Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hepatitis "C"

Nyusza21
Létrehozva: 2007. augusztus 1. 18:20

Sziasztok!

Pár hete írtam már indítottam egy topicot hasonló címmel. Kedvesek és bíztatóak voltatok, ám sajnos "ránk jár a rúd".

Anyukámnál pár hónapja kiderült, hogy hepatitis C vírusa van. Hogy honnan kaphatta el? Senki sem tudja. Egy a lényeg, elkezdték a gyógyszeres, illetve az inyekciós kúrát. Sajnos ma volt orvosnál és most a 4. inyekció után azt mondta az orvos, hogy nem folytathatják a kezelést, mert a hemoglobin és a hematokrit szint vészesen zuhan és ha tovább szurkálná magát akkor komoly bajok keletkezhetnek. Így a kezelésnek vége.

Elsősorban olyanok írását illetve tanácsát várnám, akik hasonlón mentek keresztül és találtak esetleg más gyógymódot, vagy valamit amivel kezelik magukat. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mitévők legyünk. Annyira szeretnék neki segíteni, de egyszerüen ötletem sincs, hogy mihez nyúljak.

Kérlek Titeket, segítsetek, ha tudtok!

Köszönjük szépen!

Nyusza21

  1. 2018. november 30. 17:549876.

    Kedves Klári


    A fantasztikus eredményed, azt mutatja, hogy vírusmentes vagy és tökéletesen meggyógyult a májad. Gratulálok !!!


    Akár 1dl jó minőségű vörösborral is koccinthatsz. Ennyi neked nem ártana meg, sőt resveratrol tartalma miatt egészségedet tartaná jó karban. A resveratrol segíti lassítani a sejtek öregedését és fontos szerepet játszik az erek karbantartásában, vérrög kialakulásának megelőzésében (1 dl testes sötét vörösbor/nap). Belegondoltál, hogy miattad át kell írni az orvosi egyetem tankönyveket .Mert ested olyan nagyon ritka, vagy eddig nem felderített, /F3, 11.5 kPa-ról javulsz F0, 5.4 kPa-ra és semmi zsírmáj, mindössze a sikeres vírusirtás után 6 hónapra, hogy eddig még a hepatológus Professzorok sem hittek benne/." Az elhalt hepatocyta helyén képződő hegszövet már F3-as státusz esetén nem bomlik le teljesen." DE IGEN ! és új májsejtek /hepatocyták/ keletkeznek és betöltik az üres teret. A 11.5 kPa alulról érinti az F4-et , azt tanítják, hogy az már igen jó ha 2 fokozatot sikerül javulni a fibrozisnak, és ez is 2-3 év alatt várható. Ezért nem is küldik a hepatológusok  hamar fibroscan/cap vizsgálatra a vírusmentessé vált betegeiket, meg a spórolás miatt is. Kivétel, dr Makara Mihály ! Így számára, már megdőlt a régi dogma. Szerintem 3 év után se áll meg a máj regenerálódása, csak lelassul. Igazán gyönyörű Mikulás és Karácsonyi Ajándék ez számodra, amit meg is érdemeltél. Biztos elősegítette a gyors regenerálódást , hogy a 4. kezelésed nem tartalmazott interferont+ribavirint, a két gengszterpáros rendesen leamortizálta volna, a vérképromlással egyetembe a szervezetedet.


    A semmi zsírmáj, az mennyi ... dB/m ?   Kérlek írd meg.


    Veled együtt szívből örülök és mindenkinek kívánok ugyanilyen szép eredményt.


    Szeretettel : OROSZLÁN


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Klári53 (9875)
    2018-11-29  18:06
  2. 2018. november 29. 18:069875.

    Kedves Sorstársaim


    2016,05,10-én a FIBROSCAN vizsgálatom F3,11,5 kPa eredményt mutatott. 2018,02,02-án elkezdtem az Exviera-Viekirax szedni ,3 havi kúra.2018,11,20-án drMakara főorvos úr eredményt közölt ,0-negatív. Ma voltam a János kórházban FIBROSCAN vizsgálaton,az eredményem ,még a főorvos asszonyt is meglepte.Na most figyeljetek,F0,5,4kPa,semmi zsírmáj.Ugyan az a gép ,ugyan az a dr. Teljesen ledöbbentem,habogtam-hebegtem,kérdeztem biztosan jó-e ez a gép.Válasza pedig ez volt, orvosilag is(vajon hogyan másképp)ritka,nagyon ritka, az ilyen eset.


    Mindenkit szeretettel ölelek


    Klári

  3. 2018. november 28. 21:209874.

    Kedves Klári


    Ismerem a történetedet, és még sok sorstársunkét is, mert bár nagyon ritkán írók, de rendszeresen olvasom 2014-óta ezt, és a várószobát is. Sőt vissza olvastam sok évre. Nagyon hasznosnak találtam, ha tudok és nem előznek meg, én is segítek, de csak ezen az oldalon. Tudom kire céloztál, az "alapító volt matek tanár, akit a férje elhagyott egy egészségesért". Van akit nem izgat ő, Musetó boldogan mesél kertészkedéséről, meztelencsigáiról, unokáiról. Jókat nevetek Nóra humorán. Sajnálom, ha valakit megviselt a kezelés (2-es és 3-as) és azt is, ha nem meri leírni a rettenetest, azért, hogy ne rémissze el az újakat, vagy hogy ne okítsa őt ki az"alapító".  Tudom, hogy akkor, nem egyedül jöttél át erre az oldalra. Ez azt bizonyítja, veled értettek egyet.


    Hát, igen én is hamar megtapasztaltam, az emberi tudatlanságból fakadó kirekesztést, mikor a munkahelyi önkéntes véradásra jelentkezésemkor, egy kis cetlivel a kezembe (anti HCV pozitív) tértem vissza értelmesnek gondolt munkatársamhoz, aki többé nem volt hajlandó kezet fogni velem(1993). Aztán egy orvos, Péterfy S Kórházból, azt mondta, mindenféle vizsgálat nélkül, hogy "Nyugodjak meg, a szervezetem egyszer találkozott a vírussal, azt legyőzte, de ott maradt az ellenanyag" Sajnos ez én rám, nem bizonyult igaznak, de ezt a mondatot mondogattam a többi kollégámnak, akik rá kérdeztek, idővel elhitték, mert nem volt semmi tünetem. Ezek után nem mondtam el senkinek, csak a feleségemnek, és jóval később, a fiaimnak, amikor már nagykorú lett, ill. mikor már vírusmentes lettem. Ja bocsi, a hepatólógusom tudta. Még az Uzsoki Kórházban se közöltem, (laparoszkópos műtét,epekő+epehólyaggal eltávolítás) amikor a Főorvos nem értette, mitől vagyok kissé vérzékeny. Kaptam tablettát a vérsűrítésre és kész. Nekem nincs lelkiismeret furdalásom, én tudatosan nem fertőztem el senkit. Az én családomból mindenki HCV mentes, sőt az én javaslatomra, be lettek oltva, HBV és HAV ellen. Magamat is beoltattam, pedig senki nem mondta.  Akik mind a mai napig fertőznek, elsősorban az egészségügyben, azok, akik nem megfelelően végzik minden beteg után a sterilizálást. 1945-1975 között születettek legnagyobb része vétlenül, így kapta el, vagy 1992 előtt vérátömlesztéssel vagy vérkészítménnyel. A mai fiatalok /ez az össz fertőzöttek jóval kisebb része, de dinamikusan nő/ a kábítószerezés közben szerzik be, pedig lehet csak egyszer próbálja ki némelyik. Abbahagyom, mert az igazság fájdalmas, és én is jobban szeretem a vidám humoros mondanivalót. Örülök saját és mások sikereinek !


    Sok szeretettel : OROSZLÁN   (aki csak 1,95 kg-al született)


    ,

    előzmény:
    Klári53 (9873)
    2018-11-28  07:12
  4. 2018. november 28. 07:129873.

    Kedves oroszlán


    Nagyon köszönöm a gratulációt.Biztosan Nóra is majd valamikor erre téved,igen ezt az oldalt egy kicsit kevesebbszer látogatja.Valamikor Én is tagja voltam a másik oldalnak,sőt még most is ,de személyes okok miatt nem írok oda.Az egyik kedves társunk rendszeresen kiosztotta amiért nem csak a betegséggel kapcsolatos dolgokról társalogtunk.


    A betegséggel kapcsolatban nem csak szigorú protokollról kell beszélni,hiszen a lelki dolgok még fájdalmasabbak.Sokan az őrület határán voltunk ,megbeszélni kívül állókkal nem lehetett.Még most sem  hallom senkitől ,hogy igenis mond el bátran neked HCV van .Nemárjézusruamistenborzasztó meg a többi. A többség ,sőt a nagyon tisztelt orvosok (én mindegyiket még szeretem is)azt tanácsolják ne mond el. Én is véradó voltam ,belegondoltam hány embert fertőzhettem meg  tudtom nélkül. Azt nem tudtam kideríteni mikortól is vagyok fertőzött.


    Na de ez most nem siránkozás,csak kijött belőlem .


    AZ első kezelést 2002-ben kaptam,majd 2006,2008,és mindegyiket végig csináltam ami kezelésenként 48 hét, most a 4.2018 febr 02 .Na kérlek most lettem negatív.Holnap megyek a János kórházba  fibro vizsgálatra ,a legutolsó F3 10,67 volt.Nem várok sokat mert tudom,hogy idő kell. Őszintén nekem nincsenek különösebb tüneteim,a farkaséhségen kívül. A háziorvosom beutalt reumatológiára, majd jan 25-megyek, na ott kapok majd egy beutalót csontsürüségire,de a várólista alapján kb 2019 júli után már el is végzik a vizsgálatot.Tudod ezek a dolgok nem borítanak ki,időm mint a tenger ,ha a 4 unoka is úgy akarja.


    Na de elég a sok dumából,ha meglesz a fibrom,jelentkezem .


    Mindenkit ölelek


    Klári

    előzmény:
    oroszlan (9872)
    2018-11-27  19:50
  5. 2018. november 27. 19:509872.

    Kedves Klári, Nagyon nagy GRATULA a vírusmentességedhez. E nélkül nem indulna be a szervezeted megfelelő regenerálódása. Írók neked erről, hogy nálam ez, hogyan zajlott. Remélem ez másoknak is hasznos lesz. Remélem, hogy e fórumra bekukkant Nóra is, aki kifogyhatatlanul önti a sorstársakba a reményt és jó tanácsait, és megosztja a sokak által olvasott várószobára, amit csak olvasok. Egy kis előzmény:A HCV-t, Helikobakter pylorival kb egy időben 1984-1985-ben kaptam meg, szinte biztosan, egy nem megfelelően sterilizált fogorvosi eszköz által /foghúzás, fog bele törése, majd szájsebész által a csonk kivésése/. Ekkor még nem ismerte az orvostudomány se a HCV-t, se a Helikobaktert, ezért csak az általuk okozott tüneteket próbálták gyógyítani és találgattak, hogy mivel van dolguk.1992 novemberben már 10X-s önkéntes véradásomkor (azóta szűrik a vért HCV-re) derült ki a HCV fertőzöttségem, amit véletlenül tudtam meg 1 évre rá, a következő önkéntes véradásra jelentkezésemkor. 1996-ban  kaptam egy  egyhetes kezelést /klacid+losec/, ami a Helikobakter sikeres kiirtásához vezetett. 2015-ben kaptam egy 12 hetes /peginterferon+ ribavirin+sofosbuvir/ kezelést, ami a HCV kiirtásához vezetett. Tehát HCV ellenes kezelésemet csak a fertőzés után 30 évre rá sikerült megkapnom. a hosszú várakozásnak egyáltalán nem örültem, a májam károsodott, F3-as fibrozist és egyebeket okozott a vírus ezalatt, de így legalább a sofosbuvir személyében már 90 ‰-os hatásfokú gyógyszert kaptam,a 12 hét alatt kevesebb mellékhatásban részesültem. Komolyabb mellék hatások, amit a HCV okozott és megmaradt, lényegében csak a 2-es típusú diabétesz enyhébb formája, amit gyógyszerrel tökéletesen rendben tartható /HB1AC:5.7‰,referencia:4.00-6.10/. Lássuk, mi az ami elmúlt, a szervezet öngyógyító hatása által, normál étrend mellett. Legfontosabb: 3 év alatt, F3/10.6kPa-ról F0-F1/6,3kPa-ra csökkent a fibrozis és S2/257dB/m-ről S0-S1/216dB/m-re csökkent a steatotis /zsirmáj/értékem,azaz"SEM SZIGNIFIKÁNS FIBROZIS SEM SZIGNIFIKÁNS STEATOTIS NEM IGAZOLHATÓ"(fibroscan/cap vizsgálat,János Kórház, 2018.11.14). A HCV elleni kezelés során elromlott a vérképem, de a májenzimek/GOT? GPT? GGT/már a kezelés alatt jó lett. A teljes vérkép kezelés után 3 hó múlva rendeződött. A sikeres kezelés után 1 hétre, mind két bokám és alsó lábszáram bevizesedett, dagadt, ez 50 nap alatt magától elmúlt. A kezelést megelőző kb 15 évben időnként, de rendszeresen bevérzett a szemfehérjém. 2012-ben a bokáim és felette is a bőrön sok piros pont /hajszálér megpattanás/keletkezett,ezek is megszűntek, az INR:1,14.Folyamatos regenerálódást a szervezet elvégzi. Erre te is számíthatsz. Üdv.OROSZLAN

    előzmény:
    Klári53 (9870)
    2018-11-20  09:20
  6. 2018. november 24. 21:499871.

    Kedves Klári gratulálok a jó eredményhez!

    előzmény:
    Klári53 (9870)
    2018-11-20  09:20
  7. 2018. november 20. 09:209870.

    Kedves mindenki


    Februárban kezdtem a 4. kezelésemet,Viekirax-Exviera kombit,okt 26.án a vérvétel eredménye NEGATÍV.                                         Többet most nem tudok kihozni magamból.


    Üdv Klári

  8. 2018. november 6. 21:039869.

    Helyes a bőgés, Oroszlán! A Szt.László Kórház laboratóriumában péntekenként 12-től van hepa-szűrésre lehetőség.


    De már akkor is sokat tesz valaki, ha évente kér  beutalót a háziorvostól egy rutin vérképre. Abból rögvest kiderül, hogy a májenzimek normál tartományban vannak-e. Ha magasabbak, érdemes tovább kutatni az okot, mely lehet hepatitis is.


    Hogy vagytok, hogy vagytok? Mind meggyógyultatok? Remélem!!!!!!


    Jó egészséget mindenkinek!!!


    nora51

    előzmény:
    oroszlan (9868)
    2018-10-27  09:50
  9. 2018. október 27. 09:509868.

    https://www.echotv.hu/videok/2018/10/20/klinika/5149


    Echo TV- ben látható riportfilm dr Makara Miháhy Főorvossal /Bp. Szent László Kórház/


    Nézd meg, HASZNOS LEHET, add tovább, ha még nem voltál, akkor menj el szűrésre !!!


    Magyarország 0.7-1 %-a hepatitisz C-vel fertőzött !!! Ez 70 000-100 000 ember.


    A nagy többség nem tud róla, mert hosszú ideig szinte panaszmentes.


    Ha fáradékony vagy puffad valaki, nem erre gondol ! A múltban akár egy nem megfelelően fertőtlenített


    orvosi eszközzel is megkapható volt, például fogorvosnál is. Erre utal Dr Makara is. Amikor komoly tünetek


    jelentkeznek, már nagy a baj ! Ma már a HCV, 95-100 %-ban gyógyítható mellékhatásmentes gyógyszerekkel !


    HBV-re meg oltasd be magad, ha még nem lennél be oltva. A HCV-re nem létezik még oltás.


    Jó egészséget mindenkinek : Oroszlán


     

  10. 2018. október 10. 01:029867.

    Kedves Keva, csak most válaszolok, mert Erdélyben voltam, aztán a Felvidéken.


    Rettentően sajnálom, ami veled történt. Ezek szerint ez bárkivel megtörténhet, hisz nem volt előzménye, igaz? Egy rossz mozdulat, vagy csak némi hajolgatás a kertben...hát megáll az agyam!


    Ezt bizony ki kell kezelni az ok-keresés mellett. Majd írd meg, milyen kezeléseket kapsz/fogsz kapni. Kell-e gyógytornázni, úszni, fizioterápiára menni, vagy mi a teendő?


    Hát nagyon megdöbbentem...Mielőbbi gyógyulást kívánok neked, és kitartást! Majd írd meg itt, hogy milyen okot találtak, na meg milyen gyógymódokat.


    Szeretettel:


    nora51


     

    előzmény:
    keva53 (9865)
    2018-10-01  20:46
  11. 2018. október 10. 01:029866.

    Kedves Keva, csak most válaszolok, mert Erdélyben voltam, aztán a Felvidéken.


    Rettentően sajnálom, ami veled történt. Ezek szerint ez bárkivel megtörténhet, hisz nem volt előzménye, igaz? Egy rossz mozdulat, vagy csak némi hajolgatás a kertben...hát megáll az agyam!


    Ezt bizony ki kell kezelni az ok-keresés mellett. Majd írd meg, milyen kezeléseket kapsz/fogsz kapni. Kell-e gyógytornázni, úszni, fizioterápiára menni, vagy mi a teendő?


    Hát nagyon megdöbbentem...Mielőbbi gyógyulást kívánok neked, és kitartást! Majd írd meg itt, hogy milyen okot találtak, na meg milyen gyógymódokat.


    Szeretettel:


    nora51


     

    előzmény:
    keva53 (9865)
    2018-10-01  20:46
  12. 2018. október 1. 20:469865.

    Kedves Nóra!


    Lehet elég zavaros lesz, amit írok. Áprilisban történt, bementem a kertbe, elszórtam pár vetőmagot, kijöttem a kertből és éreztem valami nem stimmel. Délután már nehezen mozogtam, másnap reggelre lebénult a bal lábam. Kórház, 2 hétig, MRI, Ct, EEG meg minden, igazán nem tudták megmondani mitől, és miért, de bevérzést találtak a gerincvelőben. Azóta igaz már tudok járni, sokáig csak kerettel, és bottal, de még mindig zsibbad a lábam és valami nyomja az idegeket. Sokáig nem tudok ülni, állni, és feküdni.Most is keresem a megoldásokat, okt. 31.-én megyek Pestre egy MR vizsgálatra. Az első doki, akivel Pesten találkoztam, aki keresi az okot.


    Ne haragudj, hogy terheltelek a problémámmal,de te akartad.


    Üdv: Keva

    előzmény:
    nora51 (9863)
    2018-09-27  01:42
  13. 2018. szeptember 30. 13:319864.

    Köszönöm nora

    előzmény:
    nora51 (9863)
    2018-09-27  01:42
  14. 2018. szeptember 27. 01:429863.

    Kedves Keva!


    Okt. 19-én lesz a hepa klub. Döbbenten olvasom, hogy megsérült a gerincvelőd. Nem tudok ezzel nem törődni, kérlek  ha nem terhes ez neked, írd meg, mitől van ez? Baleset történt?Jaj, nagyon sajnálom, és kívánok mielőbbi felépülést!!!!!!!


    Bogyó, neked drukkolok nagyon!


    Szeretettel:


    nora51

    előzmény:
    keva53 (9862)
    2018-09-20  18:38
  15. 2018. szeptember 20. 18:389862.

    Kedves Nóra, Bogyó és többi volt betegtársam!


    Köszönöm a gratulációkat, nagyon jól esett, és bízom benne, hogy már mindenki gyógyult, vagy azon az úton jár!


    Kedves Nóra, mit éreztem? Hát nagy-nagy örömöt, de azt is tudtam, hogy nagy az esély. Vissza gondoltam a bejárt útra, megnéztem, a papírjaimat, hogy mikor is kezdődött, ez biza elég rég, 2013-ban. Hálát adtam a sorsnak, hogy megúsztam a 3-as kezelést, igaz kínlódtam a 2-es kezeléssel, és azért is hálás vagyok, hogy ide keveredtem elkeseredésemben erre a fórumra, ahol nem mindennapi emberekkel találkoztam. Kérdésedre válaszolva nagyon megérdemelne egy herélt pezsgőt. Egyszer azt hiszem meg is ígértem neked, ha bekövetkezik a negatív státusz, találkozunk a hepa klubba. 


    Sajna azért nem tudok menni, mert új nyavalyával küszködök, megsérült a gerincvelőm, és nehezen mozgok. Hosszú a történet, még vége sincs, de ezzel már nem akarlak terhelni. De örökké hálás szívvel gondolok rád és mindazokra, akik nagyon sokat segítettek nekem. Gyógyulást kívánok mindenkinek,


    Üdvözlettel: Keva


     

    előzmény:
    nora51 (9860)
    2018-09-15  00:50
  16. 2018. szeptember 19. 08:299861.

    Kedves keva!


    Gratulálok a gyógyulásodhoz!És persze minden gyógyult hepa c társamnak!


    Nekem csak januárban lesz a féléves kontroll,így hát addig várakozó állásban vagyok!


    Mindenkinek jó egészséget kívánok!


    bogyó


     


     

    előzmény:
    keva53 (9859)
    2018-09-12  18:52
  17. 2018. szeptember 15. 00:509860.

    Kedves Keva, gratulaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!


    Nagyszerű hííííír! Na és milyen érzés?  Nem gondolod, hogy itt van az ideje, hogy az októberi hepaklubban igyunk erre???


    Akinek a féléves kontrollja negatív, az hoz egy herélt pezsgőt a klubba, (alkoholmentes) és iszunk!!!


    Majd megírom hamarosan, mikor lesz legközelebb hepaklub! 


    Nagyon nagyon örülök! Lám lám. Előbb-utóbb mindenki meggyógyul, és nem lesz aki a hepaC fórumra írni fog. De így van ez jól.


    Még egyszer nagyon nagy örömmel gratulálok, és kívánok neked egészséges új életet!


    Szeretettel:


    nora51

    előzmény:
    keva53 (9859)
    2018-09-12  18:52
  18. 2018. szeptember 12. 18:529859.

    Drága Kedves Sorstársaim!


    Örömmel jelentem nektek, hogy a féléves kontroll Eredménye NEGATÍV!!!


    Hosszú évek gyógyszeres eredménye. Nóra neked mindörökre hálás vagyok, tartottad bennem a lelket, velem voltál örömben bánatban, köszönöm. Többi sorstársamnak kitartást, gyógyulást kívánok.


    Üdvözlettel: Keva


     

  19. 2018. szeptember 3. 23:429858.

    A SZŰRÉS ÖSSZES HELYSZÍNE ÉS IDŐPONTJA MEGTEKINTHETŐ A www.vimor.hu   oldalon!


    Nem tudtam ide betenni, mert túl nagy falat.


    Üdv: nora51

  20. 2018. szeptember 3. 23:279857.

    Hahó, van itt valaki?


    Nagy a csend itt a hepaC fórumon. De a VIMOR bezzeg gőzerővel munkálkodik, mert mint láttyátok felejim zümtükkel,  szept.15-én bizony HCV szűrés lesz! 


    Ezt a figyelemfelhívót írtam azok számára, akik veszélyeztetettek. Várjuk őket a szűrésre!


    (De miért van két sor közt egy óriási üres tér, gőzöm nincs.) 

    Kérlek benneteket, hogy hozzátartozóitokat küldjétek el a szűrésre, ismerőseiteknek is szóljatok.


    A helyszínen segítünk kitölteni a rizikó-kérdőívet, melyből kiderül, mennyire veszélyeztetett a jelentkező.


    Akiegy kicsit is az, annak melegen ajánljuk, hogy szűresse meg magát. 20 perc múlva van eredmény.


    A budapestieket a Lurdy házban várjuk, Katih és én, no meg még egy páran. Persze orvos is lesz velünk, és szakképzett vámpír látja el a vérvevést, ami egy pici ujjbegyszúrás lesz csak. Hepások, akik már tudják magukról, ne jelentkezzenek, de családtagjaikat várjuk!


    Szeretettel: nora51

  21. 2018. szeptember 3. 23:169856.
                        A VESZEDELMES HEPATITIS C MÁR GYÓGYÍTHATÓ!

     


                           ÉLJEN AZ INGYENES SZŰRÉS LEHETŐSÉGÉVEL!

     


     


     


    A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) 2018.szeptember 15-én országos szűrést rendez a hepatitis C vírussal fertőzöttek felderítésének céljából. A rizikó-felméréssel és felvilágosítással egybekötött szűrés gyors, ingyenes és anonym!


     


    Budapesten a Lurdy Házban 10.30 és 18.00 között (68. helyiség) lesz lehetőség a gyorsteszttel történő szűrésre. Több vidéki város is csatlakozott a szűrőkampányhoz: Békéscsaba, Eger (szept.22-én), Kaposvár, Szekszárd, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tatabánya


     


     Ez az alattomos vírus szinte tünetmentesen, észrevétlenül rombolja a májat. Sokan nem tudnak arról, hogy fertőzöttek, mert a vírus évekig, sok esetben évtizedekig nem okoz panaszt. Mire tünetek jelentkeznek, addigra előrehaladott májkárosodás, májzsugor, májrák alakulhat ki. Vérrel és véres eszközzel terjed, védőoltás nincs ellene. Mivel 2018 januárja óta gyakorlatilag már minden beteg hamar és ingyen hozzájuthat a rendkívül hatékony, mellékhatásokat nem okozó korszerű gyógyszerekhez, célszerű a fertőzött személyeket felkutatni, hogy minél hamarabb megkezdhessék a hepatitis c vírusokat elpusztító gyógykezelést.


     


    Ki a veszélyeztett?


     


    -          aki 1993 előtt vért, vagy vérkészítményt kapott (pl. Anti-D gammaglobulin-oltást)


     


    -          aki tetoválást, testékszert (piercinget) visel


     


    -          aki intravénás vagy intranazális drogot használ, vagy egyszer is használt


     


    -          aki akupunktúrás kezelésen vett részt


     


    -          aki 1993 előtt szervátültetésen esett át, vagy művese-kezelésben részesült


     


    -          aki pedikűrösnél vagy manikűrösnél valaha is megsérült, ill. más körömollóját, borotváját használja


     


    -          akinek édesanyja, hozzátartozója hepatitis C-vel fertőződött


     


    -          aki egészségügyi dolgozóként valaha is megsérülhetett fertőzött eszközzel


     


    -          aki szexuális élete során a partnertől származó VÉRREL szennyeződött (mikro-sérülés)  


     


    -          akinek véradás során azt mondták, hogy ne adjon többé vért


     


    -          akinek ismételten akár kicsit is emelkedettek a májenzim-értékei (ALT, AST, ill. GOT, GPT, GGT)


     


     


     


    A VIMOR szeretettel várja a szűrésre és tanácsadásra jelentkezőket szeptember 15-én!


     


     


     


     


     


     

  22. 2018. július 15. 21:479855.

    Juhúúúúúúúúúúúúú! Holati, de jó szöveg! Ez szállóige lesz! Köszönöm!!!!!!!!! Remélem, jól vagy! 


    Ha még nem olvastad, akkor olvasd el a www.varoszoba.hu-n megjelent irományomat, amit a hepa C-ből kikezelteknek írtam! Minden jót neked, és kösziiiiiiii!


    nora51

    előzmény:
    holati (9854)
    2018-07-15  20:34
  23. 2018. július 15. 20:349854.

    Kedves Nóra! Nem vagy többé  dögös csaj ,de mi ennek nagyon örülünk!További egészséges és boldog vírusmentes életet kíván holati

    előzmény:
    nora51 (9847)
    2018-07-13  01:11
  24. 2018. július 15. 02:049853.

    Kedves Oroszlán, köszönöm jól eső soraid! Azon mosolygok, hogy te azt hiszed, optimista vagyok. Lehet, hogy annak látszom, de én mindig tudatosan el vagyok készülve a legrosszabbra, legfeljebb kellemesen fogok csalódni. Magam miatt sohsem tudok nagyon aggódni, vagy elkeseredni, kétségbeesni, ez nagyon jó tulajdonságom.


    Hát most kellemesen csalódtam. Felfogni még nem tudom, hogy dögtelen lett az élet, de majd csak elhiszem, pláne ha majd hétfőn megkapom hepászomtól az elbocsájtó szép üzenetet, pl. "gyógyult",  "Virustiter: negatív" vagy valami eféle szöveggel, ami alátétül szolgál majd a pezsgőspohárnak. Mert hogy egy rendes, emberes pohár pezsgőt legurítok a nagy örömre, az biztos. Persze nem züllök el, szívesen iszom továbbra is herélt pezsgőt, mert bár nagy kő esett le a májamról, azért vigyázni kell, tudom én.


    A www.varoszoba. hu-n olvashatod a gyógyultaknak szóló írásomat, melyet időnként újabb infókkal gazdagítok.


    Valóban nagyon szerencsés vagyok, hogy elkerültek a társbetegségek. Ráadásul erős vagyok, mint a kafferbivaly, bírom a strapát, tevékeny vagyok, ezt áldásként értékelem.


    Augusztus utolsó péntekjén lesz hepaklub a múltkori helyen a Róbert Károly krton, akkor szállítom a herélt pezsgőt, és a sárga földig leisszuk magunkat. Ha van kedved, gyere, várunk!


    Szeretettel üdv: nora51 


     

    előzmény:
    oroszlan (9852)
    2018-07-14  20:04
  25. 2018. július 14. 20:049852.

    Drága Nóra !


    HATALMAS GRATULA ! Továbbra is olvaslak, és veled együtt örülök a dögmentes folytatásnak. Én már, ahogy már fél évvel ezelőtt


    írtam és komolyan gondoltam, a 28 maradék dögnél is, a te  és a Harvoni győzelme volt a meggyőződésem. Mert optimista vagy,


    mert fantasztikus géneket örököltél /nem lettél 38 év fertőzöttség alatt se F4-es, nem alakult ki ízületi problémád vagy 2-es fokú


    cukorbetegséged stb, ami több társunknál kialakult /hepász orvosaink szerint is a HCV a fő felelős/ Nagyon sajnálom, hogy te is


    azok közé tartozol akik az előző alig hatásos, leginkább súlyos mellékhatásos kezeléseket megszenvedted. Ma már ilyen rémisztő


    történeteket nem olvashatunk, hála az új interferon és ribavirin mentes gyógyszereknek./Tudok olyanokról akik a mellékhatás


    észlelésekor vagy, hogy ezt megelőzzék, már azonnal, önkéntesen elhagyták a harvoni mellől a ribavirint és gond nélkül gyógyultak.


    Egyszer majd letiltják a ribavirint is, ahogy a Telát vagy a Bocit is, így a vérkép rombolás és a negatív lánc folyamatok megszűnnek.


    Kedves Nóra, e kis kitérő után, enged meg, hogy megköszönjem, hogy felrázod az itt még jelen lévő gyógyulásra váró, vagy gyógyult


    társakat. Nyüzsögj sokat, mert ez sokunknak hasznos, mert így szoktuk meg, mert így szeretünk, mert így értelmes az élet.


    Egészséget, boldogságot kívánok neked : Oroszlán  /"aki már a partvonalról figyel"/

    előzmény:
    nora51 (9847)
    2018-07-13  01:11

Címlap

top