Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ha izzad a fej..

greec
Létrehozva: 2007. július 18. 09:13

Sziasztok!

Férjem eléggé izzadós tipus, de leginkább csak a feje izzad. Nem a homloka, hanem az egész feje, tiszta víz a haja, ami igaz nem túl sok és nem is hosszú. Most éppen olyan munkát végez amiben sokat kell hajolgatnia, így méginkább izzad ebben a nagy melegben. Tudtok valami hajszeszt vagy valami egyebet ajánlani amivel ez az izzadás csökkenthető? Sokszor az arca is csupa piros az izzadságtól, állandó törölgetéstől.

 

Előre is köszönöm! 

  1. Torolt_felhasznalo_840819
    Torolt_felhasznalo_840819
    2007. július 18. 12:50126.
    Persze, kézizzadásra is jó. Majd jelezzetek vissza, nektek segített-e. Csak úgy kíváncsiságból érdekel, nem vagyok Antisudor-ügynök : )
    előzmény:
    greec (124)
    2007-07-18  12:47
  2. Torolt_felhasznalo_273733
    Torolt_felhasznalo_273733
    2007. július 18. 12:52127.
    ÓHHHH! ezt a világért sem gondoltuk volna rólad ....... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840819 (126)
    2007-07-18  12:50
  3. Torolt_felhasznalo_840819
    Torolt_felhasznalo_840819
    2007. július 18. 12:52128.
    Persze, kicsit se úgy tűnt, nem? : ))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_273733 (127)
    2007-07-18  12:52
  4. 2007. július 18. 12:55129.

    Beszéltem a férjemmel, munka előtt megy és megveszi..szegény már egyből magára akarta kenni, mondtam : meg ne tegye!  

    no most visszakeresem a nevét és küldöm neki sms-ben! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840819 (128)
    2007-07-18  12:52
  5. Torolt_felhasznalo_273733
    Torolt_felhasznalo_273733
    2007. július 18. 12:56130.
    Piszedli jelezted hogy 344Ft., de ezt hol találtad??? Nem látom sehol, : 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625730 (105)
    2007-07-18  12:13
  6. 2007. július 18. 12:58131.
    Mert beteg az Emberiség tudata, ez a legnagyobb baj.

    És most olvasom, hogy...... jaj nem is írom a teljest, szóval, az elkövetkezendő 5 évben nagyon komoly változásokon megy keresztül a Földünk. A bolygónk maga. Mert ő is egy lélekző organikus Lény. És aki nem bír e VÁLTOZÁSokkal megbírkozni, és a meridián, meg a szervezet energetikai rendszere segít ebben mindenkit ha jól mükszik, nos, aki nem akarja ezeket a változásokat elfogadni, Ők elmennek. Fiatalon, öregen, nem számít a kor.

    A Föld rezgésszintje fokozatosan emelkedik. 10.7 körüli volt régebben, nem pontos a szám!! és mára már 11.2 fölöttit mértek, FIZIKUSOK. Tudom, olyan zöldségnek tünhet egyesek számára, de ne feledjétek, W. Shakespeare is megírta a Hamletben:
    "Több  dolgok vannak égen s Földön Horatio, mint amelyeket emberi elme el tudan képzelni, be tudna fogadni!" Az idézet nem pontos. Emlékezetből idéztem, de nézzen utána akit érdekel.
    A lényegen van a hangsúly.

    Apropos greec!: a sikerélményed megvolt a Kívánság topikban? Teljesültek kívánságaid, ugye? A "Jótündér" készen áll a mai nap is.

        Teát ki kér még?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_273733 (122)
    2007-07-18  12:45
  7. Torolt_felhasznalo_840819
    Torolt_felhasznalo_840819
    2007. július 18. 12:59132.

    Hát igen, először kenje fel tiszta bőrre, meg azért is jobb otthon, mert ha kiderül, hogy őt nagyon csípi, akkor le tudja mosni (a lemosással megszűnik azonnal a csípő érzés).

    Név: Solutio Antisudorica

    előzmény:
    greec (129)
    2007-07-18  12:55
  8. Torolt_felhasznalo_840819
    Torolt_felhasznalo_840819
    2007. július 18. 13:02133.

    Tényleg annyi körül van az ára. De ha véletlenül felment volna duplájára, még ekkor is csak 700 HUF, ami nem egy ökör ára : )

    Ja, és én eddig a 2-3 év alatt 2 vagy három üveggel használtam el. Nagggyon kevés kell belőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_273733 (130)
    2007-07-18  12:56
  9. Torolt_felhasznalo_273733
    Torolt_felhasznalo_273733
    2007. július 18. 13:02134.

    Elballagok a patikába,,, tartsátok a frontot, majd később leszek 

    Sikeres ízzadásgátlást, sziasztok:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. július 18. 13:08135.
    A nyár slágere lesz ez a szer!   szerintem a "terjesztők" megérdemelnénke egy kis jutalékot!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_273733 (134)
    2007-07-18  13:02
  11. 2007. július 18. 13:18136.

    Várom a tapasztalatokat az elkövetkezendő napokban! 

    No meg azért jöhetnek még ötletek...

    előzmény:
    greec (135)
    2007-07-18  13:08
  12. 2007. július 18. 13:24137.

    Szia!

    Az nagyon fontos az Antisudorica használatánák, hogy éjszaka kell felkenni!!! Különben nem fog hatni...

    És pár napig naponta, utána pedig szünet addig, amíg újra szükség lesz rá. Akkor már elegendő egyszer használni,l majd megint pár nap szünet.

    előzmény:
    greec (1)
    2007-07-18  09:13
  13. 2007. július 18. 13:25138.
    Köszönjük az infót! 
    előzmény:
    gszekeres (137)
    2007-07-18  13:24
  14. 2007. július 18. 13:47139.
    Én meg lefagytam...izzad a winchesterem?     kérek neki is egy olyan oldatot   
    előzmény:
    greec (138)
    2007-07-18  13:25
  15. Torolt_felhasznalo_273733
    Torolt_felhasznalo_273733
    2007. július 18. 21:37140.

    Hmmm

    Megvettem , 344-Ft volt, remélem sikerrel használnom.

    Holnap reggel kipróbálom, aztán megírom  hgy érzem magam.-

    Jó éjt sziasztok 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2007. július 19. 08:00141.

    Jó reggelt!

    A férjem is megvette, valahogyan ezen az áron....be is kente vele a fejét munka előtt,a gyógyszertáros is dicsérte a szert. szóval pipettával bekente a homlikát, a fülénél, egyszóval az arc szélein és azt mondta tényleg kevésbé izzadt.....persze nem dicsértem meg vakmerőségéért, de szerencsére nem scípett neki...mivel este 22,30-kor ért haza, így bekenni már nem tudtuk a fejét, de mondtam hogy ma délelőtt vattapamaccsal kenje be az egész buksiját!

    Tapasztalatokat várok, Baba, írd meg mi a helyzet a te izzadásoddal!

    Ma délelőtt nem leszek, 12,30 körül jövök csak!

    Addig is szép napot mindnkinek!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_273733 (140)
    2007-07-18  21:37
  17. Torolt_felhasznalo_273733
    Torolt_felhasznalo_273733
    2007. július 19. 08:37142.

    greec én este kentem be igaz a hajszélnél csak,  + az orromtövénél, a mellem alatt, a hónaljam, és valóban jobb volt, alig izzadtam valamit, igaz most az orrom mellett fénylik egy kicsit de még csak egyszer használtam.-)

    Felléptem este, akkor láttam valaki javasolta este használjuk., pár napig, utána kevesebbet.-

    Reménykedem, hogy használ a fejbőrön is, a homlokomnál kissé csípett mert nedves volt a hajam, de legközelebb jobban vigyázok!

    Ami még eszembe jutott, az a lábizzadás elleni harc, amin ugyan így lehetne ezzel a szerrel  javítani., érdekes módon, nekem télen nyáron izzad a lábam.- kipróbálom  és beszámolok!

    Várlak greec! 

    előzmény:
    greec (141)
    2007-07-19  08:00
  18. Torolt_felhasznalo_273733
    Torolt_felhasznalo_273733
    2007. július 19. 08:45143.
    Kaptam pár privit, ugyan írjak már bemutatkozót, mert kiváncsiak rám, igaz fotót még nem tettem fel, de nagyjábol elkészítettem, lehet  mazsolázgatni:- 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_840819
    Torolt_felhasznalo_840819
    2007. július 19. 11:05144.

    Sziasztok!

    Örülök a fejleményeknek. Őszintén szólva pontosan tudom, hogy mennyire rossz az, amikor az ember annyira izzad, hogy az már nem elfogadható a többi ember által, és/vagy nem vehet fel akármilyen ruhát, amihez kedve támad, nem csinálhat bizonyos dolgokat (pl aki hónalján izzad, nem emelgetheti a karját nagyon, hogy ne látszódjon, vagy akinek a lába izzad nagyon nem meri levenni a cipőjét stb.) És ilyenkor nagyon hasznos ez a szer, még akkor is, ha lehetnek kockázatai. Ugyanis szerintem az ember az összes önbizalmát, önbecsülését képes elveszteni, ha valami olyan problémája van, amit mások és/vagy saját maga nem képes tolerálni.

    Férjednek kitartás, használja egy darabig, és remélem, eléri a várt eredményt!

    előzmény:
    greec (141)
    2007-07-19  08:00
  20. Torolt_felhasznalo_840819
    Torolt_felhasznalo_840819
    2007. július 19. 11:11145.

    Arra figyelj, hogy ne kend be magad mindenütt, ugyanis a testednek muszáj lesz izzadni valahol, és ha blokkolsz egy területet, pl a hónaljat, akkor valószínűleg máshol kicsit jobban fogsz izzadni (ezt tapasztaltam én is, de azért nem izzadtam annyit máshol, mint korábban a hónaljon, tehát megérte). Ha mindent leblokkolsz, akkor sehol nem izzadsz, ami nagyon egészségtelen. Ráadásul ha pl leblokkolod a hónaljat, arcot, mell alatti részt + lábat egyszerre, akkor valószínű, hogy a hátadon fogsz izzadni, mint egy igáspaci : )

     

    Ja, és elfelejtettem múltkor említeni: létezik olyan, hogy fantomizzadás. Ez azt jelenti, hogy nem izzadsz (vagy kevesebbet izzadsz, mint korábban), mégis úgy érzed, mintha ugyanannyira izzadnál. Ez azért van állítólag, mert az agy megszokta éveken át, hogy izzadsz, és egy darabig még ugyanúgy küldi az ingereket pl a hónaljad bőréhez. Ilyenkor javaslom, hogy érintsétek meg a korábban izzadós felületet, és akkor megtapasztalhatjátok, ha működik az Antisudor, hogy valójában nem (vagy nem annyira, mint korábban) izzadtok. Idővel pedig elmúlik a fantomizzadás. Csak érdekességnek írtam le igazából.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_273733 (142)
    2007-07-19  08:37
  21. Torolt_felhasznalo_273733
    Torolt_felhasznalo_273733
    2007. július 19. 12:44146.

    Köszi a tanácsokat, érdekes hogy némely orvos nem ad ilyen részletes tájékoztatást,, na de mire való az nlc fórum ha nem erre??? 

    Várom még a tapasztalatokat.

    Érdekes de a fogkrém tényleg jobb a herpeszre mint a Zovirax.-

    Sokkal jobban szárít.- máris húzódik  vissza.- 

    Kávézok egyet 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_840819 (145)
    2007-07-19  11:11
  22. 2007. július 19. 13:09148.
    ezt elbactam!  jelszót módósítok!  
    előzmény:
    greec (147)
    2007-07-19  13:08
  23. 2007. július 19. 13:43148.

    Szia!

    Javaslat: vattapamaccsal lehet nyugodtan kenni. De FONTOS hogy este!!! Mert éjszaka nyugalomban vannak az izzadságmirogyek, és akkor tud hatni a kence. Ha nappal keni, semmi sem fog történni - egyrészt leizzadja nagyon hamar amit rákent, másrészt az említett mirigyek...

    előzmény:
    greec (141)
    2007-07-19  08:00
  24. 2007. július 19. 14:23149.

    Köszönöm szépen az infót, továbbítom férjuramnak! 

    És mindnekinek köszönöm aki tippet, tanácsot, infót adott nekünk 

    előzmény:
    gszekeres (148)
    2007-07-19  13:43

Címlap

top