és miért nem működik az, ami nála működött ötven éve, mikor ő volt kb ennyi idős. És kap egy infarktust. 


    Tudom, hogy kicsit sarkított, de nagyjából így hathatunk egymásra. Vagy fordítva, miért nem adja nekem a pénzt a nagyi, mikor nekem ez kellene az új házhoz? Mert a nagyi azt látja, hogy van hol lakni, nagyságrendekkel jobban és könnyebben, mint az ő idejében - kiemelném a fürdőszoba példát, hogy a nagyi idejében ez kuriózumszámba ment vidéken -, és máris ott a konfliktus: nem adok, mert az a pénz kell a temetésemre, vagy egyszerűen nem szórjuk el, hogy legyen a jóból a felesleges még jobb. 


    Az unoka pedig máris megéli azt, hogy tönkremegy az élete, mert nem jön neki az a pár, aki jöhetett volna az új építkezés kapcsán. Mondjuk. 


     


    Így élve a generációs jelölők behatnak, akár akarjuk, akár nem. Erről szól. A régit váltja az új és ha nem, akkor a Plútó esetében jön a rombolás. Mert a Plútó elvesz, ha nem adjuk vagy tesszük,.. 


    Nyilván a példa esetleges, nem azt mondom, hogy így működik minden nagyszülő-unoka kapcsolat, mindössze azt próbáltam szemléltetni, hogy miként jöhet elő a Plútó Plútó kvadrát problémája. Lehetne centizni és csiszolni, de azért vannak keretek, amibe bele szeretnék férni. :) 


     


    A Szaturnusz sem másabb sokkal szerintem. Itt nem generációs ellentét jön elő, mert ugye sorsbolygó, pörög hét éves ciklusokkal a kvadrátot illetően. Itt a feladatban akadályoz valamilyen szinten. 


    Itt sem lehet egységes tragédiát kiragadni, mert ez attól is függ, hogy miben áll melyik és azért van több variáció. 


    Analógiában úgy néz ki, hogy mondjuk a céljaim akadályozzák a másik hatalmi törekvéseit, vágyait vagy alárendeltséghez fűződő viszonyát. 


    Tehát amikor a gyerek akar valamit, akkor az nekimegy a szülő adott házban álló Plútójának. És felidegesíti vele a szülőt, mert kétségbe vonja annak kvázi kényszerét. 


    Négyes Szaturnusz kvadrát hetes Plútó: amit én otthon akarok, az zavarja anyámat, mert ő szeretne engem (szerinte ésszerűbben)irányítani. Ez gyerekként nehezebben jöhet elő, mert természetesebb a hatalmi viszony, de fiatalkorban már megjelenhet, amikor be akarom rendezni hitelből az albérletet és anyám a haját tépi, hogy ne úgy, vagy hogy miért is költözöm el. Sarkított és nem pontos példa, csak arra van, hogy milyen irányban érdemes szerintem gondolkodni az általad kérdezett összefüggésben. 


     


    A Plútó tranzitja is lehet belső megélés, ha majd később megjelenik a külvilágban. Eléggé beborítja a lelkivilágot, mondjuk tizenkettőben hozhat általános szorongást és hipochondriát is. De mondjuk ötösben, ha jó pozícióban vagy, akkor lehetsz a világ ura és úgy is viselkedsz, mert azt éled, hogy bármit megtehetsz, hiszen hatalomban vagy ott, ahol jól is érzed magad. Ezt látjuk élőben Mr. Trump esetében. Ha visszaél vele, akkor bukik és utána eltűnik a világ elől, mert bezombul, megtöri a tranzit Plútó. Kis türelmet kérek és meglátod élőben. 


    Ha sikerül másokért - az amerikai népért, ne adj isten a világért - tennie valamit, ami jelentős, akkor persze nem így jelenik meg. De ezt azért kétlem. :)


    Ha arra gondoltál, hogy mit hoz a Plútó kvadrát Plútó tranzit a radixban, akkor azt mondom, hogy többnyire valamit rosszat élünk meg, de nem lehet címkézni, mert ha juszt is figyeled, akkor eltolja időben a megfigyelés ténye. (ez amúgy asszem kvantumfizikai tény is) A sors nem szereti, ha belepiszkálnak az aljasságaiba. :) Amúgy ez a tranzit kérdés egyszerű: utólag minden igazolható, előre semmi, mert annyi a lehetőség, hogy nagyon jónak kell lenni, hogy betaláld. Ha pedig nem külső eseményben jön valami, aminek jönnie kell, akkor a végső megoldás a betegség, majd a halál. Szóval ezért nem érdemes tolni az arcraeséseket, majd hoz helyette valami finomabbat a sorsunk. 


    A tettlegesség ténye ott kerül elő, hogy a kiváltott érzelmek miatt megteszünk olyant, amit a másik nem szeretne. Lásd, fenti példa, az infarktusra, vagy a nem adok esetére. 


    Ezt a mondatot kérlek fogalmazd át: "Nekem jelenleg Plútó kvadrát Plútóm, Szaturnusz kvadrát Plútóm van már évek óta tranzitban". Csak mert számomra rejtélyes, mit értesz ez alatt. 


    Arról meg, hogy nem tetszik, amit a tanárod mond, azt gondolom, hogy mindenkinek vannak ilyenjei, de alapvetően nem arról szól az asztrológia, hogy tetsszen, hanem arról, hogy vizsgáljuk a körülöttünk lévő világot és ebből következtetést vonunk le. Ez nem történhet érzelmi alapon, mert a szubjektív valóság csak az egyén valósága mindig. 


    Mérlegként a sok szép mellé nehezen fér be az, ami nem szép, ezt értem. De attól még a világ része és hozzánk tartozik az is. 


     


     

    előzmény:
    uranusz38 (16625)
    2019-03-29  00:12
  2. 2019. március 29. 00:1216625.

    Még érdekelne mi másnak a véleménye erről.


    Szülő gyerek szinasztriában. Nem rég tanultuk de nekem nem igazán tetszett amit a tanár mondott.


     


    Plútó kvadrát Plútó


    Plútó kvadrát Szaturnusz.


    Ezek miben nyilvánulnak meg?


     


    Nálunk az asztro tanár elég rémségesen festette le és nekem azért nem tetszik mert nagyon skatulyáz főleg a kvadrátra!


    Az én eddigi tapasztalásom ugyanis az volt hogy egy jó állású Plútós , Szaturnuszos kapcsolatot is müködésképtelennek találtam mert pl ha hétköznapi együttéléshez szükséges bolygók feszültségben vannak, teljesen mindegy volt.


    Ismerek egy ilyet akinél jó állásban van a Plútó és a Szaturnusz is az egyik szülővel szinasztriában viszont a "hétköznapi" együttéléshez szükséges bolygók rosszul állnak köztük és ők nem is állnak kapcsolatban egymással. Nem beszélnek egymással vagy 20 éve, egy szót sem.


    Ilyen téren tehát nem gondolom hogy a tanáromnak igaza van abban hogy egy Plútó kvadrát Plútós kapcsolatban a gyerek és szülő tönkre vágják egymás életét, a gyerek kicsinálja a szülőt stb.


    Főként hogy mikor az egyéni képletet magyarázta az ilyen Plútós állásokról (Plútó kvadrát tranzit) ott azt mondja ezt az ember belülről érzi és a külvilág semmit nem vesz észre belőle. Akkor egy szinasztriában végülis miért kéne hogy ez tettlegességekben nyilvánuljon meg még ha kvadrát is? Maximum veszekednek egy sort?


    Nekem jelenleg Plútó kvadrát Plútóm, Szaturnusz kvadrát Plútóm van már évek óta tranzitban és az ég világon semmit nem érzek belőle. Pedig elvileg nagyon letörtnek és nyomottnak kéne lennem. Vagy legalábbis semmi eget rengetőt nem veszek észre és a környezetem sem terrorizálom.


    Szóval akkor ez hogy van? Remélem nem voltam túl bonyolult :)


     


     


     

    előzmény:
    Arany (16621)
    2019-03-28  11:58
  3. 2019. március 28. 23:5216624.

    Érdekes amit irsz.


    Nekem a napjegyem Skorpió, de sok levegős bolygóm van köztük Mérleg és Vizöntő érdekeltséggel.


    Alapvetően az volt az eddigi tapasztalásom hogy sok tüzes jegy "rám volt-van kattanva" Kosok szeretnek valamiért. Rövid távon tudnak érdekesek lenni számomra de hosszútávon nem élnék velük együtt. Túl sok belőlük. A megfigyelésem az volt számomra hogy a kevesebb több. :)


    Nekem is eddig a Nyilasokkal volt a legrosszabb tapasztalatom. Főleg egy olyannal akinek még mellette 3 bolygója a Kosban is volt. De ahogy én tanultam a karma asztrológia óráimon , attól függ egy ember milyen szinten éli a jegyét és milyen a saját képlete stb. A legtöbbjük alacsony szinten élte a saját horoszkópját és sok megoldatlan problémával.


    Ez szerintem az asztrológiában is igaz hogy ha valaki nincs jóban magával (ha nincs is tudatában) hogy lenne az egy kapcsolatban?


     


     


     


     

    előzmény:
    Beus_h (16623)
    2019-03-28  19:59
  4. 2019. március 28. 19:5916623.

    Szia! Én szintén mérleg érdekeltségűként nagyon jól kijövök a tüzes jegyekkel. Igaz a végére én fáradok le, mert ők mindig tele vannak energiával. A nyilas az nekem is a legönzőbb jegy mind közül, a kosokkal csak jó tapasztalatom van. nyugodt kosokat ismertem és nagyon jó beszélgetőpartnerek, figyelnek az emberre. Több kos fiúm volt. Nyilassal sosem kezdenék, barátnőm  három nyilas volt kifacsartak, mint egy citromot. Voltak szép pillanatok,de asszisztáltam többnyire, oroszlán nők utáltak a pasik közül meg too much mind. Nem tudok rajongani, ha nincs rá okom. (:

    előzmény:
    uranusz38 (16619)
    2019-03-27  22:42
  5. 2019. március 28. 12:1116622.

    Az oppozíciós felünkkel mindannyian nehezebben boldogulunk. Hiszen pont ellentétes azzal, ami mi vagyunk. :) Ezt tanulni kell mindig és pont az taszít ilyenkor a másikban, amit mi magunk nem hozunk felszínre. 


    A tüzes jegyek természetüknél fogva rombolóak, erről is szól a tűz elem. Gondolj bele, hogy mennyire furcsa lenne a világ, ha egy tűz nem akarna lobogni. A levegősek pedig a kapcsolatokat, a kommunikációt részesítik előnyben, így nyilván a radikális dolgok nem állnak olyan közel hozzájuk. Bár egy levegő kardinális jegy azért képes lehet meglepetést okozni, mint például a Mérleg. Csak legfeljebb nem fizikai szinten. 


    A párod Kos AC-e önmagában nem túl mérvadó, ha nincsenek erős tüzes bolygói. Szóval ő annyira nem Kos, ezt inkább úgy éli meg, hogy határozottabb, vagy kevésbé kifinomult adott esetekben - mint mondod: a porcelánboltban. :) Mérlegként egy erős Kos-beütéssel rendelkező emberrel nem gondolom, hogy együtt tudnál élni - képlet hiányában - az alapján, amiket elárultál magadról. 


     


     

    előzmény:
    uranusz38 (16619)
    2019-03-27  22:42
  6. 2019. március 28. 11:5816621.

    Kedves uranusz38!


    Nincs olyan, hogy jó, vagy rossz. Megélés kérdése mindannyiunknak. Vannak nehezebb állások és vannak könnyebben viselhetőek, de ez is relatív, mert Mondjuk egy Hold Szaturnusz kvadrátot van aki könnyebben visel a mások emberrel szemben, van akinek pedig megoldhatatlan nehézséget jelent. Ez inkább a radixtól függ, hogy abban mit hoz és miként sikerült élete során megvalósítania a feladatait. 


    A gyermeked Napja az IC-den azt jelenti, hogy nagyon erős a kötődés. Vigyáznod is kell, hogy nehogy túlzásba vidd a szeretet. Jelentheti még, hogy ő fogja örökölni az ingatlant, amit birtokolsz, vagy nagyon kötődik édesapádhoz, aki meghatározó lehet a fiú életében. 


     


     


     


     

    előzmény:
    uranusz38 (16617)
    2019-03-27  12:33
  7. 2019. március 28. 11:5316620.

    Kedves Penelopé!


    Elnézést a késői válaszért, külföldön voltam.


    Nos igen, elgondolkodtató amit írtál, szeretek gondoskodni, segíteni embereknek, jó érzés!


    De abban nem vagyok biztos hogy teljesen önzetlenül, feltétel nélkül teszem ezt. Talán ezért akartam volna még egy gyereket, kiélhettem volna ezt a késztetésem, és ott nyilván önzetlenül, feltétel nélkül tettem volna.


    Ami értékesítéssel kapcsolatos munka, az egyszerűen taszít engem. De korábban nem volt ezzel bajom, hisz ebben dolgoztam sok évig, csak már nem tudok ezzel azonosulni.


    A szállásolás, panziós munkák sokkal inkább.


     


     


     

    előzmény:
    Penelopé (16615)
    2019-03-22  14:46
  8. 2019. március 27. 22:4216619.

     


    Kosok.


    Eddig én még sajnos nem találkoztam olyan Kossal az életem folyamán, amelyik úgy mond magas szinten élte volna ezt a jegyét, vagy meghatározó bolygóit a képletében. Akikkel én találkoztam vagy éltem, legtöbb nagyon alacsony szinten éli és az én szemszögemből elviselhetetlen jellemmel rendelkeznek a környezetük felé sajnos. Nagyon rombolóak és ebbe az önsors rontást is bele értem. Szinte a Kos összes negativ tulajdonsága érvényesül és kevéssé a pozitiv. 


    A férjem a kivétel egyedül a Kos Asc-ével. Ő nagyon szépen éli ezt bár hozzá teszem lehet hajlitani és formálni a Mérleg bolygóimmal, de van is rá igénye. Neki a legrosszabb tulajdonsága max annyi hogy néha olyan mint elefánt a porcelán boltban de itt ki is merül a negativ dolog. Abban is tudom segiteni de hangsúlyozom őt lehet is például.


    Más Kosokat akiket ismerek inkább az önfejüség, fafejüség és végtelen önzőség jellemző. Főleg akinek Napjegye volt az vagy Vénusza és Marsa is.


    De az én eddigi tapasztalásom alapján az egyik legfafejübb, legerőszakosabb jegy de főként ha alacsony szinten éli az illető. Ennél már csak a Nyilas tud számomra borzasztóbb lenni , környezete hülyének nézésével, hantázásaival, folyton késik, megbizhatatlan stb, ott is főként ha nem éli magas szinten a jegyét csak alacsonyan. Nagyon nehéz emberek tudnak lenni ,én még nem találkoztam "normálissal".


    A tüzes jegyüeknek nagyon kéne figyelni arra hogy túl buzgó energiáikat miként használják különben szerintem az egyik legrombolóbb jegy. Náluk szerintem borzasztó fontos lenne kihangsúlyozni hogy méltósággal és mértékkel élni és a környezet felé több szenzitivitással rendelkezni vagy tanulni azt, mert ez a legtöbbjükből hiányzik. Ha pedig hiányzik akkor nagyon negativ kisugárzást ad.


    De hangsúlyozom ezek az én eddigi életem tapasztalásai velük.


     


     

    előzmény:
    mamóka67 (16616)
    2019-03-23  15:42
  9. 2019. március 27. 12:4016618.

    Azt elfelejtettem irni hogy az MC-je is az IC-men áll.

  10. 2019. március 27. 12:3316617.

    Jó napot!


    Szeretném megkérdezni hogy ha a gyermekem Napja az IC-men együttáll (Bika), az mit jelent? Jó ez vagy rossz?


     


     


     

  11. 2019. március 23. 15:4216616.

    Beléptünk a Kos havába! Beszélgessünk egy kicsit róluk!


    Március 21- április 19. tart a Kos jegye. A március elnevezés a latin Martius hónapnévből ered, jelentése: a Mars hava. Rómában az ősidőkben még az év kezdő hónapja volt. A tavasz-újévet március közepén ünnepelték, holdtöltekor. Ekkor köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna anyát. Később ez tavaszköszöntő ünnepéllyé vált. Róma többi márciusi ünnepe a Mars bolygó tartalmának megfelelően a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott.  Március régi magyar neve Böjtmás hava, hiszen március volt a böjt második hónapja. De előfordult a Kos hava elnevezés is, az új csillagászati év első hónapjáról. 


    Ez a tavasz kezdete. A Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a Föld forgástengelyére. A nappalok és az éjszakák egyforma hosszúak. Ezért hívják „napéjegyenlőség”-nek. (Földünk déli oldalán ez az ősz kezdete). A tavaszpont allegorikus ábrázolásai is változtak koronként és kultúránként. Hol mirtuszkoszorús lány képében jelenik meg, akinek keze tele van virágokkal, hol fekete-fehérbe öltözött szárnyas lábakon álló ifjúként, kinek jobbjában kos, baljában virágcsokor látható. Általános tavaszünnepi szokás a tűzgyújtás.


    Lelkek óceánja – lélekcsoportonként inkarnálódunk. Aki nagyon taszít, vagy vonz, az lélektestvérünk. Kos korszak I.e. 2500-300-ig tartott. Precessziós világkorszak, erőszakos, maszkulin, hősi kor. Ekkor veszíti el a feminin istenség a hatalmát. Ez az ószövetség ideje. A világot lineárisan képzeljük el, megszületik a bűn. Megszűnik az intuitív gondolkodás és az emberáldozat is. Maradványa az oltári szentség. (ostya)


    Tavaszpont, évszakkezdő, kardinális. Jelképe egy szarv, sarjadó növény, madár.Az első jegy, amely inkarnálódik. Első tapasztalás, az „én” tudat. Büszke arra, hogy fizikai síkon lehet, és büszke a saját képességeire, saját testére. Minden fontos – egy nagy ego. Abszolút magabiztosságot sugall. Kifelé él, belül bizonytalan. Árad belőle az önbizalom. Nem törődik az akadályokkal és a részletekkel. Őszinte, becsületes, kimondja, amit gondol, a legenergikusabb az összes jegy közül. 

  12. 2019. március 22. 14:4616615.

    Kedves Beatrix !


     


    A X ház jelöli a  Ide tartozik a hivatás, a pozíció, a karrier, a társadalmi helyzet, a rangot és előrejutás De ettől összetettebb a kép ugyani számítanak az itt álló bolygók, valamit az is hogy a házurak hol állnak. én az Ikrek jegyhez kapcsolódó hivatásokat emeltem ki, mert kíváncsi voltam rá, hogy élsz e ebből meg valamit.  Sorolhatok még foglalkozásokat amit látok de valójában azt kell mondjam, hogy én inkább azt tanácsolnám amiben a gondoskodást is meg tudod élni.  Mégpedig azért, mert van egy T kvadrát a képletedben ami a megoldást a sorsfeladatod megoldásában mutatja.  Viszont azt is látom, hogy erre igen hangolódnod kell.


    A fiad már nagy róla aligha kell gondolkodni, tehát valamit jó lenne behozni az életedbe hogy Te légy az aki gondoskodik. Ennek az egésznek a kulcsa az, hogy az ember ráérezzen arra, hogy a közösségért cselekedjen, másokért és ne önmagáért. Gondolom nehéz labdát dobtam most föl.


    Mondok még néhány foglalkozást kíváncsiságból. Ezek közül valami?


    Kereskedő, szállásolás.panzió, családi vállalkozás keretében valami esetleg babysitter, banki alkalmazott, postás, ingatlanügynök, pincér…


    A IV ház a családi karma, a sorsfeladatnál a Szaturnuszt nézzük, illetve a karma bolygókat.

    előzmény:
    Neroli (16614)
    2019-03-17  17:15
  13. 2019. március 17. 17:1516614.

    Kedves Penelopé!


    Akkor ez megmagyarázza, hogy lassan 44 évesen, miért nem tudom még, hogy mit szeretnék csinálni.


    Amiket felsoroltál szakmákat, a kutató munkát kivéve, egyiket sem érzem testhez állónak.


    A kutató munkát inkább, mert erős késztetés van bennem, utána járni olyan dolgoknak amik felkeltik az érdeklődésem, még ha személy szerint engem nem is érint.


    Az életcélról a X ház ad felvilágosítást ha jól értem, a sorsfeladatról a IV-es?


    Igen, van egy 20 éves fiam. 


    Kicsit több mint 17 éves voltam, amikor összejöttünk, később pedig össze is házasodtunk a férjemmel, akivel együtt is dolgoztunk.


    Nagyon jó életünk volt, anyagilag, minden szempontból.


    De én 16 év után kiléptem ebből, elváltunk, mert ugyan még mindig szerettem Őt, de már csak mint egy testvért, nem pedig egy férfit, fizikailag nem vonzódtam már hozzá, sajnos.


    Aztán nehéz évek jöttek, a saját poklomat jártam, nem szeretnék erről írni bővebben, átéltem, de ez már a múlt.


    Miután egyenesbe jöttem újra, sok év után, szerettem volna újra családot, egy kislányt is.


    De nem lett olyan párkapcsolatom /az elmúlt 11 év alatt 1 hosszútávú/ akivel családot alapítottam volna, mostanra erről is letettem.


    A volt párommal egy se veled, se nélküled kapcsolatban éltünk, több mint 3 év alatt vagy 9 alkalommal szakítottam Vele.


    Ő akarta volna a házasságot is, gyereket már nem annyira, de ha én nagyon akarom, akkor Ő is.


    De tavaly újra és végérvényesen szakítottam Vele.


    Azóta egyedül vagyok, de most nem is a párkeresésre van rá állva az agyam. 


     


    Szép estét!


    Beatrix


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Penelopé (16613)
    2019-03-17  09:10
  14. 2019. március 17. 09:1016613.

    Kedves Beatrix  !


     


    „ Az életesemények belülről kifelé hatnak.”  Erre egy jó példa a vezető beosztás. Belül benned megszületik a gondolat a cselekvésre mint főnökben  , de nem Te hajtod azt végre, hanem kifelé hat, a feladatot más végzi el a beosztott.


    Valójában igen szinte mindenki az aszcendensét éli és nem a Nap jegyét. Végül is a feladat a Nappá válás.


    Munka: A X házad a Bika jegyében kezdődik, az életcél viszonylag lassan bontakozik ki, de az élet második felében már egyre világosabbá válik. Szilárd jegy tehát sokáig tudod csinálni. Azonban itt van az Ikrek jegy is amibe átvált a X házad. De ez a foglalkozás csoport nem az introvertált hajlamaidat támogatja. Ha megnézed a radixodat akkor az látszik, hogy az önérzeted a Holdad áll az északi félteken, ami nyílván arra ösztönöz, hogy befelé figyelj, akkor érzed jól magad. Azonban az összes többi személyjelölőd az extrovertált területen van.


    Persze érthető, hogy ennek ellenére miért vagy inkább introvertált, hiszen megélni az Ikrek Napot és Merkúrt nem támogatja azt ahol jól érzed magad. A munkahely váltással beléptél az Ikrek analógiába. Ami szükségszerű volt. Viszont most emiatt nem találsz egyenlőre célt, mert nincs lekötve a Merkúr.  A Merkúr: tanár, tolmács, idegenvezető, író, publikálások, kutató munkák, média, kommunikáció ezek irányába esetleg érzel valamit? 


    Amire inkább jobban rámutat a képleted az a sorsfeladat. Azonban ezzel is van feladatod. Ebben nem tudom hol tartasz. Van gyermeked?

    előzmény:
    Neroli (16610)
    2019-03-15  20:03
  15. 2019. március 16. 08:0616612.

    Kedves Penelopé!


    Köszönöm az elemzést! 


    További szép Napot!

    előzmény:
    Penelopé (16611)
    2019-03-15  20:04
  16. 2019. március 15. 20:0416611.

    Kriszta a következő Szolár évére kíváncsi.


    Kedves Kriszta !


    Mielőtt belekezdenénk az éves előrejelzésbe, kiemelnék néhány fontosnak ítélt dolgot.


    A bolygóid nagy többsége a múlt negyede helyezkedik el , ami az introvertált te oldal. Ez azt jelenti, hogy az energiák kívülről befelé hatnak. Nem a döntéseid, hanem a külvilág lesz hatással a sorsodra.  A múlt sokat jelent. A megtörtént dolgok nyomot hagynak benned és később ezekre alapozod döntéseidet. Pedig nem mindig ugyan úgy történnek a dolgok. Sok a Tűz jegyben álló bolygó ami arra mutat, hogy fontos, hogy legyen célja az életednek. Ez tartja benned életben a tüzet és ez éltet. A levegő elemek pontszáma nagyon kevés, pedig a tűzhöz levegő kell anélkül kialszik. Az Aszcendensed Vízöntő ha ennek analógiáit éled akkor fel tudod éleszteni azt a tüzet amivel majd jönnek a célok. Kérdés sikerül-e a saját akaratod, saját érdeked háttérbe szorítani, és a közösség érdeke irányába tevékenykedni. Azt hiszem jót tenne ha tudnál nyitni kifelé a közösségek emberek felé. Ha jól sejtem most a család az életed.  Erőteljes benned az Oroszlán analógia ami pont ellentét az Aszcendenseddel.  Egy Oroszlánnak meg kell hogy jelenjen az életében a fensőbbség az uralkodás. Azt hiszem a párkapcsolatod is jobbá válhat, ha ezt nem otthon éled meg és nem a férjedet kényszeríted uralmad alá. A képletedben látszik, hogy vannak segítő erők a megvalósításhoz.


    2019. Júliusától kezdődik a következő szolár éved. Előtte 3 hónappal azonban már indul a ráhangolás.


    Most a 12 házban fog állni a Szolár napod.  Jobban a belső dolgaidra leszel beállítódva és elmélkedés jellemez. Fontos lenne hogy most magad zárd majd be egy kicsit, önismereti munkával foglalkozva, mert ha nem önként zárkózol be akkor hozhat a sors betegséget is amivel kényszerít majd.  Titkos kapcsolatba most semmi kép ne kezdj bele, mert az borítana mindent körülötted. Olyan időszakról is szó lehet, amikor önmagadat teszed áldozattá, és másoknak segítesz. Az idő most utolér téged, és szembesít cselekedeteid eredményeivel. Az, amit még nem fejeztél be, a látókörödbe kerül, ezeket az ügyeket most le kell zárnod. Ebben az évben legfontosabb célod az, hogy egy szilárd és stabil bázist teremts. Nem mondom, hogy ez az év lesz az amikor a legjobban érzed magad a bőrödben, de minél jobban sikerül ebben az évben az önismereti munka annál gyümölcsözőbb lesz a 2020 nyarától induló Szolár éved. Ott már tudsz majd foglalkozni a céljaiddal.


    Ha kérdésed van vagy még bármiben segíthetek, írj nyugodtan.

  17. 2019. március 15. 20:0316610.

    Kedves Penelopé!


    Köszönöm szépen, és akkor reflektálnék az eddigiekhez pár sorban. :)


    Azt gondolom inkább vagyok introvertált mint extrovertált, az utóbbi 10-15 évben mindenképpen hangsúlyosabb.


    Nagyon a szűz aszcendensemet élem, majdnem minden ami e jegyre jellemző megvan bennem, ellentétben az ikrekkel, ami alig.


    Szépségipari termékekkel foglalkozó cégnél voltam üzletvezető, több mint 8 évig, tavaly év végéig dolgoztam ott, felmondtam.


    Sokáig szerettem a munkám, igazán jó is voltam benne, de 1 évvel ezelőtt kezdtem azt érezni, hogy ez már nem az igazi.


    2 dolog miatt húztam a dolgot ilyen sokáig, az egyik: munka szempontjából sose tudtam (és most sem), hogy merre tovább, mit szeretnék csinálni, mindig csak sodródtam, a másik: jól kerestem.


    Aztán olyanok lettek a körülmények, hogy már nem tudtam magam észérvekkel sem maradásra bírni.


    Ennél a munkánál részben kiteljesedhettem, de nem teljesen.


    Anyukámmal nincs kapcsolatom. 4 éves voltam amikor elváltak a szüleim, én apámhoz kerültem, húgom anyuhoz.


    Egyszer vagy kétszer volt látogatás, aztán semmi, nem volt kapcsolat.


    Felnőttként találkoztam párszor anyámmal és a húgommal, de nekem sajnos Ők idegenek, nincs közös élmény, emlék, semmit nem mozdítottak meg bennem lelkileg. Neki is nehéz élete volt, nem haragszom rá, csak nem érdekel. 


    Remélem feladat letudva! 


    Valamit nem tudok értelmezni, segíts kérlek, írod hogy:


     "Életesemények belülről kifelé hatnak, vagyis amit Te döntesz az másikra van hatással és nem a saját életedre."


    Köszönöm Neked még egyszer, szép hétvégét! 


    Beatrix


     

    előzmény:
    Penelopé (16609)
    2019-03-15  15:50
  18. 2019. március 15. 15:5016609.

    Beatrix önismereti elemzést kért.


     


    Kedves Beatrix !


    Születésed pillanatában a bolygók többsége a déli félteken található, ami arra enged következtetni, hogy extrovertált egyéniség vagy. Azonban szép számban találhatóak az északi féltekén is ami azt mutatja van hajlamod a befelé fordulásra is. Alapjában véve egy cselekvő aktív személyiség vagy, de erre még majd visszatérünk mert minden kezdeményezés az Egóból fog kiindulni..


    Fontosak számodra a kapcsolatok és a célok. Szerencsére Föld elemű az Aszcendensed ami kissé ellensúlyozza a sok Tűz és Levegő elemet ami együtt nagyon tud lángolni. A rejtett Aszcendensed is levegő elem, Ikrek. Azaz ha bármi probléma adódik az életedben akkor ennek a jegynek az analógiáit képviseled. Pl aktiválod a kapcsolataidat, felkeresed azokat akik segítségedre lehetnek. Fontos számodra a dolgok megszerzése, de ha gond van akkor mindig a változtatás mellett döntesz.


    Ezt a sok Levegőt és Tüzet Föld elemekkel tudod megkötni. Pl ha éled a Szűz  Aszcendensedet. Esetleg a munkád ilyen jellegű?


    Tudsz újrakezdeni, tudod élvezni a dolgokat, fel is tudsz készülni az elmúlásra, de lezárni, továbblépni az nem megy. Igazából félsz az elmúlástól, mert azt vesztésnek éled meg, ezért inkább változtatsz, hogy kiléphess belőle még mielőtt meg kellene élned az elmúlást.


    A Keleti oldal dominál a képletedben, azaz önmagad irányítod a sorsod. Jövő negyede a hangsúlyos, a  tanító negyed, Életesemények belülről kifelé hatnak, vagyis amit Te döntesz az másikra van hatással és nem a saját életedre. Sajnos minél jobban akarsz valamit az annál kevésbé fog összejönni. Valójában a másikon keresztül tudod elérni.


    Napjegyed Ikrek. Jellemzői a kommunikáció, kapcsolatteremtő képesség, intellektuális beállítottság. Egyszerre több dolgot is csinálsz emiatt jellemezhet felületesség.  Fontos lenne a hitelesség. Ez mindig fel lesz kérdezve. Fel tudod vállalni azt amit gondolsz?


    Az önérzeted. Terveid vannak, de az esetek többségében tervek maradnak. Azért kap valaki nyilas holdat, hogy ne ragadjon bele a dolgokba, ne kötődjön egyetlenegy célhoz sem. Nagyon tudsz lelkesíteni másokat. De hamar meg is unsz dolgokat. Fontos számodra az önmegvalósítás. Esetleg eddig a hivatásban próbáltál kiteljesedni?


    Mamáddal kapcsolatosan látok karmikus köteléket feladatot.


    Milyen a viszonyotok?


     


    Várom válaszodat és folytatom tovább….

    előzmény:
    Penelopé (16606)
    2019-03-08  19:35
  19. 2019. március 9. 16:0216608.

    Kedves Kövesdiági !


    Ez egy nagyon általános kérdés, amire választ találsz sok internetes oldalon. Sok helyen jellemzik a Rák jegyet. Ha valóban ennyi érdekel akkor leírom a legáltalánosabb jellemzőket, de az nem Te leszel. Az asztrológia ettől sokkal összetettebb tudomány. Ha magadról szeretnél olvasni pár sort, akkor kérlek írd meg a pontos születési idődet. Óra perc is kell.


    Ha ezt nem szeretnéd nyílvánosan megadni akkor kérlek tedd meg itt:


    penelope.nlcforum@gmal.com  

    előzmény:
    Kövesdiági (16607)
    2019-03-09  12:10
  20. 2019. március 9. 12:1016607.

    Idősebb  RÁK ról mit mondanál?

  21. 2019. március 8. 19:3516606.

    Kedves Beatrix !


    Minden ember életében van egy időszak amikor az Uránusz és a Szaturnusz kapcsolatba kerül egymással. Az egyik ilyen  az emberek életközépi válság időszakában jelenik meg, mint az előző fórumozónál is.


    Nálad is szemben áll a Szaturnusz a az 5-11 tengelyen ami az életörömök, hobbik , vállalkozás, vágyaid, a közösséggel, barátokkal való kapcsolódást kérdezi fel.


    Valamint az Uránusz szembenállás ami a 3-9 házakat érinti. A következő Szolár évedben Önmagaddal kell foglalkoznod. Ez az önfelfedezés éve. talán több különböző utat is ki kell próbálnod, mielőtt megtalálod a helyeset. Önmagaddal foglalkozol majd a világra való hatásodat illetően. És ebben lesz segítségedre az Uránusz tranzitja is. Segít megújítani a hitrendszeredet, esetleg új szellemi utat mutat. Ha nem az első házasságodban élsz akkor ott hozhat változást. Szóba kerülhet a tanulás is. Utazás is, esetleg külföld. Hozhat Neked villanás szerű felismeréseket.

  22. 2019. március 8. 18:5616605.

    Kedves Andi !


    Ha jól érzem akkor jártas vagy az asztrológiában így nem lesz idegen  Neked, ha konkrétan  leírom amit látok.


    Tart ugye még nálad az úgy nevezett életközépi válság. Van egy szép Uránusz szemben állásod ami a 2-8 tengelyt teszi aktívvá és van egy Szaturnusz szembenállásod ami a IV-X. tengelyt. Ugye ezek szemben álló analógiák és kibillentségre hajlamosítanak.


    A Bika Uránuszod most a 8 házban jár. Ott lesz inkább aktív. Ez a lemondások területe, de ezt most megtetted a munkahelyeden. Így új kapuk tudnak nyílni előtted. Viszont azt néztem, hogy a következő Szolár évedben is a Bak-Rák tengelynél érezhető feszülés. Tehát még mindig fennmarad a kérdés, hogy a megélhetés, célok vagy a saját érzelmi szükségleteid.  2 házban áll majd a Napod is így ez mindenképpen megvilágításra kerül majd, hogy át tudd értékelni a biztonsághoz , birtokláshoz, szükségletekhez való viszonyodat.  Vajon szükséged van e mindenre amit meg szeretnél teremteni a biztonságérzeted miatt? Vajon kell e minden ahhoz hogy valóban biztonságban légy? A 8 ház okkult tudományok háza is.  ha foglalkozol asztrológiával vagy okkult tudományokkal, az sokat segíthet ezek oldásában.  Az azt követő Szolárévben viszont meghozza a gyümölcsét a sok fáradozásod.


    A 2 házban álló Uránuszodat említetted.  Emiatt fontos neked, a szabadság, hogy ne érezd magad kiszolgáltatottnak.  Amit esetleg a munka miatt élsz meg?  Külföldön esetleg már dolgoztál?


     

  23. 2019. március 6. 08:4616604.

    Kedves Penelopé!


    Nagyon köszönöm a munkádat, az elemzés tökéletesen találó!


    És igen, elsősorban nekem, mielőtt felfokozott állapotban nekiállnék a mondandómnak vagy az irománynak, jó lenne venni egy nagy levegőt... vagy kettőt :) sokkal kevesebb konfliktus lenne.


    Megfogadom a tanácsaidat.


    üdvözöllek:


    Eper

    előzmény:
    Penelopé (16601)
    2019-03-05  19:37
  24. 2019. március 5. 20:1916603.

    Szia Penelopé! 


    Köszönöm szépen!!! 😊

    előzmény:
    Penelopé (16602)
    2019-03-05  20:05
  25. 2019. március 5. 20:0516602.

    Kedves Kriszta !


    Próbáld felidézni mi minden történt veled 2018 május közepe és november eleje között. Most hasonlóra számíthatsz. Képletedben az Uránusz a 2 házadat érinti. A 2. ház a személyes értékeink háza, és a materiális értékeké amely értékek adják számunkra a biztonságot. Felhalmozott javainkat, tőkénket,tehetségünket melyet biztonságunk forrásának tekintünk és emiatt ragaszkodunk hozzá . Anyagi helyzeted többször is változhat ebben az elkövetkezendő 6 évben. Nem feltétlen a konkrét anyagi helyzeted változik, hanem a stabilitásról, biztonságról alkotott képed. Lehet ez akár az egészség is. Törekvéseink, hogy a hagyományos módokon teremtsük meg biztonságunkat (legyen pénzünk, ingóságunk, ingatlanjaink) rendre csődbe mehetnek ebben az időszakban. Az Uránusz támogatja azonban azt hogy új utakat próbálj ki a biztonságérzeted megteremtésére. Az anyagi javakhoz ne kötődj túlságosan. Légy nagyon rugalmas és nyitott, akár járatlan utakra is merészkedj. Sokszor félünk az Uránusz felforgató erejétől, de valójában új utat mutat.


     

    előzmény:
    kriszt76 (16599)
    2019-03-05  19:27

Címlap

top