Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyerekjátékok.

Torolt_felhasznalo_966077
Torolt_felhasznalo_966077
Létrehozva: 2007. Április 20. 22:38

Egy másik topikban szereplö kérdöív alapján jutott az eszembe a kérdés.

 

Az van benne pl. "

  1. 2017. Április 21. 11:4043.

    Sziasztok!


     


    Pszichológus PhD hallgatóként a sötéttől való félelmet kutatom (például, hogy milyen szülői jellegzetességek erősítik/enyhítik azt). Mivel a témámban magyarul nagyon kevés mérőeszköz érhető el, lefordítottam egy Szülői Érzelmi Stílus Kérdőívet, ami akkor válik szakmailag elfogadott tesztté, hogyha kb. 150-300 szülő kitölti, és az ő válaszaik alapján megbízható és érvényes mérőeszköznek bizonyul. Ezért készítettem egy online kérdőívet, amit 3-8 éves gyermeket nevelő szülők tölthetnek ki. A toborzás sajnos szörnyen halad, ezért jutott eszembe fórumokat felkeresni. Szóval, ha van köztetek 3-8 éves gyermeket nevelő szülő, és van ráérős 15 perce, hatalmas segítséget jelentene, hogyha kitöltené a kérdőívet.


     


    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfoZHr8_iXm2rIq H fJzNsqpZAtaDi2Bnc9ckp2NZycVR_NJuQ/viewform?usp=sf_link


     


    Előre is nagyon köszönöm mindenkinek! :)


     


    Krisztina

  2. 2007. Április 26. 14:2942.
    A legfontosabbak lemaradtak!

    Telefonszám: 06-70-202-9385 (Gabi)

    Ár: a narancssárga: 4000 Ft, a rózsaszín (Giant): 11000 Ft

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2007. Április 26. 14:2541.
    Sziasztok!

    Eladnánk két nagyon jó minőségű, jó állapotban lévő háromkerekű gyerekbiciklit.
    A narancssárga színű 4 éves korig, a rózsaszín Giant típusú, fémvázas bicikli pedig 5 éves korig használható.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2007. Április 21. 12:2140.

    Persze nem is úgy értettem hogy te azt gondolod hogy Lacika 1 baba miatt lett ilyen.  

    De van aki úgy tünik ezt gondolja, lásd 34. hozzászólás...

    előzmény:
    *Wendy* (39)
    2007-04-21  12:01
  5. 2007. Április 21. 12:0139.

    Nem is gondoltam, hogy Lacika attól lett ilyen, mert kapott egy babát....  Egyszerűen csak eszembejutott ez a dolgok, mert talán témába vág egy kicsit. Hogy ilyen is van.

    Tudom,  hogy tolerancia, meg minden, de én azért rendesen ledöbbentem. Amúgy nem volt kirekesztve a kisfiú, teljesen úgy bántak vele az óvónénik is, mint a többivel...és persze az sem biztos, hogy meleg lesz belőle vagy transzvesztita, mindenesetre érdekes és meglepő volt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966077 (38)
    2007-04-21  11:47
  6. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2007. Április 21. 11:4738.

    Van ilyen gyerek persze, pl. elöfordul hogy a szülök más nemü gyereket vártak és tudatosan v. tudat alatt megpróbálják "átnevelni" a gyereket.

    Olyan gyerek is van aki " magától " ilyen.

    Ajánlom mindenkinek a Ma Vie en Rose c. filmet.

    http://www.sonypictures.com/classics/mavieenrose/ index.html

    Èrdekes.

     

    Itt rendezi a rendezö a kisfiút aki az iskolai elöadáson bezárta a királylányt játszó kislányt a wc-be és beöltözött királylánynak...

    http://www.sonypictures.com/classics/mav ieenrose/stillsclipspics/ab-gf.html

    De kötve hiszem hogy attól lett Lacika ilyen hogy kapott 1 babát vagy valami más úgynevezett " lánynak való" játékot...   

    Ehhez több kell.

    Attól hogy egy kislánynak van 2 kisautója a babák mellett vagy a fiúnak van egy babája és pár homokozó formája sütemény alakban még nem lesz tranzvesztita vagy meleg.

    Amúgy miért baj ha meg az lesz ?

    Szerintem az lenne a fontos hogy az ember gyereke boldog legyen, szeressen, szeressék stb.

    Ha valamiben nem illik bele a " standard"-ba az nem a világ vége.

    Szerintem csak egy gond van azzal ha az ember gyereke valamiben " más" : a sok elöítélettel teli gonosz ember akik emiatt bánthatják.

     

     

     

     

    előzmény:
    *Wendy* (37)
    2007-04-21  11:14
  7. 2007. Április 21. 11:1437.

    Én azért elmondanék egy érdekes tapasztalatot.

    Évekkel ezelőtt, mikor egy oviban látogatók voltunk, volte gy elég különös kisfiú. Nagyon vékony, fehér bőrű, szinte át lehetett látni rajta. A hangja is olyan volt, mint egy kisegérnek. Ez még ne molyan különös, de ottlétünk alatt végig női szerepeket játszott. Vagy királylány(!), mikor elkezdtek bábozni egy mesét, vagy anyuka a papás-mamás szerepjátékban, amikor pedig a lányok elkezdték kirámolni  ajelmezes kosarat, odament ő is, szoknyát húzott, hosszú sálat kötött  a nyakába, fátylat tett a fejére. Én speciel ledöbbentem! Az óvónénik később elmondták, hogy igen, Lacika leginkább lányokkal és lányos szerepeket játszik, és őket is aggasztja kicsit a dolog. Otthon egyébként van egy bátyja, aki kimondottan fiús, erős, sportos. Van vajon annak jelentőségen,  hogy helyette talán kislányt vártak??

    Ja, és a nap végén megrajzoltattunk néhány gyereket, hogy megnézzük, mennyire fejlet taz emberábrázolásuk. A lányok szép díszes királylányokat vagy kislányokat rajzoltak, a fiúk vagy összedobták, pár vonallal elintézték, vagy valamelyest kidolgozták ugyan, de a figura vagy apa volt, vagy katona, királyfi.

    Lacika királylányt rajzolt, hosszú, fodros szoknyát, rajta virágminták, hosszú, szőke haj, fülbevaló, szempilla, nyaklánc. Aki jártas kicsit a gyerekrajzokban, tudja, hogy ez nagyon alapos kidolgozást jelent egy 6 éves gyerektől, a nagyon alapos kidolgozás pedig erős érzelmi kötődést. Gyönyörű lett  a rajz, bármelyik kislány megirigyelte volna! Kíváncsiságból megkértük, most rajzoljon egy kisfiút is. Először nem akart hozzáfogni, majd egy néhány vonalból álló pálcikaemberke született!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2007. Április 21. 09:4036.
    Az öcsém imádott "barbizni". De kamasz korára kinőtte és semmi baj nincs a nemi identitásával
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. Április 21. 09:3735.
    Én két fiú testvérrel nőttem fel, így fiús tipúsú voltam. Fociztam a fiúkkal karatéztam,kosaraztam még sakkoztam is. Jóformán csak fiúkkal barátkoztam. Szerettem volna villanyvonatot ami abban az időben igen drága volt és ezért nem vették meg. Soha nem tettek  a szüleim megjegyzést arra mivel játszom, pedig elég maradiak voltak. Apukám még örült is hogy nem vagyok egy "nyápic". Csalados anya vagyok 2.lány és 1.fiú gyerekkel. Elárulom hogy a lányom 3.hónapos volt az első karácsonyánamikor villanyvonatott vettünk neki amivel a fa alatt játszottunk karácsonykor. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966077 (1)
    2007-04-20  22:38
  10. 2007. Április 21. 09:2034.

    Én gyerekkoromba versenybiciklit szerettem volna, mire apám közölte, hogy az fiúknak való, így aztán nem is kaptam soha.  Ezt a vágyam a férjem teljesítette, én meg nagyon boldog voltam.

    ***

    Rokonok jöttek gyereklátogatóba, nem tudott hozni semmi ajándékot, (vidéken laknak, hirtelen jöttek) de adott egy ezrest, hogy vegyek valami kis játékot a gyereknek az ő nevébe.

    Lementem a 100 Ft-os boltba, mert már napokkal előtte kinéztem ott egy játékot csak nem vettem még meg. Ez egy kis gyúrótábla volt egy nagyobbacska kuglófsütőformával, nyújtófával és egy kis műanyagg késsel. Tökre elképzeltem, hogy a kuglófsütő megy a homokozóba a többi cucc meg megy a gyurmázós dobozunkba és milyen jót fogunk vele játszani.

    Megyek haza mutatom a szerzeményem a rokonak és akkor ért a hidegvizes zuhany.

    A sárgaföldi lehordott, hogy hogy tehettem meg, egy fiú gyereknek ilyen cuccot megvenni, amikor ez lánynak való. Miért nem vettem neki kisautót.

    Én meg csak hebegtem habogtam, hogy kisautója van neki több is arra valszeng nincs nagy szüksége, de ilyen érdekes homokzó formája nincs és biztos nagyon elégedett lesz ezzel is.

    Ő meg csak fújta a magáét, hogy már megbánta, hogy pénzt adott a kezembe. Az egész napomat elrontotta, megbántott engem is, a végén már majdnem visszaadtam a pénzét.

    A játéknak meg ennek ellenére hatalmas sikere volt, mert évekig sütöttünk benne homok süteményt, a gyúrótáblán meg gyúrtuk a gyurmalinzereket.   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. Április 21. 08:3533.
    Én is kitöltöttem a kérdőívet, és mint kérdést, jónak találtam, mert én is láttam olyasmit, amiket előttem leírtak fiús játék-lányos játék kérdésben. Nekem is volt gyerekként játékpisztolyom, meg kardom is, nagyon jól játszottam velük. Ha egy kisfiú "más"-sá fejlődik, az biztos nem attól lesz, hogy megnézte a lánytestvére játékbabáját, vagy egy esős délutánon papás-mamást játszott a szomszéd gyerekkel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966077 (1)
    2007-04-20  22:38
  12. Torolt_felhasznalo_563635
    Torolt_felhasznalo_563635
    2007. Április 21. 08:1932.
    De hülyeség! Nekem van egy lányom és egy fiam. A lányom is autózik, a  fiam is babázik. és akkor mi van???? Megjegyzem, gyerekkoromban imádtam autózni, volt vagy 100 matchboxom, mégis normális felnőtt, anya és feleség lettem. Nincs ezen mit ragozni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2007. Április 20. 23:5731.
    Ha ez igaz lenne, egy gyerek se lenne normális aki oviba járt vagy ellenkezö nemü testvére van, mert ha van a "másik nemnek szánt" játék a közelben azzal is játszik a gyerek...   
    előzmény:
    Dioca11 (30)
    2007-04-20  23:53
  14. 2007. Április 20. 23:5330.
    Sztem az a prózai oka van, hogy valahogy azt hiszik attól "nem lesz normális" a gyerekük. (Ne adj Isten az azonos neműekhez fog vonzódni.) Hogy hol az összefüggés, azt inkább ne kérdezd!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2007. Április 20. 23:5129.
    Látam már anyát aki a boltban a síró kislány kezéböl kirángatta a kisautót hogy az " fiúnak való"...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966077 (27)
    2007-04-20  23:48
  16. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2007. Április 20. 23:4828.
    Tudom hogy egyesek így gondolják, csak az okot nem értem...
    előzmény:
    Dioca11 (24)
    2007-04-20  23:42
  17. Torolt_felhasznalo_966077
    Torolt_felhasznalo_966077
    2007. Április 20. 23:4827.

    Nem a kérdöívröl van igazán szó, csak arról jutott eszembe.

     

    előzmény:
    Dioca11 (26)
    2007-04-20  23:45

Címlap

top