Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Harapás - bölcsiben

Mammamó
Létrehozva: 2008. február 20. 09:20

Kedves Mindenki,

Tanácsot szeretnék kérni olyan szülőktől, dadusoktól, bárkitől aki találkozott hasonló problémával és tud valami jó megoldást.

Kisfiam két és fél éves. Fél éve jár bölcsibe (családi napközi valójában - nem a megszokott állami bölcsi). Jól érzi magát, eddig semmi probléma nem volt vele. Kb. a dackorszak kezdetével kezdődött nála egy probléma kb. egy hónapja, hogy elkezdte a bölcsis társakat harapdálni. Ha meg akarja szerezni a játékot akkor harap.

Otthon nem csinál ilyet, nem szokott harapni. Dadusok panaszkodnak nekem és én nagyon szeretnék segíteni, de amikor este büntetem otthon akkor másnap még inkább csinálja. Azt gondoltam, hogy ezt a problémát akkor kellene megoldani amikor éppen csinálja, de én akkor nem vagyok ott. Hogyan tudok segíteni ebben? Találkozott valaki ilyennel? Mi okozhatja?

Kicsi fiam egyébként kiegyensúlyozott okos gyerek, bár iszonyatosan akaratos, de eddig mindent sikerült vele megbeszélni. Ha rossz büntetem (sarokban - büntetőszékkel), de ez elég ritka. Apukájával is nagyon jól megértik egymást, tényleg jó a kapcsolatunk. Sosem ütjük meg, nem használunk erőszakos eszközöket a nevelésben. Persze kezdő szülők vagyunk, hiszen első gyerek... tehát lehet, hogy valamit rosszul csinálunk.. de vajon mi lehet az? Van valakinek ötlete?

Tegnap nagyon mérges lettem egyik dadusra aki már azzal fenyegette a fiamat, hogy ráüt a szájára. Egyáltalán nem pártolom a gyerek verését és azt gondolom, ha esetleg idáig fajulna a dolog akkor nagyon gyorsan keresek másik bölcsit (ami tudjátok nagyon nehéz dolog, hiszen örülni kell ha találunk még ilyen fizetős megoldást is a gyereknek)

Elsősorban javaslatokat várnék olyanoktól akik találkoztak hasonló problémával, hogyan tudok segíteni a dadusoknak és megoldani a problémát?

Nagyon köszönöm előre is

Mammamó

  1. 2008. március 7. 14:24132.

    Szia!

     

    Hű, de kemény eset! Nem értem, mi a frásznak megy el valaki gyerekekkel foglalkozni, ha ennyire korlátolt. Örülök, hogy sikerült találnod másik  helyet, ott hogyan érzi magát a kisfiad?

     

    Azért bízom benne, hogy nálunk nem fajul el ennyire a helyzet, bár ma komolyan elgondolkodtam, mikor a kissrác hazafele azt mondta, nem érezte jól magát a bölcsiben, hogy nem lehet-e ez azért, mert minden nap hallja, hogy panaszkodnak rá… Ma azzal jöttek, hogy mikor egyikük épp pelenkázott valakit, a másik  meg kiment valahova, egyszer csak nagy sírásra lettek figyelmesek, mert a kisfiam valakit megtépett. Legszívesebben azt kérdezném: egyrészt, ha nem látták, honnan tudják, hogy nem volt ennek előzménye, másrészt nem az a dolguk, hogy figyeljék a gyerekeket folyamatosan? Ha csak két ekkora gyerek játszik egy  helyen, azokat sem hagyom egyedül, mert nyilván ez nem az a kor, amikor még nyugiban eltársasoznak. Ja, és hozzáteszik, az ádáz kölök utánozta az egyik kis társát, aki dobálta a játékokat (hujuj, micsoda elvetemült alak)!

     

    Tudod, attól is megijedtem, hogy ezentúl mindig ez lesz, csekély értelmű gondozó-, óvó-, tanítónők fognak sakkban tartani, mert visszaszólni nem merek, hisz a gyerekem naponta sok időt velük tölt. 

    Na, megint kiőrjöngtem magam itt. :) 

     

    előzmény:
    Mammamó (131)
    2008-03-07  11:54
  2. 2008. március 7. 11:54131.

    Szia,

     

    Nagyon köszönöm a leveled, ez megerősít abban amit magam is gondolok. Nálunk a helyzet azóta elmérgesedett, egy hete a kisfiam egy másik bölcsibe jár.

    (előző helyről igen érdekes körülmények között kitették - egyik napról a másikra. Képzeld el, hogy a bölcsi vezető közölte, hogy Ő megállapodott a fiammal amennyiben harap a bölcsiben akkor többet nem jöhet, erre kezet is fogtak - nevetséges - és mivel egy hét múlva újra megharapott valakit kiteszi a bölcsiből. Nekünk - szülőknek - erről nem szólt. vagyis egyik nap felhívott, hogy holnaptól oda nem vihetem a gyereket - ezt persze szerződés szerint nem teheti meg... ) A lényeg, hogy egy hete az új bölcsiben nincs ilyen probléma - szerintem nem is lesz. Az új hely közelebb van, olcsóbb és képzett ovónők vigyáznak rá... Vagyis így utólag azt gondolom, hogy hálás lehetek ennek a problémának azért, hogy kiderült a kisfiam nincs jó helyen és találtam neki jobbat...

    előzmény:
    abessza (130)
    2008-03-05  13:34
  3. 2008. március 5. 13:34130.

    Szia!

    Előrebocsátom, megoldást nem tudok, csak mivel van egy „házi” gyerekpszichológusunk, a véleményemet írom le. (Ja, és ha valakit ismétlek, azért is bocs, nem olvastam végig a topikot.)

    Nos, nálunk kb. ugyanez a helyzet, kissrác 2,5 éves, pár hónapja bölcsis. A beszoktatás alatt láttam, hogy párszor megharapták a fiamat, aki nem is értette, azelőtt nem találkozott ilyesmivel. Aztán szépen, pár hét múlva egyre többet mesélték a dadusok, hogy már ő harapja meg ezt vagy azt, majd szülői értekezleten az intézmény vezetője kifejtette, hogy ez náluk nem divat, mi szülők legyünk szívesek otthon kategorikusan tiltani a gyereknek a harapás… amiben nyilván igaza van, ha otthon is csinálja. Viszont nálunk a helyzet az, hogy CSAK a bölcsiben alkalmazza, ismerős gyerekekkel, velünk stb. sosem tett ilyet. 

    Ami biztos: nem szidhatod le az ilyen korú gyereket otthon olyasmiért, amit nem ott és akkor csinált! Semmi értelme, s mint olvastam, nálatok még rosszabb a helyzet ezután. Jól látod, ezt a problémát ott, helyben kellene megoldania a dadusnak. Azért van ott, hogy figyeljen és megelőzze vagy ha nem megy, utólag szankcionálja valahogy (semmiképp nem veréssel, jesszus!), illetve, ahogy a pszichológus fogalmazna „azért van ott a felnőtt, hogy megvédje a gyereket magától is, ha kell”. Mert nyilván nem azért csinálják a kissrácok, mert elvetemült szemétládák, hanem mert valamit nem tudnak másképp kezelni, vagy egyszerűen próbálgatják a határaikat (de könyörgöm, ebben korban ez a dolguk). Szóval ez inkább a dadusok hozzáértését kérdőjelezi meg, mint a gyerekek „jellembeli kiválóságát”, mert minek ülnek ott 10 gyerekre hárman, ha nem tudnak odafigyelni rájuk?

    Hozzáteszem, a szülői értekezleten megtudtam, hogy a többi gyerekkel ugyanezek a problémák vannak, csak azt nyilván az ő szüleiknek mesélik, így nem igaz, hogy az én gyerekem a bölcsőde réme. Sőt, kiderült, hogy van egy hiperagresszor kislány, akinek a szülei kifejezetten örültek, mikor más gyerekről mondtak rosszat, végre nem az övékről. :) 

    Engem is nap mint nap felidegesítenek a dadusok ezekkel a sztorikkal, már mondtam nekik, hogy mivel otthon semmi ilyen gond nincs, nyilván ez a csoporthoz kötődő viselkedés, amivel én nem tudok mit kezdeni (erre bólogattak, hogy persze, de azért olyan tragikus hangnemben mesélik, mintha azt várnák, ott helyben pofozzam fel ezt a büdös kölköt :). Sokszor megkérdeztem már a család pszichológus tagját és hangsúlyozta (jól ismervén a kisfiamat), hogy ne foglalkozzak ezzel, mondjam meg a dadusnak, hogy ez az ő dolga, legyen szíves jobban odafigyelni (na igen, de ki mer packázni egy nővel, akinek a kezében van a gyereke nap nap után?).

    Szóval biztosíthatlak együttérzésemről és talán jó ötlet, ha más szülőkkel is beszélsz, vagy rákérdezel a dadusoktól, biztos-e, hogy csak a te gyereked csinálja ezt – ettől legalábbis abban a tekintetben megnyugodhatsz, hogy nem vagy egyedül.

    Na, most kidühögtem magam, lehet, hogy visszaolvasok, hátha valakinél már megoldódott ilyesmi.

    előzmény:
    Mammamó (128)
    2008-02-21  08:37
  4. 2008. február 21. 09:05129.
    Tényleg elképzelhető,hogy a fiadat attrocitás éri és ő harapással válaszol.

    Nem értem,hogy a gondozónő miért nem tesz valamit? Amikor a fiadat megütötte a másik kisfiu akkor mit csinált a gondozónő?


    Nálunk ilyen esetben bevett szokás,hogy összehívunk egy szülő csoportos beszélgetést.Megvitatjuk a dolgot....persze időnként anarchiába torkollik...megpróbálunk tanácsokat adni és együtt kezelni a problémát.

    Kérdezz rá,hogy lehet-e ilyet.Pláne egy fizetős helyen
    előzmény:
    Mammamó (128)
    2008-02-21  08:37
  5. 2008. február 21. 08:37128.

    Nagyon köszönöm a hozzászólásokat. Ma reggel már gyomorgörccsel mentem a bölcsibe, hogy mivel fogadnak. volt-e esti anyuka aki bejelentette, hogy megint megharapták a gyereket. Szerencsére nem volt. Viszont ma reggel érdekes volt látni, hogy az egyik kisfiú akkor érkezett mikor az enyém, egyszerre mentek be és üdvözölték a dadust, majd a másik fiú fogta és megütötte az enyémet, aki erre elbújt a dadus mögé... mondta is a másik fiú 'megütöm a szemét'... nem tudom mi lehet mögötte, de azt hiszem nem az én fiam az egyetlen akire lehetne panaszkodni a bölcsiben.

    Hozzátéve, hogy anyukáktól mikor megkérdezem, hogy mi a gondja a fiammal nem mond nekem semmit csak a dadusnak panaszkodik. szemtől szembe miért nem vállalja fel a véleményét. Nekem ne mondja, hogy nagyon kedveli a fiamat, ha tudom, hogy esténként meg a dadusnak panaszkodik a telefonba...

    előzmény:
    hupisz (127)
    2008-02-20  16:59
  6. 2008. február 20. 16:59127.
    Még egy fontos,aztán eldugulok.
    Soha ne azt mond neki,hogy rossz mert,ezt vagy azt tette,hanem az a rossz amit csinált.
    előzmény:
    Mammamó (124)
    2008-02-20  16:33

Címlap

top