Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bak horoszkóppal az élet

apró
Létrehozva: 2002. Április 18. 14:35
Látom már 1 hete nem járt erre senki:( Pedig olyan jó olvasni Titeket!!! Én is bak vagyok, de soha nem értem azokat a horoszkópokat, ahol minket szürkének, földhözragadtnak tartanak. Én vágyom a romantikára, a babusgatásra, szárnyalok, szeretek beszélgetni (na jó, csak azokkal akik tényleg szimpik), barátkozni. A hajtás és a nagy harcok rám is igazak. Kíváncsi lennék van-e változás Deepsea-val (megszerezte már bak férfiját?) és szeretnék Kristalk-tól kérdezni: Milyen egy nyilassal az élet? A párom nyilas, de még nemnagyon ismerem, mivel nem élünk együtt. Olyan borongós ez a hetem, de most feldobott ez a topic!!!!Köszi nektek:))))
  1. 2004. június 17. 11:36801.
    Szia DEEDEE@NEW!
    Szóval
    Bak
    Nyilas holdjegy
    Nyilas ascendes.

    Hogy hangzik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_694525 (800)
     
  2. Torolt_felhasznalo_694525
    Torolt_felhasznalo_694525
    2004. június 16. 21:06800.
    Szia blacksoul, orulok van meg egy szilveszteri bak.
    A holdjegyed nyilas mint kiderult, de mi az ascendensed?
    Tudod a szuletesed orajat, nezd meg a www. vegzet. hu
    vagy a Harmonet. hu UDV
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550851 (793)
     
  3. 2004. június 15. 18:26799.
    Én bak-bika. Az se kutya))))
    előzmény:
    ziz (797)
     
  4. 2004. június 15. 16:49798.
    Szia!
    Megnéztem a holdjegyemet Nyilas.
    Van akinek Bak-Nyilas a párosítása?
    Igazak rá a jellemzések?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_450955 (796)
     
  5. ziz
    ziz
    2004. június 15. 11:57797.
    Nekem egszer megnézte egy szakértő és megállapította, hogy még az aszcendesem is bak. Állítólag nagyon kemény párosítás. Van itt valaki rajtam kívül hasonló helyzetben???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_450955
    Torolt_felhasznalo_450955
    2004. június 15. 11:48796.
    Sziasztok!
    Mennyi szilveszteri, beleértve engem is! :-) Jó, hogy írtatok erről a holdjegy számolásról, így megtudtam én is, hogy a holdjegyem kos. Még nagyon kezdő vagyok ebben a horoszkóposdiban, mert régen úgy éreztem, hogy nem igazak rám teljesen a napjegyhez írt tulajdonságok, stb. ezért nem is foglalkoztam vele. A legtöbb esetben szó sincs holdjegyről, meg aszcendensről. Ezekkel kiegészítve azért már érdekesebb a téma.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_550851 (793)
     
  7. Torolt_felhasznalo_408778
    Torolt_felhasznalo_408778
    2004. június 15. 09:40795.
    Sziasztok bak társaim, bevallom rég nem jártam erre, de látom azért bővülünk rendesen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. június 15. 08:53794.
    kiszámítottam a holdjegyemet, az is bak.
    ebből ez igaz : "Ön ijed meg legutoljára. Hatodik érzéke nagyon fejlett. "
    nap:bak, asc: iker, hold bak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_694525 (792)
     
  9. 2004. június 14. 20:01793.
    Szia DEEDEE@New!

    Itt egy sorstársad, szintén szilveszteri, bak-nyílas-holdjegyem nem néztem meg csak azt tudom, hogy 7:40-kor születtem és, hogy nagyon nehéz néha magamat elviselnem, nem még a családnak és a barátoknak!!!
    De ők már ismerenek hála istennek!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_694525
    Torolt_felhasznalo_694525
    2004. június 9. 13:25792.
    Ra kattintasz a bal oldalt talalhato Horoszkopra, s ott
    kitoltod a Holdjegy reszt, s megtudod melyik a holdjegyed
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2004. június 9. 11:38791.
    hogy kell kiszámolni a holdjegyet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_694525
    Torolt_felhasznalo_694525
    2004. június 8. 21:59790.
    Sziasztok, en Szilveszteri lany vagyok bak, nyilas ascen-
    densu, a hold jegyem rak. A bakbol a fene egye meg, vagy
    halisten nem tudom, de az orokos ujrakezdes nagyon illik
    ram, remelem mar tobb nem lesz. A szivos kitartassal
    tudtam mindig veghez vinni, amire a baratnoim azt mond-
    jak ok nem csinaltak volna vegig. De a fukarsag nem illik
    ram, inkabb tolzottan is nagyvonalu vagyok mint kellene.
    A baratsagok mint masnal is olvastam, nekem is az igazi
    baratnom az oroszlan, de volt olyan baratnom akinek az
    oroszlansaga atment hazisarkanyba, igy tobb eves ba-
    ratsagunkat inkabb megszakitottam. A szerelmeim ami a
    3 nagy O-t jelentette az eletemben, hihetetlen de ketto
    junius 14-en a harmadik junius 15-en szuletett, ikrek.
    Vonzodom az iker ferfihoz, de hosszu tavon nem a bak-
    hoz valo, es Gyorgyok. Nevek, mar nem is akarok halla-
    ni Gyorgyrol. Olvastam Izing Klara nevsorsok kiadva-
    nyat, hat nagyon sok igazsag rejlik bennuk, no es a szam-
    misztika, felelmetes. Udv Nektek, bakok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2004. június 8. 16:38789.
    az aszcendens is számit. . a napjegy 40%-ban. nekem a mérleg az csak a művészi hajlamokban:-))) amugy (néha sajnosan) fullosan bak vagyok.
    előzmény:
    Vízöntő69 (784)
     
  14. 2004. június 8. 14:51788.
    Az a jegy, amiben születtél. Tehát neked (is) Bak.
    előzmény:
    Magonc (787)
     
  15. 2004. június 8. 14:39787.
    mi az a napjegy ?
    előzmény:
    Vízöntő69 (786)
     
  16. 2004. június 8. 12:19786.
    Hékás, az nem álnév! :-))
    Az ascendensem Vízöntő. Nem is tudom, miért nem a napjegyem választottam.
    előzmény:
    Magonc (785)
     
  17. 2004. június 8. 12:15785.
    egy bak Vízöntő álnév alatt ?? hogy van ez ?
    előzmény:
    Vízöntő69 (784)
     
  18. 2004. június 8. 12:06784.
    :-)) Mosolygok azon, amit írtál. Én is Bak vagyok, de a döntéseim, amiket a párkapcsolat(ok)ban hoztam, hát sok mindennek nevezhetők, de véglegesnek nem. Ez a jó bak tulajdonság sajna hiányzik belőlem.
    előzmény:
    drast (783)
     
  19. 2004. június 8. 11:49783.
    igen, de amíg egy bak nem mondja ki hogy vége, addig nem kell félned:-))) viszont döntése végleges, bármit is dönt. . .
    előzmény:
    Ilicic (780)
     
  20. Torolt_felhasznalo_450955
    Torolt_felhasznalo_450955
    2004. június 7. 15:23782.
    Szia Ilicic!
    Elsőre az jutott az eszembe, hogy az oroszlánokkal nehéz, de ezzel Te is így vagy fordítva. :-)
    Talán az a baj (és itt a saját tapasztalatomból indulok ki, nem kell, hogy mindenkor így legyen), hogy az oroszlánok (az én körömbe tartozó oroszlánok) szeretnek valamilyen szinten uralkodni a hozzá tartozó személy felett, amit egy bak (jelesül én) nehezen visel, mert nem nagyon bírja az irányítgatást, még akkor sem, ha jószándékú és csak a szeretet vezérli. Szóval, ha éppen hidegnek érzeg a párodat, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem szeret. Próbálj meg akkor egy kicsivel több élet teret hagyni neki és ne piszkáld, attól még megmarad neked és a veszekedést is megúszod. Tudom, hogy nehéz, de ha már tudod, hogy szeret téged, akkor HIDD EL, hogy szeret - csak épp nem írja ki a homlokára.
    BC
    előzmény:
    Ilicic (780)
     
  21. 2004. június 4. 12:30781.
    én személy szerint nem csípem az oroszlánokat.
    Mindenből felhajtást csinálnak, és állandó udvartartás kell nekik. nem képesek szerénynek lenni.
    egy kivétel egy idősebb kolléganő, ő a 20 évesekkel barátkozik.
    Nagyon diplomatikus, ezért tisztelem.
    előzmény:
    Ilicic (780)
     
  22. 2004. június 3. 19:12780.
    Sziasztok!
    Olvasgattam az írásaitokat és szeretnék segítséget kérni tőletek Bakoktól!Oroszlán vagyok. . :)a barátom bak!De soha nem igazodok ki rajta. Egyik nap imád, szeret másnap meg v. mkor semmi tiszta hideg. Most ilyenkor mi van?tudom hogy nehezen mutatjátok ki az érzelmeiteket de ezzel bekavar és elbizonytalanít és mindig veszekedés a vége. Pedig amikor egy hullámhosszon vagyunk minden tökéletes :)!!!Amikor "olyan" arra is gondoltam hogy szakítani akar csak nem meri megmondani mert úgy tudom hogy nehezen mondjátok ki Bakok hogy Vége :(!Segítsetek!!!Köszike üdv. egy szerelmes oroszláncica
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2004. június 1. 17:38779.
    Sziasztok!
    Akit esetleg érdekel horoszkópos pohár alátét, kukkantson a bem. oldalamra, és bővebb infót tudok adni priviben. Ha lehet, akkor priviben jelentkezzetek.

    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2004. május 18. 21:14778.
    Szép jó estét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2004. május 13. 19:14777.
    Itt nincs senki?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2004. május 3. 02:17776.
    Sziasztok! Segítenek a www. astronum. hu lapon
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_340932
    Torolt_felhasznalo_340932
    2004. május 2. 16:32775.
    sziasztok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2004. Április 23. 14:56774.
    puszi mindenkinek!
    Lassan lépek!
    Jó hétvégét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2004. Április 23. 14:13773.
    Holnap szombat!
    Süt a Nap!
    Lehet kimenni a szabadba!
    Annyira érzem. . . . . . ha végre kilépek innen(munkahely). . . . . sokkal jobb lesz!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2004. Április 23. 14:09772.
    Lehet, hogy én vagyok ma pesszimista??))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (771)
     
  31. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 23. 14:05771.
    Bizonyara nem vagyok benne jol. . . Amugy Mimas kerdesere fejtettem ki. :)
    Ennyi sorvegi msoly ellenere is psszimistan hagnzott?

    Mimas, amit a 769-ben irtal, nekem is detto ugy van!:) En se ertettem, mikor a tobbiek panaszkodtak a lelki szemetesseg miatt. . ;)
    előzmény:
    zsazsa40 (769)
     
  32. 2004. Április 23. 13:57770.
    Jól. Most nekem is ilyen egyedül hangulatom van. Nagyon jól ellenék magamba, de jönnek haza sorba. hÁT. . .
    előzmény:
    Mimas (768)
     
  33. 2004. Április 23. 13:56769.
    Mert olyan pesszimista hangot hallottam ki a hozzászólásodból! Ebből gondoltam, hogy nem vagy jól a börödbe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (767)
     
  34. 2004. Április 23. 13:39768.
    sziasztok!
    Kicsit lehúzósok voltunk mostanában. Nem tudom miért -talán a kos asszcendens-, de én általában nagyon könnyen teremtek kapcsolatokat. Engem egyszerűen érdekelnek az emberek! Egyáltalán nem érzem tehernek, ha lelki-szemetesnek használnak. Talán még az érintés-"undorotiszen" kellene változtani, de nem lehet minden tökéletes?! :-)
    Ma megyünk a barátaimmal bulizni. Szerintem csak üldögélés lesz, de legalább együtt vagyunk!
    Zsazsa, hogy vagytok? Történt vm változás az elmúlt két napban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 23. 13:01767.
    BAJ? Mi a "baj"?
    előzmény:
    zsazsa40 (766)
     
  36. 2004. Április 23. 13:00766.
    Vadóczka! Nem a bakságoddal van gondod, valami más a baj! No, nem keskenyedünk! Itt vagyunk, lehet mondani. Nem vagy Te rosszabb senkinél, csak még keresgetsz. Ha gondolod, navigálunk!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (765)
     
  37. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 23. 12:01765.
    Az NAGYON igaz, hogy erzelmileg keson erek! Sot, a szellemi es erzelmi tempom kozt eg es fold a kulonbseg! Ezt mar ovodaban is megmondtak! Azota pedig csak nott ez a kulonbseg. . :)
    Koszi a megnyugtatast!:)
    En is ugy erzem, hogy akkortajt fogok "felnoni". :) Hiszen a genetikai serdulokor is addig tart. Es a genetikai elethossz pedig 110-140 ev. Es en ebben a tempoban elek, es eljutok majd a 114 evig. :)
    Na? Ez mar bak tulajdonsag?:)
    előzmény:
    zsazsa40 (764)
     
  38. 2004. Április 23. 11:55764.
    Még lehet olyan. A bakok későn érő típusok, érzelmi szempontból. A barátnőimet, akik igazán barátok, a szó legigazgabb értelmében 35 éves korom után találtam meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (763)
     
  39. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 23. 11:49763.
    Nekem nincs senki, akit ejjel 2-kor felhivhatok. . . nagyon sok erzelmi munkat fektetek az eletbe, es nem terul meg. . . Talan mindenki azt hiszi, hogy ilyen szemelyiseggel ugyis tulzsufolt az eletem szereto emberekkel, es o mar nem is kell, nem tudnam ertekelni. . . Es mekkorat tevednek! a latszat valoban az, hogy teli vagyok. :)
    Az onbizalmam meg valoban kizarolag masok elismeresebol tud taplalkozni. . . Ez nem _valodi_ onbizalom akkor?
    előzmény:
    Mimas (762)
     
  40. 2004. Április 22. 13:44762.
    Szia!
    De hát, miért nincs önbizalmad?
    Ha nyitott, őszinte vagy az emberekkel, akkor vannak barátaid, szeretnek.
    Persze, én is kívülre baromi erős, öntudatos nőszemély vagyok, és betegesen vigyázok arra, h. a belső bizonytalanságot senki ne láthassa. De az már egy biztos pont, ha van vk, akit éjjel 2-kor felhívhatsz. És, ha ezt kiváltod vkből, akkor az eredmény. A siker pedig önbizalmat ad.
    Megint csak azt tudom írni, rossz helyen keresgéltél. Aki nem értékeli a kedvességed, az maga meg sem érdemli azt. Felhúzni magad nincs értelme ezen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (761)
     
  41. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 22. 13:07761.
    Mimas, ez nagyon neheeez!
    De a borombol kibujni ugysem tudok, ugyhogy ha le akarom vetkozni azt, hogy serelemkent eljem meg ezt a dolgot, muszaj lesz egy kis valodi onbizalmat novesztenem a semmibol. . . .
    előzmény:
    Mimas (755)
     
  42. 2004. Április 22. 10:31760.
    Megáll az ötletbazár.
    előzmény:
    zsazsa40 (759)
     
  43. 2004. Április 22. 10:23759.
    Senkire nem hallgat. Próbáltuk.
    előzmény:
    Mimas (758)
     
  44. 2004. Április 22. 10:20758.
    szió!
    Sziasztok!
    Remélem mindenkinek jó napja lesz!
    Tényleg nagyon gázos ez a pasi. Nem gondoltam, hogy ilyen nagy a baj. Hogy akadt össze a lányzód ilyen antiszociális alakkal? Nincsenek barátai, akik visszahúznák?
    Tudom, hogy nagyon hülye példa, de az egyik barátnőm elkezdett fogyózni. Ami nem is lenne gond, ha amúgy nem 45 kg lenne. Nem tudatosan, de először nem evett húst, aztán kenyérfélét, szóval fokozatosan vonta meg magától a táplálékot. A lényeg, a lényeg, hogy egyszer átmentem hozzájuk, mivel még nem volt otthon, leültem beszélgetni az anyukájával. Végül is ő mondta el, hogy mi a helyzet. Utána összeült "kupaktanács", és különböző terveket eszeltünk ki. Semmi lelkifröccs, csak kicsit több közös program. . . stb.
    Tudom, hogy nem egyenes módszer, de ha nem megy nyíltan, őszintén, akkor jön a kanyargós út.
    előzmény:
    zsazsa40 (757)
     
  45. 2004. Április 21. 15:59757.
    Miután a saját anyjának torokvágást igért, mire lehet számítani szerinted?
    előzmény:
    Mimas (756)
     
  46. 2004. Április 21. 15:45756.
    Nagyon remélem a legjobbakat!
    Biztos, hogy előbb-utóbb megjön az esze!
    Remélhetőleg addig nem csinál semmi hülyeséget! A pasival nem lehet beszélni, mint aggódó anyuka?
    előzmény:
    zsazsa40 (753)
     
  47. 2004. Április 21. 15:44755.
    Nehogy megváltozz!!!!!!!
    Inkább arra érdemes embereket keresgélj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (754)
     
  48. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 21. 14:44754.
    Ja, vagy ugy!
    Hat. . . ezek nem anyagi vilagi szinten, cselekedeteken dolnek el.
    Talan eppen az irritalja oket, hogy kozvetlen vagyok, kedves. . . amilyenek ok nem tudnak lenni. . . ezert talan el sem hiszik, hogy oszinten ilyen vagyok. . . stb. . . . nem tudom, egesz eletemben ez az egyik fo problemam.
    előzmény:
    Mimas (752)
     
  49. 2004. Április 21. 14:30753.
    Felnőtt 20 éves, és ezt már 1/2 éve játszuk. A legnagyobb gondom az, hogy ez a lányom volt ezidáig a legtalpraesettebb, azt mondtam róla, hogy ha kiteszem a déli sarkon, akkor ott alapít egy hűtőházat, tehát a jég hátán is megél.
    De most már annyira bizonytalan, hogy az borzalom.
    előzmény:
    Mimas (751)
     
  50. 2004. Április 21. 14:29752.
    A viszonozva nem igaz.
    Hogy-hogy? Ha Te rendes vagy, akkor milyen bunkó emberek, akik nem viszonozzák azt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (750)
     
  51. 2004. Április 21. 14:28751.
    Pont ez volt a b. nőméknél is, de náluk úgy lett megoldva a dolog, hogy az utálatos pasi bármikor felmehetett hozzájuk. A szülők arra az álláspontra helyezkedtek, h. már inkább eltűrik a csávót, csak szem előtt legyenek.
    Mióta megy ez? Hány éves a lányod?
    előzmény:
    zsazsa40 (747)
     
  52. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 21. 14:27750.
    Mi a kerdes?:)
    előzmény:
    Mimas (749)
     
  53. 2004. Április 21. 14:24749.
    "Es mindenkit birok, nem jegyfuggo, csak ez viszonozva nem igaz. . :)" ????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361668 (748)
     
  54. Torolt_felhasznalo_361668
    Torolt_felhasznalo_361668
    2004. Április 21. 14:19748.
    Hello.
    Csatlakozhatok?:)
    Dec. 23.
    A gond az, hogy ram a bak-vonasoknak max. 30%-a igaz. Es minden bak, akit ismerek, kifejezetten asztal kozepen tancolo tipus. :)
    Ugyhogy nem igazan tudok azonosulni Veletek.
    A milyen jegyuvel jovunk ki-re azt tudom mondani, hogy nekem nagyon erdekes, mert a 2 trigonombol (ugy, epphogy mar nem vagyok nyilas, tehat az a masik trigonom:) )
    es az aszcendensembol kerul ki az osszes ismerosom, a maradek 5 jegybol szinte nem is vonzok be embereket. :)
    Es mindenkit birok, nem jegyfuggo, csak ez viszonozva nem igaz. . :)
    előzmény:
    csusi (739)
     
  55. 2004. Április 21. 14:18747.
    Csak az amit a fiu mond. Olyan szinten befolyásolja, hogy nincs önálló véleménye. De ezt olyan szinten kell érteni, ha megkérdezed mi a hétvégi programja, akkor nem tudja. Megvárja, amig a fiu megmondja.

    Nem lát, nem hall. Én is hibás vagyok, mert elviselni sem tudom ezek után a barátját, (eltünés, rendőrség, hasonlók), és azon az állásponton vagyok, mivel már a látványától is a rosszullét kerülget, inkább ne is jöjjön ide. Nem hiszti, hidd el, hanem mindig újra előjön az a félelem, amikor kerestettük a lányt.
    előzmény:
    Mimas (745)
     
  56. 2004. Április 21. 14:07746.
    Hú!
    Hát elég rossz a dolog! Sz'tem ha elúszik a szeméről a rózsaszín köd, akkor szüksége lesz Rád. Csak ne éreztesd vele. . .
    Leültetek megbeszélni? Gondolom igen.
    mi az ő álláspontja?
    előzmény:
    zsazsa40 (744)
     
  57. 2004. Április 21. 14:07745.
    Hú!
    Hát elég rossz a dolog! Sz'tem ha elúszik a szeméről a rózsaszín köd, akkor szüksége lesz Rád. Csak ne éreztesd vele. . .
    Leültetek megbeszélni? Gondolom igen.
    mi az ő álláspontja?
    előzmény:
    zsazsa40 (744)
     
  58. 2004. Április 21. 13:45744.
    Szóval a lányomnak volt, van egy barátja, akit az első perctől fenntartással fogadtam, s végül igazam is lett. De! Újraindult a dolog, és én lettem a rossz, és a bűnös, mert miért kellett nekem látnom. . . . .

    Szóval, azóta, szinte nem is beszélünk.

    A másik, csúnyán ért véget, szépen indult újra, majd csendben elsimult.
    előzmény:
    Mimas (742)
     
  59. 2004. Április 21. 13:28743.
    Én skorpót közelebbről nem ismerek. Egy barátom rák, hááááát. . . . Nagy gondolatok, és nulla kezdeményezőkésség. Mi volt még, ja oroszlán. Apukám az, és most van egy pasi :-) De a fene igazodik ki rajta.
    előzmény:
    csusi (739)
     
  60. 2004. Április 21. 13:26742.
    A lányodra gondoltam. És a . . . . . . -ra
    előzmény:
    zsazsa40 (740)
     
  61. 2004. Április 21. 13:23741.
    Skorpió volt a kollégnőm, nagyon értettük egymást szavak nélkül is. Sok mindenben hasonlítottunk.
    Az apukám oroszlán és imádom. Rák? Azt hiszem nincs ilyen.
    előzmény:
    csusi (739)
     
  62. 2004. Április 21. 13:21740.
    Barát vagy gyerek, melyiket kérdezed?
    előzmény:
    Mimas (738)
     
  63. 2004. Április 21. 13:19739.
    de fura hogy még csak ismerősöm sincs szerintem aki szűz jegyben született.
    Nektek nem jönnek be a skorpiók a rákok meg az oroszlánok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2004. Április 21. 13:14738.
    Na igen, exlegjobb barátnőm szűz volt. Imádtuk egymást, csakhogy soha nem mutattam ki az érzéseim. Fájt neki (azt mondta). Aztán jött egy nagy (180 fokos) fordulat az életében, és én, aki mindig, mindenben, éjjel-nappal mellette álltam, fogtam a fejét, meghallgattam a lelki nyavalyáit, lassanként feledésbe merültem. Igaz, hogy mindig én voltam az erősebb, és a domináns, de az is igaz, hogy mindig én voltam az egyetlen, aki mellette állt, mindig.
    Az egyetemen szintén egy szűz jegyű lánnyal barátkoztam össze. Próbálom nem elkövetni azokat a hibákat (pl. érzelem kimutatás, vagyis anna hiánya), mint régen. Nehéz, mert habár nagyon egy hullámhoszon vagyunk, hülye kis apróságok megnehezítik az életünk.
    Zsazsa, mi történt?
    előzmény:
    Vízöntő69 (734)
     
  65. 2004. Április 21. 13:11737.
    Szeptember
    előzmény:
    csusi (736)
     
  66. 2004. Április 21. 13:10736.
    nálam a skorpiók és a rákok mindig be tudnak kukucskálni. . . . :) ja, és az oroszlánok is.
    A tavaszi jegyek pedig többnyire átgázolnak rajtam, vagy baromira megbántanak.
    Szűz az mikor is van?
    előzmény:
    zsazsa40 (733)
     
  67. 2004. Április 21. 12:40735.
    Nekem barátom volt szűz jegyű, és tényleg, igazad van.
    Ha valóban barát.

    De pl. nekem az egyik lányom szűz jegyű, évekig nagyon jól kijöttünk, és mostanában. . .
    előzmény:
    Vízöntő69 (734)
     
  68. 2004. Április 21. 12:37734.
    Ha lenne Szűz jegyű barátnőd, nem kérdeznél ilyet. :-)))
    előzmény:
    Mimas (732)
     
  69. 2004. Április 21. 12:37733.
    Keress egy másik bakot. Az majd bekukucskál. Mást úgysem engedünk be.
    előzmény:
    Mimas (732)
     
  70. 2004. Április 21. 12:29732.
    De ki óvja meg a bakokat?
    Számíthatunk valakire, hogy a hideg külső mögé lát?
    előzmény:
    zsazsa40 (731)
     
  71. 2004. Április 20. 17:14731.
    Sziasztok lányok! Szerintem igen. Mert a bak az óvó-védő, biztonságot adó szeméyly.
    előzmény:
    Mimas (730)
     
  72. 2004. Április 20. 15:44730.
    Minden bak lelki-szemetes?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2004. Április 19. 16:47729.
    Mikor születtél? aszcendens?:)
    Ami engem illet, ezzel a jellemzéssel fején találtad a szöget!:)
    előzmény:
    Mimas (728)
     
  74. 2004. Április 19. 16:30728.
    Mert nem mutatjuk ki az érzéseinket!
    Legalább is én ezt kapom a fejemhez!
    Pedig, szerintem, az emberek türelmetlenek, és nem képesek venni a fáradtságot, hogy a felszín alá lássanak. Mi meg nem adjuk olyannak a bizalmunk, aki nem is akar igazán megismerni, megérteni minket. Bár ez utóbbira én már nem is számítok.
    További jó napot!
    Remélem holnap itt lesztek!
    előzmény:
    csusi (727)
     
  75. 2004. Április 19. 15:25727.
    talán azért mert első indulatból mondunk dolgokat. Én legalábbis biztos azért.
    És miért van az hogy sokan úgy érzik megközelithetetlenek vagyunk?
    előzmény:
    Mimas (725)
     
  76. 2004. Április 19. 13:15726.
    pl. feketén-fehéren akarjuk látni a világot, pedig nem az.
    Vagy nem szeretjük, ha a dolgainkba ütik mások az orrukat.
    előzmény:
    Mimas (725)
     
  77. 2004. Április 19. 13:00725.
    Sziasztok Kedves Bakok!
    Nagyon eltüntetek!
    Szerintetek miért van az, hogy néha akaratalanul bántunk meg embereket?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2004. Április 1. 02:51724.
    Pang a topic :(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2004. március 29. 17:06723.
    Hat alukalni azt en is alukaltam. . . de ez nalam nem ujsag :))) A bunhodest csak azert irtam mert az en hetvegem meg a bunnel is hosszabb volt. . . annal meg mar csak sztema bunhodes hosszabb :PPP Bocs, ha egy kicsit tul koltoiesre vettem a format! Hat jah misszio az lenni de ez inakbb mission impossible most ;)
    előzmény:
    Mimas (722)
     
  80. 2004. március 29. 15:02722.
    Miért bűnhődtél?
    Tudod, most meg van a missziód!
    Annyira örültem, hogy vasárnap végre otthon lehettem egész nap, és szundi!!!!!
    Ti is ilyen álomszuszékok lettetek, mint én?
    előzmény:
    KisTehen04 (720)
     
  81. 2004. március 29. 14:46721.
    sziasztok !
    otthon is volt nyüzsi, itt is az van ;)
    előzmény:
    Mimas (719)
     
  82. 2004. március 29. 14:14720.
    Az enyem hosszu volt mint a bun. . . (no jo, inkabb mint a bunhodes) de k*rvara nem csinaltam semmit ;) Ugyhogy ez a 2-3 nap is hasznos volt :P
    előzmény:
    Mimas (719)
     
  83. 2004. március 29. 13:45719.
    Hogy telt a hétvége?
    Nekem nagyon rövid volt, nem tetszik ez a hétfő!
    előzmény:
    zsazsa40 (718)
     
  84. 2004. március 29. 13:26718.
    Vagyok! Szia!
    előzmény:
    Mimas (717)
     
  85. 2004. március 29. 13:24717.
    Jó reggelt!
    Jó hétfőt mindenkinek!
    Hova tüntetek bakok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2004. március 26. 19:02716.
    Jó pihenést.
    előzmény:
    Mimas (715)
     
  87. 2004. március 26. 15:22715.
    jó hétvégét mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2004. március 26. 13:54714.
    Tekertél?
    Hogy érzed magad?
    Én most ebédeltem, finom volt!
    előzmény:
    zsazsa40 (713)
     
  89. 2004. március 26. 12:15713.
    Itt speciel havas eső esik. A legkevésbé sem érzem a tavaszt, csak annyiból, hogy kb. 20 perce azon gondolkodom, hogy rá kéne ülni a biciklire, és tekerni egy kicsit.
    előzmény:
    Mimas (712)
     
  90. 2004. március 26. 12:14712.
    Szerintem elutazott az idő-felelős, és a gonosz házimanó szórakozik helyette. . .
    előzmény:
    zsazsa40 (711)
     
  91. 2004. március 26. 12:06711.
    És ezt ott fent is tudják? Vagy náluk nincs naptár!
    előzmény:
    Mimas (710)
     
  92. 2004. március 26. 11:02710.
    :-)
    Milyen tél? Szűk 1hét múlva április!!!
    Én szeretem a telet is meg a hideget, de az esőt gyűlölöm :-(
    Nekem tegnap olyan, de olyan sz*r hangulatom volt! Mindenkivel összevesztem, ha nem akkor meg puffogtam magamban.
    Ma viszont minden ok!
    Holnap már szombat!!!!
    Ma félreteszem a tartózkodásom, és nem rettenek vissza, ha vk meg akar ölelni!
    előzmény:
    zsazsa40 (709)
     
  93. 2004. március 25. 14:42709.
    Szintén. Ahhoz képest, hogy télen születtem, utálom a telet és a hideget.
    előzmény:
    Mimas (708)
     
  94. 2004. március 25. 11:14708.
    sziasztok!
    Szia!
    Én itt a nlcafe-n néztem meg ezeket, a Kalkulátor-ban.
    Kedves bakok, hogy viselitek ezt a mai "csodálatos" időt? Én legszívesebben mindenkit elküldenék a fenébe!
    előzmény:
    Pancsuri (706)
     
  95. 2004. március 25. 01:04707.
    A harmonet. . hu-n lehet rakeresni a vedikus horoszkopra!!!

    Huhhh. . . hat en most neztem meg az enyemet. . . oszinten szolva kicsit nem fogtam a dolgot. . . meg annyi szornyuseget josolt, hogy inkabb ugy dontottem, hogy akkor most gyorsan elkezdek nem is hinni benne :P

    Egyebkent latom milyen tevekenyek vagytok az utobbi idoben!!! Hajra, hajra csak igy tovabb!!! Neha napjan talan majd hozza is szolok valami ertelmeset, de jelenleg nincs sok hozzafuzni valom a dolgokhoz. . .

    BociCsok

    KisTehen04
    előzmény:
    Pancsuri (706)
     
  96. Torolt_felhasznalo_605392
    Torolt_felhasznalo_605392
    2004. március 24. 16:43706.
    Hát nem. Talán az ikrekre (ez az aszcendens) jellemző. A védikus horoszkópot hol lehet megnézni?
    előzmény:
    Mimas (703)
     
  97. 2004. március 24. 14:05705.
    igazad van!
    előzmény:
    zsazsa40 (704)
     
  98. 2004. március 24. 14:02704.
    Ne ragozdd, ollan fölösleges.
    előzmény:
    Mimas (703)
     
  99. 2004. március 24. 13:58703.
    Mi az asszcendensed? Nem egy bak jellemző, hogy ennyire ki tudod mutatni az érzelmeid.
    Végig nyomogattam ezt a kalkulátort, kicsit begolyóztam az eredménytől. Asszcendensem:kos, védikus horoszkóp: ikrek, holdjegy:rák Na most ebből okoskodjak ki vmt!
    előzmény:
    Pancsuri (702)
     
  100. Torolt_felhasznalo_605392
    Torolt_felhasznalo_605392
    2004. március 24. 13:31702.
    Én bárhol tudok sírni, ahol épp rámjön. Utcán, munkahelyen stb. Nem zavar, hogy más is látja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_775384 (695)
     

Címlap

top