Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Harapás - bölcsiben

Mammamó
Létrehozva: 2008. február 20. 09:20

Kedves Mindenki,

Tanácsot szeretnék kérni olyan szülőktől, dadusoktól, bárkitől aki találkozott hasonló problémával és tud valami jó megoldást.

Kisfiam két és fél éves. Fél éve jár bölcsibe (családi napközi valójában - nem a megszokott állami bölcsi). Jól érzi magát, eddig semmi probléma nem volt vele. Kb. a dackorszak kezdetével kezdődött nála egy probléma kb. egy hónapja, hogy elkezdte a bölcsis társakat harapdálni. Ha meg akarja szerezni a játékot akkor harap.

Otthon nem csinál ilyet, nem szokott harapni. Dadusok panaszkodnak nekem és én nagyon szeretnék segíteni, de amikor este büntetem otthon akkor másnap még inkább csinálja. Azt gondoltam, hogy ezt a problémát akkor kellene megoldani amikor éppen csinálja, de én akkor nem vagyok ott. Hogyan tudok segíteni ebben? Találkozott valaki ilyennel? Mi okozhatja?

Kicsi fiam egyébként kiegyensúlyozott okos gyerek, bár iszonyatosan akaratos, de eddig mindent sikerült vele megbeszélni. Ha rossz büntetem (sarokban - büntetőszékkel), de ez elég ritka. Apukájával is nagyon jól megértik egymást, tényleg jó a kapcsolatunk. Sosem ütjük meg, nem használunk erőszakos eszközöket a nevelésben. Persze kezdő szülők vagyunk, hiszen első gyerek... tehát lehet, hogy valamit rosszul csinálunk.. de vajon mi lehet az? Van valakinek ötlete?

Tegnap nagyon mérges lettem egyik dadusra aki már azzal fenyegette a fiamat, hogy ráüt a szájára. Egyáltalán nem pártolom a gyerek verését és azt gondolom, ha esetleg idáig fajulna a dolog akkor nagyon gyorsan keresek másik bölcsit (ami tudjátok nagyon nehéz dolog, hiszen örülni kell ha találunk még ilyen fizetős megoldást is a gyereknek)

Elsősorban javaslatokat várnék olyanoktól akik találkoztak hasonló problémával, hogyan tudok segíteni a dadusoknak és megoldani a problémát?

Nagyon köszönöm előre is

Mammamó

  1. 2008. február 20. 16:52126.
    Ja és nem azzal bántalmazod,hogy rászólsz,hanem a büntetéssel.Ami elég hülye szó,mert nem követ el bűnt...de nincs rá jobb.


    Persze ezen az alapon,akkor semmit sem kéne csinálni mert az új trend szerint már szinte minden bántalmazás


    Meg kell találni az arany közép utat,ill. azt,hogy melyik gyereknél mi a célravezető.
    előzmény:
    Mammamó (124)
    2008-02-20  16:33
  2. 2008. február 20. 16:49125.
    Nekem 3 gyerekem van,a legkisebb 23 hónapos.És ezen felül gondozónő is vagyok.

    Másként kezelem itthon és másként a bölcsiben.

    Itthon:mindig a helyzettől függ.Ha nem veszélyes amit csinál,csak bosszantó akkor elterelem a figyelmét,felajánlok neki játékokat....valamelyikre tuti ráharap ...és már meg is van oldva. Persze azért elmondom,hogy anya most szomorú,mert pl. leszedted a cd-ket. Szerencsére a fiam nagyon érzékeny és ilyenkor el kezd puszilgatni,simogatni Ha veszélyes amit csinál akkor mondom,hogy nem szabad,mert pl. megráz az áram,fájni fog stb. És ilyenkor baromi szomorú leszek Persze ez a magyarázat csak rövid,tömör lehetőleg olyan szavakkal amiket megért.Aztán játszunk. De még olyat sosem mondtam neki,hogy pl. most nem szeretlek,vagy nem játszom veled mert rossz vagyok. Na,most is épp hisztizik,mert a testvére átment a saját szobájába tanulni Most hagyom...majd lenyugszik. Persze a tesója mondta neki,hogy megy tanulni....aszem nem hitte el Na,ennyi már lufit fúj.

    A bölcsiben más a helyzet.Ott ha pl. harap a gyerkőc,akkor elöször is arrébb viszem a társától,majd az áldozatot megvígasztalom.Ezután elmondom a "tettesnek",hogy :látod,Pistikének ez fájt,neked is fájna,nem szabad ilyet tenni. Majd felkínálok neki valami asztali játékot és ezzel "kivonom" a forgalomból néhány percre. Ha már nagyobb a lurkó és esetleg magától bocsánatot kér az áldozattól akkor ennyi.Nem forcírozom a dolgot és nem is helyezem át másik játéktérbe.


    Amúgy a kissrácok hamar rájönnek,hogy pl. harapós gyerekkel nem játszanak,inkább arrébb mennek és ezáltal a harapós is elöbb utóbb rájön,hogyha nem akar mindig egyedül játszani akkor bizony fel kell hagyni ezzel a "jó" szokással.


    Azért én sem vagyok ám szent,és a saját srácaim is kapnak néha a popsira.Persze a 19 éves már nem
    előzmény:
    Mammamó (124)
    2008-02-20  16:33
  3. 2008. február 20. 16:33124.

    Sok könyvet olvastam a témában és nem hiszem, hogy bántalmaznám a gyereket azzal, ha rászólok, mert valami rosszat csinál. (beszélgetek vele akkor is ha nem csinál rosszat - tehát nem csak a rossz miatt nem figyelek r&aacute.

    Te hogyan nevelted/neveled az ekkora korú gyereket? Mit tesztel ha harap, üt, dacos? Van rá valami jó és humánus megoldás? Mert ráhagyni nem megoldás szerintem... akkor mit tegyek?

    előzmény:
    hupisz (123)
    2008-02-20  16:19
  4. 2008. február 20. 16:19123.
    Nem,nem azt tudja,hogy mit miért nem szabad,hanem csak érzi a hangsúlyodat,látja,hogy megvonod a szeretetedet.

    Tudod van fizikai bántalmazás és van a lelki. A gondolkodó szék meg a sarokba állítás,meg az hogy "büntetésből" nem játszol vele az kimeríti a lelki bántalmazás fogalmát Semmivel sem vagy különb mintha megütnéd.


    El kellene olvasni néhány gyermeklélektannal foglalkozó könyvet ill.egy-két 0-3 éves korú gyermek nevelésével foglalkozó szakkönyvet.


    Az nagyon jó,hogy elmagyarázod neki,hogy mit miért nem teszünk,de ne is várd,hogy ezt megértse. Ebben a korban még elég az,hogy ha olyasmit csinál amit nem szabad,akkor elmagyarázod,eltereled a figyelmét és ennyi.Nem kell a dologgal tovább foglalkozni,nyújtani mint a rétestésztát.Mert abból csak azt érzékeli,hogy de jóóó,anya foglalkozik velem.
    előzmény:
    Mammamó (122)
    2008-02-20  15:48
  5. 2008. február 20. 15:48122.

    Pici fiamnak is sikerült a háton harapás:-)

    Egyébként természetesen nem büntetem este azért amit napközben tett, csak beszélgetek vele erről, hogy nem kellene, de ezzel nem segítek semmit.

    Igen szoktam büntetni, akkor ha olyan dolgot csinál amit tudja, hogy nem szabad és megcsinálja 10-szer. Ha megbüntetem akkor tudja, hogy miért teszem és tudja, hogy nem szabad, többet nem teszi. De most már eljutottunk oda, ha mondom, hogy miért nem jó amit csinál, megérti.

    előzmény:
    semiramis (114)
    2008-02-20  14:41
  6. 2008. február 20. 15:19121.

    Teljesen a szituaciotol fugg , hogy hogy kezelem. Ezernyi dolog all rendelkezesemre a pofonon kivul. Egyebkent nagyon szuros tekintetem van- ha akarom, mar tobben mondtak 

    Tanitottam mar altalanosba es nalam fegyelmezett gyerekek voltak.

    A sjat gyerekemnek nem kell 100 szor elmondanom hogy ne rugdossa a nenit. Ha elsore nem is, de masodszorra mar megerti..Mint mondtam mar , en vagyok az o szakertoje. Hisztizni szokott persze, hiszen 2 eves . De eddig meg ment a dolog rugdosas nelkul 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (110)
    2008-02-20  14:22
  7. 2008. február 20. 15:17120.

    Szerintem,ebben az a borzasztó, hogy nincs annyi ped.-i érzéke, hogy rájöjjön, ami egy gyereknek vmi okból kedves, az szép is.

    Sőt, a legszebb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394653 (119)
    2008-02-20  15:11
  8. Torolt_felhasznalo_394653
    Torolt_felhasznalo_394653
    2008. február 20. 15:11119.
    gondolom neki meg azt nem tanitotta meg az anyukaja meg anno, hogy mas tulajdonat nem illik kritizalni  
    előzmény:
    kobaga (118)
    2008-02-20  14:52
  9. 2008. február 20. 14:52118.
    A mi bölcsinkben beszoktatás alatt az egyik kislány boldogan szaladt a gondozónőjéhez egy babával a kezében. Mire az megkérdezte:- neked ennél rondább babát nem tudtak venni?
    előzmény:
    Mammamó (1)
    2008-02-20  09:20
  10. 2008. február 20. 14:48117.
    Teljesen egyetértek veled,de a munkakörök  keveredettek nálad. Óvodában dolgozik az óvónő és a dadus (aki az óvónő segítője), bölcsiben gondozónők vannak.
    előzmény:
    semiramis (113)
    2008-02-20  14:39
  11. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2008. február 20. 14:46116.

    Mint írtam, nem könnyű dolog gyereket nevelni.

    A gyerek gyerek, nem pici, tökéletlen felnőtt. Nem lehet és nem is kell tőle olyan dolgokat elvárni, amit egy felnőtt embertől. A tiszteletet nem lehet félelemmel kierőszakolni. (Illetve lehet, csak az előbb-utóbb visszaüt).

    A mai szülők (nyugaton a 68 utáni, Magyarországon a rendszerváltás óta megváltozott szemlélet miatt) egyik leggyakoribb hibája, hogy a gyereknek barátai szeretnének lenni, nem szülei. Pedig a gyereknek határok kellenek, mert akkor érzi magát biztonságban, akkor fejlődik a legjobban. De ezek a határok nem a nadrágszíj és a szájbacsapás...

    Ez egy óriási téma, nem  hiszem, hogy ki tudnánk vesézni itt és most :-))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (108)
    2008-02-20  14:22
  12. 2008. február 20. 14:44115.
    Ez van amikor frusztrált gondozónő neveli a frusztrált bölcsist...Ha ott helyben nem tudja lerendezni a gondozónő, akkor este szerinted     emlékszik a gyereked arra, hogy milyen délelőtti inzultusért kapja a büntetést? Sarokban büntetőszékkel? Szerinted ebből ő mit ért meg?
    előzmény:
    Mammamó (1)
    2008-02-20  09:20
  13. 2008. február 20. 14:41114.

    Hehe, a hàton harapàs tipikus, minden kölök képes rà  

    Valòban korosztàlyos konfliktus"megoldàs"- ha bövül a repertoire-ja, elhagyja, ìgy igaz.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_884590 (112)
    2008-02-20  14:36
  14. 2008. február 20. 14:39113.

    1) egyik dadusra aki már azzal fenyegette a fiamat, hogy ráüt a szájára.

    Aha. a dadus lehet aggressziv, a gyerek nem... 

    2) a harapàs tipikus bölcsis "tünet". SEMMIT NEM ÉR, ha utòlag bünteted. egy màSféL éves NEM kapcsolja össze a délelött történteket és az esti büntetést.

    3) azt viszont érzékeli, hogy mindenki le akarjaöt gyözni. a dadus és még te is, az esti büntetéssel.

    4) az aggessziò kumulàlòdik!

    5) màSnap a kicsi mégtöbb, veleegy sùlycsoportba tartozÒt (mert ott van esélye) harap...

    ördögi kör, igaz?

    A màsképp szoktatàs feadata AZÉ, AKI AZ ADOTT PILLANATBAN a gyerekkel van. HA ez az òvònö, akkor az ö feladata. RÖGTÖN. Nem 6 òra mùlva otthon.

    6) az sem megoldàs, hogy ott csinàlt valamit és TE bünteted - holott NÀLAD nem csinàLt semmi negatìvat. Tehàt: azt bünteted, amit NÀLAD, OTT, AKKOR JÒL CSINÀlT.

    7) Vigyàzz! Ezzel a mòdszerrel tökéLetesen leneveled az otthoni, tk. preferàLt viselkedésröl!!)

    8) az Òvònö feladata az AZONNALI reakciò.

    9) nem büntetéssel, hanem fordìtva a dolgon: a helyes viselkedéS (a nem-harapàs) jutalmazàsàval.

    10) az az òvònö, aki ezt nem tanulta és nem tuda alkalmazni, adja vissza a diplomàjàt.

    11) NE a dadus nevelje a gyereket, nemhivatott rà.

    12) beszélj az òvònövel.

     

    13) a NEM büntetni, hanem a HELYES VISELKEDÉST JUTALMAZNI! (a büntetéStöl még nem fogja tudni, mi a helyes, csak azt: EZT büntetitek...illetve, ami még rosszabb: TE bünteted, KAti néni nem - tehàt Kati néninél szabad...)

    előzmény:
    Mammamó (1)
    2008-02-20  09:20
  15. Torolt_felhasznalo_884590
    Torolt_felhasznalo_884590
    2008. február 20. 14:36112.

    Előzőeket nem olvastam, csak annyi, hogy anno az én fiam is pár hónapig harapós volt  főleg a bölcsiben, bár ő itthon is. Nem tetszett valami, vagy valaki el akart venni tőle játékot átment kutyába. Ezzel próbálta kezelni a konfliktusait. A végén már egy csomó megharapdált gyerkő szülei nem köszöntek vissza...  

    De ahogy jött, elmúlt-szerintem kortünet, ahogy megtanulta, hogy másképp is lehet intézni a dolgokat, abbahagyta. De persze nevelgettük, nem hagytuk rá stb (még mielőtt valaki kioszt, hogy lazán kezeltem a dolgot -em komoylan vettük és aggódtunk is) , de szerintem nem csak az hatott, hanem hogy érettebb lett egy körrel. Volt olyan gyerek,a kit háton! harapott - mai napig nem értem ez hogyan sikerülhetett  neki...

    előzmény:
    Mammamó (1)
    2008-02-20  09:20
  16. 2008. február 20. 14:33111.
    Jézusom-két és fél éves és büntetőszkben sarokban bünteted?
    Miért is?
    Nem csodálom hogy indulatok feszülnek szegénykében
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_698367
    Torolt_felhasznalo_698367
    2008. február 20. 14:22110.
    Ha százszor elmondod a gyereknek, hogy ne rugdossa a nénit, és százegyedszerre is rugdossa, akkor mi történik? Mert hogy nevelésben nem részesíted, az egyértelmű. A gyerek továbbra is csinálja, amit akar. Azután ha a néni felpofozza a gyereket, még te vagy megsértődve.

    előzmény:
    Andi/Cop (103)
    2008-02-20  13:13
  18. Torolt_felhasznalo_698367
    Torolt_felhasznalo_698367
    2008. február 20. 14:22109.
    A figyelemelvonás a gyerektől a lelki terror. Semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a szájra vagy kézrecsapás.

    előzmény:
    Mammamó (86)
    2008-02-20  11:06
  19. Torolt_felhasznalo_698367
    Torolt_felhasznalo_698367
    2008. február 20. 14:22108.
    Látszik a sok türelmes nevelés...

    Elég körbenézni a kisiskolások között... Borzalmasak!!!

    Semmit és senkit nem tisztelnek, sem egymást, sem a tanáraikat, sem a szüleiket. Mégis mit neveltek rajtuk a kedves szülők? Mert hogy viselkedni nem tudnak, az száz százalék!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (73)
    2008-02-20  10:51
  20. 2008. február 20. 14:16107.

    szia! Hát a bölcsis nénik szerintem sem állnak a helyzet magaslatán. Igaz, ma nehéz is, mert lassan több a gyerekek joga és semmi kötelessége fizetős helyen meg gondolom, még inkább.  De így tényleg nehéz, mert azonnal kellene büntetni, utólag ennyi idősnél már szerintem sem hatásos. Csak ott helyben és határozottan rá kellene szólni! Amúgy bölis nénikkel beszéltél erről??? 

    Mindenesetre ha az én gyerekem harapdálná egy másik, én bizony megmondanám a sajátomnak, sőt, bíztatnám rá, hogy ne hagyja magát, hanem kamatostul adja vissza, ha már a gondozónők nem segítenek. és ha megtörténne a dolog megdícsérném  ellenben ha Ő harapdálna, én tetten érve lehet, ha a szép szó, rászólás nem használ én is szájon ütném, persze egyszer és nem durván és a gondozó néniek is ezt tanácsolnám, persze csak ha  már más módszer eredménytelen! Különben csak Neki lesz rossz, hiszen az ilyen agresszív gyerek, ha nincs beszabályozva csak rosszabb lesz, előbb-utóbb mindnehonnan kiközösítik, mert érthető okokból az ilyet sehol sem szeretik 

    egyébként azon is csodálkozom, a másik kisfiú szülei még nem beszéltek veled? vagy a gondozónők nem mondták, mivel próbálkoztak a kisfiadnál tetten érés esetén? 

    előzmény:
    Mammamó (1)
    2008-02-20  09:20
  21. Torolt_felhasznalo_569155
    Torolt_felhasznalo_569155
    2008. február 20. 13:34106.
    ja lemaradt,hogy a gondozónők igenis tényleg figyeltek a harapósokra-de időnként tényleg a fél csoport harapott,és mindig a kisebbek és ha valaki ilyesmit csinált soha nem szájára ütöttek,hanem "elkülönítették" a többiektől....ez hatásos volt...egészen amíg újra nem harapott...sajnos sok szülő azt mdonta ,de hát az enyém is megharapták,és én mondtam neki hogy harapjon vissza...(na ja ,csak utánna nem csak visszaharoptt hanem már másokat is harapott a gyerek...... )ezzel kész,így már rendjén volt hogy akkor az ő gyereke is harapott na ezért lett "járvány"
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569155 (105)
    2008-02-20  13:29
  22. Torolt_felhasznalo_569155
    Torolt_felhasznalo_569155
    2008. február 20. 13:29105.
    szia,nekem a fiam volt akit haraptak a bölcsiben.Ő két évesen ment bölcsiben és magassága,ereje jóval nagyobb volt a csoportársainál még azoknál is akik majdnem egykorúak voltak.A beszoktatásnál már láttam ilyen harapást,egy kislány szó szerint mitn egy kiskutya iszonyú gyorsan odakapott egy másik gyerek karjába mert nem adott neki oda játékot. Ez a kislány elég sokáig harapott,többek között a fiam is,ennek ellenére ő lett a "menyasszonya". A gondozónők szerint a harapás "járványként" terjedt,akit megharaptak az is elkezdett harapni,van aki abbahagyta,majd újra kezdte.A fiam elég sok harapást kapott,ennek ellenére ő nem szokott rá.Én mindig elmondtam neki milyen csúnya dolog,ő ne harapjon, de ne játszon azokkal akik megharapják,ne hagyja magát max tolja el v picit lökje el őket (hozzátszem ekkor már volt hogy naponta megharapták akár többször is) Beszéltem az anyukákkal is.Nekem úgy jött le,hogy a fiam aki tényleg nagy volt termetileg és beszédben jóval fejlettebb volt a kortársainál -a fiatalbbaknál meg főleg ugye- pont ezért kap a kisebbektől harapást,az ugye csak egy gyors mozdulat,nem erő stb kérdése,szóval a kissebbek így akartak visszavágni. Az egyik gondozónő mutatta is az egyik látszólag kettőig számolni sem tudó angyali kinézetű pici fiút,hogy "alattomosan" harap,odamegy mintha játszana,vagy puszit akarna adni és harap.A szülőknek hiába szóltak,állítólag otthon is csinálja de mindent megengednek neki....
    De mondom mások is csinálták. Ja és a fiam legjobb barátja egy olyan kissrác volt aki elég soxor megharapta őt,és elég vad volt-otthon nagyobb fiútestvér-, pedig a fiam nem igazaán áldozattípus, ő is elég hmmmm szóval " rosszcsontkodó" tud lenni, egyszerűen nem igazán vette fel.Persze picit sírt,de utánna ugyanúgy vadult tovább azzal a kisfiúval.Hiába mondtam neki,hogy akkor ne játszon vele ha harapja, mégis ő volt a legjobb haverja.......
    előzmény:
    Mammamó (70)
    2008-02-20  10:42
  23. 2008. február 20. 13:20104.
    Nekem az lenne az első hogy kideríteném,hogy miért is harap ,tényleg lehet,hogy csak védekezésből,s akkor nem kéne ennyire ráhúzni a vizes lepedőt....
    előzmény:
    Mammamó (98)
    2008-02-20  11:41
  24. 2008. február 20. 13:13103.

    Kozben visszaolvasgattam , lattam , hogy megint a veresrol van szo 

    Azok a gyerekek, akik az iskolaban, ovodakban, nem viselkednek, azok ezt azert teszik ,mert a KEDVES SZULO SOSE FOGLALKOZOTT VELUK, vagy nagyon keveset. Nem azok akik testi fenyites nelkul, de NEVELIK a gyereket.

     Hatarozott neveles kell, ahol SZULONEK IS es GYEREKEKNEK is megvan a tekintelye. Es jogai mindkettonek. A gyereknek meg kell tanulnia , hogy valamikor csak a szulo donthet. Sokan itt hibazzak el, mert minden szituaciotol azt varjak, hogy majd a gyerek megoldja.

    Ferjemet egy pofon nelkul neveltek rendes emberre. En is ezt szandekozom  tenni a gyermekemmel es nem lesz SZAJARA utok se.

    Mindenfele fizikai fenyites, a szulo tehetetlensegebol fakad. Szeretnem magam a gyerekem szakertojenek erezni, aki tudja mikor mit es hogyan...UTES NELKUL  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. február 20. 13:02102.

    Szia

    Az elozo hozzaszolasokat nem olvastam el, gyorsan irok.

    Kislanyom most lesz ket eves...ot megharaptak a bolcsiben. Arcon, eleg durvan . Mentem erte, bolcsisneni mondta mi van. Nagyon olelkezett egy kisfiuval es az a jatek heveben beleharapott. Ennyi. Nem csinaltam belole balhet, leven en is pedagogus vagyok. A kisfiunak elmagyaraztak , hogy ezt nem szabad , de nem vittek tulzasba , mert a lanyom uvoltesetol amugy is elkezdett sirni.

    Helyedbe keresnek egy masik bolcsit. Minosithetetlen, hogy eroszakkal akarjak az eroszakos megnyilvanulast torolni. Na abbol tanulna am a gyerek. Nem szabadna bolcsibe dolgoznia az ilyennek 

    Szerintem nincs nagy gond, vannak durvabb idoszakai a gyerekeknek. Viszont abban igazad van, akkor es ott kene reagalni ra..de nem utessel meg uvoltozessel, hanem hatarozott felepessel, amibol megis erzi a gyerek, hogy najo azert nem vagy tomeggyilkos am....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top